Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)

1927-10-22 / 240. szám

6 amidőn a ma este szokatlan készséggel megnyíló függöny előtt a szereplők már vagy negyedszer jelentek meg. Végre meg­jelent a szerző. Egyszerű utcai ruhája azt mutatta, hogy nem volt szándékában megjelenni a függöny előtt, mint a­hogy ez repriz alkalmával nem is szokásos. A szerző mellett tüntetők ekkor óriás tapsba és éljenzésbe kezdtek, de ugyan­akkor az emeleten tumultus támadt. A­endőrök nyomultak az erkély közepe felé.. Valaki nyilván ellenvéleményt mert kockáztatni. A szerző vagy ötször jelent meg a lámpák előtt. A taps és hangos tet­szésnyilvánítás még javában tartott is, a midőn a vasfüggönyt már leeresztették. Ebben a pillanatban a magasból valami csillogó fényes gömb rö­pült a színpad felé s hangos csörrenéssel zúzódott szét a zenekar fölé borított bádog ellenzőn. Bűz­­bomba volt. Nyomában könnyfacsaró amoniák szaga terjedt szét s betöltötte az egész nézőteret. Az üveg szilánkjai a föld­szint első soraiba repültek s noha szeren­csére senki sem sérült meg, a közönség ijedten elhagyta helyét s nagyrésze nem is tért vissza. Az emeleten, ahonnan a bomba lerepült, rendőrtisztek és rendőrök vettek körül néhány embert. Eltávolították őket. Az előadás kezdetén visszafojtott, majd később már éppen megnyugodni készülő izgalom most eleven erővel tört ki az em­berekből. Ha valaki véletlenül szomszédjá­hoz ért könyökével, amit máskor észre sem vesznek, már ideges, gyanakodó pillantáso­kat is gesztusokat váltott ki. A dohányzóban ingerült beszélgetések hallatszottak. A szerző hívei az ébredőket szidták, a közönség másik része egyrészt a a szerző mellett tüntető közönség magatar­tása miatt, másrészt azért zúgolódott, hogy bérlete miatt ilyen kellemetlen helyzetbe került. A negyedik kép után már nem hívta senki a szerzőt. A széksorok az előadás to­vábbi során egyre üresebbek lettek, sőt a szerző hívein is erőt vett az unalom. Lelkes ovációról már szó sem volt. Az utolsó kép után gyorsan kiürült a színház, s az utcára siető közönség tüntetők hada helyett üres térre és utcákra érkezett Rendőrökön kí­vül nem látott egy teremtett lelket sem. A tüntetőket és a kiváncsiakat a rendőrség messze visszaszorította. A Nemzeti Színház körül ostromállapot képe fogadta a távo­zókat. Látva az izgalmat, a rendőri készültsé­get, átszenvedve a botrányt, fel kell vet­nünk a kérdést: Nem kellett volna-e az ille­tékeseknek a színházba járó közönséget ilyesmitől megkímélni? Érdemes volt-e a dolgokat idáig engedni s nem lett volna-e helyesebb, tekintettel az ideges közhangu­latra, elejteni a darab előadását, ha másért nem, csupán azért, hogy a történtekről a világsajtóba szétröppenő hírek ne rontsák újból hírünket. Ha a két, szenvedélytől ve­zetett tábor nem gondolt erre, gondolnia kellett volna az illetékeseknek. Mert a do­lognak ez a nézőpontja felette áll bármi­lyen belső ellentéteken. Az utcai tüntetések. Délután öt óra tájban nagyobbszámú karhatalom vonult ki a Nemzeti Színház­hoz. Egy század gyalogos, két szakasz lovas és egy szakasz kerékpáros rendőrt küldtek ki a rend fentartására. A karhatalmat Radák György és Barna Béla főtanácsosok, valamint Toifel István főfelügyelő vezették. Az őrszemélyzeten kívül nagyobbszámú de­tektív teljesített szolgálatot. Ezeknek egy része a színház környékén figyelte a járó­kelőket, más részük pedig a színház belse­jében helyezkedett el. Ezenkívül még más, messzemenő intézkedéseket tettek a rend biztosítására. A Nemzeti Színház környékén, főként pedig a Rákóczi-úton és a Nagykörűtől megkettőztették az őrszemeket s lovasrend­őrökkel megerősített őrjáratok cirkáltak. A Mosonyi­ utcai rendőrlaktanyában, vala­mint a VI., VII. és VIII. kerületi kapitány­ságon nagyszámú rendőrlegénység állott készenlétben. Este fél hét óra tájban meg­szállt vár képét mutatta a Nemzeti Színház környéke. Az előadás idejének közeledte­kor a bejáratokhoz mindenhová őrszeme­ket állítottak. Ezzel egyidőben a meg­figyelőszolgálatot teljesítő detektívek észre­vették, hogy a színház környékén hármas­négyes csoportokban, túlnyomórészt fiatal­emberek sétálnak. Ebben az időben külön­ben is rendkívül forgalmas a Nagykörút és a Rákóczi-út keresztezése és így szinte meg­akasztotta a forgalmat a néhány száz főre verődött fiatalemberek tömege. Csakhamar kialakult a tüntetésre készü­lők csoportja. Ezek a fiatalemberek hato­­sával-nyolcasával sorban jártak-keltek a színház körül. Negyed nyolc órakor nyitot­ták meg a színház kapuit. Ebben a pilla­natban a Tinódy-szobor mellett összeverő­dött körülbelül háromszáz főnyi tüntető hirtelen előrohant és hangos­­kiáltozással futott át a Blaha Lujza-téren a színház irányába. Közben hangosan kiáltoztak: — Abcug Szomori! Éljen a keresztény nemzeti gondolat! Le a zsidókkal! Abcug Hevesi! A fiatalemberek hirtelen rohama azon­ban csak a téren keresztül tartott. A be­járatnál felállított rendőrök elállták útju­kat, majd Barna főtanácsos intézkedésére a Blaha Lujza­ tér oldalán felállított félszá­zadnyi rendőrlegénység eléjük nyomult és visszaszorította őket a szobor tövébe, ahol az ott tartózkodó detektívek és rendőrök elfogták közülök azokat, akik a leghango­­sabban kiáltoztak. Ez a megmozdulás jeladás volt a tünte­tés megkezdésére. Pontosan ezzel egyidő­­ben a Rákóczi­ út és a Körút oldalán a színészbejáró körül összecsődült kiváncsi tömegből is előugrottak a tüntetők és han­­gosan kiáltozni kezdtek. Itt csak néhány rendőr állt és ezért lovasrendőröket vezé­nyeltek oda. A Blaha Lujza­ térről vágtatva igyekezett oda hat lovasrendőr, felhajtot­tak a járdára és szétoszlatták a tüntető cso­­portot. Közben a színház közönsége be­ment a színházba és elfoglalta helyét. Az egyszerre egyidőben két oldalon történt tüntetés után még néhányszor kisebb nyolc-tíz főnyi csoport verődött össze sí­pokkal, kerepelőkkel éktelen lármát csapva. A rendőrség minden egyes ilyen kis csopor­­tot pillanatok alatt szétoszlatott és többet közülük a Nemzeti Színház főbejárata elé, a Blaha Lujza-térre kisértek. Bent a színházban teljes rend és nyu­galom volt. Az előadást fél nyolc után öt perccel kezdték meg. Kint az utcán a két első meghiúsult nagyobbszabásu tüntetés után csend következett. Ez a csend körül­belül az első felvonás végéig tartott. Addig újra összeverődött a tömeg és hirtelen újra parázs tüntetést kezdett. Megint lo­­vasrendőrök robogtak elő és szétoszlatták a tömeget. Egymásután verődtek össze a tüntetők a Népszínház­ utca és Nagykörút keresztezésénél, majd az Akácfa-utca és Rákóczi-út sarkán és a­­Corvin-áruház előtt.­­ A tüntetésnek ez volt a legviharo­sabb fázisa. A Nemzeti Színház tájékán köröskörül viharos tüntetés volt. A rend­őrök egyszerre négy oldalon kezdték meg a tömeg szétoszlatását. Azokat, akik a Népszínház-utcánál és a Blaha Lujza-téren tüntettek, beszorították a Népszinház­­utcába, a József-körútra és a Rökk Szi­lárd-utcába s egészen a Baross-utcáig ker­gették őket. A Rákóczi-úti tüntetők egy­­részét a Kár­oly-körút felé, másrészét pedig az Erzsébet-körút felé szorították. Ezeken a helyeken már kisebb rendőrosztagok és detektívek voltak elhelyezve. Egymásután kisérték az elfogott tüntetőket a Blaha Lujza­ térre, ahonnan tizes, tizenötös cso­portokban a VII. kerületi kapitányság //dzs/a-'utcai épületébe kisérték. Az elfogot­­takat gyalogos rendőrök közé állították és így indultak velük a kapitányság felé. Minden csoport mögött két lovasrendőr haladt. Az elfogottakat minden esetben nagyobb tüntető csoport kísérte. A karha­talom parancsnokának intézkedésére őr­szemek álltak fel az Emke-kávéház előtti útvonalon, ahol az elfogottakat kísérték és nem engedték meg, hogy a kiváncsiak a csoportok után húzódjanak. Az egyik me­netet azonban mégis sikerült egy nagyobb csoportnak követni, akik a körúton végig az Erger-Bergert énekelték, a Barcsay­­utca sarkán a lovasrendőrök szétoszlatták a kísérőket. Egy részük azonban a mellék­utcákon át a J­ózs­a­ utcáig vonult és itt a kapitányság kapujában hangosan tüntetett az el­fogottak mellett. Közben a színház­ban is megtörtént az első botrány. A har­madik kép után a közönség a függöny elé tapsolta a szereplőket és a szerzőt. Mikor a bársonyfüggöny összecsukódott és a vasfüggönyt leeresztették, a taps tovább tartott. Ekkor a második emelet karzatá­ról egy hangos fütty süvített bele a tapsba. Ezt újabb fütyülés követte. Három-négy fiatalember fütyült és abcugolta Szomorít, a következő pillanatban pedig egyikük — mint utóbb megállapították — Zsabka Kálmán két bűzbombát dobott a néző­térre. A bűzbomba kis üvegbe fojtott szal­­miákszeszes készítmény volt. Az egyik a nézőtérre esett, a másik pedig a zenekar befedett tetőzetén tört össze, óriási bűzt fejlesztve. A második emeleten szolgálatot teljesítő rendőrök és detektívek elfogták a négy fiatalembert és míg a közönség egy percnyi ijedelem után tovább tapsolt, le­kisérték az épület elé és átadták őket a karhatalom vezetőjének. Ezeket néhány már ott várakozó tüntetővel együtt megint sorbaállították és elindultak velük a kapi­tányság felé. A tüntetők úgy indultak el, hogy egyikük hangos vigyázzt, majd jobbra átüt és induljt vezényelt. Soraikban újra felhangzott a kiáltás: — Abcug Szomori, éljen a keresztény nemzeti gondolat! Le a zsidókkal! Este féltíz órakor megérkezett a Nem­zeti Színház elé Szeszler Hugó helyettes főkapitány, akinek a karhatalom vezetői jelentést tettek az eddigi eseményekről. A főkapitányhelyettes intézkedésére a Moso­­niy­­­ utcai laktanyából megerősítés érkezett. Egymásután négy csapatszállító autó ro­bogott a Blaha Lujza­ térre. Rendőrök ug­ráltak le a kocsikról, felsorakoztak és a következő percben pedig már kisebb cso­portokban indultak azokra a helyekre, ahol a tüntetés újra kiújult. Háromne­­gyed tíztől féltizenegyig teljes csend volt, a tüntetésben szünet állt be. Ekkor azonban megint csoportok szál­lingóztak a Nemzeti Szinház elé és itt is ott is kiújult a tüntetés. A rendőrök most is ott termettek és néhány perc alatt szét­oszlatták a tömeget. „Villamosra várakoznak" — a tüntetők. A Nemzeti Szinház tájékán ekkor már százakra menő csapatok verődtek össze. A tüntetők, akik kisebb csoportokban érkez­tek meg, nagyrészt a villamos-megállóhelyek előtt gyülekeztek és a rendőrség felszólítá­sára azzal válaszoltak, hogy nem mennek el, mert villamosra várakoznak. Természe­tesen nem akarták zaklatni a valóban vil­­lamosra várakozó közönséget, akik közül nem tudták volna kiválogatni a tüntetőket, azért, hogy elejét vegyék a közönség ok­­nélküli zaklatásának, intézkedtek, hogy a megállóhelyeket rövid időre helyezzék át. A kocsik a színháztól valamivel távolabb álltak meg, úgy hogy az utasok felszáll­hattak, a tüntetők azonban ezzel az ürügy­­gyel nem tudták megközelíteni többé a színházat. Mivel azt tapasztalták, hogy egyesek kocsin vagy kerékpáron hajtottak át a Blaha Lujza­ téren és így tüntettek, elzárták a forgalom elől a Blaha Lujza­­teret, csak gyalogosok és a villamosok ha­ladhattak át. Az újra és újra megújívó ki­sebb tüntetések mindig rövid ideig tartot­tak. Tizenegy óra tájban már sikerült a tüntetőket teljesen szétszórni a mellékut­cákba, a Blaha Lujza-teret teljesen meg­tisztították és úgy látszott, hogy teljesen helyreáll a nyugalom. Ez azonban csak látszólagos volt, mert ismét kisebb csopor­tok érkeztek és a tér, valamint a József­­körút túlsó oldaláról farkasszemet néztek a rendőrkordonnal. Az előadás után a rendőrség biztosította a közönség békés elvonulását. Mikor a szín­­ház már teljesen kiürült, a színészbejárón át a színészek nagy része is­ elhagyta az épületet, kijött a kiskapun Szomori Dezső néhány barátjával gépkocsira ülve, elhaj­­latott. A tüntetők valószínűen nem tudták, ki megy a gépkocsin és Szomori Dezső tá­vozását semmiféle zajos jelenet nem kö­vette. Féltizenkettő tájban megint nagyobb csoport verődött össze a Rákóczi-úton és hangos kiáltozással kezdett előnyomulni a színház felé. A Körút sarkán azonban rend­őrkordon fogadta őket, majd megint lovast rendőrök robogtak elő és szétoszlatták a tüntetőket. A környéken még itt-ott történt néhány kisebb botrány, amelynek részt,­vevőit egymásután kísérték a Blaha Lujza térre. Éjféltájban már összesen nyolcvan­négy tüntető volt a VII. kerületi kapitánys­­ág épületében, ahol Koós Géza rendőr, főtanácsos megkezdte igazoltatásukat. Az előállítások és igazoltatások. Éjfélkor kezdték meg a VII. kerületi ka­pitányságon a nyolcvanöt előállított ember igazoltatását. Sokan azt állították, hogy nem volt szándékukban tüntetni, hanem véletlenül keveredtek a tömegbe. Az elő­állítottak a legkülönbözőbb társadalmi osz­tályokból kerülnek ki. Van közöttük tanár­segéd, joghallgató, orvostanhallgató, válla­lati főtitkár, közgazdasági egyetemi hall­gató, állatorvosi hallgató, orvos, iparmű­­vésznövendék, magántisztviselő, fényképész, kovácssegéd, kereskedelmi alkalmazott, kocsifényező, üvegessegéd, cipész, géplaka­tos, nyug­ pénzügyi főtanácsos, mérnök, kereskedő, néhányan hírlapírót mondottak be foglalkozásnak és több fiatalkorú kö­zépiskolai tanuló, valamint egy ugyancsak fiatalkorú kárpitosinas. Az igazoltatás késő éjszaka, lapzártakor még tart. Az előállítot­tak közül azokat, akik megfelelő módon igazolják magukat, elbocsátják a rendőr­ségtől, a többit pedig ideiglenesen őrizet­ben tartják, azonban valamennyi ellen megindítják az eljárást. A tüntetés viharos volt ugyan, azonban vagyonban semmiféle kárt nem okozott, csak egy villamoskocsi ablakát és a Nem­zeti Színház egyik ablakát törték be. Sebe­sülés nem történt, a mentőkre sehol sem volt szükség. Mindössze Zsabka Kálmánt Budapesti Richt­eri Offe Ser­é­sz-T szállították a kapitányság épületéből a rendőrkórházba, mert rosszul lett. A tün­tetők száma körülbelül hatszáz volt. Sok­kal többnek látszott azonban, mert a tün­tetők a kíváncsiskodó tömeg között he­lyezkedtek el, és a fel és alá hullámzós tömegben csak akkor lehetett megkülön­böztetni a tüntetőket, mikor csoportba vés­ződve előnyomultak. Az éjszakai órákban teljesen helyre-­­állott a rend és a nyugalom és csak a­ Nemzeti Szinház környékén cirkáló meg­erősített rendőrőrjáratok mutatták nyo­­mát az elült izgalmaknak. Rothermere és lífulescu. Bukarest, okt. 21. Titulescu külügyminiszterhez egy újság­író kérdést intézett, hogy mi a véleményei a Rothermere-akcióról. A külügyminiszter a kérdésre ezt felelte: a Rothermere lordnak Angliában nincs az a befolyása, amelyet sokan neki tulaj­­donítanak. Egyébként Rothermere lordot nem is ismerem, helyesebben mondva nem is akarom ismerni. Éppen ezért átengedtem Benes dr. cseh-szlovák külügyminiszternek, hogy a vitát folytassa le. A Hlinka-párt bukása és Rothermere Prága, okt. 21.­­A tót néppártnak a községi választások­ban való súlyos kudarca a pártvezetőség körében óriási megrökönyödést keltett Hlinka felvidéki körútra indult vezérkará­val, hogy a helyszínen megvizsgálja a ku­­darc okait, Buday képviselő pedig a Szo­­vakban folytatásos vezércikkben vonja le­ a választások eredményének tanulságait Buday ezt írja: „ A szavazatok eltolódásának oka álta­lában a tót néppártnak a kormányba való belépése és Rothermere akciója. Végül mondjuk ki nyiltan és férfiasan, hogy a nem taktikusan vezetett Rothermere-elle­­nes akció is sok tótot hajtott át a tót pár­­tokból a magyar pártokba. Rothermere-díszhangverseny Kőbányán. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége és a Kőbányai Kaszinó október 23-án, vasár­­nap délután fél hat órakor Rothermere lord tiszteletére a kaszinó színháztermében (Füzér­ utca 13.) díszhangversenyt rendez­­amelyen Teleki Sándor gróf, a TESz társ­­elnöke mond ünnepi beszédet. A hangver­­senyen közreműködik Nedelkovits Annus operaénekesnő, a MÁV kamaraénekkara és a Kőbányai Kaszinó szimfonikus zenekara Teleki László karnagy vezénylésével. Be­lépődíj nincs. A hangverseny helye a 26-os, 36-os, 37-es és 75-ös villamosokkal közelít­­he­tő meg. Rothermere lord köszönete. Rothermere lordot a Magyar Vaskeres­kedők és Vasiparosok Országos Egyesülete is üdvözölte. Erre az üdvözlő levélre Ro­­thermere lord a következő sorokban vá­­laszolt az egyesület elnökének: Kérem fogadja köszönetemet a Magyar­országnak szerzendő igazság érdekében ki­fejtett munkámat méltányoló átiratáért. Teljes mértékben értékelem ama nehézsé­geket, amelyek országuk széttagolása foly­tán mindazoknak útjában állanak, akik ipari vállalkozásban tevékenykednek. Meg vagyok győződve, hogy a „felszabadulás napja“ már nincs messze és­ biztosak le­hetnek abban, hogy én nem fogom mun­kámat Magyarország érdekében abba­hagyni, amíg ezt siker nem koronázza. Házasodik-e a bolgár király. Szófia, okt. 21. A király házasságának kérdése egyre jobban magára vonja a közönség érdeklő­dését. Olasz diplomáciai körökben kije­­lentik, hogy semmi pozitívumot nem tud­nak. Úgy látszik, hogy a megbeszélések még folynak és hogy az utolsó szót még nem mondták ki. Jelentőséget tulajdoní­tanak annak, hogy Boris király megláto­gatta XI. Pius pápát, mert tekintettel arra, hogy a különben is görög keleti vallású uralkodó inkognitóban utazott, ez a láto­gatás nem volt feltétlenül szükséges, ki­véve, ha valami, a királyt érdeklő ügy­ről volt szó­. Fontosnak tartják, hogy Mussolini és Boris király között hosszas tanácskozás folyt és azt hiszik, hogy a házasság kérdéséről lehetett szó. Az olasz király ennek bizonyára nem lesz ellene, hiszen ő maga is görög keleti hercegnőt vett feleségül és megengedte, hogy egyik leánya protestáns német herceggel köt­hessen házasságot. Abban is bizakodnak, hogy a Vatikán engedékeny magatartást fog tanúsítani. Nagyon valószínű, hogy király még nem fog mint vőlegény haza­térni, de további tárgyalásra még mindig marad lehetőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék