Budapesti Hírlap, 1928. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-14 / 11. szám
is IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Fleta. i. Hét órakor valamennyi autóállomás üres volt. Megkezdődött már a felvonulás. Neki vágtam én is, persze csak gyalogosan s eljutottam valahogy a Tisza Kálmás-teret övező utcáik labirintusába. A véderő vita óta nem láttam annyi rendőrt, mint ma este. Hatos-nyolcas csoportokban álltak minden utcasarkon, végigcsinálva Müller Mein System-jének valamennyi mozdulatát, amitől a káosz még nagyobb lett; még véletlenül sem fordult elő, hogy két rendőr egyformán intézkedett volna. Lehetetlenségnek látszott megközelíteni a Városi Színházat, az érkezőket folyvást visszakergették. Elkeseredésemben gondoltam magamban, minthogy az est a purokrácia jegyében zajlik le, beülök én is taxisba. Találtam is egyet, amely már kitette boldog tulajdonosát a Városi Színház szigetére. A Rákóczi-út sarkától húsz perc alatt sikerült nagyobb életveszedelem nélkül eljutnom a Tisza Kállmánn-térig, ahol akikor már ott voltak az összes józsefvárosi jasszok, akik Méltóságos úr már kezdik! ki®Itás®aJ iparkodtak kihúzni a vendégeket autóikból. Ezalatt, akárcsak a Nürnbergi Mesterdalnokok második felvonásában, a színház körüli házak ablakai kinyíltak és a lakók mulattak az utcai csetepatén. Nem egy helyen vidám párbeszéd keletkezett a rostokoló autóbeli lovag és az emeleti hölgy között- Engem megkérdezett a rendőr, hova szól a jegyem és az oldalbejáróhoz utasított. Odagördülvén, nagy meglepetés ért, a parancsnoló hatalmasság elüldött: ez a bejáró zárva van, itt csak kijönni lehet. (Mikor aztán előadás után ott akartam távozni, ismét zárva volt, azt mondták, hogy az a kapu csak a bemenetel célját szolgálja.) Az autóval nem tudtam továbbjutni, újbóli nekivágtam és gyalog beverekedtem magam a színházba, ahol al-ikor már javában folyt a ruhatári ostrom. • II. A nézőtérre kimerülten, lihegve érkeztek az emberek, részint az utcai csatáktól, részint a ruhatári harcoktól elfáradva. Azért lassan megteltek a széksorok és a páholyok. Ott volt az államfő, a miniszterelnök családja, a városi páholyban akár tanácsülést lehetett volna tartani, teljes létszámban jelentek meg a tanácsosok, sőt a főpolgármester is eljött. Mindenki megjelent, olyan is, aki szereti a muzsikát, de elsősorban az összes gramofontulajdonosok. A ruhatárban változatlanul folyt tovább is a küzdelem. Az utcákon csak turnusokban engedték át a közönséget, mely így elkésve érkezett. Pedig az óra már háromnegyed nyolcat mutatott. Fleta türelmetlenkedett, a függöny mögött elkezdett skálázni. Erre aztán a publikum kalapostól, kabátostól törte magát befelé a nézőtérre. Nagy lárma között elkezdődött az előadás III. Soha ekkora izgalom még nem várta Budapesten a Tosca előadását. Senki sem figyelt az első jelenetei Végre bejön Cavaradossi. Halk moraj végig, elkezdi a Recondita armoniát. Forrón vibrál a hangja, bársonyos puhasággal simul a fülre, majd zúgva szárnyal végig a színház roppant térségén. Hangja, mióta nálunk járt, sötétedett, szinte haritonális színezetű, de csengése ércesebb, átütő ereje nagyobb. Megjelenése Gopa-féle toreádorés civilben. Elhangzik az ária, az erkélyről taps zuhog alá. Ott vannak az olcsóbb helyek, ott lelkesednek. A földszinti publikum cinikus gőggel ül helyén, alig verődik össze néhány tenyér, gondolják, teljesen elég, ha harminc-negyven pengőket adnak jegyért, még tapsoljanak is. Majd elkezdődik a duett. Fleta orgánuma mindinkább kibontakozik, a vágy forrósága csattan ki hangjából, a szenvedély piros tüze lobog izzó lángolással. A felvonás végén a szokásos ováció. A következő képben csak egyetlen nagy jelenése van, a vittoria-ána. Semmi túlzásba vitt realista komédiázás, semmi színfalhasogatás, de elemi erővel robban ki az ária. Aztán Scarpia és Tosca magukra maradnak. A második felvonás végén úgy látszott, hogy Kiepura és Fleta mérkőzésében a győztes — Schwartz Vera (Tosca). IV. A közönség egy része elégedetlenkedett. Mondogatták, hogy szépen énekel ez a tenorista, nehéz ellenállni bikabűvölő szemeinek, melyek hipnotizálják még a spanyol toro-nál nemesebb és veszedelmesebb fenevadat is. De mégsem a várva-várt csodálatos, nagv énekest (Akinek hangjára összedőlnének a Városi Színház falai.) A gramofontulajdonosok azonban fensőbbségesen nyugtatták meg a hitetlenkedőket: várjátok csak meg a levéláriát. Eljött a levélária. Valóban itt Flerát csak Carusohoz lehet hasonlítani. Káprázatos fehalkításai, piano átmenetei, meseszerű mezzavocéi — mintha egy ekho regiszter szólna az orgonán — megremegtették a közönséget. Évszázadok munkája ez a technika, amelyen keresztül zeng felénk Flera hangja. Zokogó búcsú az élettől, az öröm és a szépség elsiratása, a kihűlni készülő szív utolsó dobbanása, a megkínzott lélek utolsó vonaglása volt ez az ária. Csak a déli napsütésben kering ily forrón a vér, csak ott ver ilyen hevesen a szív, és ott tudnak így szeretni. Io ho tanto la vita: Úgy vágyom élni! Mikor felsírt az utolsó feljajdulás, olyan fékevesztett, mámoros tombolás rázta meg a nézőteret, amilyent csak a spanyol arénákban lehet hallani. A nők sírtak, a férfiak ordítottak. A nézőtér orkán módjára őrjöngött. Háromszor kellett elénekelnie és eljátszania ezt a dalit. Mégsem tudott vele senki sem betelni. A darab végén percekig ünnepelték a nagy spanyol énekest Mikor már csaknem minden elcsendesedett, egyik első emeleti páholyból még mindig pergőtűz hangzott: Kiepura tapsolt. A levélária egy csapásra megváltoztatta a nézőtér arculatát. Háromezer ember jött el ma a színházba, a konvencionális társadalmi hazugságok álarcában. A lélek legmélyéről feltörő érzés vihara lerázta az álarcokat. Érző és szenvedő emberré varázsolta a lárvákat. Ez a Fleta művészete. Haraszti Emil: Trixi. Vígjáték 3 felvonásban írta C. Hamilton. Bemutatta a Magyar Színház jan. 13-án. — Senki sem szakíthatja ki magát korából s ezért az Írók alkotásai koruk keresztmetszetéül tekinthetők. Körülbelül ezt mondja Taine a miliő elméletről szóló könyvében s egy előttünk még teljesen ismeretlen amerikai írónak ma este bemutatott darabját vizsgálva, közelállónak tűnik fel a kívánság, megvizsgálni, milyen hát az amerikai társadalom élete, mi jelent ott örömet, bánatot, nevetést, vagy csal könnyet a szemekből és mi az a probléma, ami őket érdekli. A probléma, amelyről a darab szól, az amerikai leánynak függetlensége. Helyesebben a milliárdos dollárkirály leányainak függetlensége. Ez a kérdés bennünket, őszintén megvallva, hidegen hagy, mert ennél itthoni problémáinknak legkisebbje is sokkal nagyobb. De minthogy vígjátékról van szó, szívesen fogadjuk el, még az erről szóló cselekményt is, abban a reményben, hogy mulathatunk. Reményünk azonban meddőnek bizonyult. A darab szellemi színvonala még az egykor annyira divatos wildei paradoxonok légkörében mozog. Anélküli, hogy meg akarnék szólni Amerikát, megállapíthatjuk, hogy ilyen szellemességet, talán akkor ismer engem legjobban, amikor nem ismer, nálunk már a kereskedővilág ifjai is csak előzetes pirulással kockáztatnak meg. Ebben a darabban pedig a milliárdos kisasszony, Beatrixe (ennek a névnek rövidítéséből kapta a darab a címét) beszél így. A kisasszony, áld kalitkának érzi otthonául szolgáló palotáját és abban a téves hitben, hogy függetlenséget jelent az, ha éjszakának idején egy divatos portréfestő lakására megy flörtölni, igen kellemetlen helyzetbe jut, mert rokonai, akik szüleit helyettesítik, meglepik. Jobb hijján azzal védekezik, hogy ő nem is a festőhöz jött, hanem férjét látogatta meg, aki abban a házban lakik és akivel titokban megesküdött. Hogy miért titokban, azt annál kevésbé sejtjük, mert ez a fiatalember éppen az, akinek rokonai a kisleányt már tíz évvel ezelőtt feleségül szánták. Hogy miért jutott mégis ez az ötlet eszébe, arra a közönség nem talál más magyarázatot, csupán azt, hogy ez az ötlet szolgál egyszersmind a darab témájául is. A férjül kijelentett fiatalember nem hazudtolja meg a hisztérikusnak látszó fiatal leányt, s, mint a hölgy férje, vonul az estebéd után a leány hálószobájába. A leány, akiben úgy látszik, ebben a pillanatban jelentős szerephez jut a női szemérem, minden lehetőt elkövet, hogy visszatartsa a férj jogaira hivatkozó férfit s minden feltételt hajlandó teljesíteni, csupán azt az egyet nem, amelynek fejében a férji lemondana jogairól. Ez a feltétel pedig korrekt s abból áll, hogy mindjárt másnap reggel esküdjenek meg és ezután csendben váljanak szét. Erre a mindenképpen lovaglás ajánlatra a fiatal leány nem válaszol. Ekkor az indulatos férfi nászágyba kényszeríti a millárdos leányzót és miután igy bebizonyította, hogy ő az erősebb, kijelenti, hogy neki eszegában sincs jogaival élni. Még akkor sem, ha ők ketten életük végéig egyedül lennének egy lakatlan szigeten. A kisleányt ugyanis nem tartja eléggé nőiesnek. Erre a kijelentésre a kisleány sírva fakad, de szerencsére a függöny legördül, a második felvonásnak vége és így nem kell tovább tanúja lenni a kínosnak még igen, de mulatságosnak egyáltalában nem mondható jelenetnek. — Quod trixi, akarjuk mondani dili, dixil — véljük hallani a még még mindig férjül szereplő fiatalember ajkáról a kimondott szó érvényességét, a harmadik felvonásban, de a bizonykodásnak már nincs ereje. A férfi szerelmes a leányba, akit úgy látszik mégis csak nőnek tart s a leány is szerelmes a férfiba, de előbb azt szeretné, ha az ifjú térden csúszva kérne bocsánatot azért, hogy nem élt azzal a jogával, amelyet nem is akart megadni. A rövid felvonásnak a vége az, hogy mind a ketten egymás mellé térdelnek és kibékülnek. Szívből irigyeljük az amerikaiakat, ha ez a probléma, ha ez a Makrancos hölgy és Vasgyárros kombiinálásából született cselekmény nagyon leköti érdeklődésüket s még inkább irigyeljük, ha a darab primitiv ötletein, ugyanilyen természetű mókáin mulatni tudnak. Sem mi, sem a közönség nem derült rajtuk s mi mindazok, akik még nem voltunk Amerikában, Taine mondására gondolva, nem igen tudjuk elképzelni a ma bemutatott darab alapján az amerikai társadalom életét. Nem marad más hátra, — éppen az amerikaiak iránt érzett becsülésünk következtében, — hogy a darabnak a szerzőjét okoljuk mindenért. A szerzőt és némiképpen szintehozása miatt a színházat, amelynek, nem hiszi szűk, hogy legalább is ilyen értékű magyar darabja ne heverne százával íróasztalában. Ezért az értékér igazán kár volt Amerikába fáradni, mert nem valószínű, hogy addig műsoron tudják tartani, amennyi ideig az út Amerikából visszatért. A színészek igen nehéz feladat elé kerültek, amikor a darab lehetetlen figuráinak kellett életet adni. őszinte szívvel az együttesnek csupán négy tagját említhetjük meg. A két főszereplőt: Titkos Ilonát és Törzs Jenőt. Titkos Ilona igen sok színű volt, ügyesen és kedvesen vetítette elénk a gyenge idegzetű, kissé hóbortos, de alapjában butácska kisleány figuráján Törzs Jenő pedig komoly, férfias és egyenletes játékában jelentőséget tudott adni a szerző által előírt nem egészen érthető típusú férfi alakjának. Igen kitűnő alakítással szolgált Mahnel Aranka, aki a kisleánynak érzelmeiben mindig túltengő társalkodónőjét játszotta és Körmendy János, akinek csak a darab kezdetén jutott szerény feladat, de játékával sokkal nagyobb reményeket keltett a darab iránt, mint amilyenre érdemesnek bizonyult. A fordítás munkáját Fodor László végezte. Mariancsics Szörényi Imre: A magyar művészet sikere Bécsben. A Künstlerbund Hagen 9 termében vonult fel újév napján az Új Művészek Egyesülete, hogy mint a magyar képzőművészet legmodernebb csoportja, bemutatkozzék Bécs műértő közönségének. Az eddig megjelent kritikákból megállapítható, hogy rendkívüli sikert aratott az UME Bécsben. Előttük a legnevesebb modern francia mesterek állítottak ki a Hagenbundban és ennek ellenére is nagy meglepetés a magyar haladó művészek kiállítása. Az összes bécsi napilapok hosszasan foglalkoznak a kiállítással. „Rég nem szerepelt oly érdekes és zárt csoport Bécsben, mint ezúttal a magyarok. Kívánatos lenne, ha ezzel az egy látogatással nem elégednének meg, — írja a Stunde. „Ezt a kiállítást annál inkább örömmel kell üdvözölnünk, mert mi bécsiek eddig csak a konzervatív magyar művészetet ismertük, keveset, vagy semmit sem az újból, a modernből. Amit most látunk, az kétségtelenül minden érdeklődésre érdemes ... A kiállítás pompás, eleven és nyugodt benyomást keltő s kívánatos, hogy mindenki megtekintse, akitcsak a jelen művészete érdekel." (W. Allgemeine Zeitung.) „A kiállítás jó, sőt nagyon jó, igen figyelemreméltó s a laikusoknak is teljesen meg fogja nyerni tetszését.* (Extrablatt.) „Nagy számban vannak igen figyelemreméltó, szép művek. Bár több helyt felismerhető a kapcsolat Parissal, de ez egyéni ízléssel és valódi tudással párosul.“ (N. Freie Presse.) „Az egész kiállitás új s erőteljesen lüktető életet árul el, mely itt Bécsben megértést s teljes elismerést arat.“ (Reichspost.) A kritikák teljes részletességgel ismertetik a bemutatott anyagot s rendkívüli szerretettel és elmélyedéssel méltatják az egyes műveket. Vaszary János aratta a legnagyobb sikert. Az összes lapok vele foglalkoznak legrészletesebben, egyenként felsorolva azokat a képeket, melyek különösképp megnyerték tetszésüket. Vaszary szerintük a legjelentősebb festője az új Magyarországnak, művészete épp oly sokoldalú, mint érdekes, grafikája a legjobb kvalitásokkal teli, olajfestményei nagyvonalúak, lendületesek. Bátor a felfogásban és a kivitelben. Csók István tulipános ládát ábrázoló képével „mint egy szép régi magyar népdal“ (N. W. Abendblatt) hatott a bécsiekre s szerintük is „a régi magyar népművészetbe uj modern hatásokat vitt bele“. (Reichspost). Beck ö. Fülöp szobrászmesternek is rendkívüli hatása volt, önarcképe, különösen, pedig magyar parasztasszonyt ábrázoló kőszobra szenzációs sikert aratott s oly monumentális erővel hatott, mint egy assyr szobor. Scheiber Hugó nagyobb kollekciója „erős ritmustól áthatott grafikus munkákból (Reichspost) állott. „Igen értékesek fantasztikus, groteszk dolgai“. (N. W. Abendblatt.) Déry Béla „finoman megfestett Mariahilfestrasse-ja s északi tengert ábrázoló képei a szó legjobb értelmében vett festői művek“. (Reichspost.) Pécsi-Puch Dezső „szimpatikus tehetség, akinek világos, vidám színei a Szajna felől jönnek hozzánk“. (N. W. Abendblatt.) Ernőd Aurél „a legjobb kvalitásokkal biró tájképfestő. Balatoni tájképei felépítésükben és festői előadásukban lebilincselők“. (Reichspost.) Bartók Mária „új klasszikus kertésznője csodálatosan finom színben", Klie Zoltán „finom művészi meglátásaiban“ (Reichspost), kubisztikus és konstruktív utóhangok csendülnek fel igen szerencsés interpretálásban“. (W. Alig. Zeitung.) Medveczky Jenő „7 képpel vonul fel. Mindegyike erős a maga nemében“. (Volkszeitung.) Sárga ruhás nője a kiállítás egyik legsikerültebb darabja“. (W. Alig. Zeitung.) Duilien Edit „épp oly finom értékeket ad a vonalvezetésben, mint a színkompozícióban. Miháltz Pál „kompozíciói kitűnőek“ (Reichspost), Büky Béla „öregasszonyt ábrázoló képe kiváló“ (Reichspost), Antal József „delikátan megfestett tájképe és két akvarell-képmása elsőrangú" (Reichspost). 1928 Január 14. (11. sz.) Budapesti Hírlap rancsból keletkezett, természetesen ott kellett lennie a félsz- és gáncsnélküli lovagnak, Erdélyi Bélának is. Segédkezett egy kihívásnál, mely két tisztnek szólt s a sértőhangú provokáló levelet mint megbízott szintén aláírta. Ezért hivatalból üldözendő rágalmazásért állott ma a büntetőtörvényszék előtt. — Maga az az Erdélyi Béla? — kérdezte tőle az elnök. — Igen — válaszolta Erdélyi — majd az általános kérdésekre elmondotta, hogy bérszállítási vállalkozó és jelenleg gyilkosság bűntettének gyanúja miatt le van tartóztatva. — Kénytelen voltam megbízóm egyes mondatait közölni a levélben — védekezett Erdélyi — ez azonban nem jelenti azt, hogy azonosítottam magamat a kifejezésekkel Kérem egyébként a valódiság bizonyítását elrendelni. A bíróság a valódiság bizonyítását elrendelte és a tárgyalást elhalasztotta. — Hétévi fegyházra ítélték Nika Károlyt. A pestvidéki büntetőtörvényszék négy napig tartó tárgyalás után ma mondott ítéletet Nika Károly volt postatisztviselő bűnügyében, aki barátnőjével, Biszlikovics Magdolnával a Dunántúl több városát és községét végigcsalta. Hol földbirtokosnak, hol egyetemi tanárnak adta ki magát és pillanatnyi pénzzavarára való hivatkozással többektől jelentékeny összeget csalt ki. A büntetőtörvényszék Nika Károlyt héten is egyházra és 688 pengő pénzbüntetésre, Biszlikovics Magdolnát hároméviegyházra és 152 pengő pénzbüntetésre ítélte. l * (Az Ibolya sikere Rómában.) Molnár Ferenc Ibolya című egyfelvonásosát most mutatta be Rómában egy új színház, amely ezzel a darabbal kezdte meg működését. A darab szép sikert aratott. u