Budapesti Hírlap, 1928. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

i * n­­ * Tatán másfél esztendő múlva a­ szoflga­­birót Szentmihályról más járásba helyez­ték őt. Az utolsó napon ült az íróasztala mel­lett. A hivatalos pennát már letette, már csak a maradék aktáit rendezgette-rakos­­gatta, mert a tradícióhoz tartozik az is, hogy az utód némi kis örökséggel vegye át a hivatalát, a tekintetes vármegyénél pe­dig még illik adni valamit a tradíciókra is... Egyszer csak kopogós-csoszogás, és be­hajlongott, bealázatoskodott az ajtón Bader Miksa­—.. .Nem érek rá, öreg! — hangzott az íróasztal mellől a fogadjisten, mielőtt még az öreg bádogos kibátorkodhatta volna fo­gatlan szájából az adjonistent. — Bocsánat, Herr szolgabiró úr, voltam bátor búcsúzni jönni — mentegetőzött. — Hallottam, hogy el tetszik menni... — Eit . v — Sajnálok! Nagyon sajnálok ... És elhallgatott. Állt és várt. A szolgabiró már végzett az aktáival. Már az asztalfiókban turkált, üres cigaret­­tás dobozokat és elhasznált patronhüvelye­­ket hajigált ki belőle a papírkosárba. Föl se nézett Baderre. — Sok szerencsét kívánok, tekintetes ur! kezdte hát megint. —­­s Köszönöm —- válaszolt a szolgabíró. És, hogy lerázza a nyakáról az öreg zsi­dót, "'kinyújtotta feléje a jobbkezét az asz­tal fölött: — No, Isten* áldjat De Bader nem­­ nyúlt utána, hanem ide* ges-reszketíj sietséggel kikotorászott vala­A képviselőház mai ülésein nagy szám­mal jelentek meg a képviselők, mert a valorizációs javaslat két érdekes és fon­tos szakaszára került a tárgyalás sora. Az egyik a tizedik szakasz volt, amely a vas­úti fuvarozásokból eredő kártérítések nem­­valorizálásáról szólt, és amelyet hosszabb vita után lényegében úgy fogadtak el, hogy a MÁV és egyéb közforgalmi vasutak a fuvarozásból eredő károkért térítést nem fizetnek, amennyiben a károk 1922 január elseje előtt keletkeztek. A következő szakaszok vitájában részt­­vett Pestiig Pál igazságügyminiszter is, aki többnapos betegeskedés után ma jelent meg először a Házban és ebből az alkalomból a kormánypárti képviselők meg is éljenez­ték. A magánjogi valorizációról intézkedő szakaszok után került a sor a sokat vita­tott tizennegyedik szakaszra, amelyhez a mai ülésen csak négyen szólottak hozzá: Csák Károly, Ostor József, Kálmán Jenő, Wolff Károly. A holnapi ülésen azonban még többen is hozzá kivánnak szólani, mert él az a szakasz, amely bizonyos kor­látok közö­t ugyan, de lehetővé teszi, hogy a már teljesített ügyletek közül némelyek­ben valorizált teljesítést lehessen utólag követelni, ha a papírpénzzel való fizetés az egykori hitelezőnek anyagi romlását idézte elő, mit a zsebéből és azt nyújtotta a szolga­biró felé. — Zum Andenken, Herr szolgabiró úr!... Fogadjon el ezt az emlék!... Rá­bert... És gyáván-merészen — lesz, ami lesz! — leteti le az asztalra. Egy kis öngyújtó volt. —■ Én csináltam ... A tekintetes urnák csináltam! — magyarázta hadarva. — Mert a tekintetes ur az egyetlen becsületes ember itt Szentmihályon ... A szolgabiró felkacagott erre. — No, és maga? — kérdezte. Bader elhúzta a száját. — A Bader egy öreg lengyel zsidó! — és legyintett hozzá a kezével: nem szá­mít ... — Sie aber, Herr szolgabiró úr, — mert ötven év múltán is némettel keverte a magyar szót — Sie sind ein Herr! — és most föllódítootta a kezét a plafon felé. — Egy ur! Olyan egy ur, wie es im Buch steht! Ja!... Az öreg Bader mondja, elhi­heti neki: a tekintetes Herr szolgabiró úr volt itt az egyetlen becsületes ember... Ein einziger! És most ő nyújtotta a kezét a szolga­biró felé: ' —• Also, sok szerencsét! Viel Glück! * Múltkor az egyik vadászmellényemben, amelyik már régen nem volt rajtam, egy öngyújtót találtam. És ekkor eszembe jutott megint egy öreg zsidó, aki Tarnopolban született. Bader, a szentmihályi bádogos. Forga­ttam -nézegettem a kis tűzszerszá­­mot. Elmosolyogtam magamat. — íme: az én becsületrendem ... Csettintgetni kezdtem. Már nem gyuladt meg, de olykor-olykor még szikrázott. Mint a mast fel-felvillámló emlékei. - -A valorizációs vita alatt megjelentek a parlamentben a pénzügyminisztérium szak-* * referensei Vargha Imre államtitkár vezeté­sével,­­akikkel együtt Búd János pénzügy­miniszter letárgyalta a pénzügyi tárca költ­ségvetését. Az értekezlet csak két óra táj­ban ért véget, amikor Búd János a követ­kezőket mondotta munkatársunknak: — Csak ma jutottam hozzá, hogy le­tárgyaljam végre saját tárcám költségveté­sét is, mert eddig a többi tárcával való tanácskozással voltam elfoglalva. A jövő évi költségvetés tehát teljesen készen áll, úgy­hogy nyomdába lehet adni. Remélem, hogy február első felében beterjeszthetem a Ház elé, úgy hogy a pénzügyi bizottság nyomban megkezdheti tárgyalását, február végén pedig már a plénum is hozzáfoghat a költségvetés általános vitájához. Az egységes­ párt, tekintettel a csütörtöki ünnepre, értesülésünk szerint e héten nem tartja meg szokásos értekezletét. Az ülés efolyása. A képviselőház mai ülését féltizenegy óra után nyitotta meg Zsitvay Tibor el­nök. Bemutatja a miniszterelnök átiratát a legutóbb elfogadott törvényjavaslatoknak az Országos Törvénytárban való kihirdeté­séről. Napirend szerint következett a va­lorizációs javaslat részletes tárgyalása, a tizedik szakasz. Gál Jenő véleménye szerint a szakasz megsértése volna az élő törvényeknek. A vasúti fuvarozás közben elveszett áruk megtérítése a vasúti üzletszabályzatban és a berni nemzetközi egyezményben van le­fektetve. Ha ezt az elvet most mellőzzük, valósággal gazdasági háborút üzenünk a külföldi államoknak. Dessewffy Aurél kijelenti, hogy azokért a károkért, amelyek a forradalmaik és a háború alatt érték a vasutat, a kávot fe­lelőssé tenni nem lehet. Ugyanez a helyzet a m­agánvasutaknál is. Egyébként elfoga­dásra ajánlja az előadó által beterjesz­tendő módosító javaslatot. Lakatos­ Gyula előadó: Igazat adok Gál Jenő képviselőtársamnak. Zűrzavaros a helyzet Európában, különösen ott, ahol a nemzetközi jog magánjogi vonatkozásai kezdődnek. Ezért a bonyolult helyzetért azonban Magyarország nem okolható. (Helyeslés.) A Páris körüli békék terem­tették ezt az állapotot, amelyből ezek az abszurdumok keletkeztek. (Helyeslés.) A kormány hajandó közeledni Sándor Pál felfogásához. Sándor Pál a vagyoni biz­tosság terén uralkodó zűrzavart 1920-ban zárja le. A kormány hajlandó ezt az idő­határt kiszélesíteni és az előadó bejelenti, hogy felhatalmazása van egy módosítás beterjesztésére, amely a fuvarozási üzle­tekből kifolyólag származó pénztártarto­zások valorizációjának lehetőségét 1922 ja­nuár 1-től kezdődően a Máv-ra is kiter­jeszti. (Helyeslés a kormánypárton.) Gál Jenő félreértett szavait magyarázza Dessewffy Auréllal szemben és ismételten hangoztatta, hogy nézete szerint számtalan zűrzavaros per fóg ebből a szakaszból fa­kadni. Sándor Pál az egységes párt helyeslése közben visszavonja indítványát. Búd János pénzügyminiszter nem osztja Gál Jenő felfogását és nem érti, hogy miért kell Magyarországról ilyen hangon a külföld számára beszélni. Kálnoki-Bedő Sándor: A népszerűség miatti Bod János pénzügyminiszter erélyesen visszautasítja a Gál Jenő által használt hangot és kéri a szakasz elfogadását. A Ház az előadó szövegezésében fo­gadja el a szakaszt és a határozathozatal­nál Sándor Pál is az egységes párttal sza­vaz. A magánjogi valorizáció. A 11-ik szakasznál Csák Károly szólal fel. Az állami, törvényhatósági és községi pénztartozások átértékelése a politikai és jogi lehetőségek kérdésévé vált. A valori­záció elvi álláspontján áll, de nem ismer egy, vagy ötszázalékos valorizációval meg­váltható állami becsületet. A teljes valori­záció mellett foglal állást, amely megvaló­sítandó, mihelyt lehetségessé válik. Nem tudom, — folytatja, — hogy a mostani valorizációs hangulat mögött nem áll-e va­lamilyen tőkeérdekeltség. A tőke engem nem tud könnyekre fakasztani. (Helyes­lés.) Csák Károly beszéde közben lép a te­rembe Pesthy Pál igazságügyminiszter, a­kit néhány napon keresztül a betegsége a­­­a­­­dályozott meg, hogy részt vegyen a vitá­ban. A belépő minisztert az egységes párt megéljenzi. Csák Károly megállapítja, hogy az in­gadozó bírói gyakorlat nem volt képes megnyugtató jogszabályrendszert alkotni. A szakasznál felvetődik a kérdés, hogy a felek, megegyezése mennyiben érvényesül­jön. Véleménye szerint a consensus feltét­lenül respektálandó és ilyen értelemben terjeszt be határozati javaslatot. Gál Jenő elfogadja Csák Károly javasla­tát, amelyet mindenképp helyesnek és cél­szerűnek talál, me­rt a felek szerződéses megállapodását nem szabad áttörni. Lakatos Gyula szintén elfogadja a hatá­rozati javaslatot, amelyhez csupán kiegé­szítést javasol. Wolff Károly tisztán logikai szempont­ból tesz megjegyzéseket, mert ellenmon­dást lát a javaslat szelleme és Csák Ká­roly indítványa közt. Ezt a differenciát azonban az előadó módosítások kiküszöbö­lik s ezért elfogadja a javaslatot. Kálnoki-Bedő Sándor szerint Csák Ká­roly indí­tv­ánya nem ad aggodalomra okot. Nem osztja Wolff Károly felfogásai és fentartás nélkül elfogadja a Csák által ja­vasolt módosítást. Pesthy Pál igazságügyminiszter: A ma­gánjogi valorizáció nehéz és fontos kérdés. E­nnek a merev és szigorú állásfoglalásnak meg vannak szabva a maga lényeges in­dító okai. Társadalmi téren nem lehet megengedni, hogy békétlenség következzék el. Gazdaságpolitikai okok is közrejátsza­nak, mert a valorizáció megengedése sú­lyos megrázkódtatásokkal járhat. A bíró­ságok szempontjából is fontos ez a kérdés, mert ha megengednénk a valorizációt, ak­kor a bíróságok példátlan megrohanásrtak lennének kitéve. Éppen ezért kéri, hogy az új 11-ik szakaszt Csák Károly és az előadó módosításával fogadják el. A Ház ilyen értelemben határoz. A 12-sik szakasznál Gál Jenő fölösleges­­nek tartja a körülmények felsorolását, mert azt a bíróság a gyakorlatban sokkal jobban tudja mérlegelni. Kálnoki-Bedő Sándor annak a vélemé­nyének ad kifejezést, hogy a felsorolt kö­rülmények éppen a bíróságok tapasztala­taiból erednek. Pesthy Pál igazságügyminiszter a bírói gyakorlat kialakítása érdekében kéri a tör­vényjavaslat e szakaszának változatlan el­fogadását. A Ház a szakaszt a bizottság szövegezésében fogadja el. Lakatos Gyula előadó a 12-ik és a 13-ik szakasz sorrendi fölcserélését javasolja. Pesthy Pál igazságügyminiszter hozzá­szólása után a Ház a szakaszt elfogadja. A tizennegyedik szakasz. Csák Károly kijelenti, hogy most már szűk keretek­­közé van szorítva annak a lehetősége, hogy a valorizálást perek gyár­tására használják föl. Ostor József: A marsánjogi valorizációs rendezések legkritikusabb szakaszához ér­kezett a vita. Beszédében arra a következ­tetésre jut, hogy a bírói praxis eddig is a visszaható erő álláspontján állott-Kálmán Jenő nem ért egyet mindenben Östörrel. A szakasz generálisan kimondja, hogy nincs átértékelés az olyan pénztarto­zásoknál, amelyek a törvény életbelépte­tése előtt teljesítés útján vagy más módon megszűntek. Kálmán azt a korrektívumot ajánlja, hogy a fogfentartások csak akkor legyenek joghatályosak, ha írásban köt­tették ki. A gazdasági és jogi bizonytalan­ság megszüntetésére alkalmasnak látja a szakaszt és erre a szempontra veti a fő­­súlyt. A jogi bizonytalanság megszüntetést. Nem valorizálják a vasúti kártérítéseket. Húsz felszólaló a valorizációs javaslat négy szakaszához. — Pesthy Pál a méltányos valorizációról.­­ Elkészült a jövő évi költségvetés. A képviselőház mai ülése. 2 eme lapjaira, azt mondották, ne tovább, menjünk a bíró elé. Így esett, hogy a magyar-cseh vegyes döntőbíróság, a békeszerződéssel felállított ez a külön­leges nemzetközi bírói szerv, ma egy magyar ember elorzott birtokának sor­sával foglalkozik. Gulliver utazásai jutnak eszünkbe. Amikor elért a kis vándor az óriások országába, az óriások nagyon megbá­multak és csodájára jártak. Az óriá­sok országának szarkája azonban nem elégedett meg a csodálkozással, oda­ment hozzá és csőrével kikapta a kezé­ből a kenyerét. A világhatalmak sorá­ban ezt a szarkaszerepet tölti be Romá­nia és Csehország is, az óriások kar­maiba került magyar Gulliver kezéből ezek vennék ki az utolsó falatot. Cso­­da-e, ha ezt az utolsó falatot Gulliver a késhegyig védelmezi? A magyar-cseh vegyes döntőbíróság előtt most történtek már­is érdekes ta­núságokat szolgáltattak, holott a dön­tés még csak a holnap zenéje. Csehor­szág ugyanazt a taktikát folytatja, mint Románia, pergátló kifogást tesz a ve­gyes döntőbíróság ítélkezése ellen, nem ismeri el azt a jogát, hogy ezek­ben a birtokrablási perekben a vitás kérdéseket, a birtokok sorsát hatáskö­rébe vonja. Ezen túl azonban a cseh védelem útja élesen eltér a román vé­delem útjától. Csehország a mai hírek szerint kész arra, hogy a bíróság ille­tékességét a hágai nemzetközi bíróság döntse el, vagyis teljesen ellentétes az álláspontja Romániáéval. A per kimenetele két eshetőségre nyújt alapot. Vagy kimondja a ma­­gyar-cseh vegyes döntőbíróság, hogy nem illetékes a per elbírálására és eb­ben az esetben a vegyes döntőbíróság előtt megszűnik a per, vagy pedig, ami valószínűbb, megállapítja a maga ha­táskörét. A késő éjjeli órákban érkezett hír­adás szerint azonban a vegyes döntő­bíróság állítólag e két eshetőség közül egy­­ harmadikat választott. Ugyanis kimondta, hogy „a bíróság nyilván­­való illetéktelenségéről nem lehet szó. Ennélfogva a bíróságnak joga lenne N­drlik-Barkóczy gróf és fia kérelmére előzetes biztosítási intézkedéseket el­­rendelni.“ Ez a ha nem egészen kategó­­riásakn megfogalmazott határozat lé­nyegében mégis azt jelenti tehát, hogy a vegyes döntőbíróság illetékesnek érzi magát arra, hogy a magyar-cseh agrár­pert eldöntse. Azt jelenti tehát, hogy a cseheknek a bíróság illetékessége el­len tett kifogását a bíróság elvetette és a felperes magyar birtokosok kereső­jogát ismerte el. A cseh-magyar vegyes döntőbíróság ezúttal sem tett mást, mint a XIX. század során működött nagy nemzetközi választott bíróságok, melyek mind saját maguk állapították hályi­­ bádogosmestert még sem küldték haza Tarnopolba, meg, hogy valamely eléjük vitt kér­désben fennáll-e illetékességük. E lausannei határozat ellenére nem­csak lehetséges, de fölötte valószínű, hogy Csehország nem nyugszik meg, hanem az illetékesség kérdése mégis a hágai állandó nemzetközi bíróság elé kerül, mert nyilvánvaló, hogy Cseh­ország ugyanazt, a nemzetközi jog történetében egyedülálló komédiát akarja eljátszani, amit Románia ját­szott el, visszahíván a vegyes döntő­bíróságból a maga bírói delegátusát. Ha Csehország erre az útra lép, ha a kérdés cseh vonatkozásában is a Nép­­szövetség elé kerülne, a Népszövetség ismét az előtt a kérdés előtt állana, hogy eldöntse, várjon respektálja-e a békeszerződésből folyó azt a világos kötelezettségét, hogy semlegesekből de­legáljon a cseh biztok helyébe új bírót, vagy ismét spekuláljon, tervezgessen, hogy micsoda aksziómákkal gazdagítsa a világot. Ezek azonban mind távolabbi eshe­tőségek. Abból, hogy a harc már az ellen is megindult volt, hogy a vegyes döntőbíróság biztosítási intézkedéseket tegyen, arra kellett következtetni, hogy a bíróság a maga hatáskörét itt is meg fogja állapítani. A fejleményekre méltán vagyunk kiváncsiak, bár bizonyos, hogy ezek lé­nyegesen tompábbak lesznek, mint a román események, mert Csehország Romániától eltérően, hajlandó a hágai nemzetközi kúria elé lépni. Románia mindenesetre okulhat eb­ből az esetből. Nekünk a Népszövetség márciusi ülésszakára nem csekély je­lentőségű újabb argumentumokat bo­csát­ott a rendelkezésünkre a merev és vakmerő román magatartással szem­ben Csehország, amikor szemben a ro­mán állásponttal, amely tudni sem akar az illetékesség kérdésében Hága döntéséről, közeledik a nemzetközi jog becsületkódexének szelleméhez, ha nem is száz százalékig, de legaláb­is néhány százalékig. Budapesti Hhilap '1928 feSraJSr T w. «.t

Next