Budapesti Hírlap, 1928. április (48. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-11 / 82. szám
Csathó Ferenc halála A. szagú gárda kmát fogyott egy nagyszerű gárdistával. A magyar bírói kar elvesztette Csathó Ferencet, a budapesti kárítélőtábla volt elnökét. A mai bírói nemzedék ,Csathó Ferencet, aki 1915-ben egy büszke gesztussal nyugalomba ment, távozása után sem felejtette el, hiszen Csathó amellett, hogy a személynökök utódja volt díszes elnöki székében, ebben a sella curalisban nagy eszmények képviselője is volt. Híressé nem az állása, hanem az egyénisége tette, az a tősgyökeres régi jó táblabírói emelkedettség, mely minden gondolatát, minden ítéletét át és átjárta. Híressé nem a nagy méltóság tette, hanem az a tulajdonsága, hogy gyűlölt mindent, ami formalizmus, ami alaki igazság, ami csak szemre igazság, ami kivafó at ítélkezés és szenvedélyes szerelmese volt az anyagi igazságnak. Hiedy, nyugodt előkelősége, csendes szava, tiszteletet parancsoló komoly egyénisége mögött mély emberszeretet, hajthatatlan igazságosság lakott. Minden volt, csak a sablonok, a kitaposott utak embere neon. Nem a döntvénytárak tekintélye előtt vakon meghajló, hanem a döntvénytárakat felépítő nagy, független igazmondók bírói arisztokratái közé tartozott. Mint egykor a marosvásárhelyi tábla elnöke, ezt a táblát egyenrangúvá tette a budapestivel, elnöksége idejében közmondásosak voltak a marosvásárhelyi tábla ítéletei s ez a tábla a bírói gyakorlat kialakulásában ugyanaz a tisztelt tényező lett, mint társa, a budapesti tábla. Nagy tehetsége révén később a Kúriára került s a telekkönyvi jog, az ingatlanélet nagy kapacitása ott a kereskedelmi és váltótanács élén is hamarosan irányt szab. Igazi szárnyait azonban a budapesti kir. ítélőtábla élén bontotta ki. Amikor a törhetetlen nagy bíró, Oberschall Adolf örökét átvette, első dolga volt megvalósítani régi tervét az erős bírói egyéniségek kiválasztását. Akit Csathó Ferenc éles szeme választott ki, az kiválasztott ember volt, abból dísze lett a betöltendő bírói széknek. Elnöksége alatt kiment a divatból a sorban élőlépés , helyébe a kitűnő bírák előlépése került. Az a közel ötven év, amelyet a magyar igazságnak szentelt, az igazságsszolgáltatás fénykora volt. Mély meghatottsággal olvashatjuk ma is azt a beszédet, mellyel 1915-ben a Kúria mostani nagyszerű másodelnöke, Ráth Zsigmond, mint akkor a budapesti ítélőtábla tanácselnöke, a bírói szenátus élén elbúcsúztatta a nyugalomba vonuló nagy táblai elnököt. Kevés bírónak jutott ki a bírák elismeréséből annyi, amennyi ezekből a búcsúszavakból tört felfelé: — „Nagyméltóságod távozása az ország egész bíród karára nézve nagy veszteséget jelent, mert hiszen köztudomású, hogy Nagyméltóságod, mint a bírói függetlenség mintaképe, mély tudásánál, bőséges élettapasztalatánál, páratlanul tiszta jogérzeténél s éles judiciumánál fogva a magyar bírói karnak egyik dísze volt, aki anélkül, hogy hatalmas pártfogók támogatására szorult volna, a maga erejéből emelkedett föl arra a magas polcra, amelytől negyvenhat évi, sikerekben gazdag bírói működése után most megválik. Nagyméltóságod egy decenniumot meghaladó időn át állott a budapesti kir. ítélőtábla élén. Ezen idő alatt Excellenciád elnöki működését mindenkor tántoríthatatlan igazságszeretet, férfias, őszinte nyíltság, lovagolás modor s a legmesszebbmenő méltányosság jellemezte, ami által Excellenciád mindnyájunkat mély hálára kötelezett s a hivatali működésünket is megkönnyítette. A búcsúzásnak ebben az ünnepies pillanatában azonban Nagyméltóságodra nézve legyen megnyugtató az a tudat, hogy Nagyméltóságod az önérzetes férfiú legszebb jutalmával, abban a meggyőződésben hagyhatja el fényes állását, hogy mindvégig híven teljesítette kötelességét. De egyszersmind szolgáljon Nagyméltóságodnak teljes elégtételül a magyar jogászvilágnak az az egyhangú véleménye, hogy Excellenciád a budapesti kir. ítélőtáblaelnöki székében a nagy Szabó Miklósoknak, Czorda Bódogoknak s Ober- Khall Adolfoknak méltó utóda Volt, kinek emléke épp úgy aranybetűkkel lesz megörökítve a budapesti kir. Ítélőtábla történetében, mint Excellenciád nagynevű elődeié.“ Ezek a búcsúszavak klasszikusan jellemezték Csathót, a nagy bírói puritánt, a nagy embert, a lovagias, előkelő elnököt. Künn a társadalomban is egyéniségéhez méltó vezető pozíciót töltött be mindig. Benn, Justitia felséges palotájában, működése utolsó pillanatáig a megértő, méltányos, a törvények betűjétől csak elinduló, de a törvények sávéig mindig elérő bírói lángelmék egyik legnagyobbját képviselte, aki olyen tuendee, olyan áhítatot parancsoló volt, mint ennek a palotának gyönyörű előcsarnoka, akiben nem volt póz, gőg, gyűlölség, elfogultság, de minden meg volt benne, ami igazságügyünk reneszánszának nagyjait díszítette: tudás, emberség, jóság, hozzáférhetetlenség, lelki kultúra. Gyászt ölt ma a magyar Justitia: ügyét legjobbját siratja. S mi siratjuk Erdély, majd a szőkébb Magyarország nagy bíróját, méltó utódját a nagy perszonálisoknak, akinek neve fogalom, emlék a jövendő bírói nemzedékek előtt láthatatlan fáklya. Csathó Ferenc élete és halála Csetthó Ferenc valóságos belső, titkos tanácsos, a budapesti királyi színtábla nyugalmapdot elnöke, ma délben rövid szenvedás után 83 éves koréban meghalt. Halálos ágya mellett ott volt egész családja, amelyhez mindvégig kölcsönös és bensőségesen megható szeretet füste. Nagyváradon, 1845 június 29-én született, csikdelnei Csathó Ferenc. A váradi és a pozsonyi jogakadémián végezte el jogi tanulmányait, szülővárosában állt szolgálatba, ahol rövidesen munkássága elismeréséül tanácsnok lett. Nagyváradról Budapestre jött, ahol ös ítélőtáblánál kezdte meg bírói pályáját. Negyvennégy esztendős korában lett táblabíró, két évvel később már a debreceni tábla tanácselnöke, újabb két év elteltével kúriai bíró, majd előbb a marosvásárhelyi, utóbb pedig a Szegedi tábla elnöke lett. Ezután a Kúriához került, mint tanácselnök, végül 1904-ben a budapesti Ítélőtábla elnökévé nevelték ki. Nyugalomba vonulásáig, 1915-ig maradt a budapesti tábla elnöke, és elnöki méltósága idején, 1908-ban kapta meg a királytól a valóságos belső titkos tanácsosi címet. Nyugalomba vonulása után csöndes, nyugodt, úri életet élt, amelyet megosztott családja és a kaszinó között. Egész a legutóbbi időkig kitűnő kondícióban volt, néhány hónap előtt azonban gyengélkedni kezdett és ettől kezdve életereje rohamosan fogyott, mígnem ma reggel, miután felvette az utolsó konettet, csendesen cisaendarült. Az elhunytat felesége, Pellay Etelka; leánya, özv. Halászy Jenőné; fia, Csathó Kálmán és menye, Aczél Ilona gyászolja. Amikor haláláról ma délelőtt értesült Degré Miklós dr., a budapesti ítélőtábla elnöke, azonnal teljes ülésre hívta össze a Táblát, amelyen elhatárolták, hogy Csathó Ferencet, a legnagyobb magyar bírák egyikét, a tábla a saját halottjának tekinti és a tábla épületéből fogják temetni csütörtökön délután négy órakor. Az igazságügyi palota nagy csarnokában lévő ravatal előtt a búcsúztatót maga Degré Miklós dr., az ítélőtábla elnöke mondja. A rekvim szombaton délelőtt 11 órakor lesz a Ferenciek templomában. Az, egész országot érintő gyászeset a legszélesebb körökben osztatlan részvétet keltett és máris számosan keresték fel Csathó Kálmánt, a kiváló írót, az elhunyt fiát, részvétnyszibtolkozatokká. ists Kprtts BL (Sz Ok) Budapesti Hírlap LILLAFÜREDI LEVELEZŐLAP avagy riport arról, hogy ki felelős a miskolc—lillafüredi nehézkes közlekedésért Lillafüred, április. (Saját tudósítónktól.) Ha az ember álldogál a hámori tó fodrozó, zöldes vizénél és figyeli, amint a sebesen rohanó, pisztrángos Szinva patak vize szétzúzódik a mélység szikláin és megcsodálja a hegyes erdő rengeteg svájcias tájképét, a források körül kanyargó kis utakat, amelyeken Herman Ottó bolyongott egykor szomjas szívvel, — igazat ad annak az „illetékes helynek“, amely úgy gondolkozott, elvesztettük a Tátrát, nyissuk meg ezt a regényes vidéket az üdülésre, gyógyulásra vágyók előtt... Legyen világfürdő Lillafüred! Csakhogy... Ezt a ,csakhogy“-ot nem mi mondjuk, hanem mondta az a sokszáz ember, aki a húsvétot Lillafüreden töltötte, hogy fáradt tüdejébe szívja a hámori völgy erős levegőjét. Mindig a mondatok végére került természetesen a megjegyzés, előbb tehát mi is feltárjuk mindazt, amiről a Szinva melletti turisták beszélgettek, mielőtt reátértek volna a refrénszerű „csakhogy“-m. Hatszáz éves mogyorófa Valóban lelkesedett itt mindenki. A Pestről lerándult autósok, motorosok épp úgy, mint a gyaloglók. Már Diósgyőrön nagy közönsége volt a híres hatszázesztendős mogyorófának, melynek fatörzsnyi vastagságú ágai tíz méternyi távolságra is nyújtózkodnak és a kis búvó patakoknak, amelyek szeszélyesen elrejtőznek a földben, hol meg váratlanul felbukkannak. Ábrándozásra hajló fiatalok eltűnődtek a hámori sziklafok tornyán, amelyet a Borsodi Bükk Egylet még a kilencvenes években épített, mégpedig állítólag azért, mert a monda szerint erről a sziklafokról vetette le magát bánatában egy szép molnárnéba szerelmes molnárlegény. A hámori útnál, ahonnan be lehet látni a völgyet, épül az új kincstári szálló, amely őszre teljesen kész lesz és megnyitja a fürdőhely fejlődésének lehetőségét. Ebben bízik mindenki, a modern, kényes igénnyel is számoló szállodában, amely azonban még mielőtt felépült volna , máris szűknek bizonyul. Lillafüred iránt ugyanis olyan nagy az érdeklődés, hogy húsvétra például mintegy háromszázan akartak szobát foglaltatni, ami természetesen megbukott azon, hogy a kincstár régi szállodájában mindössze 35 szoba van s így a lillafüredi üdülők kénytelenek voltak Miskolcon szobát bérelni és onnan bejárni a fürdőre. Ennél a pontnál jelentkezik az a bizonyos „csakhogy.“ Miskolcról Lillafüredre eljutni nemcsak ügyesség, hanem szerencse is kell. Autótaxin huszonnyolc-harminc pengőbe kerül a kirándulás, ez tehát annak, aki Miskolcon kénytelen lakni a lillafüredi szobahiány miatt és naponta bejárni, semmiesetre sem megfelelő. Marad tehát a kombinált villamos és autóbuszközlekedés. Felül a fürdőző a miskolci városház terén villamosra (minden negyedórában jár) és kimegy hosszas döcögés után Diósgyőrbe. Itt újból átszáll negyedórás várakozás után egy másik villamosra. Újból húszperces döcögés. Végül megérkezik a lillafüredi autóbusz-megállóhoz. Itt a megálló, de nuci autóbusz. Ha végre megérkezik az autóbusz, nyomban érdeklődik a kiránduló, hogy mikor indul. Ez az, amit még az autóbusz-kalauz sem tudt Hivatalosan ugyan naponta mindössze kétszer indul (ami egyáltalában nem csábít senkit kirándulásra), de az indulási időt nem tartják be pontosan. Megtörtént például, hogy utasok lemaradtak a gyorsvonatról az autóbusz rendetlen járatai miatt. Strandfürdő és csónakház Helyénvaló lenne tehát közvetetten autóbuszjáratot felállítani Miskolc és Lillafüred között, különben ez a gyönyörű és a kincstár által nagyszerűen fenntartott fürdőhely csak boszúságot okozó kalandos villamos- és autóbuszutazás után közelíthető meg. Annyival is inkább szükség van erre, mert az erdőigazgatóság mérnökei pompás terveket dolgoztak ki Lillafüred fejlesztésére. Strandfürdőt épít ugyanis az igazgatóság, 50 méter, hosszú sportszerű uszodát, amelynek mindkét oldalán homokstrand lesz napfürdő céljaira. Ezenkívül épül hidegűígyógyintézet is. Másik terv szerint pedig az 1875 méter hosszú hámori tóra csónakházat építenek regatta hajók részére. Készül nagyban az új lillafüredi országút is, amelynek munkálatai Halmos Andor műszaki főtanácsos nyilatkozata szerint másfélmillió pengőbe kerültek. Nyolcvanezer köbméter földet és sziklát emeltek eddig ki. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a rossz közlekedés miatt a lillafüredi üdülők ne legyenek kénytelenek már korán visszamenni Miskolcra és itt tölteni el az időt, amelyet a hámori völgynek szántak. A húsvéti ünnepek alatt lillafüredi üdülők sétáltak Miskolcon, akik a korzót és az avasi öreg temetőket bámulták. Szó sincs róla, érdekes a miskolci korzó, amelyen csizmás kisgazdák is járnak fel s alá és az avasi háromszáz esztendős temető is, amelynek egyik Jókai által is megénekelt mohos sírkövén olvasható most is a kedélyes felírás: „itt nyugszom én, olvasod te, olvasnám én, nyugodnál te“ — mindez érdekes, de a lillafüredi üdülő nem ezért jött ide. Ha már a kincstár megértéssel fejleszti a fürdőt és áldoz rá, Lillafüreden akar időzni a nyaraló és nem Miskolcon. Hír szerint a Tröszt közlekedési politikája borítja fel Lillafüred megközelítését, a Tröszt ragaszkodik a kombinált villamos autóbuszközlekedéshez. Most, amikor a hivatalos lap keddi száma közli, hogy a Tröszttől megvonták az állami kedvezményeket, talán sor kerülhet ennek a kérdésnek az elintézésére is, ha ezért valóban a Tröszt felelős, Diószeghy Miklós. b *11 Hlinkáék kormányzót követelnek a Felvidék számára Prága, ápr. 10. Hlinka András a Slovakban bejelenti, hogy a tót néppárt illetékes helyen indítványt nyújtott be az alkotmánytörvény módosítására. A tót néppárt az indítványban igyekezett ragaszkodni a pittsburgi egyezmény öszszes elveihez: követeli a Felvidék számára a tót iskolákat, bíróságokat, pénügyigazgatóságot, postatakarékpénztárt és a szuverén nemzet egyéb kellékeit. Tomanek a lapban úgy nyilatkozik, hogy a módosító indítványt a húsvéti ünnepek előtt nyújtották be a koalíciós nyolcas bizottsághoz. A néppárt az indítványban követeli, hogy a Felvidéknek átmenetien adjanak, olyan autonómiát, amilyet az alkotmánytörvény az Erdős-Kárpátok részére biztosít és kívánja, hogy a Felvidék már most kapjon kormányzót. Prága, ápr. 10. (A Budapesti Hírlap távirata.) Zsolnán egy új tót autonomista párt alakuló gyűlésén a Illinka-pártiak nagy verekedést rendeztek. Berontottak abba a terembe, ahol a gyűlés folyt és a jelenlevőket záptojással dobálták meg. A verekedésben részt vett a tót néppárt néhány képviselője is. A verekedés az utcán is folytatódott. A rendőrségnek kellett szétválasztani a kavargó tömeget. Több letartóztatás történt. Lefoglaltak néhány kompromittáló iratot, amelyekben az autonómisták azt írják, hogy a Felvidék autonómiáját meg nem engedett eszközökkel is meg kell valósítani.