Budapesti Hírlap, 1928. augusztus (48. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-19 / 188. szám

16 Budapesti Hírlap 1928 augusztus 19. (188. rajt)­­■ vareaBKK —imitum—M— A Szent István-hét ünnepségei A Szent István-hét második napján teljes pompájában színesedett ki a zászlódíszes fő­város, amelyet már láthatólag elárasztott a vendégek serege, köztük amerikai magyarok egyre szaporodó csoportjaival. Délelőtt ismét kiállítás nyílt meg, ezúttal mezőgazdaságunk gazdag tárlata a Vigadóban. Sportesemények, a gellérthegyi vigalom vonzották magukhoz a tömegeket, este pedig az Állatkertben zen­­dített rá a száztagú cigányzenekar, élén a nagyszerű Rácz Lacival. Tomboló sikere volt a monstre bandának, amely a Himnusztól a népdalig minden magyar melódiát játszott. Vasárnapra már megsokasodnak a látnivalók, hogy azután hétfőn, a Szent Király napján, tízezrek vonuljanak a dicsőséges Szent Jobb nyomában. Szász Károly ünnepi cikke Szent István napja alkalmával a Budapesti Közlöny a nemhivatalos részben Szász Károly cikkét közli. Szász Károly cikkében ezeket mondja: Szent István-nap az egész magyar nemzet ünnepe. Mert a magyar nemzet Szent István­ban azt a nagy királyát tiszteli és dicsőíti, aki a honfoglaló hősök munkája nyomán mélysé­gesen bölcs értelemmel és erős kézzel meg­alkotta országunk állami szervezetét, s aki né­pünket lánglélekkel bevezette Krisztus vallá­sába. Több, mint kilencszáz esztendeje, hogy ha­zánk első királyának fölkent fejére tétetett a magyar szent korona, mely a nemzeti egysé­get is jelenti és képviseli. Ezt az egységet a viszonyok kényszere és az erőszak forma sze­rint darabokra törte ugyan, ám­ a magyar lé­lek mélyén tovább él, a feltámadás biztató reményében. Talán sohasem volt szükség több komoly elhatározásra, nagyobb elszántságra és önfeláldozásra, kitartóbb munkára és lángo­lóbb hazaszeretetre, mint a mai nehéz korban, am­ely a múlt annyi intő tanulságát igazolja és a jövőt szolgáló feladatok egész dandár­ját­ tárja elénk. De ez a ragyogó emlék ne puszta ünneplés­nek szolgáljon alkalmul, hanem legyen erő­forrás a megalázott, megtiprott szegény ma­gyar számára. Ne felejtsük, hogy Szent Ist­ván királyunk hatalmas egyéniségében az Ázsiából ideszakadt ízig-vérig való igaz ma­gyarnak élniakarása a széles látkörű európai vezérférfiúnak haladásra, fejlődésre való vá­gyával egyesült, ezzel mintegy örök időkre megjelölve nemzetünk történelmi útját. Üljük meg emelkedett lélekkel és erős el­határozással Szent István nemzeti ünnepét. A múlt dicsőségén való meddő merengés és a kiállott szenvedések fölötti kesergés he­lyett a nagy hagyományok cselekvő kultusza töltötte be lelkünket. Ne ábrándozzunk, ha­nem munkálkodjunk. Ne visszavonás, hanem összetartás legyen közöttünk. Ne gyűlöljük, hanem szeressük egymást s meg fogjuk látni­, hogy ez az evangéliumi erejű szeretet megacélozza lankadó erőnket a közös úton haladó munkában. Ne nézzük, hogy ki mi­lyen templomban imádja az egy örök igaz Istent, csak azt keressük, hogy tele, van-e lelke hittel az Isten iránt, aki minket erre a földre vezérelt s itt „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem“ mind a mai napig megtartott. Legyünk bizalommal és­­szeretettel azok iránt a polgártársaink iránt is, akiknek nem magyar a nyelvük, de a magyar földhöz való törhetetlen ragaszkodás tölti be szívüket. Gyertyás körmenet az ünnep előestéjén Az egyházi ünnepségek sorozatát 19-én, vasárnap este nagyszabású gyertyás körmenet vezeti be, amely a Duna mindkét partján vonul végig a Szent Gellérthegy sziklakápol­nájához. A nagyszabású gyertyás körmenet résztvevői közül a pesti oldalon lévők a Petőfi­ téren, a budaiak pedig a Döbrentei­­téren este 6 órakor gyülekeznek. A részt­vevők égő gyertyával a kezükben vonulnak a sziklatemplomhoz, hol szentbeszéd és áldás tesz. A szentbeszédet Wolkenberg Alajos, a Pázmány Péter­ Tudományegyetem rektor m­agnifikusza mondja, az ünnepélyes litániát pedig Brey­er István prelátuskanonok, h. államtitkár tartja, aki a litánia után áldást oszt.. órakor megismétlődik ugyanilyen külsőségek között. Felavatják az országzászlótartót Szent István napján déli 12 órakor nem­zeti díszbe öltözve várja a Szabadság tér a magyarokat. Égnek az összes villany- és gáz­lámpák. Minden ablakból két gyertya világít, a délelőtti. Istentiszteleteken az ország min­den felekezetinek templomában megemléke­zés történik és ima száll, fel az egekbe. Tizen­két órakor egy negyed óráig megszólal az or­szág minden templomának harangja. Megáll minden forgalom és közlekedés. Az avatási aktust a Magyar Dalos Szövetség kebelében egyesült monstre dalárda Szegő Sándor orszá­gos karnagy vezetése mellett a Himnusszal nyitja meg. A Székesfőváros és Pest vármegye díszbe öltözött hajdúi az ereklyetartóba helye­zik a hősi halottak sírjáról és történelmi he­lyekről összegyűjtött szent rögöket. Az elő­készítő bizottság két tagja Papváry Elemér­nének, a Nemzeti Hiszekegy szerzőjének Kassa szülővárosból, sírjáról, valamint az aradi 13 vértanú és a névtelen katona síremlé­kének helyéről hozott rögöket teszik be végső­nek, mialatt az énekkarok a Szózatból „Ez­ a föld, melyen annyiszor apáink vére folyt a versszakot éneklik. Ezt követi a zárókő el­helyezése, melynek felirata a következő: Tudd meg 6 ember, hogy e helyen Nagy­magyar­ország vérrel, könnyel és verejték­kel megszentelt földjén állasz. Az avató beszédet Urmánczy Nándor mondja és beszéde végén a cserkészek,­­ ura­lok és leventék felhúzzák félárbócra, melyet a községek zászlószögei díszítenek, a Nagy­­magya­rszág címerével ékesített országzász­­lót, „így volt — így lesz“ felirattal. Az ének­karok a Hiszekegyet éneklik. Sipőcz Jenő polgármester ünnepi beszédben átveszi az em­lékművet, majd Rákosi Jenő az országos ünnepélyen megjelentek nevében szólal fel és bezárja az­ ünnepélyt. A közönség zenekari kísérettel elénekli a Himnuszt és tisztelgő menetben elvonul az ereklyés országzászló előtt. Az emlékműre két márványtábla kerül, az egyik Rothermere lord első cikkének „Hun­gary's place in the sun by Lord Rothermere Daily Mail june 21-st 1927“. A másik Musso­lini kijelentésének ,I trattadi di pace, non sono eterni. Senato del regno 5 giugno 1928— VI.“ a megörökítésére. Az avatás színhelyéről táviratban üdvözlik Rothermere lordot, Mus­solinit, Newton lordot, Borah amerikai szená­tort, a francia Cisseyre és Démonaié szená­tort, a magyar igazság bátor szószólóit és hir­detőit. Az ünnep estélyén az emlékmű kicsinyített és ugyancsak szentfölddel telített és felava­tott mását küldöttség viszi ki nemzeti ereklye­ként Magyarország nagy barátjának Rother­mere lordnak Londonba. A rendezőség kéri, hogy az egyesületek, tes­tületek zászlókkal vonuljanak fel. A szent jobb körmenet befejezése után a cserkész­csapatok, leventeegyesületek, iskolák és inté­zetek növendékei, testületek, körök, egyesüle­tek, amerikai zarándokok, ünnepi vendégek és a közönség is levonul a Szabadság térre. Az ország zászlótartó felállításának mozgal­mát Tirmánczy Nándor indította meg, mint a bizottság elnöke s vele együtt a mozgalom vezetői voltak: Olosvay Gusztáv h. államtit­kár, a mozgalom ügyvezető elnöke, Fritz Já­nos dr. főorvos propaganda-elnök, a „Szent halom” eszméjének felvetője és a mozgalom szervezője, Lechner Jenő dr. építőművész, műegyetemi tanár, az ereklyés országzászló­tartó emlékmű tervezője, Füredi Richard szobrászművész, az emlékmű szobrainak al­kotója, Lechner Marianna iparművész, az országzászló tervezője. A rádió a Szent Ist­ván ünnepek szolgálatéban A Szent István-napi nagyszerű ünnepsé­gekbe bekapcsolódik a magyar rádió is. Ket­tős munkát végez a rádiótársaság, hogy hall­gatósága igényeit minden tekintetben kielé­gítse és teljessé tegye a hagy­ nap méltó meg­ünneplését azok számára is, akik nem tudnak résztvenni köz­vetetlenül a budapesti ünnepsé­geken. A rádiótársaság ünnepi programmja reggel egyidőben kezdődik a fővárosi ünnepségek kezdetével. Ünnepi szentmise lesz a budavári koronázó főtemplomban Szent István tiszte­letére, amelyet a rádió is közvetít. A koronázó főtemplomban ugyanis csak egy­ kis része fér­be azoknak, akik a nagy király emlékére tar­tandó ünnepi istentiszteletet végig szeretnék hallgatni. Azzal, hogy a rádió a szentmisét közvetíti, módot nyújt mindenkinek, hogy részt vegyen a fenséges szertartásban és lélek­ben együtt lehessen az ott ünneplőkkel. Délelőtt Fricsay Richard zeneü­gyi igazgató vezényletével az 1-es honvédgyalogezred zene­kara ad a Stúdióból magyar hangversenyt, délben pedig nagy díszhangversenyt közvetít a Stúdió, amelyen a szimfonikus zenekar, Unger Ernő karnagy dirigálásával a legszebb magyar Zeneműveket játssza. Délután a lóver­senytérről, a Szent István-díj helyszíni köz­vetítése után, Teleki Sándor énekel kuruc­­dalokat, Lugosi István tárogatóművész kísé­retével, majd Bodán Margit énekel szebbnél­­szebb magyar nótákat. A rádiósok kedvenc művésznőjét Magyari Imre és cigányzenekara kíséri. A hatalmas ünnepi műsor legkiemelkedőbb része a Stúdió esti előadása, amikor Dobsa Lajosnak eredeti ötfelvonásos tragédiáját István királyt közvetíti a rádió, parádés sze­reposztásban. A főszerepet, István király sze­repét Odry Árpád, a Nemzeti Színház művé­sze alakítja, aki mellett T. Mátray Erzsi, a Nemzeti Színház művésznője és Hegedűs Ti­bor, a Vígszínház művésze játsszák a darab főszerepeit. Az ízig-vérig stílszerű magyar darabot Gyarmatiiy Sándor, a Stúdió rende­zője rendezi. A nagy körültekintéssel össze­állított ünnepi programmot Lakatos Ilonka és Mat­ony Antal hangversenye zárja be, akik magyar operettekből énekelnek részleteket. A zenekíséretet a T­emesváry-Kerpely-Pol­gár­­trió szolgáltatja. A rádiótársaság vezetősége munkát és fá­radságot nem kímélve, állította össze Szent István-napi műsorát abban a tudatban, hogy a rádió lelkes híveit a nagy ünnepnaphoz mél­tóan szolgálta ki. Az ünnepélyek és versenyek sorrendje Augusztus 10. Délelőtt a Pesti Vásár meg­nyitása a Haller-téren. Délután 3 órakor a taltersalli népünnep első napja. Délután fél 4 órakor az MTK atlétikai versenye a Hungária­ úti pályán. Délután 5 órakor az MTK jubiláns úszó­­versenyének második napja a Császárfür­dőben. Délután 4 órakor rövidtávú hivatásos ke­rékpárvilágbajnokság a millenáris verseny­­pályán. A gellérthegyi népmulatságok harmadik napja. Délután 5 órakor jelmezes történelmi dísz­­felvonulás, kocsikorzó, szabadszínpad, szép­ségverseny, tánc stb. a Stefánia-úton és az Iparcsarnok előtt. Este 8—fél 10-re szerenád a Halászbás­tyán 600 dalos részvételével, 600 dalos részvételével. Augusztus 20. Reggel fél hat órakor zenés ébresztő a főváros utcáin. Fél 9 órakor az Országos Szent Jobb­­körmenet indulása Serédi Jusztinián herc­g­­primás vezetésével. Fél 12 órakor a szabadság téri Ország­­zászlótartó felavatása. Délután 3 órakor a tattersalli népünnep második napja. 3 órakor a BBTE sportversenyei a Mar­gitszigeten. Fél 4 órakor Szent István-napi lóverseny az új lóversenytéren. 4 órakor a motorvezetéses világbajnokság döntő futama. 5 órakor az MTK jubiláns úszóversenyé­nek harmadik napja. 5 órakor (éjjel két óráig) az alsómargit­szigeti nagy gyepen magyar búcsú, virág­csata, eleven újság, színésznők futballjátéka, tánc stb. Este fél 11 órakor éjfélig tartó nagy­arányú dunai tűzijáték a Gellérthegy olda­láról. Egész nap és este a gellérthegyi népmu­latságok negyedik napja. Augusztus 21. A gellérthegyi népmulatsá­gok ötödik napja. Augusztus 26. Délután fél 5 órakor az FTC Springer-emlékversenye az üllői úti pályán. A Magyar Dalosszövetség az ünnepeken Az Országos Magyar Dalosszövetség a Szent István-ü­nnepek számos mozzanatánál vesz részt hangversenyeivel. Pénteken dél­után a gellérthegyi ünnepségek megnyitásá­nál és este a Citadella mögött az Új Élet Dal- és Műkedvelő Kör énekelt Vidor József karnagy vezetésével. Az ünnepek következő napjaira a Dalosszövetség kebelébe tar­tozó dalárdák műsora. 13-én délután fél egy órakor, a keleti pálya­udvar csarnokában az érkezési oldalon az érkező amerikai magyarok tiszteletére közreműködik a MÁV Visszhang Dalkör, a nyugati­­pályaudvari alkalmazottak Ú­j Élet Dal és Műkedvelő Köre, az Újpesti Dalkör és az Újpesti Iparos Ifjak Köre Dalkara. Vezényelnek: Ujj József dr. Vi­dor József, Kaszás Gyula és Kiss Károly kar­nagyok. 19-én, délután 4­ 8 óráig: a Tattersallban a fenti négy dalegyesület fog szerepelni az ünne­pély különböző helyein, szabadon választott mű­sorral. Vezényelnek ugyanazok a karnagyok. 19-én este 8 órakor, a Tattersalban Márkus László operaházi főrendező rendezésében egy irredenta pantomim előadása alkalmából a Nyu­gati pályaudvari alkalmazottak Új Élet Dal és Műkedvelő Köre fogja énekelni a Hiszekegy­et és a Boldogasszony Anyánk­at. 19-én este fél 9 órakor, a koronázó Mátyás­templom előtt a Halászbástyán a Rákosligeti Dal­és Zenekör egyórás szerenádot ad, szabadon vá­lasztott műsorral. Vezényel: Szattinger Alfréd karnagy. 19- én este 8 órakor, a gellérthegyi „Tündér­lak“ című étteremben az amerikai magyarok tiszteletére rendezett társasvacsora alkalmából a Dunakeszi MÁV Magyarság Dal- és önképző Egyesület fog hangversenyt adni. Vezényel Mül­ler Károly orsz. karnagy. 20- án déli 12 órakor: a Szabadság-téri szó­székes ereklye- és ország zászlótartó emlékmű felavatási ünnepélyén az Országos Magyar Dalos­szövetség monstre férfikara szerepel. Vezényel­t Szeghő Sándor orsz. karnagy. 20-án délután 4—8 óráig: a Tattersalban sza­badon választott műsorral a következő dalegye­sületek szerepelnek: MÁV Visszhang Dalkör; vezényel Ujj József dr. karnagy, Nyugati pá­lyaudvari alkalmazottak Uj Élet Dal Köre; ve­zényel Vidor József, a Dunakeszi MÁV Magyar­ság Dal- és önképző Egyesület; vezényel Müller Károly orsz. karnagy. 20- án este 8 órakor, a Tattersamban Márkus László operaházi főrendező rendezésében egy irredenta pantomim előadása alkalmából a Nyu­gati pályaudvari alkalmazottak Új Élet Dal és Műkedvelő Köre fogja énekelni a Hiszeke­gy­et és a­ Boldogasszony Anyánk­at. Vezényel Vidor József karnagy. 21- én este 8 órakor: a Gellért-szálló éttermé­nek terraszán Budapest székesfőváros által az amerikai magyarok tiszteletére adott banket al­kalmából a Budai Dalárda fog hangversenyezni. Vezényel Szeghő Sándor orsz. karnagy. 22- én délelőtt 10 órakor: a Városligetben lévő Washington-szobornak az amerikai magyarok által való megkoszorúzása alkalmából a MÁV Visszhang Dalkör fog szerepelni. Vezényel Ujj József dr. orsz. karnagy. 23-án délelőtt­ 11 órakor: a Kossuth-szobor, mik az amerikai magyarok által való megkoszo­rúzása alkalmával a MÁV Visszhang Dalkör fog szerepelni. Vezényel Ujj József dr. karnagy. Hatszáz dalos szerenádja a Halászbástyán Hatszáz dalos, az Országos Magyar Dalos­­szövetség rendezésében fog szerenádot adni 19- én este a Halászbástyán, 8 órai kezdettel, m­integy nyitánya gyanánt az augusztus 20-iki nagy napnak. A szerenádon részt vesznek a MÁV Acélhang, az Elektromos Művek Dal­köre, a Beszkárt műhelyi és önképzőköri dal­körei, a Posta- és Távíróműszerészek, a Sza­­badság és a Budakeszi Egyetértés Dalkör. Szirmay Ödön, az Országos Magyar Dalos­szövetség titkára rendezi a hangversenyt, amely gyönyörű dalokon kívül a Himnuszt, Szózatot és a Magyar Hiszekegyet fogja énekelni. A szerenád megkapó zenei eseményét rádió útján hallhatja a vidék és a megszállt terület ma­gyarsága. Múzeumok, gyűjtemények ünnepe A főváros összes múzeumai, gyűjteményei és tárlatai külön szakszerű rendezéssel és ma­­gyarázatok­kal, külön napirenddel és túl­nyomó részt olcsóbb díjakkal állanak a kö­zönség rendelkezésére.­­ A Magyar Nemzeti Múzeum a Szent István­­­hét alatt állandóan nyitva lesz, 19-én és 20-án ingyenesen, a többi napokon részben 40 filléres díj mellett. A Szépművészeti Múzeum (Városliget) aug. 17-től 20-ig délelőtt 9-től fél 2 ig, augusztus 20- án délelőtt 9-től délután 5 óráig lesz nyitva 16 fillér belépődíj mellett. A Mezőgazdasági Múzeum (Városliget, Vaj­­dahunyad­ vára) augusztus 18-tól 22-ig délelőtt 10-től esti 6-ig díjtalanul tekinthető meg. A kö­zönségnek szakemberek tartanak magyarázatot. Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum és az Országos Ráth György­ Múzeum augusztus 14. és 31-e közt reggel 8­2-ig, augusztus 20-án pedig 8—5-i­g díjtalanul lesz megtekinthető. Az Iparművészeti múzeum zárt gyűjteménye (az Eszterházy hercegi kincstár létére, úgyszintén a Prokopius-féle gyűjtemény) 40 filléres díjért látható. A Néprajzi Múzeum (Hungária­ körút) a Ma­­gyar Nemzeti Múzeum néprajzi tára ezúttal elő­­ször tárja fel kapuit új átrendezettségében a lá­togatók előtt. Augusztus 14—31-e közt vasárna­pokon és Szent István napján a múzeum díjta­lanul tekinthető meg. Más napokon felnőttek 40, gyermekek és tanulók 20 fillért fizetnek. A M. kir. Közlekedési Múzeum augusztus 15., 16., 17., 18., 19., 20., 22., 23., 24., 25. és 26-án 9-től 12-ig, azonkívül 16-án és 23-án délután 2-től 5-ig is megtekinthető. A Fővárosi Múzeum az Aquincumi Múzeum­mal kapcsolatban augusztus 14. és 31-e között mindennap délelőtt és délután nyitva van és meg­tekintése díjtalan. A fent felsorolt kulturális intézményeken kí­vül még a következők várják Szent István napo­kon a közönség érdeklődését: Történelmi Arcképcsarnok (Akadémia-utca 2.) Díjtalanul tekinthető meg. Goethe-szoba (Akadémia-utca 2.) Gróf Zichy-múzeum (Régi festmények) Ver­­peléti-út 3. Hopp Ferenc gyűjteménye (Andrássy-út 103.) Belépődíj 10 fillér. Hadtörténelmi Múzeum (Üllői-út 47.), csupán kisebb, előre jelentkező csoportok részére. Erzsébet királyné Emlékmúzeum (Vár, királyi palota.) Fetöfi-ház (Bajza­ utca 21.) Földtani Intézet (Stefánia­ út.) Ernst­ Múzeum (Nagymező­ utca 8.) Megtekinthető ezeken a napokon az Országház, továbbá a királyi palota, az utóbbi 24 filléres belépődíj mellett, a Magyarok bejövetele körkép a Városligetben 40 filléres belépődíjért. I­I A Szent Jobb kitétele A királyi udvari és várplébániatemplomban Szent István király ünnepének nyolcada alatt naponként ájtatosság lesz a Szent Jobb ki­tételével. Az ájtatosságok vasárnap este 6 órakor kezdődnek, amikor a Szent Jobbot kiteszik a hívek tiszteletére és ez alkalommal P. Badalik Bertalan domonkosrendi hitszó­nok mondja a szentbeszédet. Ez az ájtatos­­ság augusztus 28-ig bezáróan minden este .

Next