Budapesti Hírlap, 1928. szeptember (48. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-01 / 198. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennapi BIA fizetési árak: egy hónapra 4 pengő, negyedévre 10 pang, 80 fillár. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen. Egyes szám ára 16 fillér, ünnepnapon 24 fillér, vasárnapon 30 fillér. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Ára 16 fillér Budapest, 1928. XLVIII. évfolyam, 198. szám. Szombat, szeptember 1. Budapesti Hírlap SirkentSségi Vili. kerület, József-könti 5. mám. Nyugalkág és kiadóhivatal, Vill., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 444-04, J. 444-05, J. 444-06, J. 444-07, J. 444 - 08, J.444—09. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. A bukaresti kelepce Néhány óra választ el bennünket attól, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa döntsön arról, kitűzi-e napirendre a magyar-román birtokpert. Az utolsó órákat ma Románia kibélelte a taktika minden fogásával. Képviselője, Antóniádé, aki a magyar-román vegyes döntőbíróság tagja volt s akinek az a szerep jutott, hogy kormánya kiléptette a bírói tanácsból, ma különös jegyzéket adatott át Genfben a mi delegációnknak, amely műsiránkozás keretében felpanaszolja, hogy a magyar kormány nem volt hajlandó a békés megegyezésre a maga képviselőit kiküldeni s óvást tesz, hogy az ügyet a Tanács tárgyalás alá vegye, mondván, ez egyet jelentene annak az elismerésével, hogy a békés megegyezés útja el van zárva. A taktika átlátszó. Világos, hogy Románia ki akarja mindenáron kerülni az újabb nyilvános tárgyalást, melynek igazság szerint a békeszerződés 239. cikkének megfelelően a vegyes döntőbíróság kiegészítésével s a bírói fórum működésbe helyezésével kell járnia. Magyarország azonban bő alkalmat nyújtott éveken át Romániának a tiszt e egységes megegyezésre. Erre Románia nem volt kapható s nincs a perbeli hadviselésnek furfangja, amit fel ne használt volna, hogy elodázza az ügyet. Akár éhen halhat tőle az a néhány száz magyar, akinek utolsó négyszögöl földjét is kirántották a lába alól. A furfangok között is, melyek a Népszövetség ülésein Tituleszku színészi fellépéseinek alapjellemét adták meg, első helyen állnak az idei nyár román fogásai. Amikor a június kilencediki ülésen Tituleszku azt javasolta, járuljunk ahhoz, hogy Chamberlain, mint döntőbíró, lássa el az ügyet, oda lyukadt ki, hogy az esetleg megállapítandó kártérítő öszszeget a magyar kincstár fizesse a birtokosoknak és pedig abból a jóvátételből, „amit annak idején Romániának lesz köteles leróni.“ A választ erre megkapta a magyar kormánytól, amely értésére adta, hogy a jóvátételnek semmi köze sincs a birtokperben érdekelt néhány száz magyar birtokos magánjogi követeléséhez s arról is kitanította az elmés Tituleszkyt, hogy Románia ezzel az ötletével egyedül áll, mert a Tanácsnak soha ilyen jogellenesség eszébe sem jutott. Hozzátehetjük ehhez, hogy a jóvátétel kérdése 1943 december 31. napjáig el van intézve s hogy ez idő elteltével mi lesz, Isten a megmondhatója s ha a balsors reánk mérne további jóvátételt, ebből Romániának semmi sem járna, hiszen arra nagy hitelezői, Nagybritannia és Franciaország vannak betáblázva. Az ötletekben, a perhúzás diabolikus munkájában szünet nélkül találékony Románia azután újabb mesterkedéssel állott elő. Tegnapelőtti jegyzékében olyasfélét penget, hogy „a trianoni békeszerződésből eredő“ pénzügyi kötelezettségek oszthatatlanok s mivel Románia a népszövetségi kölcsönünkhöz oly feltétellel járult hozzá, ha kötelezettségei elhalasztódnak, tehát várjunk, azaz tárgyalgassunk fórumon kívül, a végtelenségig. Románia emlékezetét azonban kénytelenek vagyunk felfrissíteni. A népszövetségi kölcsönügy aktájának 3. számú melléklete egy levél, amelyet Bethlen írt Tituleszkynak, amelyből kitűnik, hogy az utóbbi a mi szanálási kölcsönünkhöz csak úgy volt hajlandó hozzájárulni, ha elengedjük nekik az ország kirablásával okozott károkat. Más feltételt Románia nem szabott. Tiszta fajzum tehát, hogy Románia a birtokperbeli követeléseket akkor csak szóba hozta volna is. A birtokper kérdésének tehát holnap nem szabad elbuknia. A Tanácsnak teljesítenie kell kötelességét s napirendre kell tűznie az ügy újabb tárgyalását. Nincs ok a halasztásra. Ha Chamberlain távol van, ott van a helyettese s ha az angol világbirodalom külügyeinek intézésében lehet helyettesíteni, lehet az előadói tisztben is helyettesíteni. Elég volt a huzavonából, a döntőbírósági gondolat és intézmény megobstruálásából, a mesterkedésekből, jöjjön végre a sok őrület és önkívület után a lueidum intervallum, amelyben végre szóhoz jut az igazság, a nemzetközi egyezményt alkotó békeszerződés világos parancsa. ÁZSIA MESGYÉJÉN Indulóban Moszkva felé Európa és Szovjetoroszország — A végnélküli, szeges drótsövény— A szomorú, átlátszó vizű folyó, mint börtönrács Az orosz-lengyel határállomáson ÍRTA CZZLIK GYÖRGY KELET-LENGYELORSZÁG, augusztus végén. Búskomorságot lehel ez a sivár, kiszikkadt nagy rónaság, melynek sárgás színt kölcsönöz a még le nem aratott, gyér gabona s a por- Tenger. Háládén föld ez, ahol kék Vizavirág lepi el a kis, rosszul gondozott földcsíkokat. Hepehupás talaj, itt-ott zöldek bokrokkal, ám ezek a zöld foltok cseppet sem enyhítik a vigasztalan benyomást, a nyomornak azt a nyomasztó levegőjét, amely ebből a földből árad. Kicsiny, komor házak, piciny ablakokkal, mellek sötéten merednek a messzeségbe. Nyomorult fekete faviskók, gyújtószálak, melyeket egyetlenegy láng porrá hamvaszthat. Tanyái a piszoknak s mindenféle betegségnek, e kunyhókban lakó emberi lények elválaszthatatlan társainak. Szótalan, gyűrött arcú parasztok, akik sötéten, kedvetlenül művelik a közös földnek rájuk eső nyomorult kis részét, amely semmiféle folytonosságot nem biztosít számukra, hiszen talán már a holnap megfosztja őket ettől a darab földtől, hogy helyébe másikat adjon. Lehet, hogy jövőre már a község túlsó határában fogja túrni a rögöt; miért igyekezzék hát a paraszt verejtékes munkával megjavítani más számára azt a földet, amelyet a véletlen dob oda neki? A határ: végnélküli szeges drótsövény. Ez az új kínai faj, mely az Északi Jeges-tengertől a Fekete-tengerig elválasztja a civilizált világtól a barbarizmusba süllyedt egykori Szent Oroszország óriás területét. Csak a kutya, ha átugorja ezt az akadályt, vagy a madár, ha átrepül felette, tud átkerülni a sövény túlsó oldalára úgy, hogy nem jut a „GPU“ karmai közé: erre gondol az ember, amikor ennek a különös korlátnak a közelébe jut, s két asszony némán szedegeti az imént learatott kalászokat. A földjéről száműzött aggastyán botjára támaszkodva áll és — mint rendesen — ■ átkiált hozzájuk: — Isten áldjon meg benneteket! Csengve száll Hangja a tiszta levegőben, de — mint rendesen — válasz nélkül marad. Még egy önkénytelen mozdulat sem jelzi, hogy azok odaát; meghallották volna a barátságos üdvözlést, a jól ismert hangot. Mert odaát lesben áll a veszedelem; a drótsövényen túl az ember sohasem tudja, mikor kerül a sötét börtön fenekére, mikor teszi ki családját vég nélkül való zaklatásnak. Hősnek kell lennie annak, aki ezt puszta udvariasságból megkockáztatja! Óriási gyűjtőtábor ez, melynek áttörhetetlen falai mögött él — hogy is fejezzem ki magamat enyhén, a burzsoá előítéleteknek megfelelő udvariassággal? — „szigorú felügyelet“ alatt egy nagy nép, apátiába és mozdulatlanságba süllyedve. A nehéz, esetlen testet megbénítja a félelem s a léleknek az a különös passzivitása, mely annyira jellemző erre az álmodozó népre. ★ A határnak egy másik része — újabb börtönrács — szomorú és csodálatosan kitlátszó vizű folyó, mely mocsaras eredetétől veszi útját a végnélkül való rónaság nádasain és dús erdein keresztül, két világot választva el egymástól. Itt a természet veszi át a szeges drótsövény szerepét, mintha hallgatagon a börtönőr pártjára állana. De mégsem: mindkét parton orosz falvakkal szegélyezve — ezt a vidéket fehér rutének lakják, összevegyülve a lengyel „slachta“ tömegeivel — a békésen folydogáló víz bizonyos nosztalgiás köteléket létesített az egyforma eredetű és egyforma nyelvű lakosság között. Ennek a lakosságnak egyik része szabadon lélegzik, műveli földjét, dolgozik gyermekei jövendő jobb sorsáért, későbbi nemzedék boldogulásáért, míg a másik része némán, sápadtan s a szebb jövő minden reménye nélkül, mintegy odaláncolva tengeti életét nyomorult otthonában. Ezen a ponton a határ mindenesetre lazább. Bizonyos érintkezés észlelhető, amelyet ez a változó színű vízszalag mintha szentesítene... Az emberek itt-ott néhány szót váltanak egymással, — bár nagyon vigyáznak és sohasem mondanak olyasmit, ami a legkisebb kockázattal is járhatna. Remélem, hogy ezek a, sajnos, nem sokatmondó megállapításaim nem vezetnek arra, hogy ezt a szegény, ártatlan — bár bizonyára bolsevista-ellenes — folyót szigorúbb megfigyelés alá veszik! Kiáltás, amelyre nincs válasz . .. Parasztruhába öltözött aggastyán, akinek mozdulatai azonban egykori előkelőségről tanúskodnak. Szertartásos udvariassága elárulja a régi udvari élet alázatos etikettjéhez szokott embert. Valamikor a császári vonatok főnöke, a cári udvar alkalmazottja volt, most egy darabka földön tengődik. A túlsó, oldalason fekszik egykori birtokának kilenctizedrésze: ezt nézheti naphosszat. Őseinek szent földje ez, amelyet — új Tantaluszként — ez nem érhet... Udvariasan elvezet a határig s fájdalmas hangon magyarázza, mi minden volt hajdan az övé. Tíz lépésnyire tőlünk egy férfi A nagy ismeretlen felé Harmadik tapasztalatom: a határállomás. Hat ilyen van a Lengyel Köztársaság s a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége között ott, ahol a drótsövényt néhány méterre megszakítja a vasúti vonal. A két legfontosabb és leglátogatottabb határállomás: délre Zdolbunów, a Kowno-Kieiv-vonalon és Sterpce, a Varsó—Minsk—Jrosifera-vonalon. Ez utóbbi kicsiny mezővároska a Niemen partján,bizonyára sohasem álmodta, hogy egykor ilyen fontosságra tesz szert, mint a kémkedés és a csempészet egyik központja. A határ túlsó oldalán,a szovjetek területén, Niegorelleje a határállomás. Az utas itt lép először a „bolsevista paradicsom“ földjére, itt történik az átszállás egyik vonatból a másikba. Oroszország vasúti vágányai tudvalevően mindenkor jóval szélesebbek voltak az európaiaknál, ami bizonyos mértékben stratégiai akadályt jelentett. Mily szerencsés körülmény ez a bolsevisták számára! Csak meg kellett tartaniok a régi rendszert. Hiszen — legalább is ami a lelki élet s a jellem különös megnyilatkozásait illeti — úgyis mindig szinte áthatolhatatlan fal választotta el a világtól ezt a hatalmas területet. A vasúti kocsikból kis átszálló utasok ellenőrzése így tehát egyszerűbb és könnyebb. Nem rejthetnek el semmit a párnák közé vagy az ülések alá. Márpedig ilyenfajta intellektuális csempészés volna a legveszedelmesebb és bizony gyökerében támadhatná meg a bolsevista rendet, — illetve rendetlenséget. Stolpee új pályaudvara valóban szép már amennyiben ilyen épület, mely már deltetésénél fogva rút, — szépnek nevezhető. Nagyon tiszta és a követelményeknek megfelelően van berendezve; látszik, hogy számoltak azzal a hosszadalmas várakozással, amely megelőzi a határátlépés szertartását. Csábító, jól felszerelt büffé várja az utast, aki elhagyja az európai civilizációt, hogy kénytelen-kelletlen — mert kevés olyan bolond akad, aki, mint e sorok írója, önként vállalkozzék erre az útra, — elinduljon a nagy ismeretlen felé, ahol az ember nem tudhatja, mi vár reá kényelem és előzékenység dolgában és azt sem tudja, nem leselkedik-e reá valami veszedelem. A mesebeli business-man Borosüvegek festői csoportja az asztal közepén. A kopár rónaság sárga és átható porától kiszáradt ajkak megnedvesednek, amikor elragadtatással olvassuk a borosüvegeken díszlő felírathat: Graves, Chateau Iquem, Bordeaux, Grand vin, Tokay. Csak tüzetes vizsgálat után fedezhető fel a kiábrándító, parányi jelzés „a la“ — vagyis „olyan mint“ — ami a csábító Bordeaux vagy Tokay szó előtt áll. Minthogy alkoholtartalmú folyadékok árusítása az összes lengyel vasúti vonalakon tilos, ezek a borok csupán utánzatok, különféle gyümölcsléből készülnek. Azt állítják, hogy egészen olyan jóízűek, mint a valódi bor, — éppen csak hogy nem okoznak mámort. Mindenesetre bölcs előrelátásról tanúskodik tehát a bor árusításának betiltása — mert ezt a határt bizonyára tanácsosabb tiszta fővel átlépni... A kaviárcsempészéstől eltekintve — amely bizonyára minden jóérzé-ír ember meleg elismerésével találkozik — Stolpce piaca inkább halottnak látszik, mint elevennek. Igaz, hogy emlegetnek egy mesebeli egyént — azt állítják.