Budapesti Hírlap, 1928. szeptember (48. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-01 / 198. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennapi BIA fizetési árak: eg­y hónapra 4 pengő, negyedévre 10 pang, 80 fillár. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen. Egyes szám ára 16 fillér, ünnepnapon 24 fillér, vasárnapon 30 fillér. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Ára 16 fillér Budapest, 1928. XLVIII. évfolyam, 198. szám. Szombat, szeptember 1. Budapesti Hírlap SirkentSségi Vili. kerület, József-könti 5. mám. Nyugalkág és kiadóhivatal, Vill., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 444-04, J. 444-05, J. 444-06, J. 444-07, J. 444 - 08, J.444—09. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. A bukaresti kelepce Néhány óra választ el bennünket attól, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa döntsön arról, kitűzi-e napirendre a ma­gyar-román birtokpert. Az utolsó órákat ma Románia kibélelte a taktika minden fogásával. Képviselője, Antóniádé, aki a magyar-román vegyes döntőbíróság tagja volt s akinek az a szerep jutott, hogy kormánya kiléptette a bírói tanácsból, ma különös jegyzéket adatott át Genfben a mi delegációnknak, amely műsiránkozás keretében felpanaszolja, hogy a magyar kormány nem volt hajlandó a békés meg­egyezésre a maga képviselőit kiküldeni s óvást tesz, hogy az ügyet a Tanács tár­gyalás alá vegye, mondván, ez egyet je­lentene annak az elismerésével, hogy a békés megegyezés útja el van zárva. A taktika átlátszó. Világos, hogy Ro­mánia ki akarja mindenáron kerülni az újabb nyilvános tárgyalást, melynek igazság szerint a békeszerződés 239. cik­kének megfelelően a vegyes döntőbíróság kiegészítésével s a bírói fórum működésbe helyezésével kell járnia. Magyarország azonban bő alkalmat nyújtott éveken át Romániának a tisz­­t e egységes­ megegyezésre. Erre Románia nem volt kapható s nincs a perbeli had­viselésnek furfangja, amit fel ne használt volna, hogy elodázza az ügyet. Akár éhen halhat tőle az a néhány száz magyar, akinek utolsó négyszögöl földjét is kirántották a lába alól. A furfangok között is, melyek a Nép­szövetség ülésein Tituleszku színészi fel­lépéseinek alapjellemét adták meg, első helyen állnak az idei nyár román fo­gásai. Amikor a június kilencediki ülésen Tituleszku azt javasolta, járuljunk ah­hoz, hogy Chamberlain, mint döntőbíró, lássa el az ügyet, oda lyukadt ki, hogy az esetleg megállapítandó kártérítő ösz­­szeget a magyar kincstár fizesse a birto­kosoknak és pedig abból a jóvátételből, „amit annak idején Romániának lesz kö­teles leróni.“ A választ erre megkapta a magyar kormánytól, amely értésére adta, hogy a jóvátételnek semmi köze sincs a birtok­­perben érdekelt néhány száz magyar bir­tokos magánjogi követeléséhez s arról is kitanította az elmés Tituleszkyt, hogy Románia ezzel az ötletével egyedül áll, mert a Tanácsnak soha ilyen jogellenes­ség eszébe sem jutott. Hozzátehetjük ehhez, hogy a jóvátétel kérdése 1943 december 31. napjáig el van intézve s hogy ez idő elteltével mi lesz, Isten a megmondhatója s ha a bal­sors reánk mérne további jóvátételt, eb­ből Romániának semmi sem járna, hi­szen arra nagy hitelezői, Nagybritannia és Franciaország vannak betáblázva. Az ötletekben, a perhúzás diabolikus munkájában szünet nélkül találékony Ro­mánia azután újabb mesterkedéssel ál­lott elő. Tegnapelőtti jegyzékében olyas­félét penget, hogy „a trianoni békeszer­ződésből eredő“ pénzügyi kötelezettsé­gek oszthatatlanok s mivel Románia a népszövetségi kölcsönünkhöz oly feltétellel járult hozzá, ha kötelezettségei elhalasz­tódnak, tehát­­ várjunk, azaz tárgyal­­gassunk fórumon kívül, a végtelenségig. Románia emlékezetét azonban kényte­lenek vagyunk felfrissíteni. A népszövet­ségi kölcsönügy aktájának 3. számú mel­léklete egy levél, amelyet Bethlen írt Tituleszkynak, amelyből kitűnik, hogy az utóbbi a mi szanálási kölcsönünkhöz csak úgy volt hajlandó hozzájárulni, ha elengedjük nekik az ország kirablásával okozott károkat. Más feltételt Románia nem szabott. Tiszta fajzum tehát, hogy Románia a birtokperbeli követeléseket akkor csak szóba hozta volna is. A birtokper kérdésének tehát holnap nem szabad elbuknia. A Tanácsnak tel­­­jesítenie kell kötelességét s napirendre kell tűznie az ügy újabb tárgyalását. Nincs ok a halasztásra. Ha Chamberlain távol van, ott van a helyettese s ha az angol világbirodalom külügyeinek inté­zésében lehet helyettesíteni, lehet az elő­adói tisztben is helyettesíteni. Elég volt a huzavonából, a döntőbírósági gondolat és­ intézmény megobstruálásából, a mes­terkedésekből, jöjjön végre a sok őrület és önkívület után a lueidum intervallum, amelyben végre szóhoz jut az igazság, a nemzetközi egyezményt alkotó békeszer­ződés világos parancsa. ÁZSIA MESGYÉJÉN Indulóban Moszkva felé Európa és Szovjetoroszország — A végnélküli, szeges drót­sövény— A szomorú, átlátszó vizű folyó, mint börtönrács Az orosz-lengyel határállomáson ÍRTA CZZLIK GYÖRGY KELET-LEN­GYELORSZÁG, augusztus végén. Búskomorságot lehel ez a sivár, kiszikkadt nagy rónaság, melynek sárgás színt kölcsönöz a még le nem aratott, gyér gabona s­ a por- Tenger. Háládén föld ez, ahol kék Vizavirág lepi el a kis, rosszul gondozott földcsíkokat. Hepehupás talaj, itt-ott zöldek­ bokrokkal, ám ezek a zöld foltok cseppet sem enyhítik a vigasztalan benyomást, a nyom­ornak azt a nyomasztó levegő­jét, amely ebből a földből árad. Kicsiny, komor házak, piciny ablakokkal, mellek sötéten merednek a messzeségbe. Nyomorult fekete faviskók, gyújtószálak, melyeket egyetlenegy láng porrá hamvaszt­hat. Tanyái a piszoknak s mindenféle beteg­ségnek, e kunyhókban lakó emberi lények elválaszthatatlan társainak. Szótalan, gyű­rött arcú parasztok, akik sötéten, kedvet­lenül művelik a közös földnek rájuk eső nyo­morult kis részét, amely semmiféle folyto­nosságot nem biztosít számukra, hiszen ta­lán már a holnap megfosztja őket ettől a darab földtől, hogy helyébe másikat adjon. Lehet, hogy jövőre már a község túlsó ha­tárában fogja túrni a rögöt; miért igyekez­zék hát a paraszt verejtékes munkával meg­javítani más számára azt a földet, amelyet a véletlen dob oda neki? A határ: végnélküli szeges drótsövény. Ez az új kínai faj, mely az Északi Jeges-tenger­től a Fekete-tengerig elválasztja a civilizált világtól a barbarizmusba süllyedt egykori Szent Oroszország óriás területét. Csak a kutya, ha átugorja ezt az akadályt, vagy a madár, ha átrepül felette, tud átke­rülni a sövény túlsó oldalára úgy, hogy nem jut a „GPU“ karmai közé: erre gondol az ember, amikor ennek a különös korlátnak a közelébe jut, s két asszony némán szedegeti az imént leara­tott kalászokat. A földjéről száműzött aggas­tyán botjára támaszkodva áll és — mint ren­desen — ■ átkiált hozzájuk: — Isten áldjon meg benneteket! Csengve száll Hangja a tiszta levegőben, de — mint rendesen — válasz nélkül marad. Még egy önkénytelen mozdulat sem jelzi, hogy azok odaát; meghallották volna a barátságos üdvöz­lést, a jól ismert hangot. Mert odaát lesben áll a veszedelem; a drótsövényen túl az ember sohasem tudja, mikor kerül a sötét börtön fe­nekére, mikor teszi ki családját vég nélkül való zaklatásnak. Hősnek kell lennie annak, aki ezt puszta udvariasságból megkockáztatja! Óriási gyűjtőtábor ez, melynek áttörhetetlen falai mögött él — hogy is fejezzem ki maga­mat enyhén, a burzsoá előítéleteknek megfe­lelő udvariassággal? — „szigorú felügyelet“ alatt egy nagy nép, apátiába és mozdulat­lanságba süllyedve. A nehéz, esetlen testet megbénítja a félelem s a léleknek az a külö­nös passzivitása, mely annyira jellemző erre az álmodozó népre. ★ A határnak egy másik része — újabb bör­tönrács — szomorú és csodálatosan kitlátszó vizű folyó, mely mocsaras eredetétől veszi út­ját a végnélkül való rónaság nádasain és dús erdein keresztül, két világot választva el egy­mástól. Itt a természet veszi át a szeges drót­sövény szerepét, mintha hallgatagon a bör­tönőr pártjára állana. De mégsem: mindkét parton orosz falvakkal szegélyezve — ezt a vidéket fehér rutének lakják, összevegyülve a lengyel „slachta“ tömegeivel — a békésen folydogáló víz bizonyos nosztalgiás köteléket létesített az egyforma eredetű és egyforma nyelvű lakosság között. Ennek a lakosságnak egyik része szabadon lélegzik, műveli földjét, dolgozik gyermekei jövendő jobb sorsáért, ké­sőbbi nemzedék boldogulásáért, míg a másik része némán, sápadtan s a szebb jövő minden reménye nélkül, mintegy odaláncolva tengeti életét nyomorult otthonában. Ezen a ponton a határ mindenesetre lazább. Bizonyos érintkezés észlelhető, amelyet ez a változó színű víz­szalag mintha szentesítene... Az emberek itt-ott néhány szót váltanak egy­mással, — bár nagyon vigyáznak és sohasem mondanak olyasmit, ami a legkisebb kocká­zattal is járhatna. Remélem, hogy ezek a, sajnos, nem sokatmondó megállapításaim nem vezetnek arra, hogy ezt a szegény, ártatlan — bár bizonyára bolsevista-ellenes — folyót szigorúbb megfigyelés alá veszik! Kiáltás, amelyre nincs válasz . .. Parasztruhába öltözött aggastyán, akinek mozdulatai azonban egykori előkelőségről ta­núskodnak. Szertartásos udvariassága elárulja a régi udvari élet alázatos etikettjéhez szokott embert. Valamikor a császári vonatok főnöke, a cári udvar alkalmazottja volt, most egy darabka földön tengődik. A túlsó, oldala­­son fekszik egykori birtokának kilenctizedrésze:­­ ezt nézheti naphosszat. Őseinek szent földje ez, amelyet — új Tantaluszként — ez nem ér­­het... Udvariasan elvezet a határig s fájdal­mas hangon magyarázza, mi minden volt hajdan az övé. Tíz lépésnyire tőlünk egy férfi A nagy ismeretlen felé Harmadik tapasztalatom: a határállomás. Hat ilyen van a Lengyel Köz­társaság s a Szo­cialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége kö­zött ott, ahol a drótsövényt néhány méterre megszakítja a vasúti vonal. A két legfonto­sabb és leglátogatottabb határállomás: délre Zdolbunów, a Kowno-Kieiv-vonalon és Sterpce, a Varsó—Minsk—Jrosifera-vonalon. Ez utóbbi kicsiny mezővároska a Niemen partján,­bizonyára sohasem álmodta, hogy egykor ilyen fontosságra tesz szert, mint a kémkedés és a csempészet egyik központja. A határ túlsó oldalán,­a szovjetek területén, Niegorell­eje a határállomás. Az utas itt lép először a „bolsevista paradicsom“ földjére, itt történik az átszállás egyik vonatból a má­sikba. Oroszország vasúti vágányai tudvale­vően mindenkor jóval szélesebbek voltak az európaiaknál, ami bizonyos mértékben stra­tégiai akadályt jelentett. Mily szerencsés kö­rülmény ez a bolsevisták számára! Csak meg kellett tartaniok a régi rendszert. Hiszen — legalább is ami a lelki élet s a jellem kü­lönös megnyilatkozásait illeti — úgyis mindig szinte áthatolhatatlan fal választotta el a vi­lágtól ezt a hatalmas területet. A vasúti kocsikból ki­­s átszálló utasok el­lenőrzése így tehát egyszerűbb és könnyebb. Nem rejthetnek el semmit a párnák közé vagy az ülések alá. Már­pedig ilyenfajta intellek­tuális csempészés volna a legveszedelmesebb és bizony gyökerében támadhatná meg a bolse­vista rendet, — illetve rendetlenséget. Stolpee új pályaudvara valóban szép már amennyiben ilyen épület, mely már deltetésénél fogva rút, — szépnek nevez­hető. Nagyon tiszta és a követelményeknek megfelelően van berendezve; látszik, hogy számoltak azzal a hosszadalmas várakozással, amely megelőzi a határátlépés szertartását. Csábító, jól felszerelt büffé várja az utast, aki elhagyja az európai civilizációt, hogy kénytelen-kelletlen — mert kevés olyan bo­lond akad, aki, mint e sorok írója, önként vállalkozzék erre az útra, — elinduljon a nagy ismeretlen felé, ahol az ember nem tud­hatja, mi vár reá kényelem és előzékenység dolgában és azt sem tudja, nem leselkedik-e reá valami veszedelem. A mesebeli business-man Borosüvegek festői csoportja az asztal kö­zepén. A kopár rónaság sárga és átható po­rától kiszáradt ajkak megnedvesednek, ami­kor elragadtatással olvassuk a borosüvege­ken díszlő felírathat: Graves, Chateau Iquem, Bordeaux, Grand vin, Tokay. Csak tüzetes vizsgálat után fedezhető fel a kiábrándító, pa­rányi jelzés „a la“ — vagyis „olyan mint“ — ami a csábító Bordeaux vagy Tokay szó előtt áll. Minthogy alkoholtartalmú folyadékok áru­sítása az összes lengyel vasúti vonalakon tilos, ezek a borok csupán utánzatok, különféle gyümölcsléből készülnek. Azt ál­lítják, hogy egészen olyan jóízűek, mint a valódi bor, — éppen csak hogy nem okoznak mámort. Mindenesetre bölcs előrelá­tásról tanúskodik tehát a bor árusításának be­tiltása — mert ezt a határt bizonyára tanácso­sabb tiszta fővel átlépni... A kaviárcsempészéstől eltekintve — amely bizonyára minden jóérzé-ír ember meleg elis­merésével találkozik — Stolpce piaca inkább halottnak látszik, mint elevennek. Igaz, hogy emlegetnek egy mesebeli egyént — azt állítják.

Next