Budapesti Hírlap, 1928. október(48. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-27 / 245. szám

12 FŐVÁROS A Községi Takarék­pénztár demokrata igazgatósági tagjai­nak lemondása Bassay Károly és Sándor Pál pénteken délben levelet intéztek Sipőcz Jenő dr. pol­gármesterhez, amelyben hivatalosan közölték, hogy a Községi Takarékpénztárban viselt igazgatósági tagságukról lemondanak. Közös lemondó levelükben többek között ezeket írják a polgármesternek: A Méltóságod elnöklete alatt álló Budapest Székesfőváros Községi Takarékpénztár igaz­gatósága folyó hó 25-ikén tartott igazgatósági ülésében több olyan határozatot fogadott el, amelyek világossá tették előttünk, hogy a pár­tunk megbízásából vállalt szerepünket a ta­karékpénztár üzleti ügyeinek irányításánál és ellenőrzésénél hatékonyan nem tudjuk betöl­teni. Minthogy­­ilyen körülmények között a takarékpénztár ügyeinek viteléért a felelőssé­get nem vállalhatjuk, tisztelettel bejelentjük Elnök úrnak, hogy igazgatósági tagságunkról a mai napon lemondunk. A demokrata párt képviselői lemondásukat főként azzal okolják meg, hogy a Községi Ta­karékpénztár igazgatósága csütörtökön hat­tagú végrehajtó bizottságot választott és kreált egy propaganda-vezetői és egy jelzá­log-osztályvezetői állást. A végrehajtóbizott­ság tagjai a terv szerint igazgatósági tagsági tanszemjü­kön kívül külön tant­emet is kap­nak, míg a jelzálog-osztályvezetői állásra egy városatya a jelölt. Más értesülés szerint Balsaynak és Sándor Pálnak lemondása a demokrata pártban föl­merült ellentétekben gyökerezik. A végrehaj­tó­ bizottság létesítéséről ugyanis már a múlt héten pártközi tanácskozás döntött, de a kon­ferencián résztvett demokrata küldöttek ki­jelentették, hogy sem Sándor Pálnak, sem Rassay Károlynak nincs ideje a végrehajtó­bizottsági munkában való résztvételre. Való­színűnek tartják tehát, hogy a demokrata pártban régen lappangó ellőfilétek inkább oka ennek a kettős lemondásnak, mint­­a Községi Takarékpénztár igazgatóságának csütörtöki határozatai, amelyekhez a demokraták fegy­vertársai, a szocialisták is, hozzájárultak sza­vazatukkal.­­ Hat napig tart a költségvetést tárgyaló közgyűlés. A főváros költségvetését — mint ismeretes — múlt szerdára, október 24-ére akarták­­ összehívni a költségvetés tárgyalására. A pénzügyi bizottság elhúzó­dott tárgyalása miatt szerdáról elmaradt a közgyűlés és azt Ripka Ferenc főpolgár­mester most október 30-ára, kedden dél­után négy órára hívta össze. A költségve­tést tárgyaló közgyűlés ülései folytatólago­sak lesznek és előreláthatóan hat napig tartanak. — Pályázat kórházfelü­gyelői állásra. A pol­gármester a kórházi főfelügyelői állás betöl­tése folytán megüresedő kórházi felügyelői állás­ra pályázatot hirdet. A pályázat határ­ideje 1928. október 31-én délben 12 órakor jár le. Az állás betöltésénél elsősorban a B. listás fővárosi alkalmazottakra lesznek tekin­tettel. — Ingatlanforgalom. A hivatalos kimutatás szerint október 16. és 21. között a főváros területén az alábbi nagyobb ingatlanok cse­réltek gazdát: Purschik Ferencné eladta Zsu­rik I­stváninénak Zárda­ utca 46. számú házát 45.000 pengőért, Lohr Józsefné eladta Török­­vészdűlőben lévő ingatlanát Hám Gyula dr.­­nak 48.000 pengőiért, Henik Istvánná Hárman­­utca 9. szám alatti házát eladta Szalay Pál­n­énak 73.500 pengőért, Révész Vilmos Kelety Károly­ utca 351 számú házát Komlós Ágos­ton dr.-nak és társainak adta el 150.000 pen­gőért, Bocskay Béla Csend­ utca 17. számú há­zát Klein Sándornak adta el 45.000 pengőért, özvegy Tóth Gáspárné Jancsó Dániel dr.-nak Ráth György­ utcai házát eladta 50.000 pen­gőért. A pesti oldalon: Csollán Ferenc dr. el­adta a Földhitelbank r. t.-nak Füredi­ utcai két ingatlanát 190.000 pengőért, a Hullám­­papír r. t. eladta Flóris Frigyesnek és társai­nak dunabalpark­ 28.162 hrszámú ingatlanát 176.000 pengőért, özvegy Nagy Jenőné és társai eladták a Vámház­ körút 5. szám alatti bérházat Voinich Gyulának 543.000 pengőért. Az említetteken kívül igen sok kisebb ingat­lan került új tulajdonba, sok ingatlan pedig öröklés, csere vagy ajándékozás útján cserélt gazdát. Ezüst evőkészletek, ■imlildibok, bililUuia ékszerak, gy­a­n­­Tyo­ro­k. •Uli« vásárolhatók SCHMELCZER BENŐNÉL, ¥*d­lj I Tr“ 28» maim. (Központi városház­­akopogás. Budapesti Hírlap 1928 október 27. (245. sz.) . (Csereüzlet az Állatkertben.) Az Állatkert igazgatósága a tanács beleegyezésével ismét nagyobb állatcsere-üzletet bonyolított le az Ulm-danaui Julius Mohr állatkereskedő cég­gel. A cég egy hangyászmedvét, két galléros medvét és tíz különféle jávai cs rcsusmajmot adott az Állatkertnek 2150 márka értékben, és ennek ellenében az Állatkert cserébe adta az itt született egypúpú kis levét, négy gím­szarvast és két antilop-kecskét. Ezeknek az állatoknak értéke 1650 márka. Ezenkívül két ritka fácánpárt vásárolt az Állatkert 700 márkáért.­­ A Terézvárosi Társaskör évadnyitása. Az Egységes Községi Párttal kooperáló Terézvá­rosi Társaskör holnap, szombaton este 8 óra­kor tartja évadnyitó vacsoráját, amely alka­lommal Dinich Vidtor kormányfőtanácsos mond nagyobb beszédet és felavatja az újon­nan belépett tagokat. A jövő héttől kezdve minden szerdán este 8 órakor lesz összejö­vetele a Kör keretében megalakult takarékos­­sági csoportnak is. SPORT Megváltozott a svábhegyi verseny startjának ideje Délelőtt 10 óra helyett 9 órakor startolnak A kilencedik svábhegyi verseny rendező­­bizottsága az október 28-án, vasárnap délelőtt lefutásra kerülő IX. svábhegyi verseny start­jának idejét a már megállapított délelőtt 10 óra helyett 9 órára tűzte ki. A változtatásra azért volt szükség, mert a nevezések olyan tömegben érkeztek be, hogy a tízórás kezdés mellett a klasszikus hegyiversenyt lebonyolí­tani nem lehetett volna. A változott, startidőre való tekintettel a KMAC igazgatósága figyelmezteti a svábhegyi versenyre, illetően a célnál lévő főnézőtérhez automobilon igyekező közönséget, hogy a sváb­hegyi verseny útvonalát a verseny napján csak délelőtt fél 9 óráig használhatja. A ké­sőbb érkező gépek a Budakeszi-úton, János­hegyi szerpentinen, Ordas-úton át juthatnak a főnézőtérhez. A golfpláza mellett elvonuló úton már messziről szembeötlő táblák jelzik a kocsiparkhoz, illetően a célhoz vezető út irányát. A fogaskerketi vasút ez alkalommal is külön vonatokat indít a Széchenyi-hegyen lévő végállomáshoz, úgy, hogy a közönség feljutása mindenben kényelmes lesz.­­ A mai délelőtti tréningen úgyszólván az egész mezőny együtt volt s a második tréningnap is minden komolyabb baleset nélkül zajlott le. Hungária — Kispest Szombaton délután fél 3 órakor a Hungária-sporttelepen Még mielőtt a porondra lépett volna a két csapat, máris története van a mérkőzésnek. Nem lényegbevágó, csupán arra vonatkozó története, hogy miért hétköznapon jut lebo­nyolításra. A jó előre megállapított Prog­ramm szerint október 28 lett volna ennek a ligamérkőzésnek a napja, miután azonban a Középeurópai Kupa döntőjére tilalmat rendelt el a szövetség, eleve más terminusról kellett gondoskodni. A Hungária kísérletet tett ugyan, hogy vasárnap a Ferencváros­ Rapid mérkőzése előtt játszhassa le Kispest­tel a meccsét, a Rapid azonban nem ment bele ebbe a megoldásba, mert a döntő előre­láthatóan busás jövedelmét még egy mérsé­keltebb összeg erejéig sem akarta megnyir­bálni, így azután nem maradt más válasz­tás, mint vagy későbbre halasztani a mérkő­zést, vagy pedig előbbre hozni. Az utóbbi mellet történt döntés és ennek következtében jutott a közönség egy szombat délutáni liga­­mérkőzés sportélvezeteihez. Ezek volnának az előzményei a Hungária —Kispest szombati mérkőzésének. Hogy kö­vetkeznek-e lényegbevágó történeti adatok is, már más kérdés, erre azonban várni kell a válasszal holnap alkonyatig. Könnyen megtörténhetik, hogy a mérkőzés élesen beleszól a bajnokságért folyó vetélke­dés izgalmaiba. Nem tartozik ugyanis a való­színűtlenségek sorába, hogy a Hungária bajnoki aspirációit éppen az az ellenfél fogja megtépázni, amelytől a legkevésbbé lehetett volna várni. A Hungária ezidő szerint az élen halad s a legyőzött ellenfelek között van már a két legkeményebb ellenfél, a Fe­rencváros és a Sabaria is. Ezzel szemben Kispest csapata éppen a legutóbb, a vasár­napi Ferencváros-mérkőzésen árulta el,­ hogy nem az a mumus, amitől félni kellene és hogy eddig szerzett hét pontja inkább írható az ellenfelek gyengeségének a rovására, sem mint a kispesti csapat képességeinek a ja­vára. És mégis, ma az a helyzet, hogy a Hun­gáriának oka van félteni a pontokat a hol­napi mérkőzésben. De nem Kispest ereje, hanem inkább a maga gyengesége miatt. Mert alaposan meggyöngült csapattal kény­telen kiállani Kispest ellen a kék-fehérek csapata. Valamennyire egybehangolt csapa­tából nélkülözni kell Kalmárt és Schneidert, nem is szólva arról, hogy a már elparentált Fehérre kell ismét támaszkodnia a kapus posztján. Reaktiválni kellett ismét Molnárt és Opatát, a középcsatár szerepét pedig Ba­­rátkyban olyan játékosra kellett bízni, aki­k Novemberben megkezdődnek a sza­­badstílusú birkózás tréningjei. A görög-ró­mai birkózásban Magyarország az elsők között foglal helyet s minden nemzetközi vagy világ­­versenyen jelentős sikereket érnek el a magyar birkózók. A külföldön azonban igen elterjedt sportág a szabadstílusi­ birkózás, az Ameriká­ból átszármazott catch as catch can is, amely az olimpiászok programmján is szerepel. Ná­lunk is kísérleteztek már a modern birkózó­sport bevezetésével, azonban annak ellenére, hogy a rátermettség épp úgy nem hiányzik, mint a klasszikus birkózás terén, mégsem tu­dott népszerűvé válni a szabadstílusú birkó­zás. Az utóbbi években, de főképpen­­ az amsz­terdami olimpiász óta, mégis nagyobb érdek­lődés mutatkozik a catch as catch can iránt , ezért a Birkózó Szövetség elhatározta, hogy külföldi trénert hozat, akinek feladata lesz az új sportág megismertetése és tanítása. A tré­ner, Svájc egyik elismert oktatómestere,­ no­vember első felében már Budapestre érkezik s azonnal megkezdi munkáját, mert minden bizonnyal nagy számban akadnak majd köve­tői a szabadstílusú birkózásnak. * A BBTE évadzáró atlétikai viadala. A Budapesti Budai Torna Egyesület kétnapos atlétikai versenyével zárja be az évadot. Szom­baton és vasárnap délután a szénatéri sport­telepen tartják meg a viadalt, amelyben az FTC, az MTK és a BBTE atlétái igyekeznek minél jobb eredményeket elérni, hogy újabb pontokat szerezzenek az egyesületi munkasta­tisztika számára s ezzel egyesületüknek a má­sodik helyet biztosítsák. A nagy pontelőnnyel vezető MAC-ot ugyanis már nem lehet leszo­rítani az első helyről, a három rivalizáló klub között azonban oly csekély a pontkülönbség, hogy a sorrend még könnyen megváltozhatik. Éppen ezért az atléták olyan versenyszámok­ban is iparkodnak pontot nerezni, amelyek­ben eddig nem indultak, így Raggambi, Barsi és Odri a 200 m. gátfutásban, Barsi és Odri a hármasugrásban próbálkozik olyan ered­ményt elérni, amely legalább egy pontot je­lent a munkastatisztikában. Barsi indul az 1500 méteres­ versenyben is, Raggambi pedig 400 méteren is starthoz áll. * A Ferencváros és a Rapid csapatössze­állítása. Ma délután tartotta utolsó tré­­ningjét a Ferencváros a vasárnapi nagy ütkö­zetre. A csapat összeállításában csak a balfe­dezet kérdése volt vitás, a tréningen azonban ez a probléma is megoldódott, még­pedig Ber­­kessy javára. A Középeurópai Kupa első döntőjében tehát így áll fel a Ferencváros csapata: Amsel—Takács L, Hun­gier—Fuhr­mann, Bukovi, Berkessy—Koszta, Takács II., Tárai, Szedlacsek, Kohut. A Ferencváros el­lenfele, a bécsi Rapid ugyancsak erős össze­állításban vívja meg a vasárnapi mérkőzést. csak a múlt héten mutatkozott be a csapat­ban s akkor is mint jobbösszekötő. Ilyen szomorúan áll a bajnokságban ve­zető Hungária, ilyen felfordulás következik a csapat összeállításában, amint egy-két standard játékos kidől. Lehet-e tehát így megnyugvással gondolni a magyar profesz­­szionalista sport jövőjére és lehet-e sikert várni a nagy ambícióval nekibuzdult új szö­vetségi kapitány munkájától, és remélhető-e, hogy a Hungária tartani tudja-e mai pozí­cióját és ha tartani tudja ilyen körülmények között is, nem a mi professzionalizmusunk vérszegénységének az igazolását jelenti ez. Mert valóban ezt jelentené, ha a Hungária még ezzel az összetákolt csapatával is le­győzné azt a Kispestet, amely hét ponttal a bajnoki lista előkelő helyét foglalja el. A Kispest 5:0 arányban kapott ki a Fe­rencvárostól. A ferencvárosi csapat nagy formában volt, a kispesti csapat messze el­maradt előbbeni formáitól. Nem kell sokat behozni abból, hogy megleckéztesse a Hun­gáriát arra nézve, hogy nem mindegy, kik­ből áll a csapat és hogy nem­­elegendő, hogy Hungária a neve a csapatnak s máris ölébe hull a győzelem. Úgy véljük, története lesz a szombat dél­utáni ligamérkőzésnek ... A csapatok összeállítása: Hungária: Fe­hér—Mandl, Kocsis—Kleber, Weber, Nad­ler—Haar, Molnár, Barátky, Hirzer, Opata. — Kispest: Dénes—Wégner, Dudás—Raix, Purczeld, Csendes—Lenkey II., Paczolay, Dán, Presovszky, Kiss. Bíró: Krupiczer. Hribar—Schramreis, Kral—Frishwirth, Smis­­tik, Madhnayer—Kirics, Wesselyk, Hoffmann, Horvat, Wessely. * A jegyváltás rendje a Ferencváros— Rapid vasárnapi mérkőzésén. A Ferencvá­ros Versenypálya igazgatósága a nagy érdek­lődésre való tekintettel felkéri a közönséget, hogy a belépőjegyet az ismert elővételi helye­ken vásárolja meg, meg egyrészt olcsóbban jut a jegyhez, másrészt pedig a jegypénztá­rak körüli tolongás így elkerülhető. Az üllői­úti sporttelepen a jegypénztáraknál vasárnap délelőtt 11 órától árusítják a még rendelke­zésre álló belépőjegyeket. A tisztelet- és sza­badjeggyel rendelkező nézőket kéri az igazga­tóság, hogy jegyüket előkészítve a bejárónál mutassák föl, mert jegy nélkül senkit nem bocsátanak be. * A főiskolások deballonbajnoksága. A Testne­velési Főiskolai Sport Club szomba­ton és vasárnap rendezi kizárásos főiskolai atlétikai viadalát, amellyel együtt bonyo­lítják le a főiskolai dekatlonbajnokságo. A tízes összetett versenyben számos részt­vevő indul s közöttük Baloghnak és Or­bánnak van a legnagyobb sansza a győze­lemre. A verseny szombaton és vasárnap délután 2 órakor kezdődik a MAFC Ber­­talan­ utcai sporttelepen. * A MOTESz felhívása az egyesületek­hez a versenyterminusok bejelentése ügyé­ben. A Magyarországi Testedző Egyesüle­tek Szövetsége felszólítja a tagegyesületek elnökségét, hogy november 15-ig írásban jelentsék be, hogy az 1928—29. évadban mely napon, hol és mily természetű nyílt versenyt óhajtanak rendezni. Feltétlenül megkívánja az igazgatótanács, hogy az egyesületek a rendezendő házi- és meghí­vásos versenyeik, valamint dísztornájuk terminusait is — lehetőség szerint a fenti határidőig — írásban közölték a szövet­séggel, hogy a versenyterminusokat egyez­tető ülés a rendezendő zártversenyekre és dísztornákra is figyelemmel lehessen. * Megalakítják a középiskolások síszak­­osztályát. A KISOK síszakosztályát szom­baton délután fél 6 órakor alakítják meg a Toldy Ferenc reáliskola tornatermében. Az alakuló ülésen megválasztják a keret tisztikarát, összeállítják a kezdők és a versenyzők sítanfolyamának munkapro­gram­­­­ját,­­egyeztetik a versenyeket és a túranapokat és megbeszélik az ugrósánc építésének kérdését. * Az UTE turistaosztálya október 28-án, vasárnap a következő túrákat vezeti: I. Kis­maros— Riesner-forrás — Kóspallag — Hosszú­­völgy—Börzsöny—Márianosztra­—Szob. Talál­kozási 146 óra­kor a rákospalotai vasútállomás­nál.­­Vezető: Geber ‚ Henrik. — II. Pomáz— Szentkút— Szurdok—­Pi­sszentkéres­t— Dobo­gókő—Téry-út—Dömös. Találkozás 1/17 óra­kor az újpesti hídfőnél. Vezető: Schwartz Béla. LÓVERSENY )( Ügetőverseny. A kétévesek versenye nyitja meg a szombati ügetőverseny prog­­rammját, amelyben öt ló indulására lehet szá­mítani. Közülök Leptir esélye emelkedik ki, ha azonban Leptir nem indulna, a legutóbb jól szerepelt Segíts és térelőnye révén Hópe­hely pályázik jobb reménnyel. A Memphis­­díjban Orgazdáinak oly előnyös a helyzete, a­mit még hajtóengedménnyel is növel, a hogy átalagos formájával is nyerni kellene. Hozzá legközelebb Butterfly és a Dessewffy-emlék­­versenyben nagyszerűen szerepelt Detre sánsza áll. A Fátra-díj hosszabb távolsága Badu­­gának, Vincének, Jancsikának és Krampusz­nak felel meg leginkább. Szűkebb választás után Vince és Jancsika között várható küzde­lem, miután Vincét engedménye segíti, Jan­csika pedig fokról-fokra javul. A meglepetés lova Malvina, amelyről igen jó hírek hallat­szanak. A Hendikepben Fityo választottja, Brama és Pompadour csaknem azonos sánsz­ot jelent, de Wassenkind is többet tud annál, mint amennyit eddig mutatott. A Lybia-díj lesz a nap legszebb mérkőzése és bár itt a papír Avanti I. sánszára mutat, a fokozatosan jobban futó Angelica győzelme biztosabbnak látszik. A távolságra való tekintettel Avanti­­.-nek még Eion és Pomoe is erős ellenfele lesz. A kettesfogatú verseny nevezései oly jól sikerültek, hogy megfelelő mezőny indulása esetén a szezon egyik legszebb kettesfogatú versenyét hozhatja. A starthoz várható favo­ritok között az Álmos—Coders, Balaton— Medea és a Bráma—Jutalom-fogat tudását csak árnyalati különbségek választják el, mégis az Álmos—Coders együttesnek kell a legnagyobb bizalmat előlegezni, már csak azért is, mert Montagh­ dr. kivételes hajtóru­tinjáról már sokszor bizonyságot tett. Másod­sorban a negyven méter előnnyel induló Ba­laton—J­eden-fogattal várható a legjobb sze­replés. Jelölésünk a következő: I. (Leptir)—Segíts—Hópehely. II. Orgazda■—IDatre. III. Jancsika—Vince—Malvina. IV. Fityó hajtás—Pompadour. V. Angelica—Eion. VI. Álmot—Codero—Balaton—Medea.

Next