Budapesti Hírlap, 1928. december (48. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

2 résnek, azok az önkormányzat sérelmét látják a főispáni kinevezésben. Pedig ez a kinevezett egy­hatod rész elenyésző a választottak számá­val szemben. Ellenvetésül azt hozzák fel, hogy ki lehet nevezni olyanokat is, akik nem vá­lasztás folytán kerültek be a bizottságba, ha­nem érdekképviselet címén. Megtörténhetik — mondják — az is, hogy a kisgyűlésből vélet­lenül elmaradnak a választottak, ellenben a kinevezettek ott lesznek. Ez esetben, mivel ha­tározathozatalhoz elég két nem tisztv­elő tag jelenléte, önkormányzati kérdésekben nem önkormányzati elemek fognak dönteni. Ám ez a kifogás nem egészen helytálló. Nem szabad ugyanis föltenni, hogy a kinevezettek­nek kevesebb érzékük lesz az önkormányzat­hoz, mint a választott elemnek. Azt sem sza­bad képzelni, hogy a kinevezettek valami báb­színház marionettjei gyanánt fognak a főis­pán parancsa szerint szavazni. Végül ne pa­naszkodjunk az önkormányzat sérelméről, ha a tagok kötelességmulasztása teszi lehetővé, hogy a gyűlésben csak a kinevezettek gyako­rolják a határozás jogát. Egyébként a javas­lat lényegét nem érintené, ha a kisgyűlés csak választott elemből állana. Lássuk már most a kisgyűlés hatáskörét. Intézkedik mindazon ügyekben, amelyek eddig a közgyűlés elé tartoztak, de nem for­dulnak elő az előbb ismertetett ügyek közt. Tehát a harmincezer pengős értékhatáron alul levő vagyonjogi ügyek is ide kerülnek. Mint fellebbező fórum határoz mindabban az ügyben, amelyek eddig a közgyűlés elé tar­toztak. A kisgyűlés készíti elő a közgyűlés tárgyait, tehát az állandó választmány feles­legessé válik. A közpénzeknek a pénzintéze­teknél való elhelyezése dolgában ezentúl az al­ispán dönt. Megszűnik tehát az a szégyenletes helyzet, hogy a bizottsági tagok javarésze a folyosóra menekült a szavazás elől, mert va­gyonukig felelős volt szavazatáért. Sokan a kisgyűlés egész intézményét vegyes érzelmekkel fogadják. Pedig megtaláljuk a nyomát a régi megyei életben is. A szokásjog léptette életbe. Már elődeink is lehetetlennek tartották, hogy minduntalan összehívják a közgyűlést. Akkortájban még minden nemes ember tagja volt. A közlekedés sem volt éppen kényelmesnek mondható. A bajon úgy segítet­tek, hogy a kisebb jelentőségű ügyeket a kis­gyűlés elé vitték. Azon legtöbbnyire a megye székhelyén lakók, meg a tisztviselők jelentek meg. Hogy melyik vármegye jutott először erre az okos gondolatra, azt bajos lenne eldön­teni. Valamelyik megkezdte, a többi pedig utánozta. Mert bármennyire függetlenek is voltak egymástól, meg a kormányszékektől, bizonyos egyöntetűség mindig jellemezte őket. A régi hagyományokhoz való visszatérést jelenti tehát a kisgyűlés. Megszívlelhetnék ezt főképpen azok, akik minden újításban az ősi vármegye sérelmeit látják. Hát az ősi vár­megye ugyan régen a múlté, de azzal is meg­becsüljük a hagyományokat, ha nem idegen­kedünk a rég kitaposott utaktól. A külföldi közigazgatásban is megtaláljuk ezt az intézményt. Nem azért hangoztatjuk ezt, mintha idegen mintákra szorulnánk, csak éppen az összehasonlítás kedvéért. Az angol megyét 1888-ig tudvalévően a béke­­bírák igazgatták. Ezek évnegyedenként jöttek össze gyűlésre (Quarter sessions), hogy pedig az ügyek addig se maradjanak elintézetlenül, a békebírák kisgyűléseket (Petty sessions) is tartottak. Határozataikat azután az évnegye­­des gyűlés vizsgálta felül. Az 1888-iki Local governemet act azonban megfosztotta a bük­eb­­rakat közigazgatási ha­táskörüktől , azt a szabad választás útján létrejött megyei tanácsra ruházta. Ez pedig a törvény 28. szakasza szerint bizonyos ügyeket jogosítva van akár egy, a kebeléből választott bizottságra, akár pedig a békebírákra bízni. Mind a két intézménynek az a célja, hogy a megyei tanács működését megkönnyítse. Franciaországban is megvan a kisgyűléshez hasonló intézmény, az állandó bizottság (com­mission départementale), melynek 4­7 tagját a megyei tanács választja. Az a célja ennek is, hogy a megyei tanács együtt nem létében elvégezze mindazt, amit a tanács, vagy a tör­vény rábíz. Határozatait azonban, ha az érde­keltek, vagy a profet megfellebbezik, a megyei tanács vizsgálja felül. Az olasz közigazgatásban is megvan a kis­­gyűlés rendszere, az állandó bizottság (deputa­­zione provinciale), tagjainak száma 8—10, kiket a­­megyei tanács választ. Ha a megyei tanács nincs együtt, ele a bizottság intézkedik. Rá van bízva a megyei tanács határozatainak a végrehajtása is. Hanvankint legalább kétszer gyűlésezik. A megyei tanács vizsgálja felül intézkedéseit. Belgiumban is a megyei tanács választja a hattagú állandó bizottságot (deputation per­manente), melynek a hatásköre nem merül ki a megyei ügyekben, hanem az állami köz­­igazgatásban is jelentékeny jogköre van. Tag­jai fizetést kapnak. Hollandiában olyan, nagy szerepe van a me­gyei tanács választotta állandó bizottságnak (Gedeputeerde Staten), hogy a megyei tiszt­viselőket is ő választja. A községi közigazga­tás ellenőrzése, határozatainak helybenhagyása is az ő faladata. E felsorolásból is látható, hogy másutt is megvan a mi tervbe vett kisgyűlésünkhöz ha­sonló intézmény. Nálunk talán előbb megvolt, mint Angliát kivéve bármely más országban. Mindenütt a gyakorlati élet kényszerűsége, a gyors igazgatás lehetősége adta hozzá az ösz­tönzést. A mi kisgyűlésünk jóformán csak abban kü­lönbözik a többi ország hasonló intézményei­től, hogy határozatairól nem a törvényhatósági közgyűlés lesz hivatva bírálatot mondani, ha­nem a közigazgatási bíróság. Ebben bizonyára szintén az önkormányzat seregét fogják sokan keresni Nagyon fontos szerep vár a kisgyűlésre abban az esetben, ha a kormány a törvényha­tósági bizottságot feloszlatja. Míg ugyanis az új törvényhatósági bizottság meg nem­ alakul, a kisgyűlés intézi el a törvényhatósági köz­gyűlés elé tartozó halaszthatatlan ügyeket is. Csak tisztviselőt nem választhat és új adót nem vethet ki. Nyilvánvaló azonban, hogy vir­tuális jogai lesznek és így a kisgyűlésben való részvétel díszt és elismerést jelent a tagoknak. ten is megismerhettünk. Kétségtelenül Gau­guin stílusa volt reá hatással, azonban a francia mesternek az exotikus világban ki­fejlett dekoratív színálmait északi ízléssel hangolja át. A németek és osztrákok közt néhány igen kvalitásos munkával találkoz­tunk, azonban itt egypár érdektelen munka is függ a falakon.. Lovis Corinth Naná­ja feltétlenül nem kellemes látvány, bár a fes­tése kiváló, viszont Stuckot legelőnyösebb oldaláról képviseli a kis Paris ítélete. Falstauer négy osztású, nagy kompozíciójá­ban — Egy nő ritmusa — Rocher vonalemló­­diájára ismerünk, azonban a felfogás itt vaskosabb, nyugalmasabb. A hodleri differen­ciált erotikát primitívebb életöszön váltotta föl. Igen érdekes művész Josef Dobrowsky, aki nagy, összefoglaló színfoltokkal a reális motívumokat szinte misztikus és dekoratív élményekké képes átírni. Willi Jaeckel női aktjaiban éppúgy ügyel a formák világos hangsúlyozására, mint a bőr finom színjáté­kának éreztetésére. Kellemes hatásúak Sergius Pauser festményei, de az ő formaegyszerű­ségét, ezüstös fényű színeinek harmóniáját már a párizsi modern neoklasszicizmus befo­lyásolja. Viszont még a régi plain air jogos diadalát élvezhetjük Josef Engelhart és O. Jagerspacher szabadban festett aktjain. A kiállításon szereplő csehek szinte mind Párizs felé orientálódnak. Prccasso, Braque és Derain a mesterük, akiknek szertelenebb, vagy nemesebb stílusváltozataik egyformán követésre találnak náluk. Tagadhatatlanul néhány kvalitásos munka van festményeik között, de szellemükből hiányzik a nemzeti vonás. Maguk a franciák csak egy-két alko­tással szerepelnek. André Lhote Fürdő nője a legkülönb munka, klasszikus nemesség és erő nyilvánul a különben mindenképpen mo­dern alkotásban. Az ismertebb franciák kö­zül még Louverbie, Kissing, Le Fauconnier és Valadon alkotásaival találkozunk a kiállí­táson. Hozzájuk számítható az orosz Basile Schoukhaeff is, aki egy bámulatos realizmus­sal ás mégis ízléssel festett óriási aktot kül­dött a kiállításra. Néhány kiváló osztrák mesternek, így az elhunyt Klimt­ nek művészetét csak rajzok képviselik. Pedig az ő stílusa karakterizálta volna legjobban a közelmúlt idők Becsének ízlését, amely azóta sem hajtott olyan egyéni virágokat. A klirati ízlésből sarjadt ki a nagyra hivatott, de az ifjú korában elhunyt Egon Se­hu­le művészete is. Erről a kiállítás már elég jó fogalmat ad. Tulajdonképpen csak a forma, a vonalak idegesen kifejező rit­mikája érdekelte a művészt, a szín inkább csak elhomályosította rajzainak karakterét. Szobor a már említett magyar művészek munkáin kívül kevés látható a kiállításon. Hiányzik az osztrák Hanak, pedig ő­ egyike a legértékesebb művészüknek. A két Barwig­­nak fából faragott szobrai reprezentálják egyedül az osztrák plasztikát. A klasszikus formáknak és a középkori kifejezésnek egye­sítéséről beszélnek. A nemrég elhunyt világ­hírű belga mesternek, Minnenek, egy ismert márványcsoportjával, az aszott testű Birkó­zókkal is találkozunk a tárlaton. Kétségkívül komoly művészeti esemény a bécsi aktkiállítás és mindenképpen büszkék lehetünk a magyar művészek itteni szereplé­sére. Ha ehhez még hozzávesszük Vadász Miklós hátrahagyott műveinek a Pálffy-palo­­tában, Szabó Kálmán grafikai gyűjteményé­nek pedig a Glaspalastban való nagysikerű bemutatását, úgy nem kell félnünk attól, hogy Bécsben megfeledkeznek a kedvezőtlen viszonyok között is élő és fejlődő magyar művészetről­­*— ■ —-*-*~«**-* Budapesti Rimap 1928 december 1. (273. 51) ISZTEBÁGYI Ilial Mindenütt kapható! Termek­: ORSZ. |­­ MAGY. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Mit jelent asz, h ha a lillafüredi t­évvízfúrás­­nál benntörik a túró? A Budapesti Hírlap tegnapi számában Naposa Ferenc báró nyilatkozott a lillafü­redi hév­vízfúrás ügyében. Ezzel a nyilatko­zattal kapcsolatban ma a következő levelet kaptuk: Engedje meg igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy a lillafüredi fúrás nem csupán köz­érdekű, hanem egyenesen érdekes, sőt érdek­feszítő vitájában egy-két megjegyzést tehes­sek. Mindenképp a legnagyobb rövidségre törekszem. Ebből a szemszögből is alkalmas­nak mutatkozik tehát, ha Nopcsa Ferenc bárónak b. lapja i. é. november 30-iki szá­mában megjelent nyilatkozatát veszem ala­pul. A Földtani Intézet eddigi igazgatójának rendkívül tapintatos formában tett nyilat­kozata a teljes pártatlanságot oly sokban mutatja be, aminőben már-már egyenesen meghökkentő. Megjegyzem, hogy ezt nem kifogásolás céljából emelem itt ki, csupán az igazság kedvéért. Nopcsa báró úr szavai szerint, ugyanis a „Cholnoky—Pavai-vitát véglegesen csak úgy lehet eldönteni, ha a fúrás a Pávai főbányatanácsos úr által ja­vasolt 800 métert eléri. Ha ebben a mély­ségben melegebb víz fakad, mint amilyen normális viszonyok közt ilyen mélységben várható, akkor Pávainak van igaza... Ha azonban a víz hőmérséklete csak olyan, amilyen ugyanebben a mélységben normális viszonyok közt más helyen is előfordul, ak­kor nyilván Cholnokynak van igaza.“ A föntebb pedzett meghökkentő pártatlan­ság itt abban áll, hogy Nopcsa báró a vitát még nyíltnak minősíti, holott pedig... No, de én sem akarok kevésbbé pártatlan lenni! Szóval, nem a vita eldönthetése céljából kell a 800 m. mélységig lefúrni. Viszont igaz, hogy okvetlenül le kell fúrni! Másfelől pedig az, ahogyan Nopcsa báró úr a vita archimedesi pontját beállítja, alig­hanem különféle félreértésekre, — nem akar­nám azt mondani: félrecsavarásokra — nyújt nagyon sok alkalmat. Nem hinném pél­dául Cholnoky professzorról, hogy teljesen kizártnak tartaná Lillafüreden, a 800 m­.-ben ,­a normálisnál melegebb“ nedvességet. Csak­hogy viszont, — lígy­el — nem arról van itt szó, hogy milyen hőfokú a 800 m. mélység­ben esetleg mutatkozó, de mennyiségre jelen­téktelen víz. Határozottan úgy kell tehát ezt a tételt fogalmaznunk, hogy csak akkor le­hetne Pávainak igaza, ha a 800 m­-ig föl­szálló melegvizet talál. S itt aztán viszont nem fontos az, hogy a fölszálló melegvíz hőfoka teljes pontossággal megfelel-e a „normálisnak“. Minden geoló­gus biztosítja Pávait, hogy 1—2 foknyi el­térésnek oda se nézünk. S ennyi valóban nem is okozna semmi bajt. Végül pedig még csak egyet! Ebben a kérdésben — messzire kiható kü­lönféle vonatkozásainál fogva — mindany­­nyian kívánjuk a tiszta szemhatárt. Tehát nemcsak kívánatos, hanem egyenesen szüksé­ges és elmaradhatatlan a 800 m.-ig való le­­fúrás. S ez a szükségesség úgy értendő, hogy semmiféle technikai akadálynak sem szabad a mondott mélységig előfordulnia. Mert igaz ugyan, hogy némely esetben ilyen mélység­ben már nagyon törékeny természetű szokott lenni a fúró, de ez egyszer, kivételesen mégis legyen szabad arra hivatkoznunk, hogy a leg­több fúró minden baj nélkül éri el az 1200, 1500, sőt 2000 m. mélységet is. Ilyen minő­ségű fúrót kérünk itt használatba venni! —■ Még pedig a fúrás vezetőségének érdekében! Mert, — s ezt hangsúlyozni szeretném, — a 800 m. előtt benntört fúróról már most, előre kénytelen lennék kijelenteni, hogy az a fúrást véleményező szakértő­k beletörött bicskáját szimbolizálná. Igen tisztelt Szerkesztő Urnak kész­ülve Budapest, 1928 nov. 30. Gaál István dr. f­ő­geológus. * A Budapesti Hírlap hozzáfűzi az elhang­zott nyilatkozatokhoz azt a technikusok ré­széről kapott szakvéleményt, amely szerint a technika mai álláspontja mellett maximáli­san három hónap alatt el lehet érni a nyolc­száz méteres mélységet, így tehát a legsürgő­sebben várjuk, hogy ez a tengeri kígyó végre nyolcszáz méter hosszú legyen, amikor is nyí­­l­van meg fog halni. " Az optitán most a tenger vidékén pusztít BUKAREST, nov. 30. Konstansából jelentik, hogy a Fekete-ten­geren hétfő este óta szakadatlanul dühöng a vihar, oly erővel, amilyenre eddig alig volt példa. A konstanzai rádióállomások rendkívül sok segélykérő jelzést vettek fel. Számos gőzös, amely a napokban volt esedékes, nem érkezett meg a kikötőbe. Az indulásra készen álló gőzö­sök nem tudnak útnak indulni. A Principessa Maria gőzös, amelynek indulási ideje 61 órá­val ezelőtt lett volna, még mindig a kikötőben vesztegel. Egy angol gőzös, amely a vihar el­lenére útnak indult, kénytelen volt visszatérni. Egy motoros gőzös súlyosan megrongálódott. Igen sok halászbárkát horgonyáról szakított le a szélvihar és legnagyobb részük elsüllyedt. A Niki gőzös, amely Gáláéból indult útnak, féloldalra dőlve menekült be az itteni kikö­tőbe, miután egyes részeit a víz elöntötte. A konstanzai tengerparton a vihar hatalmas rombolásokat végzett. A szokatlanul erős hul­lámverés következtében az alacsonyabban fekvő raktárházakat elöntötte a víz. A város­ban igen sok távirópózna kihűlt, s a cégtáblá­kat­ a szél leszaggatta. A Mircea-Hceum tetejét a vihar messzire elsodorta. A város most bom­bázott helyhez hasonlít. A környéken szintén nagy pusztításokat végzett a vihar, különösen Techirghiolban, Manganiában, Medgidiában, Csernavodában és Murfatlarban. A bukarest-konstanzai vona­tok Konstantába a viharok következtében nagy késéssel érkeztek meg. Hasonló pusztításokat jelentenek Brailából is. A vihar ereje az ország belsőbb részeit is érte és különösen Odobestiben, valamint Pra­­hova­ megyében pusztított, ahol hatalmas eső­zések kísérték a szélvihart, amely fákat gyö­kerestől csavart ki, távirópóznákat döntött ki és sok házat megrongált. Ezen a környéken Sinajától kezdve az eső erős havazásba ment át. Besszarábiából is pusztító esőzéseket és ár­vizeket jelentenek. Kijencvben több külvárost elöntött a víz s az utcákon megakadt a forga­lom. Néhány közúti kocsi a pálya alámosása következtében kisiklott, déli tartományokban dühöngött, manillai je­lentések szerint tegnap Luzon-sziget északi részére is átterjedt. A tájfun útját borzalmas pusztulás jelzi. Részletes jelentések még nin­­­csenek, minthogy az orkán sújtotta vidékkel minden összeköttetés megszakadt, számolnak, azonban azzal, hogy a halottak száma ismét jóval száz fölött lesz. Ilindamas-sz­iget partvidékén, Misami ki­kötőváros közelében hajótörést szenvedett egy angol gőzös. A hajó rádióállomása szünetlenül adja az S. O. S. jeleket. Manillából több gő­zöst indítottak a veszélyben forgó hajó segít­ségére. ­. 71 tájfun pusztítása a Fü­löp- sziget­eken LONDON, nov. 30. (A Budapesti Hírlap távirata.) A Fülöp­­szigeteken pusztító orkán, amely­ eddig csak a Klebelsberg gróf a budapesti ingyenes olasz nyelv­iskoláról RÓMA, nov. 30. •Az Impero hosszú interjút közöl, ame­lyet a lap kiküldött tudósítója Klebelsberg Iváne gróffal folytatott. A kultuszminiszter elismeréssel emlékezett meg Durini di Monza gróf budapesti olasz követnek a magyar­olasz kulturális kapcsolatok kimélyítése ér­dekében kifejtett munkásságáról, valamint Siciliano tanár tevékenységéről. A kultusz­miniszter vázolta a budapesti olasz iskolák fejlődését és hangoztatta, hogy az olasz nyelv tanítása Magyarországon mindinkább tért hódít és az olasz nyelv­tanfolyam hall­gatóinak száma már meghaladja az ezret. Ez évben a pécsi egyetemen állítottak föl olasz irodalmi tanszéket, amelyre bólognai olasz tanár kap meghívást. A magyar kor­mány minden évben sok tanárt küld ki Olaszországba, akik tanulmányaikról vissza­térve, az olasz művészetet és irodalmat fog­ják Magyarországon terjeszteni. A beszélgetés végén Klebelsberg Kunó gróf lelkesedéssel emlékezett meg Mussoliniról és a fasizmus nagy reformjairól. Hirdessen a posta hirdető irodája útján! Mindenütt olvassák.

Next