Budapesti Hírlap, 1929. január (49. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-20 / 17. szám

­ Az új államoknak szuverénitást ugyanaz a békeszerződés adod, amelynek végrehajtását most megtagadják Barthelemy professzor ragyogó beszéddel bizonyította a földjüktől megfosztott magyar birtokosok igazát A magyar—cseh agrárper tárgyalása a vegyes döntőbíróság előtt HÁGA, jan. 19. A csehszolvák-magyar vegyes döntőbíróság délutáni ülésén Diana Gyula páduai egyetemi tanár igyekezett felszólalásában megvédeni a cseh álláspontot. Utána az elnök Barthelemy Józsefnek, a Sorbonne professzorának és a francia akadé­mia tagjának adta át a szót, aki nagyszerű szónoki készséggel felépített, emelkedett em­beri és morális szempontoktól vezérelt beszé­­dével két órán át szinte lenyűgözve tartotta úgy a bíróság, mint a hallgatóság és a cseh kormány képviseletében megjelent ellenfelei­nek figyelmét. Lényegében nem mondott mást, mint a magyarok többi képviselője, de cso­dálatos szónoki képességeivel bámulatosan vi­lágos és egyszerű beállításba tudta helyezni a szóbanforgó jogi problémákat. Nem politik­ai, hanem jogi kérdést kell eldönteni Mindenekelőtt leszögezte, hogy nem politi­kai, hanem jogi kérdésről, s ebben a keretben is anyagi kérdésről van szó. A cseh álláspont a szuverenitásra és az agrárrefom­ érinthetl­en­­ségére óhajtaná felépíteni a döntőbíróság i­­letéktelenségét. A kisebbségi szerződésekből vett konkrét példákon mutatta be, hogy az új államok az alkotmányjog és a választójog terén, valamint egyéb területeken, amelyeken a szuverenitás érvényesülne, mily messzemenő korlátozásoknak vannak alávetve. A szuvere­nitás elvéből a korlátozások lehetetleségére következtetni nem leh­et. Az új államok szu­­verenitásukat ugyanazok által a békeszerződé­sek állal nyerték, amelyek a korlátozásokat tartalmazzák. Csehszlovákiának jogában áll agrárreformot létesíteni, de akkor gondoskod­jék arról, hogy a békeszerződésben vállalt kötelezettségeit e közben meg ne sértse, h­a szüksége van e célból magyar áll­am­polgárok vagyonára, akkor fizessen érte. Tiltakozott egyszerű tényeknek és jogi helyzeteknek ka­tedráról hozott doktrínán­g konstrukciókkal való elhomályosítása ellen. A dolgok egyszerűek. A békeszerződések több helyen kimondják, hogy a magyar ál­lampolgárok ingatlanukat megtarthatják, to­vábbá, ha elvették, vissza kell azokat adni és ha ez nem történik meg, a döntőbírósághoz le­het fordulni, írók itt vagyunk. Világosságot akarunk és nem logikai körforgójáték­!­­ Mi világosságot akarunk. Engedjék meg, hogy bizonyítsunk és utasítsanak el kémün­ket, ha niinsen igazunk, de ne mondják, hogy a bíróság nem illetékes, mert nem forog fenn a likvidáció esete. Franciaország népszövetségi szakértőjének és többszörös delegátusának méltó világosság­gal mutatta ki, hogy Chamberlain három pontja is mást, min­t a felek által esetleg elfo­gadható kompromisszumos alapot nem terem­tett. Nincs semmi alap arra, hogy a béke­szerződés rendelkezéseit a győzők háborús pszichózisának kellene és lehetne magyarázni. Első alkalommal találkozik ezúttal cseh-szlovák részről oly jelenséggel, hogy a győzök a béke­­szerződésnek a rae victis szellemében való magyarázását követelik. Tiszteli a békeszerző­déseket, de mégis be kell vallania, hogy azok felől súlyosabb kritikával nem találkozott, mint ami­ nő az az érzés, amelyet benne a győző állam ügyvédei részéről egy bírói fórum előtt a békepalotiba elhangzott eg­z propozició támasztott. A cseh kormánymegbízott deklarációja Barthelemy után Mohra cseh kormánykép­viselő szólalt fel e minőségében és egy dekla­ráció felolvasására szorítkozott, amelynek ér­telmében a cseh és a német kormány az agrár­ügyek egyezségi úton való békés elintézésére megoldást talált. Jeil­enfeld berlini ügyvéd, aki német fel­pereseket is képvisel, ezzel szemben cáfoló nyi­latkozatot óhajtott a bíróság előtt tenni, azon­ban Mohra óvást jelentett be egy ügyvéd fel­szólalása ellen, miután ő kormánymegbízotti minőségében már nyilatkozott, s ennélfogva a felek közötti vitát berekesztettnek kell te­kinteni. . Az elnök kénytelen volt Löwenfeldtől meg­tagadni a felszólalás jogát. 8 kaimat a mesteri remeklésre. A brit vi­lágbirodalomnak alig gondolható szélsőbb két pontja, mint egy angol park és egy hindu­ falu s most olvasom egy hindusz­­táni Report-ban, hogy a legkezdetlege­­sebb faluban is ma már ötféle iparos van, holott a rímes­ben meg azt írták a minap, hogy a normannok óta nem já­rult semmit az angol kertész ásója s ásás helyett robbantani szokott, ha a lugas­­oszlopokat a földbe helyezi... Csoda-e, ha a valamirevaló pusztai majszterből ki-kifakad a gyártás nosztal­giája? Még olyan konvenciós kőmívest nem találtam, aki félszemmel ne sandí­tott volna a mérnök tervrajza felé s ne ajánlkozott volna új építkezéseknél, hogy majd ő, nem kell ahhoz városi pallér. S olyan pusztai bognárt se láttam még, aki ne lepte volna meg egyszer életében a kastélyi névnapot valami esztergályos­­ügyességgel, ha egyébbel nem, egy varró­­asztalkával az aranya, kis kisasszonyka számára. És sokszor álmodom ma is a kuka kertészről, aki madárnyi pontosság­gal minden decemberben megjött, hogy apámnak téli spárgát segítsen vágni a hó alól: — nem fogadott el érte koszton ki­ről egyebet s februárban megint eltűnt nyomtalanul. Hát , részeg Stefán, az ojtványok vincellérje! Présházunk szom­­jaédságában süllyedt, alacsony vályogház állt. Ez nem tetszett Stefánnak. Egy haj­nalon arra ébredtünk, hogy udvarunk felől kapával kezdi bontani a szomszéd fundamentumát: — Csúnya ház, nem kell, csúnya ház! És Rozenák, a szénfekete, kis gépész, aki öt évig kalapált egy remek vaskapun , és megsértődött, ha valaki megkérdezte tőle, mikor készül már el a kapu? A minap megint találkoztam, eggyel. Az uradalom szánakozásból adott fedelet egy félkegyelmű suszternek. Minthogy a csizmakonvenciót a gyárból szállítják, a suszter nem tartozik az uradalmi lét­számba. Ajándék-rőzse tartotta a lelket a cselédszoba földes párájában. A sarok­ban szalma. Ráncos, rút, még fiatal asz­­szony főz a suszterre. Vadházasság. Ra­­gyogószemű, viruló fiatal cipészlegény hántja a bőrt és koppant a faszegre. — Hát téged milyen szél hozott ki a városból? A legény a vállát húzogatja. Titok. Nem firtatom. Nem is volna időm hozzá, mert a suszter maga beszédes egy em­berke, az ilyen homályosszemű emberkék mindig beszédesek. — Új cipő itt nem készül, kérem alás­­mn. Máma január négy és az utolsó ci­pőt augusztusban csináltatták. Egy kis talpmaradványt­­mutat. Avért cipőről metélte le a cseléd s elhozta csizmafoltnak újságpapírban. Zöld pantalló van a puszták suszterén , az ing felett mindjárt a télikabát. Vala­kinek valamikor derékba szabták. Az asz­­trony együgyűen vigyorog a rántottleves mögül. Az a baj kérem, — mondja a susz­ter, — hogy nagyon sok a künnvalósá­­gom. Nem tudom ezektől a béresektől be­hajtani a künnvalóságomat, — mondja hazug, de kapitalista szigorral. Hanem ahogy kikísér az ajtón, vonásai meglágyulnak s a homály enged sze­mében : — Nagyságos űr, — mondja titko­­lódzva, — van nekem szerszámom, csak el kell hozatni, karátyoló, piros szegedi papucshoz, szól az minden lépésnél! ★ Mohács után a magyarok kezdtek el­ Sajfeni a nyeregtől. S már csak hiú di­csekvés, ha magát a pusztai szíjjgyártó még ma is szatlernek, nyergesnek címez­tél­, holott száz lószerszámra egy nyereg­­ esik a pusztán. Aki vadásznyerget vagy dámák félkengyelesét kívánná, pesti nyergeshez fordul, ha nem egyenest An­golországba. A pusztai szatlernek legfel­jebb a hozzáigazítás jut. Igaz, a májsz­­fer kell ehhez is. Már Ovidiusz tudta, hogy a hebehurgyán felrakott gurtni kele­­vényesre töri a paripa bőrét. He nem a nyereg felé pislantott vissza Cirkusz, mikor szatlerműhelyét keveselte. Feszülő lószőrmatracok, acélrúgós hintó­­párnák s kastélyi zsömlyék taped­ros ké­peivel álmodott, plü­ssök és ripszek szorí­tották ki a szíjjat és a blankbőrt szatleri képzeletében. ... Egy igen magas, fényesre smirgli­zett jármű támasztotta a falat Cirkusz műhelyében: — az a velocipéd, amelyen tizenhat év előtt Újévi faggyal először érkezett a pusztára. Talán nem is az a név tette, hogy „Cirkusz“, az idegensé­­get, mely körülvette a pusztán s nem is az, hogy „Vilmos“ volt a keresztneve, amit az asszony még meg is gyengített „Vi­i“-vé s nem is az, hogy „szatler“­, hanem: — ez a velocipéd. S ami abron­csával, mint a sors kerekével, vele forog várhatatlanul. Nyilván a velocipéd nem tűrte, hogy a szatlerné maga hozza el a takarmányt a szérvből, mint a többi as­szonyok, nyilván a velocipéd nem en­gedte ki kapáláskor a kukoricaföldre a szatler családját s nyilván a velocipéd kívánta, hogy Cirkusz vasárnap szalon­­kabátot öltsön s misére menet karon fogja feleségét, holott a cseléde ép szégyellés­­félszegen tolta előre külön csapatba a beszélgetős asszonyokat. ★ Tizenhat év után rosszkedvű, pesti számtartót osztott be az uraság a göm­böl­yü inspektor mellé. A harmadik na­pon már hivatta Cirkuszt és kicsit gú­nyosan, „tételről-tételre“ megmutatta neki, mennyibe kerül az uradalomnak az ő szatlerműhelye: —­8,70 blankbőr, 30 gyeplócsatt, 6 kiló sertésszőr, megint 8 kiló blankbőr, 2 mé­ter gurtni... Cirkusz, maga tönkreteszi az uraságot. Pestről félannyiért lehetne ezeket a hámokat megkapni... Cirkusz hallgatott. Karcsú , mégis nehéz kőrisfaszék állt ott előtte. Ő tape­­círozta valamikor sötétzöld ripsszel. Ebbe a székbe kapaszkodott meg hirtelen a szatler. ... Újesztendőkor előbb egyheti, majd kétheti haladékot kért a hurcolkodásig. Nem tudták a pusztán mire vélni. Pedig könnyű volt a megfejtés. Cirkusz időn­­kint az út sarát kémlelte s utána ránézett a velocipédre. Végre sűrű szél támadt s elfújta a sarat a velocipéd elől. Most már a szatler fürgén rakta meg a költöztető-szekeret s a mesterien le­kötött ponyva alá feleségét ültette és fiát, akit az iskolában Cirklinek neveztek. Mikor aztán elindította a ponyvás­­fogatot, könnyű mosollyal fogott kezet előbb a cselédekkel s utánuk a májszte­­rekkel. Aztán kitolta frissen smirglizett velocipédjét, merész ívvel rukkot adott neki és ezüstszínű kerekén kiszaladt a pusztából az országút felé. f&MPESTI II­HIAF ma lant* Sí. ftz. cs.f Gajzágó magyar kormánymegbízott rán­oga­tja a magyar perlekedőket Végül a perbeli fél minőségében a döntő­bíróság előtt nem szereplő magyar kormány képviseletében Gajzágó László követ, mint fő­­kormánymegbízott szólalt föl, hangsúlyozva a magyar kormánynak a peren kdvül való állá­sát.. . A magyar állampolgárok javára — úgymond — a döntőbíróság illetékessége mindhárom békeszerződést rendelkezés aránján adva van s ennélfogva hivatalosan is támoga­tásába vette a magyar felperesek indítványait és magáévá tette kiváló perbeli képviselőik érveléseit. Részletesebben válaszolt a cseh kormányt ügyvédi minőségben képviselő Jeze professzornak, kivédve ennek számos aposz­­trofálását, amellyel a magyar kormányt a perbe bevinni igyekezett. Ezután a bíróság tanácskozásait nyomban megkezdte. Ez előreláthatóan hosszabb időt vesz igénybe. Műbútorok KiellBur-Mint zavarolhatók Ilényül f­i­t «- t­i* 1« » m­ó­d­o * » ♦ « h­í­­VA Révész István tábori püspök meghalt Révész István trebennai fölssenlelt püspök, a magyar nemzeti hadsereg tábori püspöke, rövid szenvedés után pénteken délután fél 5 órakor elhunyt Budapesten. Püspöki méltóságát mindössze nyolc hóna­pig viselte. A múlt év márciusában nevezte őt ki XI. Pius pápa­ püspökké, amely kitűnt tetős mint kecskeméti plébánost érte és jú­nius­b án Kecskeméten szentelték püspökké. Még ugyanabban a hónapban foglalta el hi­vatalát. Csütörtökön reggel még misézett házikápolnájában, majd amikor visszatért otthonába, epegörcsről panaszkodott. Egy hét előtt már volt egy rohama, amelyről azt­ hitte, hogy vi­ssafejlődött, csütörtökön azon­ban újabb roham jelentkezett és a beteg ágyánál megjelent orvosok, majd Korányi professzor gondos vizsgálata megállapította, hogy az orvosi beavatkozás már nem­ segít­het a főpapon. Esz­méletlen állapotban töl­tötte a csütörtökről­ péntekre virradó éjsza­kát, majd amikor pénteken visszanyerte a kí­méletét, a hozzátartozók hívására megjelent betegágyánál P. Bíró Ferenc jézustársasági rendfőnök, aki feladta a püspöknek az utolsó kenetek Délután fél 5 órakor hosszabb esz­méletlenség után visszaadta lelkét teremtőjé­­nek. Haláláról résének Orsenigo Cesane pá­pai nunciust értesítették, aki néhány perced utóbb megjelent a halottasagynál és testvéri csókkal búcsúzott az elhunyt püspöktől. Az­óta, hogy halálának hím elterjedt, özönével érkeznek a részvétnyilatkozatok. A püspök holttestét szombaton délután a Dísz-tér 16. számú halottasházban koporsóba tették és átszállították a farkasréti temető halottasházába, hogy ott ideiglenese® felra­vatalozzák, mert a közbeeső vasárnapi köte­les istentiszteletek miatt a templomban nem lehet rovatait állítani Vasárnap délután, az istentiszteletek befejezése után, a temető ha­­lottashá­zából a Kapisztrán helyőrségi tem­plomba szállítják át a koporsót, ahol a szen­tély­ előtt díszes ravatalra állítják., A temetés hétfőn délelőtt 10 óraikor lesz a helyőrségi templomban, ahol a temetés szertartást és az ezt megelőző ünnepi gyász­misét Serici Jusztinián dr. bibornok-herceg­­priivá­ fogja nagy segédlettel végezni A r­egebldogult főpapot, különös érdemeire való tekintettel, a székesfőváros által ado­­mányozott díszsírhelyen fogják a kerepes, temetőben örök nyugalomra helyezni A te­metési szertartáshoz a honvédség tábornokot megillető gyászkíséretet rendel ki. Klebelsberg Kanó gróf vallás- és közokta­­tásügyi miniszter a tábori püspök elhunyta, alkalmából a római katolikus tábori püspök­séghez a szombati nap folyamán az itt kö­vetkező részvéttáviratot intézte: „Révész István tábori püspök úr Őméltósá­gának, a kiváló szellemű, apostoli lelküszű és melegszívű főpapnak halála mély gyászba borítja egyházunkat és hazánkat. Fogadják e mélyen lesújtó csapás alkalmával szívből jövő őszinte részvétem kifejezését.“ Révész István Vácott született 1863-ben egyszerű szőlőmun­kás szülőktől, akik a korán tehetségesnek mutatkozó fiút iskoláztatták, gimnáziumba, majd a teológiára küldték. 1885-ben szentelték pappá. Előbb Fóton volt káplán, majd Dunakeszin plébános, 1906-ban pedig Kecskemét választotta plébánosává. Az Alföld lelki vezére lett s hatalmas szervező tehetségéről tett bizonyságot, különösen a ta­nyák népe között. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter nagyszabású iskolaprog­­rammjához is Révész István egyik nagy­gyű­lési beszéde adta meg a lökést. A világhá­ború idején szervezte meg Kecskeméten a Szociális Misszió Társulatot s alapította meg a kecskeméti Katolikus Leányklubot, s fel­virágoztatta a Katolikus Egyesületet és a Foederatio Emericana kecskeméti csoportját. Egyházi és kulturális téren minden irányban, áldásos és eredményes tevékenységet fejtett ki. Már 1894-ben fölajánlották neki Kecske­mét egyik mandátumát, de nem­ vállalt aktív politikai szerepet. Az ő politikája a keresz­tény és nemzeti irány diadalra juttatása volt. 1928 március 15-én nevezték ki trebennai püspökké s ekkor lett a magyar nemzeti had­sereg tábori püspöke. Nyolc hónapig viselte ezt a méltóságot, de a rövid idő alatt is gaz­dag eredményeket ért el. ZONGORÁK DEHMAUai VIII., kerület, Rákóczi­ út 19. e.?nagyobb rakt-lra új és tevsaot f­.dtzp&lt gou­?ora, pianínó 6* bsr* L Dillamoktan. G.'cbe fentccCué«, hangolás,­­'«vitat«. Telefonszám : József 421—04

Next