Budapesti Hírlap, 1929. január (49. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-22 / 18. szám

Halm* B.TR. ki Budapesti Hirus Magyar tudósok a nagyvilágban Geológusaink Pápuától­ Argentínáig írta Temesváry Imre dr. ored, képviselő a Nyersolajfogyasztás Jelenlegi mértéke m mellett az ismert olajmezők kimerülése elke­rülhetetlen lévén, az érdekelt körökben ismé­telten felvetődik az a kérdés, hogy miként lehetne biztosítani a világ nyersolaj szükség­letét. A tüzelőanyag-kémikusok ezirányú kutatá­saikat részben az olajnak barnaszénből, rész­ben szintetikus úton való előállítására irá­nyítják. A geológusok pedig mindinkább kezdenek figyelmet fordítani olyan ország és világrészek felkutatására, amelyeket eddig vagy negativusoknak tartottak a petróleum szempontjából, vagy amelyeket eddig még nem kutathattak át _ __ A világ egyes államainak kormányai tuda­tában vannak annak, hogy a nyersolajnak jelenléte egy országban milyen nagy vagyont, hatalmat jelent és ezért vagy maguk áldoz­nak nagy összegeket országaiknak ilyen irányú átkutatására, vagy pedig egyes nagy érdekeltségeket támogatnak ilyen irányú tö­rekvéseikben. A legutóbbi hetekben egyes angol és auszt­ráliai újságok az ausztráliai kormánynak egy nagyobb szabású petróleumkutatóakció­járól adnak hírt. Ugyanis Ausztrália az egyedüli kontinens, amelyen nyersolajat értékesíthető mennyiségben még eddig nem találtak. De nem találtak petróleumot még az ausztráliai kormány fennhatósága alá tartozó szigeteken sem. Ez a körülmény nagyon súlyos terhet jelent Ausztráliára, mert összes nyersolaj­­szükségletét importból kell fedeznie. Az im­portált olaj főképpen Holland-Kelet-Indiá­­ból származik és ezt Ausztráliában a Royal Dutch (Shell) csoport egy finomítója és egy ez ausztráliai kormány és az Anglo-Persian Oil Co. Ltd. által közösen vezetett finomító dolgozzák fel. Ez a két finomító meglehetősen nagy áron értékesíti produktumait. Az auszt­ráliaiak sehogy sem tudnak abba belenyu­godni, hogy amíg Angliában egy gallon autó­benzin ára csak 6 pence, addig nekik ugyan­azért 1 shilling és 10 percet kell fizetni. Olajkutatások eddig is történtek Ausztrá­liában és a környező szigeteken. Ezek azon­ban nem voltak rendszeresek, nem terjedtek ki nagy, összefüggő területekre. A legutóbbi években az Australian Commonwealth kor­mánya és az Anglo-Persian Oil Co. Ltd. Pá­puában (Britt-Új-Guinea) közösen végeztet­tek geológiai felvételeket és néhány kutató­fúrást. Ez utóbbiak azonban nem érték el a kívánt eredményt. Két évvel ezelőtt Új-Zee­­land szigetét tanulmányoztatták át Clapp, nálunk is ismert amerikai petróleumgeológus­­nal. Az eddigi eredménytelen kísérletek után az ausztráliai kormány elhatározta, hogy kime­rítő geológiai kutatásokat fog végeztetni első­sorban Pápuában és az egykori Vilmos csá­szár földön. Ezeknek a geológiai kutatások­nak a célja lesz eldönteni a kérdést, hogy várható-e Új-Guineában és Queenslandban olaj exploitálható mennyiségben, vagy sem. Eme kutatások céljaira az ausztráliai kor­mány 100.000 font sterlinget (2.780.000 pengő) szavazott meg. A geológiai kutatáso­kat az Anglo-Persian Oil Co. Ltd. gyakor­lott és erre a célra speciálisan kiválogatott geológusai fogják végezni térképező mérnö­kök, repülőgépek, katonaság támogatásának igénybevételével. A The Yorkshire Post te­kintélyes északangliai újság október 12-i számában megjelent Australian On Hopes című közleménye szerint az Anglo-Persian­­Oil Co. eredményekben leggazdagabb két geológusa, az angol Richardson B. K. dr. és a magyar Papp Simon dr. két hét múlva hajózik et Pápuába, hogy megkezdjék a ku­tatásokat. Ilyen távollevő világrészeknek a gazdasági kérdései bennünket, magyarokat, nem érde­kelnek nagyon közelről De igenis érdekes az, hogy itt a brit világbirodalom legnagyobb olajvállalatának geológusai között ismét egy kiváló magyar embert látunk, aki minden bi­­zonnyal tisztességet szerez odakint a magyar tudományosságnak. Papp Simon dr. m. kir bányatanácsos, fő­geológus neve különben nem ismeretlen a szakemberek­­körében. 1920-ig, mint a m. kir. pénzügyminisztérium bányászati kutatóosztá­lyának egyik kiváló tagja végzett sok hasz­nos szolgálatot. 1920-tól kezdve igen élénk összeköttetést tart fenn az Anglo-Persian Oil Co. Ltd-del, amelynek megbízásából éveken át tartó geológiai kutatásokat végzett Jugo­szláviában, Albániában és Kő-Ázsiában. Geológiai kutatásait eredmények is kísérték, mert az általa kijelölt egyik fúrás Resetari­ban (Szlavónia) napi 20.000 köbméter föld­gázt tárt fel Albániában az említett társaság fúrásai Papp Simon által térképezett terüle­ten és az általa kijelölt fúrásokban első ízben tártak fel exploitálható mennyiségben nyers­olajat. Bennünket, magyarokat, örömmel tölthet el az a körülmény, hogy a béke utolsó évei­ben és a háború alatt a m.kir. pénzügyminisz­térium kebelében mintaszerűen megszervezett bányászati kutatóosztálynak a mérnökeit és geológusait, valamint geofizikusait szívesen veszik igénybe nagy, hatalmas idegen államok is. Papp Simonon kívül most már egész sorát említhetjük fel azoknak a magyar szakembe­reknek, akik ilyen téren teszik ismertté és nagyrabecsültté a magyar kultúrát. Bozlosnik András bányamérnök már négy év óta az argentínai állami petróleumfúrásoknak, Lezse László dr. az Anglo-Persian Oil Co. Ltd. albániai fúrásainak a technikai vezetője, Máz­alán Pál bányamérnök két és fél éven keresztül vezette Pápuában az Anglo-Persian Oil Co. fúrásait; Fekete Jenő dr. három évig volt a legnagyobb mexikói olaj­társulat fő­geofizikusa és jelenleg Texasban végez geo­fizikai kutatásokat; Pekár Dezső dr. és Ren­ner János két éve® az Elő- és Hátsó-Indiában végeztek olajkutatások érdekében geofizikai felvételeket a Burma Oil Co.-nak; ugyancsak a Burma Oil Co.-nak dolgozott Szecsődy geofizikus Indiában. Franciaországban első ízben végzett geofizikai felvételeket is magyar szakemberek végezték Pekár Dezső vezetése mellett; a m. kir. pénzügyminisztérium bá­nyászati kutatóosztályának vezetői közül Böckh Hugó dr. h. államtitkár évek óta vé­gez geológiai kutatásokat Perzsiában, Mezo­potámiában és Dél-Amerikában, ezt megelő­zőleg egy nagyobb pénzcsoport megbízásából Franciaországban és Ausztriában kutatott olajra Pánay V. Ferenc dr.-ral együtt; Böhm Ferenc miniszteri tanácsos pedig négy éven át volt vezetője az Anglo-Persian Oil Co. magyarországi kutatásainak. A pénzügyminisztérium szakemberein kívül magyar geológusaink közül Lóczy Lajos dr. egyetemi tanárnak jutott szerep a külföldi olajkutatásokban, ő ugyanis a Royal Dutch csoport megbízásából Dél-Amerikában Le Holland-Kelet-Indiában végzett petróleum­­kutatásokat. Geofizikusaink közül Bybár Ist­ván dr. egyetemi tanár egy új, kisebb, prak­tikusabb Eötvös-féle torziós ingának a készí­tésével tette ismertté nevét a brit és amerikai petróleumkutató vállalatok előtt. Az itt felsorolt adatok élő bizonyítékai a magyar faj kiváló tulajdonságainak, amelyet a világ minden részében megbecsülnek és na­gyon értékelnek. A magyar tudásnak a világ minden részébe szétágazó ilyen szálai csak erősíthetik azokat a nemesen gondolkodó kiváló külföldi bará­tainkat a magyarságra felbecsülhetetlen ér­tékű önzetlen törekvésükben, hogy tát a nem­zetet nem lehet és nem szabad a pusztulás útján hagyni, hanem meg kell szüntetni azt a kiáltó igazságtalanságot, amelyet Trianon útján követtek el vele. az elhunytat a elmúlt évben püspökké ve­­tette, Glattfelder Gyula dr. Csanádi megyés­püspök, Orsenigo Cesare pápai nuncius és végül a bíbornok-hercegprímás. Ezután megindult a temetési menst­e­óri-utcán, Dísz-téren, a Várhegy Vérmezőre néző oldalán, ahonnan a Krisztina-körúton és Attila-körúton haladt végig, majd a Döbren­­tei-téren az Erzsébet-hídra kanyarodott fel és az Eskü-úton, Apponyi-téren, Rákóczi- úton és Fiumei-úton ért ki a Kerepesi-tam®e­tőbe. Két koszorús kocsi követte a hat fekete-­ lovas gyászhintót, a katonazenekar indulókat játszva kísérte a díszzászlóaljat, a kivonult tüzérosztagot és a géppuskás különítményt! A gyászmenetben fekete párnán vitték az el­hunyt kitüntetéseit. Fél kettő volt, amikor a menet kiért a Bel­­­pesi­ temetőbe, ahol a főváros által adomá­­nyozott díszsírhely körül katonatiszti küldött­­ség várta a Szociális Missziótársulat nővérei­­vel és több katolikus egyesület, testület és in­­tézmény tagjaival, valamint Huszár Károly á­lyal a Társadalombiztosító Intézet elnökével a menet megérkezését. A sírnál az Operaház kórusa gyászdalokat énekelt, majd Takács Mihály prelátus, nagykőrösi plébános, az el­hunyt iskolatársa, nagy papi segédlettel b®­ szentelte a koporsót, amelyet azután a fek®e­tével bevont dobok pergése között lebocsá­­tottak a sírba. A gyászolók gyülekezete tér­­denállva imádkozott az elhunyt tábori püspök­ lelki üdvéért. Értesítés Az az általános közkedveltség és ez eret­ette!)­cn támo­gatás, amellyel igen tisztelt hölgyközönség cégünket eddig is kegyes volt kitüntetni arra késztetett bennünket, hogy üzleti forgalmunk simább lebonyolítása érdekében üzlethelyiségünket megnagyobbítottuk Ezen terjeszkedés magával hozta raktárunk tetemes kibővítését és ezért tiszte­lettel kértük, hogy szükségletét csipke, szalag, paszomány, gomb, csati, gyöngy és az összes női ruhadiszekben ezután­­a nálunk méltóztassék beszerezni. Uj cikkeink: függönytüllök, csipkeszövetek. Meglepd olcsó árak! Stb­X LAKCÚOTÁRSA V, Deák Ferenc­ utca 19. n. 4 * Révész István tábori püspök temetése A kormányzó is részt vett a gyászszertartáson Hétfőn helyezték örök nyugalomra Révész I tartásának végzésére Serédi Jusztinián dr. István trebennai felszentelt püspököt, a m. kir. I bibornok-hercegprimás, aki egyenesen Eszter­homvédség főpásztorát Reggel nyolc órakor átszállították a díszes koporsóba zárt holttes­tet a Dísz-tér 16. számú gyászházból a hely­őrségi templomba, amelyet az éjszaka folya­mán gyászpompába vontak. Itt díszes rava­talra helyezték, délszaki növények, kandellá­­berek és égő gyertyák közé. A koporsó tete­jén a püspöki jelvények díszlettek: miseruha, pásztorbot, insula, kehely és a misekönyv, míg a koporsó előtti bársonypárán az el­hunyt kitüntetéseit helyezték el A temetés időpontja délelőtt tíz órára volt kitűzve, de ezt jóval megelőzően kezdett már gyülekezni a katonaság és a közönség. A temp­lom elé felvonult a holttestet kísérő díszszázad, a katonazenekar és egy gépfegyverosztag. A templom gyászlepellel bontott padjaiban fog­lalták el helyeiket a nagyszámban megjelent polgári, katonai és egyházi előkelőségek. Meg­jelent Horthy Miklós kormányzó, József kir. herceg, Csáky Károly gróf honvédelmi és Kle­­belsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, Orsenigo Cesare c. érsek, pápai nuncius, Glattfelder Gyula dr. Csanádi és Hanauer A. István dr. váci megyéspüspökök, vitéz Jánky Kocsárd, a honvédség főparancs­noka, Zsitvay Tibor, a képviselőház elnöke, Karafiáth Jenő, a képviselőház háznagya, Szigethy János, a felsőház képviselője, bádoki Soós Károly nyugy­miniszter, Álgya-Papp Sándor honvédelmi államtitkár, Schranz Ödön tábornok, városparancsnok, Degré Miklós, a Tábla elnöke, Sztrache Gusztáv főügyész, Bezegh-Huszágh Miklós főkapitány, Zsembery István, továbbá Kekkemét város népes kül­döttsége Fáy István főispán vezetésével és a gyászoló rokonság. Ott voltak a honvédelmi minisztérium és az összes katonai hatóságok képviselői és küldöttségei, a tábornoki kar, a­­ helyőrség tisztjei, a szerzetes rendek főnökei. Tíz óra előtt érkezett meg a temetés szer­gomból jött, hogy ő adja meg elhunyt püspök­társának a végső tisztességet. Ezután a hercegprímás nagy segédlettel ünnepi rekviemet pontifikáit, amelynek végez­tével a miseruha helyett fekete vecsernye­­palástot öltött magára és az asszisztenciával a koporsóhoz vonult, hogy a főpapok teme­tésén szokásos ötös feloldódásban és a holt­test beszerelésében részt vegyen. Mialatt a kórus a Liberát énekelte, a koporsóhoz lépett Takács Mihály nagykőrösi prelátus-plébános, aki az első abszolúciót adta az elhunytnak. Majd egymásután adták meg a feloldozást Hanauer­­ István váci megyéspüspök, aki A kormányzó és József királyi herceg Révész István tábori püspök temetésén BERLIN, aml Jr. Scherer Konrád 47 éves lapkiadó szörnyű családi tragédiájának oka a rendőrség meg­­állapítása szerint anyagi nyomor volt Scherer azelőtt egy vidéki kőnyomatost szerkesztett, a­mely azonban sehogyan sem ment Néhány hó­­nappal ezelőtt megszüntette a lapot a azóta nem tudott rendes álláshoz jutni Legutóbb színházjegy-ügynök volt, nem kere­sett azonban annyit hogy el tudta volna tar­­tani családját Tegnap este feleségével együtt elhatározta, hogy véget vet nagy nyomorának, megöli két gyermekét, feleségét és saját meza­gát is. Este meglátogatta a családot egyik barátja, akinek átadott egy csomagot azzal a kéréssel, hogy két hét múlva bontsa fel. Ma hajnalban megszólalt a telefon az illető lakásán, s jelent­­kezett Scherer, közölve barátjával hogy a csomagot máris felbonthatja. Sc­herer ezzel le is tette a kagylót, a barát pedig felnyitotta a csomagot, amelyben több búcsúlevelet és Sebe­­rer lakásának kulcsát találta. Azonnal Sebe­­rerékhez sietett, mire azonban odaért, a há­zaspár és két gyermeke már halott volt. Sche­rer felesége a divánon feküdt, a golyó száján hatolt be és a koponya hátsó részén jött ki Scherer, aki miután szájába lőtt, a dívány előtt hevert nagy vértócsában. A hálószobában ott feküdt a két apró gyermek, mintegy fel­ravatalozva az ágyban, amelyet Scherer és fe­­lesége fehér virágokkal hintett be. Balázs vendéglő HItSitUIvtI Ticilloninis. Uj téli h»k­i«és»k Minden centBrtSk, szombat és vasárnap házi drezniteres ebéd és vacsora A zongoránál ül Strausz István Asztalrendelés: Automata z«ss«x«nS 640—79. I

Next