Budapesti Hírlap, 1929. március (49. évfolyam, 50–73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

Ára 16 fillér MM RMDW-MELLÉKLET Budapest, 1929. XLIX. évfolyam, 50 szám. Péntek, március 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Billintés rízincs gy hónapra 4 pangó, negyedévit 10 pengő 80 Allé* Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen. Egye s szám ára 16 fillér, ünnepnapon 24 gllár, vasárnapon 30 fillér Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket budapealer lelve»» minden hirdetőiroda. Főszerkesztő Csajthay Ferenc. LsszkmUMg: Vili. kar­ül­et, Jóssei-korat 9. vára. Igazgatóság és kiadóhivatalt VIEL. Jó­ssi-karat 9. szin. Telelonszámok: J. 444-04, J. 444-05, J. 444-06, J. 444-07, J. 444 08, J. 444-09. Loveh­imi Budapest 4. Postafiók 55. Trockij küldetése Semmi sem bizonyítja jobban, mily ki­tűnően van megszervezve a világ forra­dalmi arcvonala, mint a vörös banditiz­­mus egyik megalapítójának, Trockijnak száműzetésével kapcsolatos hírterjesztés. E hírek szerint az orosz szovjet fővezérei­nek viszálykodásában alul maradt Trockij eltávozott Oroszország területéről s mint politikai száműzött bebocsátást kér az európai államok valamelyikébe, Németor­szágba, vagy Csehországba, esetleg egy­előre a francia Riviérán pihenné ki el­szenvedett izgalmait és fáradalmait. A különböző híradásokon végigleng, mint enyhe fugalom bizonyos rokonszenv a ha­talom polcáról lezuhant demagóg iránt, sőt mi több, hangok is hallatszanak arról, hogy Trockij áldozata lett a nagy tiszto­gatásnak, amely tisztultabb légkört akar a szovjet rettentő birodalmában. Csak ab­ban van némi zűrzavar, kit is kelljen a tisztultabb légkör igazi képviselőjének tekinteni, Trockijt-e, vagy Sztálint, az orosz helyzet urát e pillanatban? Ki a bűnbánó és ki a megátalkodott, ki szakí­tott a véres múlttal s ki barátkozott meg köztük a becsület törvényeivel?­­ Mikor Trockijt­ kizárták a bolsevista­pártból s megfosztva minden tisztségétől kikergették a cári palotában bitorolt lak­osztályából, társaival együtt a proletár­­diktatúra árulójának és ellenforradal­márnak nyilvánította a szovjet kormány. Annak, aki csak kevéssé is ismeri az orosz viszonyokat, feltűnhetett, miért nem in­dítottak ellene és hívei ellen pert, vagy miért nem lépett fel ellene a Gépén, ily rettentő bűn miatt? Hiszen százezrek és százezrek pusztultak el irtózatos halállal csak arra a puszta gyanúra, hogy ellen­forradalmárok. Miért volt Trockij kivé­tel? A felelet igen egyszerű. Azért, mert Trockij és Sztálin vitája csak árnyalati, taktikai jellegű. Az orosz birodalom 86 százalékát tevő parasztság passzív ellen­állása számára olyan helyzeti energiát biztosított, amely megfelel a természetes társadalmi nehézkedésnek, de nem felel meg a leninizmus agyrémeinek. Sztálin, a volt parasztvezér, kilátástalannak és veszedelmesnek találta az­­újabb polgár­­háborút a parasztsággal, míg Trockij társaival együtt a meg­ nem alkuvást, az integer marxizmust hirdette. Sztálin is, Trockij is tökéletesen egyetértettek azon­ban abban, hogy a világforradalom meg­valósításától nem szabad eltérni, hogy harcolni kell a tőke és munka békéje el­len, hogy harcolni kell a vallás ellen, a haza eszméje ellen s a polgári osztályok­nak minden befolyása ellen a proletár­­ságra.­. Mindketten üvöltve hirdetik min­denekelőtt az osztályok harcát életre-ha­­lálra, s hogy minden filozófiát meg kell fojtani az integer marxizmuson kívül. Európa állam­ait és társadalmait fő­ként csak ez érdekelheti Sztálin és Troc­kij­­ páros­­ viaskodásából. Ám, mert a do­lognak éppen ez a lényege, éppen ez, sik­kad el Trockij utazásairól adott hírekből. Európa polgári társadalmai ilyenfor­mán ott tartanak már, hogy meg sem üt­köznek azon a vakmerőségen, amellyel­­a keresztény civilizációnak ez az esküdt el­lensége, annyi gaztett osztályosa, közéjük bebocsáttatást kér. A világ sokat idegbor­­zongott már a szovjeturalom példátlan kegyetlenségein, rablásain és gyilkossá­gain , de mai napig sem szentelt még elég figyelmet annak, hogy a becsületes em­berek kiömlő vérének tengere nem olyan borzalom, mint aminő fontos reá a III. Internacionale tökéletességig kifejlesztett forradalmi propagandája. A felém irá­nyított gépfegyver és a szívemre szegzett gyilok ellen tán még lehet menekvésem, de a forradalmi propaganda suhanva szökken a föld alatt, vagy mint tavaszi dal száll el a légben s készíti elő az embe­riség számára a legborzasztóbb pusztulást teljesen észrevétlenül. Ezért senki sem tudhatja azt sem bizto­san, hogy Trockijnak Európa államaiba való bevonulása a száműzöttség politikai tógájában nem a bolsevista vezérkarnak hadi terve­it szolgálja-e. Jól jegyezze meg mindenki, hogy a bolsevizmus összes hír­­hetté vált képviselőinek nevével­­ együtt zászló, amelyre ugyan „egy új társadalmi rend" Ígérete van felírva, de ez az ígéret nem számít sem az összeség közreműködé­sére, sem az általános helyeslésre. Ez az ígéret elsősorban forradalmat jelent és polgárháborút, pusztulást és teljes rom­halmazt. Ez az ígéret a barbárság újabb bevonulását jelenti Európa országaiba, visszatértét annak a kornak, amelyben­­ Alarik, Genserik és Odoaka végezték el­­ egy nagy kultúra összedöntésének borzal­mas művét. Két ezredév után a barbár­­ság újra feltámadt Ázsia felől, erre a tényre kellene figyelnie a civilizált világ­nak, ha nyugalomban és békén akar to­vább élni és össze kell szednie magát erős elhatározásokra. Valóban nem is fontos, milyen érvekkel akarják egy­mást meggyőzni Trockij—Bronstein, vagy Sztálin—Dzsugasvilli versengvén a hadjárat vezérségéért. A fontos az, hogy Európa kormányai ne képzeljék magukat egy tengeri hajó utasainak, akik a kabin ablakából borzongva, de biztosságban szemlélik a kitörő orkánt, hanem inkább képzeljék magukat a hajó kormányosá­nak vagy tengerészeinek, akiknek a vihar­ral meg kell birkózniok és ebben a még­megismétlődő birkózásban magukat meg kell edzeniök. A házasság nem semmisül meg írta Böszörményi Jenő Hajnalodik. Még nem kelt fel a nap. A vá­ros olyan, mintha kihalt volna. Élő lelket alig lehet látni. A Nagyvölgy­ utcára is ráborul a csend. Hirtelen azonban egy asszony alakja tűnik fel az utca elején. Alig több negyven esztendősnél, de sokkal öregebbnek látszik. Megtörte az élet. Mellette fiatal leány lépked. Mind a ketten komorak. A leány törülgeti a szemét. Könnyeit szárítja. Egy szó nem sok, annyit nem szólnak egymáshoz. Körülveszi őket a szürkület. Olyan elhagyatott­ árváknak látszanak. Az utca sem különb. Kopottas, rongyos, dísztelen. Félénken húzódnak meg benne az alacsony, nádfedeles házikók. Ahol igazság szerint a gyalogjárónak kellene lennie, ott — hellyel-közzel — egy-egy bánatos tégla dísze­leg. Csatakos időben ez is annyira szégyenke­zik a világ előtt, hogy belemerül a pocsolyába, amint rá mert lépni valaki. Kerítés hol van, hol nincs. Idehurcolkodott mindenfelől a sze­génység. A Köntös Mihály háza mégis kivétel. Való­ságos palota az a többihez képest, így is van rendjén, mert előkelő embertől megvárja a világ, hogy adjon valamit a külső fényre. Már­pedig Köntös Mihály nem közönséges ember. Mikor bekerült a tanyáról, mindjárt megtisz­telte a közbizalom: városi képviselőnek vá­lasztották meg. Ott szaval a közgyűléseken és neve belekerül az újságokba. Senkitől sem fél, mert érezi, hogy a földi hatalmasságok közé küzdötte fel magát. Amikor a Nagyvölgy­ utca hajnali látogatói elérték a közéleti vezérember házát, megállot­ták. Itt vagyunk, — szólt az asszony. — Mihály bátyádék nehezen keltek még fel. Meg ne ha­ragudjanak, hogy ilyen korán zavarjuk őket. — Nem olyan emberek azok, — válaszolt halkan a leány. — Gondolhatják, hogy nem mulatságból jövünk. Majd zörgetek. Erre elkezdte verni a kilincset. A háziak mindjárt meghallották. Köntösné félálmosan költögette az urát: —■ Apjukom! Hallja? Valaki be akar jönni. Zörgetnek. — Hallom. Persze, hogy hallom. Nem va­gyok süket. — Hát akkor menjen ajtót nyitni! Bizo­nyosan meghalt szegény Szalma János sógor. Azt jöttek jelenteni. Miért zörgetnének másért hajnalban? Na, nem vergődik már tovább, szegény, nyugodjon. — Ugyan, hogy mondhatod­ már, hogy a sógor meghalt? Mikor nagyon jól tudod, hogy mit mondott az orvos. Hogy még két hete van szegénynek. Hát nem halhatott meg! — De hát akkor­ miért zörgetnek? Hajnal­ban! Jaj, Istenem! Akkor meg bizonyosan tűz van a közelben. — Az nem lehet. Annak nagyobb lenne a lármája. Közben felkászolódott az ember. Nem öltö­zött fel, hanem csak úgy ment a vendégek fogadására. — Ki az? — kérdezte nagy mérgesen. — Mink vagyunk, — hallatszott kívülről. — Ki az a mink? — Én, meg a lányom. — Úgy? Tik vagytok? Mindjárt nyitom. Erre ajtót nyitott. A sógorasszony állott előtte a lányával. A legelső kérdés Szalma János halálát ille­tőleg hangzott el­­— Mit hallottatok szegény Szalma sógor­ról? Él még, vagy meghalt? —* Tegnap este még élt. Az orvos azt mondta, hogy még két hete van. — No, szegény, akkor még húzza vala­meddig. A megnyugtatás igen jólesett. Valamint az a híradás is, hogy nincs tűz a közelben. — Akkor ne álljatok künn az utcán, ha­nem gyertek be a szobába.­­ — Nagyon köszönjük — felelték mind a ketten. A hajnali vendégek tisztelettudóan követ­ték a házigazdát, aki bármennyire tisztelte az asszonynépet, de lehetőleg úgy intézte f a sort, hogy hasonló esetekben mindig ő menjen elől. A tekintély miatt. Mikor azonban beléptek a konyhába, a só­gorasszony vonakodott bemenni a szobába. Megvárják, míg a sógor felöltözik. Köntös Mihály nem szokta meg, hogy va­laki így merjen vele játszani, azért indulato­sa® mordult rájuk: — Ne urizáljatok, hanem gyertek be a szo­bába. De elutasodtatok! Beléptek. Illendően köszöntek az ágyban fekvő Köntösnének, aki Szalma János halá­láról óhajtott közelebbi felvilágosítást nyerni. Mikor azután meghallotta, hogy még két hete van szegénynek, akkor megnyugodva hálálko­dott: — Hála Istennek! Pedig én már azt hittem, hogy halála hírét hoztátok. Közben a gazda elhúzta az ablakról a füg­gönyt. Nem egészen, hanem csak félig. A haj­nali szürkület beszivárgott az ablakon. Haj­­nalodott. Most látszott jobban, hogy a leány mennyit sírhatott az éjszaka. Tört a tekin­tete, sápadt az arca. — Hát ha már halott sincs, tűz sincs, akkor miért jöttetek, Mari? — kérdezte aggodal­maskodva Köntös Mihály. — Nagy baj van, sógorom. — Micsoda? — Ma volna a lányom esküvője. — Ennyit én is tudok, mert én volnék tán a násznagy­ja. — Azért jöttünk éppen, az esküvő ügyében. Ennek a szegény árvának nincs édesapja. Meghalt. Nyugodjon. Nincs kitől tanácsot kérni. Sógorom meg olyan okos ember és olyan jó volt mindig hozzánk. Azért jöttünk. — Tanácsért? — Azért. Köntös Mihály egy pillanatra sem kételke­dett abban, hogy ő okos ember, de azért jól­esett a lelkének, ha ezt másnak az ajkáról hallotta. Meglágyult a szíve és jóságosan biz­­tatgatta a sógorasszonyt, hogy könnyítsen a lelkén és öntse ki a kávé bánatát. Az örömanya hozzáfogott a biztatásra. El­­elcsukló hangon ismertette a szörnyű esetet. A leány egész éjszaka annyira törte magát, hogy nem lehetett megvigasztalni. Mindig azt haj­togatta, hogy inkább kútba ugrik, vagy a Ti­szába öli magát, de nem lesz annak a legény­nek a felesége. Ezért most az a kívánságuk, hogy semmisüljön meg a házasság. Ebben az ügyben fáradtak ide. A násznagy összeráncolta a homlokát. Nem az első násznagysága a mostani, de ilyen eset még nem fordult elő, hogy az esküvő napján semmisült volna meg a házasság. Úgy lát­szik, hogy itt alapos vizsgálatra van szükség. Először azt tudakolta hát, hogy a fiatal­ember vétett-e valamit az illendőség ellen? A megszomorodott felek ünnepiesen kije­lentették, hogy nem. Nem is véthetett. Hétfőn ismerte meg a leányt, kedden délelőtt pedig már megférte. Azóta csak egyszer látták: iratkozásikor. Tanyán lakik és így nincs ideje, hogy mindig a városba mászkáljon. Az egységes párt elvárja, hogy a keresztény gazdasági párt a Petrovácz-ügyet a saját kebelén belül megoldja Az egységes párt elnöki tanácsának ülése Az egységes párt elnöki tanácsa Pesthy Pál elnöklésével ma este hat órakor ülést tartott, amelyen a kormány tagjai közül Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnök, Foss József népjóléti miniszter, Scitovszky Béla belügyminiszter és Zsitvay Tibor igazságügyminiszter vett részt. Az elnöki tanács mindenekelőtt meghallgatta Vojnich Miklós báró bejelentését a bácsalmási állami polgári iskola építése ügyében, amely tárgyban Petrovácz Gyula a képviselőházban a legutóbb interpellációt terjesztett elő. Az elnöki tanács tudomásul vette a bejelentett tényállást, s elhatározta, hogy felkéri a kormányt a meg­felelő intézkedések megtételére. Utána Hajós Kálmán tette szóvá Petrovácz Gyulának a Reichspostban írt cikkét s annak a nézetének adott kifejezést, hogy a Keresztény Gazdasági Párt Petrovácz Gyula cikkével nem azonosítja magát. Indítványára az elnöki ta­nács több hozzászólás után a következőképpen

Next