Budapesti Hírlap, 1929. június(49. évfolyam, 121–145. szám)

1929-06-18 / 135. szám

Kedd, 1929 júniu 18. (135. be.) Budapesti Filum Az utolsó vitézi avatás Összesen 12,479 tett hitvallást a nemzeti gondolat és a magyar cselekvés mellett .A vitézi avatásokon immár szinte hagyo­mányos borús, szemergős időben vonult föl a tíz év előtt hazánkon átvonult vérzivatar hőseinek az az utolsó csoportja, amely a vitézi rend kereteibe annak szabályai értel­mében még fölvehető volt. Aligha akadt még rend a világon, amelynek céljai és feladatai olyan magasztosak lennének, mint éppen a magyar vitézi rendé, amelytől egy árván ma­radt, megcsonkított ország feltámadását, nem­zeti létének új megalapozását várja. Ez a mélységesen komoly és színes­ lélekkel átér­­zett hivatás tükröződött vissza kétezernégy­­száznyolcvanhat új vitéznek arcáról, amidőn az ország minden zugát képviselve, megjelent a zászlódíszbe öltözött és a vitézi rend jel­vényeivel ékesített margitszigeti pályán. Festő­művészi ecsetjére való és felejthetet­lenül megkapó volt az elénk táruló látvány. Jobbról az oltár, szemben vele az előkelősé­gektől és az új vitézek hozzátartozóitól ros­­kadásig megtelt tribün, a kettő között pedig egymással szemben, díszmagyarban, színes népviseletben a különböző megyék vitézei, a ludovikások délceg díszszázada,, a magyar névnek külföldön máris annyi dicsőséget szer­zett és fegyelmezett cserkészcsapatok, a má­sik oldalon pedig az egykori tartalékos tisz­tek és legénység fekete ünneplőben megjelent csoportja. A kormányzói főhelyet körülvevő marcona testőröket a díszmagyaros előkelő­ségek nagy tábora övezte. Ott vannak: Wlas­­sics Gyula, a felsőház, és Almásy László, a képviselőház elnökei, Csáky Károly gróf, Vass József, Zsitvay Tibor és Mayer János miniszterek. Darányi Kálmán, Sztranyavszky Sándor államtitkárok, a honvéd-főparancs­­nokság, a felső- és képviselőház számos tagja, Karaffiáth Jenő, a képviselő­ház karnagya. Kilenc órakor kürtszó hallatszott a Mar­­git híd felől, Horthy Miklós kormányzó érke­zett családjával és kíséretében ott látjuk Janky Kocsárd honvéd-főparancsnokot, Ripka Ferencet, Sipőcz Jenőt, Bezegh­ Huszogh fő­kapitányt és sok nagyrangú katonatisztet. Megszólalnak a harsonák, megkezdődik a lélekbe markoló ünnepség, aminőhöz hasonlót talán egy nemzet sem tud felmutatni, mert hiányzik az eszmei tartalom, az a vérző fáj­dalom, amelyet elszakadt testvéreink utáni olthatatlan vágyódásunk mar lelkünkbe. Hász István, az új tábori püspök vitéz költői szárnyalási beszédet­­ a felavatandó vitézekhez. Hasonló lelkes beszédet intéznek hozzájuk Melles Emil görög-katolikus espe­res, Raffay Sándor az evangélikus és Szabó Imre a református egyház nevében. Újból száll a Himnusz dallama az ég felé. A kormányzó a díszsátorhoz vonul. Harsona­jelzés. Mintha ezer év mélységéből hangzana felénk, zeng a főszéktartó által a díszkard­dal megkongatott pajzs. Vitéz Hellebronth Antal vitézi főkapitány átadja­ a kormányzó­nak a kardot. Vitéz Szinay Béla vitézi törzskapitány után hangosan hangzik a vitézek esküje. Majd a kormányzó szavait viszi szerte a szellő, mintha nem is csak a vitézeknek, hanem az egész vi­lágnak, a haza minden ellenségének szólnának. Reámutat, hogy miért zárja le a vitézek avatását, figyelmezteti őket, hogy amidőn a nemzet hősiességüket jutalmazza, ezzel nem­csak jogokat ad nekik, hanem kötelességeket is ró reájuk, mert belőlük kell kisarjadnia egy erőteljes, hatalmas, nemzetfentartó és nemzeterősítő szellemnek, hogy hazánkat többé soha semmiféle romboló áradat hullámai el ne boríthassák. Ők legyenek a magyar hit lángoló fáklyái, amelyeknek még akkor is vi­lágítaniok kell, ha a csüggedés éjszakája szállna lelkeinkre s nekik kell a magyar cse­lekvés, a magyar munka apostolaivá is vál­­niok, mert ezt a földet az ősök nemcsak vér­rel, hanem verejtékkel is öntözték. Végül a nemzet nemes és új hajtásait szíve egész melegével köszöntötte. A mély hatású beszéd percekig tartó viha­ros éljenzést váltott ki úgy a vitézekből, mint a közönségből. Miután pedig vitéz Igmándy- Hegyessy Géza vitézi törzskapitány felolvasta a felavatandók statisztikáját, a kormányzó kirántotta hüvelyéből a kardot s Hadúr ne­vében megkezdte az előtte féltérdre ereszkedő vitézek felavatását. Kardjával mindegyiknek vállát érintette. Közben a honvédzenekar régi egyházi énekeket és magyar dalokat játszott. Két óra hosszat tartott az avatás. Kitün­tetésekkel dúsan megrakodva díszmagyar vi­­tézek, díszruhás tisztek, vasutasok, postások, földművesek, munkások, csendőrök és rend­őrök, csupa hősök vonulnak el. Ebben a kalei­­doszkópszerű felvonulásban ott látjuk a vi­tézzé avatottak között Purgly Emil és Fischer Ferenc főispánokat, Gömbös Gyulát, Héjjas Ivánt, Borbély-Maczky Emilt, Aggházy Ka­mill ezredest. De ott jönnek a vakok is, akik­kel a kormányzó hosszan elbeszélget, majd a többi rokkantak, akik közül nem egyet szin­tén csak úgy kell vezetni. Megható képek s bizony láttukra sok szem könnybe lábadt. De könnyes tekintetek néztek vissza a múltba, amikor a háború elhunyt hőseit avatták vité­zekké, köztük Gerő Vilmos őrnagyot, a kép­viselőházi őrség egykori parancsnokát, és Hír György volt nemzetgyűlési képviselőt. Az avatás véget ér. A kormányzó a Szózat hangjai mellett a vitézi szék tagjaival a kor­mányzói emelvényhez vonul, hogy végignézze, amint az új vitézek s a különböző díszszáza­dok kemény dübörgő léptekkel díszmenetben a közönség véget nem érő üdvözlése közben az utolsó vitézi avatás történelmi nevezetes­ségű helyét elhagyják. Először jönnek a vitézek, utánuk a Ludo­­vika Akadémia zászlóalja, majd a leventék, a Sasok, a lövészek s a közönség megütközé­sére csak ezek után a cserkészek, úgy látszik az őket hagyományosan megillető helyről, va­lami tévedés folytán kerülhettek ennyire hátra, mert nem képzelhető el, hogy a cser­készek, mint hazánk legrégibb és immár világ­hírnévnek örvendő alakulata, készakarva ré­szesüljön a mellőzésben. Hiszen a hagyományos helyet tőlük senki, még az új alakulatok sem irigyelték, viszont ha nem véletlenséggel álla­nánk szemben, akkor csak feleslegesen oltot­tunk volna nyolc-tízezer ifjú és példásan kö­telességtudó lélekbe keserűséget. Ezt az incidenst is csak éppen azért említ­jük meg, nehogy ez a szintén magasztos célok­tól hevített alakulat egy kis tévedés miatt kedvét veszítse s hogy szintén magán érezze az ország szeretettel simogató pillantását. Messziről a Duna túlsó oldaláról, a budai hegyek felől ide hallatszik egy tovavonuló zivatar morajlása. Mintha a múlt és jövő hő­seinek dübörgő lépteit visszhangozná az ég, hogy az egész világ tudomásul vegye tizenkét­ezer magyarnak fogadalmát, egy új évezredre hivatott Nagy-Magyarország alapkövének le­tételét. M. E. dr. A kormányzó Gömbös Gyulát aratja A fejér megyei vitézek avatása Egy százszázalékos rokkant kerül sorra 8 KELLEMES KIRÁNDULÁSA LESZ. HA HORDOZHATÓ RÁDIÓKÉSZÜLÉKE SZOLGÁLTATJA A ZENÉT, ERŐS ÉS ZAVARTALAN VÉTELT CSAKIS PHILIPS CSÖVEKKEL ÉRHET EL PHILIPS MESTERCSÖVEK A kisantant újabb intrikája — a közeledés erve alatt „Magyarország nem csak saját számlájára támadja a kisantantot" — írja egy párizsi néplap — Hogy kérdi Diósgyőr a Balaton partjára? PÁRIZS, jún. 17. (A Budapesti Hírlap távirata.) A Petit Párision belgrádi tudósítás alapján foglalko­zik a magyar külügyminiszternek a kisantanti államok demarsára adott válaszával és többek között a következőket írja: A cseh, román és jugoszláv sajtó kom­mentárjaiból kiviláglik, hogy a három állam közvéleménye teljes egyhangúsággal ítéli meg a revíziós törekvéseket. Lehetetlen, hogy a kormányok ne vessenek számot ezzel a han­gulattal, különösen akkor, amikor be kell látni, hogy Budapest bizonyos nyugati fő­városokból bátorítást nyert. Magyarországnak a trianoni szerződés revíziójára irányuló ak­ciója nem annyira a régi magyar határok visszaállítását, hanem inkább a kisantant megbontását célozza. Magyarország nem csu­pán saját számlájára cselekszik. Az olasz sajtó kommentárjai igen jellemzőek ebben a tekintetben. Közép- és Kelet-Európa békéjét e magatartás következtében tényleges vesze­delem fenyegeti. A cselszövény könnyen fölis­merhető hálózatán keresztül valamennyi pon­ton szakadatlan támadásokat intéznek a kis­antant csoportja ellen, amely a békeszerződé­sekben megteremtett státus fenntartásán őr­ködik. Nem szabad másrészt elfeledni, hogy Magyarország állandóan folytatja titkos fegy­verkezését, ami joggal nyugtalanítja a köz­vetetten szomszédait. A titkos fegyver- és lő­szerkereskedés fölfedezése epizód volt csu­pán. Magyarországon ma — a békeszerződé­sek rendelkezései ellenére — 16 éves kortól kezdve 21 éves korig kötelező katonai szol­gálat áll fenn. A katonai oktatást aktív tisz­tek vezetése alatt álló levente ifjúsági egye­sületek végzik. A hadsereg költségvetése az állam kiadásainak huszonöt százalékát képvi­seli. Magyarország másfélmillió teljesen ki­képzett embert tud mozgósítani. Az osztrák­magyar hadseregből származó nagymennyiségű régi hadianyagot nem semmisítették meg. Gondosan elrejtve­ ma is megvan ez az anyag. A kiszolgáltatott anyag csupán elenyésző része annak, amit visszatartottak. A tapasz­talás egyébként azt mutatja, hogy Magyar­­országnak külön szervezete van Németország­­ban, Ausztriában és Olaszországban lőszer­­vásárlás céljaira. A Weiss Manfréd-féle cse­peli fegyvergyár a legmodernebb felszerelés­sel rendelkezik. A diósgyőri üzem a Balaton partján (Sic!) egész városnegyedet foglal el Ez az üzem robbanóanyagokat gyárt. Nyil­vánvaló tehát, hogy Magyarország szándékai, nem csupán plátói természetűek. Hasztalan dolog volna azt színlelni, hogy nem tudnak erről a sajnálatos helyzetről. Azok a közele­dési kísérletek, amelyeket a kisantant államai — előbb gazdasági téren — megindítottak, nem tudnak célhoz jutni, mert Prága, Buka­rest és Belgrád jóindulata mindannyiszor a magyar nacionalizmus újabb kirobbanásába ütközik. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, mi lesz a sorsa annak a legutóbbi erőfeszítésnek, amelyet Belgrádban a kisant­ant értekezlete alkalmával megkíséreltek és amely azt célozza, hogy Közép-Európa más államaihoz, elsősorban Magyarországhoz.

Next