Budapesti Hírlap, 1929. június(49. évfolyam, 121–145. szám)

1929-06-04 / 123. szám

Derűs fényi ünnep volt Jókai síremlékének leleplezése „Ami lennem lélek, veletek megy, ott fog köztetek leírni mindig, meg­találsz virágaid között, mikor elher­vadnak, megtalálsz a falevéllen, mikor lehull, meghallasz az esti ha­­rangszóban, mikor elenyészik s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.“ Pár sor csupán, ami ebben a szikrázó ta­vaszi napsütésben Jókai síremlékének peremén vésett betűkkel ragyog szemünkbe, mégis any­­nyi emléket idéz fel, annyi muzsikával tölti meg lelkünket, hogy az emlék eleven valóság lesz és a síremlék felett ott látjuk szelíd mo­solyával magát a költőt. A szelídhangú, sze­­rényszavú zsenit, aki meséket tükröző kék szemével, amint a hódolatára egybegyűlt elő­kelőségekre és nagyközönségre tekint, rámo­solyog az emlékmű pár sorára, mintha mon­daná: — Nem tudok néktek egyebet mondani, csak ennyit. És a közönség, a nagyszámban összegyűlt előkelő közönség tekintete minduntalan az emlékmű pár sorára téved. Szinte észrevétle­nül egy családdá olvad össze, aminthogy egy családot is alkotnak, a mesemondó színes sza­vát hallgató családját. Féltizenegy órára teljes szám­ban együtt voltak az előkelőségek. Megjelentek az ünne­pen: Puky Endre, aki a képviselőházat kép­viselte, Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisz­ter, Sipőcz Jenő polgármester, Berzeviczy Al­bert, az Akadémia elnöke, Ravasz László püspök, Volkersberg Alajos dr. rektor, Buzáth János, Petrovich Elek, Andréka Károly, Liber Endre, Zseny József és még számosan. A csa­lád részéről megjelent Jókai özvegye, Hegedűs Lóránt, ifj. Hegedűs Sándor és özv. Ihász Lajosné, Jókai Etelka. Féltizenegy órakor érkezett meg a kor­mányzó, aki Herczeg Ferenc és Puky Endre között foglalt helyet. Köllő, aki építészek és történészek munkáját is végzi Az ünnepséget a Budai Dalárda vezette be a Himnusz eléneklésével, majd Klebelsberg Kunó gróf lépett a sremlék elé és hódolt ke­gy­eletes szavakkal Jókai emlékének. — Jókai — mondotta a miniszter a többi között — a maga gyönyörű munkás életét mindvégig következetesen élte le. Nagy szel­leme, hatalmas poézise mindvégig egy arány­ban haladt. Utána hatalmas, nagy életmű ma­radt, amely örök értéke a magyar nemzetnek. — Amikor irodalmi munkásságát meg­kezdte, szerte Európában mindenütt a klasz­­szicizmus után felébredt a romantikus kor­szak és benne a történelmi érzék. Német­országban, Franciaországban és másutt is mindenfelé építészek rekonstuálták a régi kas­télyokat és lovagvárakat, történészek pedig a levéltárakból feltámasztották a nemzeti múl­tat. — Hazán­kban a műemlékeket feldúlta a török, a levéltárakat is elpusztította. Sem az építésznek, sem a levéltárak kutatójának nem volt módja a történelmi múltat feltámasztani. Nálunk ezt a rekonstruáló munkát az építész helyett is, a történész helyett is Jókai hatal­mas szelleme végezte el Elvégezte történeti regényeiben, amelyek feltárják Magyarország históriájának különböző korszakait és ezeknek a korszakoknak történeti emlékeit. A Jókai szelleme azonban nem állt itt meg: a múlt, a történet vázolásán túl is elment és bepillan­tást engedett a magyar jövőbe is. Tatrangi Dávid hatalmas alakjában a magyar ideált ál­lította elénk, azt a magyar embert, aki a tu­dás, a művelődés, a kultúra erejével veszi fel a harcot, a magyar nemzet ellenségeivel szem­ben. Ez lesz a mi eszményünk, ezt fogjuk kö­vetni mi és a mi utánunk eljövendő magyarok, a munkára, ha kell, áldozatra kész magyar nemzedék. — Emléke most elkészült s én ennek az emlékműnek kulcsát átadom a székesfőváros polgármesterének azzal a kérelemmel, őrizze az emléket, s ápolja szeretettel azt a sírt, ahol a nagy magyar mesemondó alussza örök álmát. A rendkívül nagy tetszéssel fogadott beszéd után Sipőcz Jenő polgármester a székesfővá­ros nevében átvette a síremlék kulcsát. — Jókai művei — mondotta — számunkra a fen­nölt erkölcsiséget jelentik és jelentik ezenfelül a régi teljes Nagy-Magyarországot. Nincs ennek a Nagy-Magyarországnak egy vá­rosa, egy hegye, egy völgye, egy folyója, ame­lyet Jókai meg ne örökített volna, amelyet képzelete fenkölt szárnyalásával be ne járt volna. Jelenti Jókai a mi számunkra a kul­túrának legnagyobb emelkedettségét, annak ellenére, hogy csak magyar volt, sőt éppen azért, mert magyar volt. A nemzet a maga háláját kétféle módon rótta le, bent a város­ban szobrot állított Jókainak, itt künn pedig a halottak birodalmában áll most síremléke, melynek kulcsát most átveszem és őrizni fo­gom, nemcsak a főváros, hanem az egész ma­gyar nemzet nevében. Az ifjúság költője Az ünnep harmadik szónoka Berzeviczy Al­bert hódolt ezután Jókai emlékének a Tudo­mányos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság nevében. — A Gondviselés elég hosszú élettel aján­dékozott meg, — mondotta, — hogy átélve, szemlélve Jókai tüneményes költői pályáját, annak delelőpontjától a sírig még megértem egy negyedszázadon át késett sírontúli meg­dicsőülésének e napját. Midőn e pálya szem­léletének emlékeit idézem föl, nem magamról beszélek; beszélek arról a nemzedékről, mely­­lyel felnőttem, amely a Jókai dicsőségének és elhunyténak tanúja volt s amelynek egyik utolsó hírmondója gyanánt koszorúzom meg ma e sírt. Annak a nemzedéknek gyermekképzeletét Jókai elbeszélései gyújtották lángra. S mikor a politika, mely korán ragadta magához Jó­kait, élemedettebb korában tépdelni kezdte költői babérjait, mi állottuk őt körül nem csökkenő csodálattal és szeretettel, sokan mint képviselőtársai, atyai barátságának birto­kosai. Ott álltunk, lelkesedve nemcsak azon, amit tolla írt, azon is, amit szózatos ajkáról hallottunk: azt a remek szónoklatát, amely­­lyel Petőfi szobrát fölavatta, azt az emléke­zetes pohárköszöntőjét, melyet a színpadról megváló neje búcsúlakomájára mondott, ami­kor kettejüket a sivatagban állva maradt, néha megszólaló Memnonszobrokhoz hason­lította. És hallottuk azt a csodás varázsú emlékbeszédet, amelyet az akadémiában a boldogtalan Rudolf trónörökös felett tartott: fantazmagória volt az, maga is ilyennek érezte, de a legragyogóbb költészet, melynek dicsfényével árasztotta el a legsötétebb tragi­kumot, így emelt ő költészetének bűvkörébe jsia&si. esáfets iffla&u. És a sors úgy akarta, hogy amikor e fé­nyes pálya véget ért, amikor egy nemzet teste dobogó szívvel a költő ajkáról ellebbenő utolsó sóhajt, én mint akkori közoktatásügyi miniszter voltam hivatva őt mint a nemzet halottját kísérni ki ebbe a sírba s indítani meg a kegyelet művét emlékének megörökíté­sére. S aki a Jókai géniusza iránti hódolat­ban mindig magam mögött véltem érezni a nemzetet, akkor a halhatatlanság küszöbét átlépő költő iránti tartozásunk lerovásában először éreztem elhagyóivá magamat. Más esetekben a sajtó egyetlen szózata elég volt előteremteni az anyagi eszközöket síremlék és szobor számára. Jóainak várnia kellett! Egy hosszú gyűjtési akciónak, melyet nagy politikai változások s egy rettenetes nemzeti katasztrófa tarkítottak meg ismételve, ered­ménye lett végül a nyolc évvel ezelőtt lelep­lezett szobor, melynek költségét legnagyobb­részt a magyar tanulóifjúság filléreiből szed­tük össze. Az adakozók úgy kívánták, hogy előbb álljon a szobor, csak azután keríthet­tük sorát a síremléknek. Egy, e tekintetben nálam szerencsésebb utódomnak volt fenn­tartva az érdem, hogy amire társadalmunk gyengének bizonyult, annak a tartozásnak le­rovását mint a nemzet mandatáriusa telje­sítse. Most itt állunk a kész síremlék előtt, mely­nek gyűrűalakja példázni látszik az örökké­valóságot, a Jókai halhatatlanságát­, míg kö­veinek az idővel dacolni hivatott szilárdsága az ő költői alkotásainak­­maradandóságát hir­deti. Én hiszek az ő halhatatlanságában, hi­szek az ő alkotása maradandóságában! Mint ahogy sírját a forduló évszak mindig új ta­vasz pompájával fogja környezni, úgy fog alkotásainak szeretett minden nemzedékkel újulni. Mert Jókai az ifjúság költője volt, a magyar ifjúságé * az a nemzedék, amely megszűnnék lelkesedni azért, amit ő írt, vagy nem volna fiatal, vagy nem volna magyar! Másnak képzelte Jókai imádott hazája sorsát, melynek jövő nagyságát annyiszor le­­festete előttünk! Hiszen ő mondta, hogy a magyar nemzet dicsősége fölötti büszke örö­mében a Petőfi ércszobra izzóvá lesz és vi­lágülni fog az éjszakában. Mi nem hiszünk a sors mostohaságának állandóságában, mi a költői ihletek jövendölésének beteljesedésé­ben hiszünk. És ha lesz, — aminthogy bizo­nyára lesz — számunkra föltámadás, annak a föltámadásnak a hallelujája be fog ha­tolni e annak mélyébe és fel fogja deríteni a költő síri álmát! A mély benyomást és nagy tetszést keltett beszéd után Pekár Gyula dr. mondott beszé­det a Petőfi-Társaság nevében. — Petőfi Sándor szózata jut most eszembe, az, amelyet a kishitelekhez intézett. Ostorozta őket és hangsúlyozta, hogy a magyar nem­zetre külön magyar gondviselés vigyáz. Ez a külön magyar gondviselés teremtett meg ne­künk nyolc esztendő alatt huszonnyolc nagy magyart, hogy 1848-ra a nemzet szellemileg fel legyen készülve. Petőfi, Arany, Madách, Jókai, Tompa van köztük, hogy csak a főbbe­ket említsük.­­ És van ebben a csillagsorban egy iker­csillag, Petőfi és Jókai. Ikrek ők, iker lánglel­­kek, akik egyike a másik nélkül nem is említ­hető. Petőfire szüksége volt a magyarnak negyvennyolc előtt, Jókaira negyvennyolc után. Most, Jókai síremlékének felavatásánál bizonyosan itt van Petőfi szelleme. Adsst! Adest! Kettőjüknek együtt kellene feküdniük egy sírban, de a Gondviselés máskép döntött, Petőfi szelleme azonban e percben bizonyosan itt van és a kettőjük szellemét a magyarok há­­­lás emlékezete együtt ünnepli. Ezután Hegedűs Lóránt dr. mondott köszö­netet a Jókai-család nevében a kormánynak, a fővárosnak és a magyar hazafias tanulóifjú­ságnak, hogy Jókai sírját maradandó emlék­művel örökítették meg. Megkoszorúzzák a síremléket A beszédek sora ezzel véget ért. A Szilágyi Erzsébet leánylíceum növendékei énekeltek, A Juscha tea&al leastMisl­ ow Jókai síremlékének felavatáso­s­nnepe. Az első sorban In­ Klebelsberg gróf kultuszminiszter, Herczeg Ferenc, Horthy kormánya, Puky Endre, a képviselőház alelnök­e, Sipőcz polgármester, Berzeviczy Albert. Jobboldalt Hegedűs Lóránt áll Uj rendszerű butorhitel­ pengő után 5 pengős havi IWV törlesztésre vásárolhat -váltó nélkül-&&»«“­üzsst ■■**■■**■■ visszatérítjük. Kardos Testvérek lázában B ViL. Weselényi-utc. 18. (Kazinczy-utca aarok) flirasPEsn Afran­p Kedd, 1929 Ifinfas I. (12 S. »f vásárolhat a legjobban ! VI., Király­ utca 8 (udvarban) majd a síremlék megkoszorúzása következett. Elsőnek a kormányzó helyezett koszorút az emlékműre. Herczeg Ferenc a felsőház, Puky Endre a képviselőház, Klebelsberg Kunó gróf a magyar iskolák, Sipőcz Jenő polgármester a főváros koszorúját tette le. Ezután Jókai özvegye­ helyezett koszorút a sírra. Az özvegyet a koszorú elhelyezése után Klebelsberg Kunó gróf a kormányzó elé ve­­zette, aki felállva helyéről kezet fogott az öz­veggyel és barátságosan elbeszélgetett vele. Hegedűs Sándor a család nevében, Berze­viczy Albert az Akadémia és Kisfaludy­ Tár­­saság nevében, Ravasz László püspök a refor­mátus egyház nevében, Sziklay János az Új­­ságíróegyesület nevében, Volk­enberg Alajos rektor a Pázmány Péter tudományegyetem nevében, Balassa József az Otthon nevében, Valikovszky Károly a Hírlapírók Nyugdíjin­tézete nevében, Zseny József a Rákóczi Szö­vetség és a Zrínyi Ilona Kör nevében helye­zett koszorút az emlékműre. Koszorúkat he­lyeztek még el az unitárius egyház, Komárom város, a pápai református kollégium, a MANSZ, a cseh-komáromi Jókai Egyesület, a Szilágyi Erzsébet leánylíceum és a Lóránt­ffy Zsuzsanna Egyesület. A megkoszorúzás után az egyesületek és az iskolai ifjúság hosszú sorban vonult el Jókai sírja előtt, egy-egy szál virágot dobva a nagy mesemondó sírjára. Hulltak a virágok a nagy mesemondó virá­gokat körülölelő emlékművére, amelynek felső peremén az alkotó művészek Lechner Jenő és Füredi Richárd poétikus ötlete nyomán gerle­párok teszik szelíd derűssé az elmúlás komor gondolatát. Az ünnepséget, szerencsére, csupán múló izgalmat okozó incidens zavarta meg. Berze­viczy Albert, hogy az emlékművön elhelyezte a koszorút, a lépcsőkről lejövet megtántoro­­dott és elesett. Elsőnek a kormányzó sietett az ősz tudós segítségére, nyomban utána Kle­­belsberg gróf és Hegedűs Lóránt. Berzeviczy mosolyogva oszlatta el az aggodalmakat. — Semmi bajom, kissé elszédültem. ★ Félóra múlva a vendégek távozása után folytatódott az ünnep. A kőbe vésett gerle­­madarak vendégeket kaptak. Fákról, bokrokról madarak repültek az em­lékműre, csiripeltek, csacsogtak. A virágok felett pillangók libegtek. A nap egyre gazdagabban hintette sugarát. Folytatódott az ünnep és tart szakadatlan, amíg a mesemondó meséi tartanak... Az angol király 64 éves LONDON, jún. 3. (A Budapesti Hírlap távirata.) A beteg király vasárnap ülte meg hatvannegyedik születésnapját. A király születésnapja alkal­mából­ számos rangemelés és kitüntetés tör­­tént. Az admiralitás első lordja, Bridgemon, megkapta a viscounti rangot s ezzel egyúttal tagja lett a felsőháznak is. Ugyanebben a rangemelésben részesült Anglia párizsi nagy­követe, Sir William Tyrrell is. A kitüntetet­tek között van John Galsworthy, az ismert angol író is. A**#»'— Esősre fordul az idő A Meteorológiai Intézet jelenti június 3-án este 10 órakor. A skandináviai depresszió erős kifejlő­déshez jut és hatása alatt a légnyomás Közép-Európában is erősen süllyed, ahol másodlagos minimum van keletkezőben. Vele szemben a délnyugati maximum egé­szen visszahúzódott. A depresszió nyugati oldalán hideg levegő nyomul előre, Kö­­zép-Európa nagyobb része azonban még egy meleg földközitengeri légáramlás ha­tása alatt áll. Esők majdnem mindenfelé voltak Közép-Európában és Európa észak­­nyugati részein. Hazánkban csak szórvá­nyosan esett kevés eső. Időjelzés: Eső vagy zivatar várható, ké­sőbb nyugat­i szelekkel hősüllyedés. A­­ A vasárnap esti lehűlés alkalmával gazda­köreinkben meglehetősen nagy volt az ijede­lem. Szerencsére ennek nem volt komolyabb­ alapja, mert a Skandinávia fölé került depresszió a további lehűlésnek gátat vetett. Erősebb nyugati légáramlás köszöntött be, amely borulást idézett elő s esősre fordult időt hozott. Déldélnyugat-Európát kivéve lecsapó­dások mindenütt fordultak elő, hazánkban azonban hétfő reggelig csak Tokaj és Salgó­tarján jelentett egy milliméternyi esőt, Eger, Sopron, Tárcal és Balassagyarmat pedig csak esőprőilakott.

Next