Budapesti Hírlap, 1929. augusztus (49. évfolyam, 172–196. szám)

1929-08-10 / 180. szám

­ Ahol először tárgyaltak a világosi fegyverlerakásról Szabadságharci emléktábla az ártándi Hodossy-kúrián Hodossy Miklós bihari kormánybiztos élete és működése Az ősi Bihar vármegye mindig ott volt a Végeken, a Királyhágón innen, a néhai való nagyságos erdélyi Fejedelem Urak „Par­­tium“-jának, a „Részek“-nek határán, de ha­­tárgyöpűje volt Erdélyországnak és Magyar­­országnak is. Ma is gyöpűi, ámde e mai mesgye derék­ban szeli Bih­arországot: Boc­skay István fe­jedelem hajdúinak szalontai Tornya, az Ér­melléke és a tornyos Várad a tragikus gyö­­pűn túl esvén. Ezért nemes és régimódian úri magyar bihari dolog, hogy a Biharv­ármegyei Törté­nelmi és Régészeti Társulat sorozatos emlé­keztető művekkel folytatja a maga külön históriás életét, a maga múltját elhaladni nem engedvén, így ma avatja fel a határ­széli színmagyar Ártánd faluban Platthy Miklós földbirtokos kúriájának falába eresz­tett táblát, mely annak emlékét örökíti meg, hogy nyolcvan esztendeje Hodossy Miklós bihari kormánybiztos akkori házában tár­gyalt Friedor Ruediger gróf orosz tábornok Poeltenbergi Poelt Ernő magyar honvéd­tábornokkal a magyar fegyverek leraká­sáról. A régi ház és egykori gazdája, a komor, régivágású magyar úr, Hodossy Miklós a szabadságharc históriájának egyik legtragi­kusabb eseményével kapcsolatos dolgok kö­zéppontja lett. A tábla emléküket fogja őrizni. A régi magyar falu és régi kúriája . Ártánd alkalmasint korai középkori királyi nemes kanászfalu volt, valószínűleg a nagy­váradi Vár nemes jobbágyai közé tartozó királyi kanászok faluja. „Ártándi“ tehát­­valószínűleg annyit jelent, hogy „királyi ár­­tányosok faluja“. A XI. században a garam­­szentbenedeki apátsághoz tartozik. 1500-tól az Ártándy családé, a XVIII. századtól kezdve pedig a Szabolcs vármegyéből Bi­harba származott Nagykereki, Kőrösapáti, S­imkászprie és Ártánd községben birtokos Hódossi nemes Hodossy család birtoka. A községben levő Kúriát, mely ampiros m­odorú, áloszlopos, félköríves ablakú hom­lokzatot és görögös-róanaias timpanoni pit­vart mutat, az a Hodossy Miklós lakta a mait század elején, aki oly nevezetes szere­pet játszott a szabadságharc alatt, amikor az emléktáblán megörökített események a fa­luban, illetőleg a Kúriában lejátszódtak. (A kastélyt egyébként 1890-ben renoválták.) Hodossy Miklós Amikor a szabadságharc előtti első felelős minisztérium a bécsi kamarilla által felbujtott nemzetiségek fenyegető megmozdulásai ellen statáriumot hirdetett s a bíróság működése június 20-án életbe lépett, elnökei Hodossy Miklós és Ambrus János voltak. Hodossy erő­teljes működésének köszönhető, hogy a láza­dás nem csapott át Bihar megye területére, melynek románsága egyébként a legtisztessé­gesebben viselkedett, amit a Kossuthtal együtt tartó s az román-magyar barátság érdekében olyan kiváló szerepű Drágos János szerepe is bizonyít. Drágos Jánost tudvalevőleg a ka­­tharilla által befolyásolt erdélyi románok Vas­vári Pállal majdnem egyidőben koncolták fel magyarbarát magatartásáért. A híres bihari nemzetőrséget is Hodossy Miklós szervezte meg, 1848 aug. 17-ére Nagy­szalontára 1400 bihari nemzetőrt állított. Ugyancsak ő szervezte meg a híres bihari ti­zedik honvédzászlóaljat is. A késő nyár folyamán Kiss Ernő újabb 1200 nemzetőrt kért. Hodossy Miklós vára­kozáson felül oldotta meg a rábízott felada­tot, amennyiben a kért nemzetőrökön kívül még kétszáz lovasnemzetőrt is kiállított. Ennek a második nemzetőri zászlóaljnak a parancsnoka Verebélyi Marzsó Imre alezre­des volt, akinek felesége a világhíres olasz Colonna di Stigliano hercegi családból szár­mazó hölgy volt. Amikor urát a később kivég­zett tábornokokkal együtt elfogták s 1849 aug. 17-én Antep orosz tábornok felügyelete alatt Sarkadra, onnan pedig aug. 19-én a gyönyörű máig ép gyulai Várkastélyba kísér­ték, a férje és két fia sorsáért aggódó her­cegnő Sarkadra sietett, ahova az oroszok ép­pen ezekben a napokban hurcolták be a ko­lerát. A hercegnő számos honvédtiszttel együtt aug. 21-én kolerában meghalt Sarkadon. Sírját Almássy Denise grófnő az ősszel fogja rendbehozatni. Baldacci báró elfogatása Amikor 1848. nov. 13-án Baldacci báró honvédezredes csatát vesztett Szamosújvár­­nál és az erdélyi sereget Élesdig és a Bá­­tódságig szorították vissza Urban osztrák tábornok csapatai, a visszavonulás zavarai­ban Hodossy energiája mentette meg Bi­harországot. A tétovázó és tehetetlen Baldacci bárót saját felelősségére Élesden elfogatta, maga szervezte meg a határmenti helyek védelmét. Addig, míg aztán december 5-én délután öt óra tájt Váradra betoppant egy keshedt garibaldikalapos, foltos, kopott bakaköpö­nyeges, töpörödött, öregedő katona, Bem apó, aki egyszerre megfordította a szabad­ságharc kátyúba jutott szekerének kerekét. Az orosz beavatkozás 1849 nyarán megint csak helyén találta a nagyszerű Hodossy Miklóst. Amint Görgey vert serege július végén Nyíradonyba ért, az oroszokkal való alkudozás hírére Batthyány Kázmér gróf külügyminiszter és Szemere Bertalan mi­niszterelnök a képviselőház július 29-én ho­zott határozata következtében már augusztus 2-án tárgyaltak Görgeyvel. Szemerének a Váradon augusztus 1-én kelt levelét Görgey Arthur Miloradacics orosz gárdahadnagy út­ján elküldte Fjodor Paskijevics Erivanszkij hercegnek, az orosz fővezérnek. Szemere 6-án Kossuth megbízásából Pas­­kijevicshez újból levelet intézett, melyet Poeltenbergi Poelt Ernő tábornok, Beniczky Lajos ezredes és Bethlen János gróf száza­dos augusztus 6-án Szalontáról vittek át az oroszokhoz. Paskijevics fővezér Fjodor Rue­diger grófot bízta meg a további tárgyalá­sokkal, aki 8-án már megszállott az ártándi Hodossy-kúrián. Itt folyt le az első tárgya­lás a világosi fegyverlerakást illetőleg. A debreceni vereség után Várad tarthatat­lanná lett, Szemere miniszterelnök tehát augusztus 4-én parancsot adott Hódossynak, hogy a Szegedről ideiglenesen Váradra szál­lított Szent Koronát, a honvédség fegyver- és levéltárát, valamint a bankjegysajtót Aradra vitesse. A feladatot Sántha György alispán hajtotta végre. A megtorlás keze Hódossyt is elérte. 1850 október 7-én őt is fogságra itélték. Joseph­­stadtban évekig raboskodott a biharmegyei I­volna. Hankó Györggyel, Bige Károllyal, Szép-­­­szeghy Ferenccel, Kóji Komáromy György­­gyel és Pajor Istvánnal együtt. Hodossy Miklós korán lépett a közpályára, 1832—37-ben Bihar vármegye főjegyzője volt. O’sváth Pál, Bihar vármegye kitűnő mo­­nográfusa írja róla, hogy nagyműveltségű, arisztokratikus érzésű, magába zárkózott, rideg szigorúságú, hajthatatl­an energiájú, talpig magyar ember volt, legkiválóbb a szabadságharc főispánhelyettes kormány­­biztosai között. 1848 októberében ötven Kresz-ezredbeli svalizsért csapott meg, lefegyverezte és fel­eskette őket honvédnek. A szabadságharc ügyének ő nyerte meg Glaeser Oszkár tábor­nokot és több osztrák tisztet. Táblabírós nagyszerű tudása még valóságos erődítő mű­vésszé avatta: a régi váradi Vár sáncárkait vízzel árasztotta el, a sáncokat ágyúkkal­ ra­katta meg s váradi „pógárokból’­ állított sáncőrséggel erősítette meg. Josephstadti fog­ságából szabadulva, annyi régimódi nagy ma­gyar úr módjára, követve az ősi horáciusi recipét, apai telkét szántva élte le hátralevő életét. Paskijevics leányai Nagyváradon Paskijevics hercegről sok különös és érde­kes dolgot beszéltek régi bihari emberek: azt, hogy sajnálattal és szeretettel kezelte a ma­gyarokat. Kevesen tudják azonban azt a tényt, hogy két leányát, Alekszandra és Tosa hercegnőket a szabadságharc után a nagyvá­radi Orsolya-apácákhoz küldötte el magyar nyelvet tanulni. E sorok írójának néhai édes­anyja, Szentessy Mária a hatvanas évek ele­jén jó barátja volt a nála idősebb két her­cegkisasszonynak. Paskijevics sehol nem fo­gadott el semmi szívességet. Nevelőatyánk Kossonci Nagy Lajos családjában sokáig meg­volt az a két 1849-es veretű húszrubeles orosz arany, melyet a család házában hagyott egy éjszakai szállás fizetségéül. Mivel azonban Nagy Lajosné nemzetesasszony egy lovasle­génnyel visszaküldte a két aranyat a herceg táborába, a­ki is azt a legénynek borravalóul adta, de ez nem tartotta meg, a két arany a családban maradt. Az ötvenes és hatvanas években sok szó esett arról, hogy Oroszország be akarta kebe­lezni Magyarországot, melynek helytartó al­­királya Fjodor Paskijevics Erivanszkij, Varsó, Örményország és­­ „Budapest hercege“ lett Bevilaqua-Borsody Béla dr. Szombat, 1929 augusztus 10. (180. sz.) ■DHSKt Budapesti Hírlap á JB£KM írta HARASZTI EMIL MADRID, július. A szláv óriás aléltan hever, a polyp módjára tapadó germán kultúrát az an­­gol­szászfaj erkölcsi, szellemi és politikai túlsúlya egyre nagyobb erővel gátolja terjeszkedési lehetőségeiben, imperialista mohóságában. A történelmi pillanat a latin géniusznak kedvez. A francia kul­túra teljes kivirágzásának, tökéletes be­teljesedésének vagyunk tanúi. De sokkal érdekesebb és izgalmasabb látvány a két latin testvér előretörése. Az Appennini és a Pyrenaeusi félszigeten a faji lélek tektonikus erői kulturális földrengésben mozdultak meg, hosszú idők óta szuny­­nyadó energiák szabadultak fel. A latin géniusz, melynek mélységeiből annyi örök gondolat és forma született, annyi érzés rengett fel és az erőt harmonikusan ki­egyensúlyozó annyi szépség áradt szét a világra s amely a földkerekséget egyszer már megajándékozta a kultúrával, nap­jainkban megújhödik szellemében és ere­jében. Az olasz pszichéről a reneszánszért ra­jongó Burkh­ardt valamikor azt hir­dette, hogy ha a gyáripar napja leáldo­­zik, Itália új korszak küszöbére érkezik. A német tudós csalódott, egyetlen faj sem tört olyan szilaj vitalitással, harsány lendülettel az élre, mint a diadalmas olasz, mely nemcsak hatalmi, de kereske­delmi és ipari reneszánszát is éli. A csinkvecsentó lelke áthasonult a modern élet valőrjeibe. Gondolkodó fő és vasököl áll őrt újjászületésénél. Az olasz feltámadás glóriás napsütésé­ben Magyarország közvetlen közelről gyönyörködik. De felette keveset tud a harmadik latin testvér vérnélküli győ­zelmeiről a Pyrenaeusokon túl. Pedig sok a temperamentumbeli rokonvonás a ma­gyar és a spanyol nemzet között, a jellem­beli kapcsolatokat most politikai szerző­dések is realizálják ... Az ekzotikum varázsa, az ismeretlenség köde lengi körül a spanyol földet. Vér és arany felhője borong fölötte, melyen csak a fanatizmus autodaféinak lángja világít keresztül. A fellobbanó fény izzó szemű, komor árnyakra esik: kalandor konkvisztádorok elszánt profiljaiból min­denre kész tekintet villog, inkvizitorok csuklyái sötétlenek, toreadorok pengéi szikráznak. A zsolozsma ennek a földnek a végtelen melódiája, mely hátborzongató egyhangúsággal ömlik roppant katedrá­­lisok csodás mívű kórusában lila és cinó­­berveres öltözetű papok vértelen ajkán, kiknek átszellemült, aszkéta arcélén fé­lénken siklik el az ablaküvegek fantaz­magóriáin besurranó napsugár. Zsolozsma a melódiája, de a ritmusa — a kaszta­­nyét. A fekete Krisztus szenvedő tekin­tete benmrezeg a tűző napban, de az éj­ben Don Juan fehér köpenye libben. Kü­lönálló világ az európai ember szemében, sokkal zártabb, titokzatosabb föld, mint a szigetországé. Letűnt századaiból még mindig kísért a középkor legnagyobb ál­­lamművészének, V. Károlynak, világ­nagysága. Az ember és a természet hő­mérsékletének szertelenségei ölelkeznek itt fagyponton alul és felül. Olthatatlan szenvedély a szerelemben és a vallásban. Szinte az Izlám szelleme a kereszténység­ben A mecsetből katedrális lett, az imám­ból barát, a pogány lélek rudimentumai megnemesedve és christianizálódva tovább éltek. Nézem a spanyol gregorián ének régi emlékeit, mintha minaret tornyáról müezzin ajkán hangzottak volna fel. A semana santa a nagy hét processziói csupa bizánci pompa. Az európai vándor, aki reámerészkedik spanyol érzelmek viha­roktól barázdált óceánjára, sokszor sóvá­­r­ogva várja az ismerős hangokat, Colom­­bus matrózának kiáltását: Föld! Murillo angyali szcendesége és Carmen démon­­sága a nők arcán, Velasquez eleganciája a férfiak tartásában és mind a két nemben Goya féktelen temperamentuma. Mintha a végzet árnya settenkednék mögöttük. Mégis egy elmés és nemes hidalgó, Don Kihaté szomorú arcán jelent meg először az örök emberi mosoly. A kontinentális ember előtt a múlt ködfátyol képein keresztül a valóság még mindig legendával színesedik. A nagy­­közönség egy része ma is az egyházat vá­dolja az inkvizíció borzalmaival, pedig újabban főképp az Alcala da Henares-i levéltár adatai alapján a történetírás egészen másként látja a kor motívumait és a pápát nem azonosítja a vérszomjas II. Fülöppel, akivel különben az egyház­fejedelem harcban is állott. Néhány költő (Calderon, Cervantes, az újabbak közül Echegaray, Alarcon), néhány festő, né­hány zenész még, akinek ismerete hozzá­tartozik az általános műveltséghez: az egész, amit Spanyolországról tudunk és az építészeti emlékek. A spanyol föld még fölfedezésre vár az európai előtt. Az olasz Amicistól, a Szív népszerű szerzőjétől a francia Gautierig sok kiváló tollú író kalandozott el Ibériában, ahol korok és stílusok, hatá­sok és befolyások oly elképzelhetetlen gazdagságban váltogatják egymást, ami — legalább az építészetben — felülmúlja Itáliát. Az Alhambra csodáit pedig ame­rikai író, Washington Irving, a Rip van Winkle költője tárta fel a világnak. Ró­mai, madéjár, zsidó és keresztény mű­vészet, a nagy nyugati áramlatok, a gó­tika új vonalakkal gazdagodása és elmé­lyülése, a francia-spanyol katedrálisok, az italianizálók, a hispano-flamand fes­tészet, az aragóniai és katalán piktúra, az Izabella stílus, V. Károly stílus, a nagy spanyol iskolák, Gieco víziós misz­ticizmusa, a modernek Zuloágától a nagy szobrászig, José Claraig és a kubista Pica­ssoig, a francia és olasz mellett méltó latin­ testvérnek bizonyulnak. Szédítő, milyen kincsek hevernek itt. Nemcsak a székesegyházak trezorjaira gondolok, de azokra a mérhetetlen szépségekre és érté­kekre, amiket évezreden keresztül az em­beri alkotó erő felhalmozott. A Cook­­ügynökség egyre nagyobb embernyájakat hajt spanyol területre, ezek azonban mind a kitaposott, maholnap banálissá koptatott utón járnak. A félsziget belse­jébe, vagy éppen a távol nyugatra alig akad vállalkozó. Pedig az északnyugati szögleten, Portugália fölött gyönyörköd­hetünk Európa legszebb keleti román bazilikájában a Santiago da Compostela-i katedrálisban és itt nyílnak Iberia leg­szebb gótikus keresztfolyosójának bűvös kővirágai. Nem ismerjük a régi spanyol kultúrát, de még kevésbbé az újat. Az ifjú Hispá­nia roppant energiával ragadja magához a spanyol művelődés zászlóját, hetvenmil­­lió spanyolul beszélő ember szellemi veze­tését. Közép- és Dél-Amerika (a portugál Brazília kivételével), az afrikai Kanári­szigetek, az ausztráliai Filippini-szigetek nyelve és kultúrája mind spanyol. Ezek a roppant tömegek mind a Pyrenaeusok felé tekintenek. Akármennyire önállóak és függetlenek is politikailag és gazdasá­gilag és ápolják a maguk külön nemzeti hagyományait, az az ibériai szellem, mely nyelvi, lelki és művelődésbeli közösségbe kapcsolja őket, Európából árad és termé­kenyíti meg az új hazát. Spanyolország kulturális fejlődését két nagy kiállításban mutatja be a világnak. Az egyik a barcelonai, olyan mint a többi nemzetközi kiállítás, de főképp Spanyol- 5 Előnyös bevásárlás emeli az Ön forgalmát és nyereségét! Ezért látogassa meg 1929 augusztus 25-től—31-ig Leipzig! És visárt amely kedvező bevásárlási lehetőséget kínál Önnek. Nagy vasúti kedvezmény. Indulás aug. 23-án a Keleti pályaudvarról a normális gyorsvonattal 20 óra 50 perckor, átszállás Drezdában. Ingyen német és cseh vízum. Útlevelek átvétele ezen 2 vizum beszerzése végett legkésőbb aug. 17-ig. Lakásbejelentések aug 16-ig. Közelebbi felvilágosítást nyújt a tiszteletbeli képviselő Guhrauer Ottó igazgató, Budapest, VI., Teréz­ körút 46. 1. emelet 2. Telefon : Automata 239—81. Hivatalos idő 9-3-ig es a LEIPZIGER MESSANIT, LEIPZIG.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék