Budapesti Hírlap, 1929. december (49. évfolyam, 274–296. szám)

1929-12-28 / 295. szám

4 Tóth János temetése Nagy gyász­pompából, a kormányzó és a közélet ve­zető tagjainak jelenlétében temették el karácsony dél­utánján az OFB elnökét. Tóth János v. b. t.1., volt belügyminiszter, az Országos Földbirtokrendező Bíróság elnö­két az igazságügyminisztérium előcsarnokából temették el. A gyászdrapériás csarnokban a ravatalnál a gyászolók százai jelentek meg, s eljött a temetésre Horthy Miklós, Magyar­­ország kormányzója is. A felsőház küldöttsé­gét Juhász Andor, a Kúria elnöke vezette, a képviselőház tagjait Karafiáth Jenő. Részt­­vett a temetésen Zsitvay Tibor igazságügym­­aiszter, Almásy László, a képviselőház elnöke, Pap József, Lar­inovics Endre, Némethy Ká­roly v. k. t. t., Kiss Ernő és Lázár Ferenc felsőházi tagok, Karafiáth Jenő és Kuna P. András országgyűlési képviselők, Ráth Zsig­­m­ond, a Kúria ny. másodelnöke, Degré Mik­lós, a budapesti királyi ítélőtábla elnöke, Bott­lik István báró, Csécsi Nagy Miklós altábor­nagy, Ángyán Béla és Darányi Kálmán ál­lamtitkárok, a belügyminisztérium képvisele­tében Sass Elemér osztálytanácsos, Tigrán Gá­bor v. belügyminiszter, valamint az Országos Földbirtokrendező Bíróság összes bíró-tagsai és személyzete s az igazságü­gyminisztérium­­tisztviselői kara. A ravatal jobboldalán a kormányzó, mel­lette kétoldalt Zsitvay Tibor igazságügymi­niszter és Juhász Andor kúriai elnök állott. Az Operaház énekkara gyászdalokat énekelt, majd Ravasz László mondott meghatott han­gon gyászbeszédet. Kiemelte az elhunyt tős­gyökeres magyarságát, közéleti tisztaságát és puritánságát, gerinces politikai mivoltát, így fejezte be beszédét: Magyar ember volt, igaz ember volt és jó ember volt, akinek elveszté­sén a csonka­ magyarság mérhetetlen nagy gyászt érez. Börcsök Andor, az OFB másodéinak­ az OFB nevében mondott búcsúztatót, méltatta Tóth János politikai érdemeit és ismertette azt a nagy munkát, amelynek során az OFB elhunyt elnökének működése alatt a­­­bíróság közel egymillió hold földet használt föl a törvényhozás által közérdekűnek jel­zett földbirtokpolitikai célok megvalósítá­sára. Ezután Bottlik István báró országgyű­lési képviselő a régi 48-as és függetlenségi képviselőtársak nevében vett búcsút Tóth Jánostól, aki a pártnak hosszú időn át el­nöke volt. — Emlékeik ébrednek föl bennem e ko­porsónál, — mondotta Bottlik báró a többi között — harcok, győzelmek, és vereségek­­emlékei. De nincs egyetlen emlékem sem, melyben a Te alakodat nem látnám, hango­dat ne hallanám, mert függetlenségi harcot nélküled elképzelni nem lehetett. Pártunk nincs többé, de él az eszme, melyben terem­tődött és most a nemzetet még súlyosabb feladatok elé állítja, mint aminő pártunk­nak osztályrészül jutott. És ez az eszme, melynek utolsó pillanatodig­ rajongója vol­tál és melynek megtestesítője Magyarország kormányzója, koporsód felett áll: ez az eszme meghajtja, előtted lobogóját, mert Te ennek az eszmének nagy és önzetlen kato­nája voltál. A gyászbeszédeik elhangzása után Horthy Miklós kormányzó személyesen is kifejezte részvétét a családtagoknak s aztán eltávo­zott. A koporsót pedig nagy tömeg kísérte ki a kerepesi temetőbe, ahol Török Ferenc mezőtúri református esperes a nagykunok, Vadász Károly dr. főjegyző pedig Szolnok vármegye nevében mondott búcsúbeszédet. A részvét Az elhunyt vejéhez, Rá­cz János volt kép­viselőhöz a kormányzó, a kabinetiroda út­ján a következő részvéttáviratot küldte: Kormányzó Úr őfő­ méltósága a legnagyobb sajnálattal értesült Tóth János őexcellenciá­jának elhúnytáról és megemlékezve a meg­boldogultnak közéleti működésével szerzett kiváló érdemeiről, benső részvétét nyilvánítja a gyászoló családnak a fájdalmas veszteség felett. . Vértesy,­­Részvéttáviratot küldött: József kir. herceg és Auguszta kir. hercegasszony, Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnök, Apponyi Albert gróf, Wlassics Gyula báró, a felsőház elnöke, Almásy László, a képviselőház elnöke, Puhl Endre, a képviselőház alelnöke, Zsitvay Ti­bor igazságügyminiszter, Scitovszky Béla bel­ügyminiszter, Wekerle Sándor pénzügymi­niszter, Mayer János földművelésügyi minisz­ter, Karafiáth Jenő, a képviselőház háznagya, Darányi Kálmán államtitkár, Rakovszky Iván, Preszly Elemér főispán, Hegedűs Lóránt s ezenkívül a politikai és társadalmi élet, a bí­rói világ számos előkelő tagja fejezte ki rész­vétét a családtagoknak. kabinetirodai főnök. B . H. 1929. d­ecember 28. nonfat Miért sincs lírikusa a Balatonnak? Hogyan lehetséges az, hogy magyar költő nem vette lantjára a Balatont? Nem volt ma­gyar poéta, aki áttekintve Fonyódról a zalai partokra, Fonyódról, ahonnan egyszerre lehet látni a Föld gyermekkorának tündéries játé­kát: a ravatalos Badacsonyt, a lomha Szent­­györgyöt, a csúcsos-kúpos gulácsi és tóti he­gyeket, a szögletes Szigligetet és a reszelős Cso­báncot — e pillanat fölséges érzelmét meg­énekelte volna? A Balaton színeinek játékát, amelyhez képest a barcelonai fontsime lumi­­neuse kétvilágcsodálta káprázatos fordulatai, a Boulvard des Italiens misztikus vörös-kék színei s a Friedrichs-Strasse előkelő fehér transparensei — mily hiú erőlködés. Hát nem született magyar költő, aki megénekelte volna Badacsony csöndjét? Valóban nem. Mi ennek az oka? Eötvös Károly talán azt mondaná, hogy ez a dunántúli ember természetéből folyik. Is­merjük neki és Rákosi Jenőnek a „Dunán­túli koponyák“ című elméletét. Eszerint a Dunántúl híján a forró magyar pusztának vagy az égbenyúló zord Tátrának és az erdélyi havasoknak, a végleteket sose ismerte. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos — treintük — nem lehettek dunántúliak. Dunántúlon szertelensé­gek nincsenek. A Balatont se énekelhette volna meg tehát egy második Petőfi a magyar Alföld forró rajongásával Dunántúl termelte ki Deák Ferencet s Kerkápolyi Károlyt a politikának, a Kisfaludyakat és a Vörösmar­­tyakat a költészetnek. Ne csodálkozzunk tehát — szinte halljuk az öreg vajdát — ha a Bala­­tonak Petőfije nincs. Igaza van-e, nincs-e Eötvös Károlynak — bajos volna ezt eldön­teni. Az éppen most ünnepelt Péterfy Jenő szerint olyan volna ez után kaparászni, mint a Szahara-sivatagban a számom után az oroszlánok nyomdokait kutatni És nem is egészen áll Itt van mindjárt Berzsenyi aki lírikus volt, még pedig a javá­ból, sőt a legjavából és azt se lehet mondani, hogy a balatoni tájak szépségei ne inspirál­ták volna. Sőt, ha nem is maga a Balaton tükre, éppen Badacsony és barátai A hegyboltozalm néma homály borong. NektárVírusain nem mosolyg a gerezd. Itt nem rég az öröm víg dala harsogott Most minden szomorú s kihalt. Ez Badacsony!­ A késő őszi, borongós Ba­dacsony. Azok a boltozatok ezek, amelyeken Berzsenyi hálátlan magyarjai később a fájó sebeket ütötték Mikor Kemenesaljáról, Rábasömjénből el­költözött Somogyba, visszapillant e gyönyörű tájra s így sóhajt fel: Messze sötétedik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdejét Szülőföldem képedet: Megállók mégegyszer s reá visszanézek. Ti kékeid halmok! Gyönyörű vidékek! Vegyétek bús könnyemet. Hol van azóta, a Ság teteje!? Leskalpolták. De maga a Balaton árva gyermeke Berzsenyi­nek is. Kisfaludy Sándor a Dunántúl tipikus líri­kusa volt és hozzá oly hévvel s tűzzel énekelte meg a balatonvidéki Lizáját, hogy Petrarca óta szinte páratlan a szerelmes verseknek ama özöne, amellyel Himfy dalaiban imádottját elárasztotta. Énekei ő is a Nagy-Somló kalap­járól, Tátika homlokáról s persze a szirtes Badacsonyról, amelyiknek végzetes szüretjén Szegedy Róza megbabonázta. Badacsonynak szüretjéhem­és rám nékem mulatnom, S ízes édes gerezdjében Kéjre válogathatnom; S a szép ■hegynek pompa járt el Eltelvén egy sas szárnyával, Mély ott lebeg tetején, Szeretek fell­ mgni én. Mérhetetlen száma azoknak a költői képek­nek, amelyeket buja képzelete kitermel, ha látja a tenger végtelenét, amikor hallja a pa­tak zuhogását, a csermely csobogását, az erdő szarvasának törtetését, a tölgyek zúgását... de a Balatonról, amelyiknek a partján negy­ven eztendőn keresztül élt boldogan, anekdo­­tázott, kocsikázott, szüretelt, mókázott s néha­napján kicsordult a sáv,­s mámoros lett az öreg költő szép feje, a Balatonról — hallgat és hallgat. Mintha nem is volna. Regéiben is, Szigligetben, a Csobáncban, a Tátikában, a Somlóban és a többi húsz vagy harminc balatoni regéjében. Ezek az ismert kedves sorok is, amelyek hallatára annyi me­legség árad szivünkhöz: „Ülj mellém a kan­dallóhoz, fel van szítva melege, Csobánc vár­ról édes-kedves, im! halljad egy agg rege.“ és tovább: „Múlt szüretkor Badacsonyon, ezt múzsámtól vettem én, egykor mikor magam bolygok, a hegy szirtes tetején“ — Csobánc várról írott, ma már bizony egy kissé unal­mas és divatjármukt regéjéből való. Vörösmarty is dunátúli ember volt, Bala­­tonfüredre gyakran járt, de balatoni költe­ménye nincs. Volt tehát és van a Dunántúl­nak nagy lírikusa, csak éppen olyan nincs, aki a Balatont énekelte volna meg. A tihanyi visszhang — az már más. Írt róla Vörösmarty egy kis epigrammát, aminek utolsó sorát ma is sokan ismerik: „Mit tehetett a lány — hall­­gató és szerető.“ Ezt bizony ma is megteszi. Petőfi sose járt a Balatonon. A Dunántúlon egyáltalában keveset fordult meg, inkább gyer­mek- és diákkorában. Ha ő látta volna a Balaton háborgását vagy rajta a nap lemen­tét... talán lett volna a Balatonnak költője. Talán. Ki tudja. Prózába írt költemény az, amikor Jókai le­írja ,,Aranyemberé“-ben a téli Balatont. Egy­általán, mintha a balatoni tájak és magának a Balatonnak a szépségei a verses formáktól a prózákba menekültek volna. Herczeg Ferenc Balatoni regéje is csupa poézis. Sió és sellői a Balaton tündérei kavar­ják össze a pajzán Mátyás badacsonyparti kalandját Benigna várasszonnyal s a török­verő Kinizsivel. Ez a bájos színdarab ősszel játszik, amikor magános jávorszarvas bőg a berekben, már hull a lomb és holnap éjjel zuzmarás lesz a levegő. Az ezüstfürtös októ­ber ez, amelyik „aranyfürtű májusról álmo­dik“. Ilyenkor szólal meg „a nótafa“ és mu­zsikálni kezd, de nem máskor, csak szüret­kor... amikor a mustszagtól kitüzesedik a levegő. Östör József. A mentők kérése Budapest közönségéh­ez A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület 1929-ben 50.000 esetben nyújtott segítsé­get, 4000-re­ több esetben, mint 1928-ban. Az 50.000 eset közül 1800 vett öngyilkos­ság, 27.000 baleset, a többi betegszállítás. Mennyi bajt, mennyi szomorúságot fe­jeznek ki ezek a számok! És mindezen ba­joknál ott volt a Budapesti önkéntes Mentőegyesület, enyhülést, vigaszt hozva mindenhová. Éjjel-nappal készen álltak az autói és ha szólt a telefon csengője, nem kérdezték, ki a beteg, gazdag-e, vagy szegény? Elég az, hogy baj van és már rohant a segítő csapat, vitte a vigaszt és segítséget. Ennek a szép, nemes célú, külföldön is jóhírű egyesületnek évi kiadása megha­ladja a 300.000 pengőt. Az összegnek csak elenyészően csekély része állami segély és városi támogatás, a többi a közönség szil­veszteri adományaiból gyűl össze. A kö­zönség szeretete, a közönség jósága tartja fenn tehát egyesületünket, amelynek aztán hűséges szolgálatában is áll. A szeretetadományok legnagyobb része a szilveszteri gyűjtés alkalmával érkezik be. Az év végén és az új év elején derék házfelügyelőink széthordják gyűjtőívein­­ket és ingyen, ellenszolgálat nélkül, be­küldik nekünk az adományokat. A gyűj­tés egész összege az egyesületnek jut, mert hisz költségeink a gyűjtés alkalmá­val nincsenek. Az így begyűlt összeget pedig lelkiismeretesen és becsületesen használjuk fel és vigyázunk arra, hogy a nagyközönség adományai szigorúan arra a célra használtassanak fel, melyre azokat szánta! A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület nagyon kéri Budapest főváros közönségét, hogy támogassa az egyesület szilveszteri gyűjtését és segítse meg házfelügyelőink derék munkáját. Mi tudjuk, hogy a mai nehéz viszonyok között mindenkinek nagyon nehezére esik az adakozás, de mégis kérünk mindenkit, hogy ne feledkezzen meg rólunk. A gaz­dag adjon többet, a szegény csak valamit, de fogadja mindenki szeretetébe és jósá­gába azt az egyesületet, amely mindenkié — a gazdagé és szegényé — és mindenki­nek szolgálatára siet, aki segítségre szorul. A BUDAPESTI ÖNKÉNTES MENTŐEGYESÜLET SCHURMAN VISSZAVONUL BERLIN, dec. 27. (Wolff.) A sajtóban megjelent közlemé­nyeik megerősítéséül az amerikai nagykövet­ség közli hogy Schurman dr. berlini ame­rikai nagykövet beadta a lemondását és Hoo­ver elnök a lemondást elfogadta. A nagykö­vet már hosszabb idő óta foglalkozott a le­mondás gondolatával. Családja már szeptem­ber óta visszatért nyugati otthonába. A nagy­­követ január folyamán,­ Netwyorkba szándé­kozik visszaérni Goromba volt-e Litvinov? PÁRIZS, dec. 26. ] A román jegyzék az orosz-kínai konfliktus ügyében, mint ismeretes, diplomáciai nehézsé­geket okozott, miután Litvinov a jegyzéket állítólag sértő módon adta vissza Herbette moszkvai francia nagykövetnek, aki a román kormány megbízásából vállalkozott a jegyzék átadására. A párizsi lapok szerint Herbette e miatt megszakított manden személyes érintke­zést Litvimovval s a közeljövőben jelentéstétel céljából Párizsba érkezik. Egyes lapok azt hi­szik, hogy Herbette már nem is tér vissza Moszkvába. A Quai d’Orsay ezzel szemben cáfolja mind­ezeket a híreszteléseket és hivatalos kommüni­kéjében hangoztatja, hogy Herbette nagykövet csupán közvetítőszerepet játszott Románia és Oroszország között. Az incidens kizárólag a román-orosz viszonyt, nem pedig a francia­orosz viszonyt érinti Megkezdik a Tabán építését A fővárosi Közmunkák Tanácsa jövő évi programmjába fölvette a Tabán rendezését is, amelyet reális alapokra óhajt fektetni és foko­zatosan fog megvalósítani Elsőnek a Döbren­­tei­ tértől a Szent János­ térig terjedő útvonal beépítését határozták el Az útvonal beépíté­sének semmi akadálya nincs, mert az ott fekvő telkek részint a Közmunkatanács, részint pe­dig a főváros tulajdonai. A kora tavasszal, amint az időjárás megengedi, megkezdik az építkezést. Úgy tervezik, hogy hatalmas bér­palotákat emelnek a főútvonal mentén. A Közmunkatanács véleménye szerint már az építkezés fellendítése szempontjából is szükséges, hogy a főforgalmi útvonalon lévő értékes területek beépíthetők legyenek. Ez az építkezés remélhetőleg fejlesztő hatással lesz a Tabán felső részeinek rendezésére és épít­kezésére is. A Tabán rendezésének és beépítésének má­sodik fázisaként azt tervezik, hogy a Döbren­­tei­ térről a Hegyalja­ utcáig vonuló szerpentin­­utat építenek ki, amely minden irányú közle­kedési forgalom számára alkalmas lesz. Szerencsétlenségeit a tengeren A kettős karácsonyi ünnepen ismét nagy­számú hajószerencsétlenség történt. Bayonet közelében elsüllyedt az Asland norvég hajó. Huszonnégy főnyi személyzete a vízbe fúlt. A csütörtökre virradó éjjel a bolgár flotta legnagyobb hajója, az SS. Várna, összeüt­között a Márvány-tengeren egy görög hajó­val és pillanatok alatt elsüllyedt. Huszonöt­főnyi legénységét azonban sikerült meg­menteni. A Dollar Line President Van Bu­ren nevű hajója Simgaporéban kigyulladt. Gummi rakománya megsemmisült. Utasait lá­ta­józták. Csütörtökön a Norddeutscher Lloyd hajója, az SS. Orinoco kigyulladt a ham­burgi kikötőben és mire oltáshoz láttak, tel­jesen leégett. Gyilkolt a kis cserkész Egy kis amerikai cserkész gyil­kossága az amerikai bíróság előtt NEWYORK, dec. 26. Egy tízéves cserkészfiúról sokat beszélnek és írnak az utóbbi napokban Newyorkban. Raymond Kugler cserkészgyerek édesanyja gyilkossággal vádoltan állott az esküdtszék előtt. A vádirat szerint az asszony meggyil­kolta barátját, egy Studeman nevű matrózt. Az asszony beismerte, hogy ő követte el a gyil­kosságot s így a halálos ítélet bizonyosnak látszott. A főtárgyaláson azonban egyszerre csak jelentkezett az asszony tízéves Raymond fia, aki előadta, hogy ő gyilkolta meg a mat­rózt és a magával hozott cserkészkésével mind­járt meg is mutatta, hogyan ölte meg két nyakszúrással áldozatát, aki udvarukban meg­fenyegette édesapját. Cserkészesküjére hivat­kozva kérte a bíróságot, hogy őt ítéljék el és ne édesanyját. A bíróság tényleg meg is szün­tette az eljárást az anya ellen, sőt a cserkész­gyerek ellen is, mert bebizonyosodott, hogy önvédelemből használta kését. A cserkészgye­­rek nagy bátorsága és vakmerősége az ameri­kai közönség körében sok barátot szerzett a gyereknek.

Next