Budapesti Hírlap, 1930. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

L. évfolyam 26. szám Szombat, február 1 Budapest, 1930 mindennap felsts kivételével. Elő- , fizetési árak: egy hóra 4 pen­gő, negyedévre 10 pengő 80 fill.­ Külföldra ex elő fizet~a­­sótszerea. Welelős szerkesztő: SURÁNYI MIKLÓS Szerkesztőség 6a kiadó­hivatal : YHL kerület, József-körút 5. Telefon­­szám: József 444—04- től József 444 - 09-ig, Levélcím: Budapest, 4. L’ostafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.­X. Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC ­C AZ ÖRÖKBÉKÉÉI Irta vitéz Moór Gyula egyetemi tanár Az emberiség egyik legszebb,­­ legra­gyogóbb álma : az örök béke utópiája. Napjainkban ez­­ az álom mintha a n­egválasztás útjára lép­et­t volna; úgy'' látszik, mintha elvesztette volna utó­pisztikus, jellegét, hogy a nemzetközi po­litika reális céljává váljon. Az 1928 aug. 27-ban­ Párizsban létrejött Kelloggt szer­­zőődés formálisan eltiltja a háborút, é s ki­mondj­a,­hogy bármiféle nemzetközi, vi­szály­­megoldására csupán békés, eszközö­ket szabad alkalmazni. Ha elfogadjuk is ennek a szerződésnek­ azt az­­értelmezését, hogy a védekezés jogáról való lemondást természetszerűleg nem követelheti, s ek­­ként csupán a támadó háborúk feltétlen tilalmát foglalja magában, akkor is en­nek a­ szerződésnek a­ megvalósulása­­egy­értelmű volna az örök béke napjának a felvirradásával, mert hiszen ahol táma­dás nincsen, ott nem is kell védekezni. A világbéke biztosítását szolgálja továbbá a napjainkban Londonban ülésező flotta- igszorelási konferencia is, amelynek meg­nyitásakor az angol király aranyrádión hirdette a világnak, hogy soha többé nem szabad, megtörténnie, annak, hogy megis­métlődhessék a háború borzalmas tragé­diája. " A béketörekvésekben és a­­ békevágy hangoztatásában tehát nincs hiány, s a hivő lélek a­ legvérmesebb remények ké­­pét rajzolhatja meg az emberiség jövőbeli fejlődésének a képe gyanánt. A baj csak az,­ hogy a béke vágy erőssége rendszerint nem a békeálapot szilárdságát szokta jel­lemezni, hanem többnyire csupán annak a jele, hogy a béke ügye a valóságban nagyon is gyenge lábon áll. A békevágy­­gyak­úgy vagyunk, mint az egészség­­utáni­­ vágyódással. Amikor az egészség hiányzik, akkor vágyódunk utána a leg­jobban, a legintenzívebben. Napjaink bé­­ketörekvései is biztos szimptómái annak, hogy a szenvedő emberiség nem heverte ki még a háború nyomorúságait, s hogy a jelen ideges, háborús veszélyekkel telí­tett atmoszférájában a jövő­­háborúinak lidércnyomása gyötri. Kétségkívül sok­kal jobb volna, ha a valódi béke korsza­kát élnék, s ha nem volna szükség a ma divatos pacifizmusára. A béke kérdésének azonban még egy nagyobb bökkenője is van, ami alkalmas arra, hogy ennek a divatos pacifizmusnak rózsás illúzióit kíméletlenül szétfoszlassa: az az igazság tudniillik, hogy se az örök békét­, se semmiféle tartós békét nem le­het hatékonyan biztosítani. .Szembeszökő módon bizonyítja ezt­ a híres Kellogg­­sferlődés sorsa. Ez a széplelkű szerződés nemes egyszerűséggel megtiltja a hábo­rúskodást, nem tartalmaz azonban semmi komoly intézkedést arra az esetre, ha va­lamely állam megszegné a szerződést és háborút viselne. Erre az­ igen könnyen bekövetkezhető esetre csupán az a ren­delkezés foglaltatik ebben a nagy port felvert szerződésben, hogy az az állam­, amely a tilalom el­lenébe háborút viselne, megfosztja magát a szerződés előnyeitől. Azt, hogy a szerződésszegő állam még előnyökben is részesedjék, igazán, nem mondhatta ki a szerződés, a szerződéssze­gés megakadályozására pedig nem tudott semmiféle alkalmas eszközt megjelölni. Úgy, hogy a most folyó londoni leszere­lési konferencián teljes rezignációval kel­lett a nemes MacDonaldnak is megállapí­tania, hogy mérlegeltek minden lehetsé­ges eszközt arra vonatkozólag, hogy mi­ként lehetne a béke esetleges megzavaróit felelősségre vonni, de egyelőre nem talál­tak teljes garanciákat a­ népek biztonsá­gának a megóvására. Hozzátehetjük, hogy hiába is keres­nék, ilyen teljes garanciákat nem is fog­nak, mert nem is lehet találni Saint-Pierre abbé, aki több mint kétszáz év előtt már­ a, Kellogg-szerződéshez teljesen ha­sonló béke­tervezetet dolgozott ki, amely­ben a Kellogg-szerződés lényeges rendel­kezései ■ szinte szó szerint feltalálhatók, felvette tervezetébe azt a rendelkezést is, hogy ha valamelyik fél a szerződést meg­szegi, akkor a „Nagy Szövetség“ fegyve­resen fog ellene fellépni. Valóban a Kellogg-szerződést is­­ csak ilyen módon lehetne hatékonyan biztosítani; azt az államot, amely a szerződés­ ellenére hábo­rúba kezdi fegyveres­ erővel,is meg kellene a háború folytatásában akadályozni. A szerződésnek tehát ki kellene mondania azt, hogy a szerződő államok kötelesek szükség esetén a szerződésszegővel szem­ben háborút viselni. Azonban kimond­­hatja-e ezt az elvet egy olyan szerződés, amely éppen a háborút akarja eltiltani? Eltiltani a háborút, s ezért kötelezővé terni, a háborút, nem jelenti-e ez a leg­élesebb logikai elentmondást? És nem értelemnélküli-e olyan törekvés, amely szembeszökő logikai ellenmondást rejt magában? Az emberi társadalomnak a történelem medrében lefolyó élete nemcsak szellemi, de testi erőknek is az­ érvényesülése. Min­den olyan társadalmi törekvésnek, amely a külső világban érvényesülni akar, ele­gendő erővel kell ezért bírnia ahhoz, hogy a szellemi és fizikai erőknek azon a nagy színpadán, amelyet világtörténelemnek nevezünk, diadalmasan megállhassa a he­lyét. Minden ilyen társadalmi törekvés­nek, minden il­yen történeti mozgalomnak, s így az örök békére irányuló­ törekvés­nek is, elegendő fizikai erővel is kell te­hát rendelkeznie, hogy magát a Misvilág­ban várható fizikai támadásokkal szem­ben is megvédelmezhesse. Más szavakkal ez azt teszi, hogy a békét szükség esetén háborúval is ,meg , kell, védelmezni. De nem belső ellenmondással teljes fogalom-e a békéért vívott háború, vagy a háború­val védett béke gondolata? Minthogy a háborúval szemben haté­konyan csak háborúval lehetne fellépni, azért a háborút nem is lehet teljesen ki­küszöbölni. Minthogy a békét hatékonyan csak háborúval lehetne biztosítani, azért a békét nem is lehet szilárdan biztosítani. Volna ugyan még egy útja az örök béke megvalósulásának: az emberiség er­kölcsi nevelése, az igazságosság és az er­kölcs földi országának, — amely­ a béke országa is volna — a valósággá válása. Ha az emberek lelkét annyira áthatná a felebaráti szeretet etikai elve, hogy azt a fizikai erőt, amellyel testi szervezetük­nél fogva rendelkeznek, sohasem fordí­tanák egymás ellen, ha a népek lelkét annyira áthatná az igazságosságra való törekvés, hogy borzalommal utasítanák el maguktól a háborús erőszak gondola­tát, készen arra, hogy minden igazságos követelést önkéntes örömmel teljesítse­nek, akkor bizonyára a háború felett is meg lehetne húzni a lélekharangot, bár kétségtelen, hogy az igazságosságnak, a szabadságnak és a békének ezt a fényes földi birodalmát is meg kellene védel­mezni egyesek vagy­ egyes népek esetleges erőszakos támadása ellen. Sajnos azonban, hogy a tökéletesség­nek ez a nagyszerű birodalma nem az emberi gyarlóságok földjén terem. Meg­mondatott: „Az én országom nem e vi­lágról való.“ Az emberiség gyönyörű eszményképeihez, — még pedig mennél szebbek, annál inkább, — hozzá fűződik az a tragikus vonás, hogy utópiák csupán, s csak álmok. . A magyar gazdasági élet elismerése ligáért Bethlen és a kormány tagjai a Lloyd Társulat vacsoráján • Hága után elérkezett a nagystílű gazdasági politika ideje A Pesti Loyd Társulat elnöksége Bethlen István gróf miniszterelnök tiszteletére ma este nyolc óraikor a társulat saját palotája dísztermében, ünnepi vacsorát rendezett. A vacsorán közéletünk számos kiválósága vett részt A miniszterelnököt, aki nyolc óra után néhány perccel érkezett a palotába, Köhner Adolf és Vészi József fogadta. A miniszter­­elnök ez alkalommal viselte először a kor­mányzó által legutóbb adományozott magyar érdemkereszt­et. Ak­­kor a terembe lépett, a megjelentek lelkesen éljenezték. Az asztalton, Bethlen István gróf minisz­terelnöktől jobbra Alm­ásy László, Székely Ferenc, Wekerle Sándor, Egry Aurél, Har­kányi János báró, Pekár Gyula, Szabóky Alajos, Fleissig Sándor, Mutsch­enbacher Emil, Dréhr Imre, Tolnay Kornél, Schober Béla, bárcziházi Bárczy István, levddi vitéz Kozm­a Miklós, balra pedig Köhner Adolf báró, Wlassics Gyula báró dr., Klebelsberg Kunó gróf, Taeiss Fülöp, Zsitvay Tibor, Domony Móric, Beöthy László, Fellner Hen­rik, Széchenyi Bertalan, Khuen-Héderváry­ Sándor gróf, Darányi Kálmán, Kállay Mik­lós, Samarjay Lajos, Bezegh-Huszogh Mik­lós, Csáky István gróf,Szudy Elemér és Éber Antal foglaltak helyet. A miniszterelnökkel szemben Bod János ült, akitől jobbra Vészi József, Walkó Lajos, Beck Marcel báró, Scitovszk­y Béla, Chorin Ferenc, Gömbös Gyula, Belatiny Arthur, Prónay György báró, Vida Jenő, Sztranyamszky Sándor, Bemm­­garten Nándor és Örffy Imre, balra pedig Emey Károly, Mayer János, Végh­ Károly, Berzeviczy Albert­, Grats Gusztáv, Alter Ró­bert, Korányi Frigyes báró, Frey Kálmán,­­Ángyán Béla és Bródy-N­arrach Tihamér helyezkedett el. Megjelent továbbá Fenyő Miksa, Pásztor Miksa, Márkus Miksa, Laskay Dénes, Ullmann György báró, Ágai Béla, Paul Iván és politikai és gazdasági életünk számos kiválósága. A vacsora után Köhner Adolf báró, a Pesti Lloyd Társulat elnöke a kormányzót köszöntötte fel elsőnek. Utána Egry Aurél szólalt fel. Egry Aurél — Bethlenről, a jogászról A hágai megállapodásnak politikai megíté­lésében az az érzésem, hogy ,'idola törni a est azzal a beszéddel, melyet a képviselőház ellenzéki padsorairól tegnap Apponyi Albert gróf mondott el. Ilyen körülmények között számomra nem marad más hátra, mint annak a vitatlan ténynek a megállapítása, hogy a hágai megállapodások Magyarországnak a há­ború után való történetében mérföldkövet­­je­lentenek. M mert levették rólunk államgazdasági vonatkozásban Trianon béklyóit, mert bekap­csolták megfogyatkozott országunkat az euró­pai nemzetek g­azdasági szuverenitás dolgában egyenrangú koncertjébe és így megszüntették azt a szégyenletes és nyomasztó állapotot, hogy államgazdaságunk minden megmozdulá­sánál annak a veszélynek legyünk kitéve, hogy azt esetleg csak megzsaroltat­ás árán hajthat­juk végre. — Amikor az­ ember mérföldkőhöz ér, fel­tett. Ennek az útnak elejét az én megítélésem szerint ott kell látni, amellyel Bethlen István tínt ott kell látni, amellyel Bethlen" István gróf aktív tevékenykedése ennek az ország­nak szolgálatában " megkezdődött. Ez pedig nem kormányra jutásának napja.­­ Állítom. Ára 16 fillér hogy ettől az időponttól kezdve, tehát közel tizenegy esztendeje, mindaz,­ami Magyaror­szágnak és a magyar nemzetnek talpraállítása irányában történt, lényegében — a kor­mányzó úr őfőméltóságával együtt —­ Bethlen István legszijárabb műve volt.­Nem ilyen , köz­­kézen fekvő azonban Bethlen Istvánnak ,1919- től kormányrajutásáig való tevékenysége. Ez­után közvetlen tapasztalatai alapján ismer­tette azt a tevékenységet, melyet Bethlen­­Ist­­ván gróf a kommunizmus idején Bécsben ki­fejtett. — Megközelítő képet sem lehet alkotni e tevé­kenységről, ha ez ember a körülményekéit né­mileg nem ismeri. Bécsben a talaj­­ majdnem olyan vulkanikus volt, mint Budapesten. Ez annyira ment, hogy a bécsi rendőrség, amely­nek élén — Ausztria és mondhatnám egész Közép-Európa szerencséjére — Schober kancellár állott, emlékezetem szerint hárora­­vagy négy ízben figyelmeztette a magyar ura­­kat, hogy, tanácsos lenne saját biztonságuk­ról gondoskodni. Eh­hez képest Bethlen Ist­ván ismételten volt kénytelen megváltoztatni szállását­. Bethlen István ott ugyanazzal a idegnyugalommal és ugyanazzal a kommandó­­tehetséggel működött, mint később a minisz­terelnöki palotában. Rövidesem kiépítette a diplomáciai és a politikai kapcsolatoknál­ egy bámulatos hálózatát. • Nem volt az az ellenséges diplomáciai misszió,­ amelyhez utat ne talált volna és az őt jellemző éleslátás­sal hamarosan tisztában volt a személyek ér­­tékével, súlyával és megbízhatóságával, ami pedig nem volt könnyű dolog, ha elgondol­juk, hogy milyen vegyes, nagyrészben selej­tes elemek fonarkodnak be egyes, ily ideigle­nes missziókba. Ezután ismerteti a szónok ezt a diplomáciai és politikai szervezetet, to­vábbá ann­ak munkásságát, majd így foly­tat­­ja: — Azért mondottam el ezeket, hogy látni méltóztassanak,­ milyen mértékben volt Beth­len István az, aki már évekkel kors­ányra­­jutása lett, lerakta a nemzet talpraállításá­­nak alapjait és mennyire egyetlen' arcú imé’­­dési pontból, tudni­illik a saját géniuszaiból' kellett ezt végrehajtania. Az, hogy e­zt közel­ről, látnom'adatott, gyökeresítette meg ben­, nem már 1919-től kezdve azt a’ meggyőző­­­­­dést, hogy milyen nagy mértékben ‘ Bethlen­ István az a­­ férfiú, aki' az ország feltárkasó­­tására hivatva van. — A békeszerződés előkészítésénél, majd­ később végrehajtásánál alkalmam volt Bethlen­ István grófot egy olyan oldaláról megismerni,­ amely a bécsi ellenforradalmi időkben nem­­ juthatott előtérbe, tudniillik mint jogászi te­hetséget. Ismételten megesett, hogy részben is­ békeszerződés megalkotására vonatkozó, rész­ben a békeszerződés alkalmazását tárgyaló jo­gászi jellegű kezdeményezésekkel kerestem fel. Ilyenkor mindig bámulatba ejtett a legkompli­káltabb jogi­ kérdésnek villámgyors átérzése által, így, amikor felhívtam figyelmét a Tria­non mostani 250. cikkére­ — a bírósági hatás­kört tárgyazó bekezdés hijján — szó szerint azonos 267. cikkre azzal, hogy a békeszerződés gazdasági rendelkezéseiben minden igyekeze­tünket koncentráljuk arra, hogy megkapjuk a Vegyes Döntőbírósághoz való utat. Túlzás nél­kül ,mondom, hogy három percnél tovább nem tartott, hogy Bethlen István­­gróf ,ennek,­­a fontosságát teljes mértékben átértette ,és a gondolatot magáévá tette. Számos más esetben, amelyekben a békeszerződés szakaszainak ér­­telmezéséről volt szó, például arról, hogy a 250. szakasz nem csupán a szerződés életbe­lépéséig történt elvételeket, hanem a későb­bieket is reklamálhatjuk, másodpercek alatt értette át az első pillantásra igen bonyolult jogi helyzetet, holott szakszerű jogászokkal órákig kellett vitatkozni, hogy­­ erre az ered­ményre — és gyakran akkor is csak tétován, — eljussanak. Bethlen gróf ezen képességének köszönhető — a diplomáciai mellett — az, hogy a békeszerződési matériában az övé az oroszlánrész. — Éppen csak megemlíteni kívánom az állami­­pénzügyi konszolidációt, amelynek Genfben és Párizsban való rendkívüli nehéz­ségeit nem tudja értékelni más, mint, aki ezt az atmoszférát jól ismeri. Ezekhez sorakozik — egyebeket mellőzve —m­ost a hágai mű­, amelynek részleteiről annál könnyebben lehet­nek eltérőek a vélemények, mert ezek a­ rész­letek még megállapítva sincsenek, amelyről azonban politikailag lehetetlen el nem ismerni, hogy Magyarországnak a rocarnói atmoszfé­rába való bekapcsolódását jelentik.­­ Hiába mondják a nyűgösködők és­ az örökké kritikusok, hogy e feletti megelégedé­sünket kifejezni taktikailag, diplomáciáikig helytelen. Lehet, hogy Párizsban még erős har-

Next