Budapesti Hírlap, 1930. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-01 / 26. szám
L. évfolyam 26. szám Szombat, február 1 Budapest, 1930 mindennap felsts kivételével. Elő- , fizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fill. Külföldra ex elő fizet~asótszerea. Welelős szerkesztő: SURÁNYI MIKLÓS Szerkesztőség 6a kiadóhivatal : YHL kerület, József-körút 5. Telefonszám: József 444—04- től József 444 - 09-ig, Levélcím: Budapest, 4. L’ostafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.X. Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC C AZ ÖRÖKBÉKÉÉI Irta vitéz Moór Gyula egyetemi tanár Az emberiség egyik legszebb, legragyogóbb álma : az örök béke utópiája. Napjainkban ez az álom mintha a negválasztás útjára lépett volna; úgy'' látszik, mintha elvesztette volna utópisztikus, jellegét, hogy a nemzetközi politika reális céljává váljon. Az 1928 aug. 27-ban Párizsban létrejött Kelloggt szerzőődés formálisan eltiltja a háborút, é s kimondja,hogy bármiféle nemzetközi, viszálymegoldására csupán békés, eszközöket szabad alkalmazni. Ha elfogadjuk is ennek a szerződésnek azt azértelmezését, hogy a védekezés jogáról való lemondást természetszerűleg nem követelheti, s ekként csupán a támadó háborúk feltétlen tilalmát foglalja magában, akkor is ennek a szerződésnek a megvalósulásaegyértelmű volna az örök béke napjának a felvirradásával, mert hiszen ahol támadás nincsen, ott nem is kell védekezni. A világbéke biztosítását szolgálja továbbá a napjainkban Londonban ülésező flotta- igszorelási konferencia is, amelynek megnyitásakor az angol király aranyrádión hirdette a világnak, hogy soha többé nem szabad, megtörténnie, annak, hogy megismétlődhessék a háború borzalmas tragédiája. " A béketörekvésekben és a békevágy hangoztatásában tehát nincs hiány, s a hivő lélek a legvérmesebb remények képét rajzolhatja meg az emberiség jövőbeli fejlődésének a képe gyanánt. A baj csak az, hogy a béke vágy erőssége rendszerint nem a békeálapot szilárdságát szokta jellemezni, hanem többnyire csupán annak a jele, hogy a béke ügye a valóságban nagyon is gyenge lábon áll. A békevágygyakúgy vagyunk, mint az egészségutáni vágyódással. Amikor az egészség hiányzik, akkor vágyódunk utána a legjobban, a legintenzívebben. Napjaink béketörekvései is biztos szimptómái annak, hogy a szenvedő emberiség nem heverte ki még a háború nyomorúságait, s hogy a jelen ideges, háborús veszélyekkel telített atmoszférájában a jövőháborúinak lidércnyomása gyötri. Kétségkívül sokkal jobb volna, ha a valódi béke korszakát élnék, s ha nem volna szükség a ma divatos pacifizmusára. A béke kérdésének azonban még egy nagyobb bökkenője is van, ami alkalmas arra, hogy ennek a divatos pacifizmusnak rózsás illúzióit kíméletlenül szétfoszlassa: az az igazság tudniillik, hogy se az örök békét, se semmiféle tartós békét nem lehet hatékonyan biztosítani. .Szembeszökő módon bizonyítja ezt a híres Kelloggsferlődés sorsa. Ez a széplelkű szerződés nemes egyszerűséggel megtiltja a háborúskodást, nem tartalmaz azonban semmi komoly intézkedést arra az esetre, ha valamely állam megszegné a szerződést és háborút viselne. Erre az igen könnyen bekövetkezhető esetre csupán az a rendelkezés foglaltatik ebben a nagy port felvert szerződésben, hogy az az állam, amely a tilalom ellenébe háborút viselne, megfosztja magát a szerződés előnyeitől. Azt, hogy a szerződésszegő állam még előnyökben is részesedjék, igazán, nem mondhatta ki a szerződés, a szerződésszegés megakadályozására pedig nem tudott semmiféle alkalmas eszközt megjelölni. Úgy, hogy a most folyó londoni leszerelési konferencián teljes rezignációval kellett a nemes MacDonaldnak is megállapítania, hogy mérlegeltek minden lehetséges eszközt arra vonatkozólag, hogy miként lehetne a béke esetleges megzavaróit felelősségre vonni, de egyelőre nem találtak teljes garanciákat a népek biztonságának a megóvására. Hozzátehetjük, hogy hiába is keresnék, ilyen teljes garanciákat nem is fognak, mert nem is lehet találni Saint-Pierre abbé, aki több mint kétszáz év előtt már a, Kellogg-szerződéshez teljesen hasonló béketervezetet dolgozott ki, amelyben a Kellogg-szerződés lényeges rendelkezései ■ szinte szó szerint feltalálhatók, felvette tervezetébe azt a rendelkezést is, hogy ha valamelyik fél a szerződést megszegi, akkor a „Nagy Szövetség“ fegyveresen fog ellene fellépni. Valóban a Kellogg-szerződést is csak ilyen módon lehetne hatékonyan biztosítani; azt az államot, amely a szerződés ellenére háborúba kezdi fegyveres erővel,is meg kellene a háború folytatásában akadályozni. A szerződésnek tehát ki kellene mondania azt, hogy a szerződő államok kötelesek szükség esetén a szerződésszegővel szemben háborút viselni. Azonban kimondhatja-e ezt az elvet egy olyan szerződés, amely éppen a háborút akarja eltiltani? Eltiltani a háborút, s ezért kötelezővé terni, a háborút, nem jelenti-e ez a legélesebb logikai elentmondást? És nem értelemnélküli-e olyan törekvés, amely szembeszökő logikai ellenmondást rejt magában? Az emberi társadalomnak a történelem medrében lefolyó élete nemcsak szellemi, de testi erőknek is az érvényesülése. Minden olyan társadalmi törekvésnek, amely a külső világban érvényesülni akar, elegendő erővel kell ezért bírnia ahhoz, hogy a szellemi és fizikai erőknek azon a nagy színpadán, amelyet világtörténelemnek nevezünk, diadalmasan megállhassa a helyét. Minden ilyen társadalmi törekvésnek, minden ilyen történeti mozgalomnak, s így az örök békére irányuló törekvésnek is, elegendő fizikai erővel is kell tehát rendelkeznie, hogy magát a Misvilágban várható fizikai támadásokkal szemben is megvédelmezhesse. Más szavakkal ez azt teszi, hogy a békét szükség esetén háborúval is ,meg , kell, védelmezni. De nem belső ellenmondással teljes fogalom-e a békéért vívott háború, vagy a háborúval védett béke gondolata? Minthogy a háborúval szemben hatékonyan csak háborúval lehetne fellépni, azért a háborút nem is lehet teljesen kiküszöbölni. Minthogy a békét hatékonyan csak háborúval lehetne biztosítani, azért a békét nem is lehet szilárdan biztosítani. Volna ugyan még egy útja az örök béke megvalósulásának: az emberiség erkölcsi nevelése, az igazságosság és az erkölcs földi országának, — amely a béke országa is volna — a valósággá válása. Ha az emberek lelkét annyira áthatná a felebaráti szeretet etikai elve, hogy azt a fizikai erőt, amellyel testi szervezetüknél fogva rendelkeznek, sohasem fordítanák egymás ellen, ha a népek lelkét annyira áthatná az igazságosságra való törekvés, hogy borzalommal utasítanák el maguktól a háborús erőszak gondolatát, készen arra, hogy minden igazságos követelést önkéntes örömmel teljesítsenek, akkor bizonyára a háború felett is meg lehetne húzni a lélekharangot, bár kétségtelen, hogy az igazságosságnak, a szabadságnak és a békének ezt a fényes földi birodalmát is meg kellene védelmezni egyesek vagy egyes népek esetleges erőszakos támadása ellen. Sajnos azonban, hogy a tökéletességnek ez a nagyszerű birodalma nem az emberi gyarlóságok földjén terem. Megmondatott: „Az én országom nem e világról való.“ Az emberiség gyönyörű eszményképeihez, — még pedig mennél szebbek, annál inkább, — hozzá fűződik az a tragikus vonás, hogy utópiák csupán, s csak álmok. . A magyar gazdasági élet elismerése ligáért Bethlen és a kormány tagjai a Lloyd Társulat vacsoráján • Hága után elérkezett a nagystílű gazdasági politika ideje A Pesti Loyd Társulat elnöksége Bethlen István gróf miniszterelnök tiszteletére ma este nyolc óraikor a társulat saját palotája dísztermében, ünnepi vacsorát rendezett. A vacsorán közéletünk számos kiválósága vett részt A miniszterelnököt, aki nyolc óra után néhány perccel érkezett a palotába, Köhner Adolf és Vészi József fogadta. A miniszterelnök ez alkalommal viselte először a kormányzó által legutóbb adományozott magyar érdemkeresztet. Akkor a terembe lépett, a megjelentek lelkesen éljenezték. Az asztalton, Bethlen István gróf miniszterelnöktől jobbra Almásy László, Székely Ferenc, Wekerle Sándor, Egry Aurél, Harkányi János báró, Pekár Gyula, Szabóky Alajos, Fleissig Sándor, Mutschenbacher Emil, Dréhr Imre, Tolnay Kornél, Schober Béla, bárcziházi Bárczy István, levddi vitéz Kozma Miklós, balra pedig Köhner Adolf báró, Wlassics Gyula báró dr., Klebelsberg Kunó gróf, Taeiss Fülöp, Zsitvay Tibor, Domony Móric, Beöthy László, Fellner Henrik, Széchenyi Bertalan, Khuen-Héderváry Sándor gróf, Darányi Kálmán, Kállay Miklós, Samarjay Lajos, Bezegh-Huszogh Miklós, Csáky István gróf,Szudy Elemér és Éber Antal foglaltak helyet. A miniszterelnökkel szemben Bod János ült, akitől jobbra Vészi József, Walkó Lajos, Beck Marcel báró, Scitovszky Béla, Chorin Ferenc, Gömbös Gyula, Belatiny Arthur, Prónay György báró, Vida Jenő, Sztranyamszky Sándor, Bemmgarten Nándor és Örffy Imre, balra pedig Emey Károly, Mayer János, Végh Károly, Berzeviczy Albert, Grats Gusztáv, Alter Róbert, Korányi Frigyes báró, Frey Kálmán,Ángyán Béla és Bródy-Narrach Tihamér helyezkedett el. Megjelent továbbá Fenyő Miksa, Pásztor Miksa, Márkus Miksa, Laskay Dénes, Ullmann György báró, Ágai Béla, Paul Iván és politikai és gazdasági életünk számos kiválósága. A vacsora után Köhner Adolf báró, a Pesti Lloyd Társulat elnöke a kormányzót köszöntötte fel elsőnek. Utána Egry Aurél szólalt fel. Egry Aurél — Bethlenről, a jogászról A hágai megállapodásnak politikai megítélésében az az érzésem, hogy ,'idola törni a est azzal a beszéddel, melyet a képviselőház ellenzéki padsorairól tegnap Apponyi Albert gróf mondott el. Ilyen körülmények között számomra nem marad más hátra, mint annak a vitatlan ténynek a megállapítása, hogy a hágai megállapodások Magyarországnak a háború után való történetében mérföldkövetjelentenek. M mert levették rólunk államgazdasági vonatkozásban Trianon béklyóit, mert bekapcsolták megfogyatkozott országunkat az európai nemzetek gazdasági szuverenitás dolgában egyenrangú koncertjébe és így megszüntették azt a szégyenletes és nyomasztó állapotot, hogy államgazdaságunk minden megmozdulásánál annak a veszélynek legyünk kitéve, hogy azt esetleg csak megzsaroltatás árán hajthatjuk végre. — Amikor az ember mérföldkőhöz ér, feltett. Ennek az útnak elejét az én megítélésem szerint ott kell látni, amellyel Bethlen István tínt ott kell látni, amellyel Bethlen" István gróf aktív tevékenykedése ennek az országnak szolgálatában " megkezdődött. Ez pedig nem kormányra jutásának napja. Állítom. Ára 16 fillér hogy ettől az időponttól kezdve, tehát közel tizenegy esztendeje, mindaz,ami Magyarországnak és a magyar nemzetnek talpraállítása irányában történt, lényegében — a kormányzó úr őfőméltóságával együtt — Bethlen István legszijárabb műve volt.Nem ilyen , közkézen fekvő azonban Bethlen Istvánnak ,1919- től kormányrajutásáig való tevékenysége. Ezután közvetlen tapasztalatai alapján ismertette azt a tevékenységet, melyet BethlenIstván gróf a kommunizmus idején Bécsben kifejtett. — Megközelítő képet sem lehet alkotni e tevékenységről, ha ez ember a körülményekéit némileg nem ismeri. Bécsben a talaj majdnem olyan vulkanikus volt, mint Budapesten. Ez annyira ment, hogy a bécsi rendőrség, amelynek élén — Ausztria és mondhatnám egész Közép-Európa szerencséjére — Schober kancellár állott, emlékezetem szerint hároravagy négy ízben figyelmeztette a magyar urakat, hogy, tanácsos lenne saját biztonságukról gondoskodni. Ehhez képest Bethlen István ismételten volt kénytelen megváltoztatni szállását. Bethlen István ott ugyanazzal a idegnyugalommal és ugyanazzal a kommandótehetséggel működött, mint később a miniszterelnöki palotában. Rövidesem kiépítette a diplomáciai és a politikai kapcsolatoknál egy bámulatos hálózatát. • Nem volt az az ellenséges diplomáciai misszió, amelyhez utat ne talált volna és az őt jellemző éleslátással hamarosan tisztában volt a személyek értékével, súlyával és megbízhatóságával, ami pedig nem volt könnyű dolog, ha elgondoljuk, hogy milyen vegyes, nagyrészben selejtes elemek fonarkodnak be egyes, ily ideiglenes missziókba. Ezután ismerteti a szónok ezt a diplomáciai és politikai szervezetet, továbbá annak munkásságát, majd így folytatja: — Azért mondottam el ezeket, hogy látni méltóztassanak, milyen mértékben volt Bethlen István az, aki már évekkel korsányrajutása lett, lerakta a nemzet talpraállításának alapjait és mennyire egyetlen' arcú imé’dési pontból, tudniillik a saját géniuszaiból' kellett ezt végrehajtania. Az, hogy ezt közelről, látnom'adatott, gyökeresítette meg ben, nem már 1919-től kezdve azt a’ meggyőződést, hogy milyen nagy mértékben ‘ Bethlen István az a férfiú, aki' az ország feltárkasótására hivatva van. — A békeszerződés előkészítésénél, majd később végrehajtásánál alkalmam volt Bethlen István grófot egy olyan oldaláról megismerni, amely a bécsi ellenforradalmi időkben nem juthatott előtérbe, tudniillik mint jogászi tehetséget. Ismételten megesett, hogy részben is békeszerződés megalkotására vonatkozó, részben a békeszerződés alkalmazását tárgyaló jogászi jellegű kezdeményezésekkel kerestem fel. Ilyenkor mindig bámulatba ejtett a legkomplikáltabb jogi kérdésnek villámgyors átérzése által, így, amikor felhívtam figyelmét a Trianon mostani 250. cikkére — a bírósági hatáskört tárgyazó bekezdés hijján — szó szerint azonos 267. cikkre azzal, hogy a békeszerződés gazdasági rendelkezéseiben minden igyekezetünket koncentráljuk arra, hogy megkapjuk a Vegyes Döntőbírósághoz való utat. Túlzás nélkül ,mondom, hogy három percnél tovább nem tartott, hogy Bethlen Istvángróf ,ennek,a fontosságát teljes mértékben átértette ,és a gondolatot magáévá tette. Számos más esetben, amelyekben a békeszerződés szakaszainak értelmezéséről volt szó, például arról, hogy a 250. szakasz nem csupán a szerződés életbelépéséig történt elvételeket, hanem a későbbieket is reklamálhatjuk, másodpercek alatt értette át az első pillantásra igen bonyolult jogi helyzetet, holott szakszerű jogászokkal órákig kellett vitatkozni, hogy erre az eredményre — és gyakran akkor is csak tétován, — eljussanak. Bethlen gróf ezen képességének köszönhető — a diplomáciai mellett — az, hogy a békeszerződési matériában az övé az oroszlánrész. — Éppen csak megemlíteni kívánom az államipénzügyi konszolidációt, amelynek Genfben és Párizsban való rendkívüli nehézségeit nem tudja értékelni más, mint, aki ezt az atmoszférát jól ismeri. Ezekhez sorakozik — egyebeket mellőzve —most a hágai mű, amelynek részleteiről annál könnyebben lehetnek eltérőek a vélemények, mert ezek a részletek még megállapítva sincsenek, amelyről azonban politikailag lehetetlen el nem ismerni, hogy Magyarországnak a rocarnói atmoszférába való bekapcsolódását jelentik. Hiába mondják a nyűgösködők és az örökké kritikusok, hogy e feletti megelégedésünket kifejezni taktikailag, diplomáciáikig helytelen. Lehet, hogy Párizsban még erős har-