Budapesti Hírlap, 1930. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-19 / 41. szám

10 * (Journet az Operaházban.) Az Opera­­h­áz igazgatósága véglegesen megállapodott Marcell Journet-je­ vendégl­elépésein­k idő­pontjára, valamint az operáikra nézve, amelyekben Journet Budapesten vendég­szerepelni fog. Iá szerint Journet március 8-án, szombaton érkezik. Március 9-én a Faust címszerepét­­énekli, március 12-én a Thais-ba­n lép fel,­­ március 14-én pedig, vendégjátéka befejezéseként, a Tosed-ban. * (Gilaky Nagy Árpádné szavalóestje.) Kivételes érdekességű művészi esemény színhelye lesz csütörtökön a MOVE szék­házának (V., Podman­iczky­ utca 45.) fehér­terme, ahol Újlaki, .Vár­i, Árpádné, nógrád­­nándori Bene Valery tartja meg szavaló­estjét. Ujlaky Nagy Árpádné nagy népsze­rűségnek örvend a magyar­­ úri társaság körében, amely nem egyszer gyönyörkö­dött már finom interpretáló­ művészetében. Ezútal klasszikus és modern versek szere­pelnek gazdag és változatos műsorán, köz­tük — a korán elhunyt ifj. Gaál Mózes fordításában — több elragadóan bájos ki­­siai költemény, néhány olyan is, amely többezer éves és fejedelmi sarj volt a szer­zője. Ujlaky Nagy Árpádné nagy érdeklő­déssel várt szavalóestje előtt Surányi Mik­lós, a kiváló író, a Budapesti Hírlap fele­lős szerkesztője tart bevezető előadást.­ Kí­vüle Tarnay Alajos zongoraművész, Ker­­pe­ly Jenő gordonkaművész és Sz. Szalay Ilona, a Városi Színház operaegyüttesének tagja szerepelnek a műsoron. Az est tiszta jövedelmét a MOVE frontharcosok üdülő­telepének javára fordítják. A gazdag mű­­sorú szavalóestre jegy még korlátolt szám­ban kapható a Rózsavölgyi cégné­l. * (Szentgyörgyi István beteg,) Szent­­györgyi István, a nagy magyar művész, az erdélyi színészet büszkesége, mint részvét­tel, értesülünk, súlyos beteg. A nyolcvan­­nyolcéves művész napok óta magas lázzal fekszik kolozsvári lakásán. Állapota, ko­rára való tekintettel, aggodalomra ad okot, de barátai és kar­társai remélik, hogy szí­vós ereje megküzd a betegséggel és a gon­dos ápolás vissza fogja adni a színpadnak a legnagyobb kolozsvári művészt.. . * * (Százötven külföldi szerző jön május­ban Budapestre.) Megírtuk, hogy május­ban a szerzők Budapesten tartják nemzet­közi kongresszusukat.­ A komgres­zust előké­szítő bizottság tegnap este ülést tartott, ame­lyen Hektói Jenő e­lök bejelent­ette, hogy a kongresszus munkaprogrd­usutját a Párizsban ülésező­­központi vezetőség intézi­­, ug­gasz­­tóak Párizsban tartják áprilisban a kongresz­­szus előkészítő ülését. Ezután Muszka Jeztő­ miniszteri tanácsos terjesztette elő azt a programús tervezetet, amely a vendégek ellá­tásáról, szórakoztatásáról gondoskodik. Ennek a programútnak két kiemelkedő pontja az Operaháznak és a Nemzeti­­ Színháznál­ a dí­jelőadása, amelyet a vendégek tiszteletére rendeznek. Az ülés végén a kongresszus elő­késztésére bizottságot alakítottak, amelynek tagjai sorában van Tihamér Lajos miniszteri tanácsos és Zilahíj Dezső, az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója is. A kongresszuson körül­belül százötven külföldi író fog résztvenni. * (Goldmark emlékezete Szegeden.) A szegedi filharmonikus egyesület hangver­seny keretében ünnepelte meg Goldmark Károly születésének századik évfordulóját. A hangverseny programmján Goldmark három műve szerepelt, a Házi tücsök, a Falusi lakodalom és végül a Sakuntula­­nyitány. •• (Hangverseny a Pátria Klubban.) Február 22-én, szombaton este rendezi a Pátria Klub március 1-i nagy jelmezes­ álarcosbálja előtt u­toljóó hangversenyét, amelynek­­ műsorán a legnépszerűbb színésznők és színészek szere­pelnek. A hangversenyen élőszóval is ismer­tetik a Pátria Klub jelmezes álarcosbáljának programmed. * (Hódít a bécsi valcer Londonban.) A bécsi filharmonikusok áprilisban hangver­senyt adnak Londonban. Egy londoni kon­certen most szavazólapokat osztotok szét a közönség között azzal a kéréssel, hogy tudassák, melyik kompozíciót hallanák legszívesebben a bécsi filharmonikusoktól? A szavazatok túlnyomó többségét Strauss János Duna keringője kapta. Úgy látszik tehát, az one step hazájában újra hódít a háromnegyedes ütem. * (A Fészek Klub hangversenye.) A Fészek Művészek Klubja február 20-án, csütörtökön este fél 11 órakor hangversenyt rendez, amelyen a következő művészek szerepelnek: Koncz János, a kiváló magyar hegedű­­művész, Bodó Erzsi és Kálmán Oszkár, az Operaház művészei, Halász László zongora­művész és az Operaház vegyeskarával Roubal Vilmos karigazgató. A magánszámokat Berg Ottó, az Operaház karnagya kíséri. B. H. 1930. február 19, szerda Fischer Annie zongoraestje a filharmonikusokkal ma, fél 8 órakor a Zeneakadémiában. Vezé­nyel Fleischer Antal. Műsor: Mozart A-dúr, Weber f-moll, Schumann a-moll. Jegyek Váci­­utca 28. és az esti pénztárnál. Tel.: 884—64. (Koncert). Heti hangverseny naptár Szerda, február 19. Fischer Anna zongora­estje a filharmóniai társasággal, fél 8. Z. Csütörtök, február 29. Dohnányi Ernő és a Waldbauer-kvartet­t Schubert-kamarazeneestje, fél 8. V. — Carlos Buhler zongoraestje, fél 9. Z. Kisterem. — Matuska Miklós dr. dalestje, Herz Ottó dr. zongorakiséretével, fél 9. Z. Péntek, február 21. Cecil Bonvalot és Su­sanne de Lévit szonátaestje, fél 9. Z. Kiste­rem. — Bakulé prágai gyermekkórus hangver­senye, fél 9. Z. Szombat, február 22. Szikra (Teleki Sau­­sanne de Livet szonátaestje, fél 9. Z. Kiste­rem. — A Magyar Zene Barátai Egyesületé­nek hangversenye, fél 9. 7. Vasárnap, február 23. Madzsar Alice m­ozdu­­latművészeti iskolájának II. matinéja, d. e. 11. Belvárosi Színház. — Balázs Árpád magyar írótaestje, fél­­5 Z. — Harun Herbert zongora­estje, 8. Z Kisterem. — Belle Gabriella és Kiss Ferenc hangversenye, fél 9. 7. 1 IRODALOM * (Székfoglaló a La Fontaine Társaságban.) Február 22-én, szombaton délután 5 órakor tartja székfoglaló előadását a La Fontaine Társaságban Mikes Lajos dr.; bemutatja Byron remekművének a Cil­ide Harohlnak új fordítását, amelyet a Kisfaludy­ Társaság meg­bízásából készít. Kívüle még Lenkey Henrik szerepel a tárgysoron, aki a Nemzeti Színház múltjából olvas fel egy epizódot és Izsair Béla,, aki magyar Kalevala fordításának tör­ténetéről számol be. Belépődíj nincs, vendé­geket szívesen látnak. * (Finn diplomata előadása a szegedi Dugonics­ Társaságban.) Setälä Emil dr. finn követ, volt kultuszminiszter, a szegedi Dugonics-Társaság ülésén a finn mitoló­giáról tartott érdekes előadást. A finn tu­dós után Vikar Béla dr. Utazás a Kalevala körül és Solymossy Sándor dr. .4 magyar ősvallás címmel olvastak fel. »VOLT- NINCS« Bemutató a Belvárosi Színházban Pénteken este bemutatót tart a Belvárosi Színház.­­ Andre Birabeau világhírű víg­­játéka, a „VOLT — KINC­S“ kerül színre Heltai Jenő fordításában. A kitűnő, mulatságos darab főszerepeit Mar­­cay Margit, Ráday Imre, Z. Molnár, Szé­kely Lujza, Kováts Tórus, Keleti, Pataki], Sugár játsszák. — Rendező: Rákosi Pál. .— Díszlettervező: Szűcs Endre. — A „V O L X — N I N C S“ e héten még szombat és vasárnap este van műsorra tűzve. — Jegy­ úgy a bemutatóra, mint a további előadásokra, egész­­ nap váltható. A bemutatóig minden este „NAPOLEON RENDET CSINÁL,“ a rendkívüli sikerű Hasenclever-vígjáték. Vasárnap délután Heltai Jenő nagysi­kerű zenés-komédiája, a „N A F T A L I N“ kerül színre. (Mérsékelt helyárak). Vasárnap délelőtt 11 órakor az óriási sikert aratott Madzsar Alice mozgásműve­­.E­ zeti matiné megismétlése. (Olcsó matiné* helyárak). a világ legnagyobb komikusa március 1-én kezdi meg 14 napos vendégjátékát a ROYAL-ORFEUMBAN .Jegyárusítás február 23-tól. * (Az Arany János-Társaság felolvasó*­ülése.) A nagykőrösi Arany János-Társa­­sá­g februári felolvasóülésén Dezső Gyula dr. kecskeméti jogakadémiai tanár szék­foglaló tanulmányt olvasott fel Arany Já­nos Fülemülére, tekintettel a magyar szom­szédjogra címmel. Pethes Béla dr. versei­ből olvasott fel, majd Tanló József, Bé­kés vármegye népművelési felügyelője,­­A magyar nép lelke Arany költészete tükré­ben címmel tartott felolvasást. Az ülésen a nagykőrösi Iparoskor dalkara több szám éneklésével vett részt,vitéz Faragó Ambrus vezényletével. Előadások A Magyar Földrajzi Társaság didaktikai szakosztálya február 20-án, csütörtökön dél­után 6 órakor a földrajzi intézet előadóter­mében (Múzeum-körút 6—8.) szakülést tart, amelyen Kari János dr. és Vargha György dr. olvasnak fel. Turáni előadás. A Turáni Társaság előadás­sorozatában (Pedagógiai Szeminárium, Mária Terézia-tér 8) február 20-án, csütörtökön este 6 órakor Tógán Galimdián dr. tart elő­adást ..A kirgizek jelenlegi helyzete“ cím­mel. Belépés díjtalan. KÉPZŐMŰVÉSZET * (Bud János megtekintette az amerikai kiállítást.) Bud János kereskedelmi minisz­ter ma délelőtt Dorner Aurél miniszteri tanácsos kíséretében megtekintette az amerikai reprezentatív kiállítást a Nemzeti Szalonban. A minisztert J. Butler Wright amerikai követ, Déry Béla, a Nemzeti Sza­lon igazgatója és Kató Kálmán műtáros fogadták és kalauzolták. * (A herendi porec­lángyár sikere Bar­celonában.) A Budapesti Hírlap nemrégen ,hhgiáros­­i forrás­­alapján közölte "a barce­lonai világkiállítás kitüntettjeinek névso­rát. Mint most értesülünk, a nagy nem­zetközi versenyen a herendi porcellángyá­­rat is a gran premióval tüntették ki. A he­­rendi gyár művészi gyártmányai, különö­sen a jelesebb szobrászaink modelljei után készült porcellánfigurák méltán vívták ki a spanyol illetékes körök figyelmét is. * (Hubay Andor festőművész varsói si­kere.) Hubay Andor jeles festőművész, Hu­bay mester fia, gyűjteményes kiállítást ren­dezett a varsói Zabieta téli tárlata­­keretében. A magyar művésznek igen nagy­ sikere volt. A lengyel újságokban megjelent kritikák, fest­ményeinek reprodukciói mind ezt­­bizonyítják. Több képeslap Hubay Andor arcképét, is kö­zölte. A Dziew Polski kiemeli a művész" alko­tásainak bámulatos sokoldalúságát. A lap szerint Hubay egyforma technikai készséggel festi úgy tájképeit, arcképeit, mint nagy figurális kompozícióit. A Kurier Lodzki írja, hogy —­ bár a, híres apáik fiai nem mindig lép­nek apjuk nyomdokába, — a jelen esetben minden jel arra vall, hogy el fogja érni apja hírnevét. Hubay Andor­­arcképei egészen egyéniek és bámulatosan eredetiek. A művész új törekvései bennük nyilatkoznak meg leg­jobban. Tájképei, virágos vidézetei viszont ízlést, teljes technikai tudást és fő­képpen tökéletes érettséget árulnak el. Nagyszerűen ábrázolja a hegyek levegő­­jét, a napsütést, vagy akár a ködös, borús hangulatot. Hubay Andor komoly­, kivételes tehetség, ami ma nagy ritkaság és ezért mindenekfelett meg­becsülendő. A Kurjer Warszawszki szerint Hubay Andor arra törekszik, hogy monumen­tális erővel új életre keltse az esprit tarta­lommal teljes kompozíciókat. A krakói Illustrowany Kurjer megállapítja, hogy a ma­gyar festőművész képei a lengyel közönség legszélesebb rétegeiben nagy feltűnést keltet­tek és az egész sajtó rendkívül kedvezően fo­gadta az ifjú mestert. A lap még hozzáfűzi, hogy Hubay Andor nemrégen festette meg a Béni-ünnepségek­ alkalmából a dicső tábornok képmását a lengyel állam szalmára. ISKOLA A Magyar Ifjúság Kultúr Szövetsége szombaton délután nagyszámú lelkes­ részt­vevő jelenlétében tartotta alakulóü­lését a Diákok Házában. Ez az ifjú egyesülés az igazi magyar öntudat felébresztésére, meg­erősítésére alakult és a tősgyökeres magyar kultúrértékek megismerésére és terjeszté­sére vállalkozik. Vezetősége: Szörényi Sán­dor elnök, Láng Lajos ügyveze­tő-alelnök, Szabó Bertalan és vitéz Littkei György al­­elnökök, Barcsa Zoltán dr. főtitkár, Gonda Imre főjegyző, Miske László főpénztáros, Dunay Pál főellenőr. Föld­rajz tanárok elvadó­ ülése. A Magyar Földrajzi Társaság didaktikai szakosztálya feb­­ruár 30-án délután 6 órakor, szakülést tart, a Tudományegyetem­ Földrajzi Intézetének előadó­termében (Múzeum-körút 6—8.) Kari János dr. ..Földrajzoktatásunk a Ratio Educationis előtt“ címmel, Vargha György dr. „Földrajztanítás és a honvédelem*­ címmel­­értekezik. Ravasz püspök a sárospataki főiskolá­ban. Sárospatakról jelentik: Ravasz László református püspök sátoraljaújhelyi látogatása után Sárospatakra érkezett az ősi főiskola meglátog­atására. A főiskola elöljárósága ne­vében farkasfalvi Farkas Géza országgyűlési képviselő és Janka, Károly egyházkerületi fő­jegyző, „a főiskola tanári kara és ifjúsága ne­vében Mátyás Ernő dr. igazgató, a reformá­tus egyház és a város nevében pedig Forgács Gyula lelkész üdvözölték az illusztris vendé­get­. ti­arasz püspök válaszában a poraiból megelevenedő phönixhez hasonlította a nagy­­múltú főiskolát, amely négyszáz éves jubileu­mához közeledvén, a külső és belső megújulás jeleit mutatja. A főiskola szellemének legin­kább megfelelő nevelési módszer főmozzana­­tát abban jelölte meg, hogy a nevelésnek figye­lemmel kell lennie a serdülő lélek fejlődésére. .Műsoros estét is rendeztek, amelyen Ravasz püspök azt a kérdést fejtegette, hogy mennyit ér az ember. Az estén Bolla Margit erdélyi származású költőnő néhány költeményét sza­valta, Szathmáry Margit budapesti hegedű­­művésznő pedig mély érzéssel és meleg köz­vetlenséggel több koncertdarabot adott elő. Az est után társasvacsora volt. A felső kereskedelmit végzettek buda­pesti nemzetközi kongresszusa. A felső ke­­reskedelmi iskolát végzettek szövetségei­nek hatodik nemzetközi kongresszusát elő­készítő­ bizottsága ötödik ülésében Erney Károly vezérigazgató, elnök bejelentette, hogy mind a kultuszminiszter, mind a ke­reskedelmi miniszter a legnagyobb érdek­lődéssel vannak a kongresszus iránt. Elfo­gadták a kongresszus védőségét és meg­ígérték legmesszebbmenő támogatásukat. Hasonló érdeklődésre talált a kongresszus ügye a székesfővárosnál is. Schack Béla ügyvezető­ elnök beszámolt a külföld csat­lakozásáról. A kongresszusi tárgyalásokat tanulmányutak fogják követni. MINDEN SZERDÁN az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja Szerkeszti: DACSÓ EMIL Ce­g la unal­masabb, I­eg meg bí­z Hatóbb, legel­térné a több várospolitikai újság Vállalkozónak, kereskedőnek, ipa­rosnak nelkülössie tetten, mert mindenről leghamarabb tud és ír. a színházak heti műsora 1 M. kir. Opera BA Nemzetis Kamara3S 0­" Város’ Víg 1 Belváros | Magyar Király1 Főv. Művész­i Uj Színház; 1 Andrássy-út’1 Roya Orfeum Szerda | A nürnb. mestd D19 A­szály 0,3 Gunyho előtt 1 K 2,1 Don Juan­­A, B Takats Alice Napoleon 1 csinálj­a Sisters ; A csúnya lánytBóla aki 76 éve»! Jutka Douglas C­ötörtök | Farsangi lakod A 20Légy jó mmdka!. Aura Efnám . |C,Dj Matyi ca 67 sz Napoleon r. csinálj . «— | A csúnya lány.| Lam­bert Luer úr | Jutka Douglas Péntek | Coli tan tutte El, Stuart Má­iá AsélHajn.., délb., este j Ötszázéves m da ! — | Takato Alice jVolt — nincs j — Viktória j A csúnya • lány Lamberth­er úr j Jutka j Douglas Szombat j Gioconda B 20Légy jó m­indhal. -1 Azza1A feiarritzi Vénusz j. — j Takáts Alice Volt — nincs J­ • Volpone­ V­itória . j A csúnya lány j Béla aki jó éves j Jutka. j Douglas Denevérj i 1 János vitéz 1­ Amihez m­­assz­! _jötszáz évea m dal! -Júnusi éjszaka Naftaliz iGye­­re­celőadás Sisters ! Nótás kapitányj'luzek ez. éjszak. J Jutka Douglas VasarnapesU |Pillangó k­lassz.1 [Légy tó tavidnal.j -Azra j _1 A,drótostót j­­. Takáts Alice Volt — ninTs ■ j Volpone Viktória J A csúnya lány J Lambpithier úr j Jutka Douglas Várod Színház, Szombat d. n. Álarcosbál — Belváros! Színház, Vasárnap d. c. Madzsar Alice mozgásmŰTesztti csoport­inak malmőja. — U­ Színház, Vasárnap d. c. Kainer bácsi gyermekszmháza.

Next