Budapesti Hírlap, 1930. május (50. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-06 / 101. szám
Budapest, 1930 . évfolyam 101. szám Kedd, május 6 kMUlM. E16- [ ink: hón Ó psaf6, negjedóm 10 pmtgi 80 ML KOUtUdn p* aiSfizeMs Ulmrw. P-l-lAs .z.rki.itS: PUEÁNTI MilliósBudapesti Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC BucImtM, UU*44. hivatal: VEI. keröm, Józa I-kikút 6. Telefon* •74m József HR—06* 161 Jónef AH-Da-Ig. tevéldm! Budapest, 4. Postafiók 55. —Kiadja a Budapesti Hírlap E.-n A pécsi mandátum és az arányos képviselet írta Molnár Kálmán dr. egyetemi tanár (Pécs) Pécs városa egyik országgyűlési képviselőjének váratlanul bekövetkezett halála új választói törvényünk egyik kisebb jelentőségű gyakorlati hiányosságát állítja éles világításba. A pécsi egységespárti képviselő halálát megelőzően ugyanis meghalt már a párt mindkét pótképviselője is és így nincs senki, aki a törvény rendelkezései szerint az elhunyt képviselő helyébe léphetne. A törvényhozás erre az esetre nem gondolt. Pedig igazán nem lehet az előreláthatatlan esetek közé sorozni ezt az esetet, ami mindjárt a törvény alapján első ízben megválasztott képviselőházban előállott. A választókerület bizalmára egy élet munkájával szerez érdemet a megválasztott képviselő és hogy a rendszerint nem ifjúságuk első világában megválasztott képviselő és a két pótképviselő az ötéves ciklus folyamán valamennyien elhalálozzanak, az bizonyára nem most történt meg utoljára. A jelen esetben nem is öt, hanem alig 3 és fél év alatt nemcsak a képviselő és a két pótképviselő, hanem az egységes párt lajstromán szerepelt negyedik jelölt is elköltözött az élők sorából. Most az a helyzet, hogy az arányos választójog lényege és a választói törvény kifejezett rendelkezése szerint is (177. §. 2. bek.) a részben elárvult kerületben új választás nem tartható, viszont a népképviseleti rendszer lényege nem tűri, hogy egy mandátum az országgyűlési ciklus még hátralévő másfél esztendején át betöltetlenül maradjon. A választókerület az őt megillető képviselet nélkül csak az esetben maradhat, ha a választások folyamán előfordult és megállapított tömeges választási visszaélések miatt a kerület képviselőküldési jogát a képviselőház az országgyűlési ciklus tartamára büntetésből felfüggesztette. (138. §.) . Illetékes nyilatkozatok szerint erre a törvény által előre nem látott esetre külön törvény fog rendelkezni. Persze, a törvényhozás parancsszava minden jogkérdést kötelezően eldönthet, de a törvényhozásnak a jelen esetben nem lesz könnyű helyes megoldást találni. Kétségtelen ugyanis, hogy amikor a kerület egyik mandátuma az arányos képviseletet célzó lajstromos szavalással be van töltve, akkor a másik mandátum nem juthat másnak, mint annak a pártnak, amelyiké a megüresedett mandátum eddig volt. Viszont az ilyen lajstromosan szavazó kerület egységes kerületet képez, amelynek egyetlen választóját sem lehet elütni attól a jogától, hogy mint ajánló, olyan lajstromot segítsen érvényre juttatni, amilyen lajstrom az ő politikai felfogásának megfelel. Vagyis az új választásnál az ajánlás jogát nem lehet egyetlen párt részére fenntartani, hiszen a törvény ebben a vonatkozásban nem ismer pártokat, nem pártoknak biztosít ajánlási jogot, hanem pártkeretektől függetlenül, a kerület bizonyos számú választópolgárának. (93. §. 2.) De egyébként is egyetlen mandátumot semmiképpen sem lehet az arányos választási rendszer szerint betölteni. Viszont pedig az 5 évre megválasztott képviselőt új választás alá bocsájtani, vagyis mandátumától megfosztani, szintén nem lehet. Legfeljebb egy olyan törvényt lehetne alkotni a jövőre, amely törvény azokban a bizonyára ritkán előforduló esetekben, amikor az arányos képviseleti rendszer szerint választó valamelyik kerület egyik lajstromán az összes képviselők és pótképviselők az országgyűlési ciklus folyamán elhalnának, ezekben az esetekben előre és elvileg a kerület minden mandátumát megüresedettnek jelentené ki, amely esetben azután a rendes formák között lefolytatandó időközi választásnak nem volna semmi akadálya. De hát ne foglalkozzunk most azzal, hogy ezt a felmerült konkrét esetet hogyan lehet megoldani. Ez a törvényhozás feladata s a törvényhozás bizonyára fog is találni valamelyes megoldást, amely a törvénynek a jelen esetben kiütközött kisebb jelentőségű technikai hiányosságát el fogja tüntetni. Nem hallgathatjuk el azonban azt, hogy ennél a kisebb jelentőségű, technikai hiányosságnál jóval nagyobb jelentőségű elvi hiányai is vannak ennek a törvénynek, éppen az arányos képviselettel kapcsolatban. Parlamenti választásoknál az arányos képviseleti rendszer megvalósítását nálunk bizonyos szűk keretben először a II. nemzetgyűlés megválasztásának alapjául szolgált Bethlen-féle választójogi rendelet kísérelte meg 1922-ben. (Eltekintve a forradalmi népkormány 1919. évi XXV. úgynevezett néptörvényétől.) Ez a kísérlet a Budadapest székesfővárosi három és a Budapest környéki egy választókerületre, vagyis összesen 4 választókerületre, s e négy kerületben megválasztandó 30 képviselőre volt korlátozva. Nem megy e tekintetben semmivel tovább a jelenlegi választó törvényünk alapjául szolgált eredeti törvényjavaslat sem. A törvényjavaslat azonban csak lényeges módosításokkal vált törvénnyé. A parlamenti tárgyalások során gyakran szerencsétlennek bizonyult rögtönzések s kompromisszumos módosítások az 1925. évi XXVI. t.-c.-et is több vonatkozásban jelentősen megrontották, így került bele a törvény 12. §-ába például az országos lajstromok alapján betöltendő mandátumok intézménye, amit azután a magyar alkotmányos élet nem vett be s csak arra jó, hogy a papiroson maradt törvények számát szaporítsa. A törvényjavaslatnak tárgyunkkal még szorosabb vonatkozásban lévő rögtönzött módosítását mutatja a törvény 13. §-a is. Ez a szakasz az arányos képviseleti rendszer szerinti lajstromos szavazást hozza be minden olyan törvényhatósági jogú városban, amelyik egynél több képviselőt választ. Ilyképpen választ tehát Szeged és Debrecen 3—3 képviselőt, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Miskolc és Pécs 2—2 képviselőt. Helyszűke miatt nem térhetünk itt ki annak vizsgálatára, hogy az arányos képviselet rendszere elvileg és gyakorlatilag helyes-e? Ámbár kétségtelen, hogy e tekintetben nálunk a közvélemény meglehetősen hiányosan van informálva és így nagyon szükséges volna ezt az újabb keletű és hangosan reklámozott rendszert egyszer alapos vizsgálat tárgyává tenni és jelentős hátrányait élesen megvilágítani. Erre itt valóban, nincs hely és ezért ez alkalommal csupán arra a megjegyzésre szorítkozhatunk, hogy az arányos képviselet kérdése egészen más megítélés alá esik egyrészt, ha parlamenti választásokról, másrészt, ha községi vagy bizottsági választásokról van szó. A parlamenti választói jog szempontjából pedig nagyon sokat lehetne okulni az olasz példából, ahol az arányos képviselet rendszerét bevezető 1919-iki törvény az 1919-i és az 1921-i választásokon csődöt mondott, miért is 1923-ban egy új válaszójogi törvény oly módon igyekezett a proporcionális rendszert gyakorlatilag alkalmazhatóvá tenni, ami a rendszert lényegéből teljesen kiforgatta, míg végül újabb törvény 1925-ben az arányos képviselet rendszerét egészen feladta. Mindenesetre tény az, hogy az arányos képviseleti rendszer a parlamenti képviseletet egyszerű matematikai feladványképp kezeli és még ebben a merőben technikai elgondolásban is csak akkor valósítja meg a célzott matematikai eredményt, ha az egész ország egyetlen választókerületet alkot, vagyis, ha az őszszes betöltendő képviselői helyekre az ország valamennyi választója szavazhat. (Országos lajstromok a Hare-Mill-féle spekulatív elgondolás szerint.) Az persze alig kétséges, hogy csak valamennyire is nagyobb államban, ahol többmillió választópolgár járulhat az urnához, ez a rendszer nehezen keresztülvihető s így a szép matematikai formula megrontásával kisebb választókerületekben kísérelték meg e rendszer megvalósítását. Természetesen, minél kisebb a kerület, amelyben a rendszer érvényesül, annál kevésbbé helytálló az eredmény, még ha tisztán csak a matematikai formula szempontjából bíráljuk is azt. Ha tehát annyira amennyire helytálló matematikai eredményt mutatnak is fel a Pusztai szél Irta Törökné Kovács Hesmin ! A lovak csendesen ügettek. Nagy, zöld foltok finom bársonya terült a mezőkön, a fák rügyei pattanásra duzzadtak fenn, a kék levegőben pacsirta szántott. — Milyen jó illat! — mondta Sólyomi Vince, leemelve széles peremű kalapját. — Foga van már a napnak. A másik kettő nem felelt. Balázs maga elé meredt, mintha titkokat olvasna a rossz út hepehupás göröngyeiből. Ányoki Lajos pedig, a kékszemű, szelíd, szomorú Ányoki, csak sóhajtott. A friss szántáson nyúl futott át. — Rossz napunk lesz ma, — dörmögte bosszúsan Vince. — Itt van ni! Az orrunk előtt hányja a földet! — Hagyd! — vont vállat a bátyja. — Ki törődik vele? Sokáig hallgattak. Egy-két szó hullott csak, mint ősszel pergő falevélt. Ányoki szorosabbra fogta lovának kantárát. — Pedig húzott voltam hozzám. •— sóhajtott halkan, fojtottan, mintha ott benn, szíve mélyén egy irgalmatlan ököllel viaskodna. — Kemény is, szívtelen is, — bólintott Vince. Az erdő szélén kökénybokor fehérlett. A nap úgy cikázott a széltől ingatott bokrok, égők között, mintha aranygyíkok futkosnának az úton. — De szép. Nagyon szép. .. Ányoki szemét mintha elfutotta volna a könny. Leánylelkű, szelid fiú volt, érzékeny és Szomorúságra hajló. Felnézett a kék égboltozatra és csak sokára szólt ismét. — Tudjátok, hogy rég egymásnak szántak bennünket, — de nem akar... Nem szeret... Sulyomi Balázs felnevetett. Mintha kést vágtak volna a levegőbe. Kalapját is leemelte. Fekete, kevély fején szabadon táncoltak a ragyogó napsugarak. — Haha. Nem szeret?! Hát van asszony, aki nem szeret, ha a férfi igazán akarja? Sarkantyúba kapta lovát. A szél úgy hűtögette dacos homlokát, villanó szemét, mintha asszonykezek simogatnák. Gyergyay Tamás nagyot szippantott hosszúszárú pipáján. Künn ült a verandán, a napsütésben. •— Hm. Hát eljöttetek? Hangja recsegett, szeme bizalmatlanul hunyorgott a két híres, vad Súlyomba. — Elám, bátyám. Halljuk, jókedvű világ járja errefelé. — Csak az asszony rokonai vannak Itt Pestről. — Éppen nekünk való társaság. Rég szomjazzuk a vidám cimborákat. Sulyomi Balázs, ez a világ lámpja, vármegye száján élő, asszonybolondító, hetyke gavallér, aki csak a maga kényének, akaratának parancsát ismeri, olyan egyszerűnek, szelídnek látszott, akár a galamb. A maga sima nyelvén, sima modorán szinte percek alatt intézte el Gyergyayné habozó ellenszenvét. Megnyerte a rokonokat. A két vékony, szőke kisasszonyt, a rosszindulatú, kövér mamát, a maga nagyságán túl vak miniszteri tanácsos papát, a fiúkat, akik nyíltan lenézték a vidéket. Félóra múltán ura volt a társaságnak. — Szabad maga mellé ülnöm? — kérdezte a háziasszonyt, amikor vacsorára került a sor. Melitta hidegen, közönyösen intett. — Ha úgy tetszik... Csakugyan nagyon szép volt. Sugár és finoman karcsú. Mély, bársonyosan feketeszemű, feketehajú. Idegesen izgékony , mégis hűvös, akár a jég. Szegény Ányoki Lajosnak majd megszakadt a szíve miatta. Jó, tüzes borok kerültek az asztalra. Gyergyay anekdotázott, a miniszteri tanácsos úr kesernyésen mosolygott. Sólyomi Balázs két kézzel szórta a tréfásan kedves ötleteket. Sziporkázott, ragyogott, magához forgatott minden sávot. A két sovány, szőke kisasszony egymás kezétfogta. — Micsoda ember! Pirultak és kacagtak. Apránkint mind izzóbbá lett a levegő. — Melitta rám se néz! — nyögött Ányoki.— Gombház! — ragyogott a fiatalabb Sulyomi. — Az ágon madár, a szívben szerelem mindig akad. Az urak zongorázik, énekeltek. A nagy, öreg ház, hol halkan szokott ülni a csend és hová néma árnyakat lop az alkonyat, megtelt zengő jókedvvel, mint a túlontúl öntött serleg és fény ragyogott az elmerülő zugokban, mintha mindörökre kiszorították volna a langyos, csöndes, álmatag napokat. — Magáért jöttem, — mondta egyszerre Sólyomi Balázs. Cigányosan fekete fejét odahajtotta a leányhoz. Két veszedelmes szeme égett, lobogott, mint a kigyulladt máglya. Forróság áradt róla, mely sártól-sávihez fut és megremegtet, hogy ájult kábultság marad utána. A mély, fekete szemek nagyra nyíltan fordultak hozzá. — Éreztem? Gúny, kicsinylés, teenmnittevevőközöny akart siklani a hangba, de útjában elakadt, mintha kőbe botlott volna. Szeme ijedten szökött tovább. •— Magáért. Jönnöm kellett. Hallott arról a nagyúrról, aki összekuszál minden emberi számítást, tervet, célt, akaratot és ha parancsol, nem lehet se megfutni, se bezárni az ajtót? A leány fölállott. Ajkára kesernyés mosol telepedett. — Hozzám, ide a néma, hallgatag házba, idegenek parancsa nem ér. Nem is akarok tudni róla. Sólyomi Balázs furcsán kacagott. — Vigyázzon! Levegőben, szélben, virág illatban, madárdalban jön a parancs. Nemi kopogtat, nem kér engedélyt. Ha tiltakozik, — már meg is jött, már itt van, már diktál és követel.... — Nem igaz! — sikoltott halkan a leány. Elfordult. Vállát felhúzta, keblén összefogta a könnyű csipkét. Sulyomi az asztalra könyökölt. Intett az öccsének. Ketten, ha nekikezdtek az édesen bús magyar nótáknak, elveszett valakinek a szíve... A két szőke kisasszony már elfelejtette, hogy fogja egymás kezét. Felolvadtak a dalban, a csodálatos pusztai szélben, mely valahonnan a szabad, messzi rónák felől rohant és elhozta a vadszegfüvek, vadbazsalyikumok, mályvák illatát... Ányoki megszorította Sulyomi Balázs karját. Hangja, szava, szenvedés, lefojtott düh volt. —■ El akarod venni tőlem? Vigyázz! Sulyomi vad, sötét szeme komoran meredt reá. Egyetlen mozdulattal lesöpörte Ányoki kezét. — Eridj! Vince lépett közéjök. — Ne csináljatok ostobaságot! Talán senki se vette észre ezt a kis, halki csatát. A miniszteri tanácsos úr időközben ráemlékezett, hogy valaha fiatal is volt. A pusztai szél, mely a völgyek, rónák felől fúj, elhozza, kioldozza régi fényében a hajdani szivárványt ésaz emlékek meseszerű kincseskamrájából kivarázsolja elmúlt örömök, elmúlt dalok, elmúlt szerelmek, az egész szépséges, drága fiatalságnak minden aranyát. — Igyunk barátom! — emelte poharát. — Igyunk! — koccintott Gyergyai. — Melitta! — könyörgött Ányoky. — Ne legyen kegyetlen hozzám. A leány úgy nézett reá, olyan meglepett Ára 16 Ollé?