Budapesti Hírlap, 1930. május (50. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-06 / 101. szám

Budapest, 1930 . évfolyam 101. szám Kedd, május 6 kMUlM. E16- [ ink: hón Ó psaf6, negjedóm 10 pmtgi 80 ML KOUtUdn p* aiSfizeMs Ulmrw. P-l-lAs .z.rki.itS: PUEÁNTI MilliósBudapesti Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC BucImtM, U­U*44. hivatal: VEI. keröm­, Józa­ I-kik­út 6. Telefon* •74m­­ József HR—06* 161 Jónef AH-Da-Ig. t­evéldm! Budapest, 4. Postafiók 55. —Kiadja a Budapesti Hírlap E.-n A pécsi mandátum és az arányos képviselet írta Molnár Kálmán dr. egyetemi tanár (Pécs) Pécs városa egyik országgyűlési képvi­selőjének váratlanul bekövetkezett halála új választói törvényünk egyik kisebb je­lentőségű gyakorlati hiányosságát állítja éles világításba. A pécsi egységespárti képviselő halálát megelőzően ugyanis meghalt már a párt mindkét pótképvise­lője is és így nincs senki, aki a törvény rendelkezései szerint az elhunyt képviselő helyébe léphetne. A törvényhozás erre az esetre nem gondolt. Pedig igazán nem le­het az előreláthatatlan esetek közé sorozni ezt az esetet, ami mindjárt a törvény alapján első ízben megválasztott képvi­selőházban előállott. A választókerület bizalmára egy élet munkájával szerez ér­demet a megválasztott képviselő és hogy a rendszerint nem ifjúságuk első világá­ban megválasztott képviselő és a két pót­képviselő az ötéves ciklus folyamán vala­mennyien elhalálozzanak, az bizonyára nem most történt meg utoljára. A jelen esetben nem is öt, hanem alig 3 és fél év alatt nemcsak a képviselő és a két pótkép­viselő, hanem az egységes párt lajstro­mán szerepelt negyedik jelölt is elköltö­zött az élők sorából. Most az a helyzet, hogy az arányos vá­lasztójog lényege és a választói törvény kifejezett rendelkezése szerint is (177. §. 2. bek.) a részben elárvult kerületben új választás nem tartható, viszont a népkép­viseleti rendszer lényege nem tűri, hogy egy mandátum az országgyűlési ciklus még hátralévő másfél esztendején át be­töltetlenül maradjon. A választókerület az őt megillető képviselet nélkül csak az esetben maradhat, ha a választások folya­mán előfordult és megállapított tömeges választási visszaélések miatt a kerület képviselőküldési jogát a képviselőház az országgyűlési ciklus tartamára büntetés­ből felfüggesztette. (138. §.) . Illetékes nyilatkozatok szerint erre a törvény által előre nem látott esetre kü­lön törvény fog rendelkezni. Persze, a törvényhozás parancsszava minden jog­kérdést kötelezően eldönthet, de a tör­vényhozásnak a jelen esetben nem lesz könnyű helyes megoldást találni. Kétségtelen ugyanis, hogy amikor a ke­rület egyik mandátuma az arányos képvi­seletet célzó lajstromos szavalással be van töltve, akkor a másik mandátum nem juthat másnak, mint annak a pártnak, amelyiké a megüresedett mandátum eddig volt. Viszont az ilyen lajstromosan sza­vazó kerület egységes kerületet képez, amelynek egyetlen választóját sem lehet elütni attól a jogától, hogy mint ajánló, olyan lajstromot segítsen érvényre jut­tatni, amilyen lajstrom az ő politikai fel­fogásának megfelel. Vagyis az új válasz­tásnál az ajánlás jogát nem lehet egyet­len párt részére fenntartani, hiszen a tör­vény ebben a vonatkozásban nem ismer pártokat, nem pártoknak biztosít aján­lási jogot, hanem pártkeretektől függet­lenül, a kerület bizonyos számú választó­­polgárának. (93. §. 2.) De egyébként is egyetlen mandátumot semmiképpen sem lehet az arányos választási rendszer szerint betölteni. Viszont pedig az 5 évre megvá­lasztott képviselőt új választás alá bo­­csájtani, vagyis mandátumától megfosz­tani, szintén nem lehet. Legfeljebb egy olyan törvényt lehetne alkotni a jövőre, amely törvény azokban a bizonyára rit­kán előforduló esetekben, amikor az ará­nyos képviseleti rendszer szerint választó valamelyik kerület egyik lajstromán az összes képviselők és pótképviselők az or­szággyűlési ciklus folyamán elhalnának, ezekben az esetekben előre és elvileg a kerület minden mandátumát megürese­dettnek jelentené ki, amely esetben az­után a rendes formák között lefolyta­tandó időközi választásnak nem volna semmi akadálya. De h­át ne foglalkozzunk most azzal, hogy ezt a felmerült konkrét esetet ho­gyan lehet megoldani. Ez a törvényhozás feladata s a törvényhozás bizonyára fog is találni valamelyes megoldást, amely a törvénynek a jelen esetben kiütközött ki­sebb jelentőségű technikai hiányosságát el fogja tüntetni. Nem hallgathatjuk el azonban azt, hogy ennél a kisebb jelentőségű, technikai hiányosságnál jóval nagyobb jelentőségű elvi hiányai is vannak ennek a törvény­nek, éppen az arányos képviselettel kap­csolatban. Parlamenti választásoknál az arányos képviseleti rendszer megvalósítását ná­lunk bizonyos szűk keretben először a II. nemzetgyűlés megválasztásának alapjául szolgált Bethlen-féle választójogi rendelet kísérelte meg 1922-ben. (Eltekintve a for­radalmi népkormány 1919. évi XXV. úgy­nevezett néptörvényétől.) Ez a kísérlet a Budadapest székesfővárosi három és a Bu­dapest környéki egy választókerületre, vagyis összesen 4 választókerületre, s e négy kerületben megválasztandó 30 kép­viselőre volt korlátozva. Nem megy e tekintetben semmivel to­vább a jelenlegi választó törvényünk alap­jául szolgált eredeti törvényjavaslat sem. A törvényjavaslat azonban csak lényeges módosításokkal vált törvénnyé. A parla­menti tárgyalások során gyakran szeren­csétlennek bizonyult rögtönzések s kom­promisszumos módosítások az 1925. évi XXVI. t.-c.-et is több vonatkozásban je­lentősen megrontották, így került bele a törvény 12. §-ába például az országos lajstromok alapján betöltendő mandátu­mok intézménye, amit azután a magyar alkotmányos élet nem vett be s csak arra jó, hogy a papiroson maradt törvények számát szaporítsa. A törvényjavaslatnak tárgyunkkal még szorosabb vonatkozásban lévő rögtönzött módosítását mutatja a törvény 13. §-a is. Ez a szakasz az arányos képviseleti rend­szer szerinti lajstromos szavazást hozza be minden olyan törvényhatósági jogú városban, amelyik egynél több képviselőt választ. Ilyképpen választ tehát Szeged és Debrecen 3—3 képviselőt, Győr, Hódme­zővásárhely, Kecskemét, Miskolc és Pécs 2—2 képviselőt. Helyszűke miatt nem térhetünk itt ki annak vizsgálatára, hogy az arányos kép­viselet rendszere elvileg és gyakorlatilag helyes-e? Ámbár kétségtelen, hogy e te­­kintetben nálunk a közvélemény meglehe­tősen hiányosan van informálva és így nagyon szükséges volna ezt az újabb ke­letű és hangosan reklámozott rendszert egyszer alapos vizsgálat tárgyává tenni és jelentős hátrányait élesen megvilágítani. Erre itt valóban, nincs hely és ezért ez alkalommal csupán arra a megjegyzésre szorítkozhatunk, hogy az arányos képvi­selet kérdése egészen más megítélés alá esik egyrészt, ha parlamenti választások­ról, másrészt, ha községi vagy bizottsági választásokról van szó. A parlamenti vá­lasztói jog szempontjából pedig nagyon sokat lehetne okulni az olasz példából, ahol az arányos képviselet rendszerét be­vezető 1919-iki törvény az 1919-i és az 1921-i választásokon csődöt mondott, miért is 1923-ban egy új válaszójogi tör­­vény oly módon igyekezett a proporcio­nális rendszert gyakorlatilag alkalmaz­hatóvá tenni, ami a rendszert lényegéből teljesen kiforgatta, míg végül újabb tör­vény 1925-ben az arányos képviselet rend­szerét egészen feladta. Mindenesetre tény az, hogy az arányos képviseleti rendszer a parlamenti képvi­seletet egyszerű matematikai feladvány­képp kezeli és még ebben a merőben tech­nikai elgondolásban is csak akkor való­sítja meg a célzott matematikai ered­ményt, ha az egész ország egyetlen vá­lasztókerületet­ alkot, vagyis, ha az ősz­­szes betöltendő képviselői helyekre az or­szág valamennyi választója szavazhat. (Országos lajstromok a Hare-Mill-féle spekulatív elgondolás szerint.) Az persze alig kétséges, hogy csak va­lamennyire is nagyobb államban, ahol többmillió választópolgár járulhat az ur­nához, ez a rendszer nehezen keresztül­vihető s így a szép matematikai formula megrontásával kisebb választókerületek­ben kísérelték meg e rendszer megvalósí­tását. Természetesen, minél kisebb a kerü­let, amelyben a rendszer érvényesül, an­nál kevésbbé helytálló az eredmény, még ha tisztán csak a matematikai formula szempontjából bíráljuk is azt. Ha tehát annyira­ amennyire helytálló matematikai eredményt mutatnak is fel a Pusztai szél Irta Törökné Kovács Hesm­in ! A lovak csendesen ügettek.­­ Nagy, zöld foltok finom bársonya terült a­ mezőkön, a fák rügyei pattanásra duzzadtak­ fenn, a kék levegőben pacsirta szántott. — Milyen jó illat! — mondta Sólyomi Vince, leemelve széles peremű kalapját. — Foga van­ már a napnak. A másik kettő nem felelt. Balázs maga elé mer­edt, mintha titkokat olvasna a rossz út hepehupás göröngyeiből. Ányoki Lajos pedig, a kékszemű, szelíd, szomorú Ányoki, csak só­hajtott. A friss szántáson nyúl futott át.­­ — Rossz napunk lesz ma, — dörmögte bo­sszúsan Vince. — Itt van ni! Az orrunk előtt hányja a földet! — Hagyd! — vont vállat a bátyja. — Ki törődik vele? Sokáig hallgattak. Egy-két szó hullott csak, mint ősszel pergő falevélt. Ányoki szorosabbra fogta lovának kantárát. — Pedig húzott voltam hozzám. •— sóhajtott halkan, fojtottan, mintha ott benn, szíve mé­lyén egy irgalmatlan ököllel viaskodna. — Kemény is, szívtelen is, — bólintott Vince. Az erdő szélén kökénybokor fehérlett. A nap úgy cikázott a széltől ingatott bokrok, égők között, mintha aranygyíkok futkosnának az úton. — De szép. Nagyon szép. .. Ányoki szemét mintha elfutotta volna a könny. Leánylelkű, szelid fiú volt, érzékeny és Szomorúságra hajló. Felnézett a kék égboltozatra és csak sokára szólt ismét. — Tudjátok, hogy rég egymásnak szántak bennünket, — de nem akar... Nem szeret... Sulyomi Balázs felnevetett. Mintha kést vág­tak volna a levegőbe. Kalapját is leemelte. Fekete, kevély fején szabadon táncoltak a ra­gyogó napsugarak. — Haha. Nem szeret?! Hát van asszony, aki nem szeret, ha a férfi igazán akarja? Sarkantyúba kapta lovát. A szél úgy hű­­tögette dacos homlokát, villanó szemét, mint­ha asszonykezek simogatnák. Gyergyay Tamás nagyot szippantott hosszú­­szárú pipáján. Künn ült a verandán, a nap­sütésben.­­ •— Hm. Hát eljöttetek? Hangja recsegett, szeme bizalmatlanul hu­nyorgott a két híres, vad Súlyomba. — El­ám, bátyám. Halljuk, jókedvű világ járja errefelé. — Csak az asszony rokonai vannak Itt Pestről. — Éppen nekünk való társaság. Rég szom­jazzuk a vidám cimborákat. Sulyomi Balázs, ez a világ lámpja, várme­gye száján élő, asszonybolondító, hetyke ga­vallér, aki csak a maga kényének, akaratának parancsát ismeri, olyan egyszerűnek, szelíd­nek látszott, akár a galamb. A maga sima nyelvén, sima modorán szinte percek alatt intézte el Gyergyayné habozó ellenszenvét. Megnyerte a rokonokat. A két vékony, szőke kisasszonyt, a rosszindulatú, kö­vér mamát, a maga nagyságán túl vak minisz­teri tanácsos papát, a fiúkat, akik nyíltan le­nézték a vidéket. Félóra múltán ura volt a tár­saságnak. — Szabad maga mellé ülnöm? — kérdezte a háziasszonyt, amikor vacsorára került a sor. Melitta hidegen, közönyösen intett. — Ha úgy tetszik... Csakugyan nagyon szép volt. Sugár és fino­man karcsú. Mély, bársonyosan feketeszemű, feketehajú. Idegesen izgékony , mégis hűvös, akár a jég. Szegény Ányoki Lajosnak majd megszakadt a szíve miatta. Jó, tüzes borok kerültek az asztalra. Gyer­gyay anekdotázott, a miniszteri tanácsos úr kesernyésen mosolygott. Sólyomi Balázs két kézzel szórta a tréfásan kedves ötleteket. Sziporkázott, ragyogott, ma­gához forgatott minden sávot. A két sovány, szőke kisasszony egymás kezét­­fogta.­­ — Micsoda ember! Pirultak és kacagtak. Apránkint mind izzóbbá lett a levegő. — Melitta rám se néz! — nyögött Ányoki.­­— Gombház! — ragyogott a fiatalabb Su­lyomi. — Az ágon madár, a szívben szerelem mindig akad. Az urak zongorázik, énekeltek. A nagy, öreg ház, hol halkan szokott ülni a csend és hová néma árnyakat lop az alkonyat, meg­telt zengő jókedvvel, mint a túlontúl öntött serleg és fény ragyogott az elmerülő zugok­ban, mintha mindörökre kiszorították volna a langyos, csöndes, álmatag napokat. — Magáért jöttem, — mondta egyszerre Sólyomi Balázs. Cigányosan fekete fejét oda­hajtotta a leányhoz. Két veszedelmes szeme égett, lobogott, mint a kigyulladt máglya. Forróság áradt róla, mely sártól-sávihez fut és megremegtet, hogy ájult kábultság marad utána. A mély, fekete szemek nagyr­a nyílt­an fordultak hozzá. — Éreztem?­ Gúny, kicsinylés, teenmnittevevő­­közöny akart siklani a hangba, de útjában elakadt, mintha kőbe botlott volna. Szeme ijedten szökött to­vább. •— Magáért. Jönnöm kellett. Hallott arról a nagyúrról, aki összekuszál minden emberi számítást, tervet, célt, akaratot és ha paran­csol, nem lehet se megfutni, se bezárni az ajtót? A leány fölállott. Ajkára kesernyés mo­sol telepedett. — Hozzám, ide a néma, hallgatag házba, idegenek parancsa nem ér. Nem is akarok tudni róla. Sólyomi Balázs furcsán kacagott. — Vigyázzon! Levegőben, szélben, virág­ illatban, madárdalban jön a parancs. Nemi kopogtat, nem kér engedélyt. Ha tiltakozik, — már meg is jött, már itt van, már diktál és követel.... — Nem igaz! — sikoltott halkan a leány. Elfordult. Vállát felhúzta, keblén össze­­fogta a könnyű csipkét. Sulyomi az asz­­talra könyökölt. Intett az öccsének. Ketten, ha nekikezdtek az édesen­ bús magyar nóták­nak, elveszett valakinek a szíve... A két szőke kisasszony már elfelejtette, hogy fogja egymás kezét. Felolvadtak a dal­ban, a csodálatos pusztai szélben, mely vala­honnan a szabad, messzi rónák felől rohant és elhozta a vadszegfüvek, vadbazsalyikumok, mályvák illatát... Ányoki megszorította Sulyomi Balázs kar­ját. Hangja, szava, szenvedés, lefojtott düh­ volt. —■ El akarod venni tőlem? Vigyázz! Sulyomi vad, sötét szeme komoran meredt reá. Egyetlen mozdulattal lesöpörte Ányoki kezét. — Eridj! Vince lépett közéjök. — Ne csináljatok ostobaságot! Talán senki se vette észre ezt a kis, hal­ki csatát. A miniszteri tanácsos úr időközben rá­emlékezett, hogy valaha fiatal is volt. A pusz­tai szél, mely a völgyek, rónák felől fúj, el­hozza, kioldozza régi fényében a hajdani szi­várványt és­­az emlékek meseszerű kincses­­kamrájából kivarázsolja elmúlt örömök, el­múlt dalok, elmúlt szerelmek, az egész szép­séges, drága fiatalságnak minden aranyát. — Igyunk barátom! — emelte poharát. — Igyunk! — koccintott Gyergyai. — Melitta! — könyörgött Ányoky. — Ne legyen kegyetlen hozzám. A leány úgy nézett reá, olyan meglepett Ára 16 Ollé?

Next