Budapesti Hírlap, 1930. június (50. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

fite fogadja et a lapot a képes mélynyomású B. H. néíhaí! Budapest, 1930 __ L. évfolyam 123. szám Vasárnap, junius 1 ■fauUmup MUS ttílMlwl. £16- ffattéal inki Ura 4 pasgA, negyedévre 10 gengO 80 SÍI. KOUddra aa alSOzetés kétszeres. Balelfls aiarkasstS: (BUBÁNTI mikhósB udapesti Hírlap SzarfcoaetSeég »Hl» hl ratals Tm. kerSla^ Józasí-kSrSt & Teleld» szint i József 4M-0A tói Jósul 44i—08-lg. f.cróloim: Budapest, 4. l'ostafiók 55—Kiadja* Budapesti Hírlap B.-Ü Szépirodalmi fömunkatárs: HERCZEG FERENC • Ftarkesztö: CSAJTHAY FERENC Egyszeri Polgár csodálkozásai (S. M.) Szakszerűség ide, szakszerű­ség oda, szálljunk le egyszer a lóról és be­szélgessünk, ahogy az egyszerű polgár szokott, az egyszerű polgár kávézás köz­ben, vagy hivatalbamenet, vagy üzletzárás után, vagy este, amikor kiül a hirtelen beköszöntött rekkenő hőségben kávéházak terraszára málnaszörpöt inni. Beszélges­sünk, illetőleg csak csodálkozzunk, mert olyan világot élünk, amelyben minden be­szélgetés jórészt csodálkozásból, vállvono­­gatásból és lemondó legyintésekből áll, lé­vén a dolgok olyan komplikáltak és sú? lyosak és megoldhatatlanok, hogy azon, ha valami, akkor legfeljebb csak a legegysze­rűbb polgár legszimplább logikája tudna átvilágítani. Egyszerű Polgár most arról beszélget a szomszédjával, hogy, úgy lát­szik, ma minden vonalon a krízisek kor­szakát éljük. Az újságokban ez a szó ol­vasható a legsűrűbben: válság. Válság­ban van minden. Családi élet, irodalom, művészet, erkölcs, házasság válságban van, de most nem erről van szó, hanem arról 8 válságról, amely a politikában, gazda­sági életben, az ipari és tőkevállalatok kö­rében, a pénz, a kereset, a munka körül van. Van búzaválság és ezenfelül hatal­mas agrárválság, van szociális válság, van munkanélküliség, van válsága a városnak és a falunak, van a gépeknek és a földnek és mindezekkel szemben mint' orvosszer­ről, a racionalizálásból beszélnek, habár maga a racionalizálás is válságban van, mert leépítéssel, B-listával, a munkanél­küliek szaporodásával és a dolgozók kere­seti válságával van kapcsolatban. Egyszerű Polgár esze megbotlik a vál­ságoknak ezen a göröngyös útján és össze­zavarodik, eltéved és kétségbeesik a prob­lémák útvesztőjében, amelynek végén csak sötét káoszt lát. Az egyszerű polgárók között vannak naivak és hiszékenyek és vannak, akik még társaiknál is naivabbak és hiszéke­nyebbek. Ez utóbbiak azt hiszik, hogy mindez a sok válság kizárólag csak Ma­gyarország földjén dúl és azon a Magyar­­országon, amelynek társadalmában egy nagyon kicsiny, de roppant hangos cso­port minden válság és probléma hallatára ezzel a szóval szokott felelni: mi van az általános titkos választójoggal? Az egyszerű polgár ereiben megfagy a vér. Mi van az általános titkos választó­joggal? Az ám. Itt lehet a hiba. Ha a ma­gyar nép általánosan és titkosan szavazna a választásokon, ha esküdtszék volna és ha egyáltalában mélyebb és szélesebb és nagyobb volna a demokrácia, akkor nem volna itt semmiféle válság. Akkor nem volna szegénység, nem volna munkátlan­­ság, nem volna búza-kérdés, nem volna akkor itt semmi baj; mert minden bajnak oka az, hogy nincsen általános titkos és nincsen esküdtszék és nincsenek szabad­ságjogok. Rendben volna, ez és ha a bajokon ek­ként segíteni lehetne, mi is menten fel­kiáltanánk & követelnék az általános tit­kost. Miért ne? Nem vagyok őrült, hogy életemet, exisztenciámat, családom jólé­tét, népem, fajom, nemzetem boldogságát feláldozzam egy teóriáért, vagy egy Csö­könyös rögeszméért, azért, hogy Magyar­­országon még nem érkezett el az általános titkos választójog ideje. Már fel is kiálta­nánk és Egyszerű Polgár létünkre már [hozzá is csatlakoznánk a legortódóxabb és legradikálisabb ’ demokrácia, vagy libera­lizmus felekezetéhez, ha nem jönnének a világ minden részéről tudósítások, ame­lyek még fokozottabb mértékű válságok­ról és kétségbeesettebb problémákról hoz­zák a hírt. A Budapesti Hírlap mai szá­mában autentikus tudósítás olvasható az amerikai Egyesült-Államok, Anglia és Németország reménytelen küzdelméről, amelyet a munkanélküliség ellen folytat. És idejön — éppen a legválságosabb vál­ságok pillanatában — Briand memoran­duma, amely arról beszél, hogy világvi­szonylatokban egész Európa épp úgy szenvedésben és boldogtalanságban él, ter­melési válságban, tőkeválságban, fogyasz­tási válságban és a nyomorúságok és ren­dezetlenségek és megoldatlan problémák tengernyi egyéb válságában, még sokkal ijesztőbb, mértékben, mint Magyarország. És idejön Loucheur személyesen és meg­magyarázza, hogy ez így nem mehet to­vább. össze kellene valahogyan fogni. Bú­­zakartelt kelene létesíteni. Fel kellene ké-' szülni Amerikával szemben, amely maga is mérhetetlen feleslegeket produkál és ha az utolsó pillanatban Európa nem áll a sarkára, elözönli ezt az egész klasszikus földrészt a mezőgazdasági és ipari terme­lésének roppant fölöslegével. Szóról-szóra azff mondja Briand: Döntő fontosságú óra ez, amikor, ha résen áll, Európa ön­maga rendelkezhet saját sorsa felől. Össze­fogni, hogy élhessenek és boldogulhassa­nak, ezzel a szigorú szükségességgel áll most szembe Európa minden nemzete. És Loucheur azt mondja: Németországban, Cseh-Szlovákiában, Jugoszláviában és Ro­mániában mindenütt ugyanazokkal a gazdasági és ipari nehézségekkel találk> zunk. Az európai nagyhatalmak morális kötelessége, hogy elejét vegyék olyan ál­lapotoknak, amelyek könnyen tragikussá válhatnak. Az egyszerű polgárnak hideg fut végig a hátán. Hogyan? Hát egész Európa, nemcsak Magyarország? Lehetséges ez? Hiszen Európa legtöbb államában már megvan az általános titkos választójog és vannak a tragikus sorsú népek között egynéhányan, amelyek szinte fuldokol­nak a szabadságjogok anarchikus tobzó­dásában. Hát az általános titkos választó­jog nem segít Németországon és nem se­gít Cseh-Szlovákián? Hát Amerikában. é3 Angliában is van munkanélküliség és van fogyasztási krízis és van pauperizmus? Hát az általános titkos mégsem olyan ezerjófű csodabalzsam, mindenre való varázsszer és mágikus orvosság, mint ahogy azt a salgótarjáni népgyülésen né­hány elvtárs el akarta hitetni Yass Jó­zseffel és Sztranyavszkyval? Az egyszerű polgár csak csodálkozni és legyinteni és fejet csóválni és vállat vonri tud, hogy már a világot megváltó általános titkosban sem lehet hinnie azok­­után, amiket Briand memorandumából és Loucheur szavaiból magának megjegy­­zett. Pedig de jó lett volna ilyen egy­szerű, könnyed és gyermeteg módon ját­szi megoldásban reménykednie. i Egyszerű Polgárnak tehát, fájdalom, le kell mondania a szociáldemokrata és demokrata és liberális ellenzékbe vetett bitéről és a megoldás könnyűsége felől táplált illúzióiról. Tovább tűnődhetik és tovább csodálkozhatik azon, hogy az em­berek mily egyszerűnek látják a dolgokat,, ha sikerül nekik néhány frázist, néhány; politikai nemzetgazdaságtani, vagy szo­ciológiai terminus technikust ráhúzni az élet legkomplikáltabb problémáira. Cso­dálkozhatik azonban az Európai Konfe­rencia optimizmusán is, amely szolidari­tásban, titkárságokban, búza- és kukorica­­kartelekben és a kisállamok vámunióiban látja az európai krízis megoldását. És kü­lönösképp csodálkozik azon, hogy az em­berséges, nagystílű, sőt zseniális terv. szerzője Európa gazdasági szolidaritása elé, mint conditio sine qua non-ját a po­litikai konszolidációnak, valamiféle keleti Locarnót helyez, mint priust, vagyis, egy olyan megállapodást, hogy a régi osztrák-Réchy tanár úr kalapja Irta Csathó Kálmán Az éjjel megint azt álmodtam, hogy érettségit kell tennem. Tudom jól, hogy a hagymás rostélyos volt az oka. amit va­csorára ettem, ezt azonban csak most tu­dom. Akkor nem jutott eszembe, hogy ké­pébe mondjam a bizottság tagjainak, ami­től pedig bizonyosan szétoszlottak volna, mint valami varázsszótól. Próbálja meg, aki nem hiszi: ha gonosz álom gyötri, kiáltsa háromszor hangosan annak az ételnek a nevét, amit vacsorára evett: az álom rém­ségei egyszerre eltűnnek. Máskor majd én is úgy teszek, az éjjel azonban ezt elmulasztván, gáládul megkí­noztak a Newton binoncinális tantételével, amiről köztünk szólva fogalmam sincs. (Önöknek talán van?) Tudtam ugyan, ■hogy a fiókomban van egy érettségi bizo­nyítvány, erre azonban nem hivatkozhat­tam, mert attól tartottam, hogy Kuncz fő­igazgató úr tüstént megsemmisítteti. Kü­lönben is, amint hamarosan kiderült, az érettségi csak ürügy volt, amivel becsalo­gattak a boltjukba és tulajdonképpen megint a kalapról volt szó. Réchy tanár úr ugyanis egyszerre csak rámmordult: — Ezt nem tudja! Beszéljen inkább a kalapról! Erre kiabálni kezdett mindenki, össze­vissza : — Igen! Igen! A kalapról beszéljen! Mit csinált a kalappal? A Réchy tanár úr ka­lapjával? Azon vettem észre magam, hogy már nem is vizsgán vagyok, hanem törvényszéki tárgyaláson. Réchy tanár úr zokogva mu­tat rá egy felismerhetetlenségig eltorzult kalapra, Kuncz főigazgató úr pedig az el­nöki székből belefúrja szúrós kék szemét « májamba és dörgő hangon adja ki a ren­deletét a börtönőröknek: — Tüzes vasat a kezére-lábára ennék a zsiványnak! Nem tudom, mi történt velem tovább, mert elvesztettem álombéli eszméletemet, vagyis felébredtem. Abban a pillanatban örültem neki, most azonban sajnálom, mert jó lett volna már egyszer végérejárni ennek a kalap-históriának, amiért külön­ben nem is Réchy tanár úr vádol engem, hanem a saját lelkiismeretem. Réchy tanár úr, szegény, régóta ott por­lad már abban az akácos kis temetőben, ahol be sokat hallgattam így május felé, könyvvel a kezemben a méh-zsongást, meg a fülemile-szót s ahol még olyan idegenül járkáltam akkor a sírok között, mintha a halál valami mások számára kitalált kü­lönös betegség lenne, amit nem kell okvet­lenül megkapni valamennyiünknek. A nyolcadikba jártam és Réchy tanár úr tanította a fizikát és a matematikát. So­vány, sáppadt, beesett arcú fiatalember volt, az álmatlanságtól vörös szemmel, hi­bás fogakkal és 'keskeny, lelógó, fekete bajusszal. Állandóan egyazon kifényese­dett zsaketben járt, kitérdelt, rojtos nad­rágban, repedezett lakkcipőben és egy tö­rött karimájú, hajdan fekete, de immár zöldrefaikult, keménykalapban. Nyakken­dője azonban volt három. Egy rózsaszín, egy égszínkék és egy halaványzöld. Ezeket felváltva viselte, jeléül annak, hogy van­nak a szíve mélyén bizonyos elegánciára valló törekvések cs nem cinikus bölcses­ségből jár ilyen kopottan, hanem kény­­szerűségből. Másra, jobbra nem telt neki. De miből is telt volna? Csuda, hogy volt még egy molyrágta bekecse, meg egy pe­csétes gumikabátja, ami megvédte az idő viszontagságai ellen. De egyebe aztán nem is volt, semmije a világon. Azaz, hogy voR! Volt egy nagy szerelme és egy kis tüdőcsúcshurut ja. Egy halálos nagy szerelme és egy halálos kis tüdő­­osúcsliurutja. Az elsőtől a szíve lángolt, a másiktól az arca, amelyen néha, különö­sen délutánonként, piros foltokban gyűlt ki a láz a kiálló pofacsontján, a szeme alatt. Ez azonban nem gátolta abban, hogy amint kilépett a tornateremből, rögtön rá ne gyújtson. Egyik cigarettát a másik után szívta egész nap, közben pedig halkan kö­­hécselt. Azt hiszem, dohányra és cigaretta­­papírra költötte minden garasát. Óradíjas, kisegítő tanár volt. Huszonhét éves. Réchy Jenő. Fizikus és matematikus. Ágról sza­kadt, szegény, gondterhelt, beteg fiú. Pária. Till Baba viszont, akibe olyan halálo­san szerelmes volt, szőke volt, rózsás arcú, kék szemű, piszeorrú, piciszájú, — egé­szen olyan, mint egy porcellánbaba. Ép­pen olyan buta és merev is. Mint egy alvó, hajas baba, amelyik pislogni tud a szemé­vel. Till Babának is ez volt az egyetlen tudománya, azzal a különbséggel, hogy állva és járva is tudott pislogni, nem csak, ha lefektették. Pislogott is egész nap a korzón, ahol fel s alá 'lófrált reggeltől estig. Réchy olyan halálosan és reménytelenül szerelmes volt bele, amilyen csak egy roj­­tosnadrágú, óradíjas kisegítő fizikus lehet a kisvárosi korzó szépébe, aki bebé-kalapot visel és karcsúra van fűzve a gyomorbajig. Akkoriban ugyanis még karcsúra fűzték ■magukat a dámák, az urak viszont feltét­lenül kalapot viseltek, ha az utcára men­tek. Kalap nélkül csak boltos inasok mu­tatkozhattak, ha átszaladtak a másik boltba váltani, meg Földvári Jakab, ,,a télen-nyáron szandálban és hajadonfővel járó magántudós“, akinek azonban mi ott vidéken csak a hírét ismertük az újság­­nyilatkozataiból. Nálunk nem járt kalap nélkül senki. A kalap kötelező volt. Hiszen, ha nem lett volna! Nem lett volna semmi baj! Akkor Réchynek nem kellett volna a fejét még azon is lörni, hogy miből vásároljon új kalapot. Elég leit volna egy új ruha is, ahhoz, hogy sze­relme tárgyához közeledni merjen, mert ruhát tudvalevőleg könnyebb beszerezni, mint kalapot. Ruhát ugyanis adnak rész-; letre is, kalapot ellenben csak készpénzért. Hogy mindezt honnan tudom? Tudtunk1 mi ott egymásról mindent. Nem maradha­tott abban a kis városban titok semmi. Till Baba a görög-tanár sógornője volt, a történelem-professzornak az öccse pedig velem járt. Tőle tudtuk, hogy Réchy még nem is ismeri személyesen Till Babát. Mi­kor be akarták mutatni, kitért a megtisztel teiés elől azzal, hogy majd, ha a ruhája elkészül. A ruha azonban csak nem akart elkészülni egész esztendőben. Valószínűleg, mert meg se volt rendelve. Réchy hát csak! látásból ismerte Till Babát még tavasszal is. Látásból szerette és szerelemből nézte. Mert nézte folyton. Fizika-órák alatt is, A tantermünk ablakai ugyanis a korzóra nyíitak és Réchy feleltetés közben mindig az ablaknál állt, háttal az osztálynak és bámult le a korzóra, ahol Till Baba sé-. fáit. Ói nézte és közben halkan köhécselt, mi pedig ilyenkor felelés címén teljes sze­mérmetlenséggel egyszerűen hangosan fel; olvastuk neki a leckét a Fehér Ipoly köny­véből, a háíamögött. Néha közbeszólt: — Ne szóról szóra kérem! Mondja a saját szavaival! — De akkor se fordult hátra, csak nézte Till Babát. Mi meg majd! megszakadtunk az elfojtott nevetéstől, ami a. felelőnek, azaz felolvasónak volt a leg­kínosabb, mert neki beszélni kellett, holott kukorékolhatnékja volt. Lassanként azonban beleszoktunk ebbe a rendszerbe és már eszünkbe se igen ju­tott, hogy a leckét meg is kellene tanulni, csak olyankor, ha esőre állt az idő, mert esőben nem sétált Till Baba és Réchy sem nézett lei az ablakon. De így is értek ben­nünket meglepetések, hirtelen kerekedett záporok alakjában. Ilyenkor cudarul ráfi­zettünk, hogy bíztunk az időjárásban, mert Réchy sorra szekundáztatla az egész osz­tályt. Nem is lett gazda egyikünkből sem, akik , akkor ott együtt jártunk, mert meg­tanultuk, hogy az olyan üzlet, ami az idői Ara 30 HUér

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék