Budapesti Hírlap, 1930. június (50. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

2 magyar monarchia területén felállított új határok most véglegesen örök időre biz­tosíttassanak. Minő ellentmondás! El tudja képzelni Európa racionalizálását azon az irracionális alapon, amelynek Magyarország politikailag és gazdaságilag áldozata lett. Panaszkodik a közgazdasági szétforgácsoltság miatt, a húszezer kilo­méternyi új vámvonal miatt és nem veszi észre, hogy az ezeréves állam szét­­forgácsoltságára nem lehet ráépíteni Kö­­zép-Európa gazdasági szolidaritását. Lou­­cheur bevallja, hogy a békeszerződések megalkotói nem voltak teljesen tisztában alkotásaik gazdasági következményeivel,­­de lehetségesnek tartja, hogy ezt a hi­bát Magyarország, a nemcsak gazdasági­lag, de politikailag is szétforgácsolt or­szág a maga vértanúi önfeláldozásával fog korrigálni segíteni. Az egyszerű polgár nem győzi csodál­kozással. Csupa érthetetlenség és csupa ellentmondás. De mégis van valami jó abban, hogy ezek az ellentmondások ki­robbantak. Legalább beszéljenek róla. Legalább van valami, amin el lehet in­dulni az igazság felé. Az egyszerű polgár nem sokat ért a Briand-féle memoran­dumból, de ösztöne azt súgja, hogy nincs ok amiatt nyugtalankodni, sőt jó, hogy szó van róla. Benne az igazság maga, mint rügyben a bimbó; a rügy egyszer csak kipattan, a bimbó kifeslik belőle és­­virágba szökken az igazság. Budapest, május 31 . A képviselőház legközelebbi ülését kedden, június 3-án tartja. Napirenden a­­kultusztárca költségvetésének általános vi­­tája szerepel. •­­ Az igazságügyminiszter nyilatkozata a Windischgraetz-ügyb­en. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter a következő nyilatkozatot adta ki: Tudomásomra jutott, hogy a képvi­selőház május 6-i ülésében az igazságügyi tárca vitája során Windischgraets Lajos herceg ka­tonai rehabilitásával kapcsolatban elhangzott felszólalásra adott válaszomat egyesek félre­értették. Ennélfogva szükségesnek tartom ki­jelenteni, hogy válaszom lényege az, hogy a ki­rályi bíróság ítéletét nem érintheti semmiféle becsületügyi eljárás. Nem változtat ezen az a tény sem, hogy a­­jelen esetben a becsületügyi eljárást a katonai szabályzat szerint folytatták le és pedig azért nem változtat, mert a királyi bíróság és a zsűri F­ÜRDŐ-RUHÁK ROTIR-A R­U­K NYÁRI-TAKARÓK leglatányosabban, legjobb kivitelben vászon ét fehérnemű áruház IV. Kecskeméti­«» 9 lcgjuuuuj udouuuui leg) VilcseK V. járásra van alapítva, mennyire bizonyta­lan. Szerencsére Réchy nem vette túlságos komolyan a szekundákat és esze ágában sem volt buktatni. Általában az egész fizi­kát nem vette komolyan, amit meg is tu­­­dok érteni, mert ő szegény már tisztában volt vele, hogy abból, hogy valaki a fizikát tudja, még arra se tesik, hogy méltó öltö­zetben mutattathassa be magát szerelme tárgyának. Nem vette komolyan se a tudo­mányát, se a csúcshurutját. Valószínűleg minket se. Csak egyedül Till Babát. Amin mi kegyetlen sokat tudtunk viccelődni és minél szomorúbb és gojidterheltebb volt szegénynek a lázrózsás arca, annál na­gyobbakat röhögtünk rajta: — A marhat Milyen szerelmes! Se lát, se hall!... Pedig­ nem is ismeri! Egy nap aztán áttértünk a fizikában az elektromosságra. A pedellus egész csomó mindenféle masinát cipelt be az osztályba és lerakta őket a katedrára. Nyomban utána pedig belépett Réchy tanár úr. De mintha nem is ő lett volna! Alig is­mertünk rá! Vadonatúj, gyönyörű sötétkék ruha feszült rajta, finom, kamgarn szövet­ből. Mintha csak ráöntötték volna. A nyakkendője ugyan a régi rózsaszín volt, amin csak most látszott meg, hogy egy kicsit már viseltes, és a cipője is az isme­rős lepattogott lakkcipő volt, de az is megújhódott valamennyire, mert ki volt vikszolva. És ha nem lett volna lyukas a talpa, amit jól láthattunk, ha a lábát egy­másra tette a katedra-asztal alatt, még hosszú időt jósolhattunk volna neki ebben az új minőségében. A kalapja ellenben. A fekete, kemény kalapja éppen olyan vadonatúj volt, mint a ruhája.­­ Szokatlanul gyorsan, majdnem azt mondhatnám, szelesen lépett be és mintha egy kicsit zavarban lett volna, hogy feltű­nést kelt szokatlan eleganciájával. Ennek tulajdonítható, hogy a kalapját olyan ha­nyag és gyors mozdulattal csapta rá a fo­gasra, hogy az leesett onnan és nagyot toppanva végiggurult a földön, egészen az első padsorig. Akkor láttam, hogy a kalap­nak piros selyem bélése van. Ijedten kapott utána és aggódó szeretet­tel vizsgálta meg, hogy nem esett be baja. Aztán gondosan letisztogatta a kabátja ujjával, majd megfujkálta és letette a ka­tedra-asztalra. Ott azonban nem fért a sok villamos masinától. Erre leállította a széket a pódium mellé, a kalapot pedig rátette. Csak akkor szólalt meg: — Ma egy érdekes kísérletet fogok be­mutatni. Ehhez azonban sötétségre van szükség,, tehát be fogjuk csukni a spalétá­­kat, sőt még ezt a fekete függönyt is rá­akasztjuk ... Ő maga odalépett az egyik ablakhoz, amely zárva volt, mielőtt azonban betette volna, egy-két másodpercig még kinézett rajta. Till Baba ott sétált a túlsó soron, a ménjével meg a sógorával, aki felköszönt az ablakba a kollegának. A fizikaóra az utolsó volt s a görög­ tanár már előbb vég­zett aznap. A felesége is megbiccentette a fejét, Till Baba pedig nagyot pislantott a két alvóbaba szemével. Réchy mosolyogva hajolt meg s a két tűzfolt egyszerre kí­gyóit az ábrázatán. Hát talán mégsem a csúcshurut rajzolta őket oda, hanem a szerelem? Vagy van valami rejtélyes kap­csolat a csúcshurut és a szerelem között? Mindezt úgy láthattam meg, hogy a másik ablak betövése kör­üli ,mi ketten serényked­tünk a történelem-tanárnak aj­­öccsével, aki a fülembe súgta: ■—­ Van már új ruha, új kalap. Ma alighanem bemutatkozik végre Till Babá­nak! ... Aztán sötét lett a teremben s mind oda­­sereglettünk a katedra köré a kísérletet nézni. A villamos szikrák pattogzását és cikázását, ami valószínűleg nagyon szép és tanulságos dolog lehetett, amikről azon­ban én, fájdalom, nem tudok számot adni. Nem mintha nem érdeklődtem volna kellőképpen a dolog iránt, sőt ellenkező­leg, éppen, mert túlságosan is érdeklőd­tem. Annyira, hogy kíváncsiságomban, hogy jobban lássak, felálltam a székre. A többit nem nehéz kitalálni. Valami tompán, horpadozó pukkanással megrecse­gett a sarkam alatt. A kalap. A Réchy ta­nár úr vadonatúj, fekete, kemény kalapja. Megreccsent, ropogott és ellapult. Aztán nem mozdult. Mintha azzal a kínos, nyö­­szörgős csuklással kiadta volna a páráját. Ezt azonban nem lehetett hallani, mert a villamos masina már sustorékolt és bú­gott és a hangja elnyelte a szerencsétlen kalap halálnyögését. Én se a fülemmel hallottam, hanem inkább a lábam szárával, amelyen át, mint valami villamos vezeté­ken, futott fel a szörnyű katasztrófa min­den mozzanata a gerincemig s azon fel az agyamig. Rémülten kaptam vissza a sarkam, de­­már késő volt. Leugrottam a székről és a sötétben tapogatva kezembe vettem a sze­rencsétlen kalapot. Palacsintává volt hor­padva, halálra volt gázolva. Kinyomtam, kiegyengettem és végighúztam a kezem a göm­bölyűségén, köröskörül hepehupás seb­hely szörnyű nyomát éreztem, amely nem volt hajlandó eltűnni simogató ujjaiim leg­szorgalmasabb masszírozására sem. Kétségbeesett sikoltás fojtogatta a tor­kom. Kiáltani szerettem volna: — Hagyják abba! Szerencsétlenség? tör­t­­ént! Világosságot, világosságot! Elgázol­tam a tanár úr kalapját! A kalap megse­­besült, meghalt, elpusztult! Élete virágjá­ban, ereje teljében, fiatalonl Segítség! Se­­gítség! De ugyanakkor eszembe jutott az is, hogy de aztán mi lesz? Vegyek Réchy ta­nár úrnak egy másik kalapot? Hátha el se fogadja? Odaadjak neki négy forintot, amit bizonyosan megkaptam volna az édesapámtól erre a célra, de aminek az átnyújtása és az elfogadása kínosabb lett volna tanítvány és tanár között minden­nél. Én legalább úgy képzeltem magam­ban, ha bele próbáltam illeszkedni a Réchy tanár úr helyzetébe. Ha nem fo­gadja el, sohasem bocsáthatja meg, hogy ilyen szörnyű kárt okoztam neki, ha pedig megtérítem a kárát, milyen lesz a viszony köztünk? Be fog menni szekundáztatni, le fog merni szidni az én kalapommal a fér­jén? úgy éreztem, a leggyöngédebb dolog, ha eltitkolom az egészet. Egy kalap végre is csak egy kalap. Réchy viszont tanár úr én meg diák vagyok. Egy kalapért nem le­het ezt a viszonyt fenekestül felfordítani. Nem sérthetem meg az úri önérzetét az­zal, hogy egy ilyen bagatell dologból ese­tet csinálok­ .­­ Közben simogattam, egyengettem, tisz­togattam a kalapot. Aztán visszatettem a helyére. És azt határoztam, hogy, ha azt látom majd, mikor kivilágosodik, hogy teljesen tönkrement, mégis bevallok min­dent és felajánlom a kártérítést, akár mi lesz is! De azért óvatosan átmentem a ka­tedra másik oldalára és ott vártam be a kísérlet végét, ami azonban csak akkor kö­­vetkezett be, mikor csengettek. B.H. 1930. Június . más és más jogkörrel, más és más szempontból foglalkozott az üggyel. A bíróság ítélete köz­jogi vonatkozású és kötelező erejű, míg a zsűri­ az egyéni becsület kérdésében foglal állást, tehát magánérdekű és nem közjogi, hanem tár­sadalmi jelentőségű. Ez utóbbi jelentőséget azonban nyilatkozatomban épp oly kevéssé vontam kétségbe, mint ahogy a zsűri határo­zata nem érinthette és nem is érintette a kirá­lyi bíróság ítéletének közjogi súlyát. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter:­­ Győr város felirata a miniszterelnök­höz. Győr szabadkirályi város legutóbb tar­tott rendkívüli közgyűlésének határozatából Szoliter Ferenc dr. polgármester hódoló fel­iratot küldött Bethlen István gróf miniszter­­elnöknek, a következő szöveggel: A hágai és párizsi tárgyalások nehéz napjaiban a nemzet mint egy ember állott Nagyméltóságod mel­lett és kísérte aggódó szorongással a magyar­ság legszentebb érdekeiért folytatott nagy küz­delem kimenetelét. Bár a hágai és párizsi tár­gyalások nem hozták meg az óhajtott ered­mények teljességét, mégis kétségtelen, hogy az adott viszonyok és lehetőségek között Nagy­méltóságod elérte mindazt, ami a magyarság érdekében elérhető volt. Fájó szívvel láttuk ezért, hogy a magyarság körében lévő kevesek ezt a nagy eredményt, mondhatni győzelmet, nem az elismerés és hála érzésével, hanem a Nagyméltóságod személye ellen irányuló mél­tatlan támadással fogadták. Győr szabadkirályi város közönsége politikai pártállásra való te­kintet nélkül a magyar egység gondolatával vértezetten hajtja meg az elismerés, köszönet és hála zászlaját Nagyméltóságod előtt azért az önfeláldozó, szinte emberfeletti munkás­ságért és azért az önzetlen fáradozásért, amely­­lyel a magyarság érdekeit a legutóbbi hágai és párizsi tárgyalások alkalmával megvédeni, illetve a magyar álláspontot győzelemre vinni méltóztatott; azokért az el nem múló érde­mekért, amelyeket Nagyméltóságod megcson­kított hazánk kormányának élén immár egy évtizeden át és különösen a legutóbbi hágai és párizsi tárgyalások folyamán a magyar ügy védelmében szerzett, Győr szabad királyi város törvényhatósági bizottságának rendkívüli köz­gyűlése indítványomra egyhangú lelkesedéssel törhetetlen bizalmáról biztosítja Nagyméltósá­godat. Szauter Ferenc dr. polgármester. Az új honvédfőparancsnok Kárpáthy Kamillo altábornagyot nevezik ki Jánky Kocsárd helyére Mint a 8 Órai óráig jelenti, a Jánky Kocsárd lovassági tábornok távozásával megüresedett honvédfőparancsnoki ál­lásra a kormányzó Kárpáthy Kamillo al­tábornagyot, az eddigi honvédgyalogsági szemlélőt nevezte ki és hogy a kinevezés már legközelebb megjelenik a hivatalos lapban. Az új főparancsnok a világháborúban mint egy gyalogsági hadosztály vezérkari főnöke teljesített szolgálatot, majd ké­sőbb egy gyalogezred parancsnokságát vette át és haditetteivel számos magas ki­tüntetést szerzett. A Károlyi-forradalom kitörésekor, 1918 október 31-én, mint ve­zérkari ezredes, a honvédelmi miniszté­riumban volt beosztva. Ebben az időben történt, hogy Károlyi Mihály és Linder Béla, a forradalmi hadügyminiszter meg­jelentek a honvédelmi minisztériumban és különböző rendelkezéseket adtak ki. Kár­páthy Kamillo ezeknek a rendelkezéseknek végrehajtását kereken megtagadta. E­miatt nyomban­ eltávolították a honvé­delmi minisztériumból. A forradalmak után Kárpáthy Kamillo újból a honvé­delmi minisztériumban, mint csoportfő­nök kapott fontos ügykört, majd az első vegyesdandár élére került, legutóbb pe­dig gyalogsági szemlélő lett. Honvédpa­rancsnoki állását már a legközelebbi na­pokban elfoglalja. A trianoni gyász évfordulója A Társadalmi Egyesületek Szövetségének helyiségében tegnap este a Revíziós Liga, a TESz és az Ereklyés Zászlótartó Nagybizott­ság vezetői értekezletet tartottak. Az értekez­let egyetlen tárgya a vasárnapi monstre fel­vonulás előkészítésének és megrendezésének az ügye volt. A rendezői értekezleten, az a véle­mény alakult ki, hogy mintegy százezer ember felvonulására kell számítani. Az egyes csopor­tok zenekarral és zászlókkal indulnak a város különböző pontjairól s délelőtt tizenegy óra­kor a Szabadság­ téren találkoznak A nagy­gyűlésen Urmánczy Nándor, Lukács György, Eckhardt Tibor, Kötterényi Olivérné dr.-né, Takács Gyula, Végh János Gusztáv, Meizler Károly dr., Petykó Árpád fognak beszélni. A­­képviselőház is természetesen megemléke­zik a nap jelentőségéről, azonban végleges Programm még nem alakult ki, hogyan fog ez megtörténni. Szó van arról, hogy esetleg párt­közi értekezleten állapítják meg az ülés pro­grammj­át. Nincs kizárva, hogy ez a programm egyetlen felszólalásra és pedig Apponyi Albert gróf beszédére korlátozódik. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Magyar Munkaadók Központja elhatározta, hogy a trianoni gyász jeléül a trianoni szerződés aláírásának évfordulója napján, június 4-én, 5 percre az összes gyáripari üzemekben a munka Egy év alatt önazegyiőt niptam­iT, minden árért kiárualttatnak. ERMA, VIII. József­ körút 11 megáll. A szünet 5 perccel 12 óra előtt kezdődik és 12-ig tart A határozatról az érdekelt gyára­kat a hírlapok és az egyes szakmai szervezetek útján értesítik. Az OMKE és a Fővárosi Kereskedők Egyesü­lete felhívást intézett a kereskedelemhez, hogy szerdán, június 4-én, a trianoni béke­diktátum aláírásának tizedik évfordulóján tüntetéssel fe­jezte ki tiltakozását a kegyetlen békekötés elleni. A kereskedők szerdán délután 4 órakor tíz percre lezárják az üzletek redőnyeit. Érdekes diplomata-nyilatkozat Egy francia diplomata állí­tólagos nyilatkozata Olaszor­­szággi háborús készülődéséről, PÁRIZS, máj. Sí. Az Oeuvre nyiatkozatot közöl, amelyet egy évek óta Olaszországban élő francia diplo­mata tett egy toulousei újságíró előtt Olasz­ország jelenlegi lelkiállapotáról. —­ Olaszországban — mondotta az illető diplomata — mindenki meg van győződve, hogy háború esetén győzelmet fognak aratni a franciákon és meg van győződve arról is, hogy ez a háború hamarosan — még 1935­ előtt — bekövetkezik Olaszország ma pénz­ügyi és gazdasági politikáját a jövőre építi abban a reményben, hogy a mostani stíb­sv ki­adásokat a jövő háborújának vesztese fogja megfizetni. Az­ülető diplomata hozzátette, hogy a fej­lemények békésebb irányba terelődhetnek, ha Anglia és Európa szilárd magatartást tanúsít és ha Németország részéről valóban békesze­­rető szellem nyilvánul meg. Lengyel idegesség PÁRIZS, máj. Sí. Mint ismeretes, Briand külügyminiszter teg­nap megbeszélést folytatott a Párizsban időző Zaleski lengyel külügyminiszterrel. Ezzel kap­csolatban Saint Brice a Journal hasábjain rámutat arra, hogy Lengyelországot nyugta­­lansággal tölti el az a lelkiállapot, mely ma Németországban tapasztalható. A németek a német-lengyel határok revízióját is sürgetik és Ábel legutóbbi párizsi előadása bizonyítja, hogy még a pacifista érzelmű német ifjúság is így gondolkodik. Bérautó elegáns magánjellegű városi őre­­i- Automata: utakra minden időben rendel- 865-76 hete. — Olcsóbb mint a taxi

Next