Budapesti Hírlap, 1930. június (50. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-29 / 145. szám
Megjelenik minden napIRODALOM ÉS MŰVÉSZET Színház — Tudomány — Könyv — Zene — Film — Iskola — Kritika — Folyóiratszemle I. melléklet 1930 jún. 29 A bécsi opera új éve Clemens Krauss igazgató programmja.A bécsi állami operaház jövő évi programmját most hozta nyilvánosságra Clemens Krauss igazgató. Az első újdonság az eddigi terv szerint Jaromir Weinberger „Schwanda, a dudás“ című dalműve lesz, amelyet a mi Operaházunk számára is megszerzett Radnai Miklós igazgató. Új rendezésben kerül színre az ősz folyamán Mozart vígoperája, a „Figaro házassága“ és Franz Werfel új szövegével felújítják — mint már megírtuk —a Verdi „Don Carlos“-át is. December végén iktatjuk a játékrendbe Heuberger „Operabál“ című klasszikus operettjét. Az új év első eseménye Egon Wellesz „A bacchánsnők“ című műve lesz, amelynek szövegkönyve Euripidész nyomán készült. A Redoutensaal színpadán kerül bemutatóra Wolff Ferrari operája, „A négy házsártos“, továbbá Mozart „Idomenev“-ja, amelynek partitúráját Strauss Richard teljesen átdolgozta. Strauss egyébként is tevékeny részt fog venni mint dirigens a bécsi operaház munkájában karácsonytól egész április végéig. Több érdekes reprizre is készül Clemens Strauss a jövő szezon során, így felújítja Strauss „Die Frau ohne Schatten“ című dalművét és, Korngold „Violanta“-ját. Az előbbiben a magyar Angerer Margit, az utóbbiban a magyar Németh Mária és Pataky Kálmán éneklik a főszerepeket. Felújítják azonkívül „A nürnbergi babá“-t, Adam operáját, Korngold átdolgozásában és Rossini „Az olaszok Algierban“ című vígoperáját, Hugo Röhr átdolgozásában. Amerika konzervatív kezd lenni... Heywood Broun, az amerikai Nation című hetilap okos, kedves és elmés kolumnistája, a Heywood Broun úgy gondolja című állandó rovatában amerikai szempontból rendkívül meglepő módon ezúttal arról elmélkedik, hogy minden új élmény és először tapasztalt dolog számára határozott tehertételt jelent, nem ingerli, nincs a kedvére. Amit ő hangoztat, merőben új hitvallás az Új Világban, hiszen tudjuk, milyen majomszeretettel csüggnek az emberek odaát minden divaton, micsoda lelkendezéssel habzsolják az újat s hogy semmi fáradságot nem kímélve részt kérnek a technika legfrissebb eredményeiből, minden múló hóbortból, vívmányból és szenzációból. Pedig hát... — mondja Heywood Broun. Tengerentúli szemszögből feltűnő jelenség az ő nyugodt, fölényes konzervativizmusa: íme egy ember, aki a megszokott, a régi, pártjára áll s teszi ezt vehemens lelkesedéssel! Hadat üzen az „újdonság ingereinek. Felszólalása azért is figyelemreméltó, mert kétségtelen, hogy mögötte az intelligens amerikai közönség sokezer tagja áll. Amerikában már együtt van s régóta bőségben van együtt mindaz, amit emberi elme, igény, vagy megkívánt s elérni képes volt. S elhihető, hogy a legjobbak már bele is fáradtak abba a tökéletesebb és újabb után való állandó bajszába. Hiszen minden megvalósult kultúra teteje az egyéni konzervativizmus, a szenzációhabzsolásokkal szemben való szkeptikus ellankadtság. Úgy látszik, Amerika művelt polgársága is bágyadt már a képtelen hűhótól, fejvesztett lármától. Most hát, ime, ott tartana, hogy Visszahúzódik, finom és érzékeny is lesz? S a tradíciók meggyőződéseit keresi, — hadd legyen mihez ragaszkodnia? — Mint a rádió legújabb előfizetője — kezdi Heywood Broun —• új világszemléletre tettem szert, melynek régen ki kellett volna bennem alakulnia. Hogy t. i. igen, téves feltevésen alapszik az a minden újdonság iránti szenvedélyes szeretet, amelyről tömegpszichológusaink és színházi vállalkozóink annyit nyilatkoznak. S a lapszerkesztők, akik fiatal munkatársaiknak egyre azt ordítják: találjon ki végre valami újat, mert csak az kell a közönségnek, nem kevésbbé balga és felületes látszat áldozatai. Végtelen kevés olyan ember él a földön, aki őszintén vágyik a valóban „Új“-ra, eddig nem szerepelt szenzációk forradalmi feltalálására. S ha egy bizonyos művet, vagy produkciót, vagy irányt — a szemrehányás mellékízével — régimódinak bélyegzünk, ez a régimódiság, valljuk be, jóleső, szívet melegítő hatást gyakorol mindenkor az átlagemberre. De csak az átlagemberre ne várjon? Véleményem szerint — mindenkire! — Amit szemünk először pillant meg, amit első ízben élünk át, — folytatja igen találóan Heywood Broun — csak ritkán szerez zavartalan, tiszta örömet, vagy harmonikusan kellemes meglepetést. Az első élmény okozta csalódás csaknem elkerülhetetlen. Az agy nem képes objektív ítélkezésre, szubjektív vélemény pedig még nem fejlődhetik ki. Lehet-e helytálló az első benyomás, melyet új városról, vidékről, emberről, művészről, divatról alkotunk magunknak? Még az annyiszor megénekelt első látásra való szerelem is hiányos szenzáció marad, nem nyújthatja az érzelem száz százalékát s nem mentes a bizonytalanság kiszolgáltatott, feszélyező elemeitől. Általában következményei is katasztrofálisak. S ha érzékszerveinken keresztül világítjuk meg ezt a tételt: mi a jó illat? A parfom, amelyet, megszoktunk... Mi a tetsző ruha, a kedvelt szín? Amihez könnyű alkalmazkodni, mert egyéniségünk megszokott kereteihez illik. Semmit sem üdvözlünk oly szívesen idegenben, mint a magunk kertjének virágait... s ismerős arcoknak, megszokott hangoknak örülünk s nem az idegeneknek. Jelentkezzék, ha él a világon olyan ember, akinek ízlett az első pohár sör, amelyet valamikor megivott, vagy az első olajbogyó! Nem is szólunk az első cigaretta émelyítő reminiszcenciájáról, amit köhögések közt, fuldokolva, hősies elszántsággal két hétig szívtunk, de kettesben. Hogy vágytunk titkon közben a csokoládéfagylaltra, vagy a savanyú cukorra. S ,ha jellemes emberek lennénk, többé életünkben nem nyúltunk volna sörhöz! Ám a bennünk lakó következetlenség s az iskoláskönyveknek ama buzdító intelme, hogy sohse csüggedt, azt parancsolja, hogy rá kell jönnünk a dolgok ízére, így jártam persze a dohány élvezetével is. Ezt legalább nem bántam meg. S ugyanígy van az ember egy csomó más jelenséggel, amit lassan fedez fel és fogad egyre erősödő barátságába, így: a zenét, a piktúrát, az égbolt csodáit, a természet alkotásait, hegyeket, tavakat és tengereket. —■ A zenei művek élvezetére is nagyon ráillik az, hogy az ember eredetileg idegenkedik mindentől, ami szokatlan. A modern operák pl. rendszerint közönybe vesznek, míg az ezerszer végigélvezett áriákat és szerelmi duókat a közönség mindig szívesen végighallgatja újra, meg újra. A zenekritikus álláspontja bizonnyal haladottabb, de a nagy tömeg számára Puccini, Verdi s a jó esetben Wagner, el nem arulható műélvezetek. Ugyanez áll a színpadra, is, noha a Broadway temérdek színháza szakadatlanul liheg s izzadva kapkod slágerek után. Közbe jön egy fiatal író, megírja az elcsépelt históriát az ifjú emberről, aki nagyon szeret egy leányt, elénk tárja az unalomig ismert, romantikus mellékkörülményeket, melyek fölött a harmadik felvonás végén diadalt ül a Happy End s ideköszönt a várvavárt, a nagy siker. Övé minden babér! A newyorki színházi évad nagy drámai meglepetése, a Zöld Legelők című tehetséges és merész ótestamentumi színjáték. De a szerző, Connelly, nagyon jól tudja, hogy nagysikerű munkája, a vakmerő újszerűség máza alatt voltaképpen kacérkodás a középkori passiójátékok irányában. S sikerének egyik lényeges titka, hogy a nézőtér szívesen ismétli át, amit az iskolában Noéról, bárkájáról és a vízözönről tanult. A közönség — a darab fanyar életigazságain túl — újra gyermeknek érzi magát. Maga az író is — lelke mélyén nem is anynyira az ismeretlen közönségnek — néhány barátjának dolgozik elsősorban, akiknek az ítéletére súlyt helyez. A nagy tömegek véleménye kevésbbé érdekli, mint a magasztaló, vagy feddő —de számtalan beszélgetés és vitatkozás emlékét rejtő — baráti bírálat. — Minden téren csak az rokonszenves számunkra, ami reminiszcenciákat kelt — mondja Heywood Broun, aki látszólag egyetért a pszichoanalízis egyik vezérlő motívumával, mely a későbbi élet valamennyi megnyilvánulását gyermekkori élmények hatásából vezeti le. A cikkíró sok tekintetben helyes nyomokon jár. A lélek premierjei, a törtetés unaloműző, új szépségek után, súlyos válságok okozói lehetnek. S az ember boldog lehet, ha hazaérkezik a nyugtalan és kíváncsi idegek e céltalan kirándulásaiból. S végeredményben: nem sivár és unalmas a szoknyavadász Don Juan esete? A mindig új, a mindig ugyanaz. Csak az állandóságban van fantázia, csak az odaadásban vannak fejlődés és beteljesülési lehetőségek. Gelli ! asszony, a bizonyára tehetséges színművésznő, amikor hirtelen mentő ötlete támad. Megvásárolta Párizs legdrágább telkét a Boulevard Hausmannon és a zöldbabbal ültette be. Az emberek csodájára járnak az új veteményes kertnek. A művésznő „színházi“ attrakciójának határozott sikere van- Marcelle Rahna kisaszszony nem hiába termeli a zöldbabot a párizsi nagy boulevardon. Úgy látszik zöldbabot termel, de karriert fog aratni.... BEssa-tass® * (A kormányzó a Budai Színkörben) Horthy Miklós kormányzó feleségével együtt megnézte pénteken este „Az első tavasz“ előadását a Budai Színkörben. A kormányzó szívesen és sokat tapsolt az operett főszereplőinek. * (Huszka Jenő ünneplése a zeneszerzők és szövegírók értekezletén.) A Zeneszerzők, Szövegírók és Zeneműkiadók Szövetkezete pénteken este összejövetelt tartott, amelyek Huszka Jenő elnök beszámolta legutóbbi szerzői kongresszusok eredményeiről, ismertetvén különösen a hangos filmjogok terén elért sikereket. Az értekezlet Molnár Jenő dr. indítványára Iluszka Jenő elnöknek, akinek az elért eredmények köszönhetők, köszönetét fejezte ki. Az értekezlet után vacsora volt, amelyen száznál többen vettek részt. A vacsorán Faragó Jenő üdvözölte HuszkaJenőt. * (Egy párizsi színésznő zöldbabot termel, hogy karriert arasson.) Párizsban a színházi szezon már kapuzárás előtt van. Lezajlottak a premierek, eldőltek a sikerek és bukások, nyári forróságban haldoklik a színházi élet. Hogy csinálhatna karriert még hamar az utolsó órában egy kis színésznő, aki feltétlen bámulója saját tehetségének, de senki sem törődött vele? Ezen gondolkozott Marcello Rahnak is Magyarország zenei missziója és az új muzsikus nemzedék * Molnár Antal a Zeneművészeti főiskola tanára nyilatkozik a fiatal zenészek helyzetéről Molnár Antal, aki két évtized óta foglalkozik a zene szociológiai összefüggésével és több munkájában rávilágított e kérdés jelentőségére, a fiatal magyar zenészek helyzetéről a következőket mondta a Budapesti Hírlap munkatársának: — Tehetségek bőven vannak. Magyarország nemcsak aránylagosan, százalékban, hanem abszolút számban is a legtöbb elsőrangú muzsikust produkálja a világon: zeneszerzőket, zongoristákat, hegedűsöket, sőt, legújabban már énekeseket is. Az utóbbi három év óta fellendült a fúvóhangszerek iránt is az érdeklődés. Karmesteri tehetségekben is bővelkedünk, aminek azonban azért nincs látszatja, mert hiányzik az önállóan kiépített , karnagyképző tanfolyam. ELHELYEZKEDÉSI LEHETŐSÉG. — Számítani lehet arra, hogy nálunk évenként 80—100 diplomás fiatal muzsikus kerül ki az életbe. Ezeknek az elhelyezkedési lehetősége majdnem egyenlő a nullával. Minthogy a külföld — beleszámítva Amerikát is — mindinkább nacionalista alapra helyezkedik az állások betöltésénél, felmerül az a kérdés, hogy lehetne ennek a muzsikus-produkciónak arányos foglalkoztatási területet nyitni idehaza Magyarországon ? — Kezdjük a zeneszerzőknél. Ma az a helyzet, hogy a fiatal zeneszerzőink, túlnyomó többsége egészen méltatlan pedagógiai napszámos munkát végez. Az új, komoly kompozíciók iránti érdeklődés hazánkban minimális. Ennélfogva kiadóink is többnyire mereven elzárkóznak az új művek kinyomatása elől. Százszámra halmozódnak értékesnél értékesebb művek az íróasztal fiókokban, a tehetségek egy része pedig elkedvetlenedik vagy elsikkad. Az új művek előadása is súlyos nehézségekbe ütközik, főleg a nagyobb együttesekre írt műveké, mivel a legtöbb fiatal zeneszerzőnek a szólamok lemásoltatására sincs pénze. A FEJLŐDÉS ÚTJA. — Lényeges segítséget ebben az irányban csak két tényező összhatása nyújthat: a magyar társadalom anyagi megerősödése és a komoly művészet iránti érdeklődés szélesebb körű felébredése. Reméljük, hogy mihelyt nemzeti életünk vérkeringése egészségessé válik, a hazai művészi termelés iránti kellő érdeklődés fokozódni fog. — Az, hogy képzőművészetünkkel szemben ez a folyamat már megindult, —amint azt legutóbb a „Budapesti Hírlap“ pályázatának sikere is mutatta — bizonyára annak köszönhető, hogy a hazai képzőművészeti kultúra régibb idő óta mutat fel elsőrangú eredményeket, mint a zene és hogy a festők és szobrászok jobban vannak megszervezve. A zene terén ellenben még mindig van nálunk bizonyos jogosulatlan idegenimádat, noha húsz év óta a magyar zenetermés világviszonylatban is elsőrangú. Bizonyára segíteni fog a helyzeten a fiatal muzsikus nemzedék megszervezése, mely most folyik az ismét feltámasztott Új Magyar Zene Egyesület (UMZE) keretében, decentralizált zenekULTURA. Az új pedagógiai erők elhelyezése érdekében elsőrendű tényező volna a vidéki zeneiskolák szaporítása, illetve kibővítése. Meg kell teremteni ugyanazt a decentralizációt a zenében is, ami egyetemi pálinkánkban már megvalósult. A második fontos segítség volna az úgynevezett kontárkérdés rendezése, amelyről az utóbbi időben annyi szó esik. Ausztriában és Németországban már általánosan kötelező magánoktatók részére is bizonyos pedagógiai államvizsga. Ha nem is lehet ugyan végkép megakadályozni zugerők működését, annyit el lehetne érni, hasonló vizsgakötelezettséggel, hogy fiatal, tehetséges pedagógusoknak ne kelljen éhezniök a kontárok garázdálkodása miatt, akik még 50 fillérért is adnak magánórát, amely azonban persze még ennyit sem ér. ELŐADÓMŰVÉSZEK. — Legjobb helyzetben még aránylag az előadóművészek vannak, hiszen tapasztaljuk is, fiatal előadóink lassacskán ismertekké válnak fiatal előadóink lassacskán ismertekké válnak külföldön. Itt persze kitűnő úttörő munkát végeztek előttük Dohnányi, Waldbauer, Bartók és a Hubay-növendékek. Már ma is számos magyar muzsikus működik külföldi zenekarokban, ezt láthattuk Toscanini együttesében is. E téren állandó javulás várható. Fiatal operaénekeseink elhelyezésére Radnai igazgatónak van életrevaló terve. Ő vidékre járó staggionokat óhajt szervezni. .■ : MAGYARORSZÁG ZENEI MISSZIÓJA. — Nem valószínűtlen, hogy Magyarország szerepe rövidesen olyan lesz a zene terén, mint volt a XVIII. századbeli Itáliáé, melynek vezető zenészei szintén nagyrészt külföldön érvényesültek. A legjobb magyar szerzeményeket már ma is gyakrabban adják ki és adják elő külföldön, mint idehaza. — A mai helyzet a várható fellendülés előtti mélyponton van. Hihetetlen, ami mindennel kénytelenek foglalkozni megélhetésük érdekében zeneszerzők, pedagógusok és előadók. Beszéljünk-e jobb sorsra érdemes komponistákról, akik moziban zongoráznak, vagy jazz-slágereket hangszerelnek? Kitűnő előadókról, kik kénytelenek szalonzenekarokban sínylődni és diplomás tanár létükre jazz-hangszerekkel bíbelődni? — Rendkívül sokat segíthetne, ha a Magyar Rádió tervszerűbbenfoglalkoztatná érdemes fiatal zenésznemzedékünket és hivatottaktól szerezné be ilyirányú információit. — Ha a magyar társadalomban olyan visszhangot fog kelteni mai zenénk fellendülése, mint aminőt érdemel, akkor az ilyen kinövések hamaros eltűnésével számolhatunk. V. M. Mai Dalárda július 2-án az Állatkertben hangversenyt ad. Műsoron: Ádám Jenő, Bartól Béla, Demény Dezső, Goldmark, Hubay Jenő, Kodály Zoltán, Szeghy Sándor kórusai. IVASBUTOROK HAIDEKKER ♦ FIÓK: FIUMEI-UT 3 * (A Belvárosi Színház és Vígszínház kapuzárása.) A Belvárosi Színház szombaton este fejezte be évadját a „Fruska“4 kilencvenötödik előadásával. Holnap, vasárnap a Vígszínház is bezárja kapuit. Ez alkalommal is „Az úgynevezett szerelem“ kerül színre. * (A Comedie Française szabadtéri előadása.) A párizsi rekkenő hőségben a Comédie Francaise fennállása óta első ízben előadást tartott szabad ég alatt. Az előadást Hugo Viktor és a romantika centenáriuma alkalmából tartották a Place des Bosges-on, Hugo Viktor lakóháza előtt, „Marion Delonvc“ került színre mintegy százezer főnyi közönség jelenlétében. Sajnos a nagy téren keveset lehetett hallani az előadásból, noha megafónon közvetítették.