Budapesti Hírlap, 1930. október(50. évfolyam, 223-249. szám)

1930-10-01 / 223. szám

Budapest, 1930­­. évfolyam 223. szám Szerda, október 1 Vagjelenik mindennap !hétfö­­kivételével. Elő­fizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre X0 pengő 8­ fillér. — A­­rtlföldön ezeknek az feszegeknek a kétsze­rese &2 előfizetési díjBudapesti Hírlap Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadó* hivatal: VIII. kerület, József-körút 6. Telefon­szám: József 444—04- től József 444 — 09-ig. Levélcím: Budapest, 4. Fostaflók 55.—Kiadja* Budapesti Hírlap K.-T. Közmunkák országszerte Áll-e még Széchenyi Hitel­ének dantei megállapítása: „Az ország sok tájékán zsí­ros fekete, vagy ragadó agyagföldeken ása­­tik öt-hat, ölre egymástól két mély árok s az áldott termékeny föld árkok közé dom­­boltatik fel, száz meg száz szekér, ezer meg ezer ember mozog s a ráfordított fizikai arrogátum­ iszonyú; mennél magasabb a töltés, annál jobbnak vélik az utat némely várnagyé és szabad királyi városbeli út­­készítők s mennél domborúbb a víz lefo­lyására, annál helyesebbnek; midőn­­azon­ban a magasb töltésnek közönségesen csak azon haszna szokott lenni, hogy a kocsi, mely dűl, nagyobbat dűl s az utazó benne kékebbre üti a testét, a domború út pedig arra hasznos, hogy a ráhányt .­föld mé­lyebb, a sár nagyobb s így a süllyedés bi­­zonyos­.“ Ha Széchenyi élne s látná a leg­újabb országszelő főútjainkat, boldogan nézne reájuk, az ő útépítő agitációjának félsikerét látná. De ha túlnézne a fő­utak aszfaltos sávján, ma is a legtöbb he­lyen azt látná, amit száz évvel ezelőtt lá­tott. Széchenyi szellemében is azt kell te­hát mondanunk, nem csupán a szociális éhség nevében: építsünk utakat. A vidéki közmunka, amelyről most annyi komoly­sággal tanácskoznak, itt kezdődik: jó uta­kat az országnak, de ne csupán autós fő­­utakat, h hanem­ az öreg gabonásszekér szá­mára való megyei és községi utakat is, hogy a kévék dűlőútjairól porban, sárban f­elmerülő megrakott szalmáskocsik károm­kodásai helyett a vidám ügetés csattogása halljék ezután. „A munkát a népnek“ jel­szó azonban nem merülhet ki utak c­sinál­­tatásában. Elvégre ehhez is irtózatosan sok pénz kell és se az állam, se a város, se a község pénztára nem bírja ma a nagy ira­mot. Ezt az időt, amikor százezernyi dol­gos falusi munkáskéz kínálkozik olcsó munkára, az utak megcsinálásán felül más gazdasági alkotásokra is fel kell használni. Vármegyében mehet végig ma is az ember, egyebet nem látni, mint lecsapolásra váró óriási mocsarakat. Fejér megyét tavasszal úgy elönti az olvadás vizével egyesült ta­lajvíz, hogy a Nílus sem csinál különb mu­tatványokat. Az ország első megyéjének, Pest vármegyének tekintélyes része mo­csár, a Tapló s egyéb folyók környékén majdnem ugyanaz a világ van, mint amit Jókai A magyar nábobban ír le. Végig a Balaton somogyi partján, fürdőhelyek tö­vében, ősvilági lápok, még lidércfényből is kaphatsz ízelítőt s Zamárditól Fonyó­dig száz és száz és ezer holdnyi remek te­rület vár kiszárításra, tavasszal vízben álló villák terén tanúságot róla, hogy előbb való a­ lecsapolás és csak azután az építés. A Hanság költői mocsaraitól, melyekben ott dacol a kultúrával az ősvizek égerfája, a Nagy Alföld rengeteg ingoványáig mennyi százezernyi hold mocsár, amiből néhány szélességi körrel lejebb Mussolini lángoló tettereje már remek szántóföldeket varázsolt. Nincs közmunkaalkalom az útcsiná­­láson kívül? Csapold le fél Magyar­­országot s foglalkozást adtál­­milliónyi kasza-kapa embernek anélkül, hogy meg­terhelted volna az államkincstárt, mert hi­szen a kincstár a végén megkapja­­a költsé­get attól, aki mint boldog tulajdonos elő­ször szántja fel a tegnap mocsarát. Fér­fiaknak való közmunka lenne mindez. De az asszonynépnek s a leányoknak is adhat a nemzeti találékonyság őszi és téli köz­munkát és pedig gazdagon. Levedlik már a háborúban szerzett selyemszoknya és cipellő helyett csizma dagad az asszonylá­bon, megint itt van a háborús falusi tün­dérálom után a robot, dolgoznia kell lány­nak, asszonynak. S itt eszünkbe jut a ke­reskedelmi minisztérium háziipari osztályá­nak alig hároméves falusi akciója, amely már­is sok helyen törte meg a falu tunya­ságát és játékos, csipkés ipart parancsolt a kukor­icafosztások mellé. Ilyenkor meny­nyit segíthet a falu leánya és asszonya az égre is már kétségbeesve néző férjén. Meg­toldhatja sanyarú keresetét a maga mun­kájával, mert bűnös babona az, hogy csak a kecskeméti parasztasszony tud Svédor­szágig elutazni egy kis barackexportra egyesegyedül, csak magyar szó csengésé­vel, az élelmes falusi magyar nép könnyen találhatná meg maga az utat csipkéi és játékszerei számára a külföld városaiban és­ fürdőhelyein s kiszoríthatná a rengeteg külföldi játékszert elsősorban­­ Magyar­­országról. A közmunkának ez a propagan­dája állandó magyar valutaöregbedést je­lenthet s a télen pihenő dologtalan mil­liónyi magyar asszony helyébe a falvak asszonynépét a nemzeti termelés tényező­jévé teheti.­­ A vidék, a falu, a tanya, a kisváros, mind-mind reászorul most a kormányzat jóindulatára. A falu népét a lehetőség ha­táráig el kell látni most munkával, mert az ipari munkásnak s a kubikosnak, meg a napszámosnak az építési ciklus adhat munkát, de ezzel még nincs elintézve az ország többsége, a falvak és tanyák népe. Ezt a vidéki, forróan magyar s a trianoni viszonyoktól dalért óriási népességet fel-­ karolni, ma egyenesen nemzetmentő misz­­sziót jelent. Aki ehhez a mentőakcióhoz okos, kibírható, pénzügyileg megvalósít­ható gondolatokkal járul, az vérünket a pusztulástól menti meg. A vidéki közmun­kák megindulása sok falu és város népének boldogságát fogja jelenteni. Sajnos, a vi­szonyok, a gabonaárak tragikus alakulása s a munkaalkalmak soványsága nem teszik lehetővé mindenkinek egyetemes boldog­ságát. De lehetővé teszik sokak boldogsá­gát s boldogulását. S ez is valami a nyo­mor európai óceánjának kellős közepében és ezért várhatjuk bizalommal annak a nagyszabású akciónak az eredményét, mellyel a kormány a vidéki közmunkákat megindítja. Apró házak és nagy autóbuszok városa Írta Ferenczy Valér Első látogatás Angliában. Hozzá kiadós lá­togatás. Lehetetlen tehát, hogy ne hozzon érde­kes tapasztalatokat fokozott mértékben annál, aki — mint magam is — mindig előszeretettel foglalkozott angol dolgokkal. Olvasmányok ré­vén egy életen át érdeklődéssel fordulni egy ország kultúrája felé és aztán kijutni: külön­leges élmény és mindenesetre olyan, mely Ugyancsak magában rejti az illúzióvesztés ve­szedelmét.­em vagyok kíváncsi természetű, de Angliára már valóban nagyon kíváncsi vol­tam. Bosszantott például amikor­­Galsworthy könyveiben, nevezetesen a Forsyte Saga há­­b­orú utáni folytatásában oly sokat kellett olvas­nom London utcáiról, melyeken a regény alak­jai végigautóbuszoznak, a­nélkül, hogy eleven képem lenne róla. Általában régi anglomán "Voltara. Mint ilyen „megelőztem koromat“. Ér­deklődésemben, olvasó kedvtelésemben nem zártam be azt az angol orientációt, mely ha­zánkban ma tagadhatatlan. Hisz nem kell egyéb, mint egy budapesti, vagy akár kolozs­vári újságot fellapozni: tele van angol dol­gokkal mindegyik és mondhatom, Londonban a m­agyar hírlapírás útján olykor jobban infor­málódtam az angol politikáról, mint az angol lapokból. Nem is adnám ,a mi publicisztikán­kat az­ angol sajtóért, amelytől csak a gyö­nyörű nyomást és finom papírt irigyelem, no meg a nagy tőkét, szervezettséget, mely többek közt a mi fogalmaink szerint nagy honoráriu­mokban, valamint kitűnő szedésben nyilvánul. (Egy angol szedőmunkás heti öt-hat fontot keres.) És: partur­unt m­ontes, et nascitur ridiculus mus. Ez a szédítően nagyipari sajtó­apparátus nagyrészt hihetetlenül silány lapo­kat termel; az angol lapok nagy része alig áll ki egyébből, mint jelentéktelen napihírekből, pl. válóperek, mozisztárok és boxbajnokok eről­tetett magándolgaiból, amelyhez olykor egy eszmefuttatás járul a házasság intézményének válságáról — egy férjhez nem ment írónő tol­lából. Az angoloknak maguknak van egy rövid és kíméletlen kifejezésük az ilyen triviális tar­talmú lapra, avagy könyvre: trash (szemét). Innen ered a „trashy": szemét-féle. Még egy kedves kifejezés a „brain-rotter“, , agyvelő­­rohasztó. Ezzel szemben a, „komoly“ kategó­riába sorolt lapok, elsősorban a Times, valóban rengeteg információt adnak és , igazán első­rangú, bámulatos fénykép-reprodukciókat, mindössze csekély két penny­ért (22 fillér). Valóságos könyv egy ilyen Times-szám. És azt olvastam, hogy a napilap tartalombősége még fokozódni fog; a nyilatkozó sajtópotentát úgy véli, hogy nincs jövője annak, amit pedig so­kan mint üdvös változást óhajtottak; a „tab­lói” netespaper”-nek pasztillaszerűen össze­sűrített lapnak. íme, a sajtó indusztrializáló­­dása elemi erővel halad előre... Első impresszióm egyike Londonban ez a nagymérvű modern elipariasodás, határtalan tradicionalizmussal b­everve. Ez a sajátságo­san hibrid jelleg adja meg London karakte­rét. Szűk, ósdi, a modern forgalomhoz nem mért utcák, városrészek, amelyek még nem is oly régen különálló falvak voltak és most a világ egyik legnagyobb városává sűrűsöd­tek, tele az autóknak s autóbuszoknak egyre nagyobbodó sokadalmával és a föld alatt ke­­resztüli kasul szántva egy olyan vasúthálóaat­­tal, amely az utcák, házsorok ósdisága mellett valóban úgy tűnhetik fel, mint valamely tes­tet öltött Jules Verne-fantazmagória. Itt láthatjuk London tükörképét az angol ember gyakorlati érzékének és hagyományszereteté­­nek, amely két tulajdonság különösen keve­redik össze az angolban. Lehet, hogy nem is annyira nemzeti jelleg ez a modern, praktikus irány, inkább a mi ipari, technikai korunk általános tünete, mely azonban itt szem­be­­szökőbb, éppen mert az angol oly hihetetlen mértékben híve a réginek, hogy az már sok tekintetben valóban lomhaságnak, Pató Pál­­szerű nemtörődömségnek mondható, így pél­dául sehol sem láttam még olyan összevissza­ságot az utcanevekben, házszámokban, mint Londonban. Az utcaneveket illetőleg ugyan magam is a régi híve vagyok, azt tartom, hogy a régi nevek oly jellegzetesek, sokszor oly hangulatosak, hogy bár azokat ■— mint ahogy Budapesten nem egy ízben történt, — egyszerre csak dekrétum útján átkeresztelni. Londonban sok ilyen pittoreszk ősi utcanév van, akárcsak Velencében, patinás, kedves, olykor komikus utcanevek, aminek többek közt az az előnye is van, hogy az ily utca­nevet könnyebben megjegyzi az ember. Ára az már kevésbbé kellemes, hogy Londonban egy s ugyanazon utcanévből olykor öt-hat is van a város különböző kerületeiben s így például levélcímzésnél okvetlen oda kell írni az utca s házszámon kívül a kerület kezdő­betűit, mert menthetetlenül elv­ész a levél, ha elfelejtettük, hogy a címzett — például — a „W. C.“-ben (­West Center) lakik. De to­vább megyek. Megesik nem egy esetben, hogy három egymás mellett fekvő utca viseli ugyanazt a nevet. Ez a három utca ilyenkor voltaképpen egy utca s csupán azt kell ily, esetben tudni, hogy „az utca“ hányszor vál­toztat derékszögben irányt! Mintha nálunk, teszem a Kombach-utca és a Kazinczy-utca egyként „Dob-utca“ nevet viselne, a házak számozása három utcán folytatódik s így az­tán, kivált ha az ember ezt nem tudja, bizony nehéz egy adott címre ráakadni. Ezt senki Londont járt ismerőstől sem hallot-­­tam, magamnak kellett megszenvedni érte. Van azonban sokkal általánosabb jellegű, szembe­szökő sajátsága is az angol fővárosnak, amely­ről soha senki egy szót sem ejtett, annak jeléül, hogy sokszor épp azt felejtik el az emberek megmondani, ami mindennél jellemzőbb. Sokat hall s olvas az ember London szépségeiről, a nagy kiterjedésű, a város belsejében elterülő, valóban gyönyörű parkokról, a Temzepartról, a parlament épületéről, arról azonban mélyen hallgatnak a források, hogy bizony London, egyes szépség-oázisoktól eltekintve, javarészé­ A törvényhatósági városokban azonnal megindulnak a közmunkák Csak olyan közmunkákat végeztetnek, amelyeknél sok munkást lehet foglalkoztatni . Ezeknek a köz­munkáknak a terve holnap kerül a miniszterelnök elé A belügyminisztériumban ma délben is folytatták a vidéki közmunkák kiadására vonatkozó tárgyalásokat és értesülésünk szerint döntő jelentőségű elhatározásra ju­­tottak­. Az eredeti tervnek megfelelően tudvalévően e tárgyalásokon sorba vették az egyes városokat és az eredeti elgondo­lás az volt, hogy miután az összes törvény­­hatóságok és rendezett tanácsú városok közmunkáiról véglegesen megállapodnak, akkor mindezek a közmunkák egyszerre, egyidőben fognak országszerte megin­dulni. A ma déli tanácskozáson azután, ame­lyen részt vett többek között Scitovszky Béla belügyminiszter és Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter, az eredeti tervet megváltoztatták s arra az állás­pontra helyezkedtek, hogy miután a tizen­egy törvényhatósági város közmunkát­erv­e­­zeteit már letárgyalták, ezeknek a köz­munkáknak a kiadásával nem vannak ad­dig, amíg a most sorra kerülő megyei vá­rosok terveit is elbírálják, hanem már most javaslatot tesznek az említett tizennegy törvényhatósági város közmunkáinak a megindítására. Úgy tudjuk, hogy ez a ja­vaslat már holnap Bethlen István gróf miniszterelnök elé kerül és így alkalma­sint nem lesz semmi akadálya annak, hogy a törvényhatósági városokban a munka mi­előbb meginduljon. Klebelsberg és Scitov­­szky miniszterek azért határoztak így, ne­hogy az időből kifogyjunk, és várni kell­jen addig, míg az egész vidéki közmunka­komplexumot letárgyalhatnák. Mindezeket a tárgyalásokat két főszem­pont irányította: az egyik az, hogy min­denütt csupán okvetlenül szükséges és le­hetőleg gyümölcsöző munkákat fognak el­­végeztetni, másodszor pedig olyan munká­kat, amelyeknél minél több munkáskezet lehet foglalkoztatni. Ennek az utóbbi szempontnak az érvényesülését mutatja az, hogy a már elhatározott közmunkák-­­nak csaknem nyolcvan százaléka föld­munka, amelynél tehát az embereknek igen jelentékeny tömege találhat elhelyez­kedést. Ára 16 fillér

Next