Budapesti Hírlap, 1931. február (51. évfolyam, 26–48. szám)
1931-02-04 / 27. szám
Budapest 1931 ^ ... 6. árfolyam 27. szám Szerda, február 4 Mr» kJ*éWé«L Kft)' ie^xi ínk: mgy Mr* ApecgS, Begyedé*** 10 gesgé 80 tülée. — A fcmzsidsa #19*91* m GagegeSae*ki két***tét* as *25Ezetési díjBudapesti Hírlap Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC ícszkentCeég és UsJ*. hintái i VHI, ksrü;*;, Jóitíf-VBrtit 6. 'ielcía*• ;im: Jfowl 4íí—G*kí a&»e? tói-usí*. Litéltín: Es3sy*»t, *. Post»St5k ®.~K!sds»e Baísrjisíi U.-X. A magyar tanítók írta Herczeg Ferenc "A Falu jegyzőjét Eötvös József báró — miközben a nagy magyar Alföldet aposztrofálja— ily szavakkal fejezi be: ...... A gaz maga, amely határodon oly dúsan felnő, hirdeti termékenységedet, s szívem mondja, közéig az idő, hol virulni fogsz. Virulni te szép rónaságunk, s virulni*, a nép, mely egy ezred óta síkodat lakja.. Boldog, ki a napot, elérheti' Boldog, ki legalább azon, öntudattal vigasztalja magát,, hogy minden tehetségével e szebb idő előkészítésén dolgozott'.' ‘ Ezek a regényíró szavai. . Ha ma élne Eötvös báró, vájjon kikre gondolna, miközben újból leírná ezeket a szavakat? Vájjon kiket nevezne boldogoknak, mert megadatott nekik, hogy minden tehetségükkel szebb idők előkészítésén dolgozzanak? Ha nem vagyokfatalista, akkor azt kell hinnem: a nemzet a jobb jövő föltételeit magában hordja, értelmi és erkölcsi tulajdonságok formájában. Külső erők döntő utódon" befolynak sorsának alakulására, de elsősorban a nemzet egyéniségén fordul, hogyan tudja a neki kedvező történelmi áramokat kihasználni, mennyiben tudja a kívülről rázuhant katasztrófákat kivédeni, romboló hatásukat orvosolni. • Azt mondhatjuk tehát: a nemzeti jövő a azok kezében van, akik befolyással vannak a nép értelmi és, erkölcsi egyéniségének kialakulására. A "népnevelők" kezében! Itt ne gondoljunk a hivatásos nevelőkre, hanem az egész nemzeti értelmességre. Bizonyos mértékben az értelmiség csinálja a történelmet, azzal, hogy lelki tartalmat ad a tömegek életének Minden iskolázott' ember;' jó vagy rossz nevelő hatással van íknépre, akkor je, ha foglalkozik vele,’de ekkor is, ha nem foglalkozik vele.' A népnevelés leghatásosabb eszközei ,persze a politikus, az újságíró, a költő, a lelkész és — akit elsőnek kellett volna említenem: a tanító kezében vannak. Ha valakire, úgy ma a tanítóra vonatkoznak Eötvös szavai: boldog, hogy minden tehetségével a szebb idő előkészítésén dolgozik. De azzal tisztában kell lennünk: a rendelkezésére álló nevelő eszközök magukban gyöngék arra, hogy szembeszálljanak a romlott értelmiségből kiáradó energiákkal; sőt arra is gyöngék, hogy egymagukban elvégezzék azt a népnevelői munkát, amelyet az értelmiség önzésből, vagy közömbösségből nem akar vállalni. Ha ilyen helyzetbe jut a tanító, akkor hivatásának mártírja. Azt hiszem, a tanító a nép lelkében gyakran bukkan rá a költő nyomára. Ők ketten egy cél felé haladnak és módjukban van, hogy irányítsák és gyámolítsák egymást vándorútiacon. . •A mai'-népnevelés és a mai nemzeti költészet már azért is közeli atyafiak, mert egyszerre születtek, egy közösoroszlánbarlangban, a reformkorszak tavaszán. Ez volt a magyar értelmiség hőskora. Kossuth, Széchenyi, Wesselényi, Eötvös, Deák Ferenc az .•. egyik, .. Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai a másik oldalon. A lángelméknek olyan felvonulása, amelyhez fogható a világhírű nemzetek ezeréves életükben egyiket egyszer ha láttak. Érdekes és a civilizáció szövőszékének munkájába bevilágító adat, hogy egy-egy jelentéktelen eseménynek, mily sorsdöntő kihatása lehet. Két fiatal magyar főúr külföldi útra indul: Széfchenyi István gróf és Eötvös József báró. Más űrünk is megtették már, még pedig egész rajokban, az ilyenkirándulásokban azonban általában nem volt köszönet, cserében a kompéi aranyakért, araikét Bécsben, Párizsban, Londonban eldobáltak, idétlen idegenimádásnál és a hazai viszonyok megvetésénél egyebet nem igen hoztak vissza. Petőfi Sándor tüskés korbáccsal vágott végig, a külföld magyarjain." , "Két magyar, azonban, olyan vásárfiát hozott ,idegenből,’ amely ‘megbékíthette a költő,haragos,lelkét is. Haszellemi és anyagi közéletünkből ki akarnék nyesni mindazt, aminek magját külföldről hozták Széchenyi és Eötvös, akkor nem ismernénk rá hazánkra, sem fővárosunkra, de még erre a palotára sem, amelyben összegyűltünk. Mind a ketten rögtön megértették, hogy a népnevelés az archimedesi pont, amelyről ki lehet mozdítani a tunya magyar glóbust. Széchényi így ír a Kelet népében: a nevelési tárgy mutatkozik a nemzeti sakkjáték azon vonásának, melynek józan logika szerint minden más vonást alá kell rendelni." Ugyanott van egy szubtitis megállapítása régi nevelési rendszerünk fonák voltáról, amely ma is az igazság erejével hat: ha csalni nem akarjuk magunkat, .— írja Széchenyi — sehol sincs annyi sokat tanult és mégis annyi hasznavehetetlen ember, mint nálunk."ó különbséget tesz az egyéni és a nemzetnevelés közt: lehet valaki tanult, sőt tudós férfi, aki amellett a köz szempontjából semmire se való. Foglalkozott a tervvel, hogy kidolgozza az egységes nemzetnevelésprogrammját, száz más dolga mellett azonban ez az egy félbemaradt, vérmérséklete szerint nem is volt az elméleti rendszerek építőmestere, a teória nele csak segédeszköz, hogy megalapozza vele reális, alkotásait, de őt a szemmel látható és kézzel megfogható eredmények vonzották, amelyek palotasorok, hidak, országutak, gőzhajók, gyárak, mocsarakból kiszárított szántóföldek, fölhalmozott áruhegyek és dolgozó embertömegek alakjában jelentkeznek. Az intuitív Széchenyi mellett ott volt Eötvös, a filozófus. Széchenyi az ösztöneivel mindent megértett, Eötvös a logikájával minden kiderített. Az ő emlékét övezi a sohasem hervadó babér, amely az első magyar kulturembert megilleti. Mert Eötvös József báróval eddig sohasem látott alakjában, mint kulturember lép a magyar a világ elé. Tulajdonképpen ő az első modern magyar ember. Eötvös nemzetnevelő hatását fokozza, hogy míg Széchenyi István lángeszű kivé- telként hat, az utókorra, addig Eötvös József egy általánosan kötelező gondolkodási és cselekvési módszer kezdeményezője. Amit ő nyugati útjáról hazahozott, az nem az európai művelődés kovásza, hanem maga Európa. Minden szó, minden betű, amely Eötvöstől a politikustól, a filozófustól, a költőtől ered : az európai infiltráció egy újabb momentuma. Széchenyi, mint miniszter, csakis gazdasági tárcát vállalhatott, Eötvös csakis kultusztárcát. Második miniszterége idején alkotta rieg élete legfontosabb művét: a népiskolai törvényt. A törvény kimondta az iskolakényszert és midőn az országgyűlés megszavazta, Magyarország elégette maga mögött az utolsó ázsiai hajókat. Mint Herakles Görögországot herakudásokal, úgy Eötvös József Magyarországot tanárokkal és tanítókkal népesítette be. A mai magyar iskola, minden gyökérszála Eötvös földjében él és mi minden szerénységünk mellett sem zárkózhatunk el annak felismerése elöl, hogy a németbirodalmi iskolarendszer mellett a magyar a legjobb- Ez azt jelenti, hogy a tanult magyar ember a világ szellemi elitjének tagja. De midőn ma Eötvös emlékét ünnepeljük, nem szabad szemet hunynunk a fekete veszedelmek előtt, amelyek kulturális vetésünket és vele Eötvös József élete munkáját fenyegetik. Ezek a pusztító erők nem magyar földről indulnak is, hanem arányaikban kozmikus természetűek, és a fehér fajok művelődésének eddigi eredményeit veszélyeztetik. Eötvös József elhozta nekünk magyaroknak Európa szellemét,de ősi hazájában időközben, megromlott ez a szellem. Nem, a tökcellenes mozgalmakra gondolok, mert Intem szerint a kapitalista Nyugat épp oly kíméletlenül ostorozza az európai civilizációt a szakadék felé, mint az antikapitalista Kelet. Az emberiség kulturális válságát ne is tulajdonítsuk a világháborúnak, a háború maga csal: betegségi tünete, iaerés hippocraticája, a légen folyaborgasnak. A hajok oka nyilvánvaló, az emberiség csak szellemitéren kerésse a haladást, etökökei téren visszamaradt a középkori barbárságban. Mit gondoljunk egy rivaikációról, amely 1900 esztendővel a felebarát szeretet vallásának megalapítása után, amig az emberi élet sérthetetlenségét sem volt képes biztosítani . Hogyan legyünk büszkék koraid technikai haladására, ha ez a haladás a lángész munkájának legcsodásabb Friss a földön írta Bahy György A lombos erdők végnélküli birodalma felett a sasok magasságában úszott a repülőgép. Motorjának bugása apró bogár zümmögéseként hatolt bele a sötétzöld labirintusba s a tiszta nyári nap, reggeli köszöntésként, dobálta szerte mosolygó sugarait a földre. A gépen, az első helyen a férfi ült. Magatartása csupa erő és figyelem. Izmai, mozdulatai beleolvadtak az egyensúlykormányok kezelésébe, és a motor tartották magasban az óriási madarat, amely folytonosan remegett, dübörgött az acélszár lüktetésétől. Mögötte ült az asszony. Szeme elé mészsáelátót tartott és figyelmesen nézte a gyönyörű tájat.. Olykor-olykor odahajolt a szócsőhöz, mely összekötötte társával és boldog, elragadtatással dicsérte az erdők ezerféle színét s a hegyek szeszélyes forráit. A férfi ritkán felelt. Minden, figyelmét lekötötte a gép. A hegyek között szörnyű erővel rohanta meg a szárnyakat egy-egy váratlanul jött légörvény. Ezeket kellett minduntalan ártalmatlanná tennie. A táj szemlélése közben az asszony tekintete megakadt egy ponton. A messzelá- 101 szorosabbra fogta , még a lélekzete is elállt a nagy figyelemtől. Baba tőlük a mélyben egy széles hegynyergen hatalmas tisztás terült el s ennek a tisztásnak egyik barkából sűrű, haragos füst gomolygott az égnek. Olyan tömören, olyan nagy tömegben szökött a magasba ez a füst, hogy nem eshetett ártatlan pácztórtűz. Komoly tüzletek kellett lennie. Az asszony gondolatai villámgyorsan követték egymást... Bizonyosan lakóház... Laknak is benne... A Vidék elhagyatott, segítség nincs... Borzasztó lehet azoknak, akik laknak... A szócsőhöz hajolt és belekiáltott: — Bálint! Balra, az erdei tisztáson tűz van.’ Nézzük meg! . A férfi arra fordult. — Nem pásztortűz? — Nem! Háznak kell lennie! Tintán kiveszem a lángokat is! A gép kanyarodott és kört írt le a magasban. Az asszony még mindig nem látott jó.— Halló! Ereszkedjünk lejebb! — Holt vagyunk? — kérdezte a férfi. — A nagy lengyel erdőség felett. A gép pedig belefúrta orrát, a mélységbe és riasztó eséssel közeledett a földhöz, majd 30-300 méter magasban, hirtelen simán olvadt bele újra a körözésbe. Az asszony szeme előtt idegesen táncolt a messzelátó. — Nagy épület! Lángokban áll! — Embert nem lát? — Nem! De valami mintha lefelé hívna! — Képzelődés! Vigyázzon. Még lejjebb szállunk! S a gép villámgyors esés után alig száz méter magasban keringett a tisztás felett. Most már szabad szemmel látható volt minden. Az égő épület, úgy látszik, teljesen a tűz hatalmába került, óriási lángoszlopok, vörös fűzjegenyék lobbantak a magasba és mohón kapkodtak a vakmerő repülők után valahányszor azok elcikáztak fölöttük. De ember, élőlény nem volt sehol. Az asszony rémülten kiáltott a szócsőbe: — Hátha a házban maradtak az emberek? A férfi vállat vont és megnyomta a magassági pedált. A gép felszökkent. — Nem Bálint! Ne menjünk el! Szálljunk le! Érzem, hogy feladat vár ránk! — Tetka, őrültség! Megint csak képzelődik. Ma már nincsenek csodák. A technika csodái megölték a babonás világ csodák ! A hely sem alkalmas a leszállásra. De különben sem tudnánk már segíteni. Az asszony arcát az idegesség láza öntötte el. •— Csodák még mindig vannak! Amíg lélek van, addig csoda is van. A tisztás közepe sima. Szálljunk le! — Kicsi a hely. — Maga le tud szállni! Kérem, nagyon kérem, tegye meg az én kedvemért. Meg fogja látni, hogy nem szálltunk le, ok nélkül. — Jó, meg leszera. Lássuk hát, mi az, amit érez! A gép hirtelen esett a mélybe, egyet kanyarodott, vakmerő lendülettel simult a földhöz s a tisztás közepén remegve megállt. Az asszony hangja diadalmasan csendült fel: — Bravó, ez volt a kikötés! Azután villámgyorsan kapcsolta ki rögzítő sípjait és idegesen, de rendkívüli ügyességgel mászott ki a gépből. A férfi egy-kettő ott állott mellette és átölelte a derekét. A szép emberpár tekintete boldogan villant össze, sugárzott róluk az egészség és az erő. Pillanatokig így álltak, azután összerezzent az asszony. — Bálint! A tűz! Egyszerre fordultak meg, összefogództak és futólépésben indultak... meg a ház felé. Most, hogy alulról láthatták, nem takarta és fönnáll a tűz és megdöbbenve állapítottál meg, hogy templom. Tömör, századokkal dacoló törzsekből készült s'sz idő korom-feketére aszalta a karcsú vonalakban magasba szökkenő falakat, amelyek komor méltóságban hirdették a magány ájtatosságát. Megdöbbentő kép volt a holt fából készült templom az élő fák rengetegében. A tűz mohó sietséggel kerítette hatalmába és minden fellobbanó piros lángot mintha láthatatlan fegyverek sortüze előzött volna meg. Fülsiketítő durranással hasadtak meg a gerendák s az erdő csendje rémülten hajigálta vissza az idegen hangokat. Borzalmas visszhang volt ez.Az asszony szorongva simult párjához. ■ — Félek. Olyan ijesztő ez a tűz. . Sehol egy lélek s a templom elpusztul árván, elhagyottan. . ■ ‘ A férfi kutatóan nézett körük — Ahol tűz van, ott ember is van! Tele szívta tüdejét levegővel és házuk más hangját nekieresztette az erdőnek.— Halló, van-e itt valaki ? Válasz nem érkezett, csak a tűz köpködte szikráit az idegenek felé,, mintha óriási, kölykeit féltő, haragos párduc lett volna. Ezalatt,egészen közel értek a templomhoz. Gyors léptekkel járták körül és egy kis, földig lángban álló házikót találtak a háta mögött. Aki abban kelme maradt, annak menthetetlenül vége. " Gyorsan visszasiettek s a templom bejárata előtt megálltak. A tűz forrósága szinte áthatolhatatlan falat emelt közéjük és az ajtó közé. Vergődő lélekkel álltak és nem tudták, hogy mit tegyenek. Szorongva várták azt a valakit, aki a nyitott ajtón keresztül eléjük lép. Aszemük kerekre tágult, arcuk belegápalta a szívül dobogása . Ára 16 Fillér