Budapesti Hírlap, 1931. július (51. évfolyam, 146–172. szám)

1931-07-31 / 172. szám

V . (Mi az oka a csehországi járványos öngyilkosságoknak?) Prágából jelentik: A cseh szocialista lapok a napokban statisztikát közöltek az utóbbi időben járványszerűen fellé­pett öngyilkosságokról. A Poledni List szerint ezekért elsősorban a kormány felelős. Midőn ez év tavaszán a parlament a másfélmilliárdos köl­­csönrő­l tárgyalt, az ellenzék rámutatott arra, hogy ez a kölcsön az üzemi károk megtérítésére fog­ szolgálni, míg ezzel szemben a kormány azzal érvelt, hogy mindössze a beruházási kölcsönről van szó. Kérdi a Poledni List, hogy mi van azok­kal a­ közmunkákkal, amelyeket ebből a kölcsön­ből kellett volna pénzelni? A kölcsön már úgy­szólván teljesen eltűnt. Ennek oka az, hogy azt a régi adósságok megfizetésére vették fel, nem pedig közmunkákra. Ilyen körülmények között természetes, hogy öngyilkossági járvány észlel­hető,­ de ezen statisztikákkal segíteni nem lehet.. . (Bicskázó gyermekek.) Egerből jelentik: Az egri földmíves ifjúság körében gyakori a bics­kázás. Alig múlik el ünnep, lakodalom vagy mulat­ság, hogy egy-két szurkálás ne történjék Eddig csak a felnőtebb fiúk késelték meg egymást. A leg­újabb szurkálási esetnek azonban 11 éves fiúk a szereplői: Majoros Sándor 13 éves gyermeket ugyanis a hátán késsel ejtett sebesülésével szállítot­ták be az izgalmasok kórházába. A gyermeket ve­szekedés közben hasonló korú társa szúrta le. Álla­pota súlyos. —­­Amerika tökéletesíti a légi gáztáma­­dást.) Londonból jelentik: Az amerikai légi haderő titkos kísérletet folytat a légi gáztáma­dások tökéletesítése tárgyában. Bombavető re­pülőgépekről, különleges szerkezetű tartányok­­ból folyékony mustárgázt lövetnek ki, mely a levegővel érintkezve, gáznemű anyaggá válto­zik át és sűrű köd módjára száll le. Állítólag néhány repülőgép elegendő egy nagyobb terület légkörének megmérgezésére. Az angol Quaker­­felekezet határozatilag tiltakozott a London felett tartott légi hadgyakorlatok ellen, melyek a határozat szerint nem állnak összhangban a jövő év februárjában tartandó általános lesze­relési konferenciával.­­ (Motorbiciklin a déli sarkra.) Oslóból je­lentik, hogy Truggve Gran, a norvég sarkkutató azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a déli sarkot motorbiciklin érje el. Gran kitűnő turista és már több északsarki expedícióban vett részt. Néhány nappal ezelőtt másodmagával a norvégiai Jostedal glecseren próbálta ki motorbiciklijét. Ezeket a kísérleteket addig szándékozik folytatni, amíg a kellő gyakorlatot megszerzi a glecsereken való haj­tásban. Gran augusztus közepe táján szándékozik elindulni motorbiciklijén a déli sarkra.­­ (Shaw titokban tartja, mit beszélt Stalin­­nal.) Londonból jelentik: Stalin szovjet diktátor tegnap este nyolc órakor két­ és fél óra hosszat tartó kihallgatáson fogadta Bernhard Shaw-t, to­vábbá Lord és Lady Astort és Lord Lothlint. A kihallgatáson Litvinov külügyi népbiztos is jelen volt. A kihallgatáson résztvevők valamennyien a legszigorúbb titoktartást fogadták az ott történ­tek tekintetében. Shaw, midőn elhagyta a Kremlt, nevetve mondta az érdeklődő újságíróknak: — Óriási fontosságú titkot árulhatok el: Stalin­­nak hatalmas fekete bajusza van! — (Hoover-bor.) Párizsból jelentik: Az el­zászi vincelléreknek az volt a szándékuk, hogy az 1931-es termésű bort a világgazdasági válságra való tekintettel összefoglalóan depresszió-bornak ne­vezik el. Az elzászi vincellérek, most azt remélik, hogy a Hoover-moratórium a borpiac helyzetének javulását fogja maga után vonni és ezért elhatároz­ták, hogy az 1931-es termést még sem depresszió­­bornak, hanem Hoover-bornak nevezik el.­­ (Egyetemi és főiskolai hallgatók figyel­mébe.) A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hall­gatók Egyesületeinek Országos Központja a „Tu­rul" ‘ Szövetség közli az ország összes egyetemei és főiskoláira ujonan beiratkozni kívánó ifjúsággal, hogy mindennemű egyetemi beiratkozási, menzai és lakáskedvezményi ügyben készséggel nyújt minden­kinek felvilágosítást díjtalanul naponkint délelőtt 10—2-ig és délután 4—7-ig a Szövetség hivatalos helyiségében Múzeum-körút 6—8. Il-ik udvar föld­szint jobbra. Telefon: 300—09. Vidéken. Szeged: Központi Egyetem. Debrecen: Kollégium. Pécsen: Központi Egyetem. Kecskemét: Jogakadémia. Mis­kolc: Jogakadémia. .. (A honvédelmi miniszter köszönete.) Szegedről jelentik: Gömbös Gyula honvédelmi miniszter meleghangú levélben mondott köszö­netet özvegy Tóth Ferencné szegedi úriasszony­­nak, aki a Hősök temetőjében a hősök tisztele­tére díszes márványkeresztet állíttatott fel. A honvédelmi miniszter ugyancsak levélben mon­dott köszönetet Sebestyén Endre műépítésznek, aki a művészi kivitelű kereszt tervét elkészítette és az adományozó rendelkezésére bocsátotta. —­ (Fel akarták robbantani a nis—üsz­­kübi vasútvonal egyik hiúját.) Belgrádból jelentik: A lapok jelentése szerint, Dél-Szer­­biában, Prevalce község közelében, két darab egyenként 11 kilogramm súlyú bombát talál­tak. Ezekkel a bombákkal akarták felrobban­tani a misin­szkobi vasútvonal egyik hídját, de a hatóságoknak sikerült a merénylő bandát időközben ártalmatlanná tenni. A lapok felhív­ják a bolgár kormányt, hogy erélyes rendsza­bályokkal szüntesse meg végre a Jugoszlávia ellen irányuló macedón bizottság terrorisztikus tevékenységét.­­ (öngyilkosok.) Budán a Zuhatag-utca 9. számú házban lévő lakásán ismeretlen méreg­gel megmérgezte magát Tannnenbaum Lipót csa­vargyári igazgató. Tanner­baum albérletben la­kott a Zuhatag-utcában. A magános ember búcsúlevelet nem hagyott hátra. Eszméletlen ál­lapotban akadtak rá, a mentők életveszélyes álla­potban vitték a Rókus-kórházba. A rendőrség megindította a nyomozást.­­ Horváth József szabósegéd a C­sengery­ utca 17. számú házban lévő lakásán felakasztotta magát, mire észrevet­ték és levágták a kötélről, már halott volt. Hor­váth búcsúlevelet írt, melyben megírta, hogy felesége elhagyta és ezért elkeseredésében kö­vette el tettét. Holttestét a törvényszéki orvos­tani intézetbe szállították.­­ Csütörtökön délben a Baross-tér 15. számú szállodába hívták a men­tőket, ahol eszméletlenül találták Schwimmer Mihályné fakereskedő 30 éves feleségét. A men­tők mérgezési tünetet konstatáltak, első segít­ségben részesítették Schwimmernét, azután a Therápiaszanatóriumba vitték. Schwimmerné eszméletlen állapotban fekszik a szanatóriumban.­­ (Százezer kilo­métalkót vásárol a köztisz­tasági hivatal.) A főváros köztisztasági hiva­tala gépjárműállománya részére nagyobb időközök­ben szokta beszerezni anyagszükségletét. Az igaz­gatóság előterjesztésére a polgármester ma nyilvá­nos versenytárgyalást írt ki 100.000 kg. motalkó szállítására. Az ajánlatokat augusztus 7-én, dél­előtt 10 óráig lehet benyújtani a köztisztasági hi­vatal Kun­ utca 8. szám alatti igazgatóságához.­­ (A motorkerékpár áldozata.) Zalaeger­szegről jelentik: Baum Lipót pápai fiatal ügy­nök zalai ügyfeleinek meglátogatása céljából vidéki körútra ment motorkerékpáron egyik tár­sával együtt. Amikor Zalatárnokról Lickóvada­­mos község felé haladt, egy emelkedésnél a gép a síkos úton megcsúszott, felborult és utasai az úttestre zuhantak. Esés közben Baum comb­­csontját törte, társának nem történt semmi baja. Baumot bezállították a zalaegerszegi­­ őr­házba.­­ (Részeg legények feldúltak egy házat.) Esztergomból, jelentik: Két esztergomi legény, Tóth Bálint és Patkó Béla Pilismar­ótról jövet megállóit Bábszky János esztergomi gazdálkodó­nak a pilismaréti út mellett lévő háza előtt. A le­gények ittasok voltak és a házfrző kutya ugatá­sára annyira felbőszültek, hogy nekirontottak az ebnek, fojtogatni kezdték, majd az istállóból kiho­zott vasvillával agyonszúrták. A ló rúgott, amikor a vasvillához nyúltak, erre a legények összeszur­kálták a lovat és vérében fetrengve hagyták az is­tállóban. Berontottak a konyhába is a virtuskodó legények és ami törhető volt, mindent összezúz­tak. A háztulajdonosnak csak felesége és kisgyer­meke volt otthon, akik megrémülve futottak a leg­közelebbi szomszédhoz. A csendőrség szigorú eljá­rást indított a garázda legények ellen. 1931. JÚLIUS 31, PÉNTEK BT H* gy Aszrovat Borosnyói Borosnyay Károlyné szül. Walheim Róza életének 76-odik évében, boldog házasságá­nak 53-adik évében, július 29-edikén déli 12 líra­kor elhunyt. Az előkelő műveltségű, nemes szívű úriasszony mint Kolozsvár szülötte féltő gonddal ápolta Erdély nagyasszonyainak nemes hagyomá­nyait és lelki kapcsosa volt az erdélyi magyar­ságnak. Elhunytat férjén, borosnyai Borosnyay Károly nyugalmazott pénzügyminiszteri számve­vőségi tanácsoson kívül gyermekei: Borosnyay Károly állami középiskolai tanár, Szeréna, az állami Mária Terézia leánylíceum tanára, Jolán, székesfővárosi polgári iskolai tanár és László bankfőtisztviselő, valamint kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése 31-én, pénteken délután 4 és fél órakor lesz a farkasréti temető halottasházá­ból. Az engesztelő gyászmise augu­sztus 1-én reggel 8 órakor lesz a városmajori főplébánia­templomban. Dessewffy Aladár dr. fürdő-főorvos Parád fürdőhelyen meghalt. Az orvos holttestét Gu­­lácsra szállítják szülőfalujába és július 30-adikán helyezik örök nyugalomra. LÓVERSENY )­ A pénteki ügetőve­­seny. Nem vár sok jó a közönségre pénteken, a júliusi míting utolsó napján sem. Gyengék a nevezések s e mellett csaknem teljesen azonosak a résztve­vők az előző napokon szerepeltekkel. A vál­tozatosság elve alapján azonban nem való­színű, hogy az eredmények is azonosak lesz­nek. A nemzetközi lovak versenyében ismét starthoz áll Fregoli, de hogy milyen szerepet fog játszani, kizáróan hajtójától függ. Ha el­tekintünk legutóbbi futásától, úgy hinni tu­dunk győzelmében is, miután az első sanszot jelentő Lord Ida megbízhatatlansága könnye­dén kormányozható. A kétévesek versenyében nyilván a Pusztaberényi-ménes állítja a nye­rőt, bár Oroszlán komoly ellenfél. A kettős­­fogatú amatőrhajtásban mindössze három fo­gat indul. Az összeszokott Nótás—Ürgevár­­fogatnak könnyű dolga lesz. Jelölésünk a következő: I. Mima—Ethel Harvest—Novák-hajtás. II. Maszár l.-hajtás—Vétek. III. Pusztaberényi-ménes—Oroszlán. IV. Juhar—Szerető—Kedves. V. Lord Ida—Fregoli. VI. Nótás—Ürgevár. IRODALOM, MŰVÉSZET . - -----------------------*■ 1 ----— A Városi Színház ze­nészei pernyertesek Sebestyén Gézával szemben A bíróság igazat adott a sztrájkoló zenészeknek és elmarasztalta a volt igazgatót Emlékezetes még, hogy a múlt év november 7-én a Városi Színház zenekara sztrájkba lépett, mert nem kapták meg a zenészek az előző hó­napra járó illetményeket. A sztrájk után újból felvették a munkát, Sebestyén Géza igazgató azonban most már azért nem fizette ki a to­vábbi illetményeket, mert szerinte a zenekar szerződésszegést követett el a sztrájkkal és nem járt nekik fizetés. A zenekar tagjai először a november 7-ikéig visszatartott járandóságok iránt indítottak pert Sebestyén igazgató ellen, s amikor a járásbíró­ság megítélte a mintegy 36 ezer pengős össz­­követelést, újabb pereket tettek folyamatba, most már a november 7-től január 15-ig járó fizetések címén. Január 15-én vette át ugyanis Ferenczy Károly a Városi Színház bérletét és eddig az időpontig követelték Sebestyén igaz­gatótól a fizetést. Negyvenkét zenész várta a Cser András dr. járásbíró előtt folyó perek kimenetelét. Ítélet csütörtökön volt az ügyben. A járásbíróság a felperesek követelésének helyt adott és elmar­­asztalta Sebestyén Gézát a peresített 24.454 pengőben, ezenkívül kötelezte őt a perköltségek megfizetésére is. A járásbíróság ítéletének meg­­okolása szerint a zenészek nem követtek el szer­ződésszegést akkor, amikor visszatartott illet­ményeik kiforszírozása miatt abbahagyták a játékot, ellenkezőleg, Sebestyén Géza vétett a szerződéses kötelezettségek ellen azzal, hogy visszatartotta a zenészek megszolgált munka­díját. Csór bíró még egy másik perben is ítéletet hirdetett a mai napon. A keresetet az egyik zenész, Vigoovics Sándor nyújtotta be 3600 pengő kötbér erejéig. A járásbíróság a kötbért is megítélte a zenésznek azzal, hogy ez az ösz­­szeg visszajár. Előreláthatóan a többi zenész is perli a kötbért, mert Vigoovics pere próbaper volt és a jogerős ítélet alapot ad a többi zenész keresetének is. * (Megszüntetik az iskolák belépődíjas színelőadásait.) Klebelsberg Kunó gróf köz­­oktatásügyi miniszter a jövő tanévre vonatko­zóan több olyan rendeletet és intézkedést kíván életbeléptetni, amely szorosan összefügg a mai kedvezőtlen gazdasági és szociális viszonyokkal. A közoktatásügyi miniszter elejét akarja venni annak, hogy a szülőket a gyermekek felesleges, esetleg nélkülözhető kiadásokkal terheljék. A közoktatásügyi miniszter, mint teljesen megbíz­ható forrásból értesülünk, az egyik rendeleté­vel, amelyet a napokban bocsát ki, megszünteti az összes állami, községi, felekezeti és magán­iskolákban azt a szokást, hogy ott belépődíjak mellett színielőadásokat vagy egyéb szórakoz­tató előadásokat rendezzenek. A közoktatásügyi miniszternek ez a rendelete nemcsak az elemi, hanem az összes középiskolákra, sőt a tanító­képzőkre is vonatkozik. * (Knut Hamsun alapítványai.) Knu­t Ham­­sun a szerzői jogainak eladása ellenében befolyt összegből alapítványokat tett: 25.000 koronát a norvég festők és szobrászok, ugyanannyit a norvég i­ék és 50.000 koronát gyermekmetthelyek számára. * (Egész Pest nevet.) Ezzel a címmel igen mulatságos estét szerzett közönségének a Buda­pesti Színház, amely új műsorában három kacag­tató Békeffi-bohózatot mutatott be a szerzővel és Boross Gézával a főszerepekben. Kende Mária, Hahn Manci, Dalmady Erzsi, Halmay Imre, Kom­­poth­y Gyula, Vértes Tibor, Kőműves Erzsi és Dózsa vették ki kitűnő játékukkal a sikerből részüket. Filmszínházak műsora Fórum Filmaszính­áz (IV). Kossuth Lajos­ utca . 18. Telefon Aut. 897—07 és 895—13. Ötödik hétre prolongálva: Bécsi vig­asszonyok. Vidám történet a régi császárvárosból. Rendezte Bolváry Géza, zenéjét Róbert Stolz. Főszereplő: Willy Forst. — Paramount Kangos és Magyar hiradó. Előadá­sok szombat kivételével hétköznapokon 5, egy­negyed 8 és fél 10 órakor, szombat, vásár- és ünnepnapokon 4 6, 8 és 10 órakor Orion Színi.A* (Eskü-út 1. Tel.: Aut. 831-02 és 812—39). Az Erdészleány. Derett 10 felvonásban. Főszereplők: Oscar Karlweiss, Halmay Tibor. Paul Richter. — Miki rajzfilm. — Hiradó. — Előadások kezdete fél 6. fél 8. fél 10; vasárnap fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. I­ngl­os-Metro Filmpalota (VI., Nagymező­ utca 22—24. Telefop: Automata 220—98. 292—50). A gyönyör gyermekei. (Lawrence Gray. Helen Johnson. Benny Rubin. — Kizárólagos jog­gal prolongálva: A levegő hősei. (Bleriottól End­­reszékig.) — Bimbó hajóskapitány lesz. (Rajzos trükkfilm.) Metro-Coldwyn-Mayer világhiradó. — Magyar hiradó. Előadások 2—6-ig folytatólagosak, azután 6. 8. 10 órakor, vasárnap 1­—4-ig folyta­tólagosak, azután 4, 6, 8, 10 órakor. A nézőtér 15 fokkal hűvösebb az utcánál. I’m­ Filmazinh­áz (Teréz­ körút 60. szám. Telefon: Automata 197—67 és Automata 197—68). Elvesztettem a babámat. Filmoperett 4 színpadi és 4 filmrészben. Fellépnek: Kun Magda, Szik­lai József, Radó Sándor és Werbőczy Ila. — Előadások kezdete hétköznap: fél 8 és fél 10 órakor; vasárnap és ünnepnap: fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. t S­ ­zombaton nyit a Terézkörúti Színpad Nyári helyárak Szenzációs bohózat műsorral kezdete 9 órakor Schumann-apróságok Volkmann és Schumann egyperces találkozása Lipcsében­­ Amikor a nagy zeneköltő nem ismeri meg a saját kislányait Hetvenöt éve, hogy meghalt Schu­mann, a német zenei romantika nagy­nevű mestere. A zeneköltő halálának évfordulója alkalmából közöljük Dunkel Norbert hangversenyigazgató, a magyar zenei élet régi és ismert alakjának em­lékezéseit.­ Schumann igen hallgatag és szórakozott em­ber volt. Volkmann Róberttel, aki szintén fö­­lötte szűkszavú ember volt, évekig levelezett a­nélkül, hogy személyesen ismerte volna. Fény­képet is küldtek egymásnak és minden levélben annak az óhajnak adtak kifejezést, hogy vajha már találkozhatnának. Végre Volkmann rászánta magát, hogy Schu­­mannt Lipcsében felkeresi. Ebbéli szándékát kö­zölte Schumannal és abban állapodtak meg, hogy az ottani zeneműkiadónál fognak talál­kozni. Volkmann pontosan meg is jelent, Schu­mann azonban késett. Végre megérkezik és gyors lépésekkel Volkmannhoz közeledve, azt mondja: — Igazán boldog vagyok, hogy végre lát­hatom! Megrázza barátja kezét, megfordul és kimegy az üzletből. Volkmann a furcsa fogadtatás miatt azonban cseppet sem volt megsértődve, Lipcsét persze azért a nélkül hagyta el, hogy kereste volna a Schumannal való újabb talál­kozást.* Schumannak két nagyon kedves kis­lánya volt, akiket bálványozott. Egy szép napon, ren­des sétája alkalmával, két kis lány toppan elébe, akiket kisasszonyuk kísért. Megállítja a kedves menetet és azt kérdi: — Ugyan kérem, mondja csak, kié ez a két gyönyörű kislány? Mire a kisasszony a kérdés­től ugyancsak meglepve, így szól: De Schumann úr, az Istenért, nem ismeri meg saját gyer­mekeit?!* Felesége, Schumann, született Wieck Klára, a nagyszerű zongoraművésznő, Budapesten is szerepelt. Először 1863 december 12-én, ké­sőbb Joachim feleségével, aki dalénekesnő volt. Nővérét, Wieck Máriát, aki szintén hangver­senyző művésznőként szerepelt, atyámnak 1872 december 30-án a következő levéllel ajánlotta: „Kívánságát szívesen teljesíteném (atyára kérte, küldene róla és férjéről együttes fény­képet), de ezt csak jövő évben tehetem meg Badenből, mert ottani házunk el van zárva, úgy, hogy senki sem menhet be. Mihelyt vissza­tértem, a képet megkapja. Egyben felhaszná­lom az alkalmat, hogy nővéremet, Wieck Má­riát szíves fogadtatásra ardu­ljam. Perien hang­versenyezni szeretne és nagyon szeretnemá, hogy jóakaró támogatásának örülhetne. Remélve, hogy jövő évben hosszabb pesti tartózkodásom alkalmával többször láthatom, maradtam ki­tűnő tisztelettel, készséges Schumann Klárája/4 ♦ Frakfurtból Schumann Klára) 1886 decem­ber 15-én levelet írt, amellyel egy budapesti születésű tanítványát pártfogásunkba ajánlotta. A levél így hangzik: „Ezennel Róth Ernesztin magyar tanítványomat, aki Budapesten mint tanárnő letelepedett, jóindulatába ajánlom. Alapos zongorista, kitűnően iskolázott és főleg tanítómesternek alkalmas. Ön tudja, hogy fia­tal lánynak mily nehéz a pályakezdés, főleg ha szerényen az egyenes után halad. Ha hiva­tásában segíthetné, hálás volnék önnek stb.“ Azóta Schumann Klára is már régen oda követte halhatatlan nevű férjét, ahol — amint az egykori Mihaszna András a vak koldusnak mondta — Liszt Ferenc nagyságos úr az an­gyalkákat muzsikálni tanítja. FILM * (Dráma a Zeppelinen.) A Zeppelinen ját­szódik le a Metró, Madame Sátán című legköze­lebbi filmje, amelynek főszerepét Reginald Denny, az ismert filmkomikus és Kay Johnson, egy újon­nan felfedezett sztár játssza. A komikus egy csapo­­dár férjet alakít, Kay Johnson pedig a megcsalt és bosszúálló asszony szerepét játssza. A film nagy­szabású vígjátéka egy hatalmas Zeppelin fedélzetén játszódik le. A Zeppelint elragadja a vihar és a féltékenységi dráma izgalmai ebben a viharban törnek ki. A Zeppelin elpusztul, a dráma azonban szerencsés véget ér. A Zeppelin pusztulásának je­lenetei Cecil B. de Mille-nek, a Tízparancsolat ren­dezőjének legjobb jeleneteivel versenyeznek. * (Olga Baklanova visszatért a filmhez.) Olga Baklanova az orosz származású filmszínésznő, akinek legutolsó sikere az Oroszország című film hercegnője volt, az utóbbi években Newyork drá­mai színpadain szerepelt. A művésznő a színpadi kirándulás után visszatér a filmhez. 11

Next