Budapesti Hírlap, 1931. augusztus (51. évfolyam, 173–196. szám)

1931-08-06 / 177. szám

1931. Augusztus 6, csütörtök B.H. Ötvenezer magyar fordul meg évenkint Olaszországban 7 Hoór Tempis István dr., az Országos Ma­gyar Idegenforgalmi Tanács római delegá­tusa írja a Budapesti Hírlap­nak: Tanulmányaim, melyeket az olasz idegenfor­galmi statisztika megismerésére folytatok, máris igen sok, bennünket magyarokat közvetlenül ér­­­­deklő adatot szolgáltattak. Ez alkalommal éppen a múlt évben Olaszországban megfordult magya­rok számára vonatkozó legújabb adatokra kivá­rnám a magyar közvélemény figyelmét felhívni, mert nem lesz érdektelen megismernünk azokat a számokat, melyek a magyarok külföldi tar­tózkodását világítják meg. Az 1930-as év januárjában életbe léptetett új statisztikai eljárás alapján, mely az összes olasz határállomásokon át az országba jövő idegene­­­­ket felöleli, a magyarokra vonatkozólag a követ­kező­ eredményeket állapították meg. 1930-ban Olaszországba bejöttek magyarok. Ezek a számok felölelik az Olaszországon át­utazó kivándorlókat, valamint azokat a magya­rokat is, kik a szomszédos országokban tartóz­kodván, rövid kirándulás céljából lépték át az olasz határt. Az esetleges adatgyűjtési hibák figyelembe­vételével, fenti szám lefelé, 50.000-re kerekít­hető ki, mely alapon az 1930-as évben Olaszor­szágban megfordult magyarok számát kereken 50.000-re tehetjük. A magyar vendégek tartózkodásának időtar­tamára, valamint naponkénti és fejenkénti ki­adásaira vonatkozóan, az olasz statisztikának nincsenek adatai, de a szakemberektől nyert személyes információim alapján az olasz sta­tisztikusok a magyarok 1930. évi olaszországi tartózkodásának átlagos középértékét tíz napra becsülik, valamint a fejenkénti napi átlagos összes kiadást 150 lírára teszik. Ez alapon a fejenkénti összes kiadás átlagát 1500 lírában állapíthatjuk meg, ami 50.000 személyre vonat­koztatva, 75 millió lírát ad. Ez azt jelenti, hogy 1930-ban Olaszországban megfordult magyarok összes kiadását meg­közelítően 75 millió lírára tehetjük. Kétségtelenül érdekes számok, melyek nem­csak idegenforgalmi intézményeink irányítóit és pénzügyi szakembereinket, de az egész magyar közvéleményt is érdekelni fogják.­­ (A kitüntetett Fetser püspök üdvözlése.) Fetser Antal megyéspüspököt, a győri egyház­megye főpásztorát legutóbbi magas kitüntetése alkalmából meleghangú levélben üdvözölte Se­­rédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás. Ugyan­csak levélben fejezte ki jókivánságait Kriston Endre püspök, egri nagyprépost. Táviratban köszöntötték a kitüntetett főpásztort: Ernszt Sándor dr. népjóléti és Magár János földmíve­­lésügyi miniszter, Wl­assics Gyula dr., a felsőház elnöke, Németh Károly főispán, W­ér­ver Adolf zirci apát, Rakovszky Endre, a felső­ház háznagya és sokan mások.­­ (Almásy László üdvözlése.) A Magyar or­szággyűlés hírlaptudósítóinak szindikátusa, Lenkey Gusztáv elnök vezetésével, pénteken délelőtt 11 órakor testületileg tiszteleg Almásy Ílászlónál, a képviselőház új elnökénél, hogy őt megválasztása alkalmából üdvözölje.­­ (A Községi Tisztviselők Egyesületének megyei gyűlése.) A békés megyei községi kezelő­tisztviselők augusztus 2-án tartották éves köz­gyűlésüket Gyopárosfürdőn Vigh István elnök­lésével. A közgyűlésen nagy számban jelentek meg Békés és a szomszédos megyék tisztviselői. A közigazgatási hatóságot Sorbán Jenő dr. fő­szolgabíró képviselte. Az elnöki megnyitó után Versenyi Elemér jegyző tartott értékes előadást „Emlékezés" címmel az egyesület huszonötéves működéséről, majd Juhász Kálmán, az egyesü­let központi igazgatója a köztisztviselők mai anyagi helyzetével foglalkozott és bejelentette, hogy az egyesület elnöksége felterjesztést intéz a kormányhoz, hogy a kistisztviselők újabb megadóztatásától vagy illetményeik csökkentésé­től tekintsen el. Csizmadia András országgyű­lési képviselő szólalt fel ezután és kijelentette, hogy ő is a kistisztviselők fizetésének épségben tartását kívánja. A megyei gyűlés Juhász Kál­mán igazgató javaslatára felterjesztést intézett Bod János kereskedelmi miniszterhez a vasúti kedvezmény megadása iránt.­­ (Tűzoltók kitüntetése.) A belügyminiszter Som István gödöllői tűzoltóőrparancsnokot, Pap Józsefet és Ádám Ferencet a tűzoltás terén kifej­tett huszonötévi munkásságukért éremmel tüntette ki. A kitüntetéseket Preszly Elemér dr. főispán nyújtotta át.. . (A Szolnok—csongrádi hajójáratok meg­nyitása.) A MFTR igazgatósága közhírré teszi, hogy az alacsony vízállás miatt ideiglenesen beszün­tetett Szolnok—csongrádi személy­hajó járatokat e hónap 6-ával mindkét irányban újból megnyitja.­­ (Pécsett kétezerkétszáz választó nem sza­vazott.) Pécsről jelentik, Pécs város központi választmánya ma délután ülést tartott, amelyen megállapították, hogy a legutóbbi képviselővá­lasztáson 2227 szavazó nem járult az urnák elé. Ez a szám a pécsi választóközönségnek tíz száza­lékát is meghaladja. Az indokolatlanul távolma­­radt választók ellen kihágási eljárás indul a­ vasúton 36.231 b) a rendes közlekedési utakon 20.864 c) tengeri úton 1.136 d) légi úton ______________70 Összesen: 58.301 Az amerikai bankárok főbizottságának döntése Tudósítás eleje az első oldalon, NEWYORK, aug. 5. Az amerikai bankárok főbizottsága ma a newyord Federed Reserve Bank helyiségében ülést tartott, amelyen Goodline, az International Acceptance Bank vezérigazgatója elnökölt. A főbizottság a következő kommünikét adta ki: A főbizottsági ülésen résztvevő bankmegbí­­zottak egyértelműleg helyeslik a bankáralbizott­ság ajánlásait, amelyeket sürgönyileg továbbí­tanak a Német Birodalmi Bank elnökéhez. Meg­állapítják, hogy az ajánlások egyeznek az An­gol Bank javaslataival, míg az amerikai pénz­piac sajátos követelményeire vonatkozólag kü­lön biztosítékot nyújtanak. A Berlin és Neyork közötti megegyezésig ugyan még bizonyos időre van szükség, de már eddig is megállapítható, hogy a tervezet Hoo­­ver elnök javaslatainak szellemében nagy hala­dást jelent a nemzetközi pénzpiac, elsősorban Németország pénzviszonyainak rendezése érde­kében, mely országnak módjában áll a külföld részéről engedélyezett rövidlejáratú hitelköznyí­­téseket és az azokból származó összegeket beho­zatalának és kivitelének fokozására felhasz­nálni. A bankárfőbizottág megkereste Luther birodalmi bankelnököt, hogy tegye meg a szük­séges lépéseket a bankár főbizottság ajánlásai­nak törvényes becikkelyezése érdekében. . (Alaptalan hír a bécsi követségen bekövet­kező változásról.) Egyik estik lap augusztus 6. számában azt a hírt közölte, hogy Ambrózy Lajos gróf bécsi magyar királyi követ el­­hagyja állomáshelyét és helyét Villani Frigyes báró párizsi magyar követtel töltik be. Ille­tékes helyen megállapítják, hogy a hír min­den alapot nélkülöz.­­ (Az újpesti gyárak szennyvize kipusztítja a halakat.) Az újpesti halászok terjedelmes be­advánnyal fordultak a földmívelésügyi miniszté­rium vízrajzi osztályához , az újpesti Dunaág vizé­nek megtisztítását kérik. Kifejtik, hogy az elisza­posodás és a gyárak szennyvizének lefolyása meg­fertőzte az újpesti Dunaágat, úgy hogy a halak nagyrésze kipusztult és a kifogott halak kellemet­len ízűek, úgy hogy azokat eladni nem lehet.­­ (Felhőszakadás, amely megállítja a vona­tot.) Londonból jelentik: London felett ma este nagy nyári égiháború vonult el, amelyet rendkívül heves felhőszakadás követett. Az ár behatolt a földalatti vasút egyik alagútjába, ahol a közlekedést meg kellett szüntetni. A vil­lám több házba beütött. Több helyen a villamos­és autóbuszmegállók körül nagy tócsák kelet­keztek éppen a legnagyobb esti forgalmi tor­lódás idején. A lovagias férfiak a ki- és beszálló nőket a hátukon vitték át a tócsákon.­­ (Ezer ember halála egy áradásnál.) Lon­donból jelentik: A Jang-Ce folyó áradásának eddig több, mint ezer emberélet esett áldozatul, Hankau élelmiszerellátása majdnem teljesen megszűnt. Egyes városrészek óriási tavakhoz hasonlítanak. A csatornahálózat felmondotta a­ szolgálatot és a megrekedt nagy víztömeg a po­koli hőségben dögletes bűzt terjeszt. Több, mint ötvenezer személy hajléktalan; egy részük sport­pályákon és lóversenytereken helyezkedett el, más részüket a hatóságok a várossal szomszédos dombvidékre szállítják és ideiglenes bazakokban helyezik el.­­ (Szovjet-orosz expedíció Indul a Pamir ismeretlen vidékeire.) Varsóból jelentik: Mint a lengyel lapok Leningrádból jelentik, a napokban Krylenko legfőbb államügyész vezetése alatt szovjet-orosz tudományos expedíció indul Közép- Ázsiába. Az expedíció feladata a Pamir eddig is­meretlen vidékeinek felkutatása és tudományos felmérése. Az expedíciónak az a szándéka, hogy a Pamir legmagasabb csúcsát, a Harma-csúcsot, megmássza.­­ (Felvétel a békéscsabai és orosházi áll. felső mezőgazdasági iskolákba.) A békéscsabai és orosházi felső mezőgazdasági iskolákba szeptem­ber 7-éig lehet beiratkozni. Négy polgári, illetőleg középiskolai osztályt végzett ifjak — elsősorban gazdaszülők gyermekei — számíthatnak felvételre. A négy évfolyamú iskola a felső kereskedelmi isko­lával egyenrangú és érettségi bizonyítványt ad. Részletes tájékoztatót küld az intézet igazgatósága. — (Nyitra bűne.) Prágából jelentik: A felvi­déki tót kormánylapok az utóbbi időben me­gint többször írnak a Felvidéken állítólag még mindig folyó magyarosításról. Legutóbb arra hívták fel a figyelmet, hogy Nyitrán, ahol nincs is kvalifikál magyar kisebbség, a város­nak csaknem teljesen magyar jellege van és az állami hivatalok kivételével alig van hiva­tal, amelyben a cseh, vagy a tót nyelven meg­értethetné magát az ügyfél. — (A Nautilus elindult a Spitzbergák felé.) Londonból jelentik: A Nautilus ma este Bergen­­ből Tromsőbe indult útban a Spitzbergák felé. — (A gyilkos és a tréfás villám.) Rácalmás község határában a villám halálra sujtotta a szabadban dolgozó Vadász János rácalmási la­kost. A közvetlen mellette álló Horváth Fe­rencnek csak a ballábán lévő cipőjét lyukasz­totta ki a villám, s az ijedtségen kívül más baja nem történt.. . (Kilencvenéves milliomos és harmincöt éves hadiözvegy esküvője.) Rómából jelentik: Az otrantói székesegyházban kedden esküdött örök hűséget Scardiglia, 90 éves milliomos egy fiatal, harmincöt éves hadiözvegynek. A milliomos Lecce városban lakik, s az egész környéken hí­res jótékonyságáról, amelyet főképpen a tüdő­betegekkel szemben gyakorol, s az ő nevéhez fűződik a vidék csaknem valamennyi tüdőbeteg­­gondozó intézetének alapítása is. Kilencven éves kora ellenére Scardiglia nagyszerű testi kondícióban van és szellemi frissesésnek ör­vend. A „fiatal pár" nászútra Gapri szigetére utazott.­­ (Csepkőbarlangot fedeztek fel a Felvidé­ken.) A prágai Narodni Politika jelentése sze­rint Perecnél csepkőbarlangot fedeztek fel. A hír azt mondja, hogy a barlang minden más fel­vidéki csepkőbarlan­gnál szebb és nagyobb. Hogy ez csakugyan így van, egyelőre kétséges. A barlang egyik bejárta magyar területen van, s így a föld alatt el lehet menni a trianoni ha­táron.­­ (A Budapesti önkéntes tűzoltóteestület köz­gyűlése.) A hatvankét éves múltra visszatekintő budapesti önkéntes tű­zoltótestület most tartotta rendes érti közgyűlését. A parancsnokság beszá­molt a testület múlt évi működéséről. A jelentés hangoztatja, hogy a tűzoltó testü­let igyekszik néhai Széchenyi Ödön gróf szellemében mű­ködni. A közgyűlésen a tűzoltóság fejlesztése körül szerzett érdemeik elismeréséül Nagy Fe­renc törvényhatósági tanácstagot­­ és Scheuer Róbert országgyűlési képviselőt, fővárosi bi­zottsági tagot parancsnoksági taggá választot­ták meg. Százezer embernek olcsó cipőt, ezer kéznek munkát ad egy budapesti cég A megnehezült élet az üzletek fórumán ket­tős lehangoltságban jelentkezik: kevés a vá­sárló és néptelen a bolt. Ennek a kettős de­pressziónak most egyszerre hadat üzent az egészséges üzleti vállalkozás. A hadüzenet külső jelei ma Budapest két pontján mutat­koztak: a Vámház­ körút 6. és az Andrássy­ út 4. szám alatt, a Fenyves Áruház üzleteiben. Örömmel telt el mindenki, aki szemtanúja volt enek az eseménynek, amelynek a mottója volt a messziről látható felírás: 100.000 cipő. S ezekből a cipőkből már megjelentek a ki­rakatokban a különböző típusok: 8 pengő 80 filléres, jószabású női serró cipő, 11 pengő 80 és 13 pengő 80 fillérért príma rámás, varrott luxus­cipő, 13 pengő 80 fillérért a legkitűnőbb minőségű férfi cipő. A közönség pedig nem csak nézte a kirakatokat, hanem sietett be az üzletekbe, ahol hamarosan olyan forgalom ke­letkezett, hogy senkinek sem jutott eszébe deprimált hangulatról, rossz vásárlókedvről be­szélni. A magyar ipar és a magyar üzleti érték egyszerre diadalmaskodott. Ennek a nevezetes üzleti eseménynek érdekes előzményei vannak. A Bata-cipőgyár itteni lete­lepedésének ellensúlyozására néhány elsőrangú magyar cipőgyár elhatározta, hogy a főváros több kerületében eladó helyeket létesít. Hossza­san kerestek a magyar kereskedők között egy olyan embert, aki szervező erejével és megfe­lelő szakképzettségével gátat tudjon vetni a cseh gyáros tömeg­cipői beözönlőjének és meg­kedvelhesse a vevőközönséggel a magyar cipő­ket. A kereskedőt Fenyves Dezsőben, a Fenyves Áruház tevékeny és gazdag ötletű igazgatójá­ban találták meg, s mint a cipő­ premier napja mutatja, jól találták meg. A cég neve már ma­gában garancia a közönség számára, hogy nem­csak reklámot, hanem igényeit kielégítő, olcsó és jó árat kap, s amikor vásárol, először ő maga hasznát látja, de ugyanakkor a magyar ipar nehézre fordult sorsán is lendít. Ez a cipő­akció ugyanis — és ez is nagyon jelentős része a dolognak — eddig is közel ötszáz munkást foglalkoztat. Fenyves Dezső, akit ebből az alkalomból meg­kérdeztünk, büszkén és boldogan mutatott a nagy forgalomra és a közönség szüntelen táboro­zására a kirakatok előtt. — Itt az üzleti érdekén felülemelkedő, haza­fias missziót teljesítettem, — mondta — s úgy látom, a közönség méltányolja intencióimat. Hogy mennyire méltányolja, azt a zsongó embertömegből kihangzó szólamok bizonyítot­ták legjobban. S talán az a hölgy találta el fe­jén a szeget, aki megállapította: — Nyolc pengő nyolcvan fillér egy pár pom­pásan szabott, finom cipő, amikor egy talpazás majd öt pengőbe kerül. lK 11 Vásároljon villatelket Balaton-Lidén ahol 100—150—200 négyszögöles, csodaszép fekvésű, ármentes Balaton­ menti telkek már 20—30 pengős havi törlesztésre kaphatók. Balaton-Lidén azonnal beköltözhető több modern, téglából épült víz- és villanyvezetékes nyaraló, díszsertes telekkel, bekerítve, részletfizetésre is kapható. Takarékbetétkönyvet fizetésül elfogadunk! Helyszínen bármikor megtekint­hető! Siófoktól 2 km-nyire! Sínautó megálló! Telefon! Postajárat! Felvilágosítással szolgál: Balaton-Lidó Parcellázási Vállalat Központja Budapest, VI. ker. Teréz­ körút 26.­ ­ (Csekonics Iván programmb­eszéde.) Cseko­nics Iván gróf a Keresztény Gazdasági és Szo­ciális Párt szombathelyi hivatalos jelöltje szom­baton mondja el programmbeszédét Szombat­helyen, vasárnap pedig Szombathely környékén. A programmbeszédét nagy érdeklődéssel várják.­­ (Elhalasztották a folyamőrségi toborzást.) A belügyminiszter múlt hó 17-én 254.312/VI. f. 1931. sz. alatt felhívást bocsátott ki­ a folyamőrségnél teljesítendő szolgálatra. A fel­hívás ez év szeptember 22., 23. és 24-ében jelölte meg a jelentkezési határidőt. A bel­ügyminiszter most az említett toborzást bizony­talan időre elhalasztotta.­­ (A Katolikus Tisztviselőnők nyaralótelepei.) A Katolikus Tisztviselőnők budapesti egyesülete (IV., Kossuth Lajos­ utca 1., III. 1.) hallei, lilla­füredi, noszvaji és hévízi telepein még felvesz je­lentkezőket. Az ellátás elsőrangú, vendégek szóra­kozásáról gondoskodva van. A penzió ára mérsékelt. Jelentkezni és érdeklődni egész nap lehet az egye­sület címén (telefon: Aut. 853—36.), vagy a tele­pek vezetőségénél. — (Mellbelőtte magát egy színész, mert nem kapott szerződést.) Budán az Olasz-fasor egyik padján forgópisztollyal mellbelőtte magát Mó­ricz Sándor 22 éves színész. A mentők súlyos állapotban vitték a Rókus-kórh­ázba. Levelet találtak a kabátjában és ebben a levélben meg­írta, hogy régóta szerződés nélkül van és elke­seredésében követte el az öngyilkosságot. — (Elkapta a Duna árja.) Vácról jelentik: Stróba Ferencet, aki látogatóban időzik itt roko­nainál, a szabad Dunában való fürdés közben el­kapta az ár és noha ketten is segítségére siettek, nem tudták kimenteni. — (Autóbaleset.) Zsíros Kálmán kúriai­ ta­nácselnök felesége szerdán vidékről autón igye­kezett Budapest felé. Sálsárkány közelében bal­eset érte az autót és a kúriai tanácselnök, fele­ 52.617-tel több, mint egy héttel és 701.833-mal több, mint egy évvel ezelőtt. — (Angliában két és háromnegyedmilló munkanélküli van.) Londonból jelentik: Ang­liában a munkanélküliek száma július 27-én 2.713.350 volt. Ez volt a legnagyobb szám, ame­lyet a munkanélküliekről eddig Angliában kimu­tattak. A munkanélküliek száma egyébként 52.617-tel több, mint egy héttel és 701.883 több, mint egy évvel ezelőtt. ­ GYÁSZROVAT A vasárnap váratlanul elhunyt háromszéki illyefahi Vitéz Géza dr.-t, a debreceni Tisza István­ Tudományegyetem volt­­ rektorát és, az 1931—32. tanévre harmadizben megválasztott dékánját nagy részvét mellett temették el a farkasréti temetőben. Az egyházi gyászbeszéd után szentpéteri Kun Béla dr., a debreceni egye­tem ezidei rektora mondott búcsúztatót. Mél­tatta az elhunyt érdemeit, tudományos és tanári munkásságát. A debreceni Tisza István­ Tudo­mányegyetem diszülés keretében emlékezik meg az elhunyt jogtudós munkásságáról. — Ma kap­tuk meg a lesújtott család gyászjelentését, amely szerint az elhunytat özvegyén szül. nemes­­Kiss Paulán kívül testvérei: Ádám József­né, Szigeti Papp Ferencné, háromszéki Illyefalvi Vitéz Ala­dár, továbá az Ignácz, csengerfalui Osváth, Teöreök, Rosits, Zoln­ay, Derzsy és Dobó csalá­dok gyászolják. Berkovics István nyug. iskolaigazgató-tanító 73 éves korában Felsőgallán elhunyt. Spehár Alajosné született Preiner Magdolna, volt szekszárdi állampénztári igazgató özvegye, hetvennyolc éves korában meghalt. Az elhunyt­ban Spehár Adorján bátaszéki főjegyző édesany­ját gyászolja. • § * - t \ tr. ),/-.

Next