Budapesti Hírlap, 1932. február (52. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

Budapest, 1932 LH. évfolyam 26. szám Kedd, február 2 Megjelenik mindennap, hétfő kivételével. Elő­fizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek az összegeknek a kétsze­rese az előfizetési dijBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadó­­hivatal: VIII. kerület, József­ körút 5. Telefon­­szám: József 444-Di­tól József 444—09-ig. — Levélcím : Budapest, 4. Posta­fiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. Széchenyi szelleme — Formálódik az idő!... Hosszú vívódás és emésztő belső gyötrődés Után egy nagyszerű regényünk hőse kiált így fel, — nem lévén képes egyebet és töb­bet mondani, — egy évtizeddel a szörnyű mohácsi beteljesülés előtt. A királyi hata­lom elhanyatlott, a jog megrendült, szerte­­az országban pártharcok parazsa izzott a hamu alatt; mindenfelé a szökött jobbá­gyoknak, hajdúknak, vagánsoknak óriási tömege szervezkedett fegyveresen és a ke­leti rész, a hódító török áradat hullámai már a déli kapu küszöbét nyaldosták. Egyet­len, vastag és fenyegető borulat volt az ég­­és a magyar jövő. Mi lesz? — Ki tudja. — Formálódik az idő!... Az idők terhes méhének vajúdása és egy nemzet szívének aggodalma, gyötrelme él és vergődik annak a monumentális emlék­­beszédnek a drámai feszültségében és forró lírájában, melyet Bethlen István gróf teg­nap Széchenyi Istvánról a Nemzeti Ka­szinóban elmondott. Elmondta pedig, nem a kaszinónak, hanem az egész országnak, — a hely különleges követelményeinek csak annyiban felelve meg, hogy a magyar tár­sadalom két vezető osztályának, a főnemes­ségnek és a birtokos középosztálynak a fel­tárt élet- és sorskérdésein mutatta meg azt, ami valójában élet- s sorskérdése az ország­nak és a nemzetnek. Ez a kérdés így hang­zik : meg tudunk-e újulni szenvedéseinkben, tudunk-e újjászületni a megpróbáltatások tüzén lélekben, erkölcsben, vagy megértünk volna rá, hogy az idők viharja elsöpörjön bennünket és oda temessen a történelem és­­az elmúlt népek roppant temetőjébe. Történelmünk azt mutatja, hogy a ma­gyar nemzet pusztulásának a legnagyobb világégések és a legnagyobb megpróbálta­tások idején sem kell szükségszerűen elkö­vetkeznie. Ez a föld mindenkor ütköző­pontja volt világok szellemi és fizikai össze­csapásának, csatamezeje az égtájak harcá­nak, Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa vad összecsapásának. A tatárjárásban ez ritkí­totta le egytizedére a magyarságot és felére a török hódoltságban. A magyarságnak itt, kevés kivétellel, hihetetlenül nyugtalan, borzalmasan véres és szenvedésekkel teljes évszázadjai voltak és mégis állta helyét ezer esztendeig azon a földön, mely azelőtt tö­megsírja volt a nálánál pedig szaporább, átvonuló és letelepült népeknek. A magyar­ság létezése rejtélye a történelemnek és misztikuma a népélettannak, ezért életmű­ködésének törvényeit alig ismerjük, de an­nál inkább metódusait. A magyar nép meg tudott itt maradni, éppen, mert szellemét, lelkiségét és államalkotó erényeit nem hogy megtörték volna, de keményre edzették az évszázadok viharai s meg tudott ujjulni mindannyiszor, valahányszor körülötte át­alakult és újjászületett a világ. A maga idején így volt első harcos nemzete Euró­pának, volt védője a civilizációnak, végső bástyája a kereszténységnek és ahogy újjá tudott születni a kereszt jegyében, és népi és faji szellemiségét meg tudta telíteni az európai polgáriasulás és kultúra értékeivel. De újjászületett társadalmi és gazdasági összetételében is, valahányszor a kor szel­leme ezt kívánta. Soha nem volt merev, exkluzív és elzárkózó és ősi alkotmányának épülete, mely részeiben maga is egyre for­málódott és átalakult az idők folyamán, mind e változásokat lehetővé tette, oly szörnyű kirobbanások és vérengző polgár­­háborúk nélkül, amilyeneknek más nemze­tek áldozatul estek. A kicserélődés, a felszí­vódás és elkeveredés folyamata szünetlen volt a magyar társadalmi osztályok között, a vezető rétegeknek mindig módjukban volt, hogy pihentebb és termékenyebb alsóbb ré­tegekből regenerálódjanak. Az élet valósága­­és változékonysága lüktetett mindig a ma­gyar históriában, állandó eleme csak egy volt ennek a szünetlen alakulásnak, formá­lódásnak és újjászületésnek: a nemzeti lét és annak magyar jellege. Változhatott min­­den bennünk és körülöttünk, folyhattak itt bent is párttusák, küzdelmei a politikai, fe­lekezeti és osztályversengésnek, fellobbanó harcokban marhattuk és téphettük egy­mást, — ezek az eszmények rendületlenek és változhatlanok voltak, és ezer év során a vér és veríték folyamat által szenteltettek meg. A mi sorskérdésünk, célunk és életünk ér­telme ma is az, ami egyetlen világos princí­piuma az ezeréves történelemnek: a magyar nemzeti lét fenntartása. Emberek elhalnak, generációk tűnnek el, osztályok és társa­dalmi rétegek, alávetve korok változásának, merülhetnek alá a história hullámsírjába, — élnie a nemzetnek kell, mely azután min­dig meg fogja találni a maga életének kere­teit és életfunkcióinak szerveit. Az arisz­tokrácia, még ha megfosztva is egykori ha­talmas kiváltságaitól, csak addig szükséges instrumentuma a nemzeti élet harmóniájá­nak, tárgya tiszteletünknek és birtokosa ki­emelkedő társadalmi pozíciójának, amíg ko­molyságával, elhivatottságával, önzetlen hazaszeretetével és a valóban vezetésre szánt felsőbbrendűség erényeivel igyekszik megáll­ani a helyét, azokkal az erényekkel, amelyeknek a múltban a magyar főuraknak oly nagy sora adta tündöklő példáját. Min­den uszítás és gyűlölség ellenére is kiírtha­tatlanok a magyar történelem lapjairól azoknak a főúri és középnemesi családoknak nevei, melyek oly nagy sorát adták a kiváló és ízig-vérig magyar államférfiaknak, hő­söknek és vértanuknak. Ezt a nagymúltú főrendi osztályt, Európának egyik első arisztokráciáját, szintén nagyon megtép­­desték az idők viharai, vagyonában feldúl­ták, fényében elhomályosították és társa­dalmi helyzetében megingatták. Bethlen István, aki hallja és érti az idők szavát, rá­mutatott azokra a rejtelmes tömegekre, me­lyek a mélységből is előretörőben vannak, régi gátakat és régi bástyákat akarnak megrohamozni. Fölveti a kérdést, van-e és lehet-e jövője, helye és létjogosultsága a magyar főúri osztálynak, de annak a birto­kos nemességnek is, mely úgy tűnik, hogy egész történelmünk folyamán neki volt a legszélesebb és legizmosabb válla, hogy tartsa az alkotmány épületét és az ország pilléreit. A Budapesti Hírlap fennállása óta irá­nyában és szellemében mintegy elvárhatat­­lan volt, különösen ettől a középosztálytól, amelyben elsősorban a nemzeti gondolat le­téteményesét, a nemzeti érzés örök lobogású tűzhelyét, erkölcseinknek, állhatatosságunk-­ nak, okos konzervativizmusunknak őrzőit látta, örömmel látjuk feltűnni Bethlen Ist­ván hitének és bizalmának fényét, hogy ami évezredes nemzetfenntartó értéke és cél­ratörő ereje volt az országnak, az érték ma is és nem fog belekerülni a történelem lom­tárába, ha csak megérti az idők intelmét és ráeszmél a maga korszerű hivatására. Ez a hivatás abban van, amiben volt is mindig és amiben ezek az osztályok mindig gyako­rolták magukat,­­ hogy védjék a nemzeti eszmét és a roppant áramlás támadásaival szemben ennek a sziklavárnak ők legyenek a dacos, kemény, átszellemült és fölmagasz­­tosult, izgatással, uszítással, minden rom­boló tendenciával szembenéző őrsége. Ha voltak hibáik, azoktól meg kell szabadul­niuk, ha lélekben, vagy erkölcsben elmarad­tak, vagy eltévelyedtek a kor kívánalmai­tól, akkor meg kell új­ulniuk az önzetlen­ségnek, a hazafiságnak és a vezetés hivatott­­ságának tüzében. Megkapó annak a szeretetnek és egyben komor aggodalomnak a lírája, amivel Beth­len István az arisztokrácia ifjabb nemzedé­kéről beszél. Csakugyan nem nyújt örömet és biztatást, ha ebből a körből — vigaszsá­­gára utcai tömegeknek — a könnyelműség­nek, tékozlásnak, céljavesztettségnek olyan jelenségei mutatkoznak, melyek nem mél­tók a kiváló ősök és apák emlékezetéhez. Pe­dig ennek a generációnak látnia kellene, hogy maga is újabb és öntudatos, elszán­t, és rohamra kész generációkkal áll szemben s ha nem akar elsodródni, nagyon kemény szívvel és kemény elhatározással kell a he­lyét megállania. Széchenyi szellemét idézte Bethlen István. Joga volt hozzá, mert maga is a korszerű haladás szellemében beszélt s ami benne konzervatív, az nem egyéb, mint konzervál­­ása, megőrzése mindannak, ami a nemzeti élet szempontjából még érték, s aminek hi­vatása lehet a jövőben. E felsőbb képletek­nek alatta terül el a magyar kisbirtokos osztály hatalmas termő rétege, amelyről, ha ezúttal nem is beszélt Bethlen, tudjuk, hogy azt valójában ő tette meg a cselekvő poli­tika részesének és a hatalom birtokában ő jelölte ki annak a rezervoárnak, amelyből a nemzet erejének mindig meg kell új­ulnia. A parasztságtól, a középosztályon át, ha öntudatos, fel a legfelsőbb rétegig, ha át­­érzi és teljesíti hivatását, ez az a törzsszer­kezet, mely fenntart ipart, kereskedelmet, kultúrát és civilizációt és amelyen megáll­hat, a nemzeti lét építménye, ha bárhogy „formálódik" is az idő. Japán hadihajók Nankingot bombázzák ki—a ■—­ A kínai kormány elmenekült Nankingból — Amerika és Anglia újra tiltakozást és erősítéseket küldött az ázsiai vizekre PÁRIZS, febr. 1. A Masin nan­kingi jelentése szerint Lovenkau, a nankingi kormány új külügyminisztere a leg­határozottabban megcáfolta azt hírt, hogy Kína kormánya még a mai nap folyamán átnyújtja hadüzenetét Japánnak. A külügyminiszter han­goztatta, hogy Kína sohasem fogja megüzenni a háborút, de a végsőkig fog ellenállni, mindad­dig, amíg egy embere és egy tölténye van és mindaddig, amíg Japán, folytatja Kína megalá­zását. A jogos önvédelmet nemcsak a nemzet­közi törvények, hanem az emberiség törvényei is parancsolják és megengedik. . Hogyan hiúsult meg a fegyver­szüneti tárgyalás LONDONT, febr. 1. Sanghajból jelentik, hogy az angol főkonzul­nál békéltető konferenciát tartottak, amelyen részt vett Siozawa japán tengernagy, egy kínai tábornok, Fleming ezredes, angol főparancsnok, továbbá az angol­­és az amerikai főkonzul. Az értekezlet délután 6 órakor ért véget. Újabb találkozásban nem állapodtak meg. A konfe­rencia egyik tagja újságírók kérdésére kijelen­tette, hogy a fegyverszünet tovább fog tartani, majd hozzátette: " Az ügy egyébként az istenei­ térdén fek­szik. Mialatt a béketárgyalások folytak, egy japán hadihajó gépfegyvert­üzet zúdított­­ angh­ab­a; állítólag frankik­örökre lövöldöztek. A fegyver­­szünet halvány reménye is szétoszlott azonban, amikor néhány órai csend után újból heves har­cok törtek ki a város északi negyedében. Sza­kadatlanul ropognak a puskák és a gépfegyve­rek. Mind a két fél teherautókon megerősítése­ket küld a tűzvonalba. .­­ i , . . . . . A nankingi kormány „áttette" székhelyét | LONDON, febr. 1. A nankingi kormány hivatalosan közölte, hogy a kormány székhelyét ideiglenesen a Ho­­nan-tartmányban lévő Lojangba tette át. Viharelőtti csend Sanghaiban A tokiói angol és amerikai nagykövetek tiltakozása a japán kormánynál LONDON, febr. 1. Viharelőtti nyomasztó csend borul Sanghaira, ahol egy időre elhallgatott a ma reggel kitört ágyútűz. A nemzetközi telep nyüzsgő, fegyveres tábor, amelynek nemzetközi helyőrsége eléri a 12.000 főt, nem számítva bele a nemzetközi rendőrséget és tengerészeket. A telep egyes ke­rületeit lázas sietséggel drótsövényekkel veszik körül. A főposta hivatalát a nemzetközi telep csapatai megszállták, mert állítólag onnan framktk­örök lövöldöznek. Attól tartanak, hogy a posta forgalma teljesen megbénul. A japán konzul bizalmasan a 18.000 főre becsült japán nők és gyermekek Japánba küldését tanácsolta. A két ellenséges front torlaszok és homoksáncok mögül néz egymással farkasszemet. Ezalatt­ a japán diplomácia is erélyes ellen­­támadásba megy át. A nankingi japán főkonzul a kínai külügyminiszternél formaszerűen tiltako­zott a sanghai események miatt és arra hivat­kozott, hogy a kínaiak kezdték a harcot. A kül­ügyminiszter kénytelen volt bevallani a konzul előtt, hogy a harcok Lapejben törtek ki A tokiói angol nagykövet tiltakozott a japán kormánynál a japán haderők sanghai elhamar­kodott akciója ellen, amely lényegesen túlment a határon és esetleg angol alattvalók életét is veszélyezteti. Ez volt a harmadik angol tiltako­zás. Yosizawa japán külügyminiszter azt fe­lelte, hogy a japán hadműveletek nem lépték túl a szükséges minimum határát és hangoz­tatta, hogy az angol tiltakozás helytelen értesü­lésen és propagandán alapul. A tokiói amerikai nagykövet ugyancsak tilta­kozott a japán kormánynál. A tiltakozás szö­vege állítólag megegyezik az angollal. A wa­shingtoni külügyi hivatal szabadkezet adott to­kiói nagykövetének, hogy a többi hatalmak kép­viselőivel kooperáljon a Sanghaiban élő ameri­kai és más alattvalók oltalmára. Olaszország értesítette az Egyesült Államo­kat, hogy csatlakozik a nyugati hattamah moz­galmához, amelynek célja, hogy a sanghaji vál­ság kiéleződését megakadályozza. Az amerikai külügyi hivatal kijelentette, hogy a Sanghaiba küldött amerikai hadihajók és csa­patok egyetlen feladata az amerik­aiak élet- és vagyonbizton­ságát megvédeni. A Japán haditengedészeti és külügyminiszter közös értekezletén elhatározták egy hadosztály küldését Sanghajba a tengerészek felváltására. A tokiói külügyminiszteri hivatal egy képvi­selője kijelentette, hogy Japán el van tökélve, hogy becsületre tanítsa Kínát. Japán csatahajók megkezdték Nanking bombázását SANGHAI, febr. L Nanking lövetése megkezdődött. Ugyanak­kor, amikor Sanghaiban az európai és ameri­kai katonaság erélyes fellépése folytán szem­mel láthatóan ellanyhult a harci tevékenység, a japán hadiflotta megjelent Nankig előtt és bombázni kezdte a várost. A Sanghaiban hor­gonyzó japán csatahajók egy része a hétfőre virradó éjszaka, a Jangce-fólyón fölfelé ha­ladva, Nanking elé érkezett s hétfőn reggel, anélkül, hogy figyelmeztető lövéseket adtak volna le, vagy pedig értesítették volna a pol­gári lakosságot, japán hajóágyúk megnyitot­ták a tüzelést. A gránátok nemcsak a nankingi erődítményeket érték, hanem a város belső ré­szében is nagy kárt okoztak. A „Simpson" amerikai torpedóromboló, amely Nanking előtt horgonyzott a Jangce-folyamon, alig tudott ki­menekülni a japán csatahajók ágyútüzéből. Ez az amerikai csatahajó hozta az első hírt Sang­­haiba Nanking kivetéséről. A nemzetközi koncessziós terület körül most már végig kiépült a védelmi vonal. Különösen a franciák dolgoznak lázasan a francia negyed védelmén. A japánok hétfőn délelőtt megkísé­relték, hogy csapatokat küldjetek a francia negyedbe, azzal a megokolással, hogy a francia városrészben igen sok japán is él, akiknek élet­és vagyonbiztosságáról japán csapatoknak kell gondoskodniok. A francia főkonzul erélyesen tiltakozott a japánok szándéka ellen és kije­lentette, hogy minden körülmények között meg- Ára 16 miér

Next