Budapesti Hírlap, 1932. október(52. évfolyam, 220-245. szám)
1932-10-16 / 233. szám
• 1932. OKTÓBER 16, VASÁRNAP B. H A NÉPSZÖVETSÉG CSŐDJE A Budapesti Hírlap számára írta LLOYD GEORGE Anglia volt miniszterelnöke A Népszövetség hajója most süllyedetten van. Németország általános lefegyverzést követel, vagy annak a megengedését, hogy ő is fegyverkezhessék. Franciaország egyikhez sem akar hozzányúlni. Japán Mandzsúriában szembefordul az egész világgal. Genf kétségbeesetten tördeli kezét. Szemtől-szembe került két problémával, s ha ezekkel nem boldogul, háború törhet ki úgyEurópában, mint Ázsiában. Kérdés, hogy a Népszövetségben megvan-e az erő, hogy ezt a két vitás kérdést, vagy legalább kettő közül az egyiket, dűlőre vigye? Sajnos, eddig nem mutatott olyan eredményeket, amelyek még a leglelkesebb hívei bizalmát is igazolnák. Tizenhárom év óta hánykódik a hullámok közt a Népszövetség hajója, amely rakományként magával viszi a különböző országok békeszerető millióinak reménységét. Csendes időben még valahogy előbbre vergődött, de amikor viharfellegek lepték el az eget, rendszerint a jámbor határozatok alkalmi révébe menekült. Ilyenkor csak siránkozni tudott, ami nem éppen az erő bizonysága. Most azonban sehol sem találhat búvóhelyet és vagy előre kell mennie, vagy megfutamodásra kell elszánnia magát. Ha ezt az utóbbit választja, akkor bátran ki lehet írni a genfi fényes palotára: „eladó." A tehetetlenségnek és a gyávaságnak ilyen bizonysága után nem akad még önérzetes nép, amely érdemesnek tartaná, hogy fenntartásához hozzájáruljon. Engem senki sem vádolhat, hogy nem lennék a népszövetségi eszme barátja. A párisi békekonferencián ott voltam születésénél és tulajdonképpen egész szervezetét az a bizottság dolgozta ki, amelyet én jelöltem ki és amelyben Smuts tábornok elnökölt. Nálam senki sem lehet boldogabb, ha a Népszövetség derekas munkát végez, viszont, amikor a legfontosabb kérdések rendezésénél szánalmas kudarcot vall, ez senkiben sem kelthet keserűbb csalódást, mint bennem. Ha dicsérni akarnám a Népszövetséget, büszkén hivatkozhatnék arra, hogy ötvenhat nemzet írta alá az alapokmányát. Rámutathatnék arra a kétszáz döntőbírósági és barátsági szerződésre, amelyeket előmozdított. Feleleveníthetném azt az erélyes tevékenységet, amelyet kifejtett a bódítószerekkel való üzérkedés és a leánykereskedelem megakadályozására, a járványok leküzdésére, a csődbejutott országok pénzügyi újjáépítésére, s hivatkozhatnom arra is, hogy távoli országok államférfiai közt elősegítette a baráti kapcsolatok kialakulását. De ezek a kisebb jelentőségű sikerek nem szolgálnak mentségül arra, hogy lényeges dolgokban kudarcot vallott, s hogy éppen azokat a feladatokat nem tudta teljesíteni, amelyekért létesült. A Népszövetség a világháború borzalmainak hatása alatt született és főleg azért jött létre, hogy a civilizált nemzetek újabb háborús konfliktusát megakadályozza. Az alapokmány a bevezetésben világosan kimondja, hogy fő célja a nemzetközi együttműködés elősegítése és a nemzetközi békének, valamint biztonságnak a megalapozása. Az alapokmány kötelezte az aláíró nemzeteket, hogy viszály esetén nem fognak fegyvert, hanem békés rendezés végett az ügyet eléje viszik s ugyanekkor kötelezte magát, hogy biztosítja a béke fenntartását, mert keresztülviszi az általános lefegyverzést, minden tagállamának egész erejét latba vetve kényszeríti ki a viszályok békés elintézését és megbünteti azt a nemzetet, amely fegyveres támadásra vetemedik. Várjon a Népszövetség megközelítette e célok valamelyikét? Ezen a téren meddő volt a munkája és szánalmasan kudarcot vallott. Amikor döntésre került a sor, kiderült, hogy képtelen a lefegyverzést keresztülvinni, képtelen valamely hatalmas nemzet háborús ténykedéseit megakadályozni, vagy megbüntetni és nincs módjában a tagnemzeteket arra birni, hogy az alapokmányban vállalt kötelezettségeiket komolyan vegyék. A népszövetségi liga eszméje nagyszerű. Helyesek azok a szerződések is, amelyeknek tető alá hozását elősegítette. De az aláíró hatalmak álláspontja, úgy látszik, még mindig ez: „Addig tartom meg a szavamat, amíg nem fizetődik ki a szószegés." A fogadkozások, amelyek mögött ott van ez a fenntartás, még annyit sem érnek, mint a papír, amelyre leírták. Ha az ünnepélyes ígéretek ellenére a nemzeti kisebbségekkel ma is gyalázatosan lehet bánni, ha hatalmas fegyverkészleteket lehet gyűjteni és tartani, ha területeket lehet elrabolni más nemzetektől, ha nyílt városokat lehet bombázni és békés polgárok ezreit lehet lemészárolni, akkor a genfi ünnepélyes konferenciák nem egyebek, mint a felháborító képmutatás elrettentő példái. Ezek a külsőleg ragyogó összejövetelek, amelyek szüntelenül ismétlik az értelmetlen közhelyeket, kezdenek már unalmasak és boszszantóak lenni. Még hagyján volt, amíg Briand behízelgő és zengzetes szónoklatait hallottuk. De a kisebb kaliberű embereknek rekedt hangon előadott, meddő szólamai már a dobhártyánkat hasogatják. Most már kínosan nyilvánvaló az a tény, hogy a népszövetségi alapokmányt aláíró főbb hatalmak Genfet elsősorban alkalmas eszköznek vélték saját céljaik elérésében és fennhéjrázva bántak vele, valahányszor valószínűnek látszott, hogy olyasmit fog tanácsolni, ami nem vág össze érdekeikkel. Olaszország és Németország rájöttek, hogy bármi is a Népszövetség eszményi célja papiroson, a valóságban nem tud magasabbra emelkedni, mint a tagjai sorában lévő hatalmasabb nemzetek idealizmusa. Ha ez az idealizmus nincs meg, akkor a Népszövetségi Liga szükségképpen tehetetlenségre ítéltetett. Bármilyen elismerésre méltó is volt tehát a Népszövetség tevékenysége kisebb jelentőségű kérdésekben, előrelátható volt, hogy számára is eljön a Waterlooi csata, mihelyt szembekerül olyan döntő jelentőségű kérdéssel, amely valamelyik nagyhatalom érdekeit és céljait komolyan érinti. Ez a helyzet állt elő most Japán és Kína esetében, s hasonlóan veszélyes az a szituáció, amely Franciaország és Németország közt keletkezett. A Népszövetség számára súlyosabb helyzetet nem is lehetett volna kitalálni. Amikor 1923 augusztusában Oroszország és Görögország viszálya a korfui incidensre vezetett, a Népszövetség ekkor is tehetetlen volt, de a nagykövetek tanácsa módot talált arra, hogy megmentse számára legalább a látszatot. Ha Franciaország vagy Anglia lenne a főszereplő egy olyan ügyben, amely a Népszövetség békéjét veszélyezteti, akkor a többi nemzetek azok, amelyek az illető országgal rokonszenveznek, hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a felmerült kérdést homályba burkolják, s így valahogy sikerülne a Népszövetség tehetetlenségét elleplezni. De Japán egészen különálló helyet foglal el. Földrajzi helyzeténél, vérmérsékleténél, faji és nyelvi sajátságainál, valamint diplomáciai kapcsolatainál fogva ez a legelszigeteltebb nagyhatalom. Az elmúlt ezer évből nyolcszáz évig távol tartotta magát minden külföldi kulturális kapcsolattól. A japánok, akik gondolatvilágukat illetően elszigetelten állnak, fizikailag is elszigeteltségben élnek, azért, mert az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália vagy nem én »Tekints ide!... Tekints oda!« REGÉNY irta CSATHÓ KÁLMÁN (Minden lap fenntartva.] 19 Olvasni kezdte és pillanatról-pillanatra érezte, hogy hogy száll le minden vér az agyából, mert a cikk úgy jelent meg, minden szelídítés nélkül, ahogy megírta, sőt Sólyomnak úgy tetszett, hogy még sértőbb, mint amilyennek hitte. Rettenetes volt, pláne így nyomtatásban és ezzel a feltűnő szedéssel. Nem is emlékezett rá, hogy valaha is olvasott volna ilyen példátlanul durva támadást... Bár, — ezt még rémületében is kénytelen volt megállapítani, — remekül volt megírva! Annyira kitűnően, hogy mégegyszer elolvasta és elképzelte, hogy azóta már a fél város erről beszél és bizonyosan mindenki neki ad igazat, mert az, ami ott tegnap este a színházban történt, valóban olyan arculütése volt a közönségnek, amit nem lehet eltűrni ... — Ügy van! — kiáltottk kiugorva az ágyból. — Ez az igazság! Ezt be fogja látni mindenki! Az egész káros a pártomon van! Mindenki! Azt az egy-két hentegő frátert kivéve! Majd meglátjuk, hogy lehet-e hatalmaskodni az egész közvéleménnyel szemben!... A keze azonban valósággal citerázott, mialatt a zsilettel az arcán babrált, mert beretválkozásnak igazán csak a legnagyobb fantáziával volt nevezhető az a művelet, amit véghezvitt és ami abból állott, hogy a szappant lekaparta a képéről, a szakállt azonban rajtahagyta. Csak akkor nyugodott meg némileg, mikor eszébe jutott, hogy ilyenkor a huszárok még kint vannak a gyakorlótéren vagy a kaszárnyában és hogy egészen nyugodtan elmehet a szerkesztőségbe, nem érheti közben semmi veszedelem. A kávéházat még elkerülte ma reggel és egyenesen a szerkesztőségbe ment, oda is felhúzott fedelű konflison, amiért rögtön elszalasztotta a gazdasszonyát, annak nem kis csodálkozására, mert hiszen a kocsit messzebbről kellett hozni, mint amennyire a szerkesztőség volt. — Nem érzem jól magam! — mondta neki Sólyom magyarázatul, amiben igaza is volt, mert valósággal a hideg rázta, minden szilárd elhatározása és megnyugtató okoskodása ellenére is. — Azt hiszem, lázam van! Ez az érzése azonban csak addig tartott, amíg a szerkesztőség előtt ki nem szállt a kocsiból. Mert abban a pillanatban egy idősebb hölgy lépett oda hozzá, két kezét nyújtva felé és azt mondta: — Nagyon köszönöm, hogy így megírta az igazat, szerkesztő úr! Mert csakugyan gyalázat, ami itt folyik!... Én özvegy Fazekasné vagyok. És nagyon köszönöm még egyszer, hogy felszólalt a tisztesség és a jó erkölcs nevében!... Sólyom jól megnézte a hálálkodó hölgyet, akiről minden kétséget kizárólag lerítt a keresztény és úri származás. Ez felemelően hatott rá és megacélozta meggyőződését, hogy igazságos ügy mellett rántott kardot... Azaz__Ne! Nel Ne! Kardról ne beszéljünk, mert kardot a huszárok viselnek és egyáltalán nem volna kellemes, ha ebből az alkalomból ki találnák húzni! ... — Én köszönöm a megértő elismerést, nagyságos asszonyom! Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy az igazi úri felfogást magam mögött érzem. Fogadja nagyságos asszonyom hódolatomat és tiszteletemet! Kezet csókolt és besietett a kapun. Fazekasné-. azt gondolta magában: — Kellemes, finom, úriember! Sólyom pedig ezt: — Kellemes, finom, úridáma! Amiben csak az volt az érdekes, hogy két régen porladó öreg nénikét kivéve, sohase gondolt még effélét se Sólyomról, se Fazekasnéról senki. A két nénike közül az egyik a Sólyom úr mamája volt, a másik a Fazekasnéé. A segédszerkesztő nem volt a szerkesztőségben, a mestőrnek pedig csak délután kezdődött a munkája. Azon a két fiatal volontőrön kívül, akik a pesti lapokat bújták, senki se volt, akihez a szerkesztő úr szólhatott volna, Józsefet leszámítva, a szolgát, akitől megkérdezte: — Nem keresett senki? A válasz ijesztő volt: — Két katonatiszt. Huszárok. Egy hadnagy meg egy főhadnagy. — Kicsodák? A nevüket nem mondták meg? — Ott a kártyájuk az asztalon. A levelek alatt. Azt mondták, később visszajönnek. Sólyom izgatottan kapott a két névjegy után, de megkönnyebbülten lélegzett fel, mikor elolvasta őket. Az egyik a Markbreit báróé volt, a másik egy Raabern nevű hadnagyé. Ezek közül egyik sem volt ott a páholyban, következésképpen csak segéd lehet. Elmosolyodott és egyszerre eszébe jutott, hogy még nem reggelizett. — József, — kiáltott, — menjen le és hozzon fel nekem egy kávét. Itt egy korona. Nagyot nyújtózott és azt mondta a két volonternek: — Hát most aztán megtanítom ezeket az urakat keztyűbe dudálni! A két fiú tisztelettel nézett fel a hatalmas termetű szerkesztőre, akiről valóban el lehetett hinni, hogy leckét tud adni a keztyűbe dudálásból. Az egyik félénken megkockáztatta a kérdést: — Kardra verekszik szerkesztő úr, vagy pisztolyra? Sólyom meghökkent. Ezek ezt így képzelik? Hogy ő meg fog verekedni? Egy pillanatig azt a bizonyos „társadalmi kényszert" érezte magán, amire a törvény előtt szoktak hivatkozni azok, akiket párbaj vétségért vonnak felelősségre, de aztán azt mondta magában: — Csakhogy ez nem az én ügyem. Itt a sajtó szuverén hatalmáról van szó, a közmorál megvédéséről, amit nem lehet fegyverrel elintézni, csak az igazság szavával!... És én az igazságért a legnagyobbra is képes vagyok. Arra, hogy lemondjak a lovagias elégtételadásról ... (Folyt, köv.) amilyet mindenkinek, aki telket vesz, házat, öröklakást vesz vagy építtet, aki a korszerű építkezések pénzügyi lehetőségeit, jogi és műszaki vonatkozásait tudni akarja--ismernie kell. 1. Öröklakások 2. Családi házak 3. Telkek 4. Építőhitelek és építőtakarékok közérdekből, hatalmas áldozatok árán bocsátjuk e sajtó alatt álló művet közkézre és azt egyelőre egy szőkebb körben: oly köztisztviselőknek, magántisztviselőknek, katonatiszteknek, önálló iparosoknak és kereskedőknek, továbbá szabadfoglalkozásúaknak, mint orvosok, ügyvédek, építészek és mérnököknek, akiknek Budapesten önálló főbérleti lakásuk van és akik az alábbi szelvény kitöltésével portéköltségre postabélyegben 20 fillért mától számított 8 napon belül beküldőnek ingyen ezenfelül porté- és költségmentesen megküldjük. E munkálat jeles szakemberek évtizedekre terjedő tapasztalatainak eredményét fogja tartalmazni Annak tárgyilagosságát azzal biztosítjuk, hogy e műbe hirdetéseket, legyenek azok bár építészek, parcellázd avagy szervező irodák, építőtakarékok vagy akár vállalkozók hirdetései, tehát semmiféle hirdetést, semmi áron sem veszünk fel. Vágja ki ta kfddja be mlolfibb u alábbi szelvényt Szelvényeiám: 702. T. FSvároai KBayrkladé R*nvertáraaan Budapest 331 Kérem kQTdjek meg elmemre Ingyen ée költségmentesen: ,A 4 negy fejezet* címü könyvet. Portéköltségre pontabélyegben 20 fillért mellékelek. Név: ------TM..------------------------------| Foglalkozás : ...... Lakcím : ...................................................... Olvasható aláírást kérünk. gedik be őket területükre, vagy pedig a komoly tilalmaknak vetik őket alá. Japán, mint a Nyugat buzgó tanítványa, csatlakozott a Népszövetséghez is, mert azt hitte, ezt a nyugati dolgot is meg kell tennie. De azok a demokratikus és nemzetközi események, amelyeket a Népszövetség kifejez, nem találnak vissz