Budapesti Hírlap, 1932. november (52. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-01 / 246. szám

tett, mint amilyen, sok téren. Hiszen látjuk, mily hosszú az út a termelőtől a fogyasztóig.­­ Azt hiszem iszelítőt adtam af­ból, hogy a gazdasági kérdéseket milyen szellemisen fog­ja fel a kormány. A kormány minden intéz­kedésében a nemzeti öncélú regenerálódás gon­dolata vezeti. Én­ hiszem, hogy a tetterő, a be­csületes nyíltság, hozzáértés és cselekvés után visszhangra fog a kormány programmja ta­lálni. A szentesi független kisgazdapárt és a volt szocialista kubikosok bizalma a kormánynak Megújuló lelkes éljenzéssel fogadta a hall­gatóság a kereskedelemügyi miniszter egyes kijelentéseit, beszéde végén pedig meleg ünnep­lésben részesítette őt. Krüger Aladár dr. mondott ezután lelkes­­hangú beszédet , ezzel a gyűlés véget ért. Lázár Andor dr. igazságügyminiszter a vá­rosházáról átment a vármegyeházára, amiely­­nek nagytermében tisztelgő küldöttségeket fo­gadott. Ezeknek sorában megjelent az igazság­­ü­gyminiszter előtt a szentesi független kisgaz­dapárt küldöttsége is Bálint József elnök ve­zetésével s a kormány iránti bizalmáról bizto­sította az igazságügyminisztert, majd a ku­bikusok száztagú küdöttsége vonult fel, Takács József vezetésével, s a volt szervezett kubikus­­munkások nevében azok teljes bizalmáról biz­tosította a kormányt. Délután 2 órakor közebéd volt a Petőfi­­szálló színháztermében, amelynek során ismé­telt ünneplésben volt részük a kormány tag­jainak. „Mindent odaadtunk, aki az ingünket akarja, jöjjön és húzza le rólunk" Herriot keserű nyilatkozatot tett Madridban . Hogyan fogad­ták Spanyolországban a francia miniszterelnököt MADRID, nov. 2. (Havat) Hariot francia miniszterelnök fele­ségével Madridba érkezett. Üdvözlésére Azana miniszterelnökkel az élén a kormány több tagja, továbbá számos előkelőség jelent meg a pályá­jává­ron. Herriot látogatást tett Zamora köztársasági elnöknél és átnyújtotta neki a francia kormány nevében a becsületrend nagykeresztjének jelvé­nyeit. Herriot később Besterrot, a nemzetgyűlés el­sőkét és Azana miniszterelnököt­­kereste fel. Utána villásreggelin jelent meg, amelyet Za­mora, a spanyol köztársaság elnöke adott tiszte­letére. A villásreggeli végeztével Zamora elnök átnyújtotta Heriotnak a spanyol köztársaság legnagyobb kitüntetésének jelvényét. Franciaország nem gátolja a le­szerelést PÁRIZS, nov. 2. A Le Matin madridi tudósítója jelenti: A spanyol sajtó számára rendezett fogadáson egy Spanyol újságíró közölte Herrríot miniszterelnök­kel, hogy Spanyoloszágban azt óhajtják, hogy Franciaország egyezzék bele a versaillesi béke­­szerződés háborús felelősségéről szóló részének módosításába. Herriot szomorú mosollyal így vá­laszolt : — Azt hiszik önök, hogy a mi beleegyezé­sünk megváltoztathatja a tényeket. A történe­lem fog ítélkezni. Bármint állítják is majd be a történteket, Franciaország sohasem fog a tá­madó színében feltűnni. Miért vetik szemünkre azt, hogy mi gátolju le a leszerelést? Hiszen Franciaország az, amely a leszerelést állandóan akarja. Most már a harmadik leszerelési tervet terjesztjük elő és a nehézségek ellenére kitar­tunk szándékaink mellett. Többet nem lehet tő­lünk kívánni. Ami a pénzügyi kérdéseket illeti, Lausanneban már mindent elmondtunk. Mit kí­vánnak még tőlünk, hiszen mindent odaadtunk. Az ingünket kívánják ? Ezek után a szavak után Herriot felemelke­dett és keserű meggyőző­désteljes hangon így szólt: •­­ Nos, ak­i ezt kívánja, az jöjjön és húzza le rólunk.­­ Herriot madridi útja: baráti látogatás (Havas.) Aztéta a madridi sajtóban nyilatko­zott Herriot spanyolországi útjáról. Herriot, mondja Azana, aki iránt nagy rokonszenvvel vi­seltetünk, baráti látogatásra jött hazánkba. A látogatásnak semmiféle hivatalos jellege nincs. Mint egyszerű látogató jött Madridba, hogy tiszteletét tegye a fiatal köztársaságnál. Szá­munkra Herriot látogatása az eddig is szoros szívélyes viszony megerősítését jelenti, és sem­miben sem változtathatja meg alkotmányunk pacifista elveit. Spanyolország nem hajlandó a francia hadsereg felvonulási területe lenni RÓMA, nov. 2. (Sterdric.) A lapok részletesen foglalkoznak Herriot francia miniszterelnök spanyolországi utazásával és rámutatnak arra, hogy Herriot­­nak egyáltalán nem volt barátságos fogadtatás­ban része. A lapok hangsúlyozzák, hogy ez az utazás további ballépését jelenti annak a francia politikai mentalitásnak, amely bizonyos francia vezető körökben még mindig túlsúlyban van. A spanyol közvélemény kereken visszautasítja azt a francia feltevést, mintha Spanyolországot ka­tonai felvonulási területnek­­ lehetne felhasz­nálni. Álhír Herriot ellen Madridban el­követett merényletről PÁRIZS, nov. 2. A francia fővárosban szerdán este ellenőriz­hetetlen forrásból vad rémhírek terjedtek el. A küldöttség írta Kulinyi Ernő­ t a Széchenyi-téren, az ólmos novemberi ég alatt, három pöttömnyi kis legény bandukolt. Három parányi szürke pont a roppant tér sárga avarszőnyegén. A Takaréktár­ utca felé mentek és a virágpiacról jöttek, a Kis-h­áz felől, ahol Halottak-napja táján minden virá­gos­ sátor előtt őszirózsa-kert nyílt az aszfal­ton. A virágpiacon még negyvenedmagukkal voltak, az egész harmadik elemi osztály el­jött Gömöri tanító úrral együtt, hogy kivá­lasszák a koszorút kis osztálytársuk, Tárnoky Elemér számára, aki jópajtásuk volt két évig s aki most váratlanul és búcsú nélkül itt­hagyta őket és holnap már azon a gyönyörű, angyalos, kék üveghintón kocsikázik, amelyet annyiszor megcsudáltak, ha bakján a cifra gyászhuszárral feltűnt a Kálvária­ utcán. Hogy a kis Elemér meghalt, sehogy se ment a gyerekek fejébe. Általában annyi új, ne­héz és titokzatos gondolat feszegette zsenge kis agyukat, annyi új és szokatlan esemény érte őket délelőtt, hogy szinte kábultak vol­tak tőle. Már a tanítás is szokatlanul kez­dődött. A tanító úr nem vette elő a note- ízét, nem hívott ki senkit a tábla elé, mint máskor, hanem amint elhangzott az imádság, lejött a katedráról s a Csűrös Pista arcát megtapintva, így szólt: — Nincs neked lázad, fiacskám? Nagyon köhögsz. Miért nem maradtál inkább otthon. Miért nem vigyázol az egészségedre? Látod, ha a kis Elemér barátotok vigyáz magára és otthon maradt volna a múlt héten, mikor úgy köhögött, ma épp oly frissen és vidáman ülne itt, mint ti és nem sírna miatta az édesanyja. A gyerekek meglepődve, kissé riadtan néz­tek az őszbajuszú, komoly tanító bácsira: miért remeg a hangja? Miért nedves a sze­me? Talán valami baj történt kis barátjuk­kal? De percek múltak, amíg Balogh Kaiv­is­inak megjött a hangja és meg merte kér­­ dezni: — Tanító úr, kérem szépen, mi történt a Tarnokyval ? A savószemfe, vézna kis tanító úr kinézett a komor égboltra, mintha ott keresne vigasz­taló választ. Nézte a súlyos, tömör falj egeket, a viharvert kéményeket, a végtelenbe vesző sürgönydrótokat a háztetők felett és csönde­sen mondta: — Elment, fiacskám, elrepült, még messzebb, mint a vándorfecskék, még annál is messzebb, mint ameddig ezek a vékony drótok futnak, pedig ezek az egész kerek földet behálózzák... A ti kis Elemér pajtásotok elment örökre. Most már ott van a jó Isten közelében, az an­gyalok között... Balogh Karcsi sírásra görbült szájjal hall­gatta a tanító úr szelíd szavait. De aztán ön­kéntelen behunyta a szemét és maga elé pró­bálta képzelni a kis pajtást, aki pár nappal előbb még itt játszott vele és akiből most an­gyal lett a mennyországban. Várjon milyen lehet Elemér az angyalok közt, dohánybarna ruhájában, nagy fehér szárnyakkal? Utoljára ő maradt adós neki egy alapos hátbavágással. Valahogy homályosan derengett előtte, hogy ezzel a burkával most már örökké „fórban" marad Elemér. Mert hogy is vágja most már hátba? Egy angyalnak nem lehet a szárnyaira ütni! Hosszú, hosszú percekig csend volt az osz­tályban. A gyerekek, akiket először ütött szíven a halál gondolata, sírtak. Nem fogták fel ugyan teljesen, mi történt kis pajtásukkal, de azzal tisztában voltak, hogy valami nagy, nagy baj érte: soha többé nem jöhet közéjük, ki kell maradnia az iskolából és nem kaphat soha többé játékot. Igaz, hogy neki viszont most szép fehér, csillogó szárnyai vannak és nem kell soha iskolai dolgozatot készítenie, de vaj­­jan van-e a mennyországban szép színes glik­­ker, gummipuska, szájharmonika, görkorcsolya és régi bélyeg? Mert ha nincs, akkor Elemér nagyon rossz cserét csinált és most nagyon szomorúan nézhet le rájuk a felhők résein át, a mennyország ablakából. Balogh Karcsi fel is nézett az égre, hátha megpillantja Elemért a vadonatúj fehér szár­nyaival, de hiába, csak a vigasztalan novemberi korú tekintett rá vissza, a dohánybarna ruhás kis­fiúnak nyoma sem volt. Talán ha sárkányt, szép tarka sárkányt eresztenének fel jó ma­gasra, arra mégis csak kinézne? — gondolta Karcsi és meg is súgta ezt a szomszédjának, Halasi Gusztinak, de a tanító úr jóságosan rászólt: — Ne sugdolózz most, fiam! Mindjárt kime­gyünk valamennyien a virágpiacra és koszorút veszünk a pajtásotok koporsójára. Aki hozzá akar járulni a koszorú árához, adja ide nekem az uzsonnapénzét. Gyorsan gyűltek a krajcárok a tanító úr ke­zébe és öt perc múlva már sorakozott is az osztály, hogy a virágpiacra induljon. A vásár hamar megvolt, Julcsa néni, a pufókarcú, egérszemű, kövér, öreg kora legszebb virágait adta oda a gyerekeknek, csupa pompás fehér őszirózsát, s kék selyemszalagot fűzött a koszorúba. Már csak a küldöttséget kellett ki­választani, amely az osztály kegyeletes ajándé­kát átadja. De mikor a tanító úr megkérdezte: „no, fiuk, ki akar elmenni Tárnokyékhoz a ko­szorúval?" — senki se jelentkezett. Még a stré­ber Danziger se nyújtotta fel az ujját, pedig máskor mindig ő volt­ az első, aki a padban ágas­kodott. A gyerekek a fehérszárnyas angyal­ Elemérrel szívesen találkoztak volna, de a ko­porsóban fekevő halottól féltek. A tanító úr végül is maga jelölt ki három gyereket a negyven közül. — Balogh, Kamarás, Rétler, ti viszitek el a koszorút. Szépen, illedelmesen bekopogtok és megmondjátok, hogy ezt a III. osztály küldte. Megértettétek? A három kis legény némán előlépett. Rétler Pali átvette a koszorút és mélyen lekapta sap­káját a tanító úr előtt. — Kezét csókolom... ♦ A Széchenyi-térig szótlanul mentek. Ott mo­gorván megszólalt Rétler Pali: — Én már eleget vittem, vidd te tovább —­ és átadta a koszorút Balogh Karcsinak. Karcsi boldogan átvette volna, mert titkon irigykedett. Rétlerre és épp kérni akarta, hogy hadd vigye ő is egy kicsit a szép, kékszalagos őszirózsa-koszorút, de így, hogy Rét­er magá­tól odaadta, színleg mégis vonakodott: — Terád bízták. Mért nem akarod tovább vinni ? — Mert dühös vagyok, hogy épp engem vá­lasztott ki Gömöri tata. — Nem muszáj velünk jönnöd. Te semn ma­radhatsz az utcán. — Lenn is maradok. Tudod?! — Ne pofázz, Rétler, — szólt rá ingerkedve Kamarás Gyuszi — Talán bizony félsz? Rétler Pali felfortyant: — Te, ne mondj nekem ilyet, mert szájon kaplak! Tudod jól, hogy haragban vagyunk az Elemérrel. Összevesztünk a múltkor tíz percbe. Előbb kérjen tőlem bocsánatot! — Látod, milyen buta vagy! Hiszen meghalt! Nem kérhet bocsánatot! Legfeljebb a szárnyá­val integethet. Ha feljössz, talán integetni is fog a szárnyával. — Hát látod, hogy mégis te vagy a buta! Azt hiszed, már a koporsóban is szárnya van neki?! Nem is férne bele. Én már láttad kopor­sóban halottat. Épp olyan, mintha élne, csak sárga az arca. De nincs szárnya és nem is inte­get. Csak mindig fekszik. A fiúk eltűnődve mentek tovább a tar­fák alatt. Észre se vették, hogy az emberek meg­­hatott mosollyal nézték őket, amint a koszorú­val bandukoltak. A tér sarkán megállt Rétler Pali.­­— No, én itt maradok. Ti csak menjetek fel. — Hát nem jössz velünk? Hát igazán nem jössz? — Nem! — Gyáva! — Te! Rétler Pali ököllel rohant Balogh Karcsira, de az a koszorút védőpajzsként a hátára csapva B. H. 1932. NOVEMBER 3. CSÜTÖRTÖK A megfejtésre ragasztandó A pályázó neve: —.......— VI/2. szám, amelyek szerint Madridban gyilkos merényle­tet követtek el Herriot ellen. Az ismeretlen hírforrás azt is tudni véli, hogy a merénylő öt lövést adott le a miniszterelnökre és súlyo­san megsebesítette. A rémhírek nagy izgalmat keltettek Párizsban, hamarosan kiderült azon­ban, hogy egyetlen szó sem igaz belőlük. A L’Information késő esti kiadásában a Quai d’Orsay sajtóosztálya a legerélyesebben cá­folja a merénylet hírét. A számjátékos villámrejtvény szövegében elrej­tett hat szám sorrendje a következő: számsor­szelvény! Az ó­­gazdavédelmi rendelet téves és jogosulatlan kritikái Kifelé nem történt semmi egyoldalú intézkedés • Földbirtok és háztulajdon Az a rendelet, amelyet a hivatalos lap vasár­napi száma közölt és amely most egy évre nyújt igen értékes kedvezéseket, valamint védelmet az önhibáján kívül nehéz helyzetbe jutott gazda­­adósnak, élénk visszhangot váltott ki. A tárgyi­lagos bírálat kellőképen értékeli a rendeletnek intézkedéseit. A kritika során azonban felmerül­tek olyan észrevételek és kifogások is, amelyekkel foglalkozni kell. A rendelet kommentárjai hangot adtak pél­dául annak a felfogásnak, hogy, amikor a kor­mány a hosszúlejáratú mezőgazdasági kölcsönök kamatszolgálatát csökkentette, ezzel voltaképen megtette az első lépést a külföldi tartozások ren­dezése érdekében az egyoldalú inézkedések terén. Nyomatékosan kell kell leszögezni, hogy ez a megállapítás teljesen téves és semmivel sincsen alátámasztva. Mert mi a helyzet? A külföldi záloglevéltulajdonos valutában már régen nem kap teljesítést. Nem kap azóta, amióta a transzfertilalom életbe lépett. Ilyen körülmé­nyek között a külföldi záloglevéltulajdonos, vagyis a hitelező számára a rendelet a múlthoz képest semmi változást sem hozott, mert ennek a hitelezőnek a szempontjából teljesen közömbös, amit a rendelet tartalmaz, mert eddig sem kapott valutában semmit és ezután sem kap. Attól elte­kintve pedig, hogy a külföldi hitelező valutában nem kap semmit, a helyzet az, hogy követelése pengőben megmarad csorbítatlanul, mert a kibo­csátó intézetek a teljes kamatösszeget befizetik a külföldi hitelek alapjába. Az a körülmény vi­szont, hogy a külföldi hitelek alapja a kamat­összegből azt a különbözetet, ami a záloglevélben foglalt kamat is a kormányrendeletben megálla­pított, tehát az adós által fizetendő kamat között mutatkozik és amit a kibocsátó intézetek befizet­nek, a külön kezeli és folyószámlabetétek alak­jában az intézeteknél elhelyezi, a külföldi hite­lezőnek követelése biztonságát nem érinti. Nem történt tehát a kormány részéről a külföldi tar­tozások rendezése érdekében a hitelező külföldi érdekeltségek meghallgatása nélkül semmi egy­oldalú, intézkedés. A házbirtok egyik érdekképviseleti szerve ré­széről azt a kifogást emelik az új rendelet ellen, hogy nem a törpe- és kisbirtok­ érdekeit szol­gálja, hanem ezek közé a védelemre rászoruló kategóriák közé beilleszti a nagybirtokot is, vi­szont teljesen megfeledkezik a Házbirtok érde­keiről és a zálogleveles kölcsönökkel terhelt ház­­vagyonról. Ez a beállítás egészen egyoldalú és célzatos. Ott kell kezdeni, hogy a rendelet voltaképpen a törpebirtokot nem is érintheti, hiszen a törpe­­birtoknak nincsen hosszúlejáratú zálogleveles tar­tozása. A rendelet védelmet nyújt az önhibáján kívül válságba jutott és eladósodott mezőgaz­daságnak — a birtok nagyságára való tekintet nélkül — amely nem képes terheit rendezni, mert a terményárak leszakadása, valamint a ki­viteli értékesítés eddig lek­üzdhetetlennek bizo­nyult akadályai folytán a mezőgazdaságnál be­következett a gazdasági lehetetlenülés esete. A mezőgazdaság nem képes teljesíteni, mert olyan eltolódások következtek be az üzemek rentábili­­tásában azóta, hogy a kölcsönöket felvették. Itt nem lehet kategorizálni, mert a nagy agrárválság egyaránt sújtja a kis- és nagybirtokot. Ez a tény kézenfekvő és az is tagadhatatlan, hogy a házbirtok helyzete, különösen a jövedelmezőség stb. tekintetében, ha az utolsó esztendőben lé­nyegesen megromlott is, koránt sincs olyan vál­ságban, mint a mezőgazdaság. A házépítő tevé­kenység és a házbirtok részéről történt zálogle­veles kölcsönfelvétel bizonyos építkezési spekulá­cióval volt összefüggésben , ha ez a kockázattal járó spekulatív üzlet ma lényegesen lecsökkent jövedelmezőséget is mutat s ha látunk is üresen maradt házakat, azt mégsem lehet mondani, hogy az eladó­­dott mezőgazdaság helyzete azonos volna az eladósodott házbirtokéval. Az utóbbinál beszélni sem lehet arról a szerves leromlásról és a vállalt kötelezettségek teljesítése tekintetében beállott gazdasági lehetetlenülésről, amelynek a mezőgazdaságban szemtanúi vagyunk. Mellékvágányra igyekszik tehát terelni a fő­problémát az, aki a gazdavédelemben a házbir­tok ügyét egy kalap alá akarja verrni a mező­­gazdasággal és csak egymást megértő gazdasági rétegeket akar szembeállítani az, aki a kérdés rendezése kapcsán éket igyekszik verni a kisem­ber, meg a nagybirtok közé,­­akinek és amelyek­nek ma bizony egyaránt rossz a sorsa és egy­forma szomorú a helyzete.

Next