Budapesti Hírlap, 1933. április (53. évfolyam, 74–99. szám)

1933-04-04 / 76. szám

1935. ÁPRILIS 4. KEDV B. H . (Félszázados munka után nyugalomba vonult három nyomdász.) A nyomd­ászvilág három érdemes tagját búcsúztatták vasárnap abból az alkalomból, hogy a betűk harcos frontjáról nyugalomba vonultak. A Budapesti Hírlap nyomdájának két tagja: Kováts Ist­ván, aki 54 éve és László Mihály, aki 46 esz­tendeje és a 8 órai Újság betűszedője, Steiner József, aki félszázadnál hosszabb idő óta mű­ködött pályáján; a búcsúzók, akiknek tiszte­letére szép ünnepséget rendezett a két lap nyomdaszemélyzete. A Miénk-kávéház külön­termében folyt le a meleg hangulatú, impo­záns méretű ünnepség, amelyen megjelentek a Budapesti Hírlap szerkesztőségének, kiadó­­hivatalának és nyomdájának vezetői, a 8 órai Újság szerkesztőségének és kiadóhivatalának tagjai is, valamint különböző nyomdászkép­viseletek. Az ünnepi vacsora asztalainál mint­egy másfélszázan foglaltak helyet, köztük számos hölgy is. Elsőnek Reiszmann Béla, a Hírlapszedők Körének nevében búcsúzott az érdemes kollegáktól, majd a nyomdaszemély­zet részéről Scntha Károly vett poetikus be­szédben búcsút. A 8 Órai Újság nevében Tars Tibor felelős szerkesztő, a Budapesti Hírlap nevében Losonczy Zoltán beszélt, majd pedig Faragó Jenő. Művészi programja is volt az estének, amelyben meghatódva, de a köny­­nyeken is átcsillogó derűvel ünnepelték a há­rom öreg nyomdászt, akik a félszázad nehéz munkája, sok izgalmas éjszakája után friss erőben indulnak neki az új, izgalmas életnek.­­ (Jobbak lesznek a viszonyok!) Már a régi időben is hét sovány esztendő után hét kevés esz­tendő következett. A nehéz idő még sohasem tar­tott oly sokáig, mint most, azért kell és lesz is javulás. Aki okos és előrelátó, az biztosít magá­nak egy kis reménységet osztálysorsjegy vétele révén, a népszerű Dörge Frigyes bank rt.-nál. Kossuth Lajos­ utca 4 Telefon: 89—8—80. — (Márkus Emília autója kigyulladt a Li­pót-körútom.) Hétfőn délben a Lipót-körút 13. számú ház előtt lévő benzinkútnál benzint vett fel a Bp. 30—995. rendszámú autó. A ko­csiban Márkus Emília ült az urával, Párdány Oszkár nyugalmazott miniszteri tanácsossal. A motor eddig még ismeretlen módon felrob­­­­bant és a benzin nagy lánggal égett. Kardos Ferenc kútkezelő és a közelben álldogáló sof­­főrök odasiettek és néhány perc alatt eloltot­ták a tüzet, Márkus Emíliának és az urának nem történt baja, a kútkezelő kezelője oltás közben összeégett. Egy közeli orvos részesí­tette első segítségben. —■ (Kulturális vonatkozású kérdéseket tár­gyalt az országrendezési "ankét.) Az ország­rendezési ankétet a Mérnökegyletben Orbán Ferenc elnökletével hétfőn délután folytatták Markos Béla dr, az Idegenforgalmi Intézet igazgatója, idegenforgalmi kérdésekről tartott előadást műszaki vonatkozásokban. Antal De­zső a hazai gyógyfürdők műszaki kérdéseinek megoldását szolgáló javaslatait terjesztette elő. Acsay László sport és turisztikai kérdé­sekről beszélt, Füzessy Zoltán a távíró és táv­beszélő aktuális kérdéseit fejtegette, míg a rádió jövőjéről Teky Rezső tartott előadást. Az előadások után vita következett. Az anké­tet kedden fél 6 órai kezdettel folytatják, amikor is a mezőgazdasági telepítésekről, ta­gosításról és tanyarendezésről tárgyalnak. —* (A cserkészlány szö­vets­ég jubiláris köz­gyűlése.) A Magyar Cserkészlány Szövetség Anna kir. hercegasszony elnöklésével közgyűlést tartott, amelyen Lindenmayer Antónia ismertette a világramiboree pro­grammját. Ezután Ceiegler Valéria tartott előadást a magyar cserkészlányok munkájáról.­­ (A főváros nyolc újabb gyógyszertár en­gedélyezését javasolja a belügyminiszternek.) A belügyminiszter a közelmúltban a főváros közigazgatási bizottságára ruházta át Buda­pest területén az új gyógyszertári jogok ado­mányozását. A fővárost az utóbbi hetekben elárasztották az új gyógyszertárnyitási enge­délyek iránti kérvényekkel. A főváros a szak­vélemények alapján nyolc új gyógyszertár en­gedélyezését javasolja az autonómia útján a belügyminiszternek. Az új gyógyszertárak a következő helyeken létesülnek: 1. a Krisztina­­körúton, 2. a Sárbogárdi­ úton, 3. a Múzeum­­körúton, 4. a Lehel-utcában, 5. az Aréna­ úton, 6. a Béke-téren, 7. a Haller-utcában, 8. a Pon­­grác­ úti állami lakótelepen.­­ (Állásnélküli diplomások elhelyezése.) Az Illés József egyetemi tanár, orsz. képviselő veze­tése alatt működő Állástalan Diplomások Orszá­gos Bizottsága felhívja mindazokat a testületeket, intézményeket és magánosokat, akiknek ideiglenes, vagy állandó megbízható és szakképzett munka­erőre van szükségük, forduljanak írásban vagy személyesen az ADOP központi irodájához (Or­­szágház, telefon 13—7—77, 46, mellékállomás). Hivatalos éra szombat kivételével naponta 9-től 11-ig. A bizottság felhívja továbbá a szülők ügyel­mét arra, hogy okleveles közép- és kereskedelmi iskolai tanárok vállalják közép- és kereskedelmi iskolai tanulók korrepetálását, magán- és javító­­vizsgálatra való előkészítését mérsékelt díjazásért. Megkereséseket a bizottság tanári előadójához (VT., Bulyovszky­ utca 36. Telefon: 21—3—29.) délelőtt 9-től 12-ig kell küldeni. — (Hogyan világítsuk lakásainkat jól és gaz­daságosan?) Pillitz Dezső mérnök április 5-én, szerdán délután 6 órakor a Budapest Székesfő­város Elektromos Művei bmutató-hlyiségébn (V., Honvéd­ utca 22.) előadást fog tartani a fenti tűmmel. A közérdekű előadás látogatása díj team — (A Földesem elfogott pénzhamisító új százpengő­t is hamisított.) Debrecenből jelen­­tik: A csendőrök vasárnap behozták a debre­ceni csendőrlaktanyába Szabó Kálmán 27 éves földmívest, akit mint a százpengős ha­misítások tettesét tegnap Földesen sikerült elfogni. Az elfogott pénzhamisítóval együtt egész laboratóriumi berendezését is elhozták Debrecenbe. A házkutatásnál kiderült, hogy Szabó nemcsak régi kibocsátású százpengősö­ket hamisított sikerrel, hanem már az új száz­pengősök előállításával is kísérletezett. A nyo­mozás során eleinte kétségbe vonták, hogy az egyszerű, hat elemit végzett földműves egy­maga tudta elvégezni a nagy technikai tudást igénylő hamisítást, de aztán kiderült, hogy Szabó igazat mondott, mert a szakértők jelen­létében meglepően rövid idő alatt sikerült százpengőst állított elő. Elmondotta, hogy a pénzhamisításhoz szükséges ismereteket tudo­mányos könyvekből sajátította el. Meglepő rajzkészségről és színérzékről tesz tanúságot az a körülmény is, hogy a hamisítványokat kézzel színezte, még­pedig olyan ügyesen, hogy csak a vízjelzés hiánya tette felismerhe­tővé hamis voltukat. A nyomozás eddigi ada­tai szerint valószínű, hogy Szabónak nem vol­tak tettestársai.­­ (Útban a tervgazdálkodás felé.) A Nem­zeti Klub múlt heti vacsoráján, amelyen töb­bek közt Teleki Pál gróf, Raffay Sándor püs­pök, Karafiáth Jenő r. miniszter, Hindy Zol­tán, Ajtay József, Kelemen Kornél dr. és Tas­­nády-Nagy Andor vett részt, Ereky Károly v. miniszter a tervgazdálkodásról tartott elő­adást. Az előadást élénk vita követte, Kelemen Móric dr., Fritz Jenő és Kelemen Imre fel­szólalása után Teleki Pál gróf bejelentette, hogy három év óta olyan munkával foglal­kozik, amely végeredményben a tervgazdál­kodás útjait mutatja be térképeken. Európa tulajdonképpen az ideális város, amely köré az egész világ termelési rendje tervszerűen csoportosul. Az autarchiák ugyan meg fogják szüntetni az európai hegemóniát, de kétség­telen, hogy a világ termelési rendje a terv­­gazdálkodás felé halad és a legfontosabb, hogy ennél a gazdálkodásnál etikai, szociális és emberi szempontok domborodjanak ki. Ami Magyarországot illeti, a termelés lé­nyege nem a búza mennyiségén, hanem a mi­nőségén van és a sajnos még nagy restanciá­ban lévő mezőgazdasági tudományunknak az a feladata, hogy kikutassa, melyek azok a termékek, amelyeket Magyarországon a leg­célszerűbb termelni. A gépek — mondta be­fejezésül Teleki gróf — kizökkentették az em­beri fejlődés irányét, visszatérünk tehát a gé­pek felhasználásával oda, ahol a termelés iránya a középkor végén Irányt változtatott. Tasnády-Nagy Andor dr. és Thoma Frigyes dr. hozzászólása után a vitát Ereky Károly zárta be.­­ (Fiztés leszállítás után nem lehet felmon­dani az alkalmazottnak.) Az egyik budapesti kereskedő leszállította harmincöt éve alkalmazás­ban álló könyvelőjének fizetését, arra való hivat­kozással, hogy az üzlet jövedelme nem bírja el az eddigi rezsiköltséget. A könyvelő kényszerű­ségből tudomásul vette a fizetésleszállítást és to­vább dolgozott. A fizetésleszállítást követő hó­napban a kereskedő felmondta a könyvelő állá­sát a felmondási időre járó fizetésének és vég­­kielégítésének kiszámításánál a leszállított fize­tést vette alapul. A könyvelő erre pert indított a kereskedő ellen és a bíróság az alkalmazottnak adott igazat, járandóságainak kiszámításánál a régi fizetést vette alapul azzal, hogy a könyvelő csak abban a feltevésben vehette tudomásul a fizetés leszállítását, hogy ezzel alkalmaztatását biztosítja.­­ (Elárverezték az állatkerti Szikla­ven­déglőt.) Régóta küzdött fizetési nehézségekkel özvegy Pfieiszl Frigyesné, az állatkerti Szikla­vendéglő bérlője és egyes hitelező már ismétel­ten árverést is kért ellene. Nem hozott enyhülést anyagi helyzetében az elmúlt évad sem, s így fizetési kötelezettségeit most sem teljesíthette. Az árverést néhai Pfieiszl Frigyes örökösei, özvegye és kiskorú gyermekei ellen tűzték ki és az ár­verésen a kiskorúakat ügygondnok képviselte. Az árverés sikertelen lett volna, ha maguk a végrehajtást szenvedők is nem kérik a lefoglalt holmiknak esetleg bocsáron alul való eladását is, így azonban mindenre akadt vevő, de olyan po­tom áron vásárolták össze a lefoglalt asztalokat székeket, vendéglői felszerelési tárgyakat, poha­rakat, üvegeket és szervizeket, hogy összesen csak 175 pengő folyt be az árverésen.­­ (Revolveres merénylet a gödöllői járás­­bíróságon.) Tóby József nyugalmazott keres­kedelmi iskolai tanár, a sashalmi Szent Imre magánkórház gondnoka és társtulajdonosa, szombaton, mint vádlott állt a gödöllői járás­­bíróságon Ágoston, Gábor járásbíró előtt. Tóby a feleségével pereskedett. A nyugalmazott ta­nár válófélben van a feleségétől és folyik köz­tük a válóper. Néhány hónappal ezelőtt Tóby revolvert fogott a feleségére és ezért veszé­lyes fenyegetés miatt eljárás indult ellene. Ezt a pert tárgyalták szombaton. A járásbíró Tóbyt 150 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az íté­let kihirdetése után Tóby József revolvert rántott és négyszer elsütötte. Két golyó az asszonyt érte és súlyosan megsebesítette. Tó­­bynét autón Budapestre hozták és a Fasor­szanatóriumban ápolják. A merénylő férjet szándékos emberölés kísérlete miatt letartóz­tatták.­­ (24 filléres tej Pestszenterzsébeten.) A pestszenterzsébeti feiszerkereskedők bejelen­tették a város vezetőségénél, hogy házaló tej­árusok literenként 18—20 fillérért árusítják a tejet, s ezért üzleteikben a tejfogyasztás nagymértékben csökkent. A pestszenterzsébeti kereskedők elhatározták, hogy ezentúl nem a nagyvállalatoktól, hanem termelőktől vásá­rolják a tejet és literenként 24 fillérért adják a vevőknek.­­ (A Dolgozó Asszonyok Lapja) április else­jei zámában Arató Amália dr. érdekes cikket írt a nőől, mint hivatásos nevelőről. Szenes Tilda, a mai viszonyokhoz megfelelően, életünk átrende­zését fejtegeti. Az Olympia­ sportegyesület torna­délutánját írja le Dobler Erzsi. A tartalmas la­pot Bródy Ernőné dr.-né szerkeszti. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Jókai­ utca 4 Telefon: 297—46. Mutatványszám kapható.­­ (Házassági ígéret megszegése miatt kár­térítésre ítélték Camerát.) Londonból jelen­tik: A londoni bíróság hétfőn 4200 font ster­ling kártérítésre ítélte Primo Camerát, az ismert olasz bokszherkulest, házassági ígéret megszegése miatt. Primo Camerat néhány év­vel ezelőtt házasságot ígért Londonban Ter­­sini Emília olasz származású londoni pincér­­leánynak, majd amikor Amerikába kapott szerződést, búcsú nélkül otthagyta a leányt. Tersini Emilia többször írt Amerikába sze­relmesének, aki azonban egyetlen levelére sem válaszolt. A pincérleány végül is pert indított Primo Camera ellen, s a bíróság teljes egé­szében megítélte a kért 4200 font sterlinges (közel százezer pengős) kártérítést. LÓVERSENY )( A vasárnapi ügetőverseny. Az ügetőver­­sen­y igazgatóságai csak­­rövid ideig tudta féken fertelni a kilengéseket. A hajtókra kimért soro­zatos büntetések úgy látszik, nem sokat hasz­náltak, annyit legalább is nem, hogy véget ve­tették volna az immár napirenden lévő visszat­éréseknek. Vasárnap is volt két kirívó eset, melyek fölötte alkalmasak, hogy a közönség bi­zalmát véglegesen megrendítsék és ez által szépen nekiindult ügetősportot ismét vissza­vessék. Az egyik eset a Panesi-díjban a kiemel­kedő sansszal indult Szerető gyanús szereplése volt. Más szóval a stairt előtt feltűnt, hogy Sze­retőt egyesek nagy­obb összegekkel „olaszra" fogadták s amikor ez kiszivárgott, szemfüles játékosok azonnal Sebőt vették pártfogásukba. A verseny azután igazolta­ is jó szimatjukat. Szembeötlő volt, hogy Szeretőt hajtója nagy körültekintéssel mindig a második helyen tar­totta, mintha Sellővel mi­sorra törődne. Ez az eset afféle, az ügetőm gyakran előforduló kö­zönséges trükk volt csupán, sokkal súlyosabb megítélés alá esik azonban az a mód, amellyel Fityó hajtó dolgozik s fenyegeti a fogadókö­­zönség közbiztosságát. Vasárnap starthoz állí­totta a Sió-díjban Nahát-ot, amely a legutóbb oly rosszul futott, hogy most számításba venni semmiképpen sem lehetett. Nahát azonban az igazi de­rby-ló stílusában, lépésben verte ellen­feleit, de győzelme csak a nagyközönségre volt meglepetés, míg a benfentesek szép összege­ket sepertek be a­ totalizatőrön. A nap főver­senye, az Április hendikep, az ügetősport szép­ségeit mutatta be. Kilences mezőnyben nagy meglepetésre Oszlány győzött Enyém II. és Ervira előtt, míg a lefogadott Mocscicapa-nak már rossz indulásával reménytelenné vált a helyzete. íme, ebben a versenyben is a többség elveszítette a pénzét Musch­dpon és Gallinulda, nem volt belőle mégsem baj, mert a verseny realitásában senki sem kételkedetett. Végzetes baj csak abból lehet, ha a­ közönség becsapva érzi magát s a pénzét hamis versenyek révén szedik el tte. Az elfajulásokat meg kell szün­tetni az ügetőpályán s ha a hajtók vissza nem térnek a becsületes versenyzésnek az útjára, úgy a leghelyesebb, ha az ügetőversenyeket be­szüntetik és a­ hajtő és tréner urakat szélnek engedik. Keressék kenyerüket, ahol akarják és ahogyan tudják, mert­ az ügetőversenyek nem arra valók, hogy a közönséget a­ versenytéren körmönfont csalafintaságokkal kizsákmányol­ják. Az élénken látogatott nap szenzációja a kettősfogadás rekordosztaléka (10:5310). A részletes eredmény: I. Nyeretlen háromévesek versenye. 850, 70, 85 P. 1580 m. Székely m.: Vitézi­ (5,Itt), Wiesner első. Kim. idő: 1:36.6. Mercedes II. (5), Zwillin­­ger második. Szeszélyes (5), Kovács II. harma­dik. Ind. m.: Csui, Pak­s. Könny. Tót. 10:14, 11, 15. Olasz: 41. II. Tabáni díj. 350, 70, 85 P. 8130 m. Vas Gy.: Fenegyerek (3), Lamperth első. Km. idő: l. 36.6. Ind. m.: Gábriellé mint 2-ik dsg., Tallér mint 3-ik dsg. Béby kimaradt. Tót.: 10,26. Olasz tétek visszafizetve. HI. Királytelki díj. 400, 80, 40 P. 8100 m. Weld­ner G. úrnő: .London (2), Zwillinger első Km. idő: 1.35.6. K. L. (6,10), Vorst második. Posztalesrény (3), Mészár F. harmadik. Ind. m. : Vadorzó. Bizt. Tót.: 10:30. Olasz: 29. IV. Kádái díj: 350 70, 85 P. 8140 m. Jakub­­esek Gy.: Upupa Epops (8) Kovács F. első. Km. idő: 1.31.8. Rózsi (10), Wiesner második. Láva (10), Feiser harmadik. Ind. m.: Lilla, Geo­rget­te, Vinkó, Olt, Éliász, Ragyogó, Marokkó. Erős küzd. Tót.: 10:219, 24, 16, 21. Olasz: 39. V. Pancsi díj: 400, 80, 40 P. 8800 m. Stein J.: Sellő (p), Túl: első. Km, idő: 1:29.6. Szerető (p), Marschall második. Fuss (3), Feiser harma­dik. Ind. m.: Bossie. Tót.: 10:25. Olasz: 25. VI. Sió díj: 400, 80, 40 P. 8800 m. Bozzó ist.: Nahát (2), Fityó első. Km. idő: 1:29.5. Gondolat H. (114), Kovács II. második. Guardian Todd (114). Vorst harmadik. Ind. m.: Katinka. Könny. Tót.: 10:38. Olanac 25. Nemzetközi milánói áruminta-vásár 1933 április 12-27. Olaszország legnagyobb kereskedelmi piaca Külföldi résztvevők és látogatók részére 50%-os menetdíjkedvezmény, hat meg­választandó olaszországi útvonalra. Felvilágosításokat és vásári igazol­ványokat az olasz konzulátusok, olasz kereskedelmi kamarák és a nemzetközi utazási irodák adnak, valamint az áruminta vásár. „Direzione Fista di Milano" Milano MII Aklil Principe és Savait szálló a jó társaság találkozóhelye E. Barátkai, remériga rytrid Vn. Áprilisi hendikep: 1000 800, JOO P. 8180 m.: Pusztaberényi m.: Oszlány (6), Klaazár F. első. Km. idő: 1.31. Enyém N­. (5), Feiser má­sodik. Erviva (5), Kovács LE. harmadik. Ind. m.­ Engelbert, Favorite, Garanula­, Jégvirág, Dante, Muscicapa. Erős küzd. Tót.: 10:174, 34, 23, 25. Olasz: 00. Kettősfogad­ás: Upupa Epope—Qw­lány 10:5310. vm. Amaórhajtás: 850, 70, 85 P. 3180 m. Baranyai I.: Elga (5), ifj. Baranyai első. Km. idő: 101.8. Di (5), Vas második. Hajnalka (114), Hoffmanm harmadik. Ind. m.: Kacér, Oline. Könny. Tót.: 10:50, 22, 07. Olasz: 94. )( Nevezések az áprilisi megnyitó napok hendikepjeire. A budapesti versenytér kapui csak szombaton nyílnak meg, a versenyélet azonban már megindult a Magyar Lovaregye­sület Semmelweis­ utcai otthonában. V­asárnap este ugyanis megtörténtek a nevezések a szombati és vasárnapi programm hendikep­jeire. Az első nevezések igen jól sikerültek, népes mezőnyök várhatók tehát a két napon lefutásra kerülő öt hendikepben. A nevezések a következők: Első nap. Szombat, április 8. H. Handicap. 2500 P. 1600 m. Li­ly Saly, Kok­chis,­ Tilinko, Pierette, Bendegúz, Vakmerő, Asm, Grumpy, Sepia, Bonnétable, Ragyogó,, Rich, V. Welter-lumdicap. 2000 P. 100 m. Gyöngyike, Ilka, Búzavirág, Hetre, Galiba, Biri, Pali, Annus, Szelim Pasa, Szilaj, Rebecca, Zsivány, Marmont, Madár, Puskapor, Papucshős, Parancs, Jolly, Pe­­lendor, Tally-ho. Második nap. Vasárnap, április 9. H. Handicap. 2500 P. F. 1100 m. Gyöngyike, Mirjam, Simba, Garua, Búzavirág, Suta, Napfel­kelte, Pompeo, Pallagas, Módos, Urfi, Szelim Pasa, Tiro,­­Fegyelem, Zsivány, Rattrape, Vindo­­bona, Puskapor, Mai nap, Emlék, Százszorszép, Pici. V. Welfer-hendicap. 2000 P. 1000 m. Gyöngyike, Pervesztes, Vi­ngos, Három, Vágyad, Arme Gredl, Finum­ R.írt:. Gyöngyház, Suhanó, Keszkenő, Arató, Madár, Habari, Martinsberg, Beaurivage, Álmos, Fuvolás, Puszta, Mahatma. VI. Eladik handicapja. 2600 P. 131­ G m. Vadvi­rág, Hárem, Galilea , Mint a madár, Arme Gredl, Urfi, Szilaj, Robinson, Rabló, Africanus, Fonólány, Madár, Berni, Napfény, Add oda, Pelendor, Hadúr, Almos. Hétfőn megtörténtek a nevezések a szombati és vasárnapi versenyek körteher versenyeire is. Első nap. Szombat, április 8. I. Megnyitóverseny: 3000 pengő. 1100 méter. Doma 44.5 kg., Monopol 46 kg., Rattrape 51.5 kg. Puskapor 50 kg., Tatár 46 kg., Pici 63.5 kg., Inlay 51.5 kg. IV. Galgavölgyi díj. 3000 pengő. 1600 méter. Little Nubian 5­6 kg, Consul 55.5 kg., Sátán 58.5 kg., Szittyavér 53.5 kg., Tihany 50 kg, Verity 53.5 kg, Livorno 56 kg. Puszta 56 kg. VT. Nyeretlenek versenye. 3000 pengő. 1200 mé­ter. Erény 52.5 kg, Grumpy 54 kg, Traján 54 kg, Cabochon 54 kg., Kopó 54 kg. Második nap. Vasárnap, április 9. I. Kispesti díj. 3000 pengő. 1300 méter. Kopó 48 kg. Vak tyúk 49 kg, Inlay 48 kg. Fontos 50.5 kg. III. Pettendi díj. 6000 pengő. 1800 méter. Little Nubian 54.5 kg, Tihany 54.5 kg, Marocco 47 kg, Gorvonius 53.5 kg, Kellermann 65 kg, Mahatma 57 kg, Avanti 45 kg. Fontos 47 kg. IV. Ürömi díj. 3000 pengő. 1600 méter. Little Nubian 55.5 kg, Sátán 63.5 kg, Dorna 47.5 kg, Consul 63 kg, Szittyavér 58 kg, Tihany 55.5 kg, Corvonius 55 kg. Fontos 52 kg. )( Hírek a tursról A Pest megyei-hendikep pályázói csaknem teljes számban fölvonultak hétfőn a reggeli galopokra. Már enyém csu­pán előkészítő munkát végzett 1200 méteren keddi zárógalopjára. Zsuzsa ezúttal is Pálosi­val galopozott a pest megyei távolságán. A kanca igen jól mozgott, s istállójának némi bizalmával várja a versenyt. Módos, Fiamén, Siker és Rendes társaságában végezte munká­ját. Fiamén munkája volt a legtetszetősebb, de Módos azért ott lesz a szombati nagy ver­seny stratjánál. Kapitány és Do­­t­now kö­­zött Kapitány látszik a jobbnak. 9

Next