Budapesti Hírlap, 1933. május (53. évfolyam, 98–122. szám)

1933-05-02 / 98. szám

Budapest, 1933 Lili. évfolyam 98. szám Kedd, május 2 Megjelenik mindennap, hétfői kivételével. Elő­fizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek az öisszegeknek a kétsze­rese az előfizetési dij.Budapesti Hírlap .. wrrt&ap ■ ' ■ — Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Budapest, VIII. kerület, József­ körút 5. Telefonszám: 44-4-04-től 44-4-09-ig. — Levél, cím: Budapest 4. Postafiók 55. — Kiadja : Budapesti Hírlap R­T. A mi májusunk Világok harcának szimbóluma: — ez ma május elseje. Nem többé a tömegizgatásnak és a tömegdemonstrációknak az a napja, melynek esm­ényei végeredményben mindig a fennálló rend szilárd biztonságában, sőt védelme alatt zajlottak le, — hanem a le­számolásé. Egy barátunk, akinek idegeit még nem nyűtték el a vágtató események és akinek még vannak friss és eleven im­pressziói, ma este lelkendezve rohant be hozzánk. Szenvedélyes rádióamatőr és azt mondja, példa nélkül való feledhetetlen élményben volt része: a két különböző módon beállított gépen egyszerre hallotta Moszkvát és Berlint, a kommunista töme­gek és a hitleri százezrek felvonulásának roppant ütemét, egyszerre hallotta az In­­ternacionálét és a Horst Wessel­t, egyszerre Stalint és a németek közül nem tudja ki­csodát. Azt mondja, impressziója megren­dítő volt, mert e kettős hangáradatból szinte megrázó és lesújtó erővel valami olyan elemnek a támadó érvényesülését érezte ki, amivel soha azelőtt találkozni nem lehetett. Mindkettőben hallatlan és nagyarányú erőfeszítés tüze lobogott, oly irtózatos lendület, a propagandának olyan szárnyalása és olyan dinamikája az érvé­nyesülés akaratának, ami a mai nemzedék múltjában, bármiféle politikai gyűlésen, vagy tömegmegmozduláson elképzelhetetlen lett volna. Csakugyan,­­ csodálatos látomás a kép­zelet számára, amint az emberi kultúra egyik legremekebb vívmányának szárnyain keletről és nyugatról fölemelkednek ezek a szilaj és engesztelhetetlen hangorkánok, hogy Európa fölött, mint két saskeselyű, megütközzenek és megvívják harcukat a levegőben. Ennek a viadalnak a mélyén ki­fürkészhetetlenül tök és rejtelmes probléma kavarog, de tisztán és világosan fölcsillan benne két kibékíthetetlen áramlatnak:­­ a nemzetköziség hanyatló csillagának és a nemzeti gondolat újult,erővel támadó nap­jának fénye. Minden jel arra mutat, hogy ez fogja elhomályosítani és elűzni amazt, hogy bármit rejtsen is számunkra a jövő, bármily változásoknak megyünk is elébe, az események a nacionalizmus, a nemzeti gondolat jegyében fognak végső és meg­nyugtató formát ölteni. Május elseje maradhat megjelölt nap a napok sorában, de nem maradhat szimbó­luma a hazátlanságnak és mindazoknak a romboló törekvéseknek, amelyek számára egykor fölavatták. A szociáldemokrácia napja leáldozóban van s a marxi szocializ­mus szemmel láthatóan kifutotta magát, mielőtt célját csak megközelítette volna is. Vele már a legtöbb országi munkássága megszakította szerves összefüggését. A né­metországi szociáldemokrácia, mely orto­dox makacssággal ragaszkodott hozzá, hul­laként a földön fekszik, másik sasfészkében, Bécsben pedig, katasztrofálisan inog a föld a lába alatt. És nálunk, ahol a szociálde­mokrácia nem volt egyéb, mint mellékhaj­tása ennek a tipikus austro-marxizmusnak, a szakszervezeti munkásság, igen helyesen, maga mondott le róla, hogy május elsejét, a mai gazdasági körülményei között, meg­ünnepelje. Egyébként, mi elmondhatjuk, hogy mi­közben fejünk fölött a vijjogó saskeselyűk harca folyik,­­ nálunk, a nyugalomnak, a rendnek, a nemzeti céltudatosságnak e ki­csiny honában, — a harc véget ért és két­ségtelen eredménnyel fejeződött be. A ma­gyar társadalom annyi csalódás és megcsa­latás, szenvedés és kifosztottság után úgy menekült vissza egész egyetemében létezésé­nek nemzeti alapjaihoz, mint a hajótörött a partvidékre, mely az egyetlen lehető meg­maradást nyújtja számára. Amióta függet­lenségünket visszanyertük, valójában azóta eszméltünk rá, mit jelent számunkra a nem­zeti gondolat, amely foglalata országnak, államnak, népnek és történelmien fejlett al­kotmánynak s kifejezője annak a sors­közösségnek, amely valamennyiünket össze­fog. Ami súlyos, nagy problémánk van, azt ennek a keretében kell és fogjuk megoldani, ennek a kereteit fogjuk megtölteni és már telítjük is napról-napra több gazdasági és szociális igazsággal, olyan mértékben, mely feleslegessé teszi osztályok harcát, bizto­sítja a munka érdemét s a munkáskéz méltó megbecsülését. . Mi már tisztában vagyunk önmagunkkal, tisztában vagyunk céljainkkal és hivatá­sunkkal. Nálunk a mai napot ünneppé, a termékenység magasztos ünnepévé az a friss májusi eső avatta, mely végigperme­tezett a bizakodó magyar mezőkön. Cseréljünk gyereket Irta Gracza János A hosszú tél mégis csak elmúlt. Megjött a tavasz. Betoppant, mint a lakodalmi vőfély. — Szép az idő, hála Istennek! — állapítja meg Vőneki Imre, ahogy beleereszti az ekét a porhanyó földbe. Arcán derű színesedik, ami abból is látszik, hogy a két szeme csil­logón néz a sugaras levegőbe. De csak ballag az eke után. S mikor elmegy pár lépésre, megáll és visszahujjant: — Sógor, várj meg addig, még kihajtom a barázdát! Imre halad az eke után, Börcsök sógor meg egy zsákból a földre krumplit önt ki, ami szét is gurul azonmód. Szép, csirás krumplik; ha kedvez az idő, hamar kikelnek. — Nono, — szól ekkor Börcsök, ahogy a krumplik szerteszét gurulnak, — ne szaladja­tok úgy! Nem főzünk most úgyse ebédet! A krumplik ugyan nem felelnek Börcsöknek, de ahogy szétgurult belőlük néhány szem, süt­kéreznek a sarjadó füvek közt. Hanem ez a mulatságuk nem tart sokáig, mert hát Börcsök le-lehajol és­ szedi bele őket egy tarisznyába, amit a nyakába akasztott előzőleg. De mivel rajta van még a téli bekecs, hát szuszog, fuj, vörösödik. Vőneki nézi messziről s mikor köze­lebb ér hozzá, évődve odakiált: h­ogy térbetyülsz annak a krumplinak, sógor, mintha templomba vonul! Pedig csak krumpli az . Vagy burgonya, ahogy­ az urak mongják. — Az ám! Jól mondod... — hagyja rá Börcsök, aki épp akkor emelkedik föl a térde­lésből. Majd előre löki magán a tarisznyát s odaáll a barázdába: — No, vethetjük a Jézus nevébe! Egyszer aztán, mikor fülükbe gingallóz a ta­nyai templom harangszava, kiveti a földből az ekét Vőneki: — Haha !... Nem megyünk tovább ... Ha­rangoznak !... — Dél van, — mondja Börcsök is, miközben kiakasztja nyakából a tarisznyát s kalaplenve­l is imádkozik a sugárzó fényességben. Aztán, míg a lovak ropogtatják mellettük az ablakot, leheverednek a földre. Csak úgy a bekecsre, meg egy pokrócra, amit a kocsiülésről terít a földre Vőneki. — Hej, bátya, — mondja egyszer csak Bör­csök, — még majd az a Mussolini visszaadja országunkat! — Nagyon röndös ember, az bizonyos. — Pedig milyen veszettül pusztítottuk egy­mást velük, — mondja tovább Börcsök. — Osz­­tán miért, kiért? Jó komák lettünk mégis. — Most már tuggyák ám, hogy milyen a ma­gyar. Hogy olyan, mint a kenyér, amit a bu­­zánkból kapunk ... Hogy vitéz, hős, ezeréves nép! Kis csönd áll itt közéjük. Parányi, rövidke csönd. Csak annyi, hogy Börcsök pillanatra el­mereng, azután felsóhajt. — Imre, — fordul ekkor Vőnekihez, — úgy-e, a fiadtul tudod ezt így? Az Imriske be­szél neked ilyen szépeket! — Csakis, — mondja Vőneki. — Mer tudod, olyan esze van, hogy mindent fölfog. Mongja is a tanító, hogy akárki mit mond, abbul pap lesz... Vagy ü­dvégy... Dehát én nem akar­nám egyiket se! — Tssztán mér, te Imre? — Hát csak — mondja amaz. — Nem szegénynek való az uralkodás. Legyen csak, ami én vagyok: szántóvető. Börösök most odafordul egészen a sógor­hoz. — De mikor az Isten nem arra terem­­tette! Mer nézd, a jegénye is azér jegönye, mer nem eperfa. Oszt az Imriske is azér olyan okos, tudományos gyerek, hogy ne szántó­­vető legyen, de különb az apjánál... Ne ilyen szegény, ágrólszakadt! Vőneki nagyot néz. Csodálkozik. Mi az, hogy a sógor így beszél? A tavasz? A szántás? A vetés? Vagy mi zavarta meg? Hiszen — nini — neki is van fia. Csak olyan idős, mint az Im­­riske. Még az oskolába is együtt járnak. Aztán milyen erős, akár a vas és milyen piros, akár az alma. A sógor meg... ejnye, ejnye, az Imriske mellett kardoskodik! — Hát a te fiad, a Pista, — fordul oda Börcsökhöz, — az semm­i? Mér nem abbul akarsz urat nevelni? Mér az én fiambul? Börcsök nem szól. Lehajtja fejét, hogy a má­sik nem lát a szemébe s a földön kotorász. Markába fogja a homokot s szórogatja, mint a kisgyerek. Vőneki ránéz s várja, hogy szól­jon. De mivel nem szól, megint c­sak ő beszél. — Hej, — mondja, — nem utolsó gyerek a Pista se! Abbul lesz ír,ég csak az igazi szántó­vető. Zsurmók, erős, hogy a vendégoldalt is meg­­emelné, ha elakadna vele a szekér. Irigyellek én téged azér a gyerekét, sógor! — Aszondod, sógor? — mered rá Börcsök. — Azt én, sógor! — bólong a Vőneki. — Hát akkor, tudod mit? Mondok neked valamit. Hallod-e, cseréljük el a két gyereket! Az Imriske lesz az én fiam, a Pista meg lesz, a tied!­­ S mivel Vőneki nem ad mingyárt választ, sürgetőleg hozzáteszi: — No, akarod?! Veneki odapillant a dülőútra. Két egyforma gyerek halad ott egymás mellett. Olyan mind a kettő, mint két egyforma kiscsirke. Se na­gyobb, se kisebb egyik se a másiknál. Ruhájuk, kalapjuk is egyforma. De még a lépésük is. Haladnak a kocsi felé. Hozzák az ebédet. S ahogy letették a szatyrot az emberek mellé, leülnek a langyos homokra. Azonnal, mintha csak összebeszéltek volna, játszani kezdenek. Imicske arca is ég, Pista arca is. Szemük ragyog, akár a fényes gyöngye. Észre sem veszik, hogy a két ember, — a két apa — nem is nyúl az étel után. Csak rájuk nyílik a szeme mind a kettőnek. Aztán egyszer csak megüti a fülüket a szó. — Imrcském, — mondja legelőbb Börcsök, — gyere csak ide! Mondd el, kicsim, mit tanultál ma az oskolában? Pista meghökken. Piros arcán kilobban a láng s a szeme pillogva fordul az apjára. De már hallja, hogy neki meg a Vőneki Imris apja szól oda: — Pistikém, kis bogaram, gyere csak ide ha­mar! Tudod-e, mit mondok neked? Majd ha ök­röket veszek, neked engedem hajtani! Iste a két gyerek nem is álmodja, hogy mindez miért van. Játéknak látszik előttük, hogy a két ember öleli, becézi, simogatja őket. Még az is játék előttük, hogy egyik is, másik is, beléjü­k tömi a legjobb falatját. Kacarász­­nak, hancúroznak s mikor hazaindulnak, egy­más mellett futnak örömükben. A két ember pedig bámul, néz utánuk sokáig. Mindegyik a másik fia után. Mert azt szeretné magáénak. Mindkettőjük szeme ki­bimbózik s mindkettő arcán kisüt a belső me­legség. De nem szólnak. Egyik se szól. Csak nagy sokára. De akkor is csak ennyit: — Hej!... Aztán megint elhallgatnak. De hogy ez vagy-e, öröm-e, szomoruság-e, senki nem tudná megmondani. Nincs ember, aki most le tudná kottázni az érzésüket. Csak az Isten olvas a lelkü­k­ből. A vámfegyverszünet súlyos kudarcot szenvedett Norman Davis nem is merte a javaslatot a világgazdasági konferencia szervezőbizottsága elé terjeszteni LONDON, máj. 1. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője sze­rint Norman Davis amerikai megbízott azt az utasítást kapta Washingtonból, hogy a vám­fegyverszünetnek az összes hatalmas­ részéről való napimoti elfogadást ajánlja a szervezőbizott­ság szombati ülésén. Az ülés megtartása előtt azonban Sir John Simon angol külügyminisz­terrel folytatott beszélgetés során meggyőződött, hogy a javaslatot több hatalom határozott bizal­­mat'i'vimrsgal fogadja s ezért nem terjesztette a bizottság elé. Alig említette a vámfegyverszüne­tet, amikor Hoesch német nagykövet kijelen­tette, hogy a szervezőbizottság hatásköre az el­járási szabályokra terjed ki. Mivel a német el­lenvetés általános támogatásra talált, Davis be­leegyezett abba, hogy a javaslatot ne a szervező­­bizottság, hanem az értekezlet elé terjessze. Ad­dig is diplomáciai úton tárgyalnak róla. A né­metek attól tartanak, hogy bizonyos országok a fegyverszünet hatálybalépte előtt sietnek majd vámtételeiket­­ felemelni, mint ahogyan hasonló alkalmakkor már többször megtörtént. Anglia, Franciaország és Belgium viszont attól fél, hogy a vámfegyverszünet a jelenleg folyó kereske­delmi tárgyalásaikat megzavarja. Roosevelt eredményei WASHINGTON, máj. 1. (Havas.) A washingtoni tanácskozások ered­ményét hivatalos körökben a következőkben foglalják össze: 1. Roosevelt előkészítette a háborús adósságok kérdésének barátságos rendezését. 2. Biztosította — legalább is elvben — Fran­ciaország és Anglia támogatását a vámsorompó Ára 16 fillér és a nemzetközi kereskedelemet gátló egyéb aka­dályok mérséklése tárgyában. 3. Eloszlatta azokat az aggodalmakat, amelye­ket Angliában és Franciaországban a dollár aranyalapjának elejtése idézett elő. 4. Amerika hajlandó a béke fenntartása ér­dekében újabb kötelezettségeket vállalni és be­folyását latba vetni; az a cél vezeti, hogy olyan biztonságos légkör alakuljon ki, amely lehetővé teszi a fegyverkezés valóságos csökken­tését. 5. Az elnök rávette látogatóit, hogy a világ­­gazdasági értekezlet sikerének előmozdítása ér­dekében ne módosítsák a vámtételeket az érte­kezlet egybeülése előtt. Borah szenátor vádjai Anglia és Franciaország ellen LONDON, máj. 1. Newyorkból jelentik: Borah szenátor rádió­beszédében azzal vádolta Angliát és Francia­­országot, hogy az Egyesült Államokat károsító pénzügyi műveleteket folytatnak. A maga ré­széről híve a háborús adósságok felfüggesztésé­nek, de csak akkor, ha az adós országok állan­dóan csökkentik hadi költségvetésüket. Németországnak út négyhatalmi javaslata van LONDON, máj. 1. A Daily Herald római levelezője úgy értesül, hogy a német kormány a Mussolini—Papen­­fél­ e megbeszélések eredményeként új négy­hatalmi javaslatot készített, amely az eredeti Mussolini-javaslaton alapul, de még nagyobb súlyt helyez a békeszerződések módosítására és Németország teljes egyenjogúságára. Legköze­lebb ajánlják majd az erről szóló megbeszélések újrafelvételét, mihelyt MacDonald angol minisz­terelnök washingtoni útjáról hazaérkezik. ötmillió dolláros aranyszállítmány Olaszországnak RÓMA, máj. 1. A newyorki Szövetséges Tartalékbank jelen­tése szerint a napokban 4.802.500 dollár értékű aranyszállítmány érkezik Olaszországba. ötszázmillió dollár a munka­­nélkülieknek LONDON, máj. 1. A washingtoni szenátus elfogadta a képviselő­ház által már megszavazott Wagner—Lewis-féle törvényjavaslatot, amely 500 millió dollárt irá­nyoz elő a munkanélküliek megsegítésére.

Next