Budapesti Hírlap, 1934. január (54. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

Mindennap képes mellészlet mm 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Szerda, Január 3 Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC LIV. évfolyam 1. szám Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 2 pengő 50 fillér, negyed* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vil­. ker., József-körút 5. Telefonszám : 44-4-04-től évre 7 pengő 50 fillér. A külföldön ezeknek az összegeknek a kétszerese az előfizetési díj. 44.4.09-ig — Levélcím: Budapest 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. HOL A HIBA? Tyler jelentése olyan forrás, amelyből mindenki szívesen merít. Különösen olyan­kor, amikor a saját állásfoglalásának meg­erősítésére keres nyomósabb érveket. Ennek azonban az a következése, hogy aki csak ilyen személgetés szerint keletkezett össze­állításból ismerkedik meg a népszövetségi megbízott jelentésével, az nem tud tiszta és tárgyilagos képet alkotni felőle. Pedig erre van szükségünk, amikor tájékozódni akarunk arról, vájjon jó irányban haladunk-e vagy sem? Pontosabban: helyes-e annak az állam­pénzügyi és gazdaságpolitikának az alap­vetése, amelyet követünk? Aki a legújabb jelentését részletesen ta­nulmányozza, megállapíthatja, hogy hangja a korábbiakhoz képest jóval bizakodóbb. Nemcsak akkor, amikor az állampénzügyi helyzetet elemzi, hanem akkor is, amikor a gazdasági életen a konjunktúra hullámvo­nalának irányát igyekszik kitapintani. Szó szerint mondja, hogy az állampénzügyi egyensúly megteremtése érdekében határo­zott erőfeszítés történt és esztendők óta elő­ször igazolja a tényleges eredmény a költ­ségvetési előirányzatot. Az út, amelyre lép­tünk, tehát jó és járható. Persze még van tennivaló. Abból ugyanis, hogy a jelentés szerint az állami kiadások színvonala még mindig túl magas az ország teljesítőképessé­géhez képest csak ezt a következtetést lehet levonni nem pedig-azt mintha hibás volna a pénzügyi politika. Van még tennivalónk, hogyne, ezt magunk is tudjuk. Az országépí­tés feladatai nem lehetnek körülhatároltak. Ez állandó és folyamatos munka. Minden időpontnak megvannak a pillanatnyi viszo­nyokhoz simuló tennivalói. A lényeg az, hogy az építés alapvető elgondolása helyes legyen. Erről pedig megnyugtat a szakértői jelentés. Ha a jelentésnek a gazdasági helyzetről szóló részében elmélyedünk, itt összefoglal­va találjuk mindazokat a jelenségeket, ame­lyek a jövőre nézve biztatóak. Bővül­nek a forgalom keretei, szaporodik a keres­kedelembe kerülő áruk mennyisége, a ter­melés élénkülését mutatja az ipari index, a külkereskedelem volumenje is nagyobb és a sietésképtelenségi válság is enyhül. Vegyük figyelembe, hogy az ilyen szakértői jelentés milyen óvatos és megfontolt, különösen ak­kor, amikor nem tények felsorakoztatásáról hanem azokból a jövőre szóló következteté­sek levonásáról tehát bizonyos fokig jóslás­ról van szó. Ennek a számbavételével érté­keljük azután azt a megállapítását, amely szerint „bár a meglevő jelek nem mutatják a gazdasági helyzet alapjainak kimondott javulását, mégis arra vallanak, hogy a gaz­dasági helyzet már nem romlik annyira szemmel láthatón, mint az elmúlt években.41 Szóval a válság további kimélyülése meg­­állott s biztató jelek is mutatkoznak. E megnyugtató megállapítások mellett­­csak részletkérdés a kereskedelmi mérlegnek a devizagazdálkodás eredményével való szembeállítása és annak az aggodalomnak kifejezése, hogy aligha olyan aktív a külke­reskedelmi mérlegünk, mint amilyennek a statisztika tükre mutatja. Minden nagyobb­­szabású statisztikai feldolgozásnak vannak bizonyos hibaforrásai. Ezeket teljesen ki­küszöbölni lehetetlenség. De ha ezeket szám­­bavesszük is, az eredmény nem fogja meg­változtatni a tényt, hogy külkereskedelmi forgalmunk erősen aktívvá vált. Itt nem­­döntő szempont, hogy a kiviteli tevékeny­ség külforgalmi mérlege nem fedi a kivitel­i útján, szerzett szabaddevizák mérlegének fedatait. Számunkra ugyanis­­ az a lényeg, hogy tudjunk exportálni és ennek a segít­ségével elhelyezhessük feleslegeinket, mert ezzel nemcsak a belföldi piacot tehermente­sítjük s juttatjuk pénzhez a termelőt, ha­nem törleszthetjük külföldi tartozásainkat és javíthatjuk fizető mérlegünket. Az export pedig tényleg megtörtént. A statisztikában kimutatott mennyiségek valóban kimentek, legfeljebb arról lehet szó, hogy a kivitel pénzügyi szaldója nem pontos. De itt is számbajön, hogy a növekvő pengő elleni ki­vitellel járó áldozatot nem mi viseljük. Egyébként pedig, hogy a külforgalom mér­lege nem vág pontosan a deviza, főként pe­dig a szabaddevizák mérlegével, annak raj­tunk kívüli okai vannak. Ezekre az okokra pedig éppen a jelentés mutat rá, amikor nagy részletességgel foglalkozik a klíring­­megállapodások és a kompenzációs üzletek, valamint a pengő elleni export eredményei­vel. Ezek mind a kötött gazdálkodás velejá­rói. Nehézségek, amelyeket vállalni kell, hogy nagyobb bajoknak és megrázkódtatá­soknak elejét vegyük. A végső mérleget kell mindig nézni. Ez pedig egészen pontos és azt mutatja, hogy sikerült pénzünk vá­sárlóerejét megóvni, a gazdasági számítás­nak szilárd alapot adni és a gazdasági élet folyamatosságát minden nagyobb megráz­kódtatástól megóvni. A külkereskedelmi mérlegnek a deviza­­mérleggel összefüggésben mutatkozó elhaj­lása tehát részletkérdés. Mert nem ezen for­dul meg a probléma lényege, hanem azon, hogy olyan feltételei legyenek gazdasági munkánknak, amelynek nyomán megfelelő külkereskedelmi mérlegre és ezzel párhuza­mosan a szükségszerű általános gazdasági javulásra is számíthatunk. Olyan javulásra, amely áthidalhatná azt a különbséget is, ami egyelőre még a közterhek és a közgaz­daság pillanatnyi teljesítőképessége között van. A legújabb Tyler jelentésnek egyik leg­nagyobb értéke éppen az, hogy nagyon pon­tosan és nagyon világosan feltárja gazdasági válságunknak itt rejtőző legmélyebb rugóját. Azt a rugót, aminek eltávolításától várhat­juk helyzetünk lényeges javulását. A jelentés ugyanis a gazdasági, külkereskedelmi és de­vizaadatok alapos elemzése után ezeket mondja: „ mind nehezebbé válik, hogy Ma­gyarország áruit a külföldön nyereséggel adhassa el, mivel az ország régi piacai nagyrészt elzárkóztak. Magyarország kény­telen távolabbi piacokat keresni és hogy jó külföldi devizákat szerezhessen, kénytelen áruit ezeken a távoli piacokon olyan árakon eladni, amelyek valójában nem nyeresége­­sek“. Szóval, ha a gazdasági helyzet mérlege nem kedvezőbb, mint amilyen, az nem a követett gazdaságpolitikának a rovására írandó. Mi a viszonyok kényszerűsége foly­tán csak ott és úgy értékesíthetünk, ahol és ahogyan lehet. Ezeket a feltételeket saját erőnkből megjavítani nem tudjuk. Hiszen minden alkalommal példát adtunk arra, hogy a legnagyobb készséggel és komoly ál­dozatok árán is készek vagyunk olyan nem­zetközi kereskedelempolitikai megállapodá­sokat létesíteni, amelyek külföldi áruforgal­munk lebonyolítását természetes piacaink irányában elősegítik. Tylernek ezek a na­gyon fontos megállapításai a Népszövetség elé kerülnek s nemcsak itthon, hanem ott is megállapíthatják, hogy nem nálunk a hiba. Valóban felbecsülhetetlen szolgálatot tett számunkra.Tyler, amikor az igazságot, ami a mi igazságunk is, ilyen leplezetlenül és szabatosan,­feltárta. A népszövetségi alapokmány elválasztandó a békeszerződésektől A szerződések örökös változásoknak vannak kitéve RÓMA, jan. 2. Virginio Gauda főszerkesztő a „Giornale d'Italia" vezércikkében foglalkozik Sir John Simon angol külügyminiszter római látogatá­sával. A cikk megállapítja, hogy az európai hely­zet ma valóban nagyon nehéz. Az európai ellen­tétek középpontjában ma is a francia-német ellentét áll és ehhez kapcsolódik a többi nehéz­ség. Minthogy Mussolini minden nagyobb kér­désben tudott kivezető utat találni, bizonyos, hogy Sir John Simonnal való találkozása so­rán is megfelelő megoldást tud javasolni. Mind a két nemzetnek állandó jellegű politikai irá­nya van és ezért képes a cselekvésre. Az a két kérdés, amely az államférfiak között szóba fog kerülni, a fegyverkezések revíziója és a Nem­zetek Szövetségének reformja lesz. A fegyver­kezések kérdésének központjában a német-fran­cia ellentét áll és ennek az ellentétnek megoldá­sára három út van: a kiegyezés, a szabad cse­levés az azonnali fegyverkezésre, végül pedig Franciaország és a kisantant részéről sokat em­legetett preventív háború Németország ellen, a versaillesi szerződés megsértése miatt. A preventív háború gondolatát minden to­vábbi nélkül elvethetjük, — írja Gayda. — Ez­zel szemben máris megtörtént a fegyverkezéshez való folyamodás. A cikk ezután ismerteti Németország leg­utóbbi követeléseit Franciaországgal szemben és utal Francois Poncet berlini francia nagykövet jegyzékére, amelyet a nagykövet tegnap nyúj­tott át Hitler birodalmi kancellárnak. Ezt a jegyzéket még nem ismerjük pontosan, — foly­tatja Gauda, — de valószínű, hogy a franciák abban visszautasítanak minden azonnali német fegyverkezést s némi változtatással megújítják azokat a javaslatokat, amelyeket Sir John S. A ÁTNYÚJTOTTÁK Berlinben a francia válaszjegyzéket Az angol kormány az emlékirat szövegének megváltozta­tására akarta rábírni a franciákat — Paul­ Boncour sietve kitért az angol kérés elől — Sir John Simon Rómában BERLIN, jan. 2. Hitler birodalmi kancellár és Neurath báró birodalmi külügyminiszter, akik az újévi ün­nepségekkel kapcsolatosan Berlinben tartóz­kodtak, hétfőn délután öt órakor fogadták Francois­ Poncet francia nagykövetet. A nagy­követ közlései a leszerelési kérdésre vonatkoz­tak, amelyről a nagykövet egy emlékiratot is átnyújtott. Ez az emlékirat tartalmazza szó­beli közléseinek lényegesebb pontjait. A jegyzék átadásának kulisszatitkai PÁRIZS, jan. 2. A francia fővárosban a szenzáció erejével ha­tott a hír, hogy Francois­ Poncet csaknem azon­nal Berlinbe való megérkezése után már át is nyújtotta a francia kormány ,fiádé memoiréját­ Hitlernek. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy csak 3-án, vagy 4-én jelenik meg a nagykövet a kancellárnál. A gyors fordulat „kulisszatitkai­ról" érdekes részleteket közölnek a páriisi lapok. Azt írják ugyanis, hogy Francois­ Poncet azért sietett annyira a jegyzék átadásával, hogy a francia kormány idejében kivonhassa magát az angol nyomás alól. Londonban ugyanis azt a kívánságot fejezték ki, hogy várjanak még né­hány napot a francia emlékirat átadásával és adjanak alkalmat a berlini angol nagykövetnek arra, hogy még a jegyzék átadása előtt tanács­kozhassanak Hitler kancellárral és eloszlathasson néhány nehézséget, amely megakadályozhatja a német-francia eszmecserét. Az angol kormány állítólag abban az irányban is lépéseket tett, hogy a francia kormány módosítsa az emlékirat szövegét. Párizsban attól is tartottak, hogy Londonon kívül Rómában is vita tárgyává találják tenni a jegyzék tartalmát és ezért — egyes lapok ér­tesülése szerint — Paul­ Boncour szombaton este telefonon utasította Francois­ Poncet nagy­követet, hogy a jegyzéket haladéktalanul adja át. Mit tartalmaz a francia jegyzék PÁRIZS, jan. 2. Azt a francia jegyzéket, amelyet a Né­met birodalom felfegyverkezését követelő, német kormányforrásból származó ok­mányra adott válaszképpen a berlini fran­cia nagykövet tegnap Hitler kancellárnak és Neurath külügyminiszternek átnyújtott, közölték a londoni és a római kormánnyal is. Ezt a jegyzéket, amelynek anyagát a mi­nisztertanács állapította meg és gondosan a külügyi szolgálat szövegezte meg, szombat reggel küldték el végleges alakjában Fran­­çois-Poncet André nagykövetnek. Ezek után, amikor ennek a napnak késő délután­ján egy hatalom, amely ebben a kérdésben sok habozást tanúsított és hagyományainál fogva a közvetítő megoldás felé hajlik, kép­viselője útján a külügyminisztériumnak a szöveg bizonyos módosítását és talán a ma­gatartás némi enyhítését ajánlotta figyel­­mébe, a külügyminisztériumnak nem volt módjában e kívánsá­g előtt meghajolni. Eb­ben a jegyzékben a francia kormány nem­utasítja vissza a berlini kormánnyal való minden közvetlen eszmecserét, de azon a nézeten van, hogy a tárgyalásoknak nem a német birodalom újrafelfegyverkezésére, hanem az általános leszerelésre kell irányul­­niok. Ezeknek tekintetbevételével és ilyen feltételekkel a francia kormány hajlandó rálépni erre az útra. Udvarias elutasítás BERLIN, jan. 2. Úgy a német, mint a külföldi lapok általá­ban azt jelentik, hogy a francia kormány vá­lasza a leszerelés és katonai egyenjogúság kér­désében előterjesztett német javaslatokra udva­rias elutasítás, amely azonban mutatja azt a mély szakadékot, amely a két kérdésben a né­met és a francia álláspont között fennáll. Az egyedüli megnyugtató körülmény, hogy a fran­cia válasz nyitva hagyja az ajtót a további tanácskozások lehetősége előtt. A kilátások azonban e tekintetben nem nevezhetők túlságo­san reményteljeseknek. A német külügyminisztériumban ezidőszerint folyik a francia emlékirat tanulmányozása. Minthogy január 5. és 7-ike között nemzeti szocialista vezetőségi tanácskozás lesz Ober­­salzbergben, a Hitler elnökletével folyó érdemi tanácskozásokra, a német—francia tárgyalások továbbfolytatásáról január 8-ika előtt aligha nyílik lehetőség. Addig a diplomáciai tárgyalások súlypontja áttevődik Rómába, ahol megkezdődik Musso­lini és Sir John Simon angol külügyminiszter nagyfontosságú eszmecseréje.

Next