Budapesti Hírlap, 1934. április (54. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

4 figyeli annak lüktetését, beteg, vagy egészséges-e, szükség van-e a beavat­kozásra, vagy csupán a diagnózist kell megállapítania. Ha így nézem az újságíró munkáját, magától adódik, hogy milyen legyen az a lap, amely keze alól kikerül. — Járjon mindig az események nyomában, tehát legyen friss és ele­ven. Ne szolgálja az újabban, sajnos, meglehetősen felkapott „szenzáció­­kultuszt”, de minden sorát a szerint mérlegelje, előbbre viszi-e vele az egyetemes közérdeket. A tálalás módja ízléses és tapintatos, a hang, amelyet megüt, fiatal és bátor legyen, de sohasem vakmerő és tiszteletlen. — Az elgondolás, amely a lap be­osztását, ökonómiáját, mértékét és egyensúlyát megszabja, legyen követ­kezetes a kitűzött irány betartásá­ban és az eszmék szolgálatában. — Manapság könnyen így vágják rá a feleletet az olyan kérdésre, mint amit most hozzám intéztek: jó lapot kell csinálni. De számtalan és kime­ríthetetlen ennek a lehetősége s meg­győződésem, hogy elsősorban nem az a jó lap, amely a széteső és szélsősé­ges ízléseket gyakran oly mohón szol­gálja ki, hanem, amely céltudatosan, nevelő erővel tárja fel a korszak idő­szerű szellemében, nemzeti érzéseink hű visszaadásával az eseményeket. Az ilyen lap szelleme mindig felfelé tör, de nemes eszközökkel s ki tudja elégíteni az újdonságokra éhes közön­séget is, de a tiszta erkölcs jegyében. Az újságírói kamera hiányokat fog pótolni . A nagyközönség ízlése sokféle­képpen rétegeződhetik, az újságíró szellemének és erkölcsének változat­lanul kell az események felett állnia. Legyen krónikása, friss, eleven, okos és higgadt tudósítója az élet történé­seinek, így tölti be a hivatását. — Az újságíró feladatához igen sok kérdés kapcsolódik, a többi között az újságírói kamara problémája is, amely ha megvalósul, meggyőződésem, hogy erkölcsi és szociális téren nagy hiá­nyokat fog pótolni. Egyébként ez az intézmény — amelynek szükséges vol­tát nekem is hangsúlyoznom kell — szervesen illeszkedik bele az érdek­képviseleti rendszerről kiformált el­gondolásomba. ­a teljes gyógyulást. Csak idő kell hozzá. És amit egy ilyen elsőrangú tekintély mond, abban nem lehet kételkedni!... Körülbelül vagy egy héttel ezután tör­tént, hogy éppen Tótmaros előtt egy teher­autó belehajtott az autónkba, beleszorított az árokba, összetört a hűtőnk annyira, hogy nem tudtunk tovább menni, egyéb bajunk azonban szerencsére nem történt. Ahogy kiocsúdtunk az első ijedtségből, kö­rülnéztem és megláttam, hogy a Mikucsek­­féle fűrésztelep előtt állunk. — Na, — mondtam, — ide bemegyünk segítségért. A telep tulajdonosát jól isme­rem, a vezetője a fia, Aladár, akit szintén ismerek... Ez majd segít rajtunk... Hát segítettek is. De nem Aladár, mert mikor ő utána tudakozódtam, az öreg ír­nok, aki az irodában ült, azt felelte, hogy Aladár úrral nem lehet beszélni, mert beteg. — Tudom, — szóltam. — A keze! Ugy­e ? De nekem úgy mondták, hogy azért dol­gozik. A másik asztalnál egy fiatalember ült, aki erre ránézett az öregre és elröhögte magát. Az öreg szigorúan nézett rá: — Mit röhög? — mordult fel. Majd fe­­lém fordulva mondta: — Igenis! A keze! — Ráesett a vasrúd! — szóltam. Az imák bólintott: — I... gén! — szólott. — És most talán éppen kezelésen van? — firtattam, mert már éreztem, hogy va­lami titok lappang az eset mögött. A fiatalember az aktái fölé hajolt és nem felelt. Az öreg pedig csak annyit mondott: — Lehet, kérem! Mi nem tudjuk!... Egy félóra múlva azonban én már tud­tam mindent. Mert, hogy másik autót sze­rezhessünk, be kellett mennünk a faluba, a korcsmába, ahol legnagyobb meglepeté­semre megtaláltam Aladárt, a belső szobá­ban. Nem volt egyedül. Három magához hasonló, kissé züllött eleganciájú fiatal úrral kártyázott egy szegletben. A keze csakugyan be volt kötve, a kártyát a bal kezével kezelte bámulatraméltó ügyesség­gel, pedig nem is volt egészen józan, amin a fal mellé állított üres sörösüvegeket szá­mításba véve, el sem lehetett csodálkozni. Visszahúzódtam és kinn ültünk le az első szobában, az autóra várva. Aladár vagy nem vett észre, vagy nem ismert rám, legalább is nem vett rólam tudomást. Én azonban vallatóra fogtam a korcsmá­­rosnét: — Ez, úgy-e, Mikucsek Aladár? — Az! — felelte. — Az ez, kérem!... És legyintett lemondóan. Nem sok biz­­­­­atás kellett neki, hogy elpletykálja róla, amit tudott. Hogy egész éjszakákat és na­pokat iszik és kártyázik, hogy a fűrész­telepnek felé se néz, hogy azt az öreg ír­nok vezeti és hogy az egész falu meg van botránkozva ezen a szomorú dolgon. — És a keze? — kérdeztem. — Semmi baja! — felelte mérgesen. — Semmi baja a világon! Csak bekötve tartja, hogy pénzt csalhasson ki az apjától... Tetszett látni azt a magas, véresképű em­bert, aki szemben ül vele? Az szokott az orvos nevében telefonálni az apjának ... Minden héten. Gazemberek ezek, kérem!... — Dehát miért nem mondják ezt meg az öreg úrnak? — kérdeztem. — Isten őrizz! — felelte az asszony. — Aki rosszat merne mondani az öreg úrnak a fiára, annak azonnal vége lenne! Nagy úr az itt, kérem. Ez a korcsma is az övé! Ha mi szólnánk, kidobna bennünket a bér­letből. — Lehalkította a hangját és szelídeb­ben mondta: — Tetszik tudni, én azt hi­szem, hogy az öreg Mikucsek úr tud min­dent, de nem akarja tudni! Lehet, hogy a felesége előtt akarja titkolni a dolgot. A felesége meg ő előtte. Bolondítják egy­mást, a fiú meg őket. És azalatt itt éli vi­lágát ... 1954 ÁPRILIS 1. VASÁRNAP B.H. GYERMEK SORSA szüleinek kezébe van letéve. Amint a zsenge csemetét gondozni kell, hogy tere­bélyes, gyümölcsöt hozó fává legyen, úgy kell a gyermeket is észszerűen táplálni, hogy állandóan fejlődve, erős és egészsé­ges emberré váljék. A fejlődő gyem­eki szervezetnek foko­zottabb mértékben van szüksége vitami­nokra, ezért az Ovomaktine mindennapos használata, amely koncentráltan tartal­maz vitaminokat és nagy tápértékeket, ui­traft. legalkalmasabb mód a gyermek táplálka-Kis doboz ... P 1.25 tásának kiegészítésére. Közép doboz. P 2.50 Nagy doboz.. P 4.50 Olcsóbb lett az Ovomaltine! A magyar élet új problémáit ismertessük meg az olvasóval Végül megkérdeztük Gömbös Gyu­lát, hogy mint egyszerű újságolvasó, mit vár az olyan laptól, mint aminőt a B. Ii. új formájában és új programjában való­sít meg. A miniszterelnök ezt mondta: — Az olvasó pszichéje furcsa, ne­hezen lehet azt kiismerni. Kényes, so­kat vár a laptól, amelyet már meg­szeretett s amelyből mintegy szellemi részt követel magának. Nem csoda, hisz naponta abból táplálkozik, tanul és okul. Elvárja lapjától, hogy infor­mációi pontosak, kimerítőek legye­nek. Nem szívesen csalódik benne s éppen ezért megkívánja az események tárgyilagos ismertetését. — A magyar élet ma zajlóban van. Történelmi idők viharjai nemré­giben sodorták el értékeinket, kincseinket. Ma a szemlélet is más lett. A magyar élet előtérébe új problémák nyomul­tak. Az olvasó ezeket megismerni. megtanulni akarja, kiváncsi azok faj­­súlyára, jelentőségére és mértékére. Az új idők új követeléseket hoztak, új intézményeket és formákat. Ezeket épp úgy meg kell ismerniök az olva­sóknak, szerkezetükben és jelentősé­gükben, mint a saját kis életükhöz fűződő apróbb kérdéseket. Az új élet, az új alakulás, a külföldi vonatkozá­sok kihatásainak ismerete nélkül ön­tudatos, egységes vonalú magyar éle­tet nehéz elképzelni. „Tiszta, zengő magyar nyelven ... ” Az olvasó méltán elvárja, hogy mindezeket az eseményeket tiszta, zengő magyar nyelven írja meg a lap„ csak úgy a vezércikkében, mint a közgazdasági, vagy bármelyik rovat jelentésében. Az újságközlemények színmagyar megírásukkal szolgálja­nak például és okulásul a magyar szó és magyar írás tiszta használatára. Végül az olvasó az események ismer­tetésén felül olvasnivalót is vár, ma­gyar írók és művészek írásait. — Mindezt — úgy látom — a B.E. programjába vette és ezzel hű ma­radt múltjához. Ezért köszönet jár neki, a közönség részéről szeretetet és bizalmat érdemel. A búza megint hasznos kezd lenni Szilárd pengővel értük el a fő eredményt KÁLLAY MIKLÓS földművelésügyi miniszter nyilatkozata A különös magyar sors az élre kezdi állí­tani a búzát és az állatot Főleg a búzába, — ebbe az ősi magyar növénybe, amely any­­nyira a magyar szívhez van nőve, — az utóbbi években csaknem belefulladtunk... Az az ezer esztendős szeretet amit a ma­gyar ember a búza iránt érzett kezdett ki­­hamvadni A búza elvesztette régi varázsát, szinte haragba lettünk vele... Az állatva­­gyonnal sem voltunk sokkal különben, de hát itt tagadhatalanul sikereket biztosított az exportértékesítésnek a kormány tavalyi megegyezése Ausztriával. Egy évvel ezelőtt beszélgettünk erről Koll­­tay Miklós földmívelési miniszterrel és amit akkor nekünk mondott, az mint pontosan bevált jóslat, azóta be is teljesedett. A búza megint hasznos kezd lenni, megint remény­kedni kezdenek benne: h­a búza rehabili­tálva van! Mindenfelől keresi most Európa a nemes magyar búzát, még­pedig felár­ral keresik a legjobb minőségeket! (így ke­reste ugyan eddig is, de a termelő keveset tudott erről.) Jelentkezik a magyar búzáért és lisztért Finnországtól Olaszországig és Hollandiáig minden ország, amelyik beleesik ebbe a három országtól megszabott három­szögbe. És amikor a nagy hanyatlás után a búza ismét gazdasági tényezővé kezd válni (reméljük, most már tartósan is azzá válik), érezzük, hogy a gazdasági kibonta­kozásban egy hatalmas harmadik tényező is közreműködött: a stabil magyar pénz. Mindenütt ingadoznak a valuták, s aki nem túloz, az is tudja, hogy a magyar pen­gő ágya sincs rózsalevélből megvetve. Erős és szívós küzdelem, szilárd meggyőződés és elhatározás tartotta fenn a magyar pénzt, s ez a pénz­­ most fenntartja és szabályozza magát a gazdasági életet. Hosszú időn át kevesen értették meg a stabil pénz fontossá­gát és sokan igyekeztek fokozni azoknak a felelősségét, akik ragaszkodtak a stabil pen­gőhöz. Az utóbbiaknak lett igazuk! Ezekről a kérdésekről beszéltünk most a földmívelési miniszterrel, aki friss biza­kodással és a remény meggyőződésével a következőket mondta a Budapesti Hírlap részére: " Egy év előtt kifejtettem azt a meg­győződésemet, hogy lassan, de minden kis részletre kiterjedő és kitartó munkával remélhetjük a mezőgazdaság helyzetének jobbra fordulását. Ma, azt hiszem, igazol­va vannak szavaim. A nyomasztó légkör eloszlott körülöttünk, s a mezőgazdaság minden vonatkozásában megindult az élet! Jobbak az árak, van vevő, az emberek hisznek — és forogni kezd a pénz. — Olyan cikkekben, ahol úgyszólván reménytelennek látszott eddig a helyzet, még ott is javulnak most az árak. Ennek kétségtelenül meg vannak a maga világ­­gazdasági előokai. De ezeknek az adott lehetőségeknek a kihasználása két tényező által vált lehetségessé. Az egyik a ma­gyar gazda nem csüggedő, szívós kitar­tása, a másik a kormánynak céltudatos folytonos munkája és tevékenysége. Hogy ez így van, azt bizonyítja, hogy a gazda­sági javulás szimptómái Európában, főleg Kelet-Európában nem egyformán jelent­keznek. A tempó nálunk kedvezőbbnek látszik.­­ A vidéki állatpiacokról érkező jelen­tések, s ezek folytatása gyanánt a most lezárt állatkiállítás nagy sikere egyik etappja és jelensége volt a megindult len­dületnek. De a vidéki vásárokon nemcsak az állat ára, hanem a vetőmagvak, a búza és a tengeri áralakulása is mutatja, egy­felől az optimizmus növekedésének, a vá­sárlóerő erősödésének és a létrejött, a fo­lyamatban lévő, vagy várható külkereske­delmi megállapodásoknak üdvös következ­ményeit.­­ Most megint rajtunk, a gazdákon és a kormányon a sor, hogy ezt a megválto­zott és biztató helyzetet okosan használ­juk fel. Biztosra veszem ennek a javulás­nak a realitását. De elbízni azért nem sza­bad magunkat. Ne csüggedjünk, de túlsá­gos optimizmusba se essünk. Ha eseteg, bár erre nincs most kilátás, jönnének is átmeneti zavaró momentumok, az ne csüg­­gesszen el senkit. De ha egy-egy megokolt konjunktúra most talán ki is fog ugrani az általános javulás egyenletes vonalából, azért a gazdának nem szabad a szolidság mai bázisáról letérni. Mert a jobb kon­junktúrát csak úgy tudjuk a magunk ré­szére realizálni, ha a magyar gazda, aki az utóbbi években olyan kemény leckét kapott, önmagán erőt véve a szolidítás­­nak azon a fokán tartja továbbra is üze­mét, amilyen fokra az utóbbi évek bajai­ban leépítette, s ezzel közelebb jutott a rentabilitás biztosításához. — Rá kell végezetül nyomatékkal mu­tatnom, hogy mindezt a kedvező változást, amiben most reménykednünk lehet, elér­tük anélkül, hogy akár államháztartási po­litikánk, akár pénzügyi politikánk letért volna a realitás útjáról! A sok ingadozó európai valuta között a magyar gazdasági fejlődés nyugalmát valutánk stabilitása is biztosította. Ez a stabilitás, párosulva a gazdanyugalom és kitartás stabilitásával, hozta meg számunkra a jó eredményt. Húsvétkor mindezekért az elért eredmé­nyekért azoknak jár elismerés, akiknek a munkája ebben részes. De köszönetet kell mondanunk az elért eredményekért a küzdő, szenvedő és nem csüggedő magyar gazdaközönségnek is. Ennek kitartása és bizalma a pengő legbiztosabb aranytarta­léka s ez volt a most lefolyt nehéz idők leghatalmasabb segítő tényezője is. S. G.

Next