Budapesti Hírlap, 1934. június(54. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-29 / 145. szám

% B. H. 1934. JÚNIUS 29. PÉNTEK —— ........ ! — Kinevezések és meghívások a Gyűjtemény­egy­etem helyett létesített Magyar Nemzeti Múzeum vezetőségébe Az 1934. évi VI. törvénycikk, mely a­­Gyűjteményegyetemet megalkotó 1922. évi XIX. törvénycikk helyébe lépett, nemzeti nagy közgyűjteményeinket a Magyar Nem­zeti Múzeum fogalma alatt egyesíti, vagyis a jövőben az eddigi Gyű­jteményegyetem ön­­kormányzati jogait a Magyar Nemzeti Mú­zeum Tanácsa fogja gyakorolni. Ezzel kap­csolatban a törvény a régi Nemzeti Mú­zeum kebelébe tartozó egyes osztályokból­­és az Iparművészeti Múzeumból külön mú­zeumcsoportokat alkot, melyek Széchényi- Könyvtár, Magyar Történeti Múzeum, Or­szágos Természettudományi Múzeum néven a Szépművészeti Múzeummal, az Országos Levéltárral és a Közgyűjtemények Orszá­gos Felügyelőségével egyenrangú részeivé válnak a Magyar Nemzeti Múzeum önkor­mányzati szervezetének. Viszont kiválnak a Nemzeti Múzeum szervezetéből a külföldi intézetek és azok az intézmények, amelyek előtt fokozatosan lettek az eddigi Gyűjte­­ményegyetembe bekebelezve. Most megtörténtek azok a kinevezések, melyek az említett múzeumok élére vezető­ket állítanak. Mindegyik közülük régi, ér­demes múzeumi és könyvtári tisztviselő, csak a Magyar Történeti Múzeum kapott Zichy István gróf személyében rátermett új főigazgatót, aki mint tudós, ismert alakja a magyar történettudománynak. A Nem­zeti Múzeum tanácsának ügyvezető alelnö­­kévé Hóman Bálint kultuszminiszter viszont Petrovics Eleket, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, a Gyűjteményegyetem eddigi ügyvezető­ alelnökét nevezte ki, aki hivatva van kiváló közigazgatási érzékével az át­szervezés munkáját elősegíteni. Az új nem­zeti múzeumi törvény, Hóman Bálint kul­tuszminiszter jeles alkotása, nemzeti köz­gyűjteményeink életében biztosítja a tudo­mányos szakszerűséget. Itt adjuk a Nemzeti Múzeum kebelébe tartozó tisztviselők kormányzói és minisz­teri kinevezésének, meghívásának listáját. Múzeumi és könyvtári főigaz­gatók, igazgatók és osztály­­igazgatók kinevezése A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos tisztviselőinek létszámá­ban Herzog József dr. levéltári igazgatói cím­mel felruházott országos főlevéltárnokot az Országos Levéltár főigazgatójává az V. fize­tési osztályba, Zichy István gróf dr. egyetemi magántanárt a Magyar Történeti Múzeum fő­igazgatójává az V. fizetési osztályba, Isoz Kálmán dr. főkönyvtárnokot és Gulyás Pál dr. egyetemi címzetes nyilvános rendkívüli tanárt, fökönyvtárnokot nemzeti múzeumi igazga­tókká az V. fizetési osztályba, Jakubovich Emil dr. könyvtárigazgatói címmel felruházott fökönyvtárnokot a VI. fizetési osztályban való meghagyása és a nemzeti múzeumi igazgatói címnek és jellegnek egyidejű adományozása mellett a Nemzeti Múzeum Levéltárához osz­tályigazgatóvá, Ernyey József múzeumi őrt a nemzeti múzeumi igazgatói címnek és jelleg­nek egyidejű adományozása mellett az Orszá­gos Természettudományi Múzeumhoz osztály­­igazgatóvá a VI. fizetési osztályba, Fitz Jó­zsef dr. egyetemi magántanárt könyvtárigaz­gatói címmel és a VI. fizetési osztály jellegé­vel felruházott pécsi Erzsébet-tudományegye­­temi könyvtárért a nemzeti múzeumi igazga­tói címnek és jellegnek egyidejű adományo­zása mellett az Országos Széchenyi­ Könyv­­tárhoz osztályigazgatóvá a VI. fizetési osz­tályba, Rédey Tivadar dr. főkönyvtárnoki cím­mel és jelleggel felruházott múzeumi könyv­­tárnokot főkönyvtárnokká a VI. fizetési osz­tályba, Jánossy Dénes dr. miniszteri osztály­tanácsosi címmel felruházott országos levél­tárnokot az Országos Levéltár keretébe tar­tozó Kormányhatósági Levéltárhoz osztály­­igazgatóvá a VT. fizetési osztályba, Terkán Lajos dr. egyetemi magántanárt csillgavizs­­gálóintézeti obszervátort a VT. fizetési osz­tályba kinevezte, továbbá Márton Lajos dr. egyetemi magántanárnak, nemzeti múzeumi igazgatónak a magyar történeti múzeumi fő­igazgatói címet adományozta, végül Jávorka Sándor dr. múzeumi osztályigazgatót a VI. fizetési osztályban való meghagyása mellett az Országos Természettudományi Múzeum növénytárához osztályigazgatóvá, Zsivay Vik­tor múzeumi igazgató­ őrt a VI. fizetési osz­tályban való meghagyása mellett az Orszá­gos Természettudományi Múzeum ásványtá­rához osztályigazgatóvá, Pongrácz Sándor dr. egyetemi magántanárt, múzeumi őrt a VI. fizetési oszályban való meghagyása és a VI. fizetési osztály jellegének egyidejű adományo­zása mellett az Országos Természettudományi Múzeum állattárához osztályigazgatóvá és Madarassy László dr. múzeumi igazgató-őrt a VI. fizetési osztályban való meghagyása mel­lett a Magyar Történeti Múzeum keretébe tar­tozó Néprajzi Múzeumba osztályigazgatóvá kinevezte. A közgyűjtemények országos főfelügyelője A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Pasteiner Iván dr.-t, a budapesti Pázmány Péter­ tudományegye­­temi könyvtár igazgatóját, az Orsz. Könyv­forgalmi és Bibliográfiai Központ megbízott igazgatóját a közgyűjtemények országos fő­felügyelőjévé kinevezte. A Természettudományi Mú­zeum és a Széchenyi könyvtár új vezetői A vallás- és közoktatásügyi miniszter Er­nyey József magyar nemzeti múzeumi igazga­tói címmel és jelleggel felruházott osztály­igazgatót az Országos Természettudományi Múzeum és Fits József dr. egyetemi magán­ tanárt, magyar nemzeti múzeumi igazgatói címmel és jelleggel felruházott osztályigazga­tót az Országos Széchenyi­ Könyvtár vezetésé­vel bízta meg. A Magyar Nemzeti Múzeum ta­nácsának, tisztviselőtanácsá­nak, szakértőtanácsának és igazgatótanácsának tagjai A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Magyar Nemzeti Múzeumról szóló, 1934. évi VIII. tc. alapján Petrovics Elek dr.-t, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, a Ma­gyar Nemzeti Múzeum ügyvezető­ alelnökévé az 1934/37. évekre kinevezte; a Magyar Nem­zeti Múzeum megalakítandó Tanácsába a 4. §. 2. bekezdésének a) pontja értelmében az 1934/40. évekre Petrovics Elek dr.-t, a Szép­művészeti Múzeum főigazgatóját, Herzog Jó­zsef dr.-t, az Országos Levéltár főigazgató­ját, Zichy István gróf dr. egyetemi magán­tanárt, a Magyar Történeti Múzeum főigaz­gatóját, Ernyey József nemzeti múzeumi igaz­gatói címmel és jelleggel felruházott osztály­­igazgatót, Fitz József dr. egyetemi magán­tanárt, magyar nemzeti múzeumi igazgatói címmel és jelleggel felruházott osztályigaz­gatót, és Pasteiner Iván dr.-t, a Pázmány Péter Tudományegyetem Könyvtára igazga­tóját, mint a Közgyűjtemények Országos főfelügyelőjét, és a 4. §.2. bekezdésének d) pontja értelmében Schiller Rezsőt, a Magyar Nemzeti Múzeum gazdasági igazgatóját hívta meg; a 4. §. 2. bekezdésének b) pontja értel­mében az 1934/40. évekre a Tanács tisztvi­selő tanácstagjaivá Jakubovich Emil dr. nemzeti múzeumi igazgatói címmel és jelleg­gel felruházott osztályigazgatót, Rédey Tiva­dar dr. nemzeti múzeumi főkönyvtárnokot, Takács Zoltán dr. egyetemi magántanárt, nemzeti múzeumi igazgatói címmel felruhá­zott osztályigazgatót, Márton Lajos dr. egye­temi magántanárt, nemzeti múzeumi főigaz­gatói címmel felruházott igazgatót, Mada­rassy László dr. nemzeti múzeumi osztály­­igazgatót és Zsivay Viktor dr. nemzeti mú­zeumi osztályigazgatót nevezte ki; a 4. §. 2. bekezdésének c) pontja értelmében a Ta­nács szakértő tanácstagjaivá az 1934/40. évekre Alföldi András dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Balogh Jenő dr. b. t. t., nyug. igazságügyminisztert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát, Bátky Zsigmond nyug. magyar nemzeti múzeumi főigazgatót, Csá­­nyi Károly műegyetemi nyilvános rendes ta­nárt, Domanovszky Sándor dr. egyetemi nyil­vános rendes tanárt, Entz Géza dr. egye­temi tanárt, Gerevich Tibor dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Györffy István dr. egyetemi magántanárt, Heklsz Antal dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Hültl De­zső dr. műegyetemi nyilvános rendes tanárt, Kornfeld Móric báró felsőházi tagot, Ma­­jovszky Pál dr. nyug.­miniszteri tanácsost, Mauritz Béla dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Melich János dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Szabó Zoltán dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Szék­fű Gyula egye­temi nyilv. rendes tanárt, Szentpétery Imre dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt és Varjú Elemér dr. udvari tanácsost, nyug. nemzeti múzeumi igazgatót hívta meg; az 5. §. 2. bekezdése értelmében az igazgató­­tanács tagjává Bátky Zsigmond nyug. ma­gyar nemzeti múzeumi főigazgatót, Csányi Károly műegyetemi nyilvános rendes tanárt, Enzt Géza dr. egyetemi tanárt, Gerevich Tibor dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, Melich János dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt és Szentpétery Imre dr. egyetemi ta­nárt az 1934/40. évekre nevezte ki; a Ma­gyar Nemzeti Múzeum Tanácsának tiszteleti tagjává Széchenyi Bertalan gróf titkos taná­csost, a felsőház alelnökét, és Szmrecsányi Miklós dr. nyug. miniszteri tanácsost ne­vezte ki. ★ Az 1934. évi Vin. t.-c. 9. szakaszában foglalt rendelkezések értelmében szüksé­gessé váló tárgyalásokra és megfelelő ja­vaslattételre, valamint a külföldi tudomá­nyos intézetek és kollégiumok folyó ügyei­ben való véleményezésre a vallás- és köz­oktatásügyi miniszter szakbizottságot ala­kított Teleki Pál gróf volt miniszterelnök, egyetemi nyilvános rendes tanár, az Orszá­gos ösztöndíjtanács elnökének elnöklete alatt s ezen ideiglenes szakbizottság tag­jaivá Gombocz Zoltán dr. egyetemi nyilvá-­ nos rendes tanárt, az Országos ösztöndíj­­tanács alelnökét, Domanovszky Sándor dr. egyetemi nyilvános rendes tanárt, az Or­szágos ösztöndíjtanács ügyvezető­ igazga­tóját, Angyal Dávid dr. ny. egyetemi ta­nárt, Gerevich Tibor dr. egyetemi nyilvá­nos rendes tanárt, Szekfü Gyula dr. egye­temi tanárt nevezte ki; a vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter képviseletében pedig Olay Ferenc dr. miniszteri osztálytaná­csost, egyetemi magántanárt küldte ki. t­ ték lábukat az asztal alatt, a véletlen érin­tések villamossága futott át testükön. A zene halk tangóba kezdett. Kérdőn és híven összenéztek mind a ketten. Mielőtt Ödön, a férj, tiltakozhatott volna, máris felálltak és egymáshoz simultak a zene ütemére. Két rokon, akik most látják egymást jóformán először. Halk szavaik forrósodva kóvályog­tak s a tekintetük tetszést sugárzott egy­más felé. A zene friss, új ütembe kezdett, ódon felállt, csavart egyet a készüléken s A rádió hirtelen elhallgatott. — Én szóltam Döncinek — mentette a alszatot az apa. — Üljetek már le, hiszen még nem is beszélgettünk Ernővel. De a beszélgetés nem tudott elindulni s az anekdoták, melyeket a hallgatás hosszú hé­zagai közé töltögetett a házigazda, alig utaltak mosolyt az arcokra. Lacinak, aki egész este erre várt, sikerült időközben ész­revétlenül kisurranni hazulról. Mondatokat taszigáltak ide-oda unottan. A szobalány feketét hozott s mielőtt kiment volna, meg­kérdezte Bertától: — Szükség van még rám, nagyságos asz­­szony? Vagy haza mehetek már? — Csak menjen — felelte Berta ingerül­ten. S a vendég kénytelen volt tudomást venni arról, hogy a szobalány nem is szoba­lány, hanem csak bejárónő. Az újabb le­leplezés még kínosabbá tette a hangulatot. A beszélgetőkedv végleg és kiemelhetetle­­n­ül elsüllyedt a hallgatásba. Mindenki fel­­lélegzett, amikor a házigazda azt indítvá­nyozta, hogy tegyék át a színhelyet egy ká­­véházba, csak Berta arca sötétedett el. — Maguk mehetnek — mondta élesen és fukaron féltve a költséget, amibe majd a kávéház kerül, — én azonban fáradt va­gyok és lefekszem. — Csak gyere­ke is — kedélyeskedett a férj. — Már mitől is lenne fáradt egy ilyen fess asszony? Nyomban érezte maga is, ijedt ábrázattal, szövegezésének sikertelen voltát, de akkor már zengett az asszony: — Mitől? Még azt meri kérdeni ? — Az­­on hirtelen lemérsékelte a hangját. — Te­gye azt, amit akar, de engem hagyjon békén. A házigazda mély sóhajjal felemelkedett s a többiek is felemelkedtek utána. Ödön az apósa mellé somfordált és suttogni kezdett valamit. Annak elmérgesedett az arca, de a vendégre való tekintettel nem lehetett he­lye a vitának s az immel-ámmal előhuzko­­dott bankjegyet vejének tenyerébe gyűrte. Berta mindent látott, mérges pillantást ve­tett az urára, aztán kirohant a szobából és zajosan bevágta az ajtót maga után. Magdi halk dúdolásba fojtotta idegességét, amint egy tükör elé vándorolt és a retiküljéből sorra szedte a szépítő eszközöket A vendég a falon lógó képekre bámészkodott zavar­tan, aztán a felöltőjéért indult az előszoba felé. De ajtót tévesztett s a kigyulladt vi­lágosságban kalapvázakat, kész, vadonatúj női kalapokat s karcsú kalapállványokat lá­tott mindenfelé. Mintha kalapos műhelybe tévedt volna. Eszébe jutott Berta előbbi ki­­fakadása. Most már ért mindent. Hát olyan rosszul állnak szegények, hogy Berta kala­pokat készít pénzért? Gyorsan sarkon for­dult és kimenekült a szobából, mielőtt tet­ten érnék. A kávéházban az após és vő, azoknak tanácstalanságával tétováztak a rendelés­nél, akik sajnálják a pénzt, de mulatni, is szeretnének. A vendég halkan odaszólt a pincérnek, hogy hozzon egy üveg rezervet. A tétova arcokon egyszerre felcsillant a mosoly. Magdi hálás pillantást vetett a vendégre s Ödön ellenséges arca is meglá­gyult hirtelen. Már azt sem bánta, hogy táncolni mentek. Szíves szavakat váltott a vendéggel s egy alkalmas pillanatban bi­zalmas beszélgetésbe kezdett vele. Egy ké­nyes ügyet képvisel ugyanis, amit a kedves rokon talán elintézhetne Pesten, némi ösz­­szeköttetés révén. Aztán egyre halkabban beszélt. Már csak a vendég érthette. Magdi megvető mosollyal, lesütött szempillái mögé rejtette undorát, az após oldalvást nézett, hogy zavartalan és szabad folyást engedjen a bizalmas beszélgetésnek s örült magában, hogy egy ideig talán nyugta lesz ettől a szivattyútól. A vendég is megérezte nyomban, miről lesz szó s be sem várva, míg végére ér a suttogás, az óvatosan elő­vett bankjegyet észrevétlenül átnyújtotta az asztal alatt. — Mennyivel vágott meg ez a csirke­fogó? — kérdezte Magdi, amikor ismét el­vegyültek a táncosok között. Már nem tit­kolódzott és nem szépítette a valóságot. Iz­gatott mondatokban kitárta családi életük sebeit. Sohasem szerette Ödönt s a szüleiért áldozta fel magát, abban a hiszemben, hogy gazdag. Aztán kiderült, hogy egy vasa sincsen, abból élnek, amit hazulról kapnak s szegény anyusnak öreg korára kalapsza­lont kellett nyitnia. És ezek után még félté­­kenykedni is merészel. Csak olyankor kus­­sol, ha betömik pénzzel a száját. Könnyek peregtek ki a szeméből s már szinte pőre forrósággal simult a férfihez. Ujjai szoro­san a kezébe kapaszkodtak s megigértette vele, hogy ezentúl barátok lesznek. Néha elmenekül innen Pestre, mert másként meg kellene őrülnie s legközelebb őt is fel fogja keresni, de reméli, hogy addig is sű­rűn írnak egymásnak leveleket. A vendég, aki beledöbbent a hallottakba, már nem is tudott örülni a beígért találkozásnak. A zene elhallgatott s ők visszakullogtak az asztalhoz. Magdi kigyulladt arcát a kö­zöny mosolyával próbálta bevonni. Ödön rá­hunyorított kajánul: — Nagyon értitek egymást. — Aztán ba­­rátilag a vendégbe karolt. — De nehogy félreérts pajtás. A helyiség hirtelen kiürült s a csillárok izzó gömbjei sorra kialudtak. Már csak az ő asztaluk fölött égett egy. A pincér a számlát hozta. Az apók és a vő erőtlen vi­tába kezdtek a fizetés körül a vendéggel, aztán korholó fejcsóválással megadták ma­gukat sorsuknak. Az utcára érve, búcsút vettek a fiatalok. Magdi ujjai erős szorítás­sal furakodtak a vendég tenyerébe s mély­ből küldött pillantása azt mondta: a vi­szontlátásra. A lakás mély csendességben szunnyadt, amikor haza­értek. A vendég gyorsan vet­kőzött és bebújt az ágyba. A szomszéd szo­bából halk vitatkozás hangjai szűrődtek át. Egy-egy szó érthetővé hangosodott a sutto­gásból. Aztán egyszerre felsikoltott Berta hangja, viharos jajdulással villámlott át a csenden: — Mi vagyok én, egy ló, hogy én húz­zak helyettetek minden terhet? Nektek meg csak szórakozáson jár az eszetek. Az utcára is félek már kimenni... Engem ne taníts, bánom is én, hallja meg, tudja meg az egész világ... A szavak féktelen zokogásba merültek, melyet a férj csitító hangja kísért tompa morgással. A vendég lélegzeni sem mert. Hát ilyen a boldognak látszó otthon? Csak el, mi­nél előbb el innét, órák teltek el, mire megszánta az álom s fáradtan, fejfájással ébredt. A reggelihez terített asztalnál csak ketten ültek a házigazdával. Szótla­nul szürcsölték a kávét s félre kerülték egymás tekintetét. Közeli szobából varró­gép zakatolása hallatszott. Egy ismerős vevő az ebédlőig nyomult, aztán nyitva­­maradt mögötte a műhely ajtaja s a ven­dégnek hallania kellett az alku csatáját, fillérről-fillérre. Később kinézett Berta is: — Mondd kérlek, hogy szereted a bor­júhúst, salátával, vagy főzelékkel? Mert a Schmidhauer-féle kifőzőben dús válasz­ték kapható. Keserű, szégyenkezés nélküli mosoly­­lyal nézett a vendégre. Minek tovább tit­­kolódzni, amikor már úgyis mindent tud róluk? Lehullt a látszatok diszes kárpitja s a családi élet romjai láthatóvá lettek. A vendég lesütötte a szemét s égő cigarettát forgatott az ujjai között. Aztán tétova, félénk pillantással az asszonyra nézett: — Ne fáradj miattam, hiszen még a dél­előtt tovább kell utaznom. — Ha így van — sóhajtott Berta. — Te tudod, — mondta a férj. De már egyikük sem kérlelte, hogy ma­radjon. Az Erzsébet-híd és a Lánchíd között próbaidőre villamos helyett autóbusz fog járni A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ülésén Rakovszky Iván elnök napirend előtt még­leg szavakkal üdvözölte Kertész K. Róber­tet, akit nyugalomba vonulása alkalmából a kormányzó államtitkári címmel tüntetett ki. Utána a tárgysorozat folyamán az utca­­elnevezések ügyével foglalkoztak s az V. kerületi Korall-utcát elnevezték Légrády Károly-utcának, a kelenföldi Névtelen-ut­cák közül pedig Reményi Ede-, Tömör­­kény-, Györök- és Boglárka-utca névvel láttak el négy utcát. A Közmunkatanács tudomásul vette a kereskedelmi miniszternek azt az átiratát, amelyben közli, hogy az Erzsébet-híd és a Lánchíd között, sőt esetleg az egész Belvá­ros területén — miután bizonyos nehézsé­gek merültek fel a terv ellen — tehát csak próbaidőre, szüneteltetik a vilamosforgal­­mat, amelyet autóbuszokkal helyettesíte­­nek. Az intézkedésnek az a célja, hogy a dunaparti szállók elől idegenforgalmi szem­pontból elvonják a zajt és a kilátást zavaró villamosközlekedést.

Next