Budapesti Hírlap, 1934. szeptember (54. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

Mindenn­ap képes melléklet RRR 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Szombat, Szeptember 1 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY LIV. évfolyam 197. szám . JOBB NAPOK ELŐTT Magyarország a javuló gazdasági helyzetű országok csoportjába tartozik. Ezt a tényt, sok konjunkturális adat felsorakoztatásával az utóbbi időben is­mételten megállapítottuk. Most azonban nem mi mondjuk, hanem szóról-szóra idézzük a Magyar Gazdaságkutató In­tézet ma közzétett legfrissebb helyzet­­jelentését. Ezzel a mértékadó helyről származó és egészen a mai napig ter­jedő gazdag adatanyaggal alátámasz­tott megállapítással voltaképpen eldön­­töttnek lehetne tekinteni azt a vitát, ami éppen akörül folyik, váljon nálunk tényleg javul a gazdasági helyzet, vagy sem? Ebben a vitában azok, akik a gazdasági javulást kétségbevonják, a kedvezőbb konjuktúrát jelző adatokat kénytelenek elismerni. Azt nem tagad­hatják, hogy a mezőgazdaság vásárló­ereje, ha szerényen is, de izmosodik, hogy a tőkeképződés nemcsak megin­dult, hanem üteme is erősödik, hogy az ipar foglalkoztatása élénkülő és az ipari munkapiac feszültsége enyhült, vagy hogy számos cikknél a fogyasztás és az üzleti forgalom növekedése megfigyel­hető. Végre is ezt a statisztika éppen­­úgy elénk tárja, mint a külkereskedelmi mérleg javulását, ami annál figyelemre­méltóbb, mert az a forgalom volumen­­jének kiterjedésével együtt mutatko­zik. A kétkedők, akik nem tudnak bele­nyugodni a tényekbe, más ponton igye­keznek támadni és megdöntetni azt a nemcsak a gazdaságkutatók által meg­állapított, hanem immár az érdekelt tömegek széles rétegei részéről is fel­ismert tényt, hogy javul a gazdasági helyzet. A konjunktúra adataival szem­ben az egyes kereseti ágakra hivatkoz­nak és a gazdasági egyedeket állítják előtérbe, mondván, hogy itt még nincs javulás. Az egyének helyzete nem ja­vult, — érvelnek, — nem enyhült a sze­génység és a nyomor, már­pedig csak ezeken a körülményeken és egyéni élet­­sorsok alakulásán keresztül lehet le­mérni a válság enyhülését. Az igazság viszont ezzel szemben az, hogy amikor tömegek és nagy gazdasági szervezetek helyzetét akarjuk kitapogatni, akkor jutnánk vakvágányra, ha kiragadott példák, vagy egyéni sorsok után indul­nának és ezekből akarnánk általános érvényű igazságokat levonni. Itt csak a nagy számok törvénye lehet a mérték­adó. Ez persze nem akadályozza, hogy az így megfigyelhető tények helyessé­gét más módszerekkel is ellenőrizzük. A Magyar Gazdaságkutató Intézet­nek legújabb jelentése azért értékes, mert nemcsak azzal támasztja alá a jó­zan optimisták felfogását, hogy Ma­gyarországot maga is a javuló gazda­sági helyzetű országok csoportjába so­rozza, hanem hogy éppen annak az ál­lításnak megcáfolására tartalmaz szá­mos adatot, amely szerint a biztató konjunkturális adatok mögött nem le­het fellelni a javuló kereseti ágakat, a jobb üzleti forgalmat és a gazdasági egyedek sorsának kedvezőbb fordula­tát. Ha a kételkedők és aggodalmasko­dók átböngészik ezt a jelentést, meg­győződhetnek adataiból, hogy például az államháztartásnak éppen azok a be­vételi forrásai mutatnak hozamszaporu­latot, amelyek mindig a magángazda­ság helyzetétől függenek. Rájönnének, amit nem akarnak tudni, hogy a pénz­intézeteknek nemcsak a betétállománya növekszik, hanem jobb az intézetek lik­viditása és a múlt esztendőkhöz képest kedvezőbb az új hitelek megszerzésé­nek lehetősége is. Ha a mezőgazdaság­ból élők sorsát kutatjuk, megtudjuk a jelentésből, hogy a gazdák a termény­árak emelkedése folytán fokozottabb mértékben tudnak iparcikkeket vásá­rolni, hogy az agrárkivitel esélyei ja­vultak és jótékonyan érvényesül az in­tézményes gazdavédelem. A jelentés tükrében az ipar helyzete is megnyug­tató. Foglalkoztatását fokozni tudta s immár nemcsak a termelési javakat, hanem a fogyasztási cikkeket előállító ágaiban is. Különösen figyelemreméltó, hogy két olyan iparág, mint a cukor- és a söripar, amelyek nagy tömegek fo­gyasztási cikkeit állítják elő és ame­lyeknél az utolsó években megszakítás nélkül csökkent, sőt feltűnően össze­zsugorodott a termelés, úgy termelését, mint forgalmát növelni tudta. Aki pedig, amint szokásos, azzal az érvvel jön elő, hogy mindez alig jelent valamit, hiszen itt az agrárolló, hát az is megtalálja a maga válaszát ebben a jelentésben. Nem kevesebbről van itt szó, mint arról, hogy a gyári eladási árak öt év alatt huszonöt százalékkal lemorzsolódtak. Igaz, hogy ez nem ér­vényesül teljes egészében, a közterhek­nél bekövetkezett eltolódások következ­tében s az is tény, hogy ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági cikkek árai negyvennégy százalékkal estek vissza. De aláhúzandó, hogy most már a mezőgazdasági cikkek árszínvonalá­nak hanyatlása megállott, sőt itt emel­kedés mutatkozik, viszont az iparcik­kek árcsökkentése változatlanul tart. Éppen ebben van a javulás jelző fontos fordulat. Ennek a következése, hogy a mezőgazdasági cikkek piacrahozatalá­­lából származó vásárlóerő, ami eddig rendszerint gyengült, most ugrássze­rűen emelkedik és az agrárolló ennek nyomán fokozatosan összezárul. *­ Sokáig lehetne még felsorakoztatni ilyen és ezekhez hasonló biztató adato­kat, amelyek megdöntik azt az állítást, mintha csak látszólagos volna a gazda­sági javulás, mert az nem mutatkozik sem a kereseti ágakban, sem pedig az egyéneimél. Hiszen ezek mögött a szá­mok mögött maga az eleven élet lük­tet. Ezek egyéni sorsokat és exiszten­­ciákat takarnak és rajtuk keresztül ve­­títődik elénk, hogy ezeknek a kereseti ágaknak és gazdasági egyedeknek a helyzete kedvezőbb. Akik pedig még mindig kételkednek, azok vegyék számí­tásba azt a ma nyilvánosságra kerülő hírt, amely szerint két vezető fővárosi pénzintézet kisebb fizetésű tisztviselői­nél, tehát alkalmazottai legnagyobb csoportjánál általános illetményemelést hajtott végre. Három esztendős szünet után jön ez a jó hír, hogy megmutassa, igen az egyéni sorsok is kezdik már érezni a feszültség enyhülését, a ja­vulást. De tessék csak kissé megérdeklődni, mi van a köztudatban. Ott is látják és érzik a javulást. Az emberek fásultsága megszűnt. A reménytelenséget bizako­dás váltotta fel. Itt is, ott is alapítási mozgalmat lehet megfigyelni. Tervek és üzleti elgondolások vannak kibonta­kozóban. Mindenki felkészülőben várja az erőteljesebb javulást, mert a maga munkakörén belül látja, hogy elevenebb az élet, lendületesebb a forgalom, ér­deklődőbb az üzleti világ és derűsebb a közhangulat. Minek ezt letagadni, mi­nek kétségbevonni? Ennek csak örülni lehet, hogy van mire megkapaszkod­nunk és tovább küzködhetünk a nagyobb és átütőbb siker érdekében, mert ime eddigi erőfeszítéseink nem vesztek kárba. De ne felejtsük azt sem, hogy az a nyugalmi helyzet, az a társadalmi ki­egyenlítettség, amely nálunk megvan. Életmentés Irta: BETHLEN MARGIT Sári fürdőtrikóját felszabadult só­hajjal csúsztatta le derékig. Hála Is­tennek, itt már lehet, oly messze van a többi fürdőzőtől, hogy senki sem lát­hatja, különben is, két lépésnyi távol­ságban semmit sem látni, ami víz alatt van, de azért mégis kényelmetlen az érzés, hogy hátha valaki azzal a bizo­nyos egy lépéssel közelebb jön. A lány megigazította nagy, széleska­­rimájú szalmakalapját, mely egészen befedte rövid, sötét, göndör haját, és rózsaszínű, fitos, huncut arcocskáját is beárnyékolta. Jobb ez sokkal, mint azok a feszes fürdősapkák, melyek nemcsak tűrhetetlenül melegek, úgyhogy mind­untalan víz alá kell merülni, ami semmi­kép sincs hasznára bőrének. Sári igen büszke volt fehér-rózsaszínű, bársony tapintású tevitjére és foggal,­­ hanem azonkívül a szemet sem védik a nap el­len. Ha pedig az ember órák hosszat hunyorít, az, mindenki mondja, idővel ráncokat okoz. Ami kétségbeejtő lehet. Még akkor is, ha ez a szomorú eset csak húsz, harminc esztendő múlva követke­zik is be. A móló végéről már indul a hajó! Ha sebesen úszik és jól kiszámítja a tá­volságot, épp akkor ér oda a tilos vo­nalba, amikor a hajó, és dobáltathatja magát a csavar által okozott hullámok­kal. Ezt Sári úgy nevezi, hogy a hajó­val játszani és hetek óta, amióta itt van, mindennapi mulatsága. A hajósok már ismerik és Donna Syrénának hív­ják. Legalább is olyas­valamit kiáltot­tak feléje a múltkor, amikor még a szo­kottnál is közelebb merészkedett. Kü­lönösek az emberek általában. Ott pocs­­kolnak­ a sekély parton, óraszámra, alig térdig érő vízben, vagy feküsznek a forró homokon, s amellett meg vannak győződve, hogy ők imádják a tengert, melyet jóformán nem is ismernek. Úszni az egész fürdőhelyen senki sem szeret rajta kívül, nem beszélve papá­ról, meg mamáról, akik már öregek és így természetesen kényelemszeretők. — Sári a tizennyolcévesek megvető magaslatáról néz le a negyven és ötven esztendőre, mint az aggkor mesgyéjére, — de az a sok fiatal lány, meg suhanc, kik ott hemperegnek a homokon, nem volna természetesebb, hogy neki akar­janak vágni annak a gyönyörű, zöld, vagy kék, vagy rózsaszínűen opálos végtelenségnek, mely előttük simul, minthogy a napon süttessék magukat mézeskalácsszínűre? Ezek napimádók, egytől-egyig, míg ő, Sári vizimádó. ősei minden valószínűség szerint fókák vol­tak, mondja papa, azért szereti úgy a hideg vizet. Nem is utolsó foglalkozás, feleli ilyenkor a lány, ha újra a világra jövök, esetleg az is leszek, vagy pedig sellő. Mindenesetre valami vizi lény. — Ügyelj, hogy el ne téveszd, és lochnesi szörny ne legyen belőled, — vág vissza papa. — Az olcsó viccet Sári megvető vállrándítással intézi el. A hajó, hazatérő balilákkal megter­helve, kik lelkesen viszonozzák Sári ba­rátságos integetését, már régen elvo­nult, de a lány még mindig nem tudja magát rászánni, hogy megkezdje a visszafelé való úszást. Olyan gyönyörű épp most, a futó felhők lilásan tarka sávokat festenek a tenger zöld alapszí­nére, ott tovább pedig széles aranysáv fekszik végig a vízen, ahol a lemenő nap sugarai reá vetődnek. És minden­felé az ég peremén apró, színes vitor­­lájú halászbárkák, melyek a távolból játékszerként hatnak. Sári keresztbe­­tett lábbal ül a vízben és csak karja egy-két, alig észrevehető mozdulatával tartja fenn az egyensúlyt. Hogy is mondhatják azt, hogy veszedelmes ily messzire kiúszni. Hiszen ebben a vízben még akkor sem merülhet el az ember, hogyha akar. Elmerüléséből motorcsónak zaja riasztja fel. A lány felnéz. Persze, a két szőke fiú, ki ma reggel érkezett ide. Jó, hogy jönnek, legalább lesz újra hullám. De, ahogy közelébe érnek, a csónak hirtelen lassít, majd megáll és az egyik fiú jóindulatúan odakiált neki angolul: — Give you a lift, froggy? — Elvi­gyünk egy darabon, zöld béka? Sári két tempót tesz hátrafelé, tekin­tettel a leengedett zöld trikóra, — biz­tos, ami biztos, — aztán nevető arccal fordul vissza: — Köszönöm gentlemen, de igen jól érzem magam pillanatnyilag birodal­mamban, — feleli szintén angol nyel­ven. A fiú nevet. — Bocsánat, nem tudtam, hogy sellő­­höz van szerencsém, kalapja úgy elta­karja arcát. Nem volna szíves kissé le­venni ? — Félek, hogy arcom, hajam látása elvenné csekélyke eszét, s ezt lelkiisme­retem nem tudná kibírni, — nyelvelt a lány, de a fiú újból csak nevet. — És szabad megtudakolnom, hogy minek köszönhetjük becses látogatását ? A lány szeme gonoszul villant meg: — Szemrevaló ifjoncokat keresek ki­rályném számára szolgálattévő kama­rásnak. Sajnos, úgy látszik, nagyon megcsappant a fajtájuk. Reggel óta egyetlen egyre nem akadtam. — A másik, szélesebb, vállasabb és határozottan csinosabb fiú most bele­elegyedett a társalgásba. — Ha nem volna szerénytelenség, talán megpróbálhatna velünk? — vi­gyorgott vidáman a lányra. De az még gonoszabbra húzta félre ajakát: — Sajnos, a királyné szolgálattevő sellője igen válogatós a lehozott ifjak tekintetében. Nem merném a felelőssé­get vállalni. De ha kedvük van holna­pig várni, akkorra meghozhatom a vá­laszt. És evvel kettőt fordulva maga körül, sebes iramban a part felé kezdett úszni. Este, a nagy, fedett tornácon, ahol az étkezések történnek, mama egy­szerre, minden ok nélkül, egy sarokban levő asztal felé intett szemével: — Nézd csak Sári, ott ül a két fiú, aki ma a motorossal érkezett. Kíváncsi volnék, hogy svédek-e, vagy angolok". Mama egészen csodálatraméltó ér­deklődést tud kifejteni a legérdektele­nebb ismeretlenek iránt is. Sári ezt már, igen sokszor rosszalólag adta tudtára Most is félvállról felel: — Nem néztem meg őket közelebb­ről. Felőlem lehetnek hottentották is. Ezt a neveletlenséget papa rendre­­utasító: „Csak hátrább az agarakka! kis­lányom, nézze meg az ember”, ha­marosan megtorolja. Úgy látszik, hasz­nált is az intés, mert amikor a két fil­ elhalad mellettök vacsora végeztével, Sári, ki bár pillanatnyilag úgy el volt foglalva körtéje hámozásával, hogy se

Next