Budapesti Hírlap, 1934. október(54. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-02 / 222. szám
Mindennap képes melléklet Ma: JOOO pengős Sportpályázat rrt 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Kedd, Október 2 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY IV. évfolyam 222. szám Gömbös Gyula beszámolója Hódolat Horthy Miklós kormányzó előtt - Lépésről-lépésre haladó munka a Nemzeti Munkaterv megvalósítása érdekében - Az államháztartás egyensúlya, az értékálló pengő, az infláció rémének elkerülése, egyre élénkülő külkereskedelem . A telepítési terv és a hitbizományi reform rövidesen a nyilvánosság elé kerül — Szeretet és hála Olaszország és a Duce iránt — A Franciaországhoz és a kisantanthoz való viszonyunk problémái - A választójog legyen titkos és haladóan konzervatív A miniszterelnök rádióbeszéde Van munka, amely már alapjaiban is sejtteti a kupolát. Irány, amely már az indulásnál céllá nemesedik. Erőfeszítés, melyből az erő és a nyugalom mély biztonsága árad. Két évvel azelőtt Gömbös Gyula rádiószózata a kupolát sejttető, irányt és erőt mutató munka legmagasabb feszültségű áramkörébe kapcsolta be az új jövő felé dobogó szíveket, az építésre kész magyar munkáskezeket. Fordulóhoz értünk, a keményen új ütemű evezőcsapások években mért második fordulójához, s megállhatnánk, ünnepelhetnénk. De minden igazi munka csak ünnepet ismer, s nem ünneplést csak folytonosságot, s nem megállást csak az erők örökös megfeszítését, s nem elindlázást. És az a munka, amely két éve folyik itt, a megújhodó magyar földön, a legigazabb, legkeményebb, legnemesebb munkák közül való. Egy országért folyik. Újabb ezer évért. Minden magyarért. Útja sziklás, rögös, tövises. De felfelé visz. Csúcsok magasságába. Megállni — nem lehet s nem szabad Májusra csak a kész épületekre kerül. .De ez a forduló mégis alkalom valamire, — elővenni az iránytűt és tájékozódni. Mit futottunk be ? Merre megyünk ? S iire kell mennünk? S mint a parancsnoki hídon a nagy hajókolosszusok irányítói, ezt tette ma este a befüggönyözött stúdió szoba magányában, csupán a kis márványmikrofon társaságában, de :"Az egész ország színe előtt a magyar minisztereinek is: összehasonlította hajója megtett útját a térképen meghúzott úttal, megállapította, hol járunk, kiadta a parancsot, merre kell fordulnunk. A cél a régi, az összes magyar századok, minden magyar összefogás örök célja: a magyar nép megerősítése, az öncélú nemzeti állam kiépítése. S az ár is a régi, amit a történelemnek ezért fizetnünk kell, ami minden csúcsokra ért kor magyarjai meg is fizettek: az összes belső erők egyesítése, a célokban való összeforradás, a munkában és erőfeszítésben történő testvériesülés. Nagy ár, kemény ár. Magyarországon mindig nehéz volt előteremteni. De éppen a magyarság a legtöbbet vásárolhatta érte. ■ ha úgy hozta a sors, — a legtöbbet veszthette el vele. S olyan ár, amelyből semmit nem lehet elalkudni. Egy szótem. Egy szívet sem. A csúcstól messze vagyunk még. De messze vagyunk attól a két év előtti sávos gazdasági és szociális válságtól is, atól a mély lelki depressziótól, amely akkor megülte az országot, megbénította az embereket. Aggasztó deficit, dermedt gazdasági élet, akcióképességükben bénult osztályok és termelési igák, adófizetési passzivitás, — ezek a szomorú tünetek jellemezték az akkori helyzetet, mellyel hiába küzdöttek hivatott és érdemes vezetők. Horthy Miklós vezetése alatt nagy utat tett a magyarság tizenöt év alatt. Ennek az útnak történetét rajzolta elénk Gömbös Gyula. Beköszöntőjében két évvel ezelőtt minden magyar megújhodás alapjához, a magyar nép lelkéhez nyúlt. Itt gyújtott világosságot. Itt fakasztotta a bizalom örökké felfrissítő és újjáélesztő forrását. A didergő lelkeket a maga tüzéhez, elszánásához hívta melegedni. S a meggyújtott tűzzel nemcsak átmelegítette a lelkeket, de bevilágította a jobb jövő felé vezető utakat is. Melegség, mozgás, tett áradt szét már az első télen az országban, óriási erővel megindult a fenyegető téli vilég leküzdése. Célravezető intézkedések történtek az államháztartás rendjének helyreállítására, pengőnk védelmére, a külföldi hitelezőkkel való újabb megállapodásra. Utat törtünk gazdasági termékeinknek külföldre és nyugalmi állapotot teremtettünk a zaklatott gazdák számára. De ezt a gyors munkát csak félkézzel lehetett végezni. Mert ugyanakkor már építeni kellett a nagy utat is, a magyarság útját, a mai Európába és a jövő felé. A gyakorlati célok harcosának mindig az örök dolgok, az isteni kötelékek, a történelmi hivatottságok felé kell keresnie az utat. És az utolsó két év minden magyar munkáját ez a kettős jelleg határozta meg: magunknak és unokáinknak dolgoztunk egyszerre. Ahol pedig nem lehetett mindkettőt megvalósítani, ott — a magyar miniszterelnök szavaival — unokáinknak építettünk. Gömbös Gyula ma mélyen végigszántott az utolsó két év, de különösen a második év munkáján. A gazdag bőségből e kettős célú munka jellemzésére mi csak egyet emelünk ki: a római hármas egyezményt. A római egyezmény végre biztosította a mi verejtékes munkánk eredményét is. Magyarország nagy barátja, az olasz nép történelmi vezére, a Duce, s az igaz nemzeti és európai eszmékért vértanúhalált halt Dollfuss kancellár tisztában voltak az autarchiás irány áttörésének szükségességével, a magyar gabonaárak nagy javulása a római szerződések eredménye, de ezek a szerződések nemcsak a jobb magyar jelen összetevői, de egyben építőkockái a szebb magyar jövőnek is. A római megegyezés záloga a magyar igazság diadalának. Reális szimbóluma külpolitikánk erős pillérének, az olaszmagyar barátságnak. Egyik meghatározója és irányítója a magyar jövőnek. Ila a magyar miniszterelnökkel ma körülnézünk a mi kis glóbuszunkon, az elénk táruló kép keményen megerősít az új harcokra. Állampénzügyi helyzetünk javult, pengőnk vásárlóerejét fokoztuk. Külkereskedelmi mérlegünk erősen aktív, nemcsak kivitelünket fokoztuk, de talán még nagyobb egészség jele, hogy behozatalunk is megnőtt. A befagyott hitelélet cirkulációja megindult, iparunk lélekzethez és életet adó oxigénhez jutott. És enyhültek gondjai, bajai annak az osztálynak is, amely a válság nagy terheit viselte, amely lehetővé tette a meginduló munkát: nyugalmi és védett állapotba került a magyar föld népe is. A kisgazda és a nagybirtokos egyképpen. És megvalósult az elmúlt évben a friss, új alkotó szellem egyik mélyen magyar, korszerűen fontos programpontja: a nemzeti magyar középiskola. Az iskola, amely mélyebben magyarrá és mélyebben emberré nemesíti az új generációt az elődöknél, méltón a nagy emberi s magyar célokhoz. De tisztán látjuk a mai beszéd után a következő lépéseket is: a pannonhalmi és a bakonyi minisztertanácsok után az iránytű a nagy magyar probléma — a telepítés és a hitbizományi reform felé mutat. Az ősi tartozás, a szent feladat: a magyar föld nincstelen népét szorosan odakötni a fekete magyar földhöz, — megint olyan alkotás, amellyel a jelennek és a jövőnek építünk. Hatalmas arányú szociális munka, a legnemesebb és legmélyebb magyar építés. Az elkövetkező évre vár az új választójog megalkotásának feladata is. A probléma ez: a titkosságot összhangba hozni az állam- és nemzetfenntartó érdekekkel. És Gömbös Gyula állásfoglalása nyílt és határozott. Kétségtelen, hogy sorsának irányításából egyetlen dolgozót kizárni nem lehet. De az is kétségtelen, hogy vakon kockáztatni semmit nem szabad. S szomorúan kétségtelen, hogy a titkos választójog nem oldja meg a magyar élet nagy problémáit, de nem ad senkinek még egy falattal sem több kenyeret. Harcolni, építeni, dolgozni tehát nem annyira az alkotmányjogi és politikai fronton kell, hanem a nagy gazdasági és szociális problémák lövészárkaiban. Magyarország az elmúlt tizenöt év alatt a lázas Európában a nyugalom és a rend szigete lett. Az utolsó két évben pedig a lelkek megbékélésének és összefogásának, az együttes erőfeszítéseknek, a jövőt építő munkának országa. A munka és a rend országának a mai beszéd után, amelyből megtudtuk, honnan jöttünk s hova megyünk, egy mondata lehet csak önmagához, az a mondat, amit a weimari német szellemóriás fogalmazott meg ekképpen: Álljuk meg helyünket emelt fővel, s azt, amit elvégezhetünk, ne hagyjuk utódainkra. A miniszterelnök a mikrofon előtt Magyar Testvéreim! — Kormányralépésem második évfordulóján ismét a mikrofon elé állok, hogy a rádió hatalmas nyilvánosságán keresztül beszámoljak, miként sáfárkodtam az eltelt két esztendő alatt az ország rám bízott javaival és miként irányítottam a gondjaimra bízott magyar politikát. De mielőtt erre rátérnék, szabadjon egy pillanatra valamivel távolabbi időkre visszaemlékeznem. Néhány hét múlva tizenötödik évfordulója lesz annak a napnak, amikor Magyarország kormányzója a Nemzeti Hadsereg élén bevonult az ország fővárosába. A magyar történelem e másfél decennium minden esztendejét egykor római számokkal fogja jegyezni és akzoknak klasszikus értelemben fog történelmi jelentőséget tulajdonítani. Mert, amint a latin história „ab urbe condita”, a „város alapításától” számította az időt: egy későbbi kor történetírója méltán kezdheti ettől a dátumtól a háború utáni magyar kor történelmét, ahonnan független nemzeti életünk új útjai indultak neki a jövendőnek. Súlyos küzdelmek között eltelt tizenöt esztendő volt ez, amelynek kemény megpróbáltatásai közepette a független Magyarország megállván helyét a népek versenyében, ma a rendnek, a nyugalomnak és a stabilitásnak országa. Hogy ez így van, mindenki érzi. Ezután a visszaemlékezés után áttérek előadásom tárgyára. A magyar jövő szilárd alapjaiért — A Kormányzó Úr Őfőméltósága bizalmából két esztendőt töltöttem el immár a magyar királyi kormány élén. Amikor átvettem ezt a felelősségteljes tisztet, mindjárt az első napokban részletes és világos kormányprogramot adtam. A rögtöni feladatok megjelölésén kívül egy 95 pontból álló Nemzeti Munkatervvel léptem a nemzeti közvélemény elé. Ennek a munkatervnek az volt a rendeltetése, hogy világosan megjelölje azokat a célokat, amelyek felé az országot vezetni akarom. Szabatosan körvonalazza azokat az elveket, amelyek kormányom mindennapi tevékenységének keretét alkotják, hogy érzékeltesse a közvéleménnyel azt a szellemet, amely a rám bízott nagy nemzeti javak