Budapesti Hírlap, 1934. október(54. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-02 / 222. szám

Mindennap képes melléklet Ma: JOOO pengős Sportpályázat rrt 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Kedd, Október 2 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY IV. évfolyam 222. szám Gömbös Gyula beszámolója Hódolat Horthy Miklós kormányzó előtt - Lépésről-lépésre haladó munka a Nemzeti Munkaterv megvalósítása érdekében - Az államháztartás egyensúlya, az értékálló pengő, az infláció rémének elkerülése, egyre élénkülő külkereskedelem . A telepí­tési terv és a hitbizományi reform rövidesen a nyilvánosság elé kerül — Szeretet és hála Olaszország és a Duce iránt — A Franciaországhoz és a kisantanthoz való viszonyunk problémái - A választójog legyen titkos és haladóan konzervatív A miniszterelnök rádióbeszéde Van munka, amely már alapjaiban is sejtteti a kupolát. Irány, amely már az indulásnál céllá nemesedik. Erőfe­szítés, melyből az erő és a nyugalom mély biztonsága árad. Két évvel azelőtt Gömbös Gyula rá­diószózata a kupolát­ sejttető, irányt és erőt mutató munka legmagasabb fe­szültségű áramkörébe kapcsolta be az új jövő felé dobogó szíveket, az építésre kész magyar munkáskezeket. Fordulóhoz értünk, a keményen új ütemű evezőcsapások években mért má­­sodik fordulójához, s megállhatnánk, ünnepelhetnénk. De minden igazi munka csak ünnepet ismer, s nem ünneplést csak folytonosságot, s nem megállást csak az erők örökös megfeszítését, s nem elindlázást. És az a munka, amely két éve folyik itt, a megújhodó magyar földön, a legigazabb, legkeményebb, legnemesebb munkák közül való. Egy országért folyik. Újabb ezer évért. Min­den magyarért. Útja sziklás, rögös, tö­vises. De felfelé visz. Csúcsok magassá­gába. Megállni — nem lehet s nem szabad Májusra csak a kész épületekre kerül. .De ez a forduló mégis alkalom valamire, — elővenni az iránytűt és tájékozódni. Mit futo­ttun­k be ? Merre megyünk ? S i­­ire kell mennünk? S mint a parancs­noki hídon a nagy hajókolosszusok irá­nyítói, ezt tette ma este a befüggönyö­­z­ött stúdió szoba magányában, csupán a kis márványmikrofon társaságában, de :"Az egész ország színe előtt a magyar mi­nisztereinek is: összehasonlította hajója megtett útját a térképen meghúzott út­tal, megállapította, hol járunk, kiadta a parancsot, merre kell fordulnunk. A cél a régi,­­ az összes magyar századok, minden magyar összefogás örök célja: a magyar nép megerősítése, az öncélú nemzeti állam kiépítése. S az ár is a régi, amit a történelemnek ezért fizetnünk kell, ami minden csúcsokra ért kor magyarjai meg is fizettek: az összes belső erők egyesítése, a célokban való összeforradás, a munkában és erő­feszítésben történő testvériesülés. Nagy ár, kemény ár. Magyarországon mindig nehéz volt előteremteni. De éppen a ma­gyarság a legtöbbet vásárolhatta érte. ■­ ha úgy hozta a sors, — a legtöbbet veszthette el vele. S olyan ár, amelyből semmit nem lehet elalkudni. Egy szót­em. Egy szívet sem. A csúcstól messze vagyunk még. De messze vagyunk attól a két év előtti sá­vos gazdasági és szociális válságtól is, atól a mély lelki depressziótól, amely akkor megülte az országot, megbéní­­totta az embereket. Aggasztó deficit, dermedt gazdasági élet, akcióképessé­g­ükben bénult osztályok és termelési i­gák, adófizetési passzivitás, — ezek a szomorú tünetek jellemezték az akkori helyzetet, mellyel hiába küzdöttek hiva­tott és érdemes vezetők. Horthy Miklós vezetése alatt nagy utat tett a magyarság tizenöt év alatt. Ennek az útnak történetét rajzolta elénk Gömbös Gyula. Beköszöntőjében két évvel ezelőtt minden magyar meg­újhodás alapjához,­­ a magyar nép lelkéhez nyúlt. Itt gyújtott világossá­got. Itt fakasztotta a bizalom örökké felfrissítő és újjáélesztő forrását. A di­dergő lelkeket a maga tüzéhez, elszáná­­sához hívta melegedni. S a meggyújtott tűzzel nemcsak átmelegítette a lelkeket, de bevilágította a jobb jövő felé vezető utakat is. Melegség, mozgás, tett áradt szét már az első télen az országban, óriási erővel megindult a fenyegető téli vilég leküz­dése. Célravezető intézkedések történ­tek az államháztartás rendjének helyre­­állítására, pengőnk védelmére, a kül­földi hitelezőkkel való újabb megállapo­dásra. Utat törtünk gazdasági termé­keinknek külföldre és nyugalmi állapo­tot teremtettünk a zaklatott gazdák szá­mára. De ezt a gyors munkát csak fél­kézzel lehetett végezni. Mert ugyanak­kor már építeni kellett a nagy utat is, a magyarság útját, a mai Európába és a jövő felé. A gyakorlati célok harcosának min­dig az örök dolgok, az isteni kötelékek, a történelmi hivatottságok felé kell ke­resnie az utat. És az utolsó két év min­den magyar munkáját ez a kettős jelleg határozta meg: magunknak és uno­káinknak dolgoztunk egyszerre. Ahol pedig nem lehetett mindkettőt megvaló­sítani, ott — a magyar miniszterelnök szavaival — unokáinknak építettünk. Gömbös Gyula ma mélyen végigszán­tott az utolsó két év, de különösen a má­sodik év munkáján. A gazdag bőségből e kettős célú munka jellemzésére mi csak egyet emelünk ki: a római hár­mas egyezményt. A római egyezmény végre biztosította a mi verejtékes mun­kánk eredményét is. Magyarország nagy barátja, az olasz nép történelmi vezére, a Duce, s az igaz nemzeti és európai eszmékért vértanúhalált halt Dollfuss kancellár tisztában voltak az autarchiás irány áttörésének szükséges­ségével, a magyar gabonaárak nagy ja­vulása a római szerződések eredménye,­­ de ezek a szerződések nemcsak a jobb magyar jelen összetevői, de egyben építőkockái a szebb magyar jövőnek is. A római megegyezés záloga a magyar igazság diadalának. Reális szimbóluma külpolitikánk erős pillérének, az olasz­magyar barátságnak. Egyik meghatá­rozója és irányítója a magyar jövőnek. Ila a magyar miniszterelnökkel ma körülnézünk a mi kis glóbuszunkon, az elénk táruló kép keményen megerősít az új harcokra. Állampénzügyi helyzetünk javult, pengőnk vásárlóerejét fokoztuk. Külkereskedelmi mérlegünk erősen ak­tív,­­ nemcsak kivitelünket fokoztuk, de talán még nagyobb egészség jele, hogy behozatalunk is megnőtt. A be­fagyott hitelélet cirkulációja megindult, iparunk lélekzethez és életet adó oxigén­hez jutott. És enyhültek gondjai, bajai annak az osztálynak is, amely a válság nagy terheit viselte, amely lehetővé tette a meginduló munkát: nyugalmi és védett állapotba került a magyar föld népe is. A kisgazda és a nagybirtokos egyképpen. És megvalósult az elmúlt évben a friss, új alkotó szellem egyik mélyen magyar, korszerűen fontos program­pontja: a nemzeti magyar középiskola. Az iskola, amely mélyebben magyarrá és mélyebben emberré nemesíti az új ge­nerációt az elődöknél,­­ méltón a nagy emberi s magyar célokhoz. De tisztán látjuk a mai beszéd után a következő lépéseket is: a pannonhalmi és a bakonyi minisztertanácsok után az iránytű a nagy magyar probléma — a telepítés és a hitbizományi reform felé mutat. Az ősi tartozás, a szent feladat: a magyar föld nincstelen népét szorosan odakötni a fekete magyar földhöz, — megint olyan alkotás, amellyel a jelen­nek és a jövőnek építünk. Hatalmas arányú szociális munka, a legnemesebb és legmélyebb magyar építés. Az elkövetkező évre vár az új vá­lasztójog megalkotásának feladata is. A probléma ez: a titkosságot összhangba hozni az állam- és nemzetfenntartó ér­dekekkel. És Gömbös Gyula állásfogla­lása nyílt és határozott. Kétségtelen, hogy sorsának irányításából egyetlen dolgozót kizárni nem lehet. De az is két­ségtelen, hogy vakon kockáztatni sem­mit nem szabad. S szomorúan kétségte­len, hogy a titkos választójog nem oldja meg a magyar élet nagy problémáit, de nem ad senkinek még egy falattal sem több kenyeret. Harcolni, építeni, dol­gozni tehát nem annyira az alkotmány­­jogi és politikai fronton kell, hanem a nagy gazdasági és szociális problémák lövészárkaiban. Magyarország az elmúlt tizenöt év alatt a lázas Európában a nyugalom és a rend szigete lett. Az utolsó két évben pedig a lelkek megbékélésének és össze­fogásának, az együttes erőfeszítéseknek, a jövőt építő munkának országa. A munka és a rend országának a mai be­széd után, amelyből megtudtuk, honnan jöttünk s hova megyünk, egy mondata lehet csak önmagához, az a mondat, amit a weimari német szellemóriás fo­galmazott meg ekképpen: Álljuk m­eg helyünket emelt fővel, s azt, amit el­végezhetünk, ne hagyjuk utódainkra. A miniszterelnök a mikrofon előtt Magyar Testvéreim! — Kormányralépésem második évfordu­lóján ismét a mikrofon elé állok, hogy a rádió hatalmas nyilvánosságán keresztül beszámoljak, miként sáfárkodtam az eltelt két esztendő alatt az ország rám bízott javaival és miként irányítottam a gond­jaimra bízott magyar politikát. De mielőtt erre rátérnék, szabadjon egy pillanatra valamivel távolabbi időkre visszaemlékez­nem.­­ Néhány hét múlva tizenötödik évfor­dulója lesz annak a napnak, amikor Ma­gyarország kormányzója a Nemzeti Had­sereg élén bevonult az ország fővárosába. A magyar történelem e másfél decennium minden esztendejét egykor római számok­kal fogja jegyezni és akzoknak klasszikus értelemben fog történelmi jelentőséget tu­lajdonítani. Mert, amint a latin história „ab urbe condita”, a „város alapításától” számította az időt: egy későbbi kor törté­netírója méltán kezdheti ettől a dátumtól a háború utáni magyar kor történelmét, ahonnan független nemzeti életünk új útjai indultak neki a jövendőnek. Súlyos küz­delmek között eltelt tizenöt esztendő volt ez, amelynek kemény megpróbáltatásai kö­zepette a független Magyarország megáll­­ván helyét a népek versenyében, ma a rend­nek, a nyugalomnak és a stabilitásnak or­szága. Hogy ez így van, mindenki érzi. Ezután a visszaemlékezés után áttérek előadásom tárgyára. A magyar jövő szilárd alapjaiért — A Kormányzó Úr Őfőméltósága bizalmából két esztendőt töltöttem el immár a magyar királyi kormány élén. Amikor átvettem ezt a felelősségteljes tisztet, mindjárt az első napokban részle­tes és világos kormányprogramot adtam. A rögtöni feladatok megjelölésén kívül egy 95 pontból álló Nemzeti Munkatervvel lép­tem a nemzeti közvélemény elé. Ennek a munkatervnek az volt a rendeltetése, hogy világosan megjelölje azokat a célokat, ame­lyek felé az országot vezetni akarom. Sza­batosan körvonalazza azokat az elveket, amelyek kormányom mindennapi tevékeny­ségének keretét alkotják, hogy érzékel­tesse a közvéleménnyel azt a szellemet, amely a rám bízott nagy nemzeti javak

Next