Budapesti Hírlap, 1934. december (54. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-01 / 271. szám
Róma: „Szültek a hegyek..." — Olasz lapok a jugoszláv vádak alaptalanságáról RÓMA, nov. 30. Az olasz sajtó továbbra is nagy érdeklődéssel és határozottan gúnyos hangon foglalkozik a jugoszláv emlékirat történetével. A Messaggero vezércikkében négy megállapítást tesz. Megállapítja, hogy Jugoszlávia egyáltalában nem bizonyította azt, hogy Sándor király és Barthou meggyilkolását Magyarországon tervezték volna. Ezt Jugoszlávia egyszerűen csak állította az emlékiratban és a bizonyítást meg sem kísérelte. Ugyancsak nem kísérli meg a bizonyítást Jugoszlávia Magyarországnak azzal az állításával szemben, hogy a jankapusztai tábort Magyarország saját kezdeményezésére oszlatta fel a tavasszal. Harmadszor megállapítja a lap, hogy a jugoszláv kormány feltűnően megcsonkítva terjesztette elő az április 26-i magyar jegyzéket, amellyel így azt akarja bizonyítani, hogy a budapesti kormány előre tudta a horvát terroristák terveit. A megcsonkított okmányok használata nagyon régi, de nem mindig bevált dolog. Pedig a jugoszláv diplomácia nagyon vállalkozó szellemű. — Végül tehát meg kellett állapítani, — írja a negyedik pontban a Messagero, — hogy Magyarország nem tett mást, mint megadta a jugoszláv menekülteknek azt a menedékjogot, amelyet — Jugoszláviát beleértve — minden európai állam meg szokott adni. Ezek a megállapítások nem is annyira a genfi magyar megbízott kijelentéseiből tűnnek ki, mint inkább nyilvánvalóak a felületes olvasó előtt is, aki azt a fáradságot veszi magának, hogy belepillantson a jugoszláv emlékirat „bizonyítási anyagába.” A Popolo di Roma vezércikkében többi között a következőket írja: —„ A hegyek szültek, de a szülés nem volt valami könnyű, sőt azt mondhatnánk, hogy meglehetősen fáradtságos volt. Ezeket a nehézségeket igazán kimerítően megmagyarázták, hiszen 28 oldalnyi szöveget és 40 oldalnyi bizonyítékot kellett nyomtatni. Azt tudjuk nagyon jól, hogy a nyomtatás nem Jugoszláviából származik, de azt mégsem tételezhetjük fel, hogy abban az országban olyan bonyolult ügy volna 70 oldal kinyomtatása. Hiszen ezt a munkát bármely vidéki nyomda néhány óra alatt elvégzi. Bármint legyen is azonban, ezeknek a hatalmas erőlködéseknek terméke immár szemünk előtt van. De mi nem akarunk nyilatkozni, hogy hasonlít-e ez ahhoz a „ridiculus mus”-hoz, amelyre Horatiusból emlékezünk. A lap a továbbiakban megállapítja, hogy nem lehet egyáltalában megmagyarázni, miért kellett volna Magyarországnak jobban ismerni a belgiumi és egyéb európai horvát menekült lapokban bejelentett gyilkosságokat, mint magának Jugoszláviának. — És mit tegyen Magyarország a menekültekkel? Bezárja őket börtönbe? Várjon milyen bűncselekmény alapján? Vagy milyen nemzetközi erkölcs alapján űzze ki őket? És akkor hova menjenek, ha nem valamelyik más országba, ahol ugyanez a kérdés merülhet fel velük szemben, mint Magyarországon — kérdi a lap. — Azzal vádolja továbbá Jugoszlávia Magyarországot, hogy a menekültek akadálytalanul távozhattak Magyarország területéről. Hát mit tett volna Magyarország? Megakadályozhatta volna kiutazásukat? Tudta volna előbb, hogy miért mentek el Magyarországról? Hiszen Magyarország nagyon örült, amikor megszabadulhatott a horvát menekültektől. Jugoszláviának tehát kötelessége volna beigazolni, hogy Magyarország tudott a gyilkosságról és erről előre értesítették. A lap végül a közismert latin közmondással fejezi be cikkét: „hic Rhodus hic salta.” London: Nincs igazi bizonyíték és nincs meggyőző vád LONDON, nov. 30. Az angol sajtóban újabb élénk visszhangot kelt Magyarország védekezése a jugoszláv vádaskodással szemben. A Times budapesti levelezője szerint a magyar lapvélemények megállapítják, hogy a jugoszláv kormány csupán részletesebben ismételte meg Magyarország elleni régebbi vádjait anélkül, hogy komolyabb kísérletet tett volna azok bármelyikének bebizonyítására. A magyar felfogás szerint a vádak közzététele és az úgynevezett bizonyítékok beterjesztése között azért hagytak eltelni hat napot, hogy szabadjára engedjék a legkülönbözőbb találgatásokat és így ártsanak a magyar ügynek. Újból hangoztatják Budapesten, hogy az emlékiratból is kitűnik, hogy Magyarországnak nem volt semmi köze a marseillei merényletekhez, amelyeket magyar területen kívül szerveztek és még az emlékirat sem meri állítani, hogy a merénylőt magyarországi telepen „képezték ki”. A lap római levelezője szerint a jugoszláv emlékirat közzététele még határozottabban Magyarország oldalára állította az olasz közvéleményt. Általában megegyeznek a vélemények abban, hogy a vádak célzatosak és egyáltalában nem meggyőzők és hogy az emlékirat semmiféle igazi bizonyítékot nem tartalmaz a magyar részesség tekintetében. Rómában azt hiszik, hogy a belgrádi kormány lépésének az volt a célja, hogy megerősítse belföldi helyzetét, vagy hogy megelőzze Magyarország békemódosítási követeléseit azzal, hogy erkölcsileg kényelmetlen helyzetbe kényszeríti. Ez okból még súlyosabban elítélik az olaszok a jugoszláv emlékiratot. A jugoszláv lépés kárhoztatása mellett azonban azt is hangsúlyozzák, hogy amit nem lehet jóvátenni, annak folytonos hánytorgatása nem volna célravezető és így az érdekelt hatalmakra a súrlódási felületek elszigetelésének feladata vár. Ebben a tekintetben eltérnek a vélemények: egy részük a jugoszláv vá Miki Maus fényképek A Corriere della Sera hosszú vezércikkben azt írja, hogy az emlékirat indítékai közt nem utolsó sorban az a tény is szerepet játszott, hogy a kormányzótanács és a katonai csoport között éles ellentétek állanak fenn. Az Osservatore Romano megállapítja, hogy az emlékirat egyrészt részleges, mert egyetlen kiszemelt állam iránt irányul, másrészt általános, mert állításai és bizonyítékai csak általánosságban mozognak. Az Affari Esteri című tekintélyes folyóirat hangsúlyozza, hogy Jugoszlávia olyan éles támadást intéz Magyarország ellen, hogy az megzavarhatja a béke alapját. Jugoszlávia csattanós leleplezéseket jelentett be, felhúzta a politikai tragikum koturnusát és magára vonta a világ figyelmét, végül kinyitotta a gyalázkodás gátját és odáig alacsonyodott, hogy a Miki Maus-filmekhez hasonló fényképfelvételekkel bizonyítsa az állítólagos tényeket Zsifkovics — a szakértő — Ami a bizonyítási anyagot illeti, — folytatja a lap, — igen érdekes, hogy a megállapítások szerint Georgieff és Drangoff sohasem volt Magyarországon. A jugoszláv emlékirat mégis azt állítja, hogy a merénylőknek magyar útleveleik voltak és azokat Magyarországon kapták. Hogyan kaphatták volna Magyarországon, amikor sohasem lépték át a magyar határt? A jugoszláv emlékirat annyira nevetséges, hogy a marseillei Shakespearetragédiát közönséges bohózattá alakította át. A lap végül utal arra, hogy az egész ügy,hátterében Zsivkovics tábornok alakja áll. A szerb katonai párt vissza akar kerülni a hatalomra és ezért a kormány jónak látta, hogy engedjen Zsifkovics sürgetéseinek s megindította Magyarország ellen durva támadását. Nem az utca volt az, amely Belgrád lépését eldöntötte, hanem Zsifkovics, aki úgyis szakértője a királygyilkosságnak, mert hiszen hadnagy korában ő engedte be a konokba Obrenovics Sándor és felesége gyilkosait ; annyira azonban mégsem szakértő, hogy előre látta volna a mai fejleményeket. A Tribuna vezércikke megállapítja, hogy a jugoszláv emlékirat csak arra volt jó, hogy bebizonyítsa az első jugoszláv jegyzék vádjainak tarthatatlanságát. Mind a kettő annak a politikai mesterkedésnek volt következménye, amelyet Jugoszlávia márközvetlenül a marseillei merénylet után Magyarország ellen irányított. Ami a merényletért való felelősséget illeti, maga a francia rendőrség is beismerte, hogy a merényletet közvetlen előkészületek útján szervezték meg és ezért tulajdonképp csak arról a szervezkedésről lehet beszélni, amelyet az utolsó állomáson, Franciaországban végeztek el a gyilkosság előkészítői. B. 11. 1984 DECEMBER 1. SZOMBAT dakra kívánja korlátozni a genfi vizsgálatot, mások ellenben — köztük Gajda — a politikai menedékjog és a terrorizmus összes kérdéseit fel akarják vetni. A Daily Mail genfi levelezője megállapítja, hogy a jugoszláv vádakat nem tartják meggyőzőknek és hogy általában az a benyomás, hogy Eckhardt Tibor népszövetségi magyar főmegbízott szerdán este kitűnő bevezető választ adott. Párizs: „Olaszország az ügy lényegében is támogatja Magyarországot" PÁRIZS, nov. 30. A lapok ismertetik az olasz sajtónak a jugoszláv emlékirattal szemben tanúsított magatartását, különösen pedig a félhivatalos Giornale d’Italia megjegyzéseit és kénytelen-kelletlen megállapítják, hogy Róma teljesen Magyarország mellett foglal állást. — Az olasz kormány — írja a Matin római tudósítója — most már az ügy lényegére nézve is Magyarországot támogatja, holott eddig csupán csak a sürgős eljárás kimondására vonatkozó magyar kérést helyeselte. Villani magyar követ állandóan érintkezésben áll a Chigi-palotával és élénk tevékenységet fejt ki. Mindamellett Rómában az az általános meggyőződés, hogy az ügynek nem lesznek súlyos következményei. Anélkül, hogy említést tennének róla, Rómában nagyra értékelik azt a tényt, hogy Jugoszlávia nem keverte bele az ügyben Olaszországot a Pavelicsnek adott vendégjog miatt. Az a benyomás alakult ki, hogy Belgrád nyitva hagyta a kaput a nagyhatalmak által egyetemesen óhajtott megoldás, a terrorizmus ellen irányuló egyetemes nemzetközi szervezkedés számára, nünk Jugoszlávia eljárását, amely arra törekszik, hogy meggátolja hasonló esetek megismétlődését. — Ha Magyarország kezdetben — folytatja D’Ormesson — jószándékát azonnal kifejezésre juttatta volna, valamint ha meghozza haladéktalanul a szükséges megtorló intézkedéseket, akkor a kérdés lényegét azonnal vita tárgyává lehetett volna tenni. A jelen pillanatban azonban valószínű, hogy a tanács helyszíni vizsgálat megtartását rendeli el. A jugoszláv emlékiratban tulajdonképpen két különálló kérdés van: az első a marseillei merénylet kérdése, a második pedig a terrorizmus általános kérdése. D’Ormesson gróf reméli, hogy ha Jugoszlávia kitart a Jestics által folytatott politika mellett és ha Magyarország a dolgok egészségesebb megértésére tér át, akkor a Népszövetség az ügynek kielégítő és békés megoldást adhat. D’Ormesson a helyszíni vizsgálat lehetőségéről PÁRIZS, nov. 30. Wladimir d’Ormesson gróf a Figaro pénteki számában hosszasan foglalkozik a jugoszláv emlékirattal. Nagy dicsérettel emlékezik meg Jugoszlávia mérsékletéről. — A magyarok védelmére azt hozzák fel, — írja D’Ormesson, — hogy a békeszerződések területi intézkedései következtében nem lehet csodálkozni afellett, hogy Magyarország Jugoszlávia iránt nem viseltetik nagyon barátságos érzelmekkel, de ez még nem lehet ok arra, hogy a nemzetközi élet szabályait ne tartsák tiszteletben. Másfelől azt fogják a magyarok védelmére felhozni, hogy a terroristák nemcsak magyar területen kaptak menedéket. Sajnos, ez nagyon is igaz és éppen ezért kell helyesel- Gént GENF, nov. 30. A Courrier de Geneve „Ki a vádlott?” című vezércikkében megállapítja, hogy a jugoszláv emlékirat semmi újat és semmi szenzációsat nem hozott. Nyilvánosan csak az állapítható meg, hogy Jugoszlávia három vádpontra próbálja felépíteni vádjait Magyarország ellen. Az első vádpont szerint a Magyarországon külön kiképzett terroristákat kiválasztották a bűncselekmény elkövetésére. A magyar védő igazolni fogja majd, hogy a magyar kormány nem ment túl azon a mértéken, amelyet a menedékjog előír. A magyar kormány nem hagyhatta a menekülteket szánalmas állapotukban nyomorúságos helyzetben. Arra sem kötelezhette senki Magyarországot, hogy gyűjtőtáborokban helyezze el az emigránsokat. Az emigránsok bérelt birtokukon gazdálkodtak és egyébként szabadok voltak. Ha viszszaéltek a menedékjoggal, ezért nem lehet felelőssé tenni Magyarországot. — Ha pedig a szerbek ennyire agyarkodnak Magyarország ellen, — folytatja a lap, — miért nem magyarázzák meg inkább, miért találhatók olyan nagy számban emigránsok Magyarországon és a világ minden táján? Nemcsak Seraingben, hanem egy amerikai népgyűlésen tízezer ember jelenlétében mondották ki Sándor király halálos ítéletét. Vajjon nem a szerb terrorizmus-e az oka annak, hogy annyi horvát ember kénytelen hazájából eltávozni. A magyar-horvát állami együttélés idején Budapest és Zágráb között kitűnő volt a viszony s egyetlen politikai bűntény sem történt. — A szerbek második vádpontja az, hogy a bűnösök szabadon hagyhatták el Magyarország területét. Vájjon igazolásra talált-e ez a vádpont? — kérdi a cikkíró és tagadólag válaszol a kérdésre. Hat héttel a marseillei merényletet megelőzően már csak két emigráns maradt Jankapusztán. Az emigránsok szétszéledtek, így semmi ok sem volt arra, hogy ne hagyhassák el szabadon Magyarország területét. Ami pedig az útlevélkérdést illeti, ne felejtsük el, hogy a gyilkosnál hamis cseh útlevelet találtak. A magyar útlevelek épp úgy hamisak lehetnek, mint a cseheké. A harmadik vádpontot, amely szerint a marseillei dráma évekre visszamenő magyar aknamunka eredménye volt, a magyarok egyszerűen visszafordíthatják azzal a megállapítással, hogy a marseillei merénylet nem egyéb, mint Belgrád nemzeti kisebbségeket elnyomó terrorista politikájának következménye. A félhivatalosnak tekinthető berni Bund mai vezércikkében a többi között a következőket írja: A rendes és elfogulatlan emberi, elme a merénylet okait mindig csak Jugoszlávia belpolitikai állapotaiban tudja megtalálni és a merényletért a felelősséget elsősorban és kétségtelenül nem idegen országban fogja keresni. Helyénvalóbb lett volna minden bizonnyal, ha Jugoszlávia önmaga vizsgálatába merült volna, semmint hogy megvádolja szomszédját. A marseillei merénylet nem egyéb, mint Belgrád terrorista politikájának következménye fe Hága. Ugyanezért más országokat is meg lehet vádolni HÁGA, nov. 30. A Maasbode a jugoszláv emlékiratról megállapítja, hogy az csalódást jelent. A Magyarország elleni vád végső következtetése csak az, hogy Magyarország enyhén lépett föl a terrorista emigránsokkal szemben. Bázel más országokat is meg lehet vádolni, így Jugoszláviát a macedónokkal, Franciaországot a német menekültekkel, Németországot pedig az osztrák nemzeti szocialistákkal szemben tanúsított elnéző magatartásért. A francia hatóságokat vádolja Marseille helyettes polgármestere PÁRIZS, nov. 30. Sabiani a Bouche du Rhone megye képviselője, marseillei helyettes polgármester csütörtökön Párizsban az Ambassadeurs előadóteremben nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott, amelyben a marseillei merénylettel kapcsolatos felelősség kérdésével foglalkozott. Tényekre és okmányokra támaszkodva bebizonyította, hogy a felelősség elsősorban a francia hatóságok egy részét terheli. — Ha a francia nemzetbiztonsági hivatal — mondotta az előadó — közvetlenül együttműködött volna a merénylőkkel, a dolgok akkor sem történhettek volna másképpen. Rámutatott továbbá a belügyminisztérium teljes kötelességmulasztására és sajnálkozott afelett, hogy volt idő, amikor Marseille városát vádolták meg, holott a biztonsági intézkedések megszervezésénél a marseillei városi tanácsot teljében mellőzték. Végül is Sabiani szerint a felelősséget teljes mértékben Sarraut, az akkori belügyminiszter és hivatalnokai viselik.