Budapesti Hírlap, 1934. december (54. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-01 / 271. szám

Róma: „Szültek a hegyek..." — Olasz lapok a jugoszláv vádak alaptalanságáról RÓMA, nov. 30. Az olasz sajtó továbbra is nagy érdek­lődéssel és határozottan gúnyos hangon foglalkozik a jugoszláv emlékirat törté­netével. A Messaggero vezércikkében négy meg­állapítást tesz. Megállapítja, hogy Jugo­szlávia egyáltalában nem­ bizonyította azt, hogy Sándor király és Barthou meggyil­kolását Magyarországon tervezték volna. Ezt Jugoszlávia egyszerűen csak állította az emlékiratban és a bizonyítást meg sem kísérelte. Ugyancsak nem kísérli meg a bizonyí­tást Jugoszlávia Magyarországnak azzal az állításával szemben, hogy a jankapusz­­tai tábort Magyarország saját kezdemé­nyezésére oszlatta fel a tavasszal. Harmadszor megállapítja a lap, hogy a jugoszláv kormány feltűnően megcsonkítva terjesztette elő az április 26-i magyar jegyzéket, amellyel így azt akarja bizo­nyítani, hogy a budapesti kormány előre tudta a horvát terroristák terveit. A meg­csonkított okmányok használata nagyon régi, de nem mindig bevált dolog. Pedig a jugoszláv diplomácia nagyon vállalkozó szellemű. — Végül tehát meg kellett állapítani, — írja a negyedik pontban a Messagero, — hogy Magyarország nem tett mást, mint megadta a jugoszláv menekülteknek azt a menedékjogot, amelyet — Jugoszlá­viát beleértve — minden európai állam meg szokott adni. Ezek a megállapítások nem is annyira a genfi magyar megbízott kijelentéseiből tűnnek ki, mint inkább nyil­vánvalóak a felületes olvasó előtt is, aki azt a fáradságot veszi magának, hogy be­lepillantson a jugoszláv emlékirat „bizo­nyítási anyagába.” A Popolo di Roma vezércikkében többi között a következőket írja: —„ A hegyek szültek, de a szülés nem volt valami könnyű, sőt azt mondhatnánk, hogy meglehetősen fáradtságos volt. Eze­ket a nehézségeket igazán kimerítően megmagyarázták, hiszen 28 oldalnyi szö­veget és 40 oldalnyi bizonyítékot kellett nyomtatni. Azt tudjuk nagyon jól, hogy a nyomtatás nem Jugoszláviából szárma­zik, de azt mégsem tételezhetjük fel, hogy abban az országban olyan bonyolult ügy volna 70 oldal kinyomtatása. Hiszen ezt a munkát bármely vidéki nyomda néhány óra alatt elvégzi. Bármint legyen is azon­ban, ezeknek a hatalmas erőlködéseknek terméke immár szemünk előtt van. De mi nem akarunk nyilatkozni, hogy hasonlít-e ez ahhoz a „ridiculus mus”-hoz, amelyre Horatiusból emlékezünk. A lap a továbbiakban megállapítja, hogy nem lehet egyáltalában megmagya­rázni, miért kellett volna Magyarország­nak jobban ismerni a belgiumi és egyéb európai horvát menekült lapokban be­jelentett gyilkosságokat, mint magának Jugoszláviának. — És mit tegyen Magyarország a mene­kültekkel? Bezárja őket börtönbe? Vár­jon milyen bűncselekmény alapján? Vagy milyen nemzetközi erkölcs alapján űzze ki őket? És akkor hova menjenek, ha nem valamelyik más országba, ahol ugyanez a kérdés merülhet fel velük szemben, mint Magyarországon — kérdi a lap. — Azzal vádolja továbbá Jugoszlá­via Magyarországot, hogy a menekültek akadálytalanul távozhattak Magyarország területéről. Hát mit tett volna Magyar­­ország? Megakadályozhatta volna kiuta­zásukat? Tudta volna előbb, hogy miért mentek el Magyarországról? Hiszen Ma­gyarország nagyon örült, amikor meg­szabadulhatott a horvát menekültektől. Jugoszláviának tehát kötelessége volna beigazolni, hogy Magyarország tudott a gyilkosságról és erről előre értesítették. A lap végül a közismert latin közmon­dással fejezi be cikkét: „hic Rhodus hic salta.” London: Nincs igazi bizonyíték és nincs meggyőző vád LONDON, nov. 30. Az angol sajtóban újabb élénk vissz­hangot kelt Magyarország védekezése a jugoszláv vádaskodással szemben. A Times budapesti levelezője szerint a magyar lapvélemények megállapítják, hogy a jugoszláv kormány csupán részle­tesebben ismételte meg Magyarország el­leni régebbi vádjait anélkül, hogy komo­lyabb kísérletet tett volna azok bármelyi­kének bebizonyítására. A magyar felfogás szerint a vádak közzététele és az úgyne­vezett bizonyítékok beterjesztése között azért hagytak eltelni hat napot, hogy sza­badjára engedjék a legkülönbözőbb talál­gatásokat és így ártsanak a magyar ügy­nek. Újból hangoztatják Budapesten, hogy az emlékiratból is kitűnik, hogy Ma­gyarországnak nem volt semmi köze a marseillei merényletekhez, amelyeket ma­gyar területen kívül szerveztek és még az emlékirat sem meri állítani, hogy a merénylőt magyarországi telepen „ké­pezték ki”. A lap római levelezője szerint a jugo­szláv emlékirat közzététele még határo­zottabban Magyarország oldalára állította az olasz közvéleményt. Általában meg­egyeznek a vélemények abban, hogy a vá­dak célzatosak és egyáltalában nem meg­győzők és hogy az emlékirat semmiféle igazi bizonyítékot nem tartalmaz a ma­gyar részesség tekintetében. Rómában azt hiszik, hogy a belgrádi kormány lépésé­nek az volt a célja, hogy megerősítse bel­földi helyzetét, vagy hogy megelőzze Ma­gyarország békemódosítási követeléseit azzal, hogy erkölcsileg kényelmetlen hely­zetbe kényszeríti. Ez okból még súlyosab­ban elítélik az olaszok a jugoszláv emlék­iratot. A jugoszláv lépés kárhoztatása mellett azonban azt is hangsúlyozzák, hogy amit nem lehet jóvátenni, annak folytonos hánytorgatása nem volna célra­vezető és így az érdekelt hatalmakra a súrlódási felületek elszigetelésének fel­adata vár. Ebben a tekintetben eltérnek a vélemények: egy részük a jugoszláv vá­ Miki Maus fényképek A Corriere della Sera hosszú vezércikk­ben azt írja, hogy az emlékirat indítékai közt nem utolsó sorban az a tény is sze­repet játszott, hogy a kormányzótanács és a katonai csoport között éles ellentétek állanak fenn. Az Osservatore Romano megállapítja, hogy az emlékirat egyrészt részleges, mert egyetlen kiszemelt állam iránt irá­nyul, másrészt általános, mert állításai és bizonyítékai csak általánosságban mozog­nak. Az Affari Esteri című tekintélyes fo­lyóirat hangsúlyozza, hogy Jugoszlávia olyan éles támadást intéz Magyarország ellen, hogy az megzavarhatja a béke alap­ját. Jugoszlávia csattanós leleplezéseket jelentett be, felhúzta a politikai tragikum koturnusát és magára vonta a világ fi­gyelmét, végül kinyitotta a gyalázkodás gátját és odáig alacsonyodott, hogy a Miki Maus-filmekhez hasonló fény­képfelvételekkel bizonyítsa az állítóla­gos tényeket­ Zsifkovics — a szakértő — Ami a bizonyítási anyagot illeti, — folytatja a lap, — igen érdekes, hogy a megállapítások szerint Georgieff és Dran­­goff sohasem volt Magyarországon. A jugoszláv emlékirat mégis azt állítja, hogy a merénylőknek magyar útleveleik voltak és azokat Magyarországon kapták. Ho­gyan kaphatták volna Magyarországon, amikor sohasem lépték át a magyar ha­tárt? A jugoszláv emlékirat annyira ne­vetséges, hogy a marseillei Shakespeare­­tragédiát közönséges bohózattá alakította át. A lap végül utal arra, hogy az egész ügy,­hátterében Zsivk­ovics tábornok alakja áll. A szerb katonai párt vissza akar ke­rülni a hatalomra és ezért a kormány jó­nak látta, hogy engedjen Zsifkovics sürge­téseinek s megindította Magyarország ellen durva támadását. Nem az utca volt az, amely Belgrád lépését eldöntötte, hanem Zsifkovics, aki úgyis szakértője a ki­rálygyilkosságnak, mert hiszen had­nagy korában ő engedte be a konokba Obrenovics Sándor és felesége gyil­kosait ; annyira azonban mégsem szakértő, hogy előre látta volna a mai fejleményeket. A Tribuna vezércikke megállapítja, hogy a jugoszláv emlékirat csak arra volt jó, hogy bebizonyítsa az első jugoszláv jegy­zék vádjainak tarthatatlanságát. Mind a kettő annak a politikai mesterkedésnek volt következménye, amelyet Jugoszlávia már­­közvetlenül a marseillei merénylet után Magyarország ellen irányított. Ami a me­rényletért való felelősséget illeti, maga a francia rendőrség is beismerte, hogy a me­rényletet közvetlen előkészületek útján szervezték meg és ezért tulajdonképp csak arról a szervezkedésről lehet beszélni, ame­lyet az utolsó állomáson, Franciaországban­­ végeztek el a gyilkosság előkészítői. B. 11. 1984 DECEMBER 1. SZOMBAT dakra kívánja korlátozni a genfi vizsgála­tot, mások ellenben — köztük Gajda — a politikai menedékjog és a terrorizmus összes kérdéseit fel akarják vetni. A Daily Mail genfi levelezője megálla­pítja, hogy a jugoszláv vádakat nem tart­­ják meggyőzőknek és hogy általában az a benyomás, hogy Eckhardt Tibor népszö­vetségi magyar főmegbízott szerdán este­ kitűnő bevezető választ adott. Párizs: „Olaszország az ügy lényegében is támogatja Magyar­országot" PÁRIZS, nov. 30. A lapok ismertetik az olasz sajtónak a jugoszláv emlékirattal szemben tanúsított magatartását, különösen pedig a félhiva­talos Giornale d’Italia megjegyzéseit és kénytelen-kelletlen megállapítják, hogy Róma teljesen Magyarország mellett fog­lal állást. — Az olasz kormány — írja a Matin ró­mai tudósítója — most már az ügy lénye­gére nézve is Magyarországot támogatja, holott eddig csupán csak a sürgős eljárás kimondására vonatkozó magyar kérést he­lyeselte. Villani magyar követ állandóan érintke­zésben áll a Chigi-palotával és élénk tevé­kenységet fejt ki. Mindamellett Rómában az az általános meggyőződés, hogy az ügy­nek nem lesznek súlyos következményei. Anélkül, hogy említést tennének róla, Rómában nagyra értékelik azt a tényt, hogy Jugoszlávia nem keverte bele az ügyben Olaszországot a Pavelicsnek adott vendégjog miatt. Az a benyomás alakult ki, hogy Belgrád nyitva hagyta a kaput a nagyhatalmak által egyetemesen óhajtott megoldás, a terrorizmus ellen irányuló egyetemes nemzetközi szervezkedés szá­mára, nünk Jugoszlávia eljárását, amely arra tö­rekszik, hogy meggátolja hasonló esetek megismétlődését. — Ha Magyarország kezdetben — foly­tatja D’Ormesson — jószándékát azonnal kifejezésre juttatta volna, valamint ha meghozza haladéktalanul a szükséges meg­torló intézkedéseket, akkor a kérdés lé­nyegét azonnal vita tárgyává lehetett volna tenni. A jelen pillanatban azonban valószínű, hogy a tanács helyszíni vizsgá­lat megtartását rendeli el. A jugoszláv em­lékiratban tulajdonképpen két különálló kérdés van: az első a marseillei merénylet kérdése, a második pedig a terrorizmus általános kérdése. D’Ormesson gróf reméli, hogy ha Jugo­szlávia kitart a Jestics által folytatott po­litika mellett és ha Magyarország a dol­gok egészségesebb megértésére tér át, akkor a Népszövetség az ügynek kielégítő és békés megoldást adhat. D’Ormesson a helyszíni vizs­gálat lehetőségéről PÁRIZS, nov. 30. Wladimir d’Ormesson gróf a Figaro pén­teki számában hosszasan foglalkozik a jugoszláv emlékirattal. Nagy dicsérettel emlékezik meg Jugoszlávia mérsékletéről. — A magyarok védelmére azt hozzák fel, — írja D’Ormesson, — hogy a béke­­szerződések területi intézkedései következ­tében nem lehet csodálkozni afellett, hogy Magyarország Jugoszlávia iránt nem visel­tetik nagyon barátságos érzelmekkel, de ez még nem lehet ok arra, hogy a nemzetközi élet szabályait ne tartsák tiszteletben. Más­felől azt fogják a magyarok védelmére fel­hozni, hogy a terroristák nemcsak magyar területen kaptak menedéket. Sajnos, ez na­gyon is igaz és éppen ezért kell helyesel- Gént GENF, nov. 30. A Courrier de Geneve „Ki a vádlott?” című vezércikkében megállapítja, hogy a jugoszláv emlékirat semmi újat és semmi szenzációsat nem hozott. Nyilvánosan csak az állapítható meg, hogy Jugoszlávia há­rom vádpontra próbálja felépíteni vádjait Magyarország ellen. Az első vádpont szerint a Magyarorszá­gon külön kiképzett terroristákat kiválasz­tották a bűncselekmény elkövetésére. A magyar védő igazolni fogja majd, hogy a magyar kormány nem ment túl azon a mértéken, amelyet a menedékjog előír. A magyar kormány nem hagyhatta a mene­külteket szánalmas állapotukban nyomorú­ságos helyzetben. Arra sem kötelezhette senki Magyarországot, hogy gyűjtőtáborok­­ban helyezze el az emigránsokat. Az emigránsok bérelt birtokukon gazdálkod­tak és egyébként szabadok voltak. Ha visz­­szaéltek a menedékjoggal, ezér­t nem lehet felelőssé tenni Magyarországot. — Ha pedig a szerbek ennyire agyarkod­nak Magyarország ellen, — folytatja a lap, — miért nem magyarázzák meg inkább, miért találhatók olyan nagy számban emigránsok Magyarországon és a világ minden táján? Nemcsak Seraingben, ha­nem egy amerikai népgyűlésen tízezer em­­­ber jelenlétében mondották ki Sándor ki­rály halálos ítéletét. Vajjon nem a szerb terrorizmus-e az oka annak, hogy annyi horvát ember kénytelen hazájából eltá­vozni. A magyar-horvát állami együttélés idején Budapest és Zágráb között kitűnő volt a viszony s egyetlen politikai bűn­tény sem történt. — A szerbek második vádpontja az, hogy a bűnösök szabadon hagyhatták el Magyarország területét. Vájjon igazo­lásra talált-e ez a vádpont? — kérdi a cikkíró és tagadólag válaszol a kérdésre. Hat héttel a marseillei merényletet meg­előzően már csak két emigráns maradt Jankapusztán. Az emigránsok szétszéled­tek, így semmi ok sem volt arra, hogy ne hagyhassák el szabadon Magyarország te­rületét. Ami pedig az útlevél­kérdést il­leti, ne felejtsük el, hogy a gyilkosnál ha­mis cseh útlevelet találtak. A magyar út­levelek épp úgy hamisak lehetnek, mint a cseheké. A harmadik vádpontot, amely szerint a marseillei dráma évekre visszamenő ma­gyar aknamunka eredménye volt, a magya­rok egyszerűen visszafordíthatják azzal a megállapítással, hogy a marseillei merény­let nem egyéb, mint Belgrád nemzeti ki­sebbségeket elnyomó terrorista politikájá­nak következménye. A félhivatalosnak tekinthető berni Bund mai vezércikkében a többi között a követke­zőket írja: A rendes és elfogulatlan emberi, elme a merénylet okait mindig csak Jugoszlávia belpolitikai állapotaiban tudja megtalálni és a merényletért a felelősséget elsősorban és kétségtelenül nem idegen országban fogja keresni. Helyénvalóbb lett volna minden bi­zonnyal, ha Jugoszlávia önmaga vizsgála­tába merült volna, semmint hogy megvá­dolja szomszédját. A marseillei merénylet nem egyéb, mint Belgrád terrorista politikájának következménye fe Hága. Ugyanezért más országokat is meg lehet vádolni HÁGA, nov. 30.­ A Maasbode a jugoszláv emlékiratról meg­állapítja, hogy az csalódást jelent. A Ma­gyarország elleni vád végső következtetése csak az, hogy Magyarország enyhén lépett föl a terrorista emigránsokkal szemben. Bá­zel más országokat is meg lehet vádolni, így Jugoszláviát a macedónokkal, Franciaorszá­got a német menekültekkel, Németországot pedig az osztrák nemzeti szocialistákkal szemben tanúsított elnéző magatartásért. A francia hatóságokat vádolja Marseille helyettes polgár­mestere PÁRIZS, nov. 30. Sabiani a Bouche du Rhone megye kép­viselője, marseillei helyettes polgármester csütörtökön Párizsban az Ambassadeurs előadóteremben nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott, amelyben a marseillei me­rénylettel kapcsolatos felelősség kérdésével foglalkozott. Tényekre és okmányokra tá­maszkodva bebizonyította, hogy a felelős­ség elsősorban a francia hatóságok egy részét terheli. — Ha a francia nemzetbiztonsági hiva­tal — mondotta az előadó — közvetlenül együttműködött volna a merénylőkkel, a dolgok akkor sem történhettek volna más­képpen. Rámutatott továbbá a belügy­minisztérium teljes kötelességmulasztására és sajnálkozott afelett, hogy volt idő, ami­kor Marseille városát vádolták meg, holott a biztonsági intézkedések megszervezésénél a marseillei városi tanácsot teljében mel­lőzték. Végül is Sabia­ni szerint a felelős­séget teljes mértékbe­n Sarraut, az akkori belügyminiszter és hivatalnokai viselik.

Next