Budapesti Hírlap, 1935. február (55. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-01 / 27. szám

Ma: képes vád RRM 10FILLÉR Budapesti Hírlap Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY LV. évfolyam 27. szám Budapest, 1935. Péntek, Február 1 . A rákbetegség ellen írta: Gerlóczy Zsigmond Az Országos Közegészségi Egyesület tudományos és népszerű egészségügyi előadásai sorozatában január 29-én az Egyesület rákbizottsága nagyon tanul­ságos három előadást tartott. Az elő­adásokon nem csupán a tudományos szakosztály tagjai jelentek meg, hanem főként nagy számban előkelő női hall­gatóság, amit igen örvendetesnek tar­tottam, mert hiszen a célom az volt, hogy a rákkutatás tudományos ered­ményeit széles körben a nagyközönség­gel megismertessem és megindítsam a rákbetegség ellen a társadalmi küzdel­met. Mind a három előadás nagy nyilvá­nosság elé kívánkozik, mert hiszen az Országos Közegészségi Egyesület nyílt és komoly harcot hirdet a mind inkább terjedő rákbetegség ellen, amely pusz­tításaiban már félelmetesebbé kezd válni a tuberkulózisnál. A rák elleni küzdelem sikerét mindezideig akadályozta az a köztudat, az a megrögzött balhit, hogy a rák gyógyíthatatlan. Ám az orvosi tudomány halad és ma már bebizonyo­sodott valóság, hogy a rákbetegség gyógyítható, természetesen akkor, ha idejében kerül megfelelő orvosi keze­lésbe. Darányi Gyula professzor a rákbi­­zottságnak és a tudományos szakosz­tálynak elnöke ismertette röviden a kul­­tur­államok sikeres küzdelmét, amely azon épül föl, hogy három oldalról indul meg a küzdelem: az egyik a betegség lényegének kutatása, a másik a gyó­gyító eljárások tanulmányozása, a har­madik a társadalomnak a küzdelembe való beállítása. A két első nálunk is megvan, a harmadikat, a társadalom bekapcsolását a nagy küzdelembe, most szervezi meg az OKÉ. Elsőnek Kisfaludy Pál dr. kórh. se­bészfőorvos beszélt. Röviden ismertette a rádium sugárhatását, majd a kül­földi rákgyógyító intézetekben haszná­latos kombinált (sebészi, rádiumos, röntgen) gyógyítómód alkalmazását. Vetített képekben sokszor már előre­haladott rákesetek teljes gyógyulását mutatta be, amelyek több év után sem újultak ki. Szükségesnek látszik, amint azt külföldön megszervezték, hogy ha­zánkban is a rák ellenében gyógyított betegek későbbi ismételt ellenőrzése megszerveztessék. Magyarországon e te­kintetben az OTI tette meg a kezdemé­nyező lépést, amennyiben megnyitotta a rádium­ osztályát, amelynek kereté­ben a beteg ellenőrzés kérdését is meg­oldotta. A második előadó Kubányi Endre dr. egyet, magántanár Sz. főv. közkórházi sebészfőorvos volt, aki „a rák probléma néhány aktuális kérdése” címen tartotta meg előadását. Két kérdést talál külö­nösen időszerűnek. Az egyik az újszerű megállapítás, hogy a rákbetegség ter­jedése és a kultúra fejlődése között kap­csolat áll fenn, a másik, hogy vájjon szükség van-e és milyen mértékben a nagyközönség felvilágosítására a rák korai felismerése kérdésében? A rák keletkezésében a külső inger és az egyéni hajlam kétségtelen tényező. A külső ingerek viszont sok tekintetben a kultúra eszközei. A szájrákok, az ajkon, a nyelven, a foghúson, túlnyomó számban azokból a fehér foltokból tá­madnak, amelyek a­ dohányzás, a kon­centrált szeszek, túlmeleg ételek izgató hatása alatt fejlődnek. Statisztikai szá­mok bizonyítják, hogy azokon az úttes­teken, ahol nagy az autóforgalom, a benzingőzök hatása következtében hét­szeresen több az elsődleges tüdőrákok száma, mint a tiszta levegőjű városré­szekben. A gyári higiéné Németország­ban már törvénybe iktatott szabályok­kal rendelkezik, amelyekkel igyekeznek megóvni a kátránygyári munkásokat a kátrányrákoktól, az anilin munkásokat a húgyutak rákjától. Ismeretesek a Röntgen, rádium, foglalkozásból eredő rákok, mint kiáltó példái a kultúra és a rák terjedése között levő kapcsolat­nak. A’rák ijesztő terjedése most már meg£rlelte azt a felfogást, hogy a tár­sadalmat fel kell világosítani. Mint ahogyan a kultúra közreműkö­dött a rák terjedésében, ma már a kul­túra ki is termelte magából a rák ter­jedését föltartóztató ellenintézkedéseket (elektromos kés, rádium, Röntgen). A külföldi példák mind amellett szól­nak, hogy az általános felvilágosító munkára szükség van, ez az első bástya, amelyet a rákellenes mozgalomnak meg kell hódítania. A rák elleni küzdelem organizációjá­nak a célkitűzései a következők: A rák­betegség korai felismerése, betegelhe­lyezés és szakszerű kezelés, az ellenőrző vizsgálat és utókezelés megszervezése. Harmadik előadó Euben Iván dr. egyet, magántanár volt, aki „a rák el­leni küzdelem megszervezéséről be­szélt”. A rák nagy elterjedettsége, to­vábbá az egyéb halálokokhoz viszonyí­tott növekedő arányszáma elegendő in­dító ok arra, hogy állam és társadalom egyaránt komolyan számoljanak vele. A kultúrnemzetek ma már hatalmas fel­­készültséggel harcolnak a rák ellen. A rákbetegek sebészi ellátása hazánkban is megfelelőnek tekinthető, nem mond­hatjuk azonban ugyanezt a röntgen- és rádium-terápiáról. Ezekhez nagysza­bású rádium-intézetek kellenének, ame­lyekben egyúttal a kutató munka is leg­alkalmasabban elvégezhető. A rák elleni küzdelemnek harmadik ága, a társa­dalmi, leginkább a rákgyógyításban oly fontos korai diagnózis felállításának lehetőségét szolgálja. A társadalmi küz­delem hatáskörébe tartozik továbbá a közös harc a kuruzslás ellen. A rák el­leni küzdelem megszervezését ma már a legtöbb nemzet sürgős feladatának te­kinti. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy hazánkban e téren nem sok tör­tént. A világháború előtt Dollinger és Manninger professzorok fáradoztak kü­lönösen a rák elleni küzdelem kiépíté­sében. Hosszú, kényszerű szünet után jelentős lépésnek volt tekinthető, midőn az országgyűlés a Kormányzó Úr tíz­éves kormányzói jubileuma alkalmával hozott 1930. évi XI. t.-c.-ben elhatározta a magyar rádiumintézet felállítását. A tervezet szerint ez a központi országos jellegű intézet a rák sugaras kezelése mellett a rákkutatást is művelné. A ter­vek már 1930-ban elkészültek, Buda­pest székesfőváros közönsége az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet szomszéd­ságában a telket is rendelkezésre bocsá­totta, csupán a törvénycikk végrehaj­tása késik. Most, amikor a Kormányzó Úr 15 éves kormányzói jubileumát ünnepeljük, óhajtandó lenne, hogy a már öt év előtt sürgősnek jelzett fontos rákgyógyító intézmény végre megvalósuljon. Nagy érdeklődéssel hallgatta a kö­zönség Dollinger Gyula ny.­egyet, ta­nárnak a hozzászólását, aki hazánkban évtizedekkel ezelőtt már rendszeres sta­tisztikai adatokat gyűjtött a rákmeg­betegedésekről és halálozásokról és elő­­harcosa volt a korai felvilágosítás szük­ségességének. A maga részéről a társa­dalom megszervezésére az erre a célra leginkább kínálkozó immár ötven éves múlttal dicsekvő Országos Közegész­ségügyi Egyesületet tartja legalkalma­sabbnak, amiért is felhívja a nagykö­zönséget ennek az egyesületnek a támo­gatására. Hozzászólt még az előadáshoz Okolicsányi-Kuthy Dezső dr. egyet, ma­gántanár, aki hazánkban a tuberkulózis elleni küzdelemben szerzett kiváló érde­meket és aki megemlítette, hogy amikor a tüdővész elleni harc megindult, csak magában Budapesten három és félmillió munkanap veszett el egy évben e beteg­ség által és ma, néhány évtized után, ez a nemzetgazdasági kár a felére szállott le, annyira megcsökkent a tüdővész­­halálozás. Kifejezhetjük azt a reménységünket, hogy a rák ellen irányuló küzdelem a felvilágosítás és a korai gyógyítás fegy­vereivel hasonló eredményt fog elérni. Gombos Gyula miniszterelnök nyilatkozata Eckhardt Tibor lemondásáról és a reformnemzedék politikai megmozdulásáról A miniszterelnök elfogadja az Eckhardttal kötött meg­állapodás felmondását . Az ifjúság az evolúciós és kon­struktív reformpolitika csendes munkájává szegő­dött Sohasem hátra, mindig előre! — hirdeti Gombos Gyula A Magyar Távirati Iroda munkatársának alkalma volt ma Gömbös Gyula miniszter­­elnökkel beszélgetést folytatni és tőle a belső politikai helyzetre vonatkozólag néhány kérdésről a nyilvánosság számára tájékoz­tatást kérni. — Van-e Excellenciádnak valami meg­jegyzése Eck­hardt Tibor levelére vonatko­zóan — volt az első kérdés, amelyre Göm­bös Gyula miniszterelnök következőképp válaszolt: — Az a körülmény, hogy Eckhardt Tibor levelet intézett hozzám és mind­azt megírta, amit mondani kívánt, azt hiszem, a magyar politikai életnek egy erősen célbavett léggömbjét puk­kantotta szét. Az egységes pártnak a legutóbbi értekezletén felszólalt bi­­zalmatlankodó tagjai és a mögöttük állók megtudhatták e levélből, hogy velem Eckhardt Tibor annak idején csupán a választás titkosságát és a választási eljárás becsületességét ille­tőleg egyezett meg. Tehát olyasvala­miben, amit az egész Nemzeti Egység Pártja — véleményem szerint — csak helyeselhet. — A másik, ami nyilvánvalóvá vált Eckhardt leveléből, az, hogy Eck­hardt Tibor népszövetségi megbízotti tisztét visszaadta a kormánynak, megunván az ellene intézett támadá­sokat. Most rajtunk, a kormányon a sor új megbízottat találni és válasz­tani. Munkatársunk közbevetett kérdésére, hogy kit fog a kormány népszövetségi fő­delegátusként kiküldeni, a miniszterelnök csak ennyit válaszolt: — Kérem, ne találgassanak. — Elfogadja-e Excellenciád — kérdez­tük ezután — az Eckhardt Tiborral kötött megállapodás felmondását?. — Elfogadom. Én egy ilyen paktu­mot a Nemzeti Egység Pártja érde­kében állónak és a nyugodt politikai légkör biztosítását elősegítő lépésnek tartottam. Elfogadom természetesen a külügyminiszter úrral egyetértőleg Eckhardt Tibornak a főmegbízotti tisztről való lemondását is, amelynek szerepében Eckhardt Tibor odakünn kiválóan megfelelt. Egészen más lapra tartozik, hogy Eckhardt Tibor idebent, mint belpolitikus, kritikákat váltott ki. A következőkben az ifjúsági reformtö­rekvések és a reformnemzedék politikai megmozdulására tereltük a szót. Mi a véle­ménye Excellenciádnak, kérdezte munka­társunk, ezekről a jelenségekről? — Az, hogy az ifjúság foglalkozik reformpolitikával, nem új keletű do­log. Az utóbbi időben több hírlapi cikk jelent meg az ifjúsági vezérek tollából. Ezekből is azt éreztem ki, hogy az ifjúság bízik bennem s az evolúciós és konstruktív reformpoli­tika csendes munkájává szegődött. — Az a körülmény, hogy különféle jelekből az ifjúság azt látszott észre­venni, hogy bizonyos körök engem meg akarnak az általam hirdetett evolúciós, tehát nem radikális, hanem építő, mérsékelt és a természetes kontinuitást szem előtt tartó mun­kámban zavarni, illetőleg feltartóz­tatni­ váltotta ki azt az új megmoz­dulást amelyről ma referáltak nekem fiatal — őszülő — barátaim. — Megállapodtunk abban, hogy soraikban semmiféle radikalizmust érvényesülni nem hagynak, mivel a reformnemzedék velem együtt építeni és nem rombolni akar.

Next