Budapesti Hírlap, 1935. február (55. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-01 / 27. szám
4 elnökkel, hawainak pedig kötelessége viszszaadnia Sir John Simon karácsony előtti párizsi látogatását. A lap szerint a londoni megbeszélés programját a következőkép lehet összefoglalni: A közvetlen jövő lehetőségeinek elméleti áttanulmányozása. Úgy látszik, — írja a lap, — hogy nincs szó határozott döntések meghozataláról.. Mindenesetre fenntartással kell fogadnunk a Times-nak azt a értesülését, amely szerint Franciaország és Anglia máris megtalálta a megegyezés formáját. Németország és a dunai egyezmény BÁZEL, jan. 31. Svájci lapjelentések szerint berlini diplomáciai körökben az a hír terjedt el, hogy a német kormány tegnap a párizsi és a római nagykövet útján átnyújtotta a benemutatkozási egyezményre vonatkozóan már bejelentett kérdéseit. A német kormány bizonyos kérdésekre vonatkozóan kér választ, azonban az egyezményt a német kormány részéről csak azzal az előfeltétellel fogadná el, hogy Anglia és Svájc is csatakozik az egyezményhez. Illetékes helyen a Német Távirati Iroda érdeklődésére azt a felvilágosítást adták, hogy a birodalmi kormány a párizsi és római német nagykövetet megbízta, hogy a be nem avatkozási egyezmény (dunai egyezmény) tartalmára és horderejére vonatkozóan kérdéseket tegyenek. Előfeltételekről, követelésekről vagy akár csak javaslatokról a kérdés szokásos diplomáciai úton történő tisztázásának ebben az első stádiumában nem lehet szó. Hitler nem járul hozzá a keleti paktumhoz PÁRIZS, jan. 31. A Rádió-iroda jelenti Londonból. Német forrásból eredő értesülések szerint Hitler állítólag ismételten közölte az angol kormánnyal, hogy Németország nem járulhat hozzá a keleti egyezményhez, annak jelenlegi formájában. Áprilisban megindul a naponkénti légiforgalom London és Budapest között LONDON, jan. 31. A birodalmi légiforgalmi társaság, az Imperial Airways naponkénti légi járatát Prágába, Bécsbe és Budapestre áprilisban indítják meg, mint a társaság London— Brüsszel—Köln között közlekedő vonalának Ne félj Miska! Irta: TURCSÁNYI ELEK Ezt a történetet egy barátom mondta el nekem, nagynevű filmíró, jól jövedelmező, nemzetközi sikerek szerencsés tantemjátékosa, mikor éppen egy novellatémát kerestem. Nem irigyelte tőlem ezt a pompás kis apróságot és én szeretném neki meghálálni azzal, hogy szépen mondom el és úgy, ahogy történt... * Abban az erdélyi faluban, ahol születtem és ahol gyermekkorom boldog évei úgy múltak el, mintha átálmodtam volna őket, volt egy barátom. Ez a barátom a kovács fia volt, vézna, hosszú, cingár fiúcska, akiben azonban már akkor is — később híres, harcos politikus lett belőle — lobogott a harci vágy és a fékezhetetlen temperamentum. Az én apám bírósági végrehajtó volt, nagy úr a falusi kovácshoz képest, de Miska, a barátom, és én nem éreztük ezt a társadalmi különbséget. Egy különbség azonban volt közöttünk és ezt nem tagadhatta le egyikünk se, én ellentétben az én Miska barátommal, valóságos vasgyúró voltam, széles vállú, zömök, keménykötésű kis magyar. Az én Miska barátom magyarsága, azt a vérségi leszármazást gondolom, amely felett ma annyit vitáznak a fajbiológusok, aligha volt annyira megtámadhatatlan, mint az enyém, gyanítom, hogy némi román vér is keveredett anyai részről az apai magyarhoz, mindez azonban cseppet sem változtatott Miska magyar ideálokért hevülő lelkes kis magyar természetén, mindenütt ott volt ő velem együtt, ahol a helybeli magyarság érdekeit kellett „megvédenünk”, s különösen akkor, ha a román parasztgyerekkel szemben támadt nézeteltéréseinket kellett némi verekedéssel eligazítani. Alvezérem volt ő, pompás munkatársam ezekben a viadalokban és a helybeli magyar intelligencia néhány gyermekével együtt gyakran futamítottuk meg az ellenséget, mikor a játszótér birtokbavételéről volt szó, vagy egyéb határsértési ügyeken hajbakaptunk. Az én Miska barátom minden hevessége mellett is elég óvatos volt ezekben a csatározásokban és rendesen nem kezdte el a harcot addig, amíg én fel nem tűntem valahol a mi kis falunk hepe-hupás horizontján. Mert ha én ott voltam, nem volt kétséges a győzelem. Sokszor azonban az „ellenfél” átlátott az én Miska barátom hallogató, kivárásra törekvő hadi taktikáján és egyoldalúan korábban kezdte meg az ellenségeskedést. Ilyenkor a küzdelmek bizony nem egyszer végződtek ránk nézve kudarccal. Az is igaz viszont, hogy én ritkán késtem el és hagytam ki ezeket a kiváló verekedési alkalmakat. A már lankadó seregbe gyakran öntöttem lelkesedést az utóküzdelmekbe való hirtelen beavatkozásom által s ilyenkor rendesen meg is fordítottam a harcnak már-már gyászos kimenetelét. — Ne félj Miska! gyövök már! —• kiáltottam le zugó hangon a völgyben elkeseredetten harcoló alvezérnel s Kinizsinek képzeltem magam ilyenkor, aki a hegyoldalról fergetegként lezúduló fekete serege élén, a megváltást viszi a megszámlálhatatlan török ellen harcoló maroknyi magyarságnak. Úgy látszik a hangomban is meg volt az elképzelésnek ez a szuggesztív ereje, mert bárhogy sarokba szorította is a török Miska alvezért és bármilyen sűrűn hulltak is rá a török öklök pörölycsapásai, kitartott addig, amíg Kinizsi meg nem jelent és el nem döntötte az ütközetet. Még gyerek voltam, amikor felkerültünk Budapestre Erdélyből és Miska barátomat azóta se láttam. Hallottam róla, olvastam róla egyre többet, a falusi kovács fia egyre hangosabb tényezője lett annak a magyar közéletnek, amely a háború után egyszerre ráébredt határtalan szerencsétlenségére és sebeinek tüzes sajgásában a legellentétesebb politikai szélsőségek között vergődött. Akkor én már régen nem értettem egyet az én Miska barátom politikai nézeteivel s régen nem vettem részt azokban a csatákban, amelyeket ő — az én egykori alvezérem — már fővezérként folytatott részben izgatott hangulatú népgyűléseken, részben az írott szó erejével hirlapok hasábjain s nem egyszer — korteshadjáratokon— régi virtusának megfelelően bizony ököllel is, ha kellett. Egy ilyen alkalommal aztán személyesen is szembekerültem vele, oly hosszú idő után először. Én persze a másik táborhoz tartoztam s úgy látszott, hogy a győzelem megint Kinizsié lesz, azé a párté, amelyikhez én csatlakoztam, ha nem is voltam már anynyira kiemelkedő és oly szemmel látható vezér, mint egykor abban a gyermekseregben, amelyben Miska mellettem alvezérkedett. Már csak néhány nap választott el bennünket a szavazástól s ha jól emlékszem utolsó választói értekezletünket tartottuk a vidéki kaszinó nagytermében, amikor váratlanul összeakadtunk. Ez a találkozás azonban éppenséggel nem volt kaszinóinak nevezhető és a kaszinó szabályainak egyenes és durva megsértésével jött létre. Az történt, hogy az én Miska barátom és az ő pártja érezvén bukásukat, még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tettek a tőlük elpártolni látszó politikai szerencse erőszakos visszahódítására és elhatározták, hogy szétugratják választóinkat. Emlékszem rá, hogy mikor a kaszinó ajtaja kicsapódott s a fölhevült ellenkettesek élén megpillantottam az én már harminc éve nem látott Miska barátomat, alig ismertem rá s kétségtelen, hogy fel sem ismertem volna, ha nem tudok arról egyébként, hogy az ellentábor vezére. Nem könnyű felismerni gyerekkori barátainkat, ha mármár deresedő hajjal látjuk őket viszont s a falusi kovács cingár fiát is nehéz volt felfedezni a politikus perzsagalléros habitusában, nyírott angol bajuszával és villogó szemüvegével. Az én Miska barátom észre se vett engem a tömegben, annál könnyebb volt nekem meglátni őt, aki serege élén haladt és a politikai jelszavak izgató erejével igyekezett fokozni a már amúgy is végsőkig felfokozott harcos hangulatot. Az összecsapás nem volt elkerülhető s az én Miska barátomék ezt is akarták. Egy pillanat alatt izzó, gomolygó, verekedő tömeggé keveredett a két tábor. Elhülve néztem a kovács fiát, egykori alvezéremet, mint igyekszik hosszú karjaival pártunk kitűnő tagjait „rábeszélni” a választógyűlés helyiségének elhagyására s minden politikai indulat félretételével egyszerűen a szakértő szemével bírálgattam Miska tevékenységét, annyira úrrá lett felettem az a régi érzés, amely gyerekkoromban mindig elfogott akkor, ha alvezéremet láttam verekedni. A sportember és a művészlélek sajátságosan összevegyülő gyengesége volt ez, olyan érzés, amely az első pillanatokban lefegyverezte a politikust. Mindenek előtt megállapítottam, hogyMiska még mindig nem tanult tőlem eleget s „rábeszélése” nélkülözte azt a hatékony erőt, amely elengedhetetlen kelléke a győzelemnek. Legfőképpen azonban sajnáltam őt a szemüvegéért, amely egyáltalán nem illett ehhez a küzdelemhez, s amelyet szegénynek hamarosan, le is ütöttek az orráról. De ez a gyöngeség csak pillanatokig tartott; az ellenfél nem hagyott sok időt az efajta érzékenykedésre. Mérhetetlenül felbőszített alvezéremnek és pártjának ez az erőszakos beavatkozása politikai magánügyeinekbe s legfőbb ideje volt, hogy én is a cselekvőkhöz csatlakozva megvédjem gyűlésünket a betolakodók ellen. A küzdelem nem volt gyermeknek való látványosság és nem hasonlított azokhoz az ideális harcokhoz, amelyeket valaha a Szamos völgyében vívtunk. Ám ez a harc az én beavatkozásom nélkül is olyan fordulatot vett, amely nekünk kedvezett és látszott már, hogy a mi győzelmünkkel és barátom csúfos kudarcával fog véget érni. S akkor ezekben a döntő pillanatokban, mikor volt alvezéremre már jégesőnél sűrűbben hulltak az ütlegek — politika ide, politika oda! — nem tudtam megtagadni régi gyermekkori éneket s Kinizsiként kiáltottam rá már-már aláhanyatló barátomra a régi csatakiáltást: — Ne félj Miska! gyövök már! S az álmélkodó Miska, mint akkor régen, új erőre kapott és erősen támogatva attól a meglepetéstől, amelyet csatakiáltásom és még inkább beavatkozásom váratlan árulásszerűsége saját párthíveim sorában keltett, az én diadalmas vezérletem mellett megint legyőzte ellenfeleit s köztük engem is, aki nemsokára egyedül maradtam Miskával a porondon, választók nélkül, de tagjainkban a közösen kivívott győzelem gyilkos gyönyörével. Ezzel be is fejeztem mindörökre politikai szereplésemet. Mert ezt a kisiklást, hiába magyaráztam én később, az én politikai barátaim sohase tudták nekem megbocsájtani. Ellenfeleim közül is csak Miska egyedül B. H. 1935 FEBRUÁR 1, PÉNTEK meghosszabítását. London és Budapest között a Diana-osztályhoz tartozó, négymotoros repülőgépeket fogják használni, ugyanazokat a gépeket, melyek a postaforgalmat bonyolítják le Szingapúr és Ausztrália között. Ezeknek a gépeknek átlagos sebessége 200— 210 kilométer között van és így kényelmesen meg tudják tenni egy nap alatt a londoni budapesti utat. Az angol társaság holland, német és olasz légiforgalmi társaságokkal együttműködésben naponkénti járatokat indít a tavasztól kezdve Milánóba is, Amszterdamon, Frankfurton és Züriche keresztül. Sötétzárkát kapott Rákosi, mert kihívóan viselkedett Károlyi Mihályt népbiztosnak jelölték A Rákosi-bűnpör csütörtöki tárgyalásán régebben kihallgatott tanuk vallomását ismertette Szemák elnök. Vörös Béla volt detektív Szamuelly szolnoki kegyetlenkedéseiről vallott. Szamuelly két-három percig hallgatott ki egy-egy elfogott ellenforradalmárt és nyomban ítélkezett is. Összesen harminckilenc embert végeztek ki. A holttesteket tömegsírokba temették. Az utcákon a terroristák sok embert agyonlőttek. Magyar Ernő jegyző vallomásából kiderült, hogy a csornai ellenforradalom után Szamuelly egy perc alatt hozott halálos ítéleteket, csak intett a kezével és az áldozatokat már vitték is akasztani. Lakatos János földműves látta, hogy a kalocsai ellenforradalom után Szamuelly az érsek kocsiján hajtatott végig a városon. Özvegy Kara Jánosné bölcskei asszonyt a terroristák kényszerítették, hogy élelmiszert vigyen Kalocsára a vörösöknek. Mikor a városháza elé ért, látta, hogy a fiát éppen fölakasztják egy fára. Brunner Imre volt kőszegi állomásfőnök hallotta, mikor Szamuelly telefonon felhívta a szovjetházat és közölte Landlerrel, hogy két embert kivégeztetett. Mayer Ödön, a gyűjtőfogház volt tisztviselője szerint Láday István, a börtönügyi osztály főnöke és a felesége együtt ebédelt a letartóztatott Kun Bélával és Kun Bélánéval. Mikor Váry főügyész a szabadonbocsájtási rendelettel a gyűjtőfogházba érkezett, komoly veszedelemben forgott az élete a felfegyverzett terrorista tengerészcsapatok miatt. Faragó Miklós banktisztviselő vallomása arról szólt, hány alkalommal, milyen összeget vitettek el a kommunisták az Osztrák-Magyar Bankból. Felolvasták Rabinovits József vallomását, aki annak idején felségsértés és más bűncselekmények miatt le volt tartóztatva. Rabinovits szerint Kun Béla már decemberben érintkezést keresett a szociáldemokrata párttal. A szocialisták azzal vádolták a kommunistákat, hogy orosz rubelekkel dolgoznak, viszont a kommunisták kijelentették, hogy a szocialisták is támogatást kapnak külföldről. A proletárdiktatúra kikiáltása után szó volt arról, hogy Károlyi Mihály grófnak is fölajánlanak egy népbiztosi állást, de ezt a tervet elejtették. Ismertette az elnök a budapesti vörösőrparancsnokságnak a hadtestparancsnoksághoz intézett iratát, amelyben tiltakozik Szamuelly vérengzése ellen. — Hallotta Rákosi Mátyás? — kérdezte az elnök. — A népbiztosok tanácsa a panaszirat alapján indított vizsgálatot Szamuelly ellen? — Ez a vörös parancsnok ellenforradalmár volt. Az elnök további kérdéseire Rákosi Mátyás fölvetett fejjel, pökhendi módon felelgetett, mire háromnapi sötétzárkát kapott Még ezután is renitenskedett, úgy hogy az elnök újabb nyolcnapi sötétzárkával büntette. Ezután vitéz Tamássy László dr., királyi ügyész a bizonyításkiegészítésre vonatkozóan terjesztett elő indítványt. Néhány tanú kihallgatását és különféle iratok ismertetését kérte. Lengyel Zoltán dr. védő szintén tanúkihallgatásokat és iratok ismertetését indítványozta. Rákosi Mátyás Stransz István, a a legfőbb állami számvevőszék volt elnökének tanúkénti kihallgatását kérte arra vonatkozóan, milyen volt az ő magatartása. Az elnök a tárgyalást fél kettőkor félbeszakította azzal, hogy a törvényszék pénteken délelőtt féltízkor hirdeti ki határozatát az elhangzott indítványokról. Amennyiben a törvényszék a bizonyításkiegészítési indítványokat elutasítja, pénteken már megkezdődnek a niírbegédek. Stockinger prágai tárgyalásai BÉCS, jan. 31. Stockinger osztrák kereskedelmi miniszter csütörtök reggel visszaérkezett Prágából, ahol két napig tárgyalt a cseh kormánnyal az osztrák-cseh kereskedelmi szerződés revíziójáról. A miniszter, a bécsi lapok értesülése szerint, keresztülvitte, hogy Csehország messzemenő engedményeket tesz Ausztriának az osztrák kereskedelmi passzívum csökkentése érdekében. A Prágában létrejött elvi megállapodás nemcsak az árucsereforgalomra terjed ki, hanem a fizetési és az idegenforgalomra is- Elfogták az ötödik Markó-utcai szökevényt A Markó-utcai fogházból megszökött hét rab közül négyet már régebben kézrekerített a rendőrség. Csütörtökön este elfogták az ötödiket is. A detektívek bizalmas úton megtudták, hogy Tóth László a Csáky-utca 64—66. számú házban lakik ,albérletben Viff László álnéven s a felesége látja el pénzzel és élelmiszerrel. Késő este rajtaütöttek, előállították a főkapitányságra és pénteken átadják az ügyészségnek. Szabadon lévő két társát tovább keresi a rendőrség. A csökmői arzéngyilkosok pere DEBRECEN, jan. 31. A csökmői arzénes gyilkosok perének tárgyalását ma délelőtt a tanúkihallgatásokkal folytatták. Fényes Endre védő indítványt tett, hogy ásassák fel L. Kiss Jánosné udvarát, mert az asszony a csendőrségen beismerte, hogy az udvaron egy gödörbe dobta az orvosságos üveget, amelyben az arzén volt, amellyel férjét megmérgezte. Ha az üveg előkerül, akkor az fontos tárgyi bizonyíték lenne, ha pedig nem kerül elő, akkor az a védő szerint azt bizonyítja, hogy a vádlott csak kényszerűségből tett beismerő vallomást a csendőrségen. A délutáni tárgyaláson több lényegtelen tanúvallomás után Orsós Ferenc dr. egyetemi tanár, törvényszéki orvosszakértő folytatta szakértői véleményének előterjesztését. A szakértő vélemény befejezése után a tárgyalás folytatását péntek délelőttre tűzték ki.