Budapesti Hírlap, 1935. július (55. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

együtt akar működni. A Figaro berlini tudósítója szerint Ribbentrop párizsi útiterve egyre határo­zottabb körvonalakat ölt. Abeck, Ribben­trop belső munkatársa Párizsba utazik, hogy előkészítse a látogatást. Kombinációk Titulescu útjáról PÁRIZS, júl. 1. Titulescu párizsi látogatása alkalmával egyes hírszolgálati szervek és a kisantant­­barát francia sajtó bejelentette, hogy a román külügyminiszter nagyfontosságú megbeszéléseket fog folytatni az akkor éppen Párizsban tartózkodó Eden angol népszövetségi miniszterrel. Edennek, úgy látszik, nem állott módjában időt szakí­tani a nagyfontosságú megbeszélésekre. A sajtó egy része most Titulescu londoni útját igyekszik európai fontosságú ese­ménynek beállítani. Hangoztatják, hogy Titulescu nemcsak mint Románia, hanem mint a kisantant képviselője fog Lon­donban tárgyalni a dunai, keleti és a be nem avatkozási egyezményekről. Londonból jelentik: Titulescu ma Balá­téin miniszterelnököt, majd Vantittart ál­lamtitkárt látogatta meg, holnap pedig Sir Samuel Hoare külügyminiszternél és Edén népszövetségi miniszternél tesz látogatást Béke és biztonsági értekezlet szükséges versaillesi szerződés okozta károk jóvátételér­e LONDON, júl. 1. Lord Allen of Hurtswood, az ismert bé­kebarát, Ramsay MacDonald volt minisz­terelnök személyes bizalmasa, a nemzeti békemozgalom értekezletén mondott be­szédében sürgette, hogy Anglia kezdemé­nyezze a békével összefüggő valamennyi kérdés egyidejű elintézését. Terjesszen Anglia az összes nemzetek elé általános és közös eljárási tervet, amely minden fenntartás nélkül mondja ki, hogy a nem­zetek elfogadják az egyenjogúság elvét, kívánják, hogy Európa ne oszoljék többé győztes és legyőzött hatalmak táborára és beleegyeznek abba, hogy a Népszövet­ség tegyen lépéseket a békeszerződések rendezett módon való felülvizsgálásának megvalósítására. Mondják ki azután, hogy hajlandók kivenni részüket az egymás megvédéséhez szükséges együttes eljárás­ból. A legtökéletesebb az az eljárás vol­na, ha összehívnák a béke- és biztonsági értekezletet a versaillesi szerződés okozta károk jóvátételére. Ezt nehezen lehet megvalósítani, ha nem előzi meg a külön­böző érintett országok összes közös szük­ségleteinek áttekintése. Az új ruha írta: IFJ. HEGEDŰS SÁNDOR Gábor és Cecil különválva éltek, tízéves Jani fiúk nagy fájdalmára, aki végtelenül szerette édesapját és édesanyját. A szülők boldogsága mindaddig teljes volt, míg Cecilen egy végzetes szenvedély, a lóver­seny-játék lett úrrá s úgy elhatalmasodott rajta, hogy hiába volt Gábor minden ké­rése:­„Hadd abba, a gyermekre való tekin­tettel!”­­— figyelmeztetése: „Rossz vége lessz ennek!” — fenyegetése: „Ha folyta­tod, elválok tőled!” — ezekre Cecil mind csak azt mondogatta: „Esküszöm neked Gábor, ha visszanyerem a pénzemet, többé nem lát engem a lóversenypálya!” — Ostoba beszéd, futsz a pénzed után. De hiába volt minden kérés, fenyegető­zés,­­ nem használt semmit. Erre Gábor elköltözött hazulról. Kisfiával, Janival he­tenként csak egyszer találkozott. A kisfiú minden ilyen találkozásnál bizonytalan hangon mondta édesapjának: — Anyuka már nem játszik! Gábor ilyenkor megsimogatta és mélyen meghatva magához ölelte kisfiát: — Jó, jó Janikám, nemsokára haza is megyek! — A gyermek lelkébe így égve maradt a szó, s várta, hogy újra együtt lesznek, úgy mint régen, az apja, az anyja, meg ő. Közben múlt az idő és Cecilnek nagyon be kellett osztania azt a kevés pénzt, amit férjétől kapott. A kényszerűség szoktatta le a lóversenyezésről. Janika minden alka­lommal tele reménnyel és kitörő örömmel Újságolta apjának: — Anyuka már nem játszik! Apukám, de de hallod-e? S szorongva nézett apjára. Cecil egy napon összetalálkozott egy régi lóversenytérbeli ismerősével, Sameknével, akivel sokszor játszottak közösbe. Nagyon megörültek egymásnak, újra felelevenítet­ték a barátságot, ami Cecil részéről nem is került nagy fáradtságba, mert belül égette a vágy, hogy újra a lóversenyről beszélgethessen valakivel. Meg is hívta Sameknét, s együtt mentek fel lakására. Cecilnek szerencséje volt, mert Janika a másik szobában tanult nagy buzgalommal és nem vett tudomást a vendégek érkezé­séről, s így a két asszony halkan, mint akik rosszban törik a fejüket, beszélgetni kezdtek. — Mondja Cecil, mért nem jár ki maga a versenyekre? — Nem tehetem, férjem halálosan gyű­löli a versenyt. Szerinte nőnek nem szabad játszani. — Ostobaság. A játék mindenkinek való, nincs nagyobb gyönyörűség, magasabb­­rendű élvezet, mint egy szép mezőny, mikor az ember tele reménnyel drukkol a meg­játszott lóért. Jöjjön ki holnap, nagy meg­lepetések lesznek. Én mondom magának, hogy nyerünk, biztosan nyerünk. Olyan biztos, hogy akár ráteheti az apai és anyai jussát. — Talán vannak jó tippjei? — Még­hozzá micsoda tippjeim. Csak annyit mondok magának, hogy titkos tip­pek, a lehető legjobb helyről. Cecilben fölvillant a remény. Most eset­leg nagyobb pénzhez juthat, óvatosan fag­gatni kezdte Sameknét, hogy árulja el tipp­jeit. — Nem tehetem, — szabadkozott Samek­­né­t nekem is csak a verseny kezdete előtt mondják meg, ott kint a pályán, szent titoktartás mellett. Némi gondolkozás után Cecil úgy hatá­rozott, hogy másnap Sameknével kimegy a versenyre. Randevú a jártatónál, pontosan 15 perccel az első futam előtt. Jani nem hallott semmit és mégis min­dent megértett. Nem hallotta a szavakat, csak a suttogást, de éppen a suttogás titokzatosságából érezte meg, hogy valami rossz van készülőben. Amikor Samekné be­ment hozzá elbúcsúzni, a fiú lehajtott fej­jel elfordult tőle, és nem fogadta köszö­nését. — Jani, Jani! — szólt rá élesen Cecil. — Micsoda neveletlenség ez, mért nem kö­szönsz a Samek néninek? Jani dacosan felnézett anyjára. És nem köszönt. Cecil jobbnak látta, hogy nem zaklatja tovább a gyermeket. Másnap a zálogba vitte, amije csak volt s ebéd után öltözködni kezdett. Janika most eléje állt: — Anyuka hová készülsz? — Teára hívtak meg fiacskám! Jani megérezte, hogy az anyja nem mond igazat. — S én nem mehetek veled ? — Nem kicsi fiam, te itthon maradsz. De ha jól viseled magadat, holnap meg­kapod az új ruhát, amit már olyan régen kértél! Cecil ezzel kiment a versenyre, pontosan ott volt a jelzett helyen, megkapta a titkos tippeket. Ezúttal Cecilnek kedvezett a sze­rencse, Samekné tippjei beváltak s oly nagy fizetések voltak, amilyenek a legrit­kább esetben szoktak előfordulni. Cecil bol­dogan és vidám kedvvel ment haza. Más­nap első dolga volt, hogy elsietett az üz­letbe és megvette Janikának az ígért új ruhát. Nem sajnálta a pénzt a legszebbet kiválasztotta, lelkendezve vitte haza. — Na, Janikám, meghoztam neked, amit ígértem. Itt az új ruha. Janika szomorúan nézett édesanyjára. Idegenkedve tolta el magától. — Nem, nem, hogy...! — De Janika, itt az új ruha! Hát emlék­szel már rá, milyen sokszor kérted... Most meghoztam! Janika lehajtotta fejét, sírni kezdett. Cecil ijedten nézett rá s megdöbbenve kér­dezte : — Mi bajod van? — Nem, én sohasem veszem fel ezt a ruhát — zokogott fuldokolva Janika. — Nem, nekem ez a ruha nem kell! Cecil egyszerre kemény lett. — Most már aztán elég legyen! Milyen­­viselkedés ez? Most azonnal húzd fel! Jani kapálódzni kezdett. — Nem, én ezt nem húzom fel soha. — Megőrültél? Mi bajod van? — Te a lóversenyen voltál, te játszottál anyu! — Hogy mersz velem így beszélni, te ... te haszontalan! — Tudom, Samek néni vitt el. Biztosan tudom, hogy ott voltatok. S ha apu is meg­tudja ezt egyszer, akkor soha, sohasem fog többé visszajönni hozzánk! Cecil megkövülve nézett fiára. IMS mjtm I, KEDV­E B­­E Hóman Bálint és Barányi Kálmán miniszterek Székesfehérvárott Plakátkiállítás és a közvágóhíd megnyitása — A földmivelés­­ügyi miniszter bejelentései az új gazdasági iskola létesítéséről SZÉKESFEHÉRVÁR, júl. 1. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter szombaton felesége és, Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter, továbbá titkára, Terbócz Miklós társaságában Szé­kesfehérvárra utazott, hogy részt vegyen az új székesfehérvári városi közvágóhíd és a plakátkiállítás ünnepélyes megnyi­tásán.­­ AV -A közvágóhíd megnyitása délelőtt fél 11 órakor volt. A megnyitáson megjelent a minisztereken kívül Shvoy Lajos székes­­fehérvári megyéspüspök, Széchenyi Viktor gróf főispán, Havranek József alispán, Köves Emil dr., a törvényszék­­elnöke, Jó­nás Béla rendőrfőtanácsos, Kapossy Endre dr. cisztercita reálgimnáziumi­­ igazgató, vitéz Falkay Gula ezredes vezetésével a helyőrség küldöttsége, a városnak minden előkelősége, a pénzügyminiszter képvise­letében Inántsy-Pap Elemér miniszteri ta­nácsos, a kereskedelemügyi miniszter kép­viseletében Jakabffy Zoltán miniszteri ta­nácsos, a belügyminiszter képviseletében Janda Károly dr. miniszteri tanácsos és még több minisztériumi főtisztviselő. Csitáry G. Emil polgármester hosszabb beszédben ismertette a vágóhíd létesí­tésének történetét. Hóman Bálint minisz­ter az épületet néhány szóval átadta rendeltetésének majd a jelenlévő Schmiedl Ferenc műszaki tanácsos kalauzolásával megtekintették az épületet. A miniszter ezután a kereskedelmi iskola épületében megnyitotta a plakátkiállítást, amely kilenc teremben a külföldi és hazai plakátművészet érdekes és tanulságos pél­dáit mutatja be. Széchenyi Viktor gróf , főispán felkérte a minisztert, hogy a kiállítást, amelyet a kereskedelmi társulat létesített a Kereske­delmi Csarnok támogatásával, nyissa meg. Hóman Bálint örömét fejezte ki azon, hogy Székesfehérvár polgárságának ez újabb kulturális megnyilatkozása alkalmá­val jelen lehet. A magyar kultúra, a ma­gyar idegenforgalom és a magyar kereske­delem fejlődése szempontjából egyaránt fontosnak ítéli ennek a plakátkiállításnak megrendezését, amely Székesfehérvár város kereskedő-közönségét belekapcsolja abba a munkába, amely az idegenforgalom fellen­dítése érdekében folyik. Ezután a kiállítást megnyitottnak jelen­tette ki. A miniszterek és kíséretük innen az újonn­an kibővített székesfehérvári strand­fürdőre mentek, ahol a strandfürdő modern vendéglőjében szűkebb körű ebéden vettek részt. Az ebéden elsőnek Csitáry G. Emil pol­gármester üdvözölte a megjelenteket, első­sorban a földmívelésügyi minisztert, és rámutatott arra, hogy Székesfehérvár vá­ros közönsége benne nemcsak a földmíve­­lésügy szervezőjét, hanem egy nagy törté­nelmi név hordozóját is tiszteli. Ezután Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi minisztert üdvözölte. Hóman Bálint szintén Darányi Kálmán földmívelésügyi minisztert köszöntötte fel. Mint a város díszpolgára üdvözölte a föld­mívelésügyi minisztert, mint a város ven­dégét, felhívta figyelmét arra, hogy a ne­mes dunántúli város polgárságának igen közeli kapcsolatai vannak a földmívelésügy­­gyel. Kérte, hogy Székesfehérvár gazda­ügyeit vegye gondozásába. Jakabffy Zoltán a vágóhidat építő ter­vező építészeket köszöntötte fel, akiknek nevében Králik László építészmérnök kö­szönte meg az üdvözlést. Széchenyi Viktor gróf főispán a minisz­teri főtisztviselőket köszöntötte és Székes­­fehérvár számára továbbra is támogatá­sukat kérte. Darányi Kálmán földmívelésügyi minisz­ter a vágóhíd létesítésének fontosságát hangoztatta. Rámutatott arra, hogy ennek az új intézménynek nagy jelentősége van az állatértékesítés könnyebbé tételében. Bejelentette, hogy tárgyalásokat kezd abban az irányban, hogy a vágóhíddal kap­csolatos hűtőházat baromfi- és tojáshűtő­­ház céljaira is kiegészíti a város és az ér­dekeltek megfelelő hozzájárulásával. Az állam erre a célra hajlandó megfelelő se­gélyt nyújtani. Bejelentette ezenkívül, hogy Székesfehérvárott a város hozzájá­rulásával 1938-ra, Szent István halálának 900-ik évfordulójára gazdasági iskolát óhajt felállítani, amely Szent István nevét viselné. Beszéde végén felköszöntötte a városnak nemcsak mezőgazdasággal fog­lalkozó, hanem minden rendű és rangú pol­gárát. A földmívelésügyi miniszter felszólalá­sát és bejelentéseit Csitáry G. Emil pol­gármester köszönte meg. Ináncsy-Pap Elemér miniszteri tanácsos a főispánt kö­szöntötte fel, Ullreich Sándor állat­egészségügyi főtanácsos pedig a vágó­híd létesítésének fontosságáról beszélt. A minisztereket ezután szűkebb kísére­tükkel a polgármester látta vendégül. A vendégek még hosszabb időt töltöttek Szé­kesfehérvárott. Sztranyavszky Sándor kerületében Sztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke, a kettős ünnep alkalmával felke­reste választókerületének azokat a közsé­geit, ahol a választások idején megjelenni nem tudott. Sztranyavszky Sándor házelnököt, aki Veres Zoltán és vitéz Mikolay József kép­viselők kíséretében járta be kerületét, mindenütt nagy lelkesedéssel és szeretet­tel fogadták. Községről községre diadal­kapuk várták, amelyek körül egybegyűlt a község lakossága. Lőrinci községben Vámpetics Károly gazdasági főtanácsos, kerületi elnök, Zagyvaszántón Veréb Sándor igazgató­tanító, Jobbágyiban Pálinkás Antal espe­res plébános és Morvai Pál kisgazda, Cserhát-Szent-Iványban Palásthy József közjegyző, Ecsegen Véber Gyula, Csécsen Gróf Endre földbirtokos és Sárgás Ferenc plébános, Szarvasgedén Kurunczi István, községi bíró, Bujákon Popolcsik István községi bíró és Ozsváry Lajos plébános, Kallón Szedlacsek Mihály plébános és Gyulai Pál kisgazda, Nagy-Kökényesen, Kirchner János dr. orvos, Heréden Med­­veczky Imre kántortanító és Kourátson, István plébános üdvözölte az egybegyű­l­­tek élén Sztranyavszky Sándor házeln­ö­­köt, aki minden alkalommal hosszabb be­­szédben köszönte meg a polgárságnak az iránta tanúsított bizalmat és ragaszko­­dást. Sztranyavszky Sándor méltatta a kép­­viselőház eddigi munkásságát és megeml­­ékezett a Ház jövő munkaprogramjáról, amely ősszel a hitbizományi reformmal és a telepítés kérdésével indul meg. Eckhardt Tibor támadása a kormány ellen A Független Kisgazda Párt Decs község­ben gyűlést tartott, amelyen részt vett Eck­hardt Tibor is és felszólalásában élesen támadta a kormány politikáját. Azt hangoztatta, hogy nem látja világo­san hová visz a kormány útja. A legfonto­sabb célkitűzések nem valósultak meg sem a revízióval kapcsolatosan, sem a gazda­sági talpraállás terén. A fennálló rendhez és pedig az ezeresztendős alkotmányos rendhez ragaszkodni kell. A nemzet mindig elutasította magától az önkény­uralmat és mindig a jog alapján állott. A magyar al­kotmány nemcsak kötelességeket ró a pol­gárokra, de jogot is biztosít nekik, a tör­vény azonban a nagyokat és hatalmasokat is kötelezi. Vagy jog, vagy önkény, har­madik eshetőség nincsen. Szerinte felülről hangulatot csinálnak egy parancsuralmi rendszer számára. A külföld nem azért helyezkedett a diktatúrák álláspontjára, mintha az politikailag fejlettebb életforma volna, hanem szükségből. A parancsural­mat elutasítja magától a nemzet, mert az önkényuralmat nem tűri el. A rendet nemcsak alulról, hanem fölülről is fel le­het borítani, ha a hatalmon lévők önké­nyüknek próbálnak bármiféle vonatkozás­ban érvényesülést biztosítani. Ezután a gazdavédelem és az adósságrendezés kér­déséről beszélt s az a véleménye, hogy az adós annyit űzessen, amennyit helyesen és erkölcsösen fizetnie kel és nem annyit, amennyit tőle a bank az írás alapján kö­vetelhet. . A reformok tekintetében a miniszterel­nökkel szemben azt hangoztatja, hogy az ellenzéknek­ is megvan a­ maga programja, ezek nem negyven éves elvek, hanem sok­­ezeréves igazságok. Az úgynevezett 95 ponttal kapcsolatban azt fejtegeti, hogy abból tulajdonképpen még nem valósult meg semmi, legalább is nem vették észre. Éppen ezért nem bízik a miniszterelnök ígéretében s azt üzeni neki, hogy az ígére­teket tartsa be. A titkos választójogot szerinte azért tagadta meg a miniszterel­nök, mert ezzel a választási rendszerrel az egész kormányzat megbukott volna. Nem a kormányzat programja iránt bizalmat­lan, hanem a kormány cselekedetei, felfo­gása, alkotmányos érzése és törvénytiszte­letének hiányossága miatt A miniszterek először tanulják meg a törvényeket és a magyar alkotmányt, akkor majd tisztelni is fogják azokat. Az ülésen felszólalt még Dulin Jenő, Bern Miken báró és Klein Antal.

Next