Budapesti Hírlap, 1937. február (57. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-07 / 30. szám

4 csak étni kelt... A zuglói villamos-végállomásnál találkoztam Feketével, régen nem látott isk­olatársamm­al. A el­ít talán hirdetővállalat céduláiról csinált éppen jegyzeteket. Ezek a cédulák, amelyeken lakást, jókarban levő matracokat, prémgallért, lakásért takarító özvegyet, pedálos cimbalmot, kisigényű német kisasszonyt és akácmézet hir­detitek, a város külső részein mindenfelé lát­hatók, de az igazi gyűjtőhelyük mégis a Zugló. Kerítések, lámpaoszlopok, falak, a fák dereka, minden lehető és lehetetlen hely be van ra­gasztva ezekkel a cédulákkal, amelyek min­den elképzelhető cikket, munkát és szolgálatot kínálnak, de csak a legritkább esetekben ke­resnek valamit. Fekete szorgalmasan írta jegyzőkönyvébe a címeket és csak akkor vett észre, amikor a vállára tettem a kezemet. — Szervusz, Henrik! Hát te mit csinálsz itt? — Látod, címeket írok. Följegyzem a kíná­latot. — Bravó! Az mindig jó jel, ha az ember a kínálatot figyeli, nem pedig a keresletet. Pláne itt a kerítésen, ahol mindenki csak el­adni akar. — Hála istennek! — No, és mi az üzletköröd? Talán ingat­lannal foglalkozol? — Ó, dehogy. Az ma már nem üzlet. — Vagy talán antikvitásokkal?... Az sem rossz. — De rossz. Állásközvetítő vagy? — Csupa levegő-üzlet, amit emlegetsz. — Hát akkor minek könyvelsz itt az utcán? — Neked megmondom. Homokórát adok el. — Homokórát? De miért írod fel akkor a kombinált szekrényt, a gomolya,túrót, meg a zongorát? — Valamiből csak élni kell. Mindjárt meg­érted. De engedd meg, hogy illusztráljam a dolgot. Ezzel a zsebébe nyúlt, kivett belőle egy homokórát és letette a kerítés párkányára. A rózsaszínű homok szépen folydogálni kez­dett lefelé. — De mondd csak — kérdezte, — nem tartóztatlak fel? Nincs­­valami sietős dolgod? — Lenne. Most kilenc óra hét perc. Tíz perc időm van még számodra. — Nagyszerűl Ez éppen tízperces homok­óra ... No, de most hallgass ide. Azt kérdez­ted, hogy minek írom fel a kombinált szek­rényt, meg a zongorát? Azért írom fel, hogy a címeket fölkeressem. Bekopogok mint vevő. Nem cik­tlit vevő, tudod, hanem mint sógor vagy nagybácsi, esetleg keresztapa, aki meg­bízásból érdeklődik az eladnivaló holmi iránt. Kiforgatom a jókarban levő télikabát zsebeit, ráülök a hintáiéra, megkóstolom a szilvalek­­várt, négykézláb járkálok a torontáli szőnye­gen és örömmel állapítom meg, hogy a bús­komor nénikém teljes gyógyulásához csak a hintaló hiányzik, a húgom pedig most már férjhez mehet, mert nincs többé gond lek­várra. Délután eljövünk, csak addig el ne adják . .. Persze még mindig nem érted. Mert még nem mondtam el, hogy a bemutatkozás után kiveszek a zsebemből egy homokórát és leteszem az asztalra. Egy tízpercest, vagy negyedórást. Attól függ, hogy a körülmények­hez képest mennyi időre szabom a látogatá­somat. A hatás sohasem marad el. Min­denki kíváncsian nézi, amint karcsú derekán nesztelen bájjal lefelé suhan a rózsaszín vagy halványkék homok. A gyerekek körülállják, behívják a nagypapát is, a cselédszobából, a mama is, akivel a cimbalom alatt bujkálok, csak félfüllel figyel, mert a másik szemével a homokórát lesi. Mikor az utolsó rózsaszín vagy kék homokszem leesik, a kalapom után nyúlok — Az óra ütött — mondom viccesen —,­­negyed tizenegy múlt három perccel, men­nem kell. De majd délután jövök a néni­kémmel. Valamennyien a faliórára néznek. — Jé, csakugyan, negyed tizenegy múlt három perccel. — Természetesen. .Az én kis órám nem csal. — Hol tetszett szerezni? — kérdezik szinte minden esetbe­n — Elég körülményesen vettem két darabot, — mondom minden esetben és megmutatom a másikat is. — És drága? — Másnak igen, de én nagyon olcsón vet­tem. Nyolcvan fillér volt. De mit részletezzem tovább. Jó ember va­gyok. A család pedig olyan szeretettel becézi a homokórámat, hogy nem tudok ellenállni. Elcsalják tőlem ... Tízet, tizenkettőt eladok naponta és még hálásan szorongatják is a búcsúzásnál a kezemet. Viszont, ha azzal kopogtatnék be, hogy „homokóra tessék”, be se eresztenének, vagy legjobb esetben kidob­nának. Kinek kell homokóra míg amikor va­laha, a nagy konjunktúrában sem vett senki h­omokórát. Fekete barátom most hirtelen abbahagyta szabad előadását. — Úgy látom — mondta méltatlankodva,— te nem is figyelsz rám. — Dehogy is nem figyelek, Henrikkém, csak a homokórádat nézem. Mindjárt lejár... Most, most csúszott le az utolsó szem rózsaszínű homok. — Természetesen. Azt mondtad, tíz perc időd van. A tíz perc letelt. Megnéztem az órámat. — Csakugyan. Kilenc óra tizenhét..­. — Ó, az én kis homokórám sohasem csal. — Manapság ez ritka erény. — Parancsolod talán?. — Hát... Hát nekem mennyiért számítod? — Neked kilencven fillér. Miközben átadtam neki egy pengőt, rá akartam pirítani, hogy miért zsarolja meg tíz fillérrel a volt iskolatársát. De azután letettem a szándékomról. A pengőt elvette és nem adott vissza belőle. Minek szóljak? Egészen mindegy, hogy tíz vagy húsz fillért nem adott vissza a pengőből. És hogy őszinte legyek: valamiből csak élni kell. Tátra-Hat­árháza térén is gyönyörít Sok a hó s a napfény még több Olcsó árak Befizetni lehet Budapesten Kérjük címét, hogy a részletes tájékoztatót elküldhessük Tátra-Hatlárháza Igazgatósága. Br He 1937 FEBSTAR 7. VASÁRNAP .:­­ Világ folyása A török külügyminiszter Milánóban és Belgrádban — Néhány adat a nagyhatal­mak fegyverkezéséről — Oroszország — egyetlen óriás nyomortanya. Rü­stü Aras török külügyminisz­ter tárgyalásai Milánóban Ciano gróf olasz külügyminiszterrel, majd nyom­ban ezt követőleg pénteki belgrádi tar­tózkodása a jelek szerint nagy fontos­sággal bíró új fejezet kezdetét jelenti az európai politika fejlődésében. Az utóbbi hetek és hónapok eseményeiből már előzőleg is lehetett arra következ­tetni, hogy mind a Balkánon, mind a Földközi-tenger keleti medencéjében fontos külpolitikai események várha­tók. Az új helyzet szokatlan gyorsaság­gal kezd kialakulni és ezek az Alduná­­tól a Boszporusig s a Fekete-tengertől az adriai partokig végbemenő változá­sok bizonyosan hamarosan éreztetni fogják hatásukat az egész európai poli­tikában. Az eddig megtörtént eseményekből különösképpen kettő érdemel nagyobb figyelmet. Az egyik Olaszország fel­éledő külpolitikai tevékenysége ezen a két, egymással szorosan összefüggő te­rületen: a Balkánon és a Földközi-ten­ger medencéjének keleti felén; a másik pedig a múlt esztendei belga példára emlékeztető külpolitikai öncélúság je­lentkezése a Balkán-nemzetek körében. „Ha azt mondaná valaki — mondotta Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök csütörtöki költségvetési beszédében a szkupstinában, — hogy mi németbarát, franciabarát, angolbarát vagy olasz­barát politikát követünk, azt válaszol­nám, hogy jugoszlávbarát politikát kö­vetek. A mi politikánk Jugoszláviát szolgáló politika. Nem akarok ismerni és nem is ismerek más külpolitikát.’­ De ugyanez a szellem jellemezte már a január 24-én aláírt bolgár-jugoszláv baráti egyezményt is, amely valóban sem német, sem olasz, sem francia, ha­nem provim­enter balkán érdekeket kí­vánt szolgálni. A jugoszláv miniszter­­elnök beszéde más vonatkozásaiban és kitételeiben is azt mutatja, hogy Ju­goszlávia belpolitikai megerősödése kezdi éreztetni hatását a jugoszláv kül­politikában is és hogy ez az erőteljes külpolitika, amely Jugoszláviát — a mi­niszterelnök szavai szerint — elsővé akarja tenni a Balkánon, valóban a békepolitika jegyében dolgozik és ki akarja venni részét az európai együtt­működésben. Az olasz-török viszonylatban a­ régi baráti együttműködés szellemének fel­támadása jelentős új fejlődés kezdetét jelentheti az európai műveltségnek azon az egyik legősibb területén, amely az Adria nyugati partjaitól és Szicíliától délen Egyiptomig, északon az Égei­­tenger szigetvilágáig és a kisázsiai par­tokig tart. A balkáni politika rendező­désével és az olasz-brit érdekeknek ösz­­szecsapása nyomán támadt vihar elcsen­desedése után a világpolitikának eb­ből az állandó tűzfészkéből talán ismét a békés fejlődés tényezője válhatik. A modern civilizáció előrehaladása, külö­nösképpen pedig annak két tényezője, az Ázsia és a távoli Kelet felé irányuló légi közlekedés rohamos fejlődése, más­részt pedig a moszuli petróleummezőket a Földközi-tengerrel összekötő csőveze­ték megépítése, új életet kezd terem­teni ezeken a kifáradtnak és kiéltnek hitt vidékeken. Ehhez a várható fejlő­déshez volt bevezető a török külügy­miniszter mostani utazása Olaszország­ban és a Balkánon s ezek az események, ha talán csak későbbi kifejlődésükben is, de feltétlenül hatással lehetnek Ma­gyarország jövő sorsára és helyzetére is, mind gazdasági, mind politikai szem­pontból.* A nagyhatalmak fegyverkezési kiadásai az utolsó 10—12 esztendő alatt, az 1925-ben kötött locarnói szer­ződés óta hihetetlen mértékben emel­kedtek. Egy amerikai külpolitikai fo­lyóirat statisztikai adatai szerint 1925- ben a világ vezető nagyhatalmai fegy­verkezésre és honvédelm­i kiadásokra 3.500.000.000 dollárt költöttek. Öt év­vel később, 1930-ban, a nagy világgaz­dasági pangás kezdetén, ez az összeg már 4.300.000.000, 1933-ban, Hitler ura­lomra jutásakor 4.900.000.000, 1935-ben 5.400.000.000 dollárra emelkedett és az 1936-os végösszeg a számítások szerint el fogja érni a 7.500.000.000 dollárt, tehát az 1925-iki adatoknak több mint a kétszeresét. Sorba véve az egyes nagyhatalmakat, a vezető helyet Szovjetoroszország fog­lalja el, ahol az 1937. évre előirányzott költségvetés dollárra átszámítva kerek négymilliárdot irányoz elő fegyverke­zésre és katonai kiadásokra. Az euró­pai nagyhatalmak között, Oroszorszá­got nem számítva, első helyen Nagy­­britannia áll, ahol a most folyó 1936— 1937-iki költségvetésében a fegyverke­zési és katonai kiadások a három fegy­vernemre 139.605.000 font sterlinggel szerepelnek. Ez egyetlen év alatt 54 millió font, tehát több mint 40 százalé­kos emelkedésnek felel meg, nem szá­mítva az utólagosan megszavazott 20 millió fontos póthitelt. Ezzel együtt Nagybritannia az 1936—87-es költség­­vetési évben kerek 160 millió font ster­linget költ katonai költségekre az 1935 —36-iki esztendő 85 milliójával szem­ben. , Franciaországban az 1937-re elő­irányzott honvédelmi kiadás összege 9 milliárd 500 millió frank. De számí­tásba kell venni a múlt év őszén külön megszavazott 5 milliárd frankot a légi A brit konzervatív párt egyik tekintélyes képviselőtagja W. A. Cazalet kapitány az elmúlt nyáron tett hosszabb oroszországi utazásáról és be­nyomásairól érdekes cikket írt a World Review­ februári számában. Az első dolog, ami nélkül lehetetlen a mai Oroszországot megérteni, — írja Cazalet kapitány — az, hogy tökéletesen más légkör veszi körül az embereket, mint bárhol másutt a világon. Legelő­ször is, Oroszországban ma alig vannak öregek. Egyszerűen kihaltak a nélkülö­zések és éhínségek következtében, vagy pedig azért, mert öreg­ember nem kap­hat semmi, megélhetését biztosító fog­lalkozást. A cikk azután részletesen leírja az oroszországi bérviszonyokat és a bérek összegéhez képest csaknem hihetetlen drágaságot minden olyan árucikkben, amely az ember életében a legcseké­lyebb és más országokban a legköny­­nyebben megszerezhető fényűzést je­lenti. Általában szegény és nyomorúsá­gos az orosz tömegek élete. Ennek oka az, hogy Sztálin első ötéves tervének kezdete óta a dolgozó tömegek minden munkáját a vörös hadsereg felszerelése vette igénybe és a lakosság életszín­vonalának emelése teljesen háttérbe szorult. A különös mégis az, hogy ha ma az orosz lakosságot minden befolyástól mentes és komolyan vett titkos szava­záson megkérdeznék, legalább nyolcvan százalék a jelenlegi rendszer fenntar­tása mellett szavazna. De ennek Cazalet kapitány szerint az az oka, hogy a szovjet vezetőség az orosz tömegeket a legnagyobb tudatlanságban tartja az Oroszországon kívüli világ viszonyairól. Az átlagos orosz ember nem olvashat egyetlen orosz újságot, rádiót, csupán a közös népvevőkön hallgathat, tehát mindig gondosan megválogatott anya­got külföldi vétel esetén is. Ezért az orosz munkás azt hiszi, hogy ha neki nélkülöznie kell is, de azért még min­dig sokkal szabadabb és boldogabb éle­tet él, mint a kapitalista országok mun­kásai. Amikor az ember Angliából Német­országba érkezik — írja cikke végén Cazalet kapitány — a szegénység sok jelével találkozik. De amikor átléptem a német határt és Oroszországba érkez­tem, Németország a fényűzés hazájá­nak tűnt fel előttem. Nekem Oroszor­szág olyan volt, mint egyetlen óriási nyomortanya — on& vast slum — va­lami színtelen, egyhangú, vigasztalan világ... a hadsereg fejlesztésére és azt a további kétmilliárdot, amelyet Lengyelország kapott fegyverkezési kölcsönképpen. Olaszország nem régen közzétett költ­ségvetésében a hadikiadások összege 4 milliárd 665 millió líra, de ebben nem foglaltatnak be az Etiópia pacifikálása alkalmával esedékessé váló kiadások. Németország hadi költségvetésének adatait eddig nem tette közzé. Winston Churchill becslése szerint a németek 1933 óta 30 milliárd márkát költöttek fegyverkezésre, az „Echo de Paris”­­ban pedig Pertinax a német hadi kiadá­sokat egyedül 1936-ban 24.200.000.000 márkára becsüli. De ezek megbízhatat­lan és valószínűleg túlzott adatok. A kormányzódó segélyakciója Vitéz nagybányai Horthy Mik­lósné nyo­­morenyhítő mozgalmára január 27-én a kö­vetkező adományok érkeztek: M. M. 200 P, g­róf Ráday Gedeon­né 87.75 P, Borkő Károly, Bethlen­fal­vy Pál Andor 25—25 P, Láner Kornél 20 P, Nemzeti Hajós Egylet 10 P, dr. Lengyel Sándor 8 P, dr. Molnár Viktor 5 P, dr. Dobrovics Kálmán 1­ 83 P. Magyar Mozgóképen­gedélyének Országos Egyesülete tagjainak utólagos adománya: Metró Goldwyn Mayer Distr. Corp. Magyar­­országi vezérképviselete 250 P, Omnia Mozgó Budapest 20 P, Elit Mozgó Beled 10 P, Urá­nia Mozgó Eger 10 P, Apolló Mozgó Hatvan 5 P, Corsó Mozgó Újpest 10 P, Apolló Mozgó Tapolca 10 P, Gyollay Mátyás Kunszentmár­­ton 7.50 P, Kultúr Mozgó Ács 5 P, Apolló Mozgó Szentendre 5 P, Vitéz Márton József Újkécske 2.50 P, Nemzeti Mozgó Torna 15 P, Apolló Mozgó Sárbogárd 2 P, Plútó Mozgó Budapest 5 P, Apolló Mozgó Gyöngyös 10 P, összesen 362 P.

Next