Budapesti Hírlap, 1937. július (57. évfolyam, 146-172. szám)

1937-07-01 / 146. szám

25 törvényalkotásra vonatkozó jogköre szin­tén megerősítést nyer. Az az álláspontja ugyanis, hogy ha a­­képviselőházat és a felsőházat megerősítik, és ha az államfő jogkörét is megerősítik, akkor végeredményben az egész nemzet és a nemzet törvényhozó akarata nyer súly­ban, jelentőségben és erőben. Ha tehát ilyen együttes transzformáción, megerősö­désen megy át a magyar törvényhozásokét tényezője, abból a nemzetnek csak előnye lehet és nem kára. Örömmel állapítja meg azt is, hogy e javaslat előkészítése során parlamentáris módszerek érvényesültek, mert kétségte­len, hogy a kormánynak és a többségi pártnak jogában és módjában állott volna hatalmi szóval, a többség hatalmával, ezt a javaslatot teljesen a maga elgondolása szerint megformálni, de talán nem lett volna helyes és célszerű ilyen eljárás. Örömmel látja, hogy a törvényjavaslat megszerkesztésénél érvényesült az az egyedül helyes parlamentáris felfogás, amely arra törekszik, hogy a nemzet nagy sorsdöntő kérdéseiben lehetőleg közmeg­egyezéssel és egészséges közvélemény ki­alakításával iparkodjunk közös megálla­podásra jutni. Azt hiszi, hogy a kormány­nak és a kormánypártnak kétségtelenül nagy sikere, hogy olyan javaslatot tudott a Ház elé hozni, amelyet úgyszólván min­denki kivétel nélkül elfogad, sőt az a ki­fogás is, amelyet Györki felhozott, inkább elvi jelentőségű, de nem magának a tör­vényalkotásnak komoly ellenzéséből fa­kadt. Örömmel mond tehát ezért köszö­netet a kormánynak és a kormánypárt­nak. Rámutat azonban arra is, hogy az ellen­zék részéről mennyire nem érvényesültek ebben az esetben, de más alkalommal ha­sonló esetekben sem a mindenáron való ellenzékieskedés hajlamai. Az ellenzék maga is átérezte ennek a javaslatnak fon­tosságát, s nem mint ellenzék, hanem mint magyar emberek ültek le, amikor erről a kérdésről tanácskoztak. (Helyeslés.) Kéri a kormányt, hogy most már ennek a ko­moly sikernek a birtokában iparkodjék a még hátralévő közjogi javaslatokat, a felsőházról és a választójogról szóló ja­vaslatokat is ebben a szellemben és ilyen előkészítés alapján a Ház elé hozni, mert nagy kérdéseket valóban csak ilyen mód­szerekkel lehet közmegnyugvásra meg­oldani. Megállapítja a Györki Imre felfogásá­val szemben, hogy éppen a királyság intéz­ménye a legbiztosabb fék a diktatúrára való törekvések ellen. A demokratikus gon­dolkodás alapján a királyság intézményét változatlanul fenn­tartandónak tartja. Az indokolás „ideiglenes” kifejezése helyett megfelelőbbnek tart­ja az „átmeneti”­szó hasznain rá. A kormányzónak törvényvisszaküldési jogát meg kell erősíteni, ha a törvényho­zás másik két tényezője is megerősítést nyer. Csak természetesnek tartja, hogy — az egyébként is pusztán elméleti — fe­­lelősségrevonásnak a lehetőségét elejtik. A nemzet szempontjából is kívánatos, hogy az, aki Magyarország ügyeit a legfelsőbb helyről intézi, ajánlási jogkört kapjon, ami nem jelölési jog. Az államfő szabadon ajánl — s nagyon helyes, hogy a törvény­­javaslat semmi tekintetben sem köti meg a kormányzó kezét az ajánlásnál, — az or­szággyűlés pedig szabadon és minden meg­kötöttség nélkül határoz. Ez a helyes és világos elvi álláspont jut kifejezésre a törvény­javaslatban és éppen ezért öröm­mel üdvözli ezt a kormányzói jogkiter­jesztést. Az országtanács intézményének a hiánya érezhető volt. A diktatúrák keletkezésének a hatáskörök halmozódása adja meg a le­hetőséget. Rendkívül szerencsés szabályo­zás, hogy az államfői jogkör még átmene­tileg sem szállhat át a kormányzatra, tő­kéit a végrehajtó hatalomra, hanem csak az e célra szervezett országtanácsot. A ha­táskörök honozódásána­k veszélye így el­­hárítódik a jövő magyar politikai életéből. A javaslatot örömmel fogadja el. A többségi párt lojalitása Ernszt Sándor pártja nevében elfo­gadja a törvényjavaslatot, s tiszteletének ad kifejezést a többségi párt lojalitása iránt. A többségi párt annak a szellemnek megfelelően viselkedett, amit a magyar közjog és a magyar élet fejlődése hoz ma­gával. Mindig bízott benne, hogy a nemzet fontos pillanatokban megteszi kötelességét. Petró Kálmán, Csoór Lajos és Ruppert Rezső — az utóbbi feleslegesnek mondta az ország­tanácsot s választási kódex meg­alkotását tartja sürgősebbnek, — felszó­lalása uán a kormány nevében az igazság­­ügyminiszter válaszolt az elhangzottak­ra.­­ezekből kivezessék a nemzetet az akkori idők bölcs vezetői. Ha túlságosan sok kor­láttal, szabállyal kötjük meg az elhatáro­zás bölcs létrejöttét, abban az időben, amikor időszerűvé válik, lehet, hogy ele­get teszünk a mai idők elképzelésének, de nem felelünk meg az akkori idők szükség­leteinek. Éppen ezért kiküszöbölendőnek tartja ebből a törvényből a kazuisztikát, és nem tartaná helyesnek a helyettes helyetteséről való gondoskodást, mert hi­szen elméletileg akkor ez a sor végtelen lesz, végre is mindenkivel történhetik valami. Egy helyettes elgondolása a tör­vényhozási óvatosság szempontjából ele­gendő; ha tovább mennénk, igen sok kom­binációra adnánk lehetőséget. Ha a két koronaőr nem jelenhetik meg, akkor az egyik végzi el azt a funkciót, amely a kettőre vár. Igen nagy kazuisztikának és veszedelmesnek tartaná az országtanács ügyrendjének törvényi szabályozását is. Nem tudja, szükséges-e, de talán elkép­zelhető annak kimondása, hogy majd az országtanács maga állapítja meg ügy­rendjét. Ezen túlmenni semmi esetre sem tartaná helyesnek. ms« h« 1937 JÚLIUS 1, CSÜTÖRTÖK Lázár Andor igazságügyminiszter válasza a felszólalásokra Lázár Andor igazságügyminiszter vá­laszolt ezután a felszólalásokra. A leg­őszintébb köszönetét fejezte ki azért a lojalitásért, amely e törvényjavaslat elő­készítése során az országgyűlés minden pártja részéről megnyilvánult. Ez azt a történelmi felelősségérzetet jelenti, amely áthat bennünket és amely a parlamenta­rizmusnak is tekintélyt ad. Mindenkelőtt azoknak válaszol, akik nem tagjai a közjogi bizottságnak. Azok, akik mint bizottsági tagok szólaltak fel, a javaslatot általánosságban és a rendel­kezések lényegében helyeselték és elfogad­ták, Györki Imre kivételével, aki a szo­ciáldemokrata­ párt bizonyos elvi állás­­foglalását juttatta kifejezésre. Veszedel­mesnek tartaná, ha Ruppert álláspontja bármilyen vonatkozásban visszhangra ta­lálna, hiszen a miniszterelnök ismételten kijelentette, hogy nincs funku­m a kor­mányzói jog kiterjesztéséről szóló javas­lat, valamint a felsőházi és választójogi reform között. A kormányzói jogkör ki­­terjesztésének és­ a kormányzóválasztás­nak szabályozását önálló elgondolások és meggondolások teszik szükségessé, nem pedig későbben benyújtandó törvényja­vaslatok, mert a leghelytelenebb volna a felelős kormányzat részéről, ha az ország­­gyűlés akaratával a kormányzói akaratot szembe akarná állítani s azt mint garan­ciát akarná tárgyaltatni. Az államforma kérdésessé nem tehető köszönetet mond Rassay Károlynak felszólalásáért. Mély meggondolásról tesz tanúságot az az álláspont, amelyet Rassay a javaslat újabb alakjával szemben kifej­tett. Azt hiszi, Rassay egyes megjegy­zései bizonyos felvilágosítás után talán elesnek. Rassay az indokolásnak két pont­ját észrevételezte: Rassay szerint helyte­len az indokolásnak az a kitétele, hogy ,,a királyi szék betöltéséig”, ehelyett inkább „az államfői hatalom végleges rendezé­séig­’’ kifejezést kellett volna használni. Azt hiszi, hogy ez a tévedés. Az 1920. évi I. t.-c. használhatta ezt a kifejezést, de az 1921. évi XLVII. t.-c. meghozatala után, amikor a nemzetgyűlés kijelentette, hogy a királyság ősi államformáját válto­zatlanul­­fenntart­ja, már nem lehet az ál­lamforma és az államfői hatalom végleges rendezéséről beszélni, mert ezt a kérdést, az államforma kérdését az 1921. évi XLVII. t.-c. véglegesen eldöntötte. Rassay a szentesítés kérdésében felhozottakra is­ megjegyzéseket tett. Azt hiszi, ebben sincs közöttük lényeges ellentét. Az indokolás említi, hogy a szentesítés kérdésében, bár elméletileg annak negatív tartalma nem vitás, abban a tekintetben, hogy a parlamentáris kormányzat mellett ma gyakorolható-e, igen lényeges kétségek vannak az angol jogban és a magyar jogban. Ezért sokkal célszerűbb olyan módon szabályozni a kormányzó résztvé­­telét a törvényalkotásban, amely szabá­lyozás ilyen kétségeket nem hagy maga után. A szentesítésre vonatkozó indoko­lásbeli részt azt akarja megvilágítani, hogy sokkal célszerűbb ez a világos, a visszaküldési joggal való megoldás, mint egy kétségbevonható tartalmú jognak esetleges megoldása, ami alkotmányunk szabályaival is ellenkezik.­­ Az 1920:XVII. t.-c.-re való hivatko­zást nem tartja szükségesnek, mert az 1933. évi XXXII. t.-c. ezt a törvényt hatá­lyon kívül helyezi. Ebben a vonatkozás­ban, a feloszlatás tekintetében, a javas­lat visszaállítja az 1848-as törvény intéz­kedéseit, a kormányzót ugyanazok a jogok illetik meg, amelyek alkotmányunk sze­rint a királyt megillették az országgyűlés feloszlatása, berekesztése és elnapolása szempontjából. Az országtanács tagjai Eckhardt egyik indítványára is vála­szol, amikor azt mondja, hogy talán nem volna kár a széküresedés esetén kívüli akadályoztatásra vonatkozó helyettesíté­sekről rendelkezni, bár őszintén meg­­vallja, nem szeretné, ha túl könnyedén vennék a helyettesítés ügyét. Az akadá­lyoztatás meglehetősen tág fogalom és a törvénynek nem az a célja, hogy mások legyenek ott az országtanácsban, hanem azok, akiket a törvény oda kijelöl. Nem véletlenségből, vagy elnézésből nem véte­tett tehát fel ilyen rendelkezés az eredeti szövegbe, hanem azért, hogy túl könnyen, akadályoztatás címén, ne ülhessen be valaki annak a főméltóságnak helyébe, akit az országtanács tagjául a törvény kijelöl. Helyettes számára helyettes ren­deléséről sehol sem gondoskodik ez a ja­vaslat. A nemzet nem írott alkotmánya lehetővé tette, hogy a legnehezebb hely­ Ha feloszlatták az országgyűlést Ralsay kifogásolta, hogy a törvényja­vaslat a kormányzó beiktatásáról beszél. Általában kifogásolja a kormányzó megvá­lasztásának és eskütételének törvénybeik­tatását és országos határozatot ajánl. Erre az a megjegyzése, hogy ez teljesen el­lenkezik a magyar alkotmányosság eddigi gyakorlatával. A király megkoronázását, a hitellevelet és a koronázási eskü letételét az országgyűlés mindig külön törvénybe iktatta. Hasonlóképpen volt 1920-ban is, amikor ,a kormányzói eskü , letételéről az 1920. évi II. t. c. intézkedett, amely szó­használata szerint a kormányzót beiktatja, és a kormányzói eskü letételét konstatálja. Az eddigi alkotmányos gyakorlatnak felel meg az a szabályozás, amelyet a javaslat tartalmaz. Érdekes megjegyzéseket tett Ralsay arra, hogy mi történjék az országgyűlés feloszlatása esetén. Kétségtelenül ez volt a legnehezebb szabályozásra váró kérdés az egész javaslat megalkotása során. Na­gyon nehéz volt tudniillik eldönteni, hogy mi nagyobb hátrány. Az-e, ha a kormányzó késedelemmel választatik meg s az inter­regnum ideje alatt nagy bizonytalanság támad, a választási eljárásba a kormány­zói tisztért folyó korteskedés jelszavait vi­szik bele, vagy pedig ha a kormányzót a már feloszlatott országgyűlés választja meg, amelynek mandátuma tulajdonkép­pen lejárt és esetleg felfogása sem egyezik meg a megválasztandó új országgyűlésével. A törvényjavaslat arra a megoldásra ju- Az igazi felelősség igen örül annak, hogy Eckhardt Tibor a törvényjavaslat előkészítésének módját a parlamentarizmus szempontjából helyesnek tartja. Eckhardt módosításokat is nyújtott be s hiszi, hogy egyes javaslatait a bizott­ság elfogadhatja. Senki sem felelőtlen tetteiért, még akkor sem, ha a felelősségrevonás technikai módja nincs szabályozva. A magyar törté­nelemben a kormányzói tiszt betöltése ese­tén soha nem szabályozták a felelősségre­vonás módját. Az indokolás a modern al­kotmányok közül a lengyel alkotmányra hivatkozik, amely kimondja, hogy a len­gyel köztársaság elnöke cselekedeteiért a történelem és Isten előtt felelős. Ez min­dennél nagyob felelősség s egy gyakorla­tilag értéktelen felelősségrevonási mód el­törlése ezt a felelősséget smmiképpen nem érintheti. A nemzet nagyon helyesen cse­lekszik, ha azt, akit a legfőbb hatalomra megválasztott, olyan tekintéllyel ruházza föl, hogy emellett a felelősségrevonás pri­mitív módja nem érvényesül. A felelősség kérdésének az ideiglenesség kérdésével semmifle kapcsolata nincsen. Az 1920. évi I. t.-c. nagyot bölcsen intéz­kedett, amikor nem kötötte határidőhöz a kormányzói tisztet és ezáltal nem változ­tatta meg a kormányzói hatalmat és tekin­télyt az idő múlásával természetesen deka­dens, csökkenő kormányzói tekintéllyé és hatalommá. Ennek megvátoztatása nem felelne meg annak a kormányzati bölcse­­ségnek, amely a nemzetet edtg­­vezette. A bizottság ezután a törvényjavaslatot­ általánosságban elfogadta, majd rövid szü­net után megkezdődött a részletes tárgya­lás, amelynek során a bizottság elfogadott több, az előadó által javasolt stiláris mó­dosítást. tott, hogy amennyiben csak a megalaku­lással kapcsolatos terminusbeli akadályai vannak annak, hogy az új országgyűlés vá­lassza meg a kormányzót, a gyors megvá­lasztás érdeke revaleál a nemzet szempont­­jából s ebben az esetben a régi országgyű­lés végzi ezt a funkciót. Kétségtelen, hogy a javaslat mai szövegezésében a választási terminusok tekintetében is vannak bizo­nyos felhatalmazások s meggondolandónak tartja, hogy ezek a választási eljárási ter­minusokra is szóljanak-e, vagy csupán a megalakulás, az összehívás, stb. technikai szabályaira. A felsőházi törvény értelmében nincs olyan időszak, amikor a választás alá eső felsőházi tagoknak ne lenne mandátumuk. A mandátum kezdete ugyanis az év kezde­tével esik össze, a választás pedig ez előtt ejtendő meg s a felsőházi törvény hetedik paragrafusa kimondja, hogy a mandátum egészen az év elejéig tart. Ily módon soha sincs olyan idő, amikor a választott tagok száma ne volna teljes. BÉRON ÉS ROMA aggályosnak tartja a két hat­almi ellenőrzést LONDON, jún. 30. A be nem avatkozási bizottság főbizott­sága keddi ülésén Lord Plymouth az an­gol kormány nevében nyilatkozatot tett, amelyben az angol és francia kormány javaslatait terjesztette elő a hajóhadak felügyeleti rendszerének visszaállítására. A belga, cseh, svéd és szovjetorosz megbízott kormánya nevében üdvözölte az angol-francia tervet. Az eszmecsere további során a német és olasz megbízott ugyanakkor, amikor késznek nyilatkozott, hogy az angol­francia javaslatot kormányához eljut­tatja, legsúlyosabb elvi aggodalmait fe­jezte ki a javaslattal szemben, amely nem a szükséges egyensúlyon épül fel és így az ellenőrzés teljes pártatlansága nincs biztosítva. A két megbízott egyben elő­adta, hogy kormányaik elhatározták, hogy utasítják az ellenőrzéssel megbízott állampolgáraikat tisztükről való lemon­dásra. A vita végén valamennyi­ megbízott ki­jelentette, hogy az angol-francia javasla­tot azzal a kéréssel juttatja el kormányá­hoz, hogy azonnal adjon utasítást e kér­désben. A legközelebbi ülés pénteken lesz. A Daily Telegraph szerint egyáltalában nem kétséges, hogy Németország és Olaszország végképpen elutasítja az­ an­gol-francia ellenőrzés tervét. A Morning Post arról ír, hogy a­­nem­­avatkozás eddigi politikája teljesen cső­döt mondott és a végső összeomlás előtt áll. Orosz-japán összeütk­zés az Amur-szigetelnttt TOKIÓ, júl 30. A Kvantung-hadsereg jelentése szent az Amuron levő Sennufa és Boloshoi egerek mellett súlyos összeütközés támadt három szovjet orosz ágyunaszád és a mandzsi japán határőrség között. Az egyik ágyunasád el­süllyedt, a másik pedig súlyosan megnyáló­­dott. A három ágyúnaszád a japán ügykö­­vet és a szovjetorosz külügyi népbizts kö­zött létrejött megegyezés ellenére beádult az Amur-szigetek vidékére és ráírt a mandzsu-japán csapatokra. A japán kormány ismételten a legvélye­­sebben tiltakozott Moszkvában és amely ellenintézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem tartják be azokat a so­tosi­­tákokat, amelyeket Litvinoff megígért mert Japán türelme véget ért.­­ A Domei-iroda szerint a tíz ágym­al­­dból álló szovjetorosz Amur-flottát a Senniti és Boloshoi szigetek közvetlen közelében is le­­vonták. Tokiói politikai körökben fo­­zódó aggodalommal kísérik a helyzet alakulóit.

Next