Budapesti Hírlap, 1937. július (57. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-08 / 152. szám
10 FILLÉRI Budapesti Hírlap LVII. évfolyam 152. szám 1937. Csütörtök, július 8. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL POLITIKAI NAPILAP vm. kern József-körut 5. szám. TELEFONSZÁMI 1—444—00. VAN FÖLD A TELEPÍTÉSHEZ A hazai közép- és nagybirtokosokról szerkesztett legutóbbi Gazdacímtár, amelyet a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal ebben az évben adott ki, érdekes képet nyújt nemcsak a magyar földbirtok mai megoszlásáról, hanem egyúttal rávilágít arra a tényre is, mennyire tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a végrehajtandó telepítések és egyéb földbirtokpolitikai műveletek során az állam kénytelen lesz rövid időn belül hozzányúlni azokhoz az ingatlanokhoz is, amelyek úgynevezett erős kezekben vannak. Ha mindenekelőtt figyelembe vesszük a védett birtokok számát és terjedelmét, kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a végleges rendezés során a telepítést végrehajtó hatóságnak az ország minden vidékén elegendő felkínált földbirtok fog rendelkezésre állani, azokból a lekapcsolt birtokrészekből, amelyeknek vételárával az eladósodott földbirtokosok adósságaikat véglegesen rendezik és a megmaradt földterületen intenzívebb gazdálkodáshoz kezdenek. Figyelembe kell venni azt is, hogy amint a védettség végleges likvidálása bekövetkezik, nemcsak az eddig védett földbirtokok tulajdonosai fognak telepítési célokra megfelelő területeket felajánlani, hanem igen sokan a nem védett birtokosok közül is olyanok, akik nincsenek ugyan a kataszteri tiszta jövedelem tizenötszörös szorzatán túl eladósodva és így védettséget nem kérhettek, adósságaik terhét azonban ennek ellenére is képtelenek viselni és kénytelenek birtokuk egy részétől megválni. Érdekesen világít rá a Gazdacímtár arra a tényre is, hogy pénzintézeteink kezén még mindig milyen tekintélyes birtoktestek vannak, tehát olyan ingatlanok, amelyektől mostani tulajdonosaik a szó szoros értelmében szabadulni szeretnének. Az ország háromszáztizenöt községében majdnem hetvenezer katasztrális hold bankbirtok van. Ezek átlagban egyenként alig haladják meg a 30—40 holdat, de van közöttük egészen apró parcella is, fel egészen a 3—400 holdas középbirtokig, ott van néhány 2000 holdas nagybirtok is és van mintegy harminc darab ezer holdon felüli. Ez a hetvenezer kataszteri hold azonban nem mutatja a valóság helyes képét, mert hiszen ha az ember a száz holdon felüli birtokosok névsorában is böngész, itt is sok vidéki pénzintézet nevével találkozik. Az egyik 200, a másik 400 kataszteri hold ingatlan kényszertulajdonosa és az előbbi, mintegy 70.000 katasztrális holdat kitevő birtokosok kimutatásában csak azért nem szerepel, mert rendszerint több községben fekvő birtokának terjedelme nem éri el összesen az 500 kataszteri holdat. Hitelesnek mondható becslés szerint az 500 kataszteri holdon aluli bankbirtokosok kezén szintén van körülbelül 40—45.000 kataszteri holdnyi ingatlan és a címtárban nem szereplő 100 holdon aluliak száma is igen tekintélyes. Azt hisszük, nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy pénzintézeteink kezén még mindig jóval 100.000 kataszteri holdon felüli földbirtok van, amelyeknek legnagyobb részével nem tudnak mit kezdeni, apró bérletekbe adják és igen sokszor nem tudják behajtani a haszonbért, úgyhogy a földadót a szó szoros értelmében ráfizetik az üzletre. Természetes hogy ezek az ingatlantulajdonosok fogják elsősorban felajánlani földjeiket telepítés céljaira. Ha ezek közül csak az Országos Földhitelintézetnek száznegyvenhét községben fekvő 51.542 kataszteri holdnyi birtokát vesszük figyelembe, amelyek közt több kétezer holdon felüli birtoktest is van, nem nehéz megállapítani, hogy ezeknek a birtokoknak telepítési célokra való felhasználása száznegyvenhét községben teszi lehetővé a földbirtokpolitikai műveletek végrehajtását, azonkívül pedig legalább húsz olyan telepítés végrehajtására ad módot, ahol a jelentkező kisbirtokosok között ezer kataszteri holdon felüli birtoktestet lehet szétosztani. Ha mindezeket figyelembe vesszük, azt is látnunk kell, hogy esztendőkig eltart, amíg a telepítés és általában a birtokpolitikai akció ezeket az önmaguktól kínálkozó birtoktesteket felveszi és a jelentkezők között szét tudja osztani. Reális számítás szerint a bankbirtokokkal és az önként eladásra felajánlott nagyobb birtokokból lekapcsolt birtokrészekkel együtt félmillió kataszteri holdnál több lesz az a birtokkomplexum, amelynek felvásárlása nem is annyira a földigénylők, mint inkább a mostani birtokosok érdekében sürgős. Tudjuk azt, hogy különösen a bankbirtokoknak eladása és parcellázása máris folyamatban van, hiszen a számszerű adatok azt bizonyítják, hogy például az Országos Földhitelintézet létesítése előtt az ebbe beleolvadt Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete egy esztendőben több mint 8000 katasztrális hold földet adott el kisgazdáknak és évről évre lényegesen csökkentette birtokállományát a védettség tartalma alatt is. Ha ezt a tényt figyelembe vesszük és ennek megfelelően a bankok kezében lévő ingatlanokból az összeírás óta 10 százalékot levonunk, akkor is megállapíthatjuk, hogy számításunk reális és félmillió kataszteri holdnál nem lesz kevesebb az a birtokkomplexum, ami a kormánynak, illetve a telepítést végrehajtó hatóságnak a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésére fog állani. Amikor ezt a számítást végezzük, arra is gondolunk, hogy országos átlagban uradalmaink egész földterületének egyharmada szokott szántóföld lenni. Már most igen sok olyan nagybirtok van, ahol a trianoni békeszerződés következtében az arány egészségtelenül megváltozott és a szántó alig éri el az összes terület egyhatod részét. Viszont azonban vannak olyan birtokok is, ahol az erdő és az egyéb terület lényegesen kisebb a szántó területénél. Ezek azok az ingatlanok, amelyek szántóterületükből nehézség nélkül adhatnak le egy bizonyos százalékot, anélkül, hogy a művelési arány egészségtelenül megváltoznék. A földbirtokpolitikának meginduló végrehajtási folyamata lesz hivatott ezeket a mutatkozó aránytalanságokat kiegyenlíteni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a telepítésre felajánlott birtoktestek terjedelme a jövőben nem csökkenni, hanem növekedni fog. Rendetlenség Irta: SZÉKELY TIBOR Először talán kilencéves koromban találkoztam vele, az elemi iskolában. Házifeladatot kellett készíteni számtanból, de barátom, Karlovits nem készítette el. Amikor a tanítóbácsi megnézte irkáinkat, kiderült, hogy mások sem készítették el. Mi, a rendesek, akik elvégeztük a szorzást, kifeszített mellel ültünk a padban és gőgösen figyeltük a bűnösök vallatását. A bűnösök riadtan mentegetőztek, különféle térbeli és időbeli akadályokra hivatkoztak, amelyek a feladat elvégzése elé tornyosultak. Szenet raktak le a pincében és vigyázni kellett, a mama hirtelen rosszul lett és a gyermekeket elküldték hazulról, a nővér eltörte a tintás üveget és nem lehetett másik tintát kapni, mert a boltok már bezártak. Mindezt izgatottan és részletesen adták elő, mintha rettenetesen fájlalták volna ezeket a zavaró „ténykörülményeket”. A legtöbben azonban szólni sem tudtak a bűntudatról, imádságos tekintettel meredtek a tanítóbácsira is hangos strukkolással nyelték a levegőt. A hazudozók és a némák a káröröm mellett szánalmat is keltettek bennünk. Tudtuk ugyan, hogy bennünket, szorgalmasokat nem lehetne egy kalap alá vonni velük, de azért erkölcsileg még sincsenek nagyon messze tőlünk, mert ők is szeretnének kifeszített mellel vigyorogni a padban, mint mi, a rendesek. Karlovitsra került a sor, neki kellett színt vallania, hogy miért nem szorzott a házifüzetben? Karlovits megvetően vállat vont, mosolygott és azt mondta: — Elfelejtettem. De arca és tekintete így beszélt: «— Ezt a bút» fcat«£sá£0£ csak fisért mondom, mert mondani kell valamit, de ha nem tetszik a tanítóbácsinak, akkor vegye úgy, mintha semmit sem mondtam volna, az igazság úgyis az, hogy nem akartam megcsinálni a házifeladatot, de unom már az egész ügyet, nincs kedvem sokat csevegni róla! A tanítóbácsi is megérezte, hogy Karlovits milyen szemtelenségeket gondol. — Te, Karlovits, — mondta emelt hangon, — te nagyon rendetlen ember vagy! Ezzel a kifejezéssel mindörökre elkeresztelte nekem Karlovitsot. De mást is tett vele. „Körmicét” adott neki, vagyis pálcával ráütött az összeszorított körmeire, azután sarokba állította. Karlovits megvetően fogadta a körmicét, mintha fitymálta volna, hogy a tanítóbácsi csak kicsit mer ütni s amikor a sarokba ment, a tanítóbácsi háta mögött a nyelvét öltötte rá. Látszott, hogy hanyagságát és szemtelenségét igen bátor, erényes cselekedetnek tartja és ott, a sarokban, szánalmas mamlaszoknak tekint bennünket, akik a padban ülünk. A duhaj tücsök gondolhat így a szorgalmas, nyárspolgári hangyára. Kiváltságos kasztom tagjai, a szorgalmasok örvendtek Karlovits sorsán. Én azonban megdöbbenve néztem rá. Miért nem végezte el a szorzást, mikor azt érdemes elvégezni, hiszen az ember általa aránylag kevés fáradsággal nagy megbecsüléshez és lelki megelégedéshez juthat? Honnan vette bátorságát, amikor hetykén és gőgösen ismerte be mulasztását? Miért nem sziszegett, amikor a körmkcét kapta? Talán neki az ilyesmi nem fáj? Miért nem szégyenli magát a sarokban? ő talán meg tudná magyarázni, hogy a padban ülőknek kell szégyelniök magukat? Nem hiszem, hogy a többieket is ilyen filozófiai kételyek kínozták volna, de engem kimondhatatlanul nyuigtalanított Karlovits ott, a sarok-lábán. Alighanem a hiúságom fájt, mert rájöttem arra, hogy Karlovits tud valamit, amit én nem tudok. Én nem tudom ilyen zavartalanul elviselni a büntetést. Én sokkal többre becsülöm a kényelmes, biztonságos padot, mint a szégyenteljes osztálysarkot. Én talán maradi és buta vagyok. Olyan vagyok, mint a legtöbb gyerek. De Karlovits egy idegen faj szülöttje, egy távoli világ lakója, aki talán egyetlen szóval meg tudná magyarázni „rendetlenségének” okát, ha akarná. De nem akarja. Hosszú esztendőkig nem találkoztam vele. Csak távirat-stílusú híreket hallottam róla: tizenötéves korában zenésznek készült, tizenkilenc éves korában megnősült, húszéves korában fia született, huszonegyéves korában egy kairói jazz-zenekarban működött, huszonkétéves korában Bécsben elvált a feleségétől, huszonhároméves korában Párisból kényszerútlevéllel jött haza, huszonnégyéves korában egy német filmgyár komponistája volt, félévvel később ugyancsak Németországban átmenetileg tányérmosogatásból élt. Nemsokára hazakerült Pestre. Az utóbbi időben állandóan fel-felvillant előttem a neve. Slágereit hallani lehetett a rádióban, kávéházban, utcán, gramofonon, mindenütt. Becslésem szerint annyit kereshetett, mint három gázgyári hivatalnok együttvéve. A Körúton találkoztam vele. Olyan rossz állapotban volt, mintha a Teleki téren vásárolta volna önmagát. Minden magyarázat nélkül ötven fillért kért kölcsön. Két hét múlva váratlanul beállított hozzám. Mindjárt azzal kezdte, hogy nem sokáig maradhat, mert lakást kell keresnie. Reggel óta nincs lakása, most délután hat óra van, de azért reméli, hogy estig még találhat megfelelő kutyaólat Pesten. «‹ .Valamit kérdeznék tőled« ›—› mond* Franco hozzájárul az önkéntesek elszállításához Feltétele, hogy a valenciai kormány is szállíttassa el az idegen harcosokat LONDON, júl 7. Az angol sajtó nagyobb része — főként a Daily Telegraph, Daily Mail, Morning Post és News Chronicle — a spanyol helyzet megoldását reméli olyan módon, hogy a két küzdőfél megkapja a hadviselői jogokat az összes idegen önkéntesek elszállítása ellenében és az ellenőrzés bizonyos fokának további fenntartásával. Franco tábornok állítólag hajlandó az alkut elfogadni, mivel annak a lehetősége, hogy ostromzár alá veheti a spanyol vörös partokat, most már értékesebb számára az idegen önkéntesek támogatásánál. A Daily Man úgy tudja, hogy az angol kormány a hendayei angol nagykövet útján és Londonban is érintkezésbe lépett Franco tábornok megbízottaival és azt a benyomást merítette, hogy Franco örömmel üdvözölné az önkéntesek elszállítását. ‘A Daily Telegraph szerint csak azt a feltételt kötötte ki Franco tábornok, hogy a valenciai kormány is szállíttassa el a vörös oldalon harcoló idegeneket. A francia álláspont PÁRIZS, júl. 7. ~ A Petit Párisien a következőket írja: A francia kormány utasította a londoni francia nagykövetet, hogy a be nem avatkozási bizottság pénteki ülésén csak abban az esetben fogadja el a spanyol-francia határon a nemzetközi ellenőrzés további fenntartását, ha a tengeri ellenőrzést a mostani keretek között folytatják, vagy pedig azzal egyenértékű rendszerrel helyettesítik és ha spanyol-portugál határ szárazföldi ellenőrzését is megfelelően viszszaállítják. Ha ez nem történnék meg, Franciaország késedelem nélkül megszünteti a szárazföldi ellenőrzést a Pirennen