Budapesti Hírlap, 1937. július (57. évfolyam, 146-172. szám)

1937-07-08 / 152. szám

10 FILLÉRI Budapesti Hírlap LVII. évfolyam 152. szám 1937. Csütörtök, július 8. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­ POLITIKAI NAPILAP vm. kern József-körut 5. szám. TELEFONSZÁMI 1—444—00. VAN FÖLD A TELEPÍTÉSHEZ A hazai közép- és nagybirtokosokról szerkesztett legutóbbi Gazdacímtár, amelyet a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal ebben az évben adott ki, érdekes képet nyújt nemcsak a magyar földbirtok mai megoszlásáról, hanem egyúttal rávilágít arra a tényre is, mennyire tévednek azok, akik azt hi­szik, hogy a végrehajtandó telepítések és egyéb földbirtokpolitikai műveletek során az állam kénytelen lesz rövid időn belül hozzányúlni azokhoz az in­gatlanokhoz is, amelyek úgynevezett erős kezekben vannak. Ha mindenek­előtt figyelembe vesszük a védett bir­tokok számát és terjedelmét, kétségte­lenül megállapíthatjuk, hogy a végle­ges rendezés során a telepítést végre­hajtó hatóságnak az ország minden vi­dékén elegendő felkínált földbirtok fog rendelkezésre állani, azokból a lekap­csolt birtokrészekből, amelyeknek vétel­árával az eladósodott földbirtokosok adósságaikat véglegesen rendezik és a megmaradt földterületen intenzívebb gazdálkodáshoz kezdenek. Figyelembe kell venni azt is, hogy amint a védett­ség végleges likvidálása bekövetkezik, nemcsak az eddig védett földbirtokok tulajdonosai fognak telepítési célokra megfelelő területeket felajánlani, ha­nem igen sokan a nem védett birtoko­sok közül is olyanok, akik nincsenek ugyan a kataszteri tiszta jövedelem tizenötszörös szorzatán túl eladósodva és így védettséget nem kérhettek, adós­ságaik terhét azonban ennek ellenére is képtelenek viselni és kénytelenek birto­kuk egy részétől megválni. Érdekesen világít rá a Gazdacímtár arra a tényre is, hogy pénzintézeteink kezén még mindig milyen tekintélyes birtoktestek vannak, tehát olyan ingat­lanok, amelyektől mostani tulajdono­saik a szó szoros értelmében szaba­dulni szeretnének. Az ország három­­száztizenöt községében majdnem het­venezer katasztrális hold bankbirtok van. Ezek átlagban egyenként alig ha­ladják meg a 30—40 holdat, de van kö­zöttük egészen apró parcella is, fel egé­szen a 3—400 holdas középbirtokig, ott van néhány 2000 holdas nagybirtok is és van mintegy harminc darab ezer hol­don felüli. Ez a hetvenezer kataszteri hold azonban nem mutatja a valóság helyes képét, mert hiszen ha az ember a száz holdon felüli birtokosok névso­rában is böngész, itt is sok vidéki pénz­intézet nevével találkozik. Az egyik 200, a másik 400 kataszteri hold in­gatlan kényszertulajdonosa és az előbbi, mintegy 70.000 katasztrális holdat ki­tevő birtokosok kimutatásában csak azért nem szerepel, mert rendszerint több községben fekvő birtokának terje­delme nem éri el összesen az 500 ka­taszteri holdat. Hitelesnek mondható becslés szerint az 500 kataszteri holdon aluli bankbirtokosok kezén szintén van körülbelül 40—45.000 kataszteri holdnyi ingatlan és a címtárban nem szereplő 100 holdon aluliak száma is igen tekintélyes. Azt hisszük, nem téve­dünk, ha azt mondjuk, hogy pénzintéze­teink kezén még mindig jóval 100.000 kataszteri holdon felüli földbirtok van, amelyeknek legnagyobb részével nem tudnak mit kezdeni, apró bérletekbe adják és igen sokszor nem tudják be­hajtani a haszonbért, úgyhogy a föld­adót a szó szoros értelmében ráfizetik az üzletre. Természetes hogy ezek az ingatlan­tulajdonosok fogják elsősorban felaján­lani földjeiket telepítés céljaira. Ha ezek közül csak az Országos Földhitel­­intézetnek száznegyvenhét községben fekvő 51.542 kataszteri holdnyi birto­kát vesszük figyelembe, amelyek közt több kétezer holdon felüli birtoktest is van, nem nehéz megállapítani, hogy ezeknek a birtokoknak telepítési cé­lokra való felhasználása száznegyven­hét községben teszi lehetővé a földbir­tokpolitikai műveletek végrehajtását, azonkívül pedig legalább húsz olyan te­lepítés végrehajtására ad módot, ahol a jelentkező kisbirtokosok között ezer ka­taszteri holdon felüli birtoktestet lehet szétosztani. Ha mindezeket figyelembe vesszük, azt is látnunk kell, hogy esztendőkig el­tart, amíg a telepítés és általában a birtokpolitikai akció ezeket az önma­­guktól kínálkozó birtoktesteket felveszi és a jelentkezők között szét tudja osz­tani. Reális számítás szerint a bankbir­tokokkal és az önként eladásra felaján­lott nagyobb birtokokból lekapcsolt birtokrészekkel együtt félmillió katasz­teri holdnál több lesz az a birtokkomp­lexum, amelynek felvásárlása nem is annyira a földigénylők, mint inkább a mostani birtokosok érdekében sürgős. Tudjuk azt, hogy különösen a bank­birtokoknak eladása és parcellázása máris folyamatban van, hiszen a szám­szerű adatok azt bizonyítják, hogy pél­dául az Országos Földhitelintézet léte­sítése előtt az ebbe beleolvadt Kisbir­tokosok Országos Földhitelintézete egy esztendőben több mint 8000 katasztrá­lis hold földet adott el kisgazdáknak és évről évre lényegesen csökkentette bir­tokállományát a védettség tartalma alatt is. Ha ezt a tényt figyelembe­­ vesszük és ennek megfelelően a bankok­­ kezében lévő ingatlanokból az összeírás óta 10 százalékot levonunk, akkor is megállapíthatjuk, hogy számításunk reális és félmillió kataszteri holdnál nem lesz kevesebb az a birtokkomple­xum, ami a kormánynak, illetve a tele­pítést végrehajtó hatóságnak a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésére fog állani. Amikor ezt a számítást végezzük, arra is gondolunk, hogy országos átlag­ban uradalmaink egész földterületének egyharmada szokott szántóföld lenni. Már most igen sok olyan nagybirtok van, ahol a trianoni békeszerződés kö­vetkeztében az arány egészségtelenül megváltozott és a szántó alig éri el az összes terület egyhatod részét. Viszont azonban vannak olyan birtokok is, ahol az erdő és az egyéb terület lényegesen kisebb a szántó területénél. Ezek azok az ingatlanok, amelyek szántóterületük­ből nehézség nélkül adhatnak le egy bi­zonyos százalékot, anélkül, hogy a mű­­velési arány egészségtelenül megváltoz­nék. A földbirtokpolitikának meginduló végrehajtási folyamata lesz hivatott ezeket a mutatkozó aránytalanságokat kiegyenlíteni, ami egyúttal azt is je­lenti, hogy a telepítésre felajánlott bir­toktestek terjedelme a jövőben nem csökkenni, hanem növekedni fog. Rendetlenség Irta: SZÉKELY TIBOR Először talán kilencéves koromban talál­koztam vele, az elemi iskolában. Házifel­adatot kellett készíteni számtanból, de ba­rátom, Karlovits nem készítette el. Ami­kor a tanítóbácsi m­­egnézte irkáinkat, ki­derült, hogy mások sem készítették el. Mi, a rendesek, akik elvégeztük a szorzást, ki­­feszített mellel ültünk a padban és gőgö­sen figyeltük a bűnösök vallatását. A bű­nösök riadtan mentegetőztek, különféle térbeli és időbeli akadályokra hivatkoztak, amelyek a feladat elvégzése elé tornyosul­tak. Szenet raktak le a pincében és vi­gyázni kellett, a mama hirtelen rosszul lett és a gyermekeket elküldték hazulról, a nővér eltörte a tintás üveget és nem lehe­tett másik tintát kapni, mert a boltok már bezártak. Mindezt izgatottan és részletesen adták elő, mintha rettenetesen fájlalták volna ezeket a zavaró „ténykörülménye­ket”. A legtöbben azonban szólni sem tud­tak a bűntudatról, imádságos tekintettel meredtek a taní­tóbácsir­a is hangos struk­­kolással nyelték a levegőt. A hazudozók és a némák a káröröm mellett szánalmat is keltettek bennünk. Tudtuk ugyan, hogy bennünket, szorgalmasokat nem lehetne egy kalap alá vonni velük, de azért erköl­csileg még sincsenek nagyon messze tő­lünk, mert ők is szeretnének kifeszített mellel vigyorogni a padban, mint mi, a rendesek. Karlovitsra került a sor, neki kellett színt vallania, hogy miért nem szorzott a házifüzetben? Karlovits megvetően vállat vont, mosolygott és azt mondta: — Elfelejtettem. De arca és tekintete így beszélt: «— Ezt a bút» fcat«£sá£0£ csak fisért mondom, mert mondani kell valamit, de ha nem tetszik a tanítóbácsinak, akkor vegye úgy, mintha semmit sem mondtam volna, az igazság úgyis az, hogy nem akartam megcsinálni a házifeladatot, de unom már az egész ügyet, nincs kedvem sokat cse­vegni róla! A tanítóbácsi is megérezte, hogy Karlo­vits milyen szemtelenségeket gondol. — Te, Karlovits, — mondta emelt han­gon, — te nagyon rendetlen ember vagy! Ezzel a kifejezéssel mindörökre elkeresz­telte nekem Karlovitsot. De mást is tett vele. „Körmicét” adott neki, vagyis pálcá­val ráütött az összeszorított körmeire, azu­tán sarokba állította. Karlovits megvetően fogadta a körmicét, mintha fitymálta vol­na, hogy a tanítóbácsi csak kicsit mer ütni s amikor a sarokba ment, a tanítóbácsi háta mögött a nyelvét öltötte rá. Látszott, hogy hanyagságát és szemtelenségét igen bátor, erényes cselekedetnek tartja és ott, a sarokban, szánalmas mamlaszoknak te­kint bennünket, akik a padban ülünk. A duhaj tücsök gondolhat így a szorgalmas, nyárspolgári hangyára. Kiváltságos kasztom tagjai, a szorgal­masok örvendtek Karlovits sorsán. Én azonban megdöbbenve néztem rá. Miért nem végezte el a szorzást, mikor azt érde­mes elvégezni, hiszen az ember általa aránylag kevés fáradsággal nagy megbe­csüléshez és lelki megelégedéshez juthat? Honnan vette bátorságát, amikor hetykén és gőgösen ismerte be mulasztását? Miért nem sziszegett, amikor a körmkcét kapta? Talán neki az ilyesmi nem fáj? Miért nem szégyenli magát a sarokban? ő talán meg tudná magyarázni, hogy a padban ülőknek kell szégyelniök magukat? Nem hiszem, hogy a többieket is ilyen filozófiai kételyek kínozták volna, de engem kimondhatatla­­nul nyuigtalanított Karlovits ott, a sarok-lá­bán. Alighanem a hiúságom fájt, mert rá­jöttem arra, hogy Karlovits tud valamit, amit én nem tudok. Én nem tudom ilyen zavartalanul elviselni a büntetést. Én sok­kal többre becsülöm a kényelmes, bizton­ságos padot, mint a szégyenteljes osztály­sarkot. Én talán maradi és buta vagyok. Olyan vagyok, mint a legtöbb gyerek. De Karlovits egy idegen faj szülöttje, egy távoli világ lakója, aki talán egyetlen szó­val meg tudná magyarázni „rendetlenségé­nek” okát, ha akarná. De nem akarja. Hosszú esztendőkig nem találkoztam vele. Csak távirat-stílusú híreket hallottam róla: tizenötéves korában zenésznek ké­szült, tizenkilenc éves korában megnősült, húszéves korában fia született, huszon­egyéves korában egy kairói jazz-zenekar­­ban működött, huszonkétéves korában Bécsben elvált a feleségétől, huszonhárom­éves korában Párisból kényszerútlevéllel jött haza, huszonnégyéves korában egy né­met filmgyár komponistája volt, félévvel később ugyancsak Németországban átme­netileg tányérmosogatásból élt. Nemso­kára hazakerült Pestre. Az utóbbi időben állandóan fel-felvillant előttem a neve. Slágereit hallani lehetett a rádióban, kávéházban, utcán, gramofonon, mindenütt. Becslésem szerint annyit keres­hetett, mint három gázgyári hivatalnok együttvéve. A Körúton találkoztam vele. Olyan rossz állapotban volt, mintha a Te­leki­ téren vásárolta volna önmagát. Minden magyarázat nélkül ötven fillért kért köl­csön. Két hét múlva váratlanul beállított hoz­zám. Mindjárt azzal kezdte, hogy nem so­káig maradhat, mert lakást kell keresnie. Reggel óta nincs lakása, most délután hat óra van, de azért reméli, hogy estig még találhat megfelelő kutyaólat Pesten. «­‹ .Valamit kérdeznék tőled« ›—› mond* Franco hozzájárul az önkéntesek elszállításához Feltétele, hogy a valenciai kormány is szállíttassa el az idegen harcosokat LONDON, júl 7. Az angol sajtó nagyobb része — főként a Daily Telegraph, Daily Mail, Morning Post és News Chronicle — a spanyol hely­zet megoldását reméli olyan módon, hogy a két küzdőfél megkapja a hadviselői jo­gokat az összes idegen önkéntesek elszállí­tása ellenében és az ellenőrzés bizonyos fokának további fenntartásával. Franco tábornok állítólag hajlandó az alkut elfo­gadni, mivel annak a lehetősége, hogy ostromzár alá veheti a spanyol vörös par­tokat, most már értékesebb számára az idegen önkéntesek támogatásánál. A Daily Man úgy tudja, hogy az angol kormány a hendayei angol nagykövet út­ján és Londonban is érintkezésbe lépett Franco tábornok megbízottaival és azt a benyomást merítette, hogy Franco öröm­mel üdvözölné az önkéntesek elszállítását. ‘A Daily Telegraph szerint csak azt a feltételt kötötte ki Franco tábornok, hogy a valenciai kormány is szállíttassa el a vörös oldalon harcoló idegeneket. A francia álláspont PÁRIZS, júl. 7. ~ A Petit Párisien a következőket írja: A­ francia kormány utasította a londoni francia nagykövetet, hogy a be nem avatko­­zási bizottság pénteki ülésén csak abban az esetben fogadja el a spanyol-francia határon a nemzetközi ellenőrzés további fenntartását, ha a tengeri ellenőrzést a mostani keretek között folytatják, vagy pedig azzal egyenértékű rendszerrel he­lyettesítik és ha spanyol-portugál határ szárazföldi ellenőrzését is megfelelően visz­­szaállítják. Ha ez nem történnék meg, Franciaország késedelem nélkül megszün­teti a szárazföldi ellenőrzést a Pirennen­

Next