Budapesti Hírlap, 1938. június(58. évfolyam, 122-144. szám)
1938-06-19 / 136. szám
1938 JÚNIUS 19. VASÁRNAP B. 1f. Szörnyű bajos a hirtelen jött válságokat leírni. Egy pillanat alatt kéne elmondani az egészet: Hogy suhant a sötétkék luxuskocsi a mátraaljai országúton,... hogy termett ott hirtelen, szemben, a mammuthtestű teherautó a fordulóban... hogy veszítette el a sofőr a fejét, hogy lebegett a benntülők sorsa egy másodperc töredékéig a karambol és a szakadék között... hogy taszította félre Gyula a sofőrt, hogy ragadta meg a kormánykereket, hogy ugrott fel a nagy Mercedes a fék és a hirtelen fordulat erejétől, mint egy halálra rémült állat... és hogy állt meg, remegve, dohogva, egy centiméterre a meredek szélén, súrolva a korlát oszlopát. Gyula a teherautó után akart fordulni, hogy felelősségre vonja, de Monsieur Dupont nem engedte. — Hagyjuk futni, min ami, örüljünk, hogy nagyobb baj nem történt... Nézze, szegény Madelaine még mindig olyan fehér, mint a fal. Gyula meghajolt. — Ahogy parancsolja, Monsieur... De a sofőr, úgy látom, nincs abban az állapotban, hogy tovább vezessen ... úgy remeg, mint a kocsonya... Mademoiselle Madeleine-nek sem tanácsolnám a vezetést itt, ezeken a szerpentineken ... talán én ... A francia meglepetten nézett a fiatalemberre, aki közel két hete járta velük az országot, hogy Magyarország szépségeit bemutassa. — Maga ehhez is ért ?... Ez igazán nem tartozik hozzá az idegenvezetéshez... De igaz, hiszen maga mentette meg az imént is az életünket,— hiszen, ha el nem taszítja ezt a szerencsétlent a kormánykeréktől, most ott hevernénk a mélyben, öszszezúzott tagokkal... — Jaj, papa, ne mondj ilyet. Madeleine borzongva bújt ki a kocsi belsejéből. Szép, fekete francia leány volt, villogó barna szemekkel, villogó, fehér fogsorral, ultraelegáns sportkosztümben. Most Gyula felé fordult ő is. — Tudja mit, Monsieur ’Orváth, ha maga vezet, én kiülök maga mellé, jó? Papa, te ápolhatod azalatt Pierret, vagy szidhatod, ahogy tetszik... Madeleine már nevetett is. Karcsú, irigyó teste majdnem érintette a fiút, ahogy a kerékhez ült s a fehér gyöngyfogak egész közelről csillogtak rá a cseresznyepirosra festett ajkak közül. — Mint egy gyönyörű ragadozó. — Ötlött a fiatalember eszébe. — Oda repül, hová akar, azt ragadja meg, akit akar. S ahogy óvatosan megindította a motort, mégegyszer oldalt pillantott a leányra. Ezek a hegyes, vérvörös körmök, ezek a perzselő barna szemek... ezek most alighanem őt szemelték ki prédául, őt, a gondban felnőtt, névtelen magyar fiút, aki a gépészmérnöki diplomával a zsebében, idegenvezetésből él... Egész figyelmét a vezetésre összpontosította. De folyton magán érezte a leány tekintetét. Egyszer — igaz, a kocsi mozgása okozhatta, •— egészen rádőlt a zöldpullóveres, könnyű leánytest. A fiú furcsán érezte magát. Tiszta fiatal életébe sohasem eresztett be tolakodó nőket. Ha társaságban leányokkal volt együtt, úgy bánt velük, mint ahogy megkívánta, hogy mások a húgával bánjanak. Volt egy-két jó pajtása közöttük, akikkel néha kirándult, vagy táncolt — de közelebb egy sem jutott még hozzá. Mert Horváth Gyulának nagyon mai és mégis nagyon régimódi felfogása volt az életről. Haarra gondolt, hogy egyszer megházasodhat, mindig olyan asszonyt látott maga mellett, mint az édesanyja. Tisztanézésű, festetten, szájút, szelíd szavút. Igazi segítőtársat, aki a lelkének is fele lehessen. De hát hol van még ennek a lehetősége? Az idegenvezetés szűkös kenyér, arra nem lehet házasodni. És az a sok kérvény, amit itt is, ott is beadott három év óta, — hoz-e valaha olyan állást, hogy családot alapíthat ? ... Madeleine belenevetett a fiú gondolataiba. — De fura ember maga, Morváth! Ilyen hallgatagon, — no meg ilyen rideg arccal még nem ült mellettem fiatalember. — Autóvezetőnek hidegnek és óvatosnak kell maradnia, Mademoiselle. Különben láthatta, mi történik. — Igaza van. Még három kilométer és fönt vagyunk a Kékesen. Majd meglátom, hogy viseli magát vacsora közben... rámnéz-e egyáltalán ?... — Magára lehetetlen rá nem nézni, Mademoiselle Madeleine. — Nana... De figyelmeztetem, én nem vagyok hozzászokva, hogy az emberek ne törődjenek velem, ha én azt akarom, hogy je veux avoir mes trente six caprices, vous saves... És maga az előbb megmentette az életemet, meg a papáét, ezt nem lehet soha megfizetni... Gyula összehúzta a szemöldökét. — Kötelesség volt, azért nem jár fizetség, Mademoiselle. Hogy Madeleine mit beszélt az apjával aznap délután, azt Csak a jó Isten tudja, meg a rigók, amelyek befütyültek a kékesi nagyszálló ablakain. De mikor este kint ültek a terraszon felszolgált vacsoránál hármasban, Monsieur Dupont formálisan vallatóra fogta a fiút.— M. Horváth, Madeleine azt mondja, hogy maga gépészmérnök. — Az vagyok, M. Dupont. — Mégpedig alapos szakember, azt én látom abból, ahogy kezeli az autót, ahogy szétszedte az imént, ahogy összerakta. Maga az, hogy kiváncsi volt, nem szenvedett-e kárt a motor ettől a délutáni megrázkódtatástól ... És mért nem dolgozik a szakmájában ? — Magyar vagyok, Monsieur. És Csonkamagyarországon évekig kell várni a kenyérre, ha az ember nem feszít több nárt a hegedűre. Mint gépészmérnök még nem tudtam elhelyezkedni. Nyelveket tudok, beálltam idegenvezetőnek. Megélek belőle. A francia elgondolkozva rágta a szivarját. — Szép, szép, de nem pálya, nem megoldás egy tehetséges fiatalembernek, akinek ilyen képzettsége van. — Majd megsegít az Isten és lesz még máskép is. A fiú kinézett az erdő homályába túl a leány fehérruhás alakján, túl az apja füstfelhőin. Madeleine most nagyon csendesen ült a helyén. Idegesen babrált az asztalkendővel. — Igen, lehet máskép, — törte meg a csendet a francia kissé érdes hangja. — Magától függ, fiatal barátom... Nézze, én üzletember vagyok, autógyáros, mint tudja. És — mellesleg — jó emberismerő. Fiam nincs — Madeleine az egyetlen gyermekem ... és öregszem. Évek óta keresek egy megbízható szakembert, aki segítségemre lenne ... esetleg később be is társulna ... Magában, azt hiszem, megtaláltam ezt az embert. _ M. Dupont szünetet tartott.. A palantása átsiklott a leányára. Madeleine, aki mindeddig szokása ellenére lehajtott fejjel hallgatott, most rávillantotta a szemét a fiúra. Csábító, forró, szinte parancsoló volt, ez a tekintet. Némajáték, amely többet mondott a szavaknál. GYÖKEREK Irta: Máriássyné Szemere Katinka Mi ez ? ... A nagy szerencse, ami egyszer fordul elő az életben, ha ugyan előfordul? Az élet, a gazdagság, a szerelem? Hirtelen égből pottyant ajándéka az Istennek? Vagy... a nagy kísértés, amelyet sokszor és ezerféle formában küld ránk a sátán, különösen a mai világban?... A Csend kezdett nyomasztó lenni köztük. — Tudja mit, mon ami, — szólalt meg végre a gyáros. Ne feleljen rögtön. Ez utóvégre életbevágó kérdés. Gondolkozzék rajta holnap reggelig. — Köszönöm, Monsieur. A dolog olyan váratlanul ért... Kezet fogtak. Madeleine még visszanézett a terrasz végéből. Csupa fojtott hívás volt a tekintete. A fiú lement az erdőbe. Úgy haladt a sötét fák közt, mint az alvajáró. A fejében színes összevisszaságban kergették egymást a gondolatok. Képek merültek fel... Paris ... „Dupont et Horváth autógyára” ... Gyula szinte belefeledkezett a fényes áradatba. — Lelket cseréljen az, aki hazát cserél — hangzott egyszerre a lelke mélyén. — Tudja Isten, honnét csendült elő ez a régen hallott verssor. De ott volt Tisztája, mint a kristály. Az első kristály a gondolatok zavaros halmazállapotában. A fiú összeborzadt. Egyszerre tisztán látott. Igen, lelket kellene cserélni, hogyha hazát cserél. Kicserélheti-e valaki a tulajdoni lelket? Átválthatná-e ő az ő magyar lelkét franciára? Mert francia otthonban élne, francia felesége volna, a gyermekei sem lennének magyarok, hanem franciák... Idegen lenne nekik minden, ami neki kedves — a régi kis kúria, amelybe az édesanyja hiába várná haza —, a magyar föld, az ízes magyar kenyér, az ízes magyar szó ... És Madeleine maga ?... Milyen élettárs lenne? Milyen anya? Hiszen ő nem is szereti a leányt. Az most talán, hirtelen fellángolással, beleszeretett, de tudna-e hűséges felesége lenni egy életen át? És mi volna, ha egy év múlva — öt év múlva — más szeszélye támadna, elfordulna tőle, otthagyná a gyerekeit is. .. mert azt is megtenné, ezt világosan érezte... És akkor azt mondhatná neki: le is út, fel is út, a gyár az enyém, papa azt teszi, amit én akarok!... A fiú megbotlott egy vastag fagyökérbe. Megállt. Egyszerre úgy érezte, hogy neki is gyökerei vannak a földben, ebben az áldott magyar földben — és ezeket a gyökereket csak az élettel együtt lehet kitépni. Felvetette a fejlét és hangosan, diadalmasan odaszólt a fekete fáknak, amelyeket ezüst ceruzával húzott körül a holdfény. Gyulának hirtelen fejébe szökött a vér. — Nem. Hát nem. C’est non, Monsieur Dupont... A • M A G If iA R • K U LT U R A • K I S T ÜK R E PETŐFI— NÉMETÜL Meghatódással vettük kezünkbe a magyar könyv értékei sorában azt a német nyelvű kötetet, amelynek szerzője Petőfi Sándor összes költeményeit ültette át német nyelvre. Meghatódással olvastuk Petőfi Sándort németül, annál is inkább, mert ez az első teljes német Petőfi, amelynek minden versét eredeti versmértékkel fordították. A hatalmas munka szerzője dr. Landgraf Lőrinc, soproni születésű orvos, aki 20 éven át foglalkozott a fordítás nehéz, művészi munkájával. Nehéz munka volt, mert hiszen Petőfi nemcsak kifejezéseiben, ritmusában és költői lényében annyira egyéni, hogy németül alig lehet őt érzékeltetni, hanem annyira magyar, mint az Alföldön délibábot játszó magyar nap, aki nem látta, leírásból el sem tudja képzelni. És mégis, a húsz évig tartó munka büszke eredménye, hogy Petőfit a lehetőség szerint hozzáférhetővé tette a német nyelvterület számára: a műgonddal csiszolt eredeti versmértékek és könnyű rímek, a népi magyar szellem, a sajátos magyar és sajátos Petőfi-kifejezések gyszólván nemzeti színeinkben, átütnek a német szövegen. Pompásan érzékelteti a szerző Petőfi könnyedségét például a János vitézben: Glühend brennt die Sonne hoch von Hivimcl ■meder auf des Schäferjungen ausgestreckte Glieder. Überflüssig ist's, den Burschen so zu sengen, der fühlt ohnedies im Herzen heisses Drängen. Ugyancsak közvetlen művésziességgel ta. Utcázunk a családi költeményekben is. Az Anyám tyúkja című vers így kezdődik: FA, ich trän den Augen nimmer, Ihr Frau Henne, wohnt im Zimmer? Wie hat Gott auch Euch geachtet, dass Ihr da so weit es brachtet, Szemelvényképpen közöljük a minden Petőfi-fordítás próbakövéül szolgáló Szeptember végén egyik szakaszát: Noch blühen die Blumen des Gartens im Tale, noch grünt vor dem Fenster die Pappel so schön; doth sichst du dort drüben des Winters Male? Schon deckte der Schnee des Gebirges Höh’n, Noch glüht mir der Sommer im Herzen, dem jungen, noch ist cs an Blüten des Lenzes so reich, doch schon ist Silber ins Haar mir geschlangen, seim« färbte der Reif des Winters es bleich. Szép, nagy és művészi szolgálatot tett a szerző a magyar irodalomnak Petőfi összes verseinek fordításával, de reméljük, a német olvasóközönségnek is, amely eddig is csodáló érdeklődéssel fordult a nagy magyar üstökös pályája és költői egyénisége felé. A hatalmas imunka Kákai Lajos áldozatkészségét dicsérő díszes kiadásában jelent meg. (m.) A MINISZTER Földi Mihály új regénye A miniszter, akiről szó van a regény elején, meghal, de láthatatlanul tovább él a regény lapjain, cselekvésre mozgatja az élőket és gondolkodásra, vitára készteti az olvasót. Ez a hatása emeli elsősorban számos más regény fölé Földi Mihály új kötetét, amelyben az ,ha nem szórakoztatni, nem elgondolkodtatni, ábrándoztatni, vagy meghalni akar, hanem egyenesen állásfoglalásra ingerel a mai élet problémái mellett, világnézeti harcaiban. És minthogy a szabadon hagyott vitában maga a szerző határozottan kötelezi el magát a regény finomrajzú prelátusának alakjával, a könyv megítélése és fogadtatása érzelmi alapon az olvasó világnézetétől függ". A miniszter halálos ágyától az egyik barát, a nagybeteget kezelő orvosprofesszor elválasztja a másik barátot, a prelátust, akivel pedig az elmúlásra ítélt ember bizalmasan kívánt beszélni. Az orvos meggátolta a beszélgetést, legjobb hite szerint a beteg érdekében, a prelátus viszont a bekövetkezett halál után határozatlansággal vádolja önmagát: erősebbnek kellett volna lennie, nem lett volna szabad megengednie, hogy az orvostudomány a gyógyulás címén megakadályozza hivatásbeli funkciójában, a nagybeteg lelkének gyógyításában. Ez a regény drámai magja, amelyet annak a szerelemnek a melege csiráztat ki és hajtat zöldelébe, amit az orvosprofesszor egyelőre tudat alatt, később a tudat fölött érez az özvegy iránt. Ez a szerelem kezdetben a gyógykezelés steril álorcája mögé rejtőzik, s mire bactikusgazdaggá fejlődik, annyira átszövi az orvos lelkivilágát, hogy már visszaélésre is kényszerítette az orvosi hivatással. Romlottá zavarodik az orvos képe, s úgy érezzük, hogy végzetszerűleg, mert ez a diabolikus jellegű ember, aki kialakulatlan világképpel és koros hittel végzi hivatását, előbb-utóbb el kell, hogy essék. A másik oldalon áll a prelátus, a regénynek ez a feledhetetlenül finom, kedves, a hit demokráciájában alázatos, erkölcseiben arisztokratikusan finom lélek, aki a misztikus magasságokba kapcsolódó lelki rezdüléseivel sugallatszerűen látja és érzékeli a dolgokat. A regény végén az orvosprofesszort súlyos lelki megrázkódtatás éri és a prelátus segítségével indul el élete második, tisztultabb fejezete felé. Mint minden igényt támasztó munkánál, itt sem a cselekmény szálainak sűrűsége, hanem finomsága teszi értékét s ha Földi Mihály már sokszor értékelt írói kvalitásának újabb megismétlésén kívül marad, megjegyzésünk, mindössze annyi, hogy az író bizonyos mértékben matematikai módszerrel jut el a megállapítás állomására. Igaz viszont, hogy így szabadabban szállhatnak vitába a szerzővel az olvasók. Végeredményben felfogásbeli különbség adódik, anélkül, hogy érintené a lényeget: az írás művészi értékét. Ez pedig kétségtelenül előkelő vonalon áll gazdag kultúrájával, finom ízlésével, csiszolt és tiszta stílusával, amely úgyszólván helyzeti energiát juttat a szavaknak és hátteret vagy reflektort varázsol egyetlenegy szóból is. Még mindig, kiteljesedésében is színekben, plasztikában fejlődő írás Földi Mihály új regénye; észrevétlenül árnyal s értet meg belső indítékokat olyan némasággal, mint mikor két tekintet megértőn kapcsolódik egymásba, vagy olyan finom mosollyal, amit csak ketten értenek: a harmadik már más jelentőséget tulajdonít neki. A nagy tömegek számára sajnos sok esetben rejtetten maradnak a regény finom zöngéi, annál több érdekességet jelentenek az értékelés birtokosainak. Ami az író eddigi könyveinek összetevéséből adódik különbségül, az egyszerűség, amely nemcsak stílusban, hanem keretben, képben, szerkezetben is tökéletesedett, a fehér és fekete színek gazdag árnyékolásával. Földi Mihály új és pompás regénye az Athenaeum előkelő köntösű kiadásában jelent meg. MARIÁSS IMRE Ifi