Budapesti Hírlap, 1938. július (58. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-01 / 145. szám
J egy bankreform és agrárhitel Levél a szerkesztőhöz ! Azt mondják, igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy az ember vágya csak addig erős, csak addig foglalkoztatja egyéniségét, amíg be nem teljesedik. Mihelyt beteljesedett, történt légyen a beteljesedés bármily váratlanul, egyszerre mintha veszítene az egész kérdés fontosságából és mintha mindenki természetesnek tartaná, hogy bekövetkezett, aminek be kellett következnie. Pedig sokszor másoknak kellően ,alig értékelhető jóakaratán múlik, hogy a vágyak teljesedtek. Érzésem szerint ez a helyzet most a jegybankreform dolgában is. Amennyire vissza tudok emlékezni, több mint négy évtizede egyik elsőrangú agrárprobléma volt az, hogy a gazda odajusson a legközvetlenebb hitelforráshoz és megfelelő termelési hitelt vehessen igénybe magától a jegybanktól. Emlékszem gyűlésekre, felszólalásokra, határozati javaslatokra, amelyek kivétel nélkül azt követelték, hogy a gazda megfelelő termelési hitelt kaphasson a jegybanktól. Sőt még arra is emlékezem, hogy volt idő, amikor ezek a követelések úgy hangzottak el, mint aféle jámbor óhajtások, amelyeket jogfenntartás szempontjából illik és szükséges ugyan minden adott alkalommal hangoztatni, a beteljesedésre azonban vajmi csekély a remény. Éppen ezért szeretném, ha gazdatársaim velem együtt úgy értékelnék és méltányolnák a jegybank statútumainak mostani reformját, mint ahogyan az értékelést és méltánylást ez a reform a termelési hitelt kereső gazdák részéről megérdemli. Nem akarok senkinek szemrehányást tenni, de az az érzésem, mintha ennek a reformnak agrárjelentősége fölött kissé hamar tértünk volna napirendre. Mintha nem méltányolta volna a gazdatársadalom eléggé a Nemzeti Banknak ezt az elhatározását, amely mögött — ez kétségtelen, ezt mindenkinek tudnia kell — Imrédy Béla miniszterelnök áll. A miniszterelnök érdeme legelsősorban, hogy ma már nemcsak hathónapi lejáratú mezőgazdasági áruváltók szerepelnek a jegybank leszámítolásában, hanem megteremtődött az az új hiteltípus, amelyet a kilenchavi lejáratú és termelési hitel nyújtására szolgáló gazdaváltók jelentenek. Minél intenzívebb valamely mezőgazdasági üzem, annál inkább hasonlít a kereskedő üzeméhez, tehát annál inkább szüksége van hitelre, idegen forgótőkére. Minthogy pedig a mi mezőgazdasági üzemeink, ha belterjes kezelésben részesülnek, bőségesen találnak alkalmat olyan kikészítési, illetve termelési és kikészítési vállalkozásokra, amelyekhez az üzem kellő forgótőkével nem rendelkezik, azt hiszem, hogy nem tévedek, ha azt mondom, hogy a jegybank reformja a rövidlejáratú agrárhitelnek egyik legégetőbb problémáját oldja meg, amikor tekintettel van az ország agrárjellegére és hosszú évtizedek múlva teljesíti a gazdatársadalomnak régi méltányos és jogos kívánságát. Annál nagyobb értékűnek kell minősítenünk ezt a reformot, mert nagyon erősen meggyökeresedett hitelpolitikai elméletekkel szakít és pedig egyedül annak érdekében, hogy a gazdatársadalom termelési hiteligényeit ki tudja elégíteni. Ma, amikor tehetségünkhöz képest mindannyian a piacképességet tekintjük legelsőrendű termelési szempontnak és amikor minden gazda szívesen vállalkozik akár a növénytermelés, akár az állattenyésztés terén olyan piacképes áru produkálására, amelynek előállítása az egész termelési időszakot igénybe veszi, megmérhetetlen fontosságú és jelentőségű a kilenchavi lejáratú termelési hitel. Nem hiszem, hogy túlzottan rózsás színben látnám a jövendőt és túlságosan optimista volnék, ha azt mondom, hogy a gazdáknak nyújtott ez az új hitellehetőség rövid néhány esztendő alatt jelentékeny lépéssel fog minket előrevinni és termelvényeinket sikerrel fogja piacképesekké tenni. Sokat hallunk és olvasunk ma arról, hogy a gazdának haladnia kell a korral és át kell állítani egész termelési rendszerét, ha meg akarja állni helyét a világversenyben, mert kétségtelen, hogy alig jövedelmező és csak vegetál az a mezőgazdasági üzem, amely nem állít elő feltétlenül verseny és piacképes árut. Ha tehát a gazdának haladnia és versenyképesnek kell lennie, akkor kétségkívül szüksége van olyan anyagi erőre is, mely ezt a versenyképességet biztosítja. Ezt az anyagi erőt a termelési hitel adja. És ha a gazda fizetési kötelezettsége egybeesik a termény értékesítésének időpontjával, akkor sokkal bátrabban vállalkozhatok, sokkal kevesebb kockázattal igényelhet idegen forgótőkét. A Nemzeti Bank alapszabályainak módosítása a gazdák érdekében történt, illő tehát, hogy azt az egész magyar gazdatársadalom kellően méltányolja. Kiváló tisztelettel: egy pest megyei gazda Válaszúton írta: MÁRIÁSS IMRE 050675, sorsjegynek a száma. Magát a sorsjegyet Kiss László segédtisztviselő forgatta kezében egy napsugaras, koratavaszi délelőtt a Nagykörút egyik dohánytőzsdéjében. Állami sorsjegy volt. Még sohasem volt sorsjegye, de most rászánta magát. A tudat alatt az a szó vonzotta: állami. Ez valahogy megbízhatóbbá tette a szerencsével való játékot. Kiss László törvénytisztelő, sőt az államhatalom minden képviselőjét is megkülönböztetett tiszteletben részesítette. És ez helyénvaló is volt. Az állam az egyazon ország népcsaládainak az összessége s önmagát, családját becsüli le az, aki nem becsüli meg az államot. Ezt Kiss László fiatalkora ellenére nem egy alkalommal fejtette ki alaposan szerény személyi hatókörében lázas fejű barátok és spriccerezésükben lázadóknak mutatkozó mesterlegények között, akikkel Pestszentlőrincen részben rokoni, részben „kedves ismerős” kapcsok kötötték össze. Ebben a pillanatban azonban sem rájuk, sem szerencsés és találó okfejtéseire nem gondolt, csak valami biztonságfélét érzett, valami olyat, ami egy szóban talán így fejezhető ki legjobban: szabad, lehet. Most szabad most lehet. Az állam nem bocsátkozhat semmiféle olyan vállalkozásba, amely akár csak a legkisebb mércékben iseltérne - legszorosabban vett korrekt cselekedetektől. Ha az állam azt mondja plakátokon, hogy: Vegyünk állami sorsjegyet,, az egészen más, mintha az ember azt olvassa ugyancsak plakáton: Menjen a Bürgözdszentkajtári strandra. Ebben a pillanatban nem gondolt Kiss László a strandhirdetésre, pedig kétségkívül ott motoszkált fejében, hiszen amikor meglátta a plakátot, így szólt a csinos, sőt módfelett csinos fejeie özvegynek: — Önálló gondolkodású ember nem dől be az ilyen hirdetéseknek. Mert lássa kedves Mimi, mi az, hogy menjek a bürgázdszentkajtári strandra? Először ki az, aki a plakáton ilyenformán parancsolni, de legalább is befolyásolni akar? Természetes, hogy maga a strand tulajdonosa. Tehát először is az ő érdekében áll. Már most nagyon valószínű, hogy nemcsak először, de legfőképpen az ő érdeke. Azt meg látja egyáltalában nem okolja meg, hogy mért menjek oda? Mért menjek oda, mikor először is messze van, másodszor azt sem tudom, hogy mennyi a belépődíja, harmadszor azt sem tudom, hogy milyen a vize? Mi van ott? Duna, Tisza, vagy a Vág? Kristályos vize van-e, vagy hőforrás? És még sok mindent nem tudok róla. Most azért menjek oda, mert nekitetszik, vagy azért, hogy a helyszínen szerezzek tapasztalatokat, a helyszínen tudjam meg a tudni valókat? Nem drága Mimi, én nem fürdök zsákbamacskába. Ezen Mimi olyan, de olyan jót nevetett, hogy Kiss László majdnem szóró-szóra, de majdnem szóról-szóra elmondta a dolgot Áginak, a szőkehajú kis gépírónőnek, akivel nemcsak egy irodában dolgoztak, hanem sokat sétáltak is együtt. Kiss László nem volt túlságosan élesagyú ember, de végtelenül örült annak, amennyije volt, amennyit adott a jó Isten. Ez a mennyiség pontosan kimerítette az egyszerű polgári logikának nevezett szellemi értékállományt. És ez elég. Akinek , nem jutott több, az ne panaszkojék, mert ezzel már pompásan meg lehet élni, ezzel már nagyszerűen el lehet igazodni az élet csapdái között, ezzel az ember már megállhat a talpán. Most azonban, ebben a pillanatban, a hűvös, homályos nagykörúti trafik mélyében, ahová nem jutott be, bárhogy is iparkodott az utcán táncoló napsugár, ez a polgári logikával ellátott ész egyáltalában nem funkcionált, azaz helyesebben: teljes tétlenségre kárhozódott. Afelől kellett volna döntenie, hogy megvegye-e Kiss László a 050.675 számú sorsjegyet, amely tetszett volna úgy nagyjában és egészében, mert hat számjegy közül három volt a páratlan és ősrégi babona*szerint a páratlan számok szerencsések — minél több van a sorsjegyen belőlük, annál jobb —, de itt volt egy másik sorsjegy is, ugyancsak három páratlan számmal. A különbség mindössze az volt, hogy ennek a számjegynek a végén nem ötös, hanem hármas volt. 50.673. Maga se tudta, hogy miért érez több bizalmat ehhez a másikhoz. És az agya tanácsa, talán volt. Ami rá tartozott ebben az ügyben, az annyi volt, hogy megadta a feleletet a feltett kérdésre: vegyen-e sorsjegyet vagy sem? Azt tanácsolta: vegyen s miután sok logikai érvvel nem szolgálhatott, aláhúzta a feleletet azzal a biztonsági érzéssel, ami az „állami” szóban rejlett. Most azonban csak az érzelem nyilatkozhatok meg, a rokonérzés, meg az idegen- Armio FILLER _____ _ / 14 MIWTtv Budapesti Hírlap LVIII. évfolyam, 145. szám 1938. Péntek, julius 1. POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Vrl. KERN JÓZSEF KÖRÚT 8. SZÁM, TELEFONSZÁMI 1-444-CCW A magyar és lengyel nemzetiségi vezetők Hodzsánál • A kárpátaljai magyar párt küldöttei a munkácsi nagygyűlés új önkormányzatot sürgető határozatát ismertették Hodzsával PRÁGA, jún. 30. A Cseh Távirati Iroda jelenti: Hodzsa miniszterelnök szerdán a nemzetiségi kérdés parlamenti megoldásának előkészítése során tanácskozásokat folytatott a lengyel és a magyar politikai személyiségekkel, akiket az utóbbi napokban megbeszélésre hívott magához. Szerdán délelőtt tíz órakor a miniszterelnök fogadta Wolf dr. lengyel képviselőt, aki átadta a lengyel pártok megegyezési bizottságának a nyilatkozatát. A nyilatkozat röviden körvonalazza a megegyezési bizottságnak a nézeteit arról, miként kellene a kisebbségi kérdést a lengyel kisebbség szempontjából megoldani. Délelőtt 11 órakor a miniszterelnök meghívására az Egyesült Magyar Párt j képviseletében megjelentek a Kolovrat- V. palotában Szüllő Géza dr., Jaross Andor, Esterházy János gróf és Korláth Endre, a párt vezetőit. A miniszterelnök felkérte a magyar küldötteket, hogy a kormány elé terjesztett magyar emlékirat néhány pontja tekintetében adjanak bővebb felvilágosításokat. A magyar kisebbség képviselői tájékoztatták a miniszterelnököt a Csehországban élő magyarság jelenlegi helyzetéről. Délben Hodzsa miniszterelnök Jungar Károlyt, a morva-sziléziai tartományi vezetőség lengyel tagját fogadta, aki tájékoztatta a miniszterelnököt főleg a vidéken élő lengyel kisebbség kulurális és gazdasági igényeiről. A kárpátaljai magyar párt az autonómiáért PRÁGA, jún. 30. (Magyar Távirati Iroda.). A magyar egyesült párt vezetői Frodzm miniszterelnökkel folytatott megbeszélésük után elutaztak Prágából. Szerdán délelőtt Korláth Endre országgyűlési képviselő, Holtky Károly szenátor, Vozáry Aladár tartománygyűlési képviselő és Köszörűs Károly, a kárpátaljai magyar párt főtitkára kereste fel a miniszterelnököt és ismertette előtte azt a határozatot, amelyet a kárpátaljai magyar párt munkácsi nagygyűlése vasárnap hozott és amelyen a nagygyűlés az önkormányzatot sürgeti Kárpátalja részére. Korláth képviselő élőszóval is megokolta Hodzsa miniszterelnök előtt a párt határozatát. Délben a miniszterelnök a német szociáldemokrata párt vezetőivel tanácskozott, délután pedig a cseh koalíciós pártok vezetőivel folytatott megbeszélést, amelyen jelen volt Kaifus pénzügyminiszter és Englis, a Cseh Nemzeti Bank kormányzója is. , „Benes öröksége“ BERLIN, jún. 30. (Német Táviró Iroda.) A Berliner Bersenzeitung „Benes öröksége" címmel a következőket írja: Bár a „nemzetiségi alkotmány” szó a cseh kérdés megoldásával kapcsolatban nemzetközi jelentőségűvé vált, meg kell állapítani, nehogy bárki is ábrándképekbe ringassa magát, hogy eddig még nincs nemzetiségi alkotmány. Fel kell hívni a figyelmet erre a körülményre, mert néhány nyugati főváros bizonyos optimizmussal úgy tesz, mintha Prágában mindezt rendben lenne és mintha a csehek tényleg hajlandók lennének megvetni annak alapjait, amit elvárnak tőlük és amit megígértek. Nem szabad elfelejteni, hogy