Budapesti Hírlap, 1938. december (58. évfolyam, 273-297. szám)

1938-12-07 / 278. szám

Határszemle gépfegyvert Ungvár kö UNGVÁR, dec. 6. (A Budapesti Hírlap kiküldött munka­társától.) Három felvidéki várost látogat­tunk sorra­­.U Ungvárt, Munkácsot és Be­regszászt. Részt vett ezen az úton a külföldi sajtó számos képviselője is. Ez a három város egészen más képet nyújt, mint a felszaba­dult Felvidék többi városa. A rend, a nyu­galom ugyanaz de már erőben érződik hogy a kárpátaljai részen reng a föld és a kárpátorosz nép szívében elolthatatlanul ég a láng, a szabadságért, az önrendelke­zési jogért, a népszavazásért. A városokba menekültek sírnak és re­megnek. Nemcsak magyarok, hanem kár­pátoroszok, sőt legnagyobb számmal kár­­pátoroszok, akiket a csehek átkergettek a határon sok esetben egy szál ingben, me­zítláb, három, öt, nyolc, tíz gyerekkel. Mindezt a cseh „humanizmus” jegyében. — Ez csak a felelet — mondták nekik — arra, hogy a magyarok hogy bánnak oda­át a midiikkel. A valóság pedig az, a százszor és ezer­szer beigazolt valóság, hogy akiket a ma­gyar hatóságok illetékességük hijáán, nyo­mós­ okból kiutasítanak, mindegyik szá­mára bőségesen hagy időt, hogy dolgait elrendezze. Ez nem hivatalos nyilatkozat, személyes tapasztalat, részben a felvidéki városok látogatása során szerzett tapasz­talat, részben a magánéletben látottak és halottak alapján elénk tárult valóság. Tudunk esetet, ahol a családfő a hűtlen­ség súlyos és megbocsáthatatlan vétkét követte el a családja segítségével és a cs­ádtagok most kiutasítás előtt állanak, de kéthetes határidővel. Két hét. Nem tíz perc. A csehek tíz perc alatt kényszerítik otthonuk elhagyá­sára a szerencsétleneket. A vér és könny komorsága tört hát át már a lelkes fogadtatás ünnepségén is, amelyet Ungvár lakossága a sajtó fogad­tatására rendezett. Meglepő és szokatlan volt ez az ünnep­ség. A sajtó nem szokta meg, a sajtónak nem szokott kijárni, a sajtó legtöbb eset­ben csak krónikása az ünnepségeknek s így annál nagyobb meghatottsággal kö­szöntük meg a lakosság nagyszámban ki­vonult tömegének éljenzését, a cserkészek vidám és lelkes köszöntését, de talán még megindultabban a kárpátorosz gárda tag­jainak felemelt korú üdvözlését és hallgat­ták megrendült lélekkel himnuszukat. Milyen szomorúan szép dal ez. Az ide­gen szövegből csak a bánat, az orvosolat­­lan panasz szavát hallottuk. És miközben végigl életünk tisztelgő soraik előtt és sze­münkbe néztünk, egyszerre megértettük a rutén földekről érkező hírek alapját: ez a nép nem hagyja az igazát. Szegény, vég­telenül szegény, tehát erejében is gyen­gébb és szervezetlenebb, az elnyomás erő­sebb kötelékkel szoríthatja, mint a magyart, és nincs családja a népek tenge­rében, akit szive szerint rokonnak érez­­hetne — csak a magyart. Úgy néznek ránk szíves, ragyogó szem­mel, hogy az embernek meg kell látniok tekintetük mélyén a szelíd fájdalmat: — Ti boldogok vagytok, mert Nektek már sikerült. Nekünk már sikerült felszabadítani test­véreinket a cseh elnyomás alól, de nekik még nem, kevesebb is az erejük hozzá, de elszánták magukat mindenre, rajta, valahonnan vidám zeneszó harsant, imbolygó fények közeledtek. Tüntetők. A hatalmas tömeg a hadtestparancsnok­ság épülete elé vonult fáklyákkal, lobo­gókkal, feliratokkal, amelyek mindegyike a lengyel-magyar határt követelte. Majd­nem elfelejtem feljegyezni, hogy a házak ablakában mindenütt gyertya lángolt. A felszabadult magyar városok feledhetetlen örömmámorát idézték emlékezetembe ezek a gyertyák, az éljen harsogó üteme, de a vágyakozást is hasonló ünnep után. A kárpátaljai nép örül a mi örömünknek, de teljessé ez csak akkor válik,­ ha majd már ők is... A vacsorán helybeli urakkal beszélgetve kiderül, hogy Ungvár boldogságának ízét nemcsak a kárpátorcozok fájdalma zavarja meg, hanem a jelenlegi határ, amely, hogy egyszerűen jellemezzük: lehetetlen. Ur­y’” ugyanis nem teljesen a mienk. A város egyik része még mindig a cseheké. A határ — bármily hihetetlenül hangzik — a városon keresztül húzódik, elvágta a várostól még a temetőket is, de még a vízműveket is. A kaszárnyától pár lépés­nyire már a csehek néznek farkasszemet a várcssal. Cseh kézen maradt Ungvár táp­­láló területe is, de ami egyenesen hajme­resztő, cseh kézen maradt a Munkács felé vezető országút, amelyen autón ide Mun­kács negyven perc. Most aki Munkácsra akar utazni, kénytelen Csapig visszamenni, onn­an tovább összesen száztíz kilométer kerülő úton át. Ez lehetetlen, ez nem ma­radhat így. Fáklyásmenet És ebben az elszántságban tu ár benne van a győzelem, ígérete: Egy népet telv lehet végnélküli hosszú időre másra kény­­szenteni, mint amit akar. De erről lesz a míg szó a továbbiakban, a négynapos tanulmányút alatt léptén- nyomon találkozunk ezzel az égető problé­mával. Kendőrabog­atás, lelkes ünneplés közben robogtak velünk az autók be a városba, amely meglépett szépségével. Míg sosem jártam Ungváron. Nem képzeltem ilyen aignies vonalún­a­k, nagynak, forgalmasnak és nagyvárosiasnak. Alig hogy lemostuk magunkról az út po­rát, a forgalmas utcák még jobban meg­­duzzadtak, emberfolyamok, hömpölyögtek H. H. 1938 DECEMBER 7. SZERDA Fűrésszel fűrészelték le a karját és azzal verték agyon A vacsora során nincs is másról szó, mint a határról és a kárpátorosz kérdés­ről. A szónokok mindezt hangsúlyozzák, keserűséggel, elszántsággal s rámutatnak arra, hogy most, amikor a trianoni határ­nak egyik része megszűnt, nem lehet új trianoni igazságtalanságokat létesíteni. Van Un­gáron ház, amelynek egyik fele magyar részen, a másik már cseh részen van. És megint csak szóba kerülnek a tó­­művek, a kutak, amelyek birtokában a cse­hek akkor fosztják meg, a lakosságot az ivóvíztől, amikor akarják és akkor mérgez­hetik meg, amikor eszükbe jut. Kultúrember erre a feltevésre azt mond­hatná, hogy: ugyan kérem, ilyet még a csehek sem csinálnak. Annak a kultúrembernek azonban sze­retném bemutatni Horti István törzsőr­mestert, akivel az egyik kávéházban vé­letlenül találkoztam. Feltűnt a kemény ma­gyar katona merev arckifejezése, amely nem változott, meg sem a muzsika szavára, sem bar társai feledtető vigasságára. Komoran nézett maga elé, úgy ült a kávéházi márványasztal mellett, mint va­lami szobor.. De lesújtva álltam vele szembeni, mikor megnyitotta szívét és elmondotta bánatát. Az öccsét a csehek elfogták, a karját egy cseh őrmester közönséges fafűrésszel lefűr­ré­szelte és ezzel a levágott karral verte agyon. A pokol szörnyű képei elhalványodnak a mellette a gonoszság és embertelenség mellett. Akik ilyet tudnak kieszelni, mi az számukra egy város leutalt megmérgezni? Járom, járom a várost, ahol még embe­rekkel találkozhatom, jegyzőkönyvemben egy az oldal a másik után telik meg pa­nasszal, mind a csehek testi és lelki kín­zásairól szólnak. Váratlan golyózápor Később találkozom két ismerős tiszttel. A határon teljesítenek szolgálatot, most bejöttek érkezésünk hírére. Sajnos, már későre jár az­ idő, amikor összekerülhet­tünk, vissza kell menniük szolgálati he­lyükre, de javasolják, menjek velük, néz­zem meg a Tehetetlen fanuárt, ennek a h­a­­tárnélküli, tehát határtalan Ungvárnak a határát. Aulába ülünk azzal, hogy másnap majd visszajövök. Az úton minden község hatá­rában, a bejáratnál, kimenetnél puskát ránkszegező katonákra esik a reflektor fénye. Csak szigorú igazoltatás után jut­hatunk tovább. Egy községben azonban nemcsak a katonák teljesítik pontosan hi­vatásukat, de még az éjjeli őrök is, akik élénkbe állnak és favillával a kezükben akarnak megállítani. Meg is állunk, nehogy a favilláknak va­lami baja essék. Hosszúmező község kö­zepén széljünk ki és merülünk el nyomban bokáig sárban. Szemetel az eső, egész nap esett. A sár végtelen. Idle Nagygejőc felől ék alakban húzódik le a határ, nem messze van a község szívétől Szekérre ülünk, hogy letérve a főútról, folytassuk utun­kat, de alig haladunk valamennyire, hir­telen ropogó puskaláz szakítja meg az éj­szaka csendjét. A golyók sziszegő zajából nem nehéz kitalálnunk, hogy ránk lőnek. Meghallották a szekérkerekek nyikorgás­­át s mert nyugtalan a lelkismeretük, kiel­e­geskednek. Leugrottunk a szekérről az árokba. — A lovakat hajtsd a domb mög» — rendelkezett a hadnagy és a kocsis nya­kába csapva a lovaknak, eltűnt a sö­tétben. A csehek puskaropogásába most gép­, fegyver kattogása is vegyült. El sem kép­zelhető, hogy mitől féltek. A két tiszt erre viszonozni kezdte a tüzelést, jeléül annak, hogy bármilyen támadásra készek. Erre második gépfegyvert is szolgálatba állí­tottak túloldalról és tüzüket világító go­lyókkal kísérték. Megvilágított ködös éjszakában feküd­tem ott, fronthelyzetbe kényszerítve, pedig adjusztírungom igazán békés volt: vacso­rához viselt fekete ruha. Immár negyedszázados harctéri emlékek elevenedtek fel bennem és vártam, vártam. A csehek nem takarékoskodtak a golyók­­kal. Egyszer csak a velem szemben lévő fák mögött két alakot pillantok meg, majd puskacső villanását. A helység csendőrei jöttek segítségünkre a cseh lövöldözés za­jára, majd újabb két csendőr kezdett tüze­lésbe. Erre megszűnt a túlsó oldalon at tűz. Talán várakozó álláspontra helyez­kedtek? Felemelkedtem az ároktól és ak­kor meg­lepő kép fogadott. A háromszáz méterre lévő faluerre a fényárban fürdött. Nem tűz­ben, hanem hideg, fehér fényárban. A csehek kivilágították. Fényszóróikkal. Félnek a sötétben. Hátha a lefűrészelt karú magyar katona szelleme kísért?... MARIÁSS IMRE 1 •jt-—.» ■■‘."■y.-TH m ILl-l__" Budapesti Hózap­)BUSA Karácsonyi Külinvonatai Olaszországba 1. December 18—Január 2. Karácsony Rómában, Szilveszter San Remóban, Velence-Firenze meg­tekintésével ** 3*3 — M. N. B. 1010—12—16. s*. e * k­. December 18—Január 2. Üdülés Abbáziában P 173.-» ill. December 18—Január 2. Karácsony az Olasz Riviérán, Venezia- Rapallo - Genova —San Remo P 312.—*­IV. December 22—Január 6. Karácsony Rómában, Szilveszter Capriban P 315.—I­V. December 25-Január 2. Üdülés Abbáziában P sít.—p­dfi. Jelentkezés, felvilágosítás, prospektus Budiacesti Hírlap utazási irodában, Budapest, v ill., József-krt 5. t. *4-44,00 es iBUSi’MAV Hív Menetjegyir­odákb­t A Főméltóságú Asszony segélyakciója A kormányzóné segélyakciójára december 3-án beérkezett adományok: Fabinyi Tihamér dr. ny. miniszter decem­ber havi nyugdíja 752.51 P, Fővárosi Alkal­mazottak Nemzet Szövetsége 300 P, Ba­­barczy István tanácsnok és a polgármesteri V. ügyosztály adománya 74.50 P, Mezőhegyesi Önkéntes Tűzoltótestü­let 5123 P, Büchler Adolf és Fia, Ádám Lajos dr. 50—50­­P, Vízvári Mariska 37.50 P, Nemzetközi Klub, Iglói Bihar Leó. 30—30 P, özv. Grecsák Ká­rol­yné 25 P, Imre Sándorné, Kálnai Miklós dr., Párniczky Ede dr., ifj. Szász Károly, Né­met Ella, Goldberger Ernő, Léderer Hen­­rikné, Warga László, Balla Lajos, Diósőff Sándor dr. 10—10 P, özv. Németh Anitalné B P. vitéz Zankó Zoltán, Pozsgay Gábor dr., Gedeon Lászlónné dr.-né, Borbély Teréz, Wink­ler József, Réz Gézáné, Bogyi István, Hajós Géza dr., özv. Sztankovics Mihályné, Hirsch Lipót, Vámossy Zoltán dr., Hajdú Ödön dr., Turányi Gézáné, Fernbach József dr., Konig Jenő dr. 6—5 P, Lengyel Johanna 3.50—1 P, Schiró Ödön, Erős Sándor, Szlemenics Erna, Vukcsa Gyula dr. 3—3 P, György Zsigmond, Dévény Dezső 2.50—250 P, Dreiszlampf Emilné dr.-né 2.20 P: Réthy Oszkár, Székely Zoltán, Szila­veczky Lajos, Herendy Róbert dr., Berinza István, Hardy Sándor, Csekő Béla dr., Schnessl Ernő, László Béláné, He­gedűs Sándor, Szlévy Gyula, Kádár Gyula, Syposs Zoltán, Machovits István 2.2 P, Szép Imre dr., Bérczy Róbert, Baranyai Sán­dor, Palotai Ignác, Mészáros István, Rom­­saye Tibor dr., Balta János, Mugenauer Ka­milla, Szöllősy Aladár, Kesz­tier Sámuel, Ottók Mária, Gribács Lajos, Szemere Nándor, Er­délyi István 1—1 P. özv. Saly Győzőné, Má­­jer Gáspár 51)—50 fillér. December 4-én a következő adományok ér­keztek: Futura Rt. 2000 P, Hungária Club, José Gallart Girbal 200—200 P, Nelky Jenő és felesége együtt, Schuchardt és Schutto 100—100 P, Basch Béla és neje együtt ko­­szorúmegváltás címén 50 P, Hidvéghi Jenő és neje együtt, Manasteriotti Ferenc és neje együtt, Makay Emilné 20—20 P, Nyírvidéki Agrár Takarékpénztár Rt. ,13 P, Állami pol­gári fiú- és leányiskola tanártestülete Tolna 12 P, Izraelita Krajcáregylet Tapolca, Put­­neid István 10—10 P, Lengvári Ferenc 6 P, Schwarz Gyula, Sipőcz László Ferenc, Stei­­nitz Jenő dr., vitéz Madaras Jenő, Házasy Teofil, Kalspás János, Bikfalvy István, Ker­­pely Kálmánná, Keres­ztesy Ernő dr., Halmos Árpád, Brenner Károly dr., Moskovits Sá­ P­ztér 5—5 P, Mandl Pál, Balog Emil, Ad­­ádyi László, Draskóczy Lajos, Tihanyi La­­jos, Hojturan Pál, For­jenkik Ida 3—3 P, ötv. Seel-Össy Albertjáé, Dohaszéky Károly dr., Vereb Nándor, Özv. Táraik Dttóné, Kár­­pátthy János, Vogel Lajosai, Mokry Eszter, ör., Berényi Dezsőné dr.-né, Zsédely István dr., Labanc* Béla dr., Popper Henrik, Varga Jápob,­ Birthlán József, Benedek János 2—2 P. Junger Sándor, Csikás* Istvánná, Sípos Bálin, Szigathy László, Németh Éva, Gáspár Ferenc, özv.­­ Szabó Béláné, Nemes Elek dr­ Vida Sándor, özv. Bogyó Jánosné, Kimmel Vilma 1—1 P. Természetbeni adományok: Hell István 1 csomag ruhanemű, Takáts József­né 1 csomag ruhanemű. Állami elemi­­iskola Gyömrő 6 drb baba, 6 drb játékkocsi, vitéz lány Gusztávr­é 1 csomag ruhanemű, Gáldi Gáborné 1 csomag ruhanemű,­ Justus Arturné 1 csomag ruha­nemű, Szegváry Istvánná 1 csomag ruhanemű, Mendellő Vik­torné 1 csomag ruhanemű, Décsi Ernőné 1 csomag ruhanemű.

Next