Budapesti Közlöny, 1867. március (1. évfolyam, 1-17. szám)

1867-03-12 / 1 . szám

kintetben csorbítani, vagy npp a hozandó törvényeknek praejudikálni, hanem egész el­határozottsággal , bátorsággal és bizalommal teszi a törvényhatóságok sorsát, jelenét és jövőjét a törvényhatóságok karjai és kezei közé, — bízván, hogy a nemzet geniusa, úgy, mint a mikor kellett, — a törvényhatósá­gok auspiciuma alatt meg tudta a túlságos tur­bulens elem ellen védeni az alkotmányt, úgy ezentúl is képesek lesznek megmutatni ország­nak világnak, hogy a legszabadabb institutió­­val és legszabadabb municipális jogokkal, azon jogokkal, melyek annyira irigyeltettek és gyanúsíttattak, fen lehet tartani a rendet és törvényességet, és így alkalma lesz bebizonyít­­ni, hogy a megyei rendszert össze lehet egyez­tetni a felelős kormányzattal. (Általános he­lyeslés.) Ezek irányában, — miután már egyszer szóhoz jutottam, — kijelenthetem, hogy a­kik netán némi bizalmatlansággal és tartózkodás­sal viseltettek a kormány ezen értelembeni in­tézkedése és elhatározása iránt, van szeren­csém, mondom, kijelenteni, hogy a kormány hivatásának fogja ismerni, a megyei élet min­den mozzanatait figyelemmel kísérni és őrköd­ni a megyei élet jövője és minden lépése fölött, és azon esetben, ha netalán épen ezen intézke­dés által akár a közrend, akár a bátorság, akár a közhitel, akár a magán­jog veszélyez­tetve lennének, törvényes­ téren állva egész erejével fogja azt ellenezni. (Általános he­lyeslés.) Tartozik ezzel a kormány azon felelősség folytán, melyet magára vállalt Felséges urunk és az ország irányában; tartozik azon bizalom­nál fogva, mely bennünket ezen állásra mélta­tott és mely által hazánk jelen és jövő sorsát oly döntő perczben a kormány kezeibe letette. (Általános helyeslés.) Gróf S­z­é­c­h­e­n Antal nehéznek tartja ily átmeneti állapotban a kormány helyzetét, ha képzelt nehézségeket nem halmozunk is az elé. Az 1861 -ki visszaélések a nyilvános élet­től, nem félhetők ma, mint akkor. Most az or­szággyűlés egybehivása megelőzte a megyék visszaállítását, valamint az újoncz- és adókér­dés a megyékét. Több szóló följegyezve nem lévén, miután a törvényjavaslat ellen senki nem emelt szót, elnök a miniszeri előterjesztést átalánosságban elfogadottnak nyilatkoztatja, mely pontonkint fölolvastatván, minden részleteiben ellenvetés nélkül elfogadtatik. Holnap 10 órakor ülés. A képviselőház ülése mártius 11-kén reggeli 10 órakor. Elnök : S­z­e­n­t­i­v­á­n­y­i Károly; jegyzők: Ocsvay Ferencz, Tóth Vilmos. A ministeri padon : K. Wenckheim belügyi, G­o­r­o­v­e kereskedelmi minister. A múlt ülés jegyzőkönyve fölolvastatván, Tóth Vilmos azt a kérdést teszi, várjon azon interpellációk, melyekről a ház végzést nem hoz, a jegyzőkönyvbe fölveendők-e vagy sem? A ház többsége igenlőleg nyilatkozik. Elnök bejelenti az újabban beérkezett folya­modványokat. Miután a ház ezeket tudomásul vette, az elnök megbízza Tóth Vilmos jegyzőt, a ház múlt ülésében elfogadott ministeri elő­terjesztést a sajtó ügyében, úgyszintén azon határozatot, miszerint az utolsó ministeri elő­­terjesztvényekben foglalt meghatalmazás csak a jelenlegi kormányra ruháztatik, a főrendi­ház ülésébe átvinni. Napirenden van a kérvén­y­b­i­z­o­tt­s­á­g jelentése. Tisza Lajos, mint előadó, előterjeszti a kérvények tartalmát s a bizottság mindegyik­ről hozott véleményét, melyet a ház kivétel nélkül magáévá tesz. Fölszólalás csak kétszer történt. Először Faragó makóvárosi képvi­selő részéről, midőn a makói magyar ajkú gö­rög katholikus híveknek a nagyváradi görög egyesült püspökség ellen benyújtott panasz­­folyamodványa forgott szóban. A bizottság vé­leménye az volt, miszerint e kérvény nem a törvényhozás, hanem a közigazgatás körébe tartozván, a vallás-és oktatásügyi ministérium­­hoz tétessék át. Faragó képviselő megragadta ez alkal­mat, elevenen rajzolni a makói görög-katholi­­kus lakosok sorsát a nagyváradi püspökség el­járása folytán. Panaszolja, miszeri­nt e görög­­egyesült püspökség oláhosítási törekvéseiben annyira ment, hogy n­m csak megtiltotta a ma­gyar templomi éneket, hanem huzamos időre megszakasztota a magyar görög­ katholikusok isteni tiszteletét egyáltalá­n, úgy hogy a nép erővel kényszerült megnyitni a templom ajta­ját, csak így tehetvén eleget ájtatossági köte­lességének. Faragó ezért azt véli, hogy a kér­vény nem csak egyszerűen tétessék át a minis­­tériumhoz, hanem szólíttassék fel a kormány arra is, miszerint eszközölje ki egy magyar gö­rög katholikus püspökség felállítását. Ez indít­ványt szónok abbeli félelmével is indokolja, mi­szerint a makói görög­ katholikusok, ha baju­kon más módon nem segítnek, inkább készek nazarénusokká lenni. B­ó­n­i­s Samu erre azt jegyzi meg, miszerint elég lesz, a kérvényt vizsgálat eszközlése és további intézkedés végett a ministériumhoz át­tenni. E nézet a ház által elfogadtatik A többi kérvényeknek fölszól­alások által félbe nem szakasztott sora a következő : Zelizi és­zitrau vezekényi lakosok telkeik megváltatása és az úrbéri szolgálmányok alól fölmentetésüket kérő folyamodványa az igazság­ügyi ministerhez, ugyszinte Barbacs községnek úrbéri viszonyait ren­dezni kérő folyamodványa az igazságügyi mi­nisterhez tétetik át. Özvegy Pfaff Józsefnénak Mohács mezőváros tanácsa ellen beadott folyamodványa tárgyá­ban a ház előbbi határozata fönntartatik. Czibur Gusztáv feledi földbirtokosnak szepes­­megyei föliró Jekelfalusy József elleni pana­szai, érdemleges intézkedés végett a belügyi ministeriumhoz utasittatnak. Több beregmegyei orosz lelkész és köz­ség elöljáróinak kérvénye a beregmegyei orosz nép nemzetisége érdekében a vallás- és közok­tatás tárgyában kinevezett bizottmányb­a­ téte­tik át. Illés János, 1848. előtt a királyi helytartó­tanács hivatalnokának ujabbi alkalmaztatást kérő folyamodványa a belügyministeriumhoz utasittatik. Szepesmegye lublói kerületi római katholi­kus tanítók folyamodása a tanítók sorsának jartása érdekében, a közoktatási bizottsághoz tétetik át. Perl Ferencz pesti lakos javaslata a pesti kisebb kereskedés szabályozására a városi ha­tóság meghallgatása végett, ugyszinte Martini Ferencz mohácsi baromorvos kérvé­nye, az 1864-ik évi marhav­ész alkalmával gya­korolt működéséért járó összeg kifizetéséért — a belügyministériumhoz tétetik át. Petykó György a munkácsi uradalom ellen beadott panaszával a törvény útjára utasittatik. Nyírmegyei község volt úrbéreseinek úrbéri földjeikbe való visszahelyeztetésüket kérő fo­­lyamodványa az igazságügy ministeriumnak ada­tik ki. Gyimes-bükki, középlaki s több moldva­­széli csángó lakosok földjeik megválthatását kérő folyamodványa a codificationális bizott­sághoz tétetik át. Nagy Zoltán aradmegyei Paulis-Promonto­­rium község sérelmeit orvosoltatni kérő folya­modása figyelembe nem vétethetik. Penez és Tokajhegyalja községek a dézsmát megszüntetni kérő folyamodványa egy illető törvényjavaslat minél előbbi előterjesztése vé­gett a miniszerelnökhöz tétetik át. Duna-Vecse város közönségének a Földváry nemzetség és különösen Ivánka Zsigmond el­leni folyamodványa mellőztetik. Wachsmann Frigyes vegyész-gyáros Pest város törvényhatósága elleni folyamodványa a ház irattárába tétetik. Tassy Ede marosvásárhelyi lakos Csonka György pesti ügyvéd ellen beadott folyamodvá­nya az igazságügyi ministeriumhoz utasittatik. Német Oród község kórháza igazgatóságá­nak folyamodványa betegápolási költségek megtéritése tárgyában az illető ápolda igazga­tóságához utasittatik. Germanecz Károly tót költeményei pártfo­­goltatását kérő folyamodványát csak erkölcsi­leg támogathatja a ház, dicséretes szándékát ezúttal kedves tudomásul vévén. Czernovicz város hatósága kórházában ápolt magyar betegekre tett költségeinek megtéríté­sét kérő folyamodványa a belügyi ministérium­hoz tétetik át. Tokaj-hegyaljai borászati társulatnak a borkereskedelem könnyítését kérő folyamod­ványa a kereskedelmi és közlekedési ministe­riumhoz utasittatik. Fájsz községnek faddi közbirtokosság elleni panasza a dunai révszabadalom miatt a minis­teriumhoz tétetik át. Fried Henrik szigetvári lakos a bécsi keres­kedelmi törvényszék által ellene hozott egyévi fogsági ítéletet megsemmisítni kérő folyamod­ványa az igazságügyi ministériumhoz utasít­tatik. Huszóczi Dénesné az illavai fegyházba zárt férje kiszabadítását kérő folyamodványa az igazságügyi ministeriumnak adatik ki. Szabadka város közönségének a katonai adóvégrehajtás megszüntetését kérő folyamod­ványa az adó ilynemű behajtása fölött ismételt rászólással a pénzügyi ministeriumhoz téte­tik át Árvamegye közönségének egy alipartanoda s gymnasium országos költségen való felállítá­sát kérő folyamodványa a vallás és közokta­tási ministernek adatik ki. Mező­szepesi mészárosok Schäfer Samu iz­raelita mészáros elleni panasza a belügyminis­­terhez utasittatik. Szarvas város és Szt.­András községek a Kő­rös folyó szabályozását kérő folyamodványa a közlekedési ügyek miniszteréhez tétetik át. Kovách Dániel ügyvéd a pesti magyar álta­lános biztosító társaság elleni panasza a bel­ügyminiszterhez utasíttatik. László István honvédi nyugdíja kiadatását kérő folyamodványa a honvédelmi ministernek adatik ki. Krausz Dávid az ellene finánczhatóság hozta ítélet végrehajtását megakadályozni kérő fo­lyamodványa a pénzügyi minisztériumhoz uta­síttatik. Szalatkay Györgynek mostoha anyja és Ra­­nolder János veszprémi püspök elleni panasza a codificationális bizottsághoz tétetik át. Dimitrievits Dániel ügyvédnek a török-becsei szolgabiróság elleni panasza a belügyi minis­teriumnak adatik ki. Lisznyai Damó Elek és Pálnak Szotyori Bé­­niné elleni panasza elutasittatik. Hartinger Antal és fia mezőgazdászai táb­láik magyar oskolák számára való megvétele iránt tett ajánlata a vallás- és közoktatási mi­nisteriumhoz tétetik át. Csákvári lakosok gr. Eszterházy család el­leni úrbéri ügyeiket elintézni kérő folyamodvá­nya az igazságügyi ministernek adatik ki. Kósa Sándornak gróf Béldy György és Fe­rencz elleni pere elintézését kérő folyamodvá­nya elutasittatik. Kendercsik Jakab magántanító alkalmazást kérő folyamodványa a vallás- és közoktatási ministeriumhoz tétetik át. Pirker Mária és László a néhai Pirker egri érsek hagyatékából őket illető részt kiadni kérő folyamodványa elutasittatik. Pollák Chajim izraelita tanító az izraelita vallásoktatás tárgyában beadott javaslata a vallás és közoktatási ministériumhoz téte­tik át. Kubinyi Ágoston, mint a magyar orvosok és természetvizsgálók középponti bizottságának elnöke, Kubinyi Ferencz, Römer Flóris és Érdy János kérvénye, illetőleg javaslata a magyar orvosok és természetvizsgálók Il­ők nagygyű­lése határozata következtében, a régi műemlé­kek fenntartása tárgyában, méltó figyelembe­vétel végett a közintézetek ügyében kiküldött bizottsághoz tétetik át. Szatmáry Dániel ügyvéd kérvénye a négy év óta börtönben ártatlanul szenvedő Hirsch-

Next