Budapesti Közlöny, 1867. március (1. évfolyam, 1-17. szám)

1867-03-12 / 1 . szám

hogy fegyverre lett hivatásuk egyet jelent ház­­tűzhelyeik szentségének megvédésével, jogaik és szabadságaik megőrzésével, s ekként növe­lésével és öregbítésével hazánk és királyunk dicsőségének. (Élénk helyeslés.) Ha tehát mind­ezek igy vannak, inaugurálják hazánk honvéd­­rendszerének kikerü­lhetlen átalakulási kísérle­tét mindjárt azáltal, hogy mint ahhoz vezető első lépést, ajánljuk meg azonnal a hazánk biztonsága szent nevében tőlünk kért e nagy­mérvű segélyt. (Helyeslés.) Az utolsó, e tárgygyal kapcsolatban lévő kérdés csak az lehetne még : látják-e a sazgos főrendek annak szükségét, hogy mielőtt ez ajánlatot megtennék, a had kiegészítésére vo­natkozó adatok megtudása végett kebelükből bizottság küldessék ki ? Erre, véleményem szerint, ügyeink közelebbi általános fordulata után, s a szőnyegen fekvő kérdéssel összefüggésben levő egyetemes kö­rülmények figyelembevétele mellett, ez esetben szükséget nem látok. Ugyanis alig lehet vala­ki közöttünk, ki az e tekintetben hazánkban régebben történteket is ne tudná; az 1830. és 1840 ki legközelebbi példákat már magunk megértük. A mondott alkalmakkal, az igaz, hogy küldött ki az országgyűlés bizottságokat a szükség megtudására. Ámde akkor még nem voltak az országnak más, ezzel megbízható or­gánumai, azaz nem volt saját felelős ministé­­riuma. Ma azonban, midőn már felelős, és­pe­dig bizalmunkat teljes mérvben biró kormá­nyunk van; — ma, midőn ez saját felelőssége alatt kéri tőlünk érintett határozata megszava­zását; — végre azon alkalommal, midőn kü­lönben is olyasmit kíván a ministerium tőlünk, a minek szükséges volta felől mindenki, ki a múlt év nyári eseményeit s Európa viszonyait ismeri, teljesen meg van győződve,­­ egy bi­zottság kiküldését ezúttal teljesen felesleges­nek tartom. De ezzel nem akarom azt monda­ni, hogy azért, mert jelenleg az épen elősorolt egyetemes körülmények figyelembevétele mel­lett ekként cselekszünk, örökre mondjunk le azon jogunkról, hogy ha majd bármikor is mást követelnének tőlünk, az előre nem tudhatott események folytán a régibb törvényes szokás­ra vissza ne térhessünk ;­­­ sőt inkább az vé­leményem, hogy e tekintetben jövőre meg ne kössük kezeinket; s ez oka, miért használtam e szócskákat előadásomban : „ez esetben“ és „ezúttal.“ Mindezek után, azt hiszem, nem lehet sen­kinek kétsége igénytelen szavazatom értelme fölött, ugyannyira, hogy végül csak az még buzgó esedezésem a mért főrendekhez, miként fogadják el maguk részéről is a képviselőház előttünk fekvő határozati javaslatát, kiegészít­vén ekként múltkori áldozatkészséget tanúsító művünket. Igaz, hogy ily módon ismét új ter­het veszünk magunkra, ámde ma is hazánk szent oltárára teszszü­k le azt áldozatul, ennek javáért, boldogságáért, jelenleg halaszthatlan biztosságáért pedig vagyonunkon fölül vérün­ket is fölajánlani , bizonyára mindnyájunk ha­zafi­ kötelessége. (Közhelyeslés: Elfogadjuk!) Pót­jelentés az alsóház mártius 9 -i üléséről. Napirend : a negyedik ministeri előterjeszt­­vény a sajtó-ügyek tárgyában. — A 8 dik pontra vonatkozólag így szól : M­i­k­ó Mihály , T. képviselőház ! A tanács­kozás alatti miniszeri előterjesztvény utolsó szakaszában az mondatik, hogy „Erdélyország­­ra nézve a sajtóvétségek megfenyítését s az esküdtszékek felállítását illetőleg, az ottani vi­szonyok jelen állapotának tekintetéből addig is, míg mindezekre nézve végelhatározás tör­ténhetnék, a ministérium rövid idő múlva kü­lön javaslatot fog előterjeszteni.“ Önként következik e szerkezetből, hogy addig, míg ezen előterjesztendő törvényjavas­lat koronás királyi szentesítés nyomán törvény erejére emelkedhetik, Erdélyben a sajtóügy a most gyakorlatban lévő előző vizsgálat meg­tartása mellett jelen helyzetében fogna hagyat­ni. Már­pedig vélekedésem szerint, habár az esküdtszékek rögtön felállítása Erdélyben né­­­mely nehézségekkel van is egybekötve, a jelen sajtó állapot fenntartásait, háznak szándéká­ban a Királyhágón túl épen az okból nem lehet, mint Királyhágón innen ; az okok itt terjedel­mesen elmondottak, azokat nem ismétlem ; én úgy hiszem, hogy mihelyt Erdély kormányza­tát is a ministerium átveszi, minden, a r minis­­teriális kormányzat elveivel meg nem térhető intézkedéseknek meg kell szünniök. (He­lyeslés) Ugyanazért úgy vélekedem, hogy a miként a köztörvényhatósági rendszer visszaállítása tárgyában a tisztelt ház a múlt ülésben a mi­­nistériumot felhatalmazta, e tárgyban is a mi­nisterium felhatalmazandó lenne, hogy a vi­szonyokhoz képest belátása szerint tehessen oly intézkedéseket, melyek nyomán Erdélyben is a gondolatközlésnek szabadsága általánossá tétessék, s általában a sajtóügy ott is a Bach­­rendszerből fennmaradt bilincseiből feloldassék. Bátor vagyok a­, utolsó szakaszt illetőleg mó­­dosítványt ajánlani,melyet a tisztelt ház engedel­mével leszek szerencsés felolvasni. Az előter­jesztett utolsó szakasz, mely így kezdődik: „Erdélyországra nézve stb.“ — egészen kiha­gyandó lenne, s helyébe jönne: „Erdélyország­ra nézve a sajtó­ügyekben az ottani viszonyok jelen állapotának tekintetéből, ideiglenesen a ministérium felbirta­lmaztatik saját belátása sze­rint és felelősség alatt intézkedni.“ (Helyeslés: Elfogadjuk!) Mire Horváth Boldizsár igazságü­gyminiszer úr így szólt : Mi nem mertünk volna an­nyi felhatalmazást kérni a t. háztól, azonban ha többet ruháznak reánk, több jogot, mint a mennyit magunk kívántunk, noha ez igen ter­hes felelősséggel jár, mindamellett a közjó te­kintetéből ezen felelősséget is elvállal, nem idegenkedünk. (Tetszés). E miniszeri kijelentés után a többség a szer­kezet utolsó pontja helyett az indítványozott Mikó-féle módosítványt fogadta el. Ezután felolvastatott az egész szerkezet a megszavazott módosításokkal együtt, s azt a ház szavazás útján egész terjedelmében el­fogadta. Erre a napirendtől eltérőleg a most f­olya­­matban lévő kölcsön-ügy tárgyában interpellál­­tatván a pénzü­gyministerium, — s Lónyay Menyhért pénzügym­­inister ur !—a va­sárnapi számunkban közlött­ választ adván, — a ministeriumnak adott felhatalmazásokra vonatkozólag igy szól: Szentkirályi Mór. T. képviselőház! Az előbbi tárgy az interpelláló képviselő úr által függőben tartatván, én ahoz nem szólok, ha­nem részemről egy egészen más kérdést kívá­nok a t. házhoz intézni. (Halljuk!) Feliratainkban kimondottuk azt, hogy ismer­jük az átmenet nehézségeit; kifejezést adtunk azon készségünknek is, hogy az átmenet nehéz­ségeinek legyőzése végett a ministérium irá­nyában, melynek kineveztetését kértük, elné­zéssel kívánunk lenni, és hogy bár nehéz le­gyen is az átmenet,mi azon nehézségek legyő­zésére mindenben segédkezet fogunk nyújtani. Szavunkat beváltottuk. Meghoztuk azon hatá­rozatokat, te­hát, a­melyek ezen nehézségek leg­nagyobb részének legyőzésére szükségesek vol­tak. Ezen határozatok által felhatalmazásokat adtunk a ministériumnak, melyeket csak a rend­kívüli helyzet igazol és egyéb semmi. Ha a ministérium nem kívánta volna e fel­hatalmazásokat és maga szállott volna szem­be, csupán azon parlamentáris helyzetre támasz­kodva, melyben van, minden nehézségekkel , akkor, ha azon eset állana be, hogy egy másik ministérium váltaná fel a jelenlegit, ez ott fog­hatná fel teendői fonalát, hol a mostani elhagy­ta. De miután a jelenlegi ministérium ily felha­talmazást kívánt, és a ház ezt megszavazta, azt hiszem, ezen felhatalmazásokat az utóbbi ministérium csak azon esetben használhatná, ha azok részére újra megszavaztatnának. (Élénk helyeslés.) Ezen értelemben következő határozati javas­latot vagyok bátor a t. háznak ajánlani: (Hall­juk ! halljuk !) „Azon kivételes, ideiglenes felha­talmazásokra nézve, melyek az újonczok állí­tása, az adóknak 1. évi december utolsó nap­ Szász Károly beszéde az alsóház mártius 9 -i ülésében. Miután Sztratimirovics képviselő úr beszé­déből épen semmit sem értettem, csak Hodossn képviselő­társunk előadására akarok némely észrevételeket tenni, itt is bocsánatot kérve, ha előadására félre, vagy nem jól értésből vagy kimerítő választ nem adhatnék, vagy egy és más kifejezését, — miután szavait nem jól hallottam — félremagyaráznám. Ha jól vettem ki, Hodossy képviselő úr a mi­nisteri előterjesztést azért nem pártolja, mert az 1848-diki sajtótörvényt nem tartja elég sza­badelvűnek. Nem akarok, t. képviselőház, az 1848 dik 18. tvényczikknek, vagyis a sajtótör­vénynek sem szabadelvűség szempontjából, sem más szempontból részletes taglalásába, bírálásába jelenleg bocsátkozni. A kérdés nem is azon fordul meg: váljon az 1848-diki 18. tvényczikk, vagyis a sajtótörvény elég sza­badelvű e arra, hogy azt a maga nemében tö­kéletesnek ismerjük el,s vájjon a törvényhozás nem találand­ó-e szükségesnek azon a maga idejében és útján egy vagy más változtatást tenni ? A kérdés, a ministeri előterjesztést illetőleg jelenleg az, vájjon azon 1848-diki törvények­nek a sajtóügyre vonatkozó fennálló, szente­sit­ett 18. tvezikbe állíttassék-e vissza jelenleg, vagy fenntartassék-e — mint Hodosiu kép­viselő úr beszéde végén indítványát formu­­lázta — a jelenlegi status quo. Azt hiszem, akárki, a szabadelvűség szempontjából is, mely­nél fogva Hodosiu képviselő úr a 48 ki törvényt elfogadni nem akarja, kénytelen lesz elismerni, hogy a 48-diki sajtótörvény, minden lehető hi­ányai daczára, sokkal jobban megfelel a sajtó­­szabadság igényeinek, mint, — bár felelős m­i­­nistériumunknak felügyelete mellett — a poli­­c­iális eljárás, mely jelenleg a sajtóügyekre nézve fennáll. (Úgy van !) Azt hiszem, nem kell hosszasan fejtegetnem, és alig fogok ellen­mondásra találni, ha azt mondom, hogy az elő­zetes censura, mely a polic­iális eljárás által, bár nemzeti felelős kormány felügyelete alatt gyakoroltatnék,— mindenesetre az eszméknek elfojtására sokkal nyomasztóbb, sokkal veszé­lyesebb és tűrhetetlenebb, mint a sajtótörvény­nek azon meghatározása, hogy a sajtóvétségek fölött utólagosan esküdtszékek bíráskodjanak, és a törvényszék az esküdtszékek végzése nyomán mondja ki az ítéletet. T. hát ! Egy régi mondás, melynek igazsága örök érvényű, azt tartja, hogy valamely ország­nak, mely jogaitól, szabadságaitól sokáig meg­fosztva volt -vagy van, adjátok vissza a sajtó­­jáig leendő szedetése, a törvényhatóságoknak helyreállítása és a sajtó ügyében a magyar ministeriumnak adattak, ezennel kijelenti a képviselőim, hogy e felhatalmazásokkal csu­pán és kirekesztőleg a mostani felelős magyar ministériumot ruházta fel.“ (Általános élénk éljenzés.) Ezen indítvány általános helyesléssel fogad­tatott. G­h­i­c­z­y Kálmán azonnali szavazást kíván­ván, felszólal : Deák Ferencz : Jobb szerettem volna , ha akkor, midőn e határozatokat hoztuk, mind­egyikhez odatettük volna, hogy csupán a mos­tani felelős ministériumot hatalmazzuk fel ezen intézkedésekre, és ez esetben most nem kellene utólag nyilatkoznunk. Én nem tudom, nem le­hetne e most is — ámbár határozataink már átküldettek a főrendekhez — azokhoz újra ily értelmű üzenetet küldeni. Ha azonban ezt rö­­videbb útnak véli a ház, fogadjuk el. Még egyet akarok megjegyezni. Annak elke­rülése végett, nehogy ezt bárki oda magya­rázza, mintha e határozatot vagy nyilatkozatot a mostani ministérium mintegy a maga állá­sának érdekében óhajtotta,ezennel kijelentem, hogy e nyilatkozatot nem a ministerium, ha­nem az ország érdekében teszszük. (Általános helyeslés.) Elnek a kérdést feltevén, a ház többsége Szentkirályi Mór indítványát elfogadja, s azt az elnök a ház végzéseként kimondja.

Next