Budapesti Közlöny, 1867. június (1. évfolyam, 68-90. szám)

1867-06-07 / 73. szám

kincset, s midőn szent kötelességüket teljesítve, Felségednek ezennel a nemzet nevében legfor­róbb köszönetet mondanak, nem zárhatják el kebleiket azon édes sejtelem elöl, hogy Felsé­gednek jutott a gondviselésszerü magasztos kül­detés, a magyar nemzetnek ősi erényeit föléb­reszteni s annak történeti hivatását a királyi trón megújult fényében s a megifjodott államé­let alapján a polgárosodás javára visszaszerezni s megmenteni. Ezen óhajtva várt szebb jövőnek dicső kezde­tét Felséged megkoronáztatása képezendi; mi­nélfogva legalázatosabb kérelmünk az, misze­­rin­t, Felséged a koronázásnak országosan óhaj­tott napját legkegyelmesebben kitűzni, de egy­szersmind azon forró esedezésünket is kegyel­mesen teljesitni méltóztassék,hogy a csász. kir. Felsége­d legkegyelmesebb Asszonyunk is, Fel­ségeddel egy időben, mint Magyarország király­néja megkoronáztassék s ezáltal megszentel­tessék azon gyémánt-kapocs, melylyel a szere­tett királyné fejedelmi szive s anyai részvéte már is örökre lekötelezte a fogyhatatlanul há­lás magyar nemzetet. Mire Ő Felsége, folyvást a trónon ülve, kö­vetkező, roppant hatású beszéddel méltóztatott válaszolni: Bizalommal fordultunk a nemzethez, midőn felhívtuk a helyzet nehézségeiből fejlődött akadályok elhárítására. Ha Ma­gyarországunk teljesen megfelelt a ben­ne helyezett bizalomnak. Most már Isten segedelmével s az or­szággyűlés őszinte közreműködése foly­tán, bekövetkezett azon, atyai szivünk­nek örvendetes időpont, midőn a feje­delmi s alkotmányos jogokat egyiránt biztosító hitlevelünket kiadhattuk, s tör­vényes ősi szokás szerinti ünnepélyes koronáztatásunk által biztosíthatjuk. Az nem lehet, hogy az, mit őszinte egyetértéssel a király és nemzet alkot­tak, — állandó s üdvös ne legyen. Kedvelt Magyarországunk köz­hajtá­sát teljesítendők, koronáztatásunk nap­jául f. hó 8-át tűzzük ki. Örömmel járulunk az országgyűlés azon kérelméhez is, hogy ez alkalommal egyszersmind Felséges Hitvesünk ma­gyar Királynénak koronáztassák. E beszéd több ízben harsány éljenzésekkel szakittatott félbe, különösen azon helynél, hol a Felsége, a király és nemzet egyetértésével alkotott mű állandósága iránti meggyőződését fejezte ki , valamint a beszéd végén, hol a lel­kesült éljenzés csaknem szűnni nem akaró vi­harrá vált. Ez ünnepélyes jelenet után Ő Felsége föl­­állván, még egyszer kegyelmesen üdvözölte az országgyűlés összes tagjait, s kíséretével, mint jött, eltávozott a trónteremből. Az országgyűlés mindkét házának tagjai, a koronázási hitlevelet átnyújtott küldöttség­nek kivételével eltávozván, — e küldöttség azon szerencsében részesült még, hogy Ő Fel­sége a királyné által külön is fogadtatott, meg lévén bizva azzal is, hogy Ő Felségének a ki­rálynénak, saját megkoronáztatása iránt ke­gyelmes beleegyezését kérje. Ő Felsége a kisebb trónteremben, a trónon állva s udvarhölgyeitől környezve fogadta a küldöttséget. Azon ritka báj és szivjaság, mely Ő Felségének egész lényén oly vonzólag tük­röződni szokott, ez alkalommal is szellemi fé­nyének teljességében tündökölt. Fejének a korona nem adott annyi ragyogást, mint ar­­czának a kegymosoly, melyet a lelkesült hódo­latok által szivében támasztott érzékeny elfo­gultság még szebbé látszott tenni. A küldöttség részéről az ország forró óhaj­tását prímás­i herczegsége következőleg tol­mácsolta :. Császári királyi Felség! Legkegyelmesebb Asszonyunk!­­ Küszöbén állunk ama magasztos pillanat­nak, midőn szerencsésen elintézve s kiegyen­lítve nehéz országos ügyeinket, a viszontagsá­gos múlt helyébe az alkotmányos uralom lép. s Felséges Urunknak Magyarország királyának felkent fején Szent­ István apostoli koronája fennen fogja az egész világnak hirdetni, hogy a magyar nemzet a törvény és bölcseség diada­lának ünnepét üli. S ezen ünnep nem lehetne teljes, ha egy­szersmind a legforróbb hálával meg nem em­lékeznénk Felséged bájoló angyali jóságáról, felemelkedett lelkéről. Az országgyűlés a hűség és kegyelet ezen leg­­bensőbb érzelmének hitt kifejezést adni, midőn a jelen országos küldöttség által egyszersmind legkegyelmesebb Urunk Királyunk engedel­­mével, Felséged színe elé azon legalázatosabb kérelemmel járul, miszerint Felséged az or­szágos örömöt, melynek szerzéséhez annyi sze­retettel járul, teljessé tenni, és dicső emléke­zetű királynéink példájára megengedni mél­­tóztassék, hogy ez alkalommal szintén megko­ronáztatván magát, édes­anyai vonzalmának újabb drága zálogát nyerhessük, s Felséges ki­rályi férjével, a mi legkegyelmesebb Urunkkal szt. István apostoli koronájának zománcza és nyolcz­zázados hatalma által is egyesítve, meg­áldva és nekünk adva bírhassuk. Iglá _ l~" T Ő Felsége e beszédre látható elérzékenyü­­­léssel, halk hangon, de szívből eredő érzelem­teljességgel, következőleg méltóztatott vála­szolni . Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, mely saját forró óhajtásommal találkozik, s áldom az isteni gondviselést, hogy e ma­gasztos perczet megérnem engedte. Vigyék meg küldőiknek őszinte kö­­szönetemet és szives üdvözletemet. Lehetetlen leírni azon hatást és lelkesültsé­­get, melyet Ő Felségének e kegyelmes válasza előidézett. A küldöttség szűnni nem tudó éljen­zésekkel adott hangot elragadtatásának, mit Ő Felsége kegyteljes és leereszkedő mosolylyal, s nyájas fejbajtással méltóztatott viszonozni. A küldöttség eltávozván Ő Felsége színe elől, még csak egy teendője maradt hátra: be­jelenteni Ő Felségének a királynak a koroná­zási alkalomra tett nádori helyettesítést, s ki­kérni arra Ő Felsége legmagasb helybenha­gyását.­ Ő Felsége a küldöttséget e czélból belső termei egyikében méltóztatott fogadni, hol herczeg­prímás ő főméltósága rövid beszédben Ő Felsége elébe terjesztette az országgyűlés azon megállapodását, hogy a nádori hivatal ürességben lévén, a nádori fontos teendőkkel a koronázás alkalmára gróf Andrássy Gyulát, nem mint ministerelnököt, hanem mint az or­szág választottját kivánja megbízni. Ő Felsége e beszédre következő szavakkal méltóztatott kifejezni helybenhagyását : Szívesen elfogadom. Az ország job­ban nem is választhatott volna. Mire a küldöttség előbb Ő Felsége, azután gróf Andrássy Gyula nevének éljenzése közt eltávozott a királyi palotából. Elnök: Méltóságos főrendek! A minister­­elnök értesítése szerint hg. prímás ő em­inen­­tiája kezeinél egy kegyelmes királyi leirat van letéve, melynek az elnökséghez leendő kézbe­sítésére ő főméltóságát felkérem. Prímás ő eminentiája a ház asztalára lete­­vén a leiratot, ennök a kegyelmes királyi leirat­nak a képv. ház elnökével való közlésére b. Apor Sándor jegyzőt kéri fel, mire a tegnapi jegyzőkönyv hitelesíttetik. Elnök ezután je­lenti, hogy a főudvarmaesteri hivatal értesítése szerint ő fenségeik a jelenlévő főherczegek a küldöttséget holnap (7 kén) 11 órakor Budán fogják fogadni. Az országos küldöttséghez a következő tago­kat ajánlja : Bartakovics Béla egri érsek ő nultságát mint szónokot, Ranolder János vesz­prémi püspököt, Stojkovics Arzén budai görög püspököt, gr.­Haller Ferencz, a magyar testőrség kapitányát, b. Vay Miklós koronaőr ö­náltsá­gát, b. Révay Simont, gr Andrássy Aladárt, gr. Forgách Antalt, gr. Nákó Kálmánt, báró Eötvös Dénest, b. Wenckheim Viktort, b. Ger­­liczy Bódogot. B. Sennyey Pál erre megjegyzi, hogy magától értetődik, miszerint a küldöttséget elnök ö­náltsága vezetendi, mi közhelyesléssel fogadtatott. Elnök jelenti ezután, hogy a koronázási hit­levél átadásával megbizva volt küldöttség még nem fejezvén be működését, csak később fog annak eljárásáról jelentést tenni. Erre az ülés felfüggesztetett. Egy negyed óra múlva újra megnyílván az ülés, Joannovics György átadja a képviselőház üzenetét az orsz. küldöttségre nézve, mit báró Majthényi László felolvasván, elnök jegyző­­könyvileg kivánja felemlittetni, miszerint a főrendiház örömmel járul a küldöttség ezen missiójához. A találkozási hely és idő junius 7-kén d. e. 11 órakor leend a budai várban. Végül, felolvastatik a k. királyi leirat, me­lyet a képviselőház átküldött, a mit a főrendek állva hallgattak s éljenzéssel fogadtak. (Szö­vegét lásd a képviselőház mai tudósításában.) Elnök erre a m. főrendek értelmét gondolja kifejezni, ha kimondja, hogy a kegyelmes kir. leirat hálával tudomásul vétetik. Mi helyeslés­sel fogadtatván, elnök felkéri a m. „főrendeket, hogy testületileg méltóztassanak Ő cs. k. Fel­ségeik legkegyelmesebb színe elé járulni. Az ülés vége 101/2 órakor. 774 A főrendi ház ülése junius 6-dikán délelőtti 10 órakor. Elnök : M­a­j­­­á­t­h György, országbíró, jegyző b. Majthényi László, a ministeri padon :­Festetics György minister. A képviselőház ülése június 6-dikán d. e. 10 órakor. XvElnök : Szentiványi Károly; jegyző : Horváth Lajos. A ministeri padon : b. E­ö­t­­v­ö­s József, G­o­r­o­v­e István, Horváth Bol­dizsár, L­ó­n­y­a­y Menyhért, gr. M­i­k­ó Imre minister urak; később :gr. Andrássy Gyula ministerelnök úr A képviselők díszruhában jelentek meg. A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, b. Apor Sán­dor, mint a főrendi ház jegyzője, egy a főrendek­hez érkezett királyi leiratot nyújt át az elnök­nek, ki azt azon kijelentéssel, hogy fölolvasás után a főrendekkel közöltetni fog, fölbontja és a fölolvasást elrendeli. Horváth Lajos jegyző felolvassa a leg­felsőbb leiratot, mely igy hangzik : Első Ferencz József, Isten ke­gyelméből austriai Császár, Magyarország Királya stb. stb. Ha Magyarországunk és az ahhoz kapcsolt részek zászlósainak, egyházi és világi főren­deinek és képviselőinek, kik az Általunk 1865. évi karácson­ya 10-ik napjára Pest szabad kir. városunkba összehívott országgyűlésen egybegyülvék, üdvöt és kegyelmünket! Kedvelt hiveink! Nagyságos és tekintetes nagykárolyi gr. Károlyi György, arany­kulcsos, valóságos belső titkos tanácsosunk, Szathmár vármegye főispánja; továbbá nagy­ságos és tekintetes vajai báró Vay Miklós, aranykulcsos, valóságos belső titkos tanács.

Next