Budapesti Közlöny, 1867. június (1. évfolyam, 68-90. szám)

1867-06-06 / 72. szám

lőül pedig ügyvéd Gyöngyösy Lajos neveztettek ki. Felhivatnak tehát mindazok, kik ne­vezett csődtömegből bármely jogczím alatt valamit követelni akarnak, hogy ebbeli keresetüket, a szükséges okmá­nyok­ és bizonyítványokkal gyámolítva, a fenntebbi határidőig ezen tvszéknél annál bizonyosabban nyújtsák be, mint­hogy később beadandó kereseteknek hely nem adatik. Kelt Biharmegye polg. tvszékének 1867. junius 1. Nagy-Váradon tartott üléséből,­zonyosabban nyújtsák be , minthogy később beadandó kereseteknek hely nem adatik. Szab. Mohács város tvszékének, 1867. május 21. tartott üléséből. 838 3—2 Kengyel és Schlesinger elleni csőd. 588. Szab. Mohács városa tvszéke részéről ezennel közhírré tétetik, mi­szerint helybeli Kengyel és Schlezin­­ger kereskedelmi czég ellen, hitelezői kérelme folytán csőd rendeltetvén, hi­telezői összejövetelére 1867. évi julius hó 22., 23. és 24-ik napja tűzetik ki határidőül, ideigl. tömeggondnoknak és perügyelőnek Reder Károly h. ügy­véd neveztetvén ki. Felhivatnak tehát mindazok, kik ne­vezett csődtömegből bármely jogczim alatt valamit követelnek, hogy ebbeli keresetüket, a szükséges bizonyítvá­nyokkal gyámolitva, a fenntebbi ha­táridőig ezen törvényszéknél annál ki­1804 3—2 Csődmegszüntetés. 1336. Mosony vármegye tvszéke ré­széről vagyonbukott Gorgoschilitz Lő­­rincz hárndorfi lakos ellen. 1865. évi julius hó 20-án 1906. sz. a. megnyitott csőd, miután az egész tömeg az illető hitelezők között elosztatott, és minden elosztások általában helyesitettek, az 1840. XXII. t. sz. 116. §. értelmében ezennel biróilag megszüntetik s befe­jezettnek nyilvánittatik. Mosonymegye polg. tvszékének Ma­­gyar-Óvárott, 1867. máj. 23. tartott üléséből. 1787 3—3 Felhívás. 248. Kis-Uj-Szállás város tanácsi tör­vényszéke mint delegált bíróság ré­széről közhírré tétetik, miszerint Jász­­kisér város főbirája Nyiri Pál felpe­resnek, jászapáthi Dózsa Józsefné al­peres ellen, a jászapáthi volt cs. kir. járásbíróság előtt 1854. évi 880. és 912. sz. végzéssel indult csere-szerző­dés betöltése és örökösödési két rend­beli írásbeli perében, az időközben elhalt alperesnő ismeretlen jogutódai részére alálirt napon hites ügyvéd Nimes Károly ur Karczagon gondno­kul kineveztetett, s minden birói ha­tározatok elfogadására és törvényes lépések megtételére feljogosittatott. Annálfogva nevezett Dózsa Józsefné ogutódai figyelmeztetnek, hogy érde­keik megóvása végett, jelen hirdetmény harmadizbeni megjelenésétől számított 30 nap alatt, vagy más helyben lakó meghatalmazottat nevezzenek meg, vagy a kinevezett gondnokkal magukat védelmük iránt érintkezésbe tegyék, mivel különben a mulasztás törvényes 1786 3—3 mindmegszüntetés. 4395. Weinberger Antal pozsonyi lakos ellen ezen városi túszék által 1863. évi január hó 15-én 8044. szám alatt megnyitott csődeljárás, a beavat­kozott hitelezők közt történt m­agán­­kiegyezkedés folytán, ezennel meg­szüntetnek jelentetik ki. Pozsony sz. kir. városának tvszéke, 1867. május 21. Felhívások: *282­3—3 Felhívás: 6. Fejérmegye Batta községében a legelő-elkülönitési és rendezési per­ben a mérnöki utasítás elkészítésére határnapul Batta község házánál ki­­tüzetik­­. 1867. évi julius hó 8-ik nap­jának délelőtti 10 órája, miről is vala­mennyi battai közbirtokosok oly figyel­meztetés mellett értesittetnek, hogy a fentebb kitett napon és helyen vagy személyesen, vagy törvényes megha­talmazottjaik által megjelenjenek. Székes-Fejérvárott, 1867. május 28. 1813 3—1 Felhívás. 791. Ismeretlen tartózkodásu, még 1850. évben Eger városából férjétől eltávozott Pavtovszky Vinczéné, szül. Bóta Katalin az alálírt tvszék által ezennel felszólittatik, hogy jelenlegi tartózkodási helyét, ezen hirdetmény keltétől számítva, egy év alatt jelen tvszék előtt fedezze fel, különben az ezen holttá nyilvánítása iránti szük­séges eljárás meg fog tétetni, egyéb­­aránt gondnokául­­. Répászky Alajos ügyvéd ur neveztetett ki. Kelt Borsodmegye polg. tvszékének Miskolczon, az 1867. máj. 21. tartott üléseitől, következményeit maguknak tulajdo­níthatják. Kelt Kis-Uj-Szállás város tanácsi tvszéke mint delegált bíróságnak, 1867. május 3. tartott üléséből. 1799 3—3 Felhívás: 21,415. Szab. kir. Pest város tvszéke részéről közhirré tétetik, miszerint Horák Antalnak, Nonn Antal elleni ügyében 600 frt és jár. erejéig a Pest józsefvárosi Mátyás-téren 750/a. sz. a. fekvő háznak alperes nevére írott 9/16. része végrehajtás alá vétetvén, az árverési feltételek, határidők és kielégítési sorrend megállapítására, úgy az érdeklett feleknek az iránt leendő meghallgatásukra, hogy az ár­verés, mely hivatalos hírlapban és hányszor közöltessék, tárgyalási ha­táridőül, I. 1867. évi junius havának 17-ik napja reggeli 9 órakor a tvszék rendes tárgyalási teremében (kötő-ut­­cza az elemi oskolák épületében) ki­tüzetett. Mely határidőre ismeretlen tartózko­dásu Nonn József és Ringeisen Bor­bála hitesek, Kaltenekken Tamás és Anna hitesek, Deutsch János és Glat­ter Babette mint jelzálogos hitelezők oly hozzáadással idéztetnek meg, hogy múlhatlanul vagy személyesen, vagy megbízással ellátott meghatalmazott­juk által megjelenjenek, mivel elma­radásuk esetére a megállapítás hiva­talból is megtörténni, és az egész tár­gyalás és úgy a részükre ezennel ki­nevezett gondnok Kleinrath Gyula ügyvéd úrral, kinek a határozatok is kézbesittetnek, befejeztetni fogna. Pest, 1867. ápril 16. tartott városi tvszéki ülésből. 1800 3—3 Felhívás. 21,416. Szab. kir. Pest város tvszéke részéről közhirré tétetik, miszerint Unghár Ignácznak, Nonn János elleni ügyében 140 frt tőke és járulékai erejéig, a Pest józsefvárosi szőlőhegy­­utczában 749 sz. a. fekvő háznak, al­peres nevére írott felerésze végrehaj­tás alá vétetvén, az árverési feltéte­lek, határidők és kielégítési sorrend megállapítására tárgyalási határidőül­­. 1867. évi junius hó 17-ik napja reggeli 9 órakor a törvényszék ren­des tárgyalási teremében (kötő-utcza, az elemi iskolák épületében) kitü­zetett. Mely határidőre Deutsch János is­meretlen tartózkodásu hitelező oly meghagyással idéztetik meg, hogy vagy személyesen, vagy törvényes Megsemmisítések. 1806 3-1 K­örözés. 22,862. A pesti kir. e. b. váltótvszék részéről közhirré tétetik, misze­rint Diószeghi Sámuel folyó évi május hó 21-én 22,862. sz. a. beadott folya­modásában a) egy Pesten, 1844. évi november 12-én Medgyaszay St. által 363 frt 20 krról kibocsátott, Csiky Gergely által az 1845. évi József napi vásárkor Pesten fizetendőleg elfogadott; b) egy Pesten, 1844. évi november 12-én Medgyaszay St. által 363 frt 20 krról kiállított, Csiky Gergely által az 1845. évi Medárdi-vásárkor Pesten fizetendőleg elfogadott; c) egy Pesten, 1846. évi augustus 15-én Medgyaszay Sz. által 72 frt 17 krról kiállított, Eötvös János által kelettől 3 hóra Pesten fizetendőleg elfo­gadott ; d) egy Pesten, 1846. évi augustus 20-án Medgyaszay Sz. által 85 frt 38 krról kiállított, Kendorf Simon és Fischer által az 1847. évi József-napi vásárkor Pesten fizetendőleg elfogadott; e) egy Pesten, 1846. évi január közepén 120 frt 53 krról Medgyaszay István által kiállított, Popovics Emanuel által kelettől 6 hó múlva Pesten fizetendőleg elfogadott; f) egy Pesten, 1845. évi October 20-án Medgyaszay St. által 968 frt 9 krról kiállított, Csiky János által 1846. évi József napi vásárkor Pesten fize­tendőleg elfogadott; g) egy Pesten , 1846. évi april 10-én Medgyaszay St. által 20 frt 26 krról kiállított, Popovics Emanuel által kelettől 6 hó múlva Pesten fizeten­dőleg elfogadott, s mind Diószeghi Sámuelre forgatott, állítólag elveszett vál­tóknak megsemmisítése­ért folyamodott. Ennélfogva a vtk. I. 190. §. értelmében ezen váltóknak jelenlegi tulajdonosa ezennel felhivatik, miszerint azokat jelen hirdetménynek a „Buda­pesti Közlönyében harmadszori közzétételétől számítandó 45 napok alatt e tvszék elébe terjeszsze, ellenkezőleg e határidő eltelte után folyamodó újabb kérelmére a kérdéses váltók semmiseknek és elenyészetteknek fognak nyil­váníttatni. Végre megjegyeztetik, hogy a váltók ismeretlen tartózkodásunknak ál­lított elfogadói részére gondnokul Matisz Pál pesti ügyvéd ur kineveztetett, s a megsemmisitési eljárás meginditása iránti kérvény s erre hozott végzés a gondnoknak kézbesittetett. Pesten, 1867. május 23. A kir. váltótvszék. 1759 3—3 K­örözés. 20,766. A pesti e. b. kir. váltótvszék részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Szervánszky János és Szervánszky Erzsébet 1867. évi február 22-én 9520. sz. a. beadott kérvényükkel az állitólag 1854. évi november 1-én 5% kamatszelvényekkel kiadott, és Szervánszky Erzsébet nevére szóló 365., 366. és 367. sz. egyenként 100 pontos nagyváradi földtehermentesitési kötelezvé­nyeknek, melyek közül a 866. sz. kötvény 1864. évi ápril 30-án kisorsoltatott, valamint ezen három kötelezvényhez tartozó 5°/C kamatszelvényeknek, me­lyeknek elseje 1861. évi april végével, az utolsója pedig 1864. évi October vé­gével járt le, minthogy eme földtehermentesitési kötelezvényekhez az uj ka­matszelvényivei még ki nem adattak, sőt a 366. számhoz ki sem volt adható, továbbá az 1854. évi november 1-én 5% kamatszelvényekkel kiadott és Szer­vánszky János nevére szóló 156. számú 500 pontos nagyváradi földtehermen­tesitési kötelezvénynek, valamint ahhoz tartozó 5°/0 kamatszelvényeknek, me­lyeknek elseje 1861. évi ápril végével, utolsója pedig 1864. évi October végé­vel lejárt, mely kötelezvény egyébiránt 1865. évi October 31-én kisorsoltatott, de készpénzben még visssza nem fizettetett, és melyhez az uj kamatszelvény is szinte még ki nem adatott, megsemmisítéséért folyamodtak. Ennélfogva a kért megsemmisitési eljárás megindításának hely adatik, a fentemlített kötözvények, és kamatszelvények jelenlegi biztalója, vagy bir­tokosa ezennel felhivatik, miszerint az ezek iránti igényét ezen hirdetmény napjától számítva egy év alatt e kir. váltótvszéknél annál bizonyosabban je­lentse be, minthogy különben e határidő eltelte után folyamodók utóbbi ké­relmükre ezen földtehermentesítési kötelezvények, és kamatszelvények, ez utóbbiak azonban, ha időközben senki az ezek után járó összeget az illető pénztárnál fel nem vette volna, semmiseknek és érvényteleneknek fognak nyil­váníttatni. Pesten, 1867. május 20. A kir. váltótvszék. 772 meghatalmazottja által mulhatlanul jelenjék meg, mivel elmaradása ese­tére a megállapítás hivatalból is meg­történni, s az egész tárgyalás is, úgy a részére ezennel kinevezett gondnok Kleinrath Gyula ügyvéd úrral, kinek a határozatok is kézbesítettek, befe­jeztetni fogna. Pesten, 1867. ápril 16. tartott városi tvszéki ülésből. Idézések: 1789 3—3 Idézés: 30,100. Szabad királyi Pest városa tvszéke részéről ezennel közhírré té­tetik, miszerint Már Lajos ügyvéd ál­tal képviselt Dittrich Johanna felpe­resnek, Plesch Simon és Kafka Jakab ismeretlen örökösei mint alperesek el­len, folyó évi 30.100. szám alatt 186 forint iránt e törvényszék előtt indított pernek rendes szóbeli tárgyalására ha­táridőül folyó évi július hó 28-ka dél­előtti 9 órája a rendes szóbeli tárgya­lási terembe (t. piaristák épülete, kö­­tő­ utcza felől, földszint) kitüzetett le­gyen. Felhivatnak ennélfogva az ismeretlen tartózkodású alperesek, miszerint a fennebb kitűzött határidőben és meg­nevezett helyen személyesen, vagy megbízottjuk által annál bizonyosabban megjelenjenek, mivel különben a tárgya-­­lás a kinevezett gondnok Artner Kálmán ügyvéd úrral fog megtartatni. Kelt Pesten, a városi tvszéknek 1867. május 27. tartott üléséből. 1798 3—3 Idéxés. 1905. Tolnamegye központi járás fő­szolgabírói bírósága részéről ezennel felhivatnak ismeretlen tartózkodásu Zsigmond Dániel és neje Gärtner Má­ria, miszerint az ellenük Spindlbauer Imre szegzárdi lakos által f. é. május 16-án 1905. sz. a. 25 frt o. é. és jár. iránt indított sommás szóbeli kereset­ben a f. é. julius hó 5-ik napjának d. e. 9 órára kitűzött tárgyalására annál bizonyosabban jelenjenek meg, vagy képviseltetésükről gondoskodjanak, mi­vel különben a tárgyalás az ezennel részükre gondnokul kinevezett Fördös Vilmos szegzárdi ügyvéd úrral fog meg­tartatni. Kelt Szegzárdon, 1867. május 28. Kiadja s nyomtatja Emich Gusztáv, magyar akadémiai nyomdász Pesten.

Next