Budapesti Közlöny, 1867. július (1. évfolyam, 91-116. szám)
1867-07-02 / 91. szám
húzni kötelesek, 88,796-an nem tudnak irni, sőt még olvasni sem, azaz 100 közül 27,49. A mellékutakra vonatkozó törvény 1836. máj. 21-től kelt. Már „a birodalomnak 1866. jun. 1-sejétőli helyzeté “-ben az olvasható, hogy ezen utak 201,312 kilometreéből csak 114,687 kilometre használható, s hogy 169,527 kilométre ugyanazon állapotban maradt, mint előbb. Ezen észrevételek, mint Girardin kijelenti, nem tekinthetők tiltakozásokul, még kevésbbé recriminatiókul egy oly alkotmányos fejedelem ellen, ki száműzetésben végzi be napjait; s ezen tényeket pusztán azon ismételt állításának támogatására hozá föl, hogy Francziaországban, a 19-ik században semmi oly kormányt sem lehet megalapítni, mely vagy anyagi nagyságra vagy szabadságra ne lenne alapítva. Lajos Fülöp uralma, mint ő állítja, se nagyság, se szabadság uralma nem volt, mivel ő nem szerzé vissza Francziaország számára annak természetes physical határait, vagy természetes erkölcsi határait. Ő se 1814-t, se 1789-et nem támasztá föl. Alatta megszorított Francziaország, s megszorított szabadság létezett, s ekkér trónja saját terhe alatt roskadt le. „Ez komoly elmélkedés tárgyául szolgálhat“ — úgymond — „III. Napóleonnak azon ministere számára, kinek elleneznie kellene a senatushoz intézett kérvényt. Tartsa szem előtt, hogy még a legnagyobb szónok, még egy Guizot tehetsége sem elegendő, egy dynastia megalapítására egy centralizált országban. Ismételjük, hogy Francziaországban egy dynastia megalapítása csupán nagyság vagy szabadság által lehetséges.“ Legközelebb egy, több mint 500 lapra terjedő mű jelent meg Wolowskitól, az ismeretes államgazdásztól. A mű tárgyát az angol- és skótországi bankok képezik, s azok abban oly módon tárgyaltatnak, melyből kitűnik, hogy a szerző tökéletesen ismerős az ezen intézményekre vonatkozó összes részletekkel. A kötet 5 részből áll; az első a bankot s a készpénz-fizetés fölfüggesztését (1797— 1819) tárgyalja; a második az 1866-ki pénzügyi válságot Angolországban. A 3-ik rész Chevalier Mihály levelét foglalja magában, kinek a bankok iránti nézetei tetemesen eltérnek a szerzőéitől, s Wolowskinak arra adott válaszát; továbbá ez utóbbinak az „Avenir commercial“-hoz, s az „Economiste francaiéihoz intézett leveleit,Duval, az „Economiste“ kiadójának válaszával; a 4-dik rész egy 1865-ben irt értekezést a franczia bankról s a papírpénz-forgalomról, s az 5-ik rész egy értekezést a skót bankokról. Ez utóbbi rész terve van Francziaországban eddig nem ismert adatokkal. „Angolországban az üzlet emberei“ — megjegyzi az író — „sokat tesznek, keveset beszélnek, s még kevesebbet írnak“, s az egyik legrégibb edinburghi bank igazgatója, a hozzá intézett kérdezősködésekre válaszolva sajnálattal jelenti ki, hogy a skót bankokról egyetlen jó munka sem létezik. Azon részben, mely az angol bankot tárgyalja, úgy látszik, semmi lényeges tény sincs kifejtve, s az azt védők, s az azt megtámadók közti vitatkozásra vonatkozó fejtegetések semmit sem mellőznek, aminek tudása hasznos, ama nagy intézmény működése, az 1844-ki törvény s a bankok s hitel kérdésének ottani jelen helyzete iránt. „Végül“, úgymond szerző, „vizsgálat alá vetem a skótországi bankokat is, ezen hasznos intézményt, mely általában oly balul fogatik föl. Remélem, hogy az általam közlött okiratok helyre fognak igazitni némely, ezen tárgy iránt nagyon könnyelműleg elfogadott eszméket, s hogy a közönség megszünend a skótországi bankok bámulatos gépezeteinek hibás jelentősséget tulajdonitni. A skót bankok nem hogy azok számára szolgáltatnának érveket, kik korlátozatlan bankjegy-kibocsátásban vélik föltalálhatni a hitel panaceáját, inkább azt mutatják, hogy ha komolyat tanulmányoztatok, hogy mily gyönge s korlátozott amaz eszköz működése, azon erővel összehasonlítva, mely a tőke összehalmozódásából s szétosztásából ered.Égető czikkben élesen kihívólag jelölik meg a határt, ahol Poroszországnak a szerződéseknél fogva igényei megszűnnek. Legújabban a „France“ ily czím alatt „Európa és a prágai szerződés“ egy czikket hoz, melyben a porosz felfogástól eltérőleg európai érdekűnek állítja a prágai szerződést, s e felfogással a beavatkozásra keres és talál alkalmat. E czikk talán kezdete egy háborúval végződhető szóváltásnak, nem lesz hát érdektelen azt egész terjedelmében megismertetni. „A berlini kabinet félhivatalos közlönyei“, így ír a „France“, „a prágai szerződésnek Schleswigre vonatkozó pontjait illetőleg oly igényeket emlegetnek, amelyeket elfogadni nem lehet. Szerintük ezen szerződés végrehajtása csak Poroszországot és Austriát illeti, és a szerződő feleken kívül senkinek sincs joga felszólalni, ha Poroszország nem teljesíti kötelezettségeit, vagy külön feltételekhez kötné. Ezen állítást csak az védheti, aki szándékosan feledi a tényeket, melyek megelőzték a nikolsburgi előleges, s a prágai végleges szerződést. Az egész világ tudja, hogy amidőn Franciaország elfogadta a közbenjárást, ahhoz azt a feltételt kötötte, hogy az éjszaki Schleswig jogai megkíméltessenek. Neki lehet köszönni, hogy Poroszország ígéretet tett, s az Austriával kötött szerződésbe bele is írta, hogy tekintetbe veszi a schleswigi nép kívánságát. A diplomatiai formák tekervényességei nem lesznek képesek elfeledtetni e történelmi igazságot, amelyet Bismark úr maga kimondott a porosz parlament előtt a múlt december 20-dikán. Francziaország nem írta alá a prágai szerződést, de mint közbenjáró fontos szerepet játszott benne , bajos lesz tőle megtagadni, hogy joga van kezdeni: miként teljesíttetnek az ő befolyása alatt készült pontozatok. De még magasabb szempont is van. A dán kérdés mintegy 30 év óta tartja feszültségben Európát. Utoljára is háborúban végződött, amelynek tagadni akarták fontosságát, de amely nem volt egyéb mint előjátéka annak a nagy harcznak, mely oly mélyen átalakította Németországot, s az európai államok egyensúlyát. Ezen átváltozás következései még nincsenek befejezve; csaknem csoda által menekültünk egy hónap előtt új és rémítő veszélyekből, melyeknek oka Poroszország hódító politikájában fekszik. Francziaország igazságérzettől s előrelátástól vezéreltetve, akkor, midőn a béke helyreállt Bécs és Berlin között, jövendőben lehetetlenné akart tenni minden bonyodalmat, amelyet a porosz elnyomás ellen panaszló schleswigi dánok támaszthatnak. Látta, hogy ha a schleswigiek jogai nem szabályoztatnak véglegesen, a dán kérdés még egyszer és sokkal veszélyesebb alakban fog feltámadni. Európa békéje mindig fenyegetve van általa. Ezen általános érdek ma épen oly döntő mint a prágai szerződés megkötése előtt. Európának nagyon érdekében fekszik, hogy ne legyen minden pillanatban kitéve az elmaradhatatlan rázkódásoknak. Poroszország ígérete azonkívül, hogy a dán nép kétségbevonhatatlan jogainak elismerése , még biztosítéka is Európa békéjének. Gyermekes a porosz lapoknak az a kérdése, hogy vájjon a prágai szerződés feljogosítja-e a többi hatalmasságot követelni a szerződés pontjainak végrehajtását. E jog talán nem bír egy diplomatiai szerződés erejével, de bír a népjognak azzal az erejével, amely nem engedi meg, hogy az európai család egy nagyja valamennyinek érdekét és nyugalmát koczkáztassa. „Mi Európa vagyunk, s mindaz mi, érdekli az európai békét, rendet, egyensúlyt, mindnyájunkra tartozik.“ RÖVID HÍREK. — Bécsbe érkezett oly tudósítások szerint, miknek hitelessége iránt, fájdalom nem lehet kétség, Miksa császár jun. 19-én agyonlövetett. A mexicói császár capitulatiója után az austriai kormány megkereső Franczia-, Angol-, Orosz- s Poroszországot a császár megmentése iránt, hogy így ezen hatalmak washingtoni követeiket az austriai követtel egyetértő eljárásra utasítsák. Az összes hatalmak engedtek ezen kívánatnak, s egy császári családi tanács elhatározó, Miksát összes jogaiba visszahelyezni, mint legközelebbi firokont, s annak a mexicói trónról teljes lemondását kieszközölni ; eziránt távirati utasítások küldettek a washingtoni osztrák követhez. Seward kijelenté élénk támogatását. A halálhírt Groller, az „Er Ezsébet“ gőzös kapitánya hozá meg. — Madridban Arrazola igazságügy-minister, külügyi, s Roncoli igazságügy-ministerré neveztetett ki. Belda tengerészeti miniszer lett. Rubalcaran tengerészeti minister beadta lemondását, tiszttársaival a vélemény-különbség miatt, a törleszthető adósság átalakításának kérdése iránt. — A „Turquie“ megcáfolja az „Etendard“-nak azon közlését, mintha Angolország a portának egy oly jegyzéket nyújtott volna át, melyben a collectiv jegyzékben foglalt javaslatot támogatná. A florenczi kamrában Ferraris előterjeszti az egyházi javak liquidatiójára vonatkozó jelentést. Ezen törvényjavaslat alapjai következők: A megszüntetés s átalakítás iránti törvénynek minden egyházi jószágra kiterjesztése, a plébániák kivételével, s minden átalakított egyházi jószágnak 30 percent megadóztatása. Az állam tulajdonává lett ingatlan javak egy ellenőrző bizottmány felügyelete alatt el fognak adatni; ez utóbbi ellenőrzendő azon pénzügyi műveletet is, mely ezen javak eladása jövedelmével, különösen garantírozott, s 5 év alatt alpari visszafizetendő jelzálogi kötelezvények által eszközöltetik. Egyelőre 400 milliónyi összeg fog előszereztetni. Az előterjesztés végül a szigorú megtakarítások szükségére, a számvevési ügy reformjára, s egy új adó megszavazására utal. — A „Situation“ kijelenti, hogy Poroszországban a postán szétküldés joga tőle elvetetett, s hogy gr. Goltz e lap betiltását kívánta. Ő — úgymond e lap — 36 millió franczia véleményét képviseli. Bismarck fenyegetéseivel szemben leszállító előfizetési díját. Ne képzelje Bismarck, hogy egy lapot is akkér lehet elnyomni, mint egy nemzetet. A „Situation“ fönn fog maradni, az harczot folytat Bismarck ellen, de legális módon. Az nem a berlini lapok becsületsértő modorában ir. Bismarck érzékenyebb, mint Napoleon, ki oly gyakran ki van téve a porosz sajtó illetlen megtámadásainak. De Bismarck érzékenyebb, mivel ő hiú, s mivel fél a leleplezésektől. A „Times“ szerint az angol kormány elhatározó, a szultán tiszteletére hivatalos ünnepélyt rendezni. Az India-ügyi minister bízatott meg az ünnepély előkészületeivel. — Rigában jan. 27-én a hatóságok s a kereskedői kar elfogadása alkalmával a czár orosz nyelven így szólt: „Önök színiellen hűségi érzületei ismeretesek előttem; bizalmam önök iránt folyvást ugyanaz; de ne feledjék, hogy önök egy családhoz tartoznak, s hogy Oroszországnak elválaszthatlan részét képezik. Bizton remélem önök közreműködését, a keleti tengeri tartományokban eszközlendő reformok végett.“ A czár végül megköszöné a szíves fogadtatást. ” Konstantinápolyban azon hír szárnyalt, hogy a porta hajlandó Créta autonómiáját megadni, egy, a szultán által kinevezett keresztény fejedelem alatt. — Crétában a keresztények odahagyták a lassithi-i síkot, s magas fekvésű pontokat szállottak meg. A török kormány a lamiai görög consultól elvette az exequaturt. — Candiából jun. 17-ről kelt tudósítások megerősítik a fölkelők vereségét. A sziget keleti része meghódolt. Ismail pasa — az egyiptomi csapatok főparancsnoka — 16-án Lassithiban lakban meghalt. — A florenczi kamra jun. 28-án 21,5 szavazattal, 15 ellen elfogadó az egész julius hóra való ideiglenes pénzügy-kezelésre vonatkozó törvényjavaslatot. — A spanyol királynőjük idén Granadába akart utazni. — A „La Presse“ azt hiszi, hogy később 750 milliónyi kölcsön fog fölvétetni. — A szultán jun. 30.-*n d. e. Párisba érkezett, s a pályaudvarban a császár, Napoleon herczeg, a ministerek s számos notabilitások által fogadtatott. — Az albániai kormányzó s a montenegrói fejedelem közti beszélgetés következtében, a határigazitás miatti nehézségek elintéztettek. A kormányzó a fejedelemnek az adriai tenger mellett egy kikötőt igért. — A „Mémor. diplom.“-nak máj. 26-tól kelt mexicói levelei szerint, Miksa császár Diaz által Mexikóbavitetett. Diaz kijelenté, hogy a császár élte nincs, veszélyeztetve. — Mióta a porosz király Párisból haza utazott, a franczia lapok ismét oly hangon szólanak mint a luxemburgi kérdés megoldása előtt. A boszankodás és ingerültség a régi, csak az ürügy vagy ok változott. Most már a schleswigi kérdés adja az anyagot. A franczia lapok leveleket, hírlapi tudósításokat vesznek fel hasábjaikba a poroszoktól üldözött szegény schleswigiekről, s egy-egy fenye 971