Budapesti Közlöny, 1867. július (1. évfolyam, 91-116. szám)

1867-07-02 / 91. szám

húzni kötelesek, 88,796-an nem tudnak irni, sőt még olvasni sem, azaz 100 közül 27,49. A mellék­utakra vonatkozó törvény 1836. máj. 21-től kelt. Már „a birodalomnak 1866. jun. 1-se­­jétőli helyzeté “-ben az olvasható, hogy ezen utak 201,312 kilometre­éből csak 114,687 kilometre használható, s hogy 169,527 kilométre ugyanazon állapotban maradt, mint előbb. Ezen észrevételek, mint Girardin kijelenti, nem tekinthetők tiltakozásokul, még kevésbbé recrimi­­natiókul egy oly alkotmányos fejedelem ellen, ki száműzetésben végzi be napjait; s ezen tényeket pusztán azon ismételt állításának támogatására hozá föl, hogy Francziaországban, a 19-ik század­ban semmi oly kormányt sem lehet megalapítni, mely vagy anyagi nagyságra vagy szabadságra ne lenne alapítva. Lajos Fülöp uralma, mint ő ál­lítja, se nagyság, se szabadság uralma nem volt, mivel ő nem szerzé vissza Francziaország számá­ra annak természetes physical határait, vagy ter­mészetes erkölcsi határait. Ő se 1814-t, se 1789-et nem támasztá föl. Alatta megszorított Francziaor­szág, s megszorított szabadság létezett, s ekkér trónja saját terhe alatt roskadt le. „Ez komoly elmélkedés tárgyául szolgálhat“ — úgymond — „III. Napóleonnak azon ministere számára, kinek elleneznie kellene a senatushoz intézett kérvényt. Tartsa szem előtt, hogy még a legnagyobb szónok, még egy Guizot tehetsége sem elegendő, egy dynastia megalapítására egy centra­­lizált országban. Ismételjük, hogy Francziaország­ban egy dynastia megalapítása csupán nagyság vagy szabadság által lehetséges.“ Legközelebb egy, több mint 500 lapra terjedő mű­ jelent meg Wolowskitól, az ismeretes állam­­gazdásztól. A mű tárgyát az angol- és skótországi bankok képezik, s azok abban oly módon tárgy­al­tatnak, melyből kitűnik, hogy a szerző tökéletesen ismerős az ezen intézményekre vonatkozó összes részletekkel. A kötet 5 részből áll; az első a ban­kot s a készpénz-fizetés fölfüggesztését (1797— 1819) tárgyalja; a második az 1866-ki pénzügyi válságot Angolországban. A 3-ik rész Chevalier Mihály levelét foglalja magában, kinek a bankok iránti nézetei tetemesen eltérnek a szerzőéitől, s Wolowskinak arra adott válaszát; továbbá ez utóbbinak az „Avenir commercial“-hoz, s az „Economiste francaiéihoz intézett leveleit,Duval­, az „Economiste“ kiadójának válaszával; a 4-dik rész egy 1865-ben irt értekezést a franczia bank­ról s a papírpénz-forgalomról, s az 5-ik rész egy értekezést a skót bankokról. Ez utóbbi rész terve van Francziaországban eddig nem ismert adatok­kal. „Angolországban az üzlet emberei“ — meg­jegyzi az író — „sokat tesznek, keveset beszél­nek, s még kevesebbet írnak“, s az egyik legré­gibb edinburghi bank igazgatója, a hozzá intézett kérdezősködésekre válaszolva sajnálattal jelenti ki, hogy a skót bankokról egyetlen jó munka sem létezik. Azon részben, mely az angol bankot tár­gyalja, úgy látszik, semmi lényeges tény sincs kifejtve, s az azt védők, s az azt megtámadók közti vitatkozásra vonatkozó fejtegetések semmit sem mellőznek, a­minek tudása hasznos, ama nagy intézmény működése, az 1844-ki törvény s a ban­kok s hitel kérdésének ottani jelen helyzete iránt. „Végül“, úgymond szerző, „vizsgálat alá vetem a skótországi bankokat is, ezen hasznos intéz­ményt, mely általában oly balul fogatik föl. Re­mélem, hogy az általam közlött okiratok helyre fognak igazitni némely, ezen tárgy iránt nagyon könny­elműleg elfogadott eszméket, s hogy a közön­ség megszünend a skótországi bankok bámulatos gépezeteinek hibás jelentősséget tulajdonitni. A skót bankok nem hogy azok számára szolgáltat­nának érveket, kik korlátozatlan bankjegy-kibo­csátásban vélik föltalálhatni a hitel panaceáját, inkább azt mutatják, hogy ha komolyat tanulmá­nyoztatok, hogy mily gyönge s korlátozott amaz eszköz működése, azon erővel összehasonlítva, mely a tőke összehalmozódásából s szétosztásából ered.É­gető czikkben élesen kihívólag jelölik meg a ha­tárt, a­hol Poroszországnak a szerződéseknél fogva igényei megszűnnek. Legújabban a „France“ ily czím alatt „Európa és a prágai szerződés“ egy czikket hoz, melyben a porosz felfogástól eltérő­­leg európai érdekűnek állítja a prágai szerződést, s e felfogással a beavatkozásra keres és talál al­kalmat. E czikk talán kezdete egy háborúval vég­ződhető szóváltásnak, nem lesz hát érdektelen azt egész terjedelmében megismertetni. „A berlini kabinet félhivatalos közlönyei“, így ír a „France“, „a prágai szerződésnek Schleswigre vonatkozó pontjait illetőleg oly igényeket emle­getnek, a­melyeket elfogadni nem lehet. Szerintük ezen szerződés végrehajtása csak Poroszországot és Austriát illeti, és a szerződő feleken kívül sen­kinek sincs joga felszólalni, ha Poroszország nem teljesíti kötelezettségeit, vagy külön feltételekhez kötné. Ezen állítást csak az védheti, a­ki szándékosan feledi a tényeket, melyek megelőzték a nikolsburgi előleges, s a prágai végleges szerződést. Az egész világ tudja, hogy a­midőn Franciaország elfogadta a közbenjárást, ahhoz azt a feltételt kötötte, hogy az éjszaki Schleswig jogai megkíméltessenek. Neki lehet köszönni, hogy Poroszország ígéretet tett, s az Austriával kötött szerződésbe bele is írta, h­ogy tekintetbe veszi a schleswigi nép kívánsá­gát. A diplomatiai formák tekervényességei nem lesznek képesek elfeledtetni e történelmi igazsá­got, a­melyet Bismark úr maga kimondott a po­rosz parlament előtt a múlt december 20-dikán. Francziaország nem írta alá a prágai szerző­dést, de mint közbenjáró fontos szerepet játszott benne , bajos lesz tőle megtagadni, hogy joga van kezdeni: miként teljesíttetnek az ő befolyása alatt készült pontozatok. De még magasabb szempont is van. A dán kér­dés mintegy 30 év óta tartja feszültségben Euró­pát. Utoljára is háborúban végződött, a­melynek tagadni akarták fontosságát, de a­mely nem volt egyéb mint előjátéka annak a nagy harcznak, mely oly mélyen átalakította Németországot, s az európai államok egyensúlyát. Ezen átváltozás kö­vetkezései még nincsenek befejezve; csaknem csoda által menekültünk egy hónap előtt új és rémítő veszélyekből, melyeknek oka Poroszország hódító politikájában fekszik. Francziaország igazságérzettől s előrelátástól vezéreltetve, akkor, midőn a béke helyreállt Bécs és Berlin között, jövendőben lehetetlenné akart tenni minden bonyodalmat, a­melyet a porosz el­nyomás ellen panaszló schleswigi dánok támaszt­hatnak. Látta, hogy ha a schleswigiek jogai nem szabályoztatnak véglegesen, a dán kérdés még egyszer és sokkal veszélyesebb alakban fog feltá­madni. Európa békéje mindig fenyegetve van általa. Ezen általános érdek ma épen oly döntő mint a prágai szerződés megkötése előtt. Európának na­gyon érdekében fekszik, hogy ne legyen minden pillanatban kitéve az elmaradhatatlan rázkódá­soknak. Poroszország ígérete azonkívül, hogy a dán nép kétségbevonhatatlan jogainak elisme­rése , még biztosítéka is Európa békéjének. Gyermekes a porosz lapoknak az a kérdése, hogy vájjon a prágai szerződés feljogosítja-e a többi hatalmasságot követelni a szerződés pontjai­nak végrehajtását. E jog talán nem bír egy diplo­matiai szerződés erejével, de bír a népjognak az­zal az erejével, a­mely nem engedi meg, hogy az európai család egy nagyja valamennyinek érdekét és nyugalmát koczkáztassa. „Mi Európa vagyunk, s mindaz mi, érdekli az európai békét, rendet, egyensúlyt, mindnyájunkra tartozik.“ RÖVID HÍREK. — Bécsbe érkezett oly tudósítások szerint, mik­nek hitelessége iránt, fájdalom­ nem lehet kétség, Miksa császár jun. 19-én agyonlövetett. A mexicói császár capitulatiója után az austriai kormány megkereső Franczia-, Angol-, Orosz- s Poroszországot a császár megmentése iránt, hogy így ezen hatalmak washingtoni követeiket az aus­triai követtel­ egyetértő eljárásra utasítsák. Az összes hatalmak engedtek ezen kívánatnak, s egy császári családi tanács elhatározó, Miksát összes jogaiba visszahelyezni, mint legközelebbi firokont, s annak a mexicói trónról teljes lemondását kiesz­közölni ; eziránt távirati utasítások küldettek a washingtoni osztrák követhez. Seward kijelenté élénk támogatását. A halál­hírt G­roller, az „Er­ E­zsébet“ gőzös kapitánya hozá meg. — Madridban Arrazola igazságügy-minister, külügyi, s Roncoli igazságügy-ministerré nevez­tetett ki. Belda tengerészeti miniszer lett. Rubal­­caran tengerészeti minister beadta lemondását, tiszttársaival a vélemény-különbség miatt, a törleszt­­hető adósság átalakításának kérdése iránt. — A „Turquie“ megc­áfolja az „Etendard“-nak azon közlését, mintha Angolország a portának egy oly jegyzéket nyújtott volna át, melyben a collec­­tiv jegyzékben foglalt javaslatot támogatná. A florenczi kamrában Ferraris előterjeszti az egyházi javak liquidatiójára vonatkozó jelentést. Ezen törvényjavaslat alapjai következők: A meg­szüntetés s átalakítás iránti törvénynek minden egyházi jószágra kiterjesztése, a plébániák kivéte­lével, s minden átalakított egyházi jószágnak 30 percent megadóztatása. Az állam tulajdonává lett ingatlan javak egy ellenőrző­ bizottmány felügye­lete alatt el fognak adatni; ez utóbbi ellenőrzendő azon pénzügyi műveletet is, mely ezen javak el­adása jövedelmével, különösen garantírozott, s­­ 5 év alatt al­pari visszafizetendő jelzálogi kötelez­vények által eszközöltetik. Egyelőre 400 milliónyi összeg fog előszereztetni. Az előterjesztés végül a szigorú megtakarítások szükségére, a számvevési ügy reformjára, s egy új adó megszavazására utal. — A „Situation“ kijelenti, hogy Poroszország­ban a postán szétküldés joga tőle elvetetett, s hogy gr. Goltz e lap betiltását kívánta. Ő — úgy­mond e lap — 36 millió franczia véleményét kép­viseli. Bismarck fenyegetéseivel szemben leszál­lító előfizetési díját. Ne képzelje Bismarck, hogy egy lapot is akkér lehet elnyomni, mint egy nem­zetet. A „Situation“ fönn fog maradni, az harczot folytat Bismarck ellen, de legális módon. Az nem a berlini lapok becsületsértő modorában ir. Bis­marck érzékenyebb, mint Napoleon, ki oly gyak­ran ki van téve a porosz sajtó illetlen megtáma­dásainak. De Bismarck érzékenyebb, mivel ő hiú, s mivel fél a leleplezésektől.­­ A „Times“ szerint az angol kormány elha­tározó, a szultán tiszteletére hivatalos ünnepélyt rendezni. Az India-ügyi minister bízatott meg az ünnepély előkészületeivel. — Rigában jan. 27-én a hatóságok s a keres­kedői kar elfogadása alkalmával a czár orosz nyel­ven így szólt: „Önök színiellen hűségi érzületei ismeretesek előttem; bizalmam önök iránt folyvást ugyanaz; de ne feledjék, hogy önök egy családhoz tartoznak, s hogy Oroszországnak elválaszthatlan részét képezik. Bizton remélem önök közreműkö­dését, a keleti tengeri tartományokban eszközlendő reformok végett.“ A czár végül megköszöné a szíves fogadtatást. ” Konstantinápolyban azon hír szárnyalt, hogy a porta hajlandó Créta autonómiáját meg­adni, egy, a szultán által kinevezett keresztény fejedelem alatt. — Crétában a keresztények odahagyták a las­­sithi-i síkot, s magas­ fekvésű pontokat szállot­tak meg. A török kormány a lamiai görög consultól el­vette az exequaturt. — Candiából jun. 17-ről kelt tudósítások meg­erősítik a fölkelők vereségét. A sziget keleti része meghódolt. Ismail pasa — az egyiptomi csapatok főparancsnoka — 16-án Lassithiban lakban meg­halt. — A florenczi kamra jun. 28-án 21,5­ szavazattal, 15 ellen elfogadó az egész julius hóra való ideigle­nes pénzügy-kezelésre vonatkozó törvényjavas­­­latot. — A spanyol királynőjük idén Granadába akart utazni. — A „La Presse“ azt hiszi, hogy később 750 milliónyi kölcsön fog fölvétetni. — A szultán jun. 30­.-*n d. e. Párisba érkezett, s a pályaudvarban a cs­ászár, Napoleon herczeg, a ministerek s számos n­otabilitások által fogadtatott. — Az albániai kormányzó s a montenegrói fe­jedelem közti beszélgetés következtében, a határ­­igazitás miatti nehézségek elintéztettek. A kor­mányzó a fejedelemnek az adriai tenger mellett egy kikötőt igé­rt. — A „Mém­or. diplom.“-nak máj. 26-tól kelt mexicói levelei szerint, Miksa császár Diaz által Mexikóba­­vitetett. Diaz kijelenté, hogy a császár élte nincs, veszélyeztetve. — Mióta a porosz király Párisból haza utazott, a franczia lapok ismét oly hangon szólanak mint a luxemburgi kérdés megoldása előtt. A boszan­­kodás és ingerültség a régi, csak az ürügy vagy ok változott. Most már a schleswigi kérdés adja az anyagot. A franczia lapok leveleket, hírlapi tu­dósításokat vesznek fel hasábjaikba a poroszoktól üldözött szegény schleswigiekről, s egy-egy fenye­ 971

Next